2014. SZEPTEMBER

 

MONDD, TE KIT VÁLASZTANÁL?

Összefoglaló a Szentesen induló egyéni képviselő- és polgármester jelöltekről

 

Eltelt négy év és újra választ az ország! Jelen esetben polgármestereket, egyéni önkormányzati képviselőket, valamint megyei közgyűlésbe jelöl pártokat.

Szentesen 51 egyéni képviselőjelölt és három polgármester jelölt közül lehet választani, amely jelölteket egy plakátra szerkesztettünk a jobb tájékozódás reményében.

 

Szavazzon Ön is 2014. október 12-én!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 30.


 

Nem fértek be az autóba a lopott tévétől

Lakossági bejelentés alapján fogtak el öt lakásbetörőt a szentesi rendőrök.

 

Egy állampolgár jelentette be a rendőrség segélyhívószámán 2014. szeptember 29-én 17 óra 58 perckor, hogy többen bementek a Szentes, Zrínyi utca egyik ingatlanába. A helyszínre érkező járőrök két nőre és egy férfira lettek figyelmesek, akik az egyenruhásokat meglátva egy autó hátsó ülésére akartak beülni, de az ott lévő LCD tévé miatt nem fértek el. A rendőrök öt embert fogtak el, közülük ketten már a járműben vártak társaikra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 30.


 

Őszelő a múzeumban

 

2014. október 4-én múzeumi családi matinén kézműves foglalkozással várnak minden érdeklődőt a Koszta József Múzeumba. További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

A Négy Húr Ördöge

 

A szentesi Hangversenyközpont ismét kitárja kapuit a város komolyzenét kedvelő közönsége előtt október 9-én csütörtökön este 7 órakor.

A ZENE-VILÁG-ZENE sorozat széles műfaji skálán mozgó koncertjei között most igazi klasszikus kamarazenélésre számíthatunk. A címben szereplő Ördög pedig nem más, mint a szentesiek által nagyon kedvelt Szecsődi Ferenc hegedűművész, a Szegedi Zeneművészeti Főiskola professzora, Liszt díjas érdemes művész, aki már nem először kápráztatja el virtuozitásával a nagyérdeműt.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Ugorgyunk társulat: Forradalom

 

A Légy jó mindhalálig Pósalaky bácsijától vett örökbecsű szófordulat mögé sorakozott fel az Ugorgyunk Társulat, melynek tagjai a Horváth Mihály Gimnázium drámatanárai és egykori diákjai. Az ő tolmácsolásukban hallhat időről-időre szerkesztett műsort, felolvasóestet a szentesi közönség.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Sikeres szakképzés a kórházban

 

Sikerrel zárult a „Szakképzési támogatás a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház részére" projekt

2014. szeptember 22-én rendezték meg a szentesi kórházban a „Szakképzési támogatás a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház részére”(TÁMOP-6.2.2.A-11/1-2012-0074.) projekt zárórendezvényét.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Könyvtári programok

 

2014. szeptember 29-én Gondolkodók Klubjába várják a gondolkodókat a Városi Könyvtárba. Másnap K. Horváthné Szabó Erzsébet grafológus előadását hallgathatjuk meg a grafológia szerepe által felismerhető szenvedélybetegségekről.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

P.MOBIL koncert az IH-ban!

 

Akarsz egy jó bulit? Most megkapod! P.MOBIL koncert az IH-ban!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Tűzgyújtás Szent Mihály napja alkalmából

 

Szeptember 27-én szombaton egész napos kézműves vásár, gyermekprogramok, majd borkóstolás és tűzgyújtás várja az érdeklődőket Szent Mihály napja alkalmából Szentesen.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Szent Mihály nap Derekegyházon is

 

A 2014. évi derekegyházi Szent Mihály nap a helyi ízek, termékek és hangok jegyében telik: 2014.09.27-én 15 órától hagyományőrző programok kezdődnek: felnőtt és gyermek kézműves foglalkozások, rovásírás bemutató, sütés a közösségi kemencében, táltos dobosok bemutatója, helyi termékek cseréje, fotókiállítás hagyományainkról és természeti értékeinkről. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Maácz László Emléknapok

 

MAÁCZ LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS 2014. október 10-én pénteken:

- 17.30 Koszorúzás a Kiss Bálint u. 3. szám alatti Táncsics Mihály Népi Kollégium emléktáblánál

- 18.00 Maácz László Emlékülés a Szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház pódium termében. 

Közreműködnek a Magyar Állami Népi Együttes tagjai.

 

MAÁCZ LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY 2014. október 11-én szombaton 9 órától

Népi ének, népmese, néptánc, népzene kategóriákban

8-16 évesek részvételével a Szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház pódium és előadó termében. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

EFI rajzpályázat

 

A szentesi Egészségfejlesztési Iroda rajzpályázatot hirdet általános iskolai tanulók számára elsőtől ötödik osztályig, „Kezedben az életed! – Mi jut eszedbe az egészségről?” címmel. A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, A/4-es méretben.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Rendhagyó irodalomóra

 

Szeretettel várják a 8-12. osztályos tanulókat és egyéni látogatókat a 2014. október 8-án 10.30-11.30-ig tartandó rendhagyó irodalomórára, melyen Dr. Bene Kálmán irodalomtörténész tart előadást Madách Imre - ami a tankönyvekből kimaradt címmel.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 26.


 

Évadnyitó az Amatild zenekarral

 

Évadnyitó szuperkoncert a Hangversenyközpont-ban! Sztárvendég: Szvorák Katalin!

A Szentesi Hangversenyközpont programsoroza-tának keretében 2014. szeptember 26-án, 19 órakor az Amatild zenekar lép fel.

Hívunk, Várunk!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 25.


 

Erről olvashat a Szentesi Életben

 

Az özönvízszerű hétvégi esőzés után egy héttel is látszanak a lehullott csapadék nyomai a város külterületén. A rengeteg belvíz miatt a Kurca visszafelé folyt napokig a Körösbe, amire évtizedek óta nem volt példa. A színültig telt Veker csatorna oxigéntartalma kritikus körüli a halak szempontjából. A szivattyúk folyamatosan emelik át a vizet a Kurcába, onnan pedig a Tiszába.

 

A város teljes szociális hálót működtet, anyagi, ápolási és intézményi segítséget is nyújt mindazoknak, akik valamilyen okból nem tudnak saját erejükből teljes életet élni, mondta Szirbik Imre a Szentesi Hajléktalan Segítő Központ most elkészült éjjeli menedékhelyének ünnepélyes átadóján. A közel 100 millió forintos beruházás építészeti részét szentesi tulajdonú helyi cég valósította meg, szentesi szakági kivitelezőkkel...

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 25.


 

A Vérellátó 2014. október havi vérvételi tervezete

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes és a Magyar Vöröskereszt Szentesi Vezetősége minden héten kedden és szerdán délelőtt 07.30-12.00 óráig, és csütörtök délután 14.00- 17.00 óráig tart véradást Szentesen a Vérellátó Állomáson.

Minden kedves véradót szeretettel várunk !

 

A Szentesi Vérellátó és a Magyar Vöröskereszt Szentesi és Csongrádi vezetősége véradást tart :

2014. 10. 07-én és 14-én 14.30- 18.00 óráig Csongrádon a Galériában

2014. 10. 13-án 10.00- 13.00 és 17.00- 19.00 óráig a Legrand Zrt- nél a Faházban

2014. 10. 16-án 08.30- 11.00 óráig Szentesen a Terney B. Kollégiumban

2014. 10. 20-án 08.00- 12.00 óráig Szentesen a Zsoldos F. Szakközépiskolában

2014. 10. 28-án 15.00- 18.00 óráig Fábiánsebestyénen az Egészségházban

2014. 10. 29-én 15.00- 18.00 óráig Tömörkényen a régi „Kisvendéglőben”

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 25.


 

A RENERGY program szentesi konferenciával folytatódott

 

RENERGY” elnevezésű, energiagazdálkodással összefüggő Európai Uniós program szentesi konferenciával folytatódott: Renergy – Magad Uram címmel. A rendezvényen Szirbik Imre polgármester összegezte a tapasztalatszerzési szakasz lezárásakor a geotermikus, a napenergiával és a biomassza felhasználással kapcsolatos Szentesen hasznosítható ötleteket, más hasonló adottságú országok tapasztalatait. 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Indul a Tücsök évad

 

Kedves Tücsök Klub tagok, kedves mindenki!!!

Először szeretnénk megköszönni mindenkinek, azt hogy az elmúlt három évben a Tücsök Klub a város egyik legnépszerűbb gyerekeknek és családoknak szóló klubja lett. Ezt csak nektek köszönhetjük, azt hogy hónapról - hónapra eljöttök a bulikra és természetesen a Tücsök Koncertekre!

A 2014-2015-ös évad, ismét meglepetéseket tartogat számotokra. A már közkedvelt Tücsök Koncert mellett a mozgásos-játékoké lesz a főszerep. Részletekkel hamarosan jelentkezünk , de ez legyen még egy picit titok.

Az első Tücsök Klub-ot 2014 október 4-én SZOMBATON a szentesi kutyaiskolában (Vörösmarty-Munkás utca sarok) tartjuk egy egész délutáni program keretében. RÉSZLETEK A PLAKÁTON!!!!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Országos döntőben szentesi egészségügyi dolgozók

 

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezete 2014. szeptember 20-án 5. alkalommal rendezte meg Szegeden az egészségügyi szakmai verseny elődöntőjét.

Megyénk egészségügyi intézményeiből 14 csapat (4-4 fővel) mérette meg felkészültségét, tudását a szakmai zsűri előtt. A versenyzők négy elméleti és egy gyakorlati feladatot oldottak meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Dombi és Felméri Szentesen!

Szentesi Dumaszínház

 

2014. október 14-én (kedd) este újra Dumaszínház SZENTES-en!!!

Fellépők: Dombóvári István és Felméri Péter

Helyszín: Szentesi Művelődési Központ | Szentes, Tóth József utca 10-14.

 

Belépőjegyek kaphatók:

- Szentesi Művelődési Központ | Szentes, Tóth József utca 10-14.

- Babilon Könyvesház | Szentes, Kossuth utca 11.

- Online jegyvásárlás (kezelési költség nélkül) >> http://dumaszinhaz.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=268269&aid=5709&vid=354

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

MEGHÍVÓ

„Szentes Város Önkormányzata és partnereinek városközpont rehabilitációs programja”

 

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt, a Dél- alföldi  Regionális Operatív Program keretén belül megvalósuló projekt záró rendezvényére.  

Téma: „Szentes Város Önkormányzata és partnereinek városközpont rehabilitációs programja” című  pályázat zárása

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Lomtalanítás a jövő héten

2014. szeptember 29. és október 3. közötti héten lakossági lomtalanítás

 

A Szentes Városellátó Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt lakosságot, hogy 2014. szeptember 29. és október 3. közötti héten lakossági lomtalanítást  végez Szentes belterületén. A lomtalanítás napja az adott körzet szemétszállítási napjával megegyezik.

 

Tudnivalók:

 

A lakosság a megjelölt napon reggel 7 óráig helyezheti ki az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon a háztartásban keletkezett lomot, azaz a feleslegessé vált használati tárgyakat, bútort, háztartási eszközt.

A lomtalanítás során kizárólag nagy darabos azaz a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladó lom hulladék (pl. bútor) kerül elszállításra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

A Magyar Fürdőkultúra Napja a strandon

 

A Magyar Fürdőkultúra Napját minden év októberének második szombatjára tűzi ki a Magyar Fürdőszövetség, mely az idén október 11-i dátumra esik.

A központi kommunikációval, megjelenésekkel a magyarországi termálvizeket, gyógyvizeket kívánják fókuszba állítani. Fel kívánják hívni a figyelmet az ország páratlan értékeire, az abban rejlő turisztikai potenciálra.

A Szentesi Üdülőközpont is kapcsolódott a szövetség által szervezett kezdeményezéshez, így ezen a napon szauna szeánsz és éjszakai úszással várják az úszókat és a fürdőzni vágyókat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Meghívó az aradi vértanúk emléknapjára

 

Gyújtson Ön is egy mécsest azokért, akik életüket áldozták a magyar szabadságért, a nemzeti függetlenségért! 2014. október 6., 10.00 óra a volt Damjanich János Tagiskola (Szentes, Damjanich J. u. 41.) udvara.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

32 méteres kilátó épült a Körös-torokban

 

Ma rakták helyére az utolsó elemét annak a 32 méteres kilátónak, amit Csongrádon a Körös-torokban állítottak fel. A közel 28 milliós forintos beruházás egy pályázatnak köszönhetően jött létre, amit az Összefogás Csongrádért Egyesület nyert el.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Tűzgyújtás Szent Mihály napja alkalmából

 

Szeptember 27-én szombaton egész napos kézműves vásár, gyermekprogramok, majd borkóstolás és tűzgyújtás várja az érdeklődőket Szent Mihály napja alkalmából Szentesen.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

A daganatos betegségek ellátása

Tudományos konferencia a Megyeházán

 

2014. szeptember 26-án pénteken 16 órától az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub és a Kutatások Éjszakája tiszteletére tudományos ülést szerveznek a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban.

A neves előadók a daganatos betegségek ellátása témakörében ismertetik a legújabb kutatási eredményeket és az onkoterápia szentesi vonatkozásait.

A kongresszuson való részvétel szentesi önkormányzat, a helyi és csongrádi vállalkozások támogatásának köszönhetően ingyenes. Minden érdeklődőt várnak a rendezők: dr. Lantos Ferenc Ph.D. és dr. Papp Zoltán Ph.D.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Ki legyen a sztárfellépő a karneválon?

Ön dönt! Várjuk az ötleteket a SZAVAZÁSON!

 

A szakemberek próbálják az eredeti koncepció irányába visszafordítani, vagyis hogy idegenforgalmi attrakcióvá váljon a már hagyományos szentesi télbúcsúztató karnevál.

 

Azért, hogy ez megvalósuljon most elsőként a sztárfellépő zenekarok stílusával kapcsolatos szavazást teszünk közzé itt a Mozaikon. Kivel szeretne találkozni 2015. februárjában a Karneválon?

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Embermagasságig nőtt a kender Szentesen

 

Egy másik ügyben házkutató pénzügyőrök bukkantak a kábítószerre Szentesen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei tettek bejelentést a Szentesi Rendőrkapitányságon 2014. szeptember 22-én arról, hogy egy másik ügyben végzett házkutatás közben 5 tő kendernövényt találtak egy szentesi házban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 23.


 

Ropogtassunk össze együtt játszótéri eszközöket Magyartésre!

 

A cím mindent elmond! Ha már elkezd nassolni, akkor ezt tegye úgy, hogy segítsen másnak, máson. Íme egy felhívás, hogy "ropogtassunk össze együtt játszótéri eszközöket Magyartésre"! A csomagolásokat kell összegyűjteni, majd azokat leadni a plakáton látható helyeken.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 22.


 

Szentes a Szigligeti Süllőfesztiválon

 

A város népszerűsítése érdekében Szentes számos rendezvényen, kiállításon is részt vesz, a legnagyobb ilyen a minden évben Budapesten megrendezésre kerülő Utazás kiállítás, de egy újabb lehetőségről számolt be a mai (2014. szeptember 22.) sajtótájékoztatón Mák Viktória a város turisztikai-marketing csoportjának munkatársa.

- Ebben az évben az a megtiszteltetés érte városunkat, hogy a Szigligeten 2014. október 23-26 között megrendezésre kerülő több ezer látogatót vonzó Süllő fesztiválon részt vehetünk október 24-én. A szigligeti süllőfesztivál 2006 ősze óta kerül megrendelésre a Szigligeti Turisztikai Egyesület Szervezésében. Célja a szezon meghosszabbítása, valamint a helyi vállalkozások élénkítése. Felhőtlen szórakozást kínálnak, egy csodás őszi hétvégén.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 22.


 

Bemutatkozott a Turisztikai-marketing csoport

 

2014. szeptember 22-én sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a képviselő-testület által létrehozott új turisztikai-marketing csoport. A feladatokat két fő látja el a jövőben főként a városmarketing és sportturizmus fejlesztését tűzték ki célul.

Mák Viktória a csoport egyik tagja gyermekei születése, az otthon töltött évek után szeretett volna a munka területén is megújulni, változtatni ezért jelentkezett a pályázatra.

Kónya Ágnes a csoport másik tagja a Szegedi Tudományegyetemen kommunikáció és médiatudomány alapszakon, majd vizuális kultúratudomány mesterszakon diplomázott.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 22.


 

Gyermeked számára Te mit választanál?

 

Kertvárosi Családi Sportfesztivált rendezik meg 2014. szeptember 27-én a Pusztai László Sporttelepen a center- és a dobópályán. Ezen a napon délután 14.00 órától rendezik meg a Kertvárosi Aerobik és Fitnesz Napot a centerpályán, ahol Barta Peti az alakformálás rejtelmeibe vezet be minket, Lőrincz Ernő zumba, Osvaldo a salsa fitness órákat fog tartani.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 22.


 

Családi Sportnap és játszótér avató

 

 Rákóczi utcai Óvoda Családi sportnapjához kapcsolódva 2014. szeptember 20-án 9.00 órakor avatta fel az óvodás gyermekekkel együtt Szirbik Imre polgármester a "Balogh udvari" játszóteret a Dósai Molnár - Deák F. utca sarkán.

A programban először a Deák Ferenc Általános Iskola mini mazsorettjeié volt  a képzeletbeli színpad, majd a Méhecske csoport műsorát láthattuk.

A polgármester ezen a napon adta át a gyermekeknek azt a hivatalos dokumentumot, melyben "okos emberek" leírták, hogy mostantól az óvodásoké a játszótér, majd velük közösen vágta át a nemzeti színű szalagot.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 20.


 

Mérlegelték helyzetüket (videó ajánlóval)

 

Szentes igazi "bunyófőváros" lesz szombaton a Ferobox Event-nek köszönhetően, ahol 19 órától újabb profi gálát rendeznek a Dr. Papp László Sportcsarnokban. Az utolsó három összecsapást 21.30-tól az M1 élőben közvetíti.

Az esemény programjában két címmérkőzést is rendeznek, melynek hivatalos (és kötelező) mérlegelését péntek délután tartották Szentesen.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 19.


 

BOKSZ után RÁKÁSZ DISCO

 

2014. szeptember 20-án szombat este 22:00 órától RÁKÁSZ DISCO a Jókai utcai Felsőpárti Sörözőben. A zenék is 78’-tól lesznek, egészen a mai, 2014-es nagy magyar slágerekig!

Jelige a férfiaknak: A bokszot nem kedvelő LÁNYOKAT mi addig jól megtáncoltatjuk, amíg Ön szurkol a sportcsarnokban! Aztán a meccs után átjöhetnek a férfiak is bulizni, ünnepelni, mi addig egy nagyot táncolunk! Így lassú szám csak éjfél után lesz!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 19.


 

21-én megtekinthető az izraelita temető

 

A Kulturális Örökség Napjai országos rendezvény keretében Szentesen szeptember 21-én, vasárnap 9-12 óra között folyamatos vezetéssel meg lehet tekinteni az izraelita temetőt és szertartástermet a Sopron soron. Az izraelita temető cinterme (ravatalozója) az izraelita temetői szertartások helye volt. Az 1929-ben épült szecessziós stílusú épület Dobovszky József István szentesi építész utolsó megvalósult terve. További részletek a www.oroksegnapok.hu  oldalon.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 19.


 

Térfesztivál és Bor- és Pálinkaünnep

 

A szentesi rendezvény a fesztiválélet egyik leglátogatottabb eseménye, mely sokadik alkalommal csábítja az ország és a régió látogatóit. A rendezvény társprogramja a Bor-és Pálinkaünnep (2014. szeptember 19.), mely mintegy 15 jeles vidék kiváló borait és pálinkáit vonultatja fel. A két napos eseményen érdekes programok, vetélkedők és gasztronómiai különlegességek várják a vendégeket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 18.


 

Pódiumbérlet előadásai (2014/2015)

A SZENTESI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PÓDIUM BÉRLETÉNEK ELŐADÁSAI A 2014/2015-ÖS ÉVADRA

 

Már megvásárolható a SZENTESI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PÓDIUM BÉRLETE mely öt pódium előadást tartalmaz.

Bérletárusítás 2014. szeptember 10-től a Művelődési és Ifjúsági Házban.

A bérletek ára: 6900,- Ft

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 18.


 

30 méteres nyárfa dőlt a Kurcába

 

Folyamatosan csökkennek az esőzésekkel kapcsolatos bejelentések Csongrád megyében. A vízszivattyúzások után szerdán a kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak. Az eső áztatta, fellazult talajban több nagyméretű, egészséges fa fordult ki gyökerestől a földből. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 17.


 

Miért árasztotta el a víz Szentest?

 

Először is az ok, hogy az évi átlagos 800 mm csapadékból 178 mm eső esett le két nap alatt Szentes és térségére. A város belvízelvezető rendszere nem ekkora vízhozam gyűjtésére és szállítására lett tervezve. A Kurca magas vízállása miatt a berki szivattyúháznál csúcsra kellett járatni a szivattyúkat, hogy ezt a nagymennyiségű vizet elvezessék. Sokan azt hitték, hogy majd a kiséri rész fog megbuggyanni, de ezzel szemben a Felsőpártot árasztotta el a víz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 17.


 

Ivóvíz-minőség javító komplexum alapkőletétele

 

2014. szeptember 17-én ünnepélyesen letették a új vízkezelő komplexumok alapkövét a Berekháti vízmű telephelyen.

Mi épül pontosan? - erről Bődi Péter adott tájékoztatást.

- Ivóvíz-minőség javító beavatkozások azokon a településeken, ahol az Európai Közösség irányelvében meghatározottak szerint az egészségre ártalmas vízkomponensek a határérték felett fordulnak elő. A vízminőség javító fejlesztések érintik Szentest, és külső részeit Magyartést, Kajánfalut, Lapistót. Ugyancsak érinti Derekegyház és külterületi részét, Tompahát lakosságát is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 17.


 

Székelyföld a Tisza mentén

 

Immáron másodjára látogatnak el a Székelyföld című folyóirat munkatársai Csongrád megyébe, ahol költőtalálkozón vettek részt.

2014. szeptember 17-én 13.30 órakor rendhagyó irodalomóra keretében hallgathatták meg a szentesi diákok a kiváló költőket a Horváth Mihály Gimnáziumban, 18.00 órakor pedig a költők találkoztak az olvasókkal a Városi Könyvtárban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 17.


 

Családi Sportnap és Játszótér átadó

 - Meghívó -

 

Családi és Sportnapra valamint játszótér átadóra várnak minden érdeklődőt 2014. szeptember 20-án a Rákóczi utcai óvodába. További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 16.


 

Szeretne segíteni? Töltse ki!

A szentesi szociális szolgáltatások tervezéséhez Ön is hozzájárulhat

 

Az elmúlt évek a szociális és gyermekvédelmi ellátások többszöri változását hozták, a folyamatosan módosuló jogszabályi környezetben fontos, hogy a szociális szolgáltatások alkalmazkodjanak a városban élők élethelyzetéhez, igényeihez.

 

A mellékelt kérdőív kitöltésével kérem, segítse a munkánkat, hogy a szociális szolgáltatások tervezésénél, illetve a jelenlegi szolgáltatások minőségének javításánál az Ön véleményét és ötleteit is figyelembe vehessük!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 16.


 

SZENTESI FOKOS 2014 gyakorlat

II. fázis

 

2014. június 16. és szeptember 19. között a vízi kiképzési, vízi átkelési, vízi vezetési, víztisztító és alacsonyvízi hídépítő, valamint a harci menetek végrehajtásához kapcsolódó feladatok tervezését – megszervezését gyakorolják a magyar katonák a Szentesi Fokos 2014 elnevezésű gyakorlat keretében MH 37. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred gyakorlóterein.  A Szentesi Fokos 2014, több eseményből álló kiképzési rendezvénysorozat, melynek célja: a részt vevő katonai szervezetek állományának harcászati szintű gyakoroltatása, valósághű körülmények között.

 

2014. szeptember 16-án a sajtó is betekinthetett a II. fázisába a gyakorlatnak. A Kurca mellett gyakorlótérre víztisztító bázis települt ki (volt miből tisztítani), ahol az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, Víztisztító század szakharcászati és szakkiképzése folyt.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 16.


 

Pályázati felhívás
„Az év családja Szentesen” díjra

 

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet „Az év családja Szentesen” díjra

 

A pályázati eljárásban olyan családok jelölésével lehet pályázni, ahol a szülők/nagyszülők emberi magatartása, a gyermeknevelés, a gyermekek magatartása, teljesítménye, a társadalmi értékek megtartása példaértékű és követendő lehet a felnövekvő nemzedék számára, de akár azon felnőttek számára is, akik jelenleg a társadalmi normától eltérő devianciával nevelik gyermekeiket. A családtagok életkora nem meghatározott, és nem kizárt az egyszülős családmodell sem.

 

A pályázatot ajánló nyújthatja be, aki a díjra előterjeszti az általi ismert vagy megismert, a díj odaítélésének feltételeivel rendelkező családot.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 14.


 

...szeretet mindent elfogad...

 

Mosolyból, életvidámságból, erőt adó üzenetekből nem volt hiány a fogyatékkal élők 9. térségi találkozóján.

A „...szeretet mindent elfogad...” című rendezvényen 13 intézmény, illetve klub érkezett a szentesi sportcsarnokba a sport és kulturális találkozóra, melynek idén a szépség és a divat volt a központi témája.

– Kezdetben a Kossuth-téren zajlott ez a térségi találkozó, ezáltal nyitni próbáltunk a társadalom felé, célunk a lakosság „érzékenyítése” volt – magyarázta Puskásné Halál Ágnes főszervező, a Szentesi Gondozási Központ igazgatója. Az évek során a rendezvény mind ismertebb lett, így beköltöztek a „biztonságosabb” sportcsarnokba.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 14.


 

Úszik a Felsőpárt

Belvízi körkép

 

Csongrád megyében Szentes és Csongrád területén a legkritikusabb a helyzet a nagy esőzés után, ahol elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a vízügyi szakemberek. A katasztrófavédelem Szegedről és Hódmezővásárhelyről küldött egységeket Szentes vízzel elöntött területeire. Emellett több nagyteljesítményű átemelő szivattyút is átcsoportosítottak.

Szentes térségébe 2000 homokzsákot szállított a katasztrófavédelem, ahol 30 ingatlant veszélyeztet a víz. Kitelepítésre jelenleg nincs szükség. Jelenleg összesen kilenc egység dolgozik folyamatosan a károk elhárításán. Szentesen három helyen szivattyúzzák az esővizet az egységek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 14.


 

Érzéki vallomások ecsettel (videó ajánlóval!)

 

2014. szeptember 13-án nyílt meg Hossó Nóra "Vallomás ecsettel" című festménykiállítása a Városi Könyvtár előadótermében. Sziklay Sándor festőművész Nóra mestere ezekkel a gondolatokkal ajánlja a látogatóknak a kiállítást...

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 14.


 

Élet - Érték - Élmény

Indul a 2014/2015-ös zenei évad Szentesen

 

2014. szeptember 26-án indul a 2014/2015-ös zenei évad a Hangversenyközpontban. A tizenöt koncertből álló évad valamennyi programját kedvezményes bérlettel tekintheti meg, mely zenei csemegéket is tartalmaz. Bővebb információ a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 14.


 

ÚJRA GRAFFITI ZENE SZENTESEN

 

Újra GRAFFITI programok kerülnek megrendezésre Szentesen. A középkorúak jól tudják, mit is rejt a GRAFFITI szó a zenei világban. Az underground zene hívei most újra élhetik a régi emlékeket egy új környezetben. A Sportszálló emeletén volt az egykori Graffiti szórakozóhely, melynek zenei világát sokan hiányolták Szentesen. A Hangversenyközpont szervezői ezt az űrt próbálják pótolni a GRAFFITI zenei évaddal, melyben 6 koncertet szerveznek új helyen a Művelődési és Ifjúsági Házban. További részletek és program a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 14.


 

Édes anyanyelvünk, Édes anyanyelvük

A Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának versenyeredményei

 

Sikeresen szerepeltek a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának diákjai az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Csongrád megyei döntőjében. Márta Renátó, 11.D osztályos tanuló - maga mögé utasítva a szegedi gimnazistákat is - az abszolút 1. helyen végzett, így nagy reményekkel vesz részt a sátoraljaújhelyi Kárpát-medencei döntőben.

Az előkelő 3. helyen végzett Elefánti Emma 10.D osztályos tanuló, aki a mezőnyben a legmagasabb pontszámot szerezte meg az írásbeli feladatok fordulójában.

Felkészítő tanáruk: Szurmik Zoltán.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 12.


 

Teljessé vált a tanyagondnoki szolgálat

20 millió forintos fejlesztés, bővítés

 

Gál Antal, a szentesi családsegítő központ vezetője a 2014. szeptember 9-én tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy 20 millió forintra pályáztak a Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programjában sikerrel. Két Volkswagen 9 személyes kisbusszal bővítik a járműállományukat, mellyel 410 (család) ellátását segítik a térségben. A két kisbusz valójában csak egynek számít, mert az egyik egy 220 000 km-t futott gépjármű cseréjére szolgál.

2014. október 1-től Szentes körzetében teljessé válik a tanyagondnoki szolgálat, mert ettől a dátumtól kapcsolódik az ellátási területükhöz a Berek (Bereklapos, Berekhát és az Alsórét).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 12.


 

Erről olvashat a Szentesi Életben!

 

Horváthné Paksi Gabriella három éve háziasszonyként találkozott a mézeskaláccsal, ami új perspektívát adott az életének. Hogy különleges hobbijával foglalkozzon,  minden nap négykor kel, negyed hétig süt, kelti a családot, elindítja a napot. Hétvégente vásárokra, rendezvényekre járnak, hogy eladják portékájukat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 11.


 

Gasztro Piac szeptember 20-án!

 

Újra vár minden érdeklődőt a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piac a Művészetek Házában. 2014. szeptember 20-án 10.00-17.00 óráig várják a piacolókat!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 11.


 

V. Szentesi Nagy Sportágválasztó

SZEPTEMBER 26-27. (PÉNTEK-SZOMBAT)

 

Közel 30 díjmentesen kipróbálható sportág egy helyszínen, élsportolókkal, edzőkkel, szakmai tanácsadással. Pénteken az előre regisztrált nevelési és oktatási intézmények csoportjait várjuk, szombaton a családokat, egyéni látogatókat. ÚJ HELYEN a Pusztai László Sporttelepen (Szentes, Csongrádi út 4-8.). Nyitva 9.00 és 16.00 óra között

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 10.


 

"Mr. Balhorog" benézte a balegyenest!

Sajtó nyilvános edzés Szentesen

 

A Ferobox Event munkatársai komolyan gondolják a öklözők felkészítését, így fordulhatott elő, hogy Mr. Balhorog (Bedák Zsolt) belenézett egy csúnya balegyenesbe! :-) Ez a kis "csalódás", nem fogja megrengetni abban, hogy a szeptember 20-án megrendezendő tévés gálán még egy győzelemmel szépítse statisztikáját.

Szeptember 10-én sajtó nyilvános edzést tartottak a Kurca-part Kalandparkban, ahol a bokszolók nem csak a kötelek közé léptek, hanem a kötelekre is, mert kipróbálták a park élményelemeit is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 10.


 

FITNESS TÁBOR a kalandparkban

 

Szeptember 19-én és 20-án Fitness Tábor lesz a Kurca-part Kalandparkban, melynek nyílt óráin bárki részt vehet. További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 09.


 

Akadozás lehet Szentesen a vízszolgáltatásban

 

Az Alföldvíz Zrt. az alábbi sorokban értesíti a lakosságot, hogy az alábbi időpontokban szakaszos nyomáscsökkenés, vízminőség romlás, illetve rövid ideig tartó vízhiány fordulhat, fordul elő.

2014. szeptember 16 - 17. –én 900 – 1300 között a Szentesi tározókon,

2014. szeptember 18 – 19.- én 9 00 – 13 00 között a Szentesi víztornyon,

2014. szeptember 23.-án 9 00 – 13 00 között Szentes Lapistó tározókon,

2014. szeptember 19.-én 9 00 – 1300 között Szentes Magyartés víztornyon,

2014. szeptember 22.-én 9 00 – 13 00 között Szentes Kajánújfalu tározón tisztítási, fertőtlenítési munkálatokat végeznek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 09.


 

Autómentes nap Szentesen!

 

1997 óta évenként ugyanabban az időpontban - szeptember 22-én - kerül megrendezésre az Európai Autómentes Nap.

Szentes is évek óta megtartja az Európai Autómentes napi rendezvényét és ezért 2014. szeptember 22-én hétfőn 6.00-21.00 óra között a Kossuth L. utca (József A. u. - Somogyi B. utcák közötti szakaszán) ideiglenes forgalomkorlátozás léptet életbe.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 09.


 

Lecsófesztivál 2014  2. nap

Akkora buli volt, hogy mindenki "elázott"!

 

Tényleg akkora buli volt a Hunor Coop Zrt. által szervezett XIII. Szentesi Lecsófesztivál, hogy nem csak egyesek, hanem mindenki "elázott" jó értelemben. Ez nem a hangulatfokozóknak volt köszönhető, hanem az időjárásnak. Éppen megvárták az égiek, hogy meggyulladjon valamennyi bogrács alatt a tűz, majd ők is kapcsolódtak a rendezvényhez eső formájában.

Eddig csak az első lecsófesztiválon esett az eső, de így 13 évente elfogadható, hogy picit essen a lecsófesztivál idején az eső - tudtuk meg  a szervezőktől.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 07.


 

Lecsófesztivál 2014  1. nap

 

A Szentesi Lecsófesztivál első napja igazi ráhangolódás a másnapi lecsófőzésre. Ezen a napon az asztaltársaságok összehangolódnak, hogy egy-egy jó nóta mellett milyen hangulatfokozót hörpintsenek le másnap a lecsófőzés ideje alatt - előtt és után! :-)

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 07.


 

Minden amit a lecsóról tudni kell!

Keresse a Lecsó Receptfüzetet a Lecsófesztiválon!

 

A nagy sikerre való tekintettel, illetve az idelátogató vendégek kérése az eddigi lecsófesztiválokat összefoglalva újra kiadjuk, mint „ételkészítési kottát” a lecsófesztivál receptfüzetét - tudtuk meg Mészáros Zoltántól a Hunor Coop Zrt vezérigazgatójától a rendezvény "főszakácsától"!

A kiadvány a lecsó alapjai mellett az eddigi fesztiválok legjobb és legötletesebb receptjeit tartalmazza, néhol humorral megspékelve, így mindenki kipróbálhatja otthon mindegyiket, és eldöntheti, melyik a legjobb.

A füzet 24 oldalon teli ötlettel, fotókkal és az idei fellépők közül Gáspár Laci és az MDC zenekar lecsóreceptjével. A nevezett csapatok a nevezésük mellé kapnak egy-egy példányt a füzetből, de az információs ponton vásárolhat is belőle emlékül vagy ajándékba.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

Indul a XIII. Szentesi Lecsófesztivál

A harmadik színpad programja is a plakáton!

 

Szeptember első hétvégéjén a Szentesi Lecsófesztivál ideje alatt ezrek lepik el Szentes utcáit, ahol a helyi lecsókészítés rejtelmeibe nyerhetünk betekintést. A fesztivál a péntek esti közös szalonnasütéssel veszi kezdetét, ám az igazi izgalmak szombaton várnak a látogatókra, amikor több száz bográcsban aszalt gyümölcsös, gombás, húsgombócos, tarhonyás, rénszarvashúsos, krumplis, tojásos, chilis, lencsés, vörösboros vagy éppen csokis lecsó készül. A szentesi gasztronómia jeles eseménye Magyarország legnagyobb lecsófesztiválja, a 10 legnagyobb tömeget megmozgató hazai gasztronómiai fesztivál egyike, ahol egyidejűleg több mint 250 bográcsban fő a tradicionális magyar étel.  

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

Tücskök a Lecsófesztiválon

 

Már csak pár óra és kezdődik a XIII. Szentesi Lecsófesztivál. Ebben az évben összesen három színpadon lesznek a kulturális programok, melyek közül most a Tücsök Zenekar koncertjét emeljük ki. Szeptember 5-én 18.00 órai kezdettel minden érdeklődőt várnak a Lecsófesztiválra! 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

Szeptember 27-én gátfutás és átfutás

 

Immáron 18. alkalommal kerül megrendezésre szeptember 27-én a Szentes - Csongrád G-ÁT futás. A verseny nevében szereplő kötőjel oka, hogy nem csak gátfutás, hanem átfutás is a rendezvény, hiszen a hagyományok alapján a két város kapcsolatát is kifejezni igyekeztek a szervezők. Közös szervezéssel és rendezéssel, minél több támogató bevonásával igyekeznek minél hangulatosabbá tenni a versenyt a résztvevők számára.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

Szeptemberi moziműsor

A Szentesi Moziban újra Moziünnep lesz!

 

Ez azt jelenti, hogy a két havonta megrendezésre kerülő Szentesi Moziünnep alkalmával 790 Ft/fő áron lehet filmeket nézni!

Évi 5-6 alkalommal rendeznek egy-egy hetes mozimaratont, amikor is megpróbálják elhozni azokat a filmeket, amelyek kimaradtak, és visszahozni a legnagyobb sikereket, így egy hét alatt 10-15 filmet vetítenek le. A szentesi moziünnepen lehetőség lesz 790 Ft/fő áron megnézni valamennyi 2D-s és 3D-s alkotást.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

Minden szentesi gólban ott van egy kis OXIMIX

 

Rendhagyó sajtó megjelenésre invitálták a Mozaikot, amikor is a Comix System Kft. nagymágocsi palackozó üzemében jártunk. Az Orosháza és Nagymágocs között éppen félúton található bázison illusztris vendégek jártak, de nézzük az előzményeket.

Az 1995-ben alapított Comix System Kft-t az üdítőitalok és a szikvíz mellett a világon egyedülálló termékük az Oximix tetté igazán ismertté és elismertté. Az oxigénes víz közismerten egészséges, frissítő és nagyon sok helyen fogyasztják és gyártják. Mégis mindössze egyetlen helyen Comix System nagymágocsi üzemében gyártanak olyan terméket, amely 150 mg oldott oxigént tartalmaz literenként. Ez a különlegesség Tóth Imre találmánya, aki a cég tulajdonosa és nagy sportrajongó is egyben.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

D.O.R.S. Szentesen

Kiképzés a Kurca partján (videóval)

 

Egy új, és intenzív mozgásformát mutattak be az elmúlt héten a Wellness Colosseumban Szentesen. Már az épület aulájába belépve látható volt azaz új pálya, melyen edzhetjük magunkat. De mindez ennek a mozgásvilágnak (edzésformának) csak töredéke - tudtuk meg Brezovai Sándortól.

1986-87 között a Magyar Honvédség deszant alakulatánál teljesítettem a katonai szolgálatot, és ez, ill. az ott elvégzett rendkívül nehéz felkészülési gyakorlásnak az eredménye a D.O.R.S.

Jelentése Deszant Off Road System - mely azt jelenti, hogy a világ nagy nemzeteinél alkalmazott kiképzési módszereket ötvözzük, így az amerikai tengerészgyalogosok, vagy a nepáli gurkhák, vagy a francia idegenlégiósok vagy éppen az orosz elit egységek kiképzési gyakorlatait végezhetik nálunk - mondta a rendszer megalkotója. Semmi új nincs ebben, ha csak az nem, hogy ezeknek a kiképzési módszereknek a legjavát ötvöztük.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

Egyszer volt egy iskola ...

Múzeumi matiné

 

2014. szeptember 6-án múzeumi matinéra várnak minden érdeklődő gyermeket és szüleit a Koszta József Múzeumba.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

15 éves jubileumi party

Cardio Aerobic

 

Gáspárné Edina 15 évvel ezelőtt indította el cardio aerobic tornáit Szentesen, mely másfél évtizedet egy ünnepi edzéssel kíván megünnepelni. Minden érdeklődőt vár egy másfél órás tornára a Megyeháza KKK-ba.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 04.


 

A Vérellátó 2014. szeptember havi vérvételi tervezete

 

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház, Szentes és a Magyar Vöröskereszt Szentesi Vezetősége minden héten kedden és szerdán délelőtt 07.30-12.00 óráig, és csütörtök délután 14.00- 17.00 óráig tart véradást Szentesen a Vérellátó Állomáson.

Minden kedves véradót szeretettel várunk !

 

A Szentesi Vérellátó és a Magyar Vöröskereszt Szentesi és Csongrádi vezetősége véradást tart :

2014. 09. 10-én 14.00- 16.00 óráig Szentesen a Magyar Közút Zrt- nél

2014. 09. 16-án 14.30- 18.00 óráig Csanyteleken az Orvosi Rendelőben

2014. 09. 20-án 08.30- 12.00 óráig Szentesen a Rákóczi utcai Óvodában

2014. 09. 23-án 14.00- 18.00 óráig Szentesen a Kossuth téren Kamionban

2014. 09. 30-án 15.00- 18.00 óráig Nagytőkén a Művelődési Házban

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 01.


 

Újra bunyó Szentesen!

Kovács Attila egy svéd ellen a WBO Europe címért!

 

A Ferobox Event szeptember 20-án, Szentesen rendezi következő nagyszabású, élő televíziós közvetítésű profi ökölvívó gáláját, melyen a korábbi nagyváltósúlyú IBO világbajnok Kovács „Vipera” Attila ismét nemzetközi címmérkőzésen bizonyíthat.

A gála másik címmérkőzése a Szellő Imre, Bozai Gyula elleni magyar bajnoki címmeccs lesz.

Az est folyamán szentesi öklözők is ringbe lépnek. Faur Csaba hosszú idő után újra játszik. Duka Krisztiánnak is szurkolhatunk, valamint Nagy "Lütyő" Imre is, akinek a ringbe lépésével kapcsolatban más meglepetés is várható, de erről majd részletesebben (hamarosan)!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 01.


 

Energikus hip-hoppal készül Szentes

 Indul az V. Tánciskolák Éjszakája

 

Szeptember 12. varázslatos éjjelén nem csak Budapest legjobb tánciskolái nyitják meg kapuikat a táncok szerelmesei előtt, hanem országszerte, vidéken is lázasan készülnek a fergeteges éjszakára. Szeged és Orosháza mellett Szentes is csak arra vár, hogy kortól, nemtől és tudásszinttől függetlenül, igazi buli hangulatot varázsoljon a parkettre. Az NRG Tánciskola a modern táncok hódolóit, a hip-hop szerelmeseit szeretné lenyűgözni.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 01.


 

Önálló tánciskolával tér vissza Szentesre
Vass Sándor

Erről olvashat a Szentesi Élet legújabb számában!

 

Önálló tánciskolával tér vissza Szentesre Vass Sándor, aki szeptembertől modern táncot oktat az ifjúsági házban. Szeptembertől heti két alkalommal találkozhatnak a jelentkezők a tánctanárral, hogy akár junior, akár felnőtt korosztályban kipróbálják magukat, megismerkedjenek az alapokkal.  

 

A szentesi gasztronómia jeles eseménye a 10 legnagyobb tömeget megmozgató hazai gasztronómiai fesztivál egyike, a Szentesi Lecsófesztivál. A szervezők egyedül a szeles időtől félnek, még az eső sem moshatja el a két napos programot.

 

Önálló tánciskolával tér vissza Szentesre Vass Sándor, aki szeptembertől modern táncot oktat az ifjúsági házban. Szeptembertől heti két alkalommal találkozhatnak a jelentkezők a tánctanárral, hogy akár junior, akár felnőtt korosztályban kipróbálják magukat, megismerkedjenek az alapokkal.

 

Folytatta a rászorulók megsegítésére irányuló 2012-ben elkezdett tevékenységét ifj. Tar János, aki a Mos Mi Mozgalom keretében alapvető élelmiszereket juttat el olyan embereknek, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz anyagi körülmények közé. A vállalkozó szeretné, ha minél többen csatlakoznának a kezdeményezéshez.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 01.


 

„Harcba álltak” az ifjú hadnagyok

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett és frissen avatott tisztek közül hét hadnagy kezdte meg beosztásának elő napját a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél 2014. augusztus 28-án. Az ifjú tiszteket Antal László alezredes, ezredparancsnok fogadta és köszöntötte az alakulatnál. Tájékoztatójában a parancsnok átfogó képet adott a műszaki ezredről. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 01.


 

Ezüstérem a Szuper Ligában!

 

Először került megrendezésre a Magyar Szuper Liga döntője Debrecenben, ahová az atlétikai szövetség az előző versenyévadban elért eredményei alapján hívta meg a legjobb nyolc versenyzőt. Szentesről a férfi diszkoszvetésben Seres András, a női diszkoszvetésben Papp Anita, a női gerelyhajításban Nánai Lilla kapott meghívást. Nánai Lilla sérülése miatt nem tudott elindulni. Seres András ezüst érmet szerzett  60,37 méteres eredményével, Papp Anita 40,87 méteres eredményével ötödik lett. A legrangosabb hazai versenyen elért eredmények a későbbiekben anyagi támogatással járnak,melyet a versenyzők saját felszerelésre, illetve verseny eszközök vásárlására fordíthatnak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 09. 01.


 

 

.