2012. DECEMBER

 

A TERMÉSZET ÉRINTÉSE

 

A Szentesi Fotókör szeretettel meghív minden fotózás iránt érdeklődőt 2013. január 7-én hétfőn 18.00 órára Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe dr. Jantyik Tibor békéscsabai természetfotós "A TERMÉSZET ÉRINTÉSE" című fotókiállítására.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 29.
 

Fának ütközött

 

2012. december 29-én délután Szentes határában, a 45-ös főúton egy személyautó fának ütközött, a két sérült közül az egyik beszorult a járműbe. Szentesi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Egysége a gépkocsi ajtaját feszítővágóval távolította el, és a járművet áramtalanította, majd a sérülteket a mentők a Dr. Bugyi István Kórházba szállították és látták el.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 29.
 

A RÁDIÓ451 jótékonysági akciója

 

Közel három hét alatt gyűlt össze mindaz az adomány, melyet 2012. december 28-án adott át a Rádió 451 stábja a Családsegítő Központban.

A helyi rádió felhívással élt adáskörzetében, hogy aki tud segítsen, hogy a Családsegítő Központon keresztül boldogabbá tegyék 14 családnak az idei karácsonyt. A Kossuth téren felállított faházikóba (az adomány gyűjtő központba) várták azokat a dolgokat, amelyeket felajánlottak a szentesi és környékbeli emberek, családok.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 29.
 

Év végi palánkos focitorna

 

Három napon keresztül (2012. december 27-29.) rúgták a labdát a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok Palánkos Teremlabdarúgó Tornáján.

 

Az év utolsó sportcsarnokbeli sportrendezvényére 23 csapat nevezett. Így csaknem 48 mérkőzésen keresztül szurkolhattunk a csapatoknak. Gyakran indulatoktól sem mentes küzdelmes mérkőzéseket láthattunk.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 29.
 

210 arany, 268 ezüst és 146 bronz

 

Minden év végén a Szentesi Delfin ESC szenior úszóklub beszámolt az egész éves munkájáról és eredményeiről. Az idei eredmények is impozánsak. 13 uszodában rendezett versenyen vettek részt ebben az évben, a nyíltvízi hosszútávúszó rendezvények mellett. Ez a sok verseny igen nagy megterhelést jelentett anyagilag és felkészülésben egyaránt az úszók számára. Az uszodás versenyeken összesen 36 egyesületi tag mellett még egy-egy alkalommal 13 tiszteletbeli, vagy lehetséges jövőbeli tag is erősítette a szeniorokat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 28.
 

Megváltozik az év végén a boltok nyitva tartása

 

Az idei év utolsó, egyben a jövő év első hosszú hétvégéje előtt állunk. A munkaszüneti nap és a pihenőnap átrendezi a boltok nyitva tartását is.

Az üzletek a következő napokban várhatóan az alábbiak szerint lesznek nyitva:

December 29-én, SZOMBATON és 30-án, VASÁRNAP az üzletek többsége a szokásos szombati, vasárnapi nyitva tartás szerint üzemel.

Valószínű, hogy egyes, a hétvégén zárva tartó boltok is kinyitnak, lesznek, akik hosszabbított nyitva tartással készülnek.

December 31-én, HÉTFŐN a boltok rövidített nyitva tartással várják a vásárlókat...

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 28.
 

Kettlebell Szentesen

Új sportág honosult meg városunkban

 

Ha a karácsonyi bejgli és a töltött káposzta meghozta hatását, akkor íme egy új edzésforma (sportág) amit kipróbálhat városunkban.

Mivel is kezdhetném a Kettlebell bemutatását, mint egy kis történelemmel. Ez az eszköz gabona mérésére használt súlyként kezdte pályafutását 300 évvel ezelőtt Oroszországban. Kis változtatással komoly sporteszközként épül be a köztudatba és hódítja meg az egész világot.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 27.
 

Elkészült a Zone63 első videoklipje

Shadows of the Past

 

A szentesi industrial metal banda, a Zone63 "Shadows of the Past" című száma elindult a dunaújvárosi Trenderfilm produkció versenyén. Ezáltal jutottak ahhoz a lehetőséghez, hogy elkészíthessék első videoklipjüket. 2012. november 25-én utaztak el a filmstúdióhoz, hogy a több helyszínen is forgassanak a stábbal, mára viszont megtekinthetjük a csapat új klippjét.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 27.
 

65 éve jóban rosszban!

 

Anti Sanyi bácsi és felesége Gizike 2008-ban költözött a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonba. Most ünneplik 65. házassági évfordulójukat és szeretnének még jó néhány évet ugyanilyen boldogságban, békében, szeretetben együtt eltölteni.

Sanyi bácsi így vall feleségével, Gizikével való házastársi kapcsolatukról... (folytatás a képre kattintva!)

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 27.
 

Tűzijátékkal kapcsolatos infók

Tudjuk, hogy KIT ÉRDEKEL, UGYAN? de jó tudni, ha ép bőrrel és büntetés nélkül akarjuk megúszni a szilveszterezést!

 

Szilveszterhez közeledve érdemes áttekinteni az ezen időszakra engedélyezett tűzijátékok használatával kapcsolatos szabályokat a balesetmentes, jogszabályoknak megfelelő használatuk végett. 2011. szeptember 01. napján lépett hatályba az új pirotechnikai jogszabály, a polgári célú pirotechnikai tevékenységről szóló173/2011. (VIII. 24.) Kormány rendelet (a továbbiakban: rendelet).

Petárdát továbbra sem lehet birtokolni, illetve felhasználni. A vonatkozó szabályok értelmében, aki engedély nélkül pirotechnikai tevékenységet végez, vagyis a tilalom ellenére petárdát birtokol, illetve felhasznál, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 27.
 

Vízforrás-2013

 

Január 1-jétől a Magyar Honvédség szállítja az ivóvizet azokra településekre, ahol a víz arzéntartalma túllépi az Európai Unió által megszabott határértéket. A Vízforrás-2013 feladat végrehajtására az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendelt alakulataitól több mint kétszázötven katonát vezényeltek, akik kilencvenöt vízutánfutóval, tizennyolc vízszállító teherautóval és öt, óránként 900 liter kapacitású automata csomagoló berendezéssel biztosítják a veszélyeztetett körzetekben élőnek az egészséges ivóvizet.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 27.
 

Január 1-től kötelező a kutyachip!!!

 

2013. január 1-jétől hatályos az európai elvárásoknak megfelelő szabályozás, amely előírja, hogy a négy hónaposnál idősebb ebeket elektronikus adathordozókkal kell ellátni. A köznyelvben csak chipeknek nevezett, a szakzsargonban transzpondereknek emlegetett apró, digitális szerkezetet januártól folyamatosan fogják behelyezni a védőoltásra, kezelésre jelentkező kutyákba.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

Megváltozott a forgalmi rend a LIDL-nél

 

Sokan nem értették, hogy a LIDL áruháznál a főúttal párhuzamos nyomvonalon haladó kerékpárúton miért kell a kerékpárosoknak elsőbbséget adni az áruházba érkezőknek és távozóknak, mert ez pont a KRESZ szabályával ellentétes. Mivel táblával is nyomatékosították ezt az anomáliát, így nem volt mit tenni, így kellett közlekedni.

Az Ipartelepi úti kerékpárút műszaki átadásakor felmerült ez a probléma és azonnal orvosolták is.

Szóval, a forgalmi rend megváltozott, így figyeljen mindenki ebben a csomópontban, legyen az autós vagy kerékpáros.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

Nincs meg a hulla!

 

A Kurca híd bővítésénél vízteleníteni kell a híd alatti mederszakaszt, hogy nekiálljanak a hídláb zsaluzásának. A víztelenítés közben sok-sok "kincs" bukkant a csökkenő vízfelszínre és egy arra sétáló annyit mondott, hogy annyi minden van itt bedobálva, hogy nem csodálkozna ha hullát is találnának.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

Szilveszteri tűzijáték a Legrand támogatásával

 

Sokan kérdezték tőlünk, hogy lesz-e szilveszterkor tűzijáték Szentesen! Bizton állíthatjuk, hogy nem szakad meg az évek óta hagyományos szilveszteri pufogtatás a Kossuth téren, ahová az idén is több ezer embert várnak. És hogy pontosan mikor? Szerintünk ez mindenki tudja! 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

Szenteste lopott fenyőfát

 

2012. december 25-én reggel jelentette be egy csongrádi férfi, hogy ismeretlen tettes szenteste kivágta az udvarán lévő kb. két méter magas ezüstfenyőt.

A rendőrök a helyszínen talált nyomok alapján 20 percen belül elfogtak egy 16 éves fiatalembert, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy szülei december 24-én azzal küldték el otthonról, hogy vegyen fenyőfát, de mivel a pénzt másra elköltötte, ezért úgy döntött, hogy lop egyet. Otthon végül nem mondta senkinek, hogy az ezüstfenyő lopott, ezért azt fel is díszítették.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

„Mosolyt az Arcokra, Melegséget a Szívekbe”

az MTTOSZ karácsonyi jótékonysági gyermekrendezvénye

 

A Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége 20 éve elindított hagyományként az idei esztendő karácsonyán – 2012. december 22-én – rendezte meg a „Mosolyt az Arcokra, Melegséget a Szívekbe” elnevezésű jótékonysági gyermekrendezvényét.

A rendezvény helyszíne a Semmelweis Egyetem – Testnevelési és Sporttudományi Karának Alkotás úti sportcsarnoka volt.

A nap folyamán három alkalommal a „Virtuska „játékos sor-és váltóversenybe benevezett csapatoké volt a főszerep, hiszen itt a résztvevők összemérhették ügyességüket, gyorsaságukat, állóképességüket, ahol a városunkat képviselő Deák Ferenc Általános Iskola tanulói 3. helyezést értek el.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

A hattyút sem zavarja a Kurca elterelése

 

A kivitelező Integrál Zrt. jó ütemben halad a munkálatokkal, midőn elterelik a Kurca vizét a híd lábánál. A szakemberek jelenleg azon dolgoznak, hogy víztelenítsék ezen a részen a medret, melyet homokzsákokkal és az azokat megtámasztó betonelemekkel oldják meg.

Az építőket meglátogatta egy hattyú is, aki érdeklődve figyelte a munkálatokat. Egy kis morzsa után tovább is állt, hogy jelenlétével ne akadályozza a munkálatokat.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

Tóth Flórián a Szentesi Járási Hivatal vezetője

 

2013. január 1-jei hatállyal Tóth Flóriánt, Fábiánsebestyén jegyzőjét nevezték ki a Szentesi Járási Hivatal vezetőjének.

 Szentesen 39 fő látja majd el az államigazgatási feladatokat. A városházi költözködés után az okmányiroda már az új helyén működik. Az első munkanaptól, 2013. január 2-án szerdán 8 órától Tóth Flórián elérhető a Városházán a jobb oldali szárnyban a Járási Hivatalban.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 26.
 

Szép karácsony - fenyőtűz nélkül!

 

A karácsony a családok legszebb ünnepe. Hogy ez az időszak az évek múltán kizárólag szép emlékeket idézzen, néhány szabályt feltétlenül be kell tartanunk – figyelmeztetett a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályvezetője, Rókus Imre tű. őrnagy, hatósági osztályvezető.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Tíz éves a Nyanyus Háza

 

2012. december 15-én ünnepelte fennállásának 10 éves évfordulóját a Nyanyus Háza elnevezésű családi napközi. Ez alkalomból szerveztek egy kis ünnepséget a Dózsa-házban ahová a jelenlegi és az egykori napköziseket és szüleiket várták.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

 

Ez egy JAVA alkalmazás.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Minden kedves Olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket, és
sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!

 

Módosul a szemétszállítás az év végén

 

Városellátó Intézmény tájékoztatja a Tisztelt szentesi Ügyfeleit, Lakosságot, Intézményeket, Gazdálkodókat, hogy a 2012. decemberében a karácsonyi és szilveszteri munkaszüneti napok miatt a szemétszállítás rendje jelentősen változik az alábbiak szerint: (katt a képre!)  

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Üzleti Évszakok

Károlyi László új könyvének bemutatója

 

 2012. december 21-én mutatták be Károlyi Lászlónak a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatójának új könyvét a Városi Könyvtárban. A könyv nemcsak az üzleti élet szereplőinek, de a civileknek is hasznos, szemléletváltásra ösztönző tanácsokat ad, 60 olyan menedzsment történetet tartalmaz, melyek vállalatirányítással, stratégiaépítéssel kapcsolatos, de nehéz helyzetek kezeléséhez is kínál megoldásokat.  

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Ünnepi készülődés a Rákóczi oviban

 

2012. december 21-én rendezte hagyományos barkácsnapját a Rákóczi Ferenc utcai óvoda. A karácsonyi készülődében, a vásárlási rohamban ez a közel két órás program egy kis megnyugvást hozott az ünnepek előtt.

A szülők a gyerekekkel közösen fenyőfa díszeket, apró ajándékokat, de akár ádventi koszorúkat is készíthettek.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Gyermekotthon Karácsony

 

 A szentesi gyermekotthonban élő gyermekeknek több meglepetéssel és ajándékkal telt a karácsony. 2012. december 16-án az Aranykalász étterem vendégei voltak. Karácsony alkalmából gulyáslevessel és palacsintával várták őket. Sok gyermek számára az étteremben étkezés is újdonságnak számított.

Az 582-es Attila cserkészcsapat betlehemes műsorával és jó hangulatú közös játékkal lepte meg a gyerekeket. Aki ott volt nagyon jól érezte magát.  

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Országos Bolyai anyanyelvi verseny szentesi sikerekkel

 

December 8-án rendezték meg Tatán a Bolyai anyanyelvi csapatverseny országos döntőjét. A Koszta József Általános Iskolát 2 csapat képviselte. A 4.osztályosok csapata 2.helyezést ért el. A 8. osztályosok csapata 1. helyezést ért el.

A 8. osztályos csapat tagjai: Elefánti Emma, Makai Edit, Makai Lajos, Szikszai Imre. Felkészítő tanáruk Sántháné Deim Aliz.

A 4. osztályos csapat tagjai : Elefánti Soma, Bocskay Edit, Mácsai Kristóf, Tóth Rozália. Felkészítő tanáruk Kormos Ferencné.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Máltai Karácsony a Szent Anna templomban

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Régiójában működő csoportok önzetlen munkájának köszönhetően összesen 3777 ajándékcsomag készült, és jutott el a rászoruló családokhoz a karácsonyi ünnep előtt.

A szentesi csoport tagjai a Szegeden és Hódmezővásárhelyen tartott SPAR akció keretében összegyűjtött tartós élelmiszert december 21-én 17,00 órakor a szentesi Szent Anna templomban tartott karácsonyi ünnepség keretében osztotta ki. Az ünnepségen Negyela Zoltán káplán és Farkasné Márton Katalin mondott beszédet a meghívásra összegyűlt kb. 170 személynek.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Meggyulladt az utolsó adventi gyertya

 

2012. december 22-én este 6 órakor gyulladt meg az utolsó adventi gyertya a Szentháromság téren felállított óriási adventi koszorún. A gyertyagyújtás előtt a Szent Anna templom szkólájának énekét hallhattuk, majd Farkas Sándor országgyűlési képviselő gyújtotta meg az utolsó gyertyát, amely jelzi, hogy napok kérdése és itt a karácsony!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 22.
 

Fellélegezhetnek a Nagyhegyiek?!

Két új kamera a biztonság szolgálatában

 

A Nagyhegyiek nagyon örülnek a városban átadott térfigyelő rendszernek, csakhogy a bűnözők kiszorultak a belvárosból így "megélhetésük" miatt a peremkerületen garázdálkodnak - hallhattuk azon a lakossági fórumon, amit még szeptemberben rendeztek "Nagyhegy Városrész közbiztonsága" címmel. Így került előtérbe a Nagyhegy, ahol számos lakóingatlan mellett családi hobbiföldek és gazdálkodások működnek, hogy a következő kamerabővítéskor igény van oda is kamerát tenni.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Időseket támogatnak a szentesi vállalkozók

 

Saját vállalkozása kapcsán szerzett olyan tapasztalatokat ifjabb Tar János, hogy számos idős ember életében elkelne az anyagi segítség. Ennek jegyében hozta létre a Most Mi Mozgalmat (MMM).

Olyan magánszemélyeket és cégeket szeretne bevonni, akik vállalják, hogy havi rendszerességgel 2-3 idős, rászoruló embernek vásárolnak és személyesen eljuttatnak egy-egy 5000 forint értékű csomagot.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Pálmás ajándék a Damó ovinak

 

A Pálmások Szövetsége idén is több oktatási és nevelési intézményt támogatott ennek köszönhető, hogy egy új Hi-Fi toronnyal gazdagodott a Damjanich utcai óvoda.

Az óvodában adventi kézműves délutánt tartottak, amikor megérkezett Horváth Zoltán, Borsos Zsigmond és dr. Németh Jenő, hogy átadják az óvodának a szervezetük ajándékát.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Évzáró a Szentes Városi Úszóklubnál

Letölthető csapatfotókkal!

 

2012. december 20-án tartotta évzáróját a Szentes Városi Úszóklub. Ez alkalomból telt meg az Ifjúsági Ház pódiumterme.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Januári moziműsor

 

A szentesi Őze Lajos Filmszínház januári moziműsorát a képre kattintva tekinthetik meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Színezd újra! - Rajz a falra, rajzolj falra!

 

A Rádió 451 stábja gondolt egy nagyot, "mi lenne ha karácsonyi hangulatot varázsolna a Petőfi Szálló romjait takaró palánkra!".

Akciót hirdettek, kicsiknek és nagyoknak, hogy fessék meg karácsonyi gondolataikat a palánkra felhelyezett fehér lapokra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Pom-Pom Mikulás - Manók Mikulása

 

Idén is egy új műsorral jelentkezett a Pom-Pom együttes a Pom-Pom Mikuláson. A műsor címe: Manók Mikulása. Természetesen új történet, új szereplők, és új Mikulás dalok várták a gyermekeket 2012. december 9-én az Ifjúsági Ház pódiumtermében.

A támogatóknak köszönhetően a Művelődési Központ nemcsak egy műsorral, hanem egy-egy szerény Mikulás csomaggal is meglepte a gyermekeket.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

A templomban is Hegyek között

 

A Deák Ferenc Általános Iskola diákfestményeiből Hegyek között címmel második alkalommal nyílt kiállítás a Szentesi Református Nagytemplomban. Az alkotásokat a Talent Point Művészkör készítette a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Add meg a kezdő hangot!

Hangos Ház! - zenés rehabilitációs központ

 

A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány a betegségből gyógyuló fiatalok zenei terápiájára egy rehabilitációs házat szeretne létrehozni Szentesen.

A Fivérek együttes vezetője Seres Antal, valamint az alapítvány elnöke Ombódi Csilla elérkezettnek látták az időt, hogy dédelgetett tervükről is beszélhessenek. Már neve is van a rehabilitációs központnak: Hangos ház.

Ilyen zenei központ nincs még Európában. Az egyik helybeli vállalkozó már felajánlotta segítségét a Hangos házhoz.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Műszaki katonák adventje

 

Az advent, a várakozás mindenki számára fontos időszak a karácsony, a szeretet ünnepe előtt. A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred a hagyományainak megfelelően, december 4-én immár ötödik alkalommal rendezte meg adventi koncertjét a kiváló akusztikájú református nagytemplomban.

A műszaki alakulat katonáin kívül sok városi is kíváncsi volt a koncertre. Kovách Péter református lelkész megnyitójában kifejezte örömét, hogy a katonák e színvonalas rendezvénnyel ismét eljöttek a nagytemplomba.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Első és utolsó útja az amerikai iskolabusznak 2012-ben

 

2012. december 21-én reggel 7 órakor futott be első megállóhelyére a szentesi diákokat szállító AMERIKAI iskola busz, mely a fábiánsebestyéni Általános Iskolába szállítja a diákokat.

Senki ne gondolja, hogy a világvége miatt volt az utolsó útja az iskolabusznak legfőképp azért mert ez a nap az utolsó tanítási nap az általános iskolákban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 21.
 

Világvége után ...

Szilveszterezzen Ön is Központi Konyhán!

 

Ha már lecsitult a világvége hangulat, akkor forduljunk nyugodtan a jövő felé. Ha még nem tudja, hogy hol szilveszterezzen, akkor íme egy ötlet: Szilveszterezzen Ön is Központi Konyhán!

Minden szilveszteri buli hangulatát a zenekar határozza meg, de emiatt önnek nem kell aggódnia, mert a szegedi Green 6 húzza a talpalávalót az étteremben!  

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 20.
 

Megnyílt a Nyolcszín Virág  Óvoda

 

Alapfokú nevelési oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztése címmel DAOP 2 fordulós pályázatot írtak ki 2007. évben. Az Önkormányzat 2008. januárjában benyújtotta a Klauzál Utcai Óvoda felújítására vonatkozó pályázatát, melyet 2008-ban forráshiányra való hivatkozással elutasítottak de egyben tartaléklistára helyezték. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 19.
 

Új kerékpárúttal gazdagodik Szentes

 

A mai napon megtörtént a Ipartelepi úti, Európai Uniós támogatással készülő beruházás műszaki átadása, így a szentesiek hamarosan birtokukba vehetik azt a kerékpárutat, mely biztonságos kapcsolatot létesít a keleti ipar negyed és a város belső lakóterületei között.

Szentesen évek óta napirenden volt a kerékpárút megépítése ezen a szakaszon, mivel az Ipari Park területén számos cég és vállalkozás működik, ami jelentős kerékpáros forgalmat generál.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 19.
 

NIPPON ZENGO A SPORT1 TV-BEN

 

AZ ÚJ JAPÁN ŐRÜLET A FITBALANCE FESZTIVÁLON címmel összefoglalót láthatunk pénteken délután 17.30 órakor a SPORT1 TV-ben.

Ha Ön is látni szeretné az egyik legnagyobb hazai fittness fesztiválról, a Fitbalance-ról szóló összefoglalót, benne az új japán őrülettel, a NIPPON ZENGO, zenés karate alapokon nyugvó mozgásrendszerrel, amelynek már több ezren hódolnak Magyarországon, akkor kapcsoljon péntek délután 17.30-kor a Sport1 tv csatornára!

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 19.
 

Szentesen is tüntettek a diákok

 

2012. december 18-án kora délután Szentesen is utcára vonultak a diákok, hogy tiltakozzanak a tervezett felsőoktatási rendszer átszervezés miatt.

A tüntetésen volt diákok, tanárok és szülők szólaltak fel a tervezett intézkedés és a bizonytalanság ellen. Már csak pár hét és be kell adni a jelentkezési lapokat, de így teljes a bizonytalanság. A "decemberi" ifjakhoz szólt Bedő Katalin, Bácskainé Fazekas Márta, Poszler György és Perjésné Gáborné Dózsa Erzsébet. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 17.
 

Rendkívüli véradás!!!

 

A Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezete és a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya az ünnepek között rendkívüli véradásra várja kedves véradóit. 2012. december 27-én /csütörtök/ 7.30-17.00 óráig, majd 2012. december 28-án /péntek/ 7.30-12.00 óráig lehet véradásra jelentkezni és ezzel segíteni beteg embertársainkon a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztályán. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 17.
 

Új kézi dopplerkészülék a kórházban

 

A "Dr. Bugyi István Kórházért" Alapítvány jóvoltából 115 ezer forint értékben került új kézi dopplerkészülék a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház sebészeti- és érsebészeti szakrendelésére. Az új műszerrel az elmúlt hónapokban már több száz beteg artériás- és vénás keringésének vizsgálatát végezték el a szakrendeléseken.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 17.
 

Székelyföldi vendégség

 

Székelyföldi vendégség címmel jelent meg Szentesi Zöldi László, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, újságíró könyve, amelyben Székelyföld gasztronómiai múltját, jelenét, jellegzetes ételeit és italait, azoknak receptjeit és elékészítését mutatja be.

A 124 oldalas, nagy alakú, színes fotókkal illusztrált albumot 2012. december 17-én maga az író mutatta be a szentesi olvasóknak a Városi Könyvtárban. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 17.
 

Megnyílt a fedett skatepark Szentesen!

 

Szentesi BMX, deszkás és koris srácok összefogtak, és addig keresték a helyet amíg nem rátaláltak egy megszűnt iskola tornatermére, ahol felállíthatták a téli szezonban skateparkjuk elemit!

Előzményként annyit, hogy 2011 őszén alakult meg Szentesen az Extrém sportegyesület 14 fő egyesületi taggal, amely a megalakulás óta egyre több tagot vonz. Azzal a céllal alakult meg, hogy szervezett keretek között vehessen részt a 2009-ben átadott BMX-pályán történő biciklizés, deszkázás gyakorlásában.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 16.
 

XXIV. Jótékony karácsonyi hangverseny

 

Huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége a karácsonyi jótékony célú kórushangversenyét a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére. 2012. december 16-án a Szent Anna templomba 15.00 órai kezdettel Dr. Molnár Gyula a Vöröskereszt elnöke mondott köszöntőt. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 16.
 

HMG szalagavató 2012

Képes, videós összefoglaló!

 

2012. december 1-én rendezte meg a Horváth Mihály Gimnázium a szalagavató bálját a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

 

A zsúfolásig megtelt sportcsarnokban egyesével szólították a "küzdőtérre" a diákokat. Mire a gimnázium végzősei bevonultak a terembe, már meg is kapták a szalagjaikat, ezzel is rövidítették az ünnepséget. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 14.
 

Az idén már nem folytatódik

 

Erre az évre befejezték a Kurca híd szélesítését a liget kapujánál, mert az időjárás nem teszi lehetővé annak folytatását. A jobb oldali hídfőt erősítették meg, de az időjárás miatt be kellett fejezni a munkálatokat.

A legutóbbi testületi ülésen halhattuk, hogy legközelebb március végén (április elején) várható újra hídlezárás ezen a szakaszon.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 14.
 

Hegyek között

 

Hegyek között címmel nyílik meg 2012. december 18-án délután 3 órakor AZ EUROREGIONAL YOUTH CENTER SZENTES DEÁK FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA TALENT POINT MŰVÉSZKÖR kiállítása Szentesen a Református Nagytemplom emeleti galériájában.

A kiállítást megnyitja: Virág Olga. A megnyitón közreműködik a Lajtha László AMI és Hangversenyközpont EuTalent Zenekara Várkonyiné Mihály Erna vezetésével.

Szakmai vezető (Art mentor) Döme Zoltán művésztanár.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 14.
 

XXIV. Jótékony karácsonyi hangverseny

 

Huszonnegyedik alkalommal szervezi meg a Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége a karácsonyi jótékony célú kórushangversenyét a területünkön élő szociális rászorultak megsegítésére. 2012. december 16-án mindenkit várnak a Szent Anna templomba 15.00 órai kezdettel.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 14.
 

Hatalmas akció az Üdülőközpontban!

 

Vásároljon szeretteinek az egészséges életmódhoz kapcsolódó ajándékot Karácsonyra!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 14.
 

A világvége előtti utolsó kiállítás

 

Szabó Mariann grafikus és Horváth Sándor fafaragó közös kiállítása nyílt meg napokkal ezelőtt a Városi Könyvtár előadótermében. Már "hagyomány", hogy közös tárlattal jelentkeznek évente. Mariann megnyitójából kiderült, hogy miért is ez a nagy harmónia közöttük. A kiállítás közös, a kiállítók azonban különbözőek, de amennyire egyeznek annyira különböznek is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 14.
 

Tanulmányi kiránduláson a Hadtörténeti Múzeumban

 

A hagyományoknak megfelelően idén decemberben is a szentesi Zsoldos Ferenc Szakközépiskola KatonaSuli programban tanuló diákjai tanulmányi kirándulást tettek a fővárosban. Mint minden évben, most is ellátogattak a diákok számára ingyenesen látogatható Hadtörténeti Intézet és Múzeumba.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 13.
 

Átjárható a sportpálya!

Nem kell nagyot kerülni, ha le van zárva a Kurca híd!

 

A Sportközpont értesíti a lakosságot, hogy a Csongrádi úti Kurca-híd felújítását érintő teljes útzár idejére az üzemeltető átjárást biztosít a Sporttelepen.

Az átjárás csak a gyalogos és a kerékpáros forgalom számára vehető igénybe. Az útzár feloldását követően a Sporttelep átmenő forgalmát ismét megszüntetik.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 13.
 

A legszebb ajándék a könyv!

Karácsonyi ajándékozásra ötleteink!

 

Ha nincs ötlete, hogy mit adjon szeretteinek ajándékba (Huh! Majdnem elszóltam magam!), azaz mit hozzon a Jézuska a családnak, barátoknak, ismerősöknek, akkor tippet adunk, hogy mi lehet igazán szentesi ajándék. 

 

Szentesi Alkotók Adventi Kiállítása és Vásárán december 14-16 között a helyi kézművesektől és képzőművészektől lehet vásárolni a Megyeháza dísztermében illetve a kiállított tárgyakból rendelni is lehet.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 13.
 

Átalakítás miatt ...

Csökkentett üzemmódban
a Polgármesteri Hivatal!

 

2012. december 17-21. között a Járási Hivatal kialakítása kapcsán szükséges átalakítási munkák miatt az ügyfélfogadás csak feltétlenül szükséges esetekben és korlátozott mértékben történik a Városházán.

Egyes szervezeti egységek – Adóiroda, Számviteli és Tervezési Iroda – a fentebb megjelölt időponton belül (valószínűleg 18-án és 19-én) néhány napig egyáltalán nem lesznek elérhetőek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 12.
 

Mikulás csomagok rászoruló gyermekeknek

A Pom-Pom együttes és a Művelődési Központ adománya

 

Úgy tűnik, hogy jól dolgoztak a Pom-Pom együttes manói idén is, mert olyan sok csomagot készítettek, hogy nem csak a Pom-Pom Mikuláson éneklő, tapsoló piciknek jutott. Hogy azok a rászoruló gyermekek is részesüljenek a finomságokból akik nem vehettek részt a koncerten, a gyermekzenekar és támogatóik jóvoltából 60 kicsihez jutottak el a csomagok a Családsegítő Központ segítségével. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 12.
 

11 csapat indult

Pollák Műveltségi Vetélkedő 8. osztályosoknak

 

2012. december 11-én ismét nagy sikerrel került megrendezésre a „Pollák Játékos Műveltségi Vetélkedő” 8. osztályos csapatok részvételével az iskola kémiai előadójában. A résztvevő 11 csapat egy igazán jó hangulatú vetélkedőn mérte össze tudását, ügyességét, rátermettségét. A játékos vetélkedőn nem a tananyag számonkérése történt, hanem olyan kreativitást, gondolkodást, és tájékozottságot igénylő feladatokat kellett megoldani a diákoknak, ami nem igényelt hetekig tartó felkészülést.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 12.
 

Hatalmas csata kevés izgalommal

Szentesi VK-A-Híd Szeged VE 8-15

 

A férfi vízilabda OB I Csongrád megyei rangadóján a vendéglátó Szentesi VK becsülettel küzdött, de érvényesült a papírforma: az A-Híd Szeged VE 15-8-ra nyert. 

Lukács Dénes a mérkőzés után így nyilatkozott: - Remek mérkőzés volt, a közönség biztosan jól szórakozott. Rengeteg akciót és emberelőnyt láthattunk, utóbbit viszont sokalltam. Büszkék lehetünk rá, hogy a Szegednek végig a legjobb összeállításával kellett küzdenie.

Vincze Balázs is kiemelte a szentesiek küzdeni akarását: - Parázs csatát láthattunk. Amikor középcsapat edzője voltam, olyan mentalitást vártam a tanítványaimtól, amilyet most a szentesiek mutattak. Végig észnél kellett lennünk.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 12.
 

Fedett skatepark nyílik télre Szentesen!

 

Szentesi srácok összefogtak és addig keresték a helyet amíg nem rátaláltak egy megszűnt iskola tornatermére, ahol felállíthatták a skateparkjuk elemit!

A történet a következő. Bezárt egy általános iskola, és a bringások egyesülete megpályázta a bérlését. Sikerült is megegyezni, és a Csongrádi út melletti skate park elemeit bevitték a tornaterembe. Összefogtak kicsik, nagyok bicósok, deszkások és 6 nap alatt szétszedték, és elszállították valamint összeraktak egy "új" skateparkot.

Vasárnap nyílik és a tervek szerint áprilisig itt lesz a pálya.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 11.
 

Szentesi Alkotók Adventi Kiállítása és Vására

 

Helyi kézművesektől és képzőművészektől lehet vásárolni a Megyeháza dísztermében illetve a kiállított tárgyakból rendelni is lehet. A szervezők és kiállítók várnak minden kedves érdeklődőt, új, helyi alkotásra vágyót a plakáton jelzett napokon.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 11.
 

Jézuska, add vissza a termálfürdőt!

A Mikulás is kéri vissza a gyógyfürdőt a szentesi családoknak!

 

2012. november 5-étől csak orvosi rendelvényre vehetik igénybe az Ady Endre utcai termálfürdő szolgáltatásait a 14 alatti gyermekek ezért demonstráltak az intézmény előtt a szentesi családok.

Meghívást kapott a rendezvényre a Dr. Bugyi István Kórház megbízott vezetője, Várkonyi Katalin és Tóth Gábor a kistérségi tiszti főorvos. Utóbbi politikai rendezvényként értelmezve az eseményt – a kezdeményezés élére Szabó Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő állt –, pártsemlegességre hivatkozva nem jelent meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 08.
 

Programajánló 2012. december - 2013. január

 

A hétvégén jelent meg a Szentesi Programajánló 2012. decemberi száma, mely a következő egy hónap időtartam programjait, rendezvényeit hivatott népszerűsíteni. Az összeállításban részletesen megtalálhatjuk a helyi zenei, színházi, sport és egyéb szórakoztató rendezvényeit és azok helyszínét és időpontját.

A Programajánlót keresse a FÓR magazinban!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 08.
 

Decemberi moziműsor

 

A szentesi Őze Lajos Filmszínház decemberi moziműsorát a képre kattintva tekinthetik meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 08.
 

Megvan az új világrekord!

 

Szombat délután ez a 128 tonnás szerelvény várta a Nyugati pályaudvar 10-es vágányán a Sinka”popey”Zsoltot, melyet a MÁV Zrt. dolgozói készítettek fel a nagy kihívásra.

A vágány mellett lelkes rajongótábor buzdította Zsoltot, aki elsőre megmozdította a 128 tonnát, majd meg sem állt a célig, azaz mintegy 20 méteren keresztül húzta a villanymozdonyt, és a hozzácsatolt személyvagont.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 08.
 

Gasztronómiai és művészeti vásár
a Művészetek Házában

 

2012. december 19-23 között programokkal gazdagított Gasztronómiai és művészeti vásárba várják az érdeklődőket a Művészetek Házába (Gólyás ház, Szentes, Petőfi u. 4.).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 07.
 

Rácz Nikolett vehette át a
Tesco Parasport-ösztöndíját elsőként

A havi 100.000 forint a riói játékokig.

 

Rácz Nikolett úszó nyerte a Tesco „Mozgás Korlátok Nélkül” elnevezésű Parasport-ösztöndíját, melyet tegnap előtt este, a Paralimpiai Bizottság gálavacsoráján adtak át első alkalommal.

A havi 100.000 forintos ösztöndíjat az úszó négy évig, a riói játékokig kapja. A díjazottak körét a Tesco évenként egy fővel bővíti a következő paralimpiáig.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 06.
 

Adventi hangverseny

 

2012. december 12-én, 17.00 órai kezdettel Adventi hangversenyre várják az érdeklődőket a Lajtha László AMI és Hangversenyközpont nagytermébe, melyen a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola Muzsikusai lépnek fel. A műsor fellépői az iskola azon tanulói akik a zeneiskolában tanulják a zeneművészetet.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 06.
 

Szilveszteri futás - 2012

 

A St Jupát SE hagyományos rendezvényét két távon lehet teljesíteni, a rövidebb 2 km, a hosszabb 3,8 km. Az útvonal a Széchenyi-liget kapujától kerékpárúton a Topolya u. vonaláig (rövidtáv), illetve a belső körforgalomig (hosszabb táv), itt fordító és ugyanezen útvonalon vissza.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 06.
 

A gyermekosztályon is járt a Mikulás

 

A Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztályára is ellátogatott a Mikulás. Már hagyomány, hogy így december elején meglátogatja a kórház gyermekosztályán lábadozó gyerekeket és megajándékozza őket, és egy kis vidámságot visz a kórházi hétköznapokba.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 06.
 

Világvége a MEZGÉ szalagavatón

(Képes összefoglaló a rendezvényről! 221 db)

 

A Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola báljával kezdődött meg a szalagavató bálak sora. 2012. november 30-án a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban tűzték fel az iskola növendékeinek a végzősöknek járó szalagot.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 06.
 

Év végi parkolási menetrend

 

Tájékoztatjuk a parkolókat és a lakosságot arról, hogy a 2012. évi munkarend alapján december 15-e (szombat) munkanapnak minősül, ezért a helyi parkolási rendelet szerint, a parkolásért fizetni kell. Ezt a napot december 24-én (hétfő) kapjuk meg pihenőnapnak.

Ingyenes a parkolás: december 24. (hétfő), december 25. Karácsony (Kedd), december 26. Karácsony (szerda), december 31. (hétfő) és 2013. január 1. Újév napjain. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 06.
 

Sun City Singers koncert

 

2012. december 19-én (szerda) 19.00 órai kezdettel folytatódik a ZENE-VILÁG-ZENE programsorozat a Sun City Singers együttes A’Capella koncertjével, melynek sztárvendége László Boldizsár (Cotton Club Singers) lesz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 06.
 

Tüntetés lesz a meleg fürdőnél! Jöjjön el Ön is!

 

2012. november 5-én kitiltották a 14 év alatti gyermekeket a szentesi meleg fürdőből. Egy hónapja kérik a szentesi lakosok szép szóval az illetékeseket, hogy tegyenek valamit annak az érdekében, hogy ez az állapot ne maradhasson így. Változást sajnos a mai napig nem tapasztaltunk.  Ezért Szabó Zoltán Ferenc önk. képviselő úgy döntött, hogy a szentesi és környékbeli gyermekes családokat és szimpatizánsokat arra kéri, hogy vegyenek részt egy tüntetésen, amit a szentesi termálfürdő elé szerveznek 2012.12.09. 10.00 órára. Ezen a rendezvényen petíciót nyújtanak át a szentesi kórház vezetőségének illetve a megyei ÁNTSZ küldöttjének.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 05.
 

Szilveszterkor lesz tűzijáték

 

Sokan kérdezték tőlünk, hogy lesz-e szilveszterkor tűzijáték Szentesen! Bizton állíthatjuk, hogy nem szakad meg az évek óta hagyományos szilveszteri pufogtatás a Kossuth téren, ahová az idén is több ezer embert várnak. És hogy pontosan mikor? Szerintünk ez mindenki tudja! 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 05.
 

Indulhat a fedett uszoda építése Szentesen

Látványterv a cikkben!

 

A kiemelt sportágak támogatása a vízilabda számára is jelentős anyagi erőforrásokat hozott, az eddigi nem kis sportági célok után, most nagyon komoly, nagyon megérdemelt régi vágy teljesülhet - új, fedett uszoda Szentesen.

2012. december 4-én az MVLSZ képviseletében Novák Ferenc elnökségi tag, ünnepélyes keretek között adta át Magyar József úrnak a Szentesi VK elnökének és Szirbik Imre polgármesternek az MVLSZ „Tao határozatát”, amely alapján elindulhat az új fedett uszoda építése Szentesen.

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 05.
 

Merre kell kerülni?

A Kurca híd felújítása miatti forgalomelterelésről bővebben

 

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, Szervezeteket, Utazóközönséget, hogy a beruházással kapcsolatban a munkálatok 2012.12.06 és 2012.12.20-a között a teljes útpálya lezárása mellett fognak folyni.

Ezt követően a beruházás fényjelző készülékkel irányított félpályás útlezárás mellett zajlik. 2013.04.01. és 2013.05.15 között szintén teljes útzár fenntartásával folytatódnak a munkálatok.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 05.
 

Költözik az Okmányiroda!

Közlemény!

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a járási hivatal kialakítása miatti átszervezésekre tekintettel Szentes Város Polgármesteri Hivatal Okmányirodája (6600 Szentes, Kossuth tér 6.) a Polgármesteri Hivatal épületén belül elköltözik.

A költözés 2012. december 13-tól 15-ig zajlik, ez idő alatt az okmányiroda zárva tart. Az ügyintézés 2012. december 17-től (hétfő) az új helyen, a Polgármesteri Hivatal fszt. 129-132. sz. irodáiban a megszokott rend szerint (hétfőtől csütörtökig 08.00 órától 16.00 óráig) történik.

A telefonszámaink nem változnak.

Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük!

Polgármesteri Hivatal Okmányirodája

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 05.
 

Felállították a város fenyőfáját

 

Már pompázik a város fenyőfája is a Kossuth téren. A fenyőt a nagyhegyi városrészből vágták ki és szállították a helyszínre a Városellátó Intézmény munkatársai. A szép formájú fenyőfát Vincze László kertész ajánlotta fel a közösség számára. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 04.
 

Adventi Táncház

 

2012. december  14-én pénteken 17 órától táncházba várják a fiatalokat és az időseket a Dózsa Házba. A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola az Ifjúsági Közösségi Tér munkatársaival közösen igyekszik újra meghonosítani Szentesen a táncház mozgalmat.

Az ünnepi táncház december 14-én 17.00 órakor kezdődik, de már előtte is érdemes jönni, mert 16.00 órától a gyerekek karácsonyi díszeket és mézeskalácsot készíthetnek Burai Dórával. 17 órától pedig a Suttyomba zenekar szolgáltatja a talpalávalót. A néptánc kedvelőivel Bagi Ferenc néptáncpedagógus foglalkozik. A részvétel díjtalan!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 04.
 

Mikulásra kigyúlnak a karácsonyi fények

 

Évtizedes hagyomány, hogy ünneplőbe (fényruhába) öltöztetik a várost karácsony közeledtével. Ünnepi hangulatot varázsolnak a napokban felhelyezett díszek, amelyeket különböző helyeken láthatunk. Így a Kossuth és Rákóczi utcán, a Vásárhelyi és a Csongrádi úton, a Nagy Ferenc utcában és a Kertvárosban.  

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 04.
 

I. Nippon Zengo Kakasfesztivál

 

A hétvégén kerül megrendezésre az I. Nippon Zengo Kakasfesztivál, melyre nem csak "kakasokat" várnak! :-) Igazán mozgalmas délutánról lesz szó, melyen sok-sok kalóriát égethetnek el a résztvevők.

A három órás fitnesz program és egy kiadós szaunázás után a résztvevők vendégek lesznek egy 1,2 KCal-ás kakaspörköltre. Jöjjön el Ön is, tornázzon velünk a Nippon Zengo Bombastic, a Zumba és a shihan TRX órákon.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 04.
 

Városi adventi koszorú

 

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda hagyományteremtés szándékával városi adventi koszorút állított fel az Erzsébet téren, a Szentháromság szobor mellett.

2012. december 1-én este 6 órakor kezdődő programban Topsi Bálint plébános úr köszöntője után az iskola tanulóinak műsorát láthattuk az első adventi gyertya meggyújtása előtt. Ezután Szirbik Imre polgármester úr gyújtotta meg az első gyertyát a több méter átmérőjű koszorún.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 01.
 

Lakástűzben halt meg egy nő a Jókai utcában

 

Bennégett egy nő egy lakástűzben Szentesen 2012. december 1-én késő délután.

A Jókai utca egyik házának hátsó épületet kapott lángra eddig tisztázatlan okok miatt. Ez a helység lakhatóvá volt téve, és itt lobbant fel a tűz. A tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, azonban az ott lakó idős asszonyt már nem sikerült kimenekíteni, életét vesztette.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 01.
 

Mérlegeltek a gálára

 

Lezajlott a Bunyó Karácsonyig elnevezésű boxgála mérlegelése. A KO király Nagy Sándor (91 kg. 6 meccs 6 KO győzelem) és a svéd Oscar Ahlin (81 kg. 5 meccs – 5 KO győzelem) sikerrel hozta a súlyát, és már csak a ringben kell bizonyítaniuk.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 12. 01.
 

 

.