Megnyílt a fedett skatepark Szentesen!

 

 

 

Szentesi BMX, deszkás és koris srácok összefogtak, és addig keresték a helyet amíg nem rátaláltak egy megszűnt iskola tornatermére, ahol felállíthatták a téli szezonban skateparkjuk elemit!

 

 

 

Előzményként annyit, hogy 2011 őszén alakult meg Szentesen az Extrém sportegyesület 14 fő egyesületi taggal, amely a megalakulás óta egyre több tagot vonz. Azzal a céllal alakult meg, hogy szervezett keretek között vehessen részt a 2009-ben átadott BMX-pályán történő biciklizés, deszkázás gyakorlásában.

 

 

 

Annak idején azért gondolták, hogy egyesületet hoznak létre, mert így nagyobb lehetőségük adódik az együttműködésre és a továbbfejlődésre, amihez a csapat munkájára és a támogatók segítségére egyaránt szükség van. Amint láthatjuk ennek meg is lett az eredménye, hiszen ennek reményében van lehetőségük a Damjanich Iskolát 2012. december 15-től használni és fedett helyen folytatni az edzéseket, gyakorlásokat.

 

 

 

Köszönettel tartoznak Szűcs Lajos alpolgármester úrnak, hogy hozzájárult ahhoz, hogy az iskola tornatermének használatát engedélyezte, valamint Tomcsányi Ferenc igazgató úrnak, hogy a BMX-pályán található elemeket az iskolába áthozhassák és azokat használják.

Köszönet még Szentes városának, hogy ez a pálya egyáltalán 3 évvel ezelőtt megépülhetett és most már nem az utcákon, tereken kell gyakorolni a fiataloknak.

 

 

 

A pályát használók és az egyesületünk tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy óvják a pályát és most már az iskolában felállított pályaelemekben kár ne keletkezzen, amit sajátunknak éreznek és akként is kezelnek. Móra József a sportbizottság elnöke elmondta, hogy olyan látványsportok mögé zárkózik fel ez a sport, ami eddig sok hírességet és sportembert adott a városnak, és reméli, hogy az itt elért eredmények hasonló rangot vív ki magának. Tomcsányi Ferenc a Sportközpont igazgatója balesetmentes sportolást kívánt a fiataloknak.

 

 

 

A pálya Szentesen a Damjanich u. 41. (Damjanich János Általános Iskola) szám alatt található. Vasárnap nyílik és a tervek szerint áprilisig itt lesz a pálya.

 

Nyitva tartás: Hétköznap: 17:00-21:00 Hétvégén: 13:00-21:00

 

Belépő: Hétköznap:500 Ft Hétvégén: 700 Ft

 

Előzetes egyeztetés alapján hétvégén éjszakára is ki lehet bérelni!

 

 

 

Szentes, 2012. 12. 16.
 

.