2012. MÁRCIUS

 

 

Áprilisi tréfa? Új vezetője lesz a tűzoltóságnak!

 

Szentes Hivatásos Tűzoltóságon 2012. április 01-jén 12 órától állománygyűlés tartanak, melyen az új tűzoltóparancsnok beiktatására és a vezetői állomány kinevezésére kerül sor.

A héten kaptuk a meghívót, hogy április 1-jén új tűzoltóparancsnokot neveznek ki a szentesi állomány élére. Hirtelen azt hittük, hogy áprilisi tréfa. De nem! Utána jártunk és a tűzoltóság és a katasztrófa védelem átszervezésével új irányítás kerül a szentesi csapat élére. A képen az új vezető látszik, de majd a beiktatás után a fényképezőgépem fentebb csúszik, így mindenki megtudhatja, hogy kit rejt a kép.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

Relikviák kerestetnek

 

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda épülete 2012-ben ünnepli fennállásának 100 éves évfordulóját.

A z intézmény ez alkalomból jubileumi évkönyvet kíván megjelentetni az iskola történetéről, valamint állandó kiállításhoz várnak az iskolával kapcsolatos relikviákat. Pl. (a teljesség igénye nélkül felsorolunk egy párat) kitüntetéseket, fényképeket, díszdiplomákat, diáköltözékeket és sport emlékeket.

A felajánlott tárgyakat fénymásolják, digitalizálják és maradéktalanul vissza adják. A tárgyi emlékeket 2012. augusztus 31-ig várják az iskolában!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

Négyből négy

 

A szentesi kosaras fiúk nem akarják megszakítani azt a szép sorozatot, amely eddig a negyedik mérkőzésénél tart. Ugyanis az elmúlt négy mérkőzésüket pozitív mérleggel abszolválták. Most szombaton vívják az alapszakasz utolsó mérkőzését a Klauzál G. Általános Iskolában és remélik, hogy a bajnokság 3. helyét magabiztosan megtartják.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

Apple a Kosztában

 

Az Apple felhasználóbarát hardverei és szoftverei már több mint 30 éve állnak az oktatás szolgálatára. Intelligens operációs rendszere és a kapcsolódó szolgáltatások új lehetőségeket nyújtanak a tanároknask és oktatási szakembereknek egyaránt. Szentesen a Koszta József Általános Iskolában Lucza László szervezésében az Apple oktatási partnere, Kiss Attila az e-Let Kft. ügyvezetője és Gulyás István Apple mentor tartott bemutatót.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

Steve Hackett Szentesen

 

2012. március 30-án világsztár érkezett Szentesre. Stephen Richard Hackett brit dalszerző és gitáros volt a Lajtha László AMI és Hangversenyközpont vendége a DJABE zenekar társaságában.

Kiemelkedő sikereket ért el az angol progresszív rockot játszó Genesis tagjaként, ahová 1970-ben csatlakozott, s nyolc stúdiólemezen szerepelt. Emellett 1970-től kezdve szólólemezeket is kiadott. A bérleten kívüli előadásra hatalmas volt az érdeklődés és a koncert előtt egy héttel már minden jegy elkelt.

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

Tücsök Klub április 1-jén

 

Sok szeretettel vár mindenkit 2012.április 1-én a következő Tücsök Klub!!! Nem áprilisi tréfa!!!!

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

2. Kézműves Ízek Fesztiválja

 

Az idei évben immár második alkalommal rendezi meg a Szentesi Vendégszeretet Egyesület a Kézműves Ízek Fesztiválját. A rendezvénynek a Kurca-partján lévő Dózsa Ház ad otthont 2012. április 9-én, Húsvéthétfőn.

A rendezők várják mindazokat, akik a locsolkodás helyett vagy azt követően tartalmasan szeretnék az ünnepet eltölteni.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 30.
 

Csak egy...

 

"Csak egy ... " címmel esküvői bemutatóra várják az érdeklődőket a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermébe. A szombaton (2012. március 31.) megrendezésre kerülő esküvői bemutatón egy esküvői szalon, egy fodrász, egy virágüzlet és egy esküvői fényképész mutatkozik be immáron második alkalommal. A rendezvényre a belépés INGYENES!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 29.
 

Csokinap a Klauzálban

 

Minden nagycsoportos óvodást szeretettel várnak a Klauzál Gábor Általános Iskolában március 30-án, pénteken délután 4 órától 6 óráig az első Csokinapon.

Aki szereti a gömbölyű, a lyukas, a szögletes, a mogyorós, a fehér és bármilyen csokoládét, valamint szeret kézműveskedni, mozogni, az ne habozzon! A részletes program a plakáton olvasható.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 28.
 

Fakopácsolás a ligetben

 

Ezekben a napokban kezdték meg a Széchenyi liget fáinak állapotfelmérését. A közel 120 fának az "állóképességét" vizsgálják akusztikus tomográf (egyszerűbb néven FAKOPP) műszer segítségével. A szakemberek a fa törzsébe egyenlő távolságra érzékelőket ütnek be, melyet egy mérőkalapáccsal ütnek meg a méréskor. A visszaverődő hangból állapítják meg, hogy milyen állapotban van.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 28.
 

Lövészeten a szentesi KatonaSulisok

 

A MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái a szokásos éves lövészetet teljesítették, de március 22-én először kilátogatottak szentesi Zsoldos Ferenc Szakközép és Szakiskola KatonaSuli programban résztvevő három évfolyam diákjai is. Egy rövid buszozás után a tanulók megérkeztek a lőtérre, ahol elmondták nekik a lőtéren betartandó szigorú szabályokat, majd a lövészetet vezető tiszt kijelölte számukra, mely részeken mozoghatnak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 27.
 

Zöldebbé varázsolják a bölcsődét

 

Az elmúlt évben átadott megújult és kibővült bölcsőde nagyon szép és otthonos lett. Már csak az udvar beültetése és kiépítése maradt hátra. Az ültetés tavasszal célszerű elvégezni, ezért Földvári Nagy Sándor ösztönzésére több szülő és szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az udvar "zöldebbé" tételéhez jelentősen hozzájárult a Vásárhelyi úti Díszfaiskola, ahonnan nem csak fűmag, hanem 17 db csemete is érkezett. A szakemberek úgy választották ki a növényeket, hogy azoknak ne legyen termésük, valamint hogy ne okozzanak allergiás megbetegedést.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 27.
 

Zombi Apokalipszis – A kezdet: Simagöröngyös

 

Bár 2010 karácsonyára tervezték a kötet elektronikus megjelenését, de olyan lelkes kis csapat sorakozott fel az ötlet mögé, hogy végül 2012. február 12-én mondhatták azt, "megért a dolog a kiadásra". Sokan várták már – főleg az írók és grafikusok -, reméljük az olvasóközönség tetszését is elnyeri - halhattuk a Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 26.
 

Tetemre hívás

 

2012. március 26-án hétfőn különleges előadásra várták az érdeklődőket a Horváth Mihály Gimnázium dísztermébe. Tetemre hívás - Dramatizált valóság Arany János nyomán ... - címmel a végzős dráma tagozatos (egy-két 11.-es segítségével) diákok előadásán szórakozhattunk.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 26.
 

Szentesi Kinizsi - Sándorfalva 3:0

 

A Szentesi Kinizsi a Sándorfalva csapatát fogadta a Pusztai László Sporttelepen 2012. március 24-én. A szép tavaszi időt az eredmény sem rontotta el. Így utólag elég lett volna a csapatoknak az első 45 percet végigjátszani, mert a félidőben megszerzett előny lett a mérkőzés végeredménye. Három szép gólnak örülhettünk a sportpályán melyet Szél, Tóth és Hidas szerzett a hazai csapatnak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 26.
 

... izzadt a Vasas Szentesen

 

Szentes - A Kalo-Méh CS&K Szentesi VK OB I-es férfi vízilabdacsapata 2012. március 24-én, szombaton, a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában a Vasast látta vendégül a ligeti uszodában.

A házigazdák egyáltalán nem pólóztak megilletődötten, ami gólokban is megmutatkozott. Az angyalföldiek valószínűleg könnyed, magabiztos győzelemre készültek, számítottak, ezzel szemben sokáig csak futottak az eredmény után, a Kurca-partiak akarata érvényesült. Jobban játszottak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 26.
 

Áprilisi véradások rendje

 

A Dr. Bugyi István Kórház, Szentes és a Magyar Vöröskereszt Szentesi Vezetősége minden héten kedden és szerdán délelőtt 7.30-12.00 óráig, és csütörtök délután 14.00- 17.00 óráig tart véradást Szentesen a Vérellátó Állomáson.

Az áprilisban tartandó véradások rendjét a képre kattintva tekintheti meg!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 26.
 

Diákvéradás lesz a Zsoldosban

 

2012. április 2-án (hétfőn) 8-12 óráig a Zsoldos Ferenc Középiskola Szakiskola főépületében diákvéradás lesz a Vöröskereszt és a Szentesi Vérellátó Központ valamint a Zsoldos Ferenc Középiskola Szakiskola szervezésében.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 26.
 

Buffalo Bill vadnyugata a múzeumban

 

A legendás vadnyugati indiánszakértő, nyomkereső és színész, Buffalo Bill „Wild West” című show-ját mutatja be a szentesi Koszta József Múzeum új időszaki kiállítása, melyet március 24-én, szombaton 3 órakor nyitnak meg. Buffalo Bill vadnyugati turnéját több százezren látták a századfordulón, az előadás járt Szegeden és Szentesen is. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 25.
 

Ovi váró kavalkád

 

A Koszta József Általános Iskola Balambér Napok keretében játékos ügyességi "versenyre" várták az óvodásokat, leendő iskolásokat. A tornateremben felállított akadályokat kellett leküzdeni. Ahogy a gyerekek beléptek az iskola tornacsarnokába azt lehetett hallani, hogy "ooáááúúú, aszta"!

Hirtelenjében azt sem tudták, hogy melyik akadályhoz menjenek, de kiderült, hogy  sorja volt ennek is, mint a derelye evésnek. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 25.
 

EXCANTO Együttes koncertje

 

2012. március 23-án Kóta díjas művészek Szentesen programsorozat keretében az Excanto Együttes koncertjét hallhattuk a Hangversenyközpontban. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 25.
 

Dr. Balázs György 80 éves

 

A születetés napján (március 21-én) hallhattunk beszélgetést Dr. Balázs Györggyel a Városi Könyvtárban. Poszler György faggatta életéről, nem kimondottan munkásságáról a  nyugalmazott főiskolai tanár urat.

 

2007-ben "SZENTES VÁROSÉRT" Emlékérmet kapott Szentestől az elmúlt évtizedekben végzett tudományos munkásságával és a városi sportélet önzetlen támogatásával nyújtott kiemelkedő tevékenységéért. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 25.
 

Helyszínelésből második hely

 

2012. március 23-án a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága második alkalommal rendezte meg a Közlekedésrendészeti Szakmai Verseny megyei döntőjét.

A baleseti helyszínelő kategóriában Szabó Szűcs Imre főtörzszászlós a második helyen végzett. Az elméleti feladatok után gyakorlatban is bizonyítaniuk kellett rendőreinknek.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 24.
 

Csapatlátogatás Szentesen

 

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredhez Szentesre érkezett csapatlátogatásra Domján László vezérőrnagy 2012. március 24-én. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnokát Nyers József mk. ezredes, a műszaki ezred parancsnoka, az alakulat profiljához illő környezetben, a tiszai vízi gyakorlótéren fogadta.

Beosztása átvétele óta Domján vezérőrnagy először járt az alföldi alakulatnál. Most működés közben, valós körülmények között ismerkedhetett meg a hídépítés, az átkelés technikai eszközeivel. PTSZ-M lánctalpas úszógépkocsiról a Tiszáról figyelhette meg a katonák begyakorlott tevékenységét pontondobás és összekapcsolás közben.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 24.
 

Városi Fáklyás Keresztút

 

Ötödik alkalommal szervezték meg a Városi Fáklyás Keresztutat Szentesen március 23-án, pénteken 19 órától, melyen közel hatvanan vettek részt.

A Szent Anna templom, Horváth Mihály Gimnázium, volt Petőfi Sándor Általános Iskola, Szabadság tér, Evangélikus templom, Szent Miklós tér, Kossuth tér útvonalon az elmúlt évekhez hasonlóan több plébániai csoport és a hívek közössége együtt vonultak végig.

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 23.
 

Elődeink játékaival, szokásaival ismerkedtek

 

A szentesi Koszta József Általános Iskolában megrendezett XI. Életvitel és gyakorlati ismeretek megyei technika verseny 7-8. osztályos résztvevői időutazáson vehettek részt.

 Megelevenedtek a régi játékok, játékszerek az egyes állomásokon a körjátékoktól az ugróiskolán át a kukoricahegedűig. A számítógépes puzzle kirakásával a húsvéti és karácsonyi népszokások. Nagy igyekezettel készültek népmesei illusztrációk természetes anyagokból: fából, kukoricaszárból, csutkából és rongyokból. 

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 23.
 

Folytatódik a hagyomány

Megyei Népdaléneklési Verseny a Klauzálban

 

2012. március 21-én a Klauzál Gábor általános iskolában rendezték meg a népdaléneklési verseny megyei fordulóját. Közel 120 gyermek várakozott az iskola tornatermében izgatottan, hogy megkezdődjék a verseny. Mészáros László igazgatóhelyettes megnyitójában elmondta, hogy közel három évtizedes hagyomány, hogy a megyei népdalénekesek találkoznak Szentesen.

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 21.
 

Megerősítik a Kurca partfalát

 

Már évek óta látszódik, hogy nem odázható tovább a Kurca partfalának megerősítése. Ezért közel 60 cm-el alacsonyabb vízállást tartanak a folyó érintett szakaszán, hogy a munkálatokat el tudják végezni az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Szentesi Szakaszmérnökségének munkatársai.

A partfal megerősítésében közreműködnek a város dolgozói is, mert a partrendezési feladatok rájuk hárulnak. A munka során fűzfakarók közé rőzsefonatot helyeznek el, mely nem csak megvédi a szél borzolta hullámoktól a partot, hanem megakadályozza annak leszakadását is.

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 21.
 

Magabiztos, 19-14-es győzelem

 

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a Kalo-MÉH CS&K Szentesi VK az OSC-t látta vendégül a ligeti uszodában. Az esélyek, a papírforma a házigazdák mellett szólt, és ez hamar érvényesült is, hiszen a találkozó csak 0–0-nál volt szoros.

A hazaiak az első negyedben szert tettek arra a három-négy gólos előnyre, amit végig megtartottak. Ez annak is köszönhető, hogy 4 percig emberhátrányban játszott az OSC durva szabálytalanság (ütés) miatt.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 21.
 

 

Két országos döntőben is a Klauzál

 

A Klauzál Gábor Általános Iskola 4.a osztályos tanulója, Túri Zsolt Ferenc két országos matematika döntőben is képviselheti iskoláját és városát az elkövetkezendő hetekben. A Zrínyi-Gordiusz  Matematika feladatmegoldó verseny területi fordulóján sikerült javítania a tavalyi 4. helyezésén. Idén a negyedik évfolyamosok versenyében 1. helyet szerzett.

  

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 21.
 

Leendő KatonaSulisok felvételiztek Szentesen

 

A szentesi Zsoldos Ferenc Középiskolába jelentkező leendő KatonaSulis és rendőr diákokra egy jó hangulatú, de küzdelmekkel teli délután várt 2012. március 14-én.

Két részből álló felvételi vizsgán kellett bizonyítaniuk alkalmasságukat a jelenleg még nyolcadikos, pályaválasztás előtt álló fiúknak és lányoknak, akik úgy gondolták, hogy a későbbiekben a munkájuk során szívesen viselnék a katonai vagy a rendőri egyenruhát.

  

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 20.
 

A PISZKOS 12 - Élve vagy halva…

 

A vádak súlyosak: útonállás, hullarablás, orvhalászat, emberevés…

A gyanúsítottakat évszázadok óta körözik: fegyveres üldözők járnak a nyomukban, hogy kézre kerítsék őket, élve vagy halva. Erdők mélyén, hegyek tetején, kietlen tájakon bujdosik a „piszkos tizenkettő”: adjuk meg nekik az esélyt, hogy végre tisztázzák magukat!

A vádakat és a védőbeszédet március 22-én 16.30-kor hallgathatják meg a Gyermekkönyvtárban (Szentes, Petőfi u. 1.) ’mediátor’ Szűcs Ildikó.

  

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 20.
 

Feloldották a látogatási tilalmat a kórházban

 

A szentesi Dr. Bugyi István Kórház teljes területére 2012. február 24-től elrendelt látogatási tilalmat 2012. március 21-től feloldják.

Ennek megfelelően a Dr. Bugyi István Kórház területén ismételten az intézmény látogatási rendjének szabályai érvényesülnek.

  

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 20.
 

Ciróka-maróka

 

Ringatós, höcögtetős-döcögtetős foglalkozások 3 év alatti kicsiknek és szüleiknek. Az egyes foglalkozások során a mondókák, ölbeli játékok színes, mozgalmas, bensőséges világával ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A foglalkozások 10.30 órakor kezdődnek, melyeken csak előzetes jelentkezéssel lehet részt venni. Amennyiben sok jelentkező van, lehetőség van másik időpontban eljönni a foglalkozásra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 20.
 

ÓVODAI BEÍRATÁSOK SZENTESEN

a 2012/2013. nevelési évre

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy gyermekük a harmadik életévtől kezdődően óvodai nevelésben vehet részt.

Előjegyzésbe kerülhetnek azok a gyermekek is, akik 2013. május 31-ig lesznek három évesek.

Felhívjuk a Tisztelt Szülők figyelmét, hogy a közoktatási törvény értelmében gyermekük abban az évben, amelyben ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2012. szeptember 1.) napi négy óra időtartamban köteles óvodai nevelésben részt venni. Az ötéves gyermekek beíratásának elmulasztása szabálysértési eljárást vonhat maga után.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 20.
 

Kosztás diákok nyerték az országos versenyt

 

Az Iparfejlesztési Közalapítvány a projekttel a környezeti nevelés, ezen belül is a helyes hulladékgazdálkodás fontosságát hangsúlyozta, mégpedig interaktív módon. A Hulladékkör 2 öt régióba vitte el az ún. "Hulladékos játszóház"-at, amely során a 6-20 éves diákok (3 korcsoportban) interaktív feladatok segítségével tanulhattak: lőhettek például szelektív csúzlival, használhatták a klímamentő táblát, vagy játszhattak hulladékos csocsót.  

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

XV. Gáspár Ervin Szenior Úszóversenyen a Delfinek

 

Március 10–11-én immár 15. alkalommal rendezte meg a Békéscsabai Senior Úszó Egyesület nemzetközi szenior úszóversenyét. A két nap alatt 31 egyesület (közöttük 2 lengyel, 1 szlovák, 1 szerb és 2 román) 170 versenyzője vett részt. A 400 m-es gyorsúszás (Gáspár Ervin emlékszám) nyertese, s egyben a vándorkupa „tulajdonosa” a hölgyeknél Csikány Csilla (Újbuda), a fiúknál Hajdú László (Bácsvíz-KVSC) lett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Görög Zita segítette a Klauzál csapatát

 

Ebben az évben is benevezett a Klauzál Gábor Általános Iskola az Országos családi-iskolai versenybe a TV2-n. A vetélkedő címe, hogy Nagy Vagy!, de nagyok lehetünk-e majd az iskolák közötti játékos ügyességi versenyben, melyben földön, vízen és levegőben mérik össze tudásukat a tanár-diák csapatok, akiket egy-egy sztár segít a nem éppen hagyományos sportágakban.

Az első fordulót 2012. március 17-én rendezték a budaörsi sportkomplexumban, ahol a Klauzálos csapatot Görög Zita segítette a versenyszámokban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Remek hétvégéje volt a Szilver-eseknek

 

A hétvégén (2012.03.17.) került megrendezésre a Hajdú Kupa-Felnőtt-Ifjúsági Latin,illetve Junior Standard Ranglistaverseny Hajdúböszörményben, melyen a Szilver TSE táncosai kiemelkedően szerepeltek! Mindkét kategóriában Szilver-es páros lett az aranyérmes!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

75 éves az Olimpiai tölgy

 

2012. március 24-én 9.00 órakor ünnepi megemlékezéssel egybekötött koszorúzási ünnepség lesz az “Olimpiai tölgynél”. 75 éve, 1936. március 29-én ültette el Lőrincz Márton a berlini olimpián kapott tölgyfacsemetét az akkori Polgári Leányiskola előtt.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Tök jó nap a Mátéffy óvodában

 

2012. március 22-én délelőtt 9.00 és 11.00 óra között várják a leendő óvodásokat és szüleiket a Dr. Mátéffy utcai óvodába, hogy megismerkedjenek az óvó nénikkel, dadusokkal és nem utolsó sorban az óvodával.

Másnap viszont a "Tökmagoknak" egy tök jó napot szerveznek, ahol játékkal és mesével készülnek a kicsiknek az óvoda dolgozói.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Nyílt órák a Klauzálban!

 

Kedves Szülők!

A Klauzál Gábor Általános Iskola leendő első osztályos tanító-párjai Págerné Kovács Szilvia – Borsodi Ágnes és Giláné Oroszi Edit - Darabosné Horváth Ildikó szeretettel várják Önöket nyílt tanítási óráikra, melyeket 2012. március 20-án kedden a 2-3. órában tartják.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Díszmadár- és kisállat börze a Móriczban

 

2012. március 18-án tartotta a Szentesi Művelődési Központ Díszmadártenyésztő Szakköre ebben az évben a harmadik börzéjét. Ezen a napon az ország minden részéből és a szomszédos országokból is érkeznek madártenyésztők és vásárlók Szentesre.

A sláger a papagájok minden fajtája, de volt itt még páva is. Csak úgy tájékozódásként mondjuk, hogy a képen látható páva pár (a díszesebb tollazatú) 90 ezer forint volt. Tudni kell róluk, hogy nagy hely szükséges a tartásukhoz, de nem volt olyan járókelő ki nem állt meg megcsodálni a pávákat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Világkupára készül a Musashi Team (videóval)

 

Súlycsoportos gyermek, serdülő, ifi, junior, U-20, felnőtt férfi-női kata össz kyokushin karate világkupa kerül megrendezésre Szentesen májusban.

A verseny szervezője az Oyama Dojo Sportegyesület és a Honkyokushin Nemzetközi Karate Szervezet. A HIKO szervezet szentesi csapata a Musashi Team kéthetente edzőtáborozik városunkban, mely egy bentlakásos tábor a Wellness Colosseum dojo-jában. gy edzőtáborba látogatott el a SPORT TV Full Contact Magazinja, melynek anyaga megtekinthető az alábbi videóban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Felborult a terepjáró

 

Kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet annak a terepjárónak a sofőrje és10 éves utasa, amely vasárnap kora délután borult fel Szentes és Fábiánsebestyén között.

A terepjáró Szentes irányába közlekedett. Eddigi adatok szerint egy buszt előzött meg, majd miután a jármű visszatért a sávjába, az egyik kereke lekapott az útpadkára, mire vezetője elvesztette uralmát a gépjármű felett, és felborult. Ennek során a sofőr – egy 43 éves szegedi nő – beszorult a járműbe, őt mentőhelikopter szállította Szegedre. A vizsgálatok alapján kiderült, sérülései 8 napon belül gyógyulóak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

Nagyböjti hangverseny a Szent Anna templomban

 

2012. március 18-án vasárnap, Nagyböjti Hangversenyt tartottak a Szent Anna templomban. Dr. Homoki Nagy Mária tanszékvezető egyetemi tanár, Szentes város díszpolgára mondott bevezetőt, majd Nagy János ujjai alatt megszólalt a templom orgonája. A J.S. Bach: C-mol preludium és fuga, valamint a Korálelőjáték után Perczel Tamás trombitajátéka csendült fel.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 19.
 

 

Nagyobb lehet a Klauzál!

 

Ebben az évben is benevezett a Klauzál Gábor Általános Iskola az Országos családi-iskolai versenybe a TV2-n. A vetélkedő címe, hogy Nagy Vagy!, de nagyok lehetünk-e majd az iskolák közötti játékos ügyességi versenyben, melyben földön, vízen és levegőben mérik össze tudásukat a tanár-diák csapatok, akiket egy-egy sztár segít a nem éppen hagyományos sportágakban.

Az első fordulót 2012. március 17-én rendezték a budaörsi sportkomplexumban, melynek eredményéről nem számolhatunk be, csak annyit tudtunk meg hogy Nagyobbak Lehetünk!!! :-)

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 17.
 

Seres András 9. az Európa Kupán!

 

A montenegrói Barban került megrendezésre a 2012.-évi DOBÓ EURÓPA KUPA, ahol 32 ország 294 atlétája mérte össze erejét dobószámokban.

A szentesi Seres András élete első felnőtt világversenyén a rendkívül erős férfi diszkoszvető mezőnyben 55,92 méteres eredményével 9. helyen végzett. Eredménye megfelel az elvárásoknak, edzője és a magyar szövetség vezetői is legalább az első tízbe kerülést tűzték ki célul. Ennek az elvárásnak maradéktalanul eleget tett. Gratulálunk!!!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 17.
 

Úszómester tanfolyam a strandon

 

Ha nyáron dolgozni szeretnél a strandon, akkor íme egy lehetőség! Úszómester tanfolyamok indulnak a Szentesi Üdülőközpontban!!! Részletekről érdeklődni: szucsszabolcs@udulokozpont-szentes.hu

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 17.
 

Felhívás relikviák felkutatására!

 

Kedves Szentesiek! A közelgő Trianon vándorkiállítás kapcsán keresünk olyan tárgyi emlékeket, melyek a békediktátumhoz kötődnek. A kiállításhoz kapcsolódva szeretnénk ezeket a helyi emlékeket is kiállítani. A tárgyakat természetesen visszaadjuk a rendezvény végén. Esetleg várunk "szellemi" emlékeket is: könyveket abból az esztendőből, visszaemlékezéseket, leveleket, verseket stb.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 17.
 

Hunor Coop bál a Megyeházán

 

Szerintünk nincs olyan szentesi lakos, aki ne tudná, hogy hol van városunkban Hunor Coop bolt. Ráadásul ebben az esztendőben a meglévő üzletek köre hárommal nőtt - hallhattuk Mészáros Zoltán elnök úrtól a Megyeháza dísztermében megrendezésre kerülő Hunor Coop bálon. 

 

A báli képeket a Facebook lájkolásával a www.facebook.com/szentesimozaik címen tekintheti meg!

 

 

 Katt a linkre!

Szentes, 2012. 03. 16.
 

EXCANTO Együttes koncertje

 

2012. március 23-án Kóta díjas művészek Szentesen! programsorozat keretében az Excanto Együttes koncertjét hallhatjuk a Hangversenyközpontban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 16.
 

Március 15. (videóval!)

 

Fél tizenegykor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a megemlékezés a nemzeti ünnepünkről. Ünnepi beszédet mondott Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária tanszékvezető egyetemi tanár, Szentes város díszpolgára, majd rövid irodalmi műsort hallhattunk Gáspár Sándor Kossuth-díjas színművész és  Gáspár Kata színművész előadásában. Palotással zárul a műsor, melyet a Dobbantó Néptáncegyüttes adott elő Szentes Város Fúvószenekara kíséretével. Ezt követően megkoszorúzták Kossuth Lajos és Horváth Mihály szobrát.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 15.
 

Afrika Feketén - Fehéren

 

2012. március 13-án du 16:00-kor nyílt meg Nagy Miklós Zoltán és Novák Tamás közös fotókiállítása a Művészetek Házában.

Az Afrika Feketén-Fehéren képkiállításának a különlegessége, hogy a két fiatalember nem utolsó sorban a Budapest-Bamako Rally háromszoros bajnokai.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 15.
 

Kazah emlékekből nyílt kiállítás

 

A Koszta József Múzeumban 2012. március 13-án 16.30-kor nyílt meg az "Őseink nyomában - Kazah-magyar régészeti ásatások" c. kiállítás. Dr. Béres Mária múzeumigazgató köszöntőjében elmondta hogy a Szentes környékén élő népek is nomád életmódot éltek, csak úgy mint a kazahok. Ha őseink szokásairól szeretnénk minél többet megtudni, akkor nagyon fontos a közép-, és belső ázsiai kutatások, feltárások.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 15.
 

Huszárok a múzeumban

 

2012. március 13-án az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcra emlékezve téma napot tartottak az akkori eseményekről a Koszta József Múzeumban.

A gyerekeket Waclawczyk Dariusz M. huszár ezredes parancsnok fogadta, aki ismertette a 48-as eseményeket huszár szemszögből.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 15.
 

Ünnepi táncház (videóval)

 

2012. március 14-én rendhagyó módon szerdán 18 órától várták a népzenét, néptáncot kedvelőket. Élő zene mellett a Jövőnkért AMI lelkes néptánc pedagógusa - Bagi Ferenc és tanítványai vezetésével és tanításával - újabb táncokat tanulhattak a résztvevők.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 14.
 

Átadták a Boros díjakat

 

A hagyományokhoz hűen idén is megemlékezéssel és koszorúzással zárult a Boros-hét. Március 14-én, szerdán a Hajdú Lajos utcában található vendégház falán elhelyezett emléktáblát koszorúzták meg az iskola diákjai, melyben lakott Szentes első polgármestere Boros Sámuel. A koszorúzás után az iskola tanulói a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központba vonultak, mert itt adták át a Boros-díjat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 14.
 

FURAKOR Szentesen

 

2012. március 31-én szókimondó buli lesz az Ifjúsági Házban, ahol fellép Tatabányáról FURAKOR, Egerből DENNEMMA, valamint Szentesről SRÁC! Az este 21.00 órakor kezdődő bulira 800,- Ft a belépő.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 14.
 

A szabályzatot ismerni kell!

 

Immár harmadik alkalommal rendeztek szabályzatismereti vetélkedőt a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonáinak. A március 9-én megtartott vetélkedőn részt vevő csapatok a szolgálati szabályzat, az öltözködési szabályzat, az alaki szabályzat, a lövészeti szakutasítás, valamint a katonai tereptan ismeretéből adtak számot és mérték össze tudásukat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 14.
 

Nyert az Álomgyár Kft.

 

Már 12. éve rendezik meg a Boros Expo-t a Boros napok keretében. Ekkor több versenyt, előadást és bemutatót tartanak a Boros Sámuel Szakközépiskolában, s a 15-ei ünnep előtt megemlékeznek az iskola névadójáról. De lássuk mi történt a Boros Expo-n.

Az osztályoknak gazdasági társaságokat kellett létrehozniuk, melyet ha lehet nyereségesen működjenek. Ki kellett dolgozni a marketing koncepciót, de mindenek előtt meg kellett határozni a tevékenységet. Már ennél a pontnál nagy vita alakult ki a csapatoknál, hogy ki mit szeretne csinálni, kinek milyen ötlete van.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 14.
 

A két kitüntetett orvos

 

Mint arról már hírt adtunk Réthelyi Miklós miniszter több évtizeden át végzett példaértékű tevékenységért, életmű elismerésként a NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTER DÍSZOKLEVELE elismerést adott át 2012. március 13-án a szentesi Dr. Bugyi István Kórház két munkatársának. Az elismerést több évtizeden át végzett kimagasló, példaértékű tevékenyégéért, életműve elismeréseként vehette át a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban Dr. Mészáros Antal és Dr. Szalay László főorvos.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 14.
 

Hosszú hétvége a strandon!

 

Akció a Szentesi Üdülőközpontban!

A Szentesi Üdülőközpont Szentes belvárosában a kikapcsolódások egyik legszebb és legolcsóbb oázisa ahol, a sportolók… a fürdőzők… a termálvíz kedvelői… a wellness szerelmesi… a horgászok… a szállóvendégek… a kempingezők… a család minden tagja… és ahol Ön is megtalálja számítását.

 

A Szentesi Üdülőközpont március 17-18-án 15% kedvezményt nyújt a fürdőbelépők valamint a szauna jegyek árából egyaránt.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 14.
 

Miniszteri elismertek a kórházban

 

2012. március 13.-án Március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából Dr. Réthelyi Miklós miniszter szakmai kitüntetéseket adott át a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nagytermében. Több évtizeden át végzett példaértékű tevékenységért, életmű elismerésként A NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTER DÍSZOKLEVELE elismerésben részesül Szentesről Dr. Mészáros Antal, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának főorvosa és Dr. Szalay László, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház Járóbeteg Szakrendelés szemész főorvosa. Ezúton is gratulálunk nekik!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 13.
 

Nem maradt le semmiről! Főpróba volt!

 

Sokan megálltak a Kossuth téren, hogy miért vonják fel a katonák a zászlókat a zászlótartókra idő előtt. Egyszerű a magyarázat, főpróbát tartottak az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségre.

A március 15-ei Kossuth téri ünnepség programja:

10.30 óra Ünnepélyes zászlófelvonás

Megemlékezés nemzeti ünnepünkről. Beszédet mond: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária tanszékvezető egyetemi tanár, Szentes város díszpolgára

Ünnepi műsor - Közreműködnek: Gáspár Sándor Kossuth-díjas színművész, Gáspár Kata színművész, a Dobbantó Néptáncegyüttes és Szentes Város Fúvószenekara.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 13.
 

Závada Pál író lesz a könyvtár vendége

 

Szeretettel meghívják Önt és kedves barátait a szentesi könyvtárba (Kossuth u. 33-35.), ahol a Márai-program keretében ZÁVADA PÁL lesz a vendég.

Időpont: 2012. március 28. 17.30 óra

A rendezvény ingyenes, azonban a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Ingyenes regisztrációs jegy a központi könyvtár földszintjén igényelhető.

További információ: 63/400-271

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

Két szentesi sakkozó az országos döntőbe jutott

 

2012. március 10-én rendezték meg a diákolimpia Csongrád megyei sakkbajnokságát. Különböző korcsoportokban Szentesről 18 gyerek vett részt a versenyen.

A lányok IV. és V. korcsoportjában sikerült megszerezni az első helyet a szentesi sakkozóknak, így Csókási Dzsenifer az Arany J. ÁMK (Fábiánsebestyén) tanulója és a Szentesi Sakk SE versenyzője és Szalaji Renáta, a HMG tanulója jutott az országos döntőbe.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

A JÖVŐ FARMJA

 

2012. március 24-én, szombaton 17 órai kezdettel a szentesi Ökofilmklub bemutatja: A JÖVŐ FARMJA. Egy britt film, mely rámutat az élelmiszer termelés olajfüggésére és utat mutat egy fenntartható életmód felé.  A filmvetítést követően Köblös Dávid, permakultúrás tervező, a Városi Sejt alapítója fog rövid előadást tartani fenntartható életmódról és permakultúráról.

Az előadást követően egy csésze mézes tea mellett nagy szeretettel várunk egy kötetlen beszélgetésre Dózsa Ház Közösségi Tér, Szentes, Csongrádi út 2

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

A Kálvária temető művész parcellájában lesz Bíró Jenő festőművész temetése

 

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték Bíró Jenő festőművészt, hogy rövid betegség után 74 éves korában elhunyt. Jenő bácsi temetése 2012. március 16-án 14 órakor lesz az Kálvária temetőben.

 

Bíró Jenő életútjáról és önvallomásáról a képre kattintva olvashatnak!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

FÉNY – JÁTÉKOK

 

2012. március 13-án a Szentesi Művelődési Központ Pódium bérletének soron következő előadásán FÉNY – JÁTÉKOK címmel irodalmi estet láthattunk LÁZÁR ERVIN műveiből, melyet Nagy Anna és Huszárik Kata színművészek adtak elő felnőtteknek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

Bajnoki döntőbe jutottak

 

Tegnap március 11-én Veszprémben rendezte meg a Magyar Atlétikai Szövetség a Magyar Ifjúsági és Junior Bajnokságot. A szentesi atlétákat a két ifjúsági diszkoszvető Papp Anita,és Csordás Cintia képviselte. A nagyon kellemetlen hűvös szeles esős időben a két versenyző teljesítette az edzőjük által kitűzött célt, ami a döntőbe jutás volt. Papp Anita 34,77 méteres egyéni csúccsal negyedik Csordás Cintia 32,67 méteres eredményével ötödik helyezést szerezte meg.

 

A képen Papp Anita, Benkő Márta edző és

Csordás Cintia látható.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

Nyílt nap a zeneiskolában

 

A szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola nyílt napokat tart 2012. március 27-28-29-én. Délután 14:00 és 18:00 óra között lehetőség lesz betekinteni az iskola munkájába, hangszeres és elméleti órákra, és személyesen találkozni az iskola tanáraival.

Részletes órarend a zeneiskola előcsarnokában lesz kifüggesztve. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

Sziklay képek a könyvtárban

 

„A tehetség a Jóistentől származik, a festéket a boltban veszem. Nekem csak annyi a dolgom, hogy fogjam az ecsetet”.

Sziklay Sándor festményeiből nyílt kiállítás a Városi Könyvtárban, ahol sok-sok ismerőse, barátja és tisztelője jelent meg. Az energiával teli festő több mint egy évtizeddel ezelőtt, még a debreceni festészetet gyarapította. Az ottani művészeti légkör nem igazán neki való, a nyüzsgő élet mellett szereti a nyugalmat. Igazából ekkor alkot az alkotó.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

Szentesen az ünnepi hétvégén nem kérnek parkolási díjat

 

A 2012. évi munkarend alapján március 16-a (péntek) pihenőnapnak minősül, ezért a parkolási rendelet szerint, a parkolásért nem kell fizetni.

Viszont 2012. március 24-e (szombat) munkanap, a parkolásért fizetni kell. Kérjük a parkolókat, ezeknek a figyelembe vételével parkoljanak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 12.
 

Nem indult jól a tavasz

 

A Szentesi Kinizsi 2012. március 10-én fogadta hazai pályán a Szeged csapatát a Csongrád megyei labdarúgó bajnokság másod osztályának tavaszi első fordulóján.

Az első félidő végén nem behozhatatlan hátránnyal fordult a szentesi csapat, de az utolsó 20 perc végleg megpecsételte a bajnoki pontok sorsát. Egy 11-es értékesítésével kiegyenlített a Kinizsi, majd egy védhető lövés a Szeged oldalára billentette a mérleget. Ezután nem kellett sokat várni megjött a kegyelem döfés és 3:1 arányában győzött a Szeged.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 11.
 

Nem lehet majd átjárni a sportpályán

 

A szentesi Sportközpont tájékoztatja a lakosságot, hogy a Pusztai László Sporttelep kerítés-felújítási munkáit követően a sporttelepet - a személy- és vagyonbiztonság megteremtése érdekében március 19-tõl lezárja. Az erre közlekedők a Kurca sor - Hegedűs László utca, vagy az Ifjúsági sétány - Csongrádi út felé kerülhetik meg a sporttelepet.

Megértésüket köszönjük!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 11.
 

Tavasz Kupa lő verseny eredménye

 

Az 1848-as Szabadságharc tiszteletére került megrendezésre a Légfegyveres lövészverseny 2012. március 10.-én a Legrand Rt. légfegyveres lőterén a Legrand lövészklub és a Szabadidős Sportklub közös rendezésében. A versenyen közel 30 induló nevezett vidéki csapatok részvételével.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 11.
 

A UPC megvásárolta a RubiCom kábelhálózatait

Májustól már az új szolgáltatások érhetőek el az érintett 80 település többségén

 

A UPC Magyarország Kft. 2012. március 9-én bejelentette, hogy a hatósági jóváhagyást követően megvásárolta az ország nyolcadik legnagyobb kábelszolgáltatójának, a RubiCom Zrt.-nek a kábeltelevíziós hálózatait. Ezzel az újabb jelentős lépéssel a UPC tovább folytatja a hazai kábeltelevíziós piac konszolidációját célzó akvizíciós stratégiájának megvalósítását. A RubiComtól megvásárolt hálózatokon a szükséges műszaki továbbfejlesztést követően a UPC májustól veszi át a szolgáltatást és indítja el saját kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatásait.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 11.
 

 Köztisztasági tájékoztató 2012

Városellátó Intézmény első kiadású tájékoztató füzete

 

A napokban kerül minden szentesi háztartás postaládájába a

Köztisztasági tájékoztató füzete.

 

A tervek szerint a hagyományteremtő tájékoztató füzet célja, hogy részletes tájékoztatást nyújtson Szentes Város lakossága számára a fontosabb helyi hulladékgazdálkodással, köztisztasággal kapcsolatos tudnivalókról.

Legfontosabb információként megtalálható a tájékoztatóban a 2012. évben várható szemétszállítási rend ünnepnapok miatti változásai, a lomtalanítási és szelektív hulladékgyűjtési időpontok, tudnivalók, lényegesebb információk.

Kérjük olvassa figyelmesen és őrizze meg a következő kiadásig. A füzet anyaga a képre kattintva PDF formátumban letölthető!

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 09.
 

„A tücsök és a tavasz” nagyzenekari koncert

 

Nagyon sok szeretettel meghívnak benneteket egy vidám délelőttre a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpontban 2012. március 29-én csütörtökön 09.30 órakor megrendezésre kerülő

Tücsök Zenekar „A tücsök és a tavasz” nagyzenekari koncertjére.

A koncerten elhangzanak a zenekar legnépszerűbb dalai többek közt a Tavaszi szél, Házasodik a Tücsök, Volt nekem egy kecském  és még nagyon sok népszerű és ismert gyerekdal.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 09.
 

Programajánló 2012. március-április

 

A hétvégén jelenik meg a Szentesi Programajánló 2012. márciusi száma, mely a következő egy hónap időtartam programjait, rendezvényeit hivatott népszerűsíteni. Az összeállításban részletesen megtalálhatjuk a helyi zenei, színházi, sport és egyéb szórakoztató rendezvényeit és azok helyszínét és időpontját.

Év elejétől annyiban változik a Programajánló megjelenése, hogy nem a Szentesi Élet Horizont magazinjában olvashatják a programajánlót, hanem a FÓR magazinban jelenik meg az.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 09.
 

Cikkajánló a Szentesi Életből

Veszi a lapot, aki veszi a lapot!

 

A mozgáskorlátozottak számára az ifjúsági ház, a földhivatal, a Tokácsli Galéria és a gyógyszertárak elérhetetlenek, a vakoknak pedig a postán gyűlik meg a baja a modern ügyfélhívórendszerrel. Abban egyetértettek a megkérdezettek, hogy az elmúlt években történtek előrelépések bizonyos területeken, ám számos hiányosságra is felhívták a figyelmet.

*

Gyermekemet 2010 júliusában egyfajta „baleset” érte (a munkahelyén még csak elsősegélyt sem kapva) és beszállították a sürgősségi osztályra, ahol újraélesztették. De elkövettem azt a hibát, hogy én magam kértem: helikopterrel szállítsák el az ország legnevesebb, első számú kórházába. Számomra ez, amíg élek, megbocsájthatatlan hiba lesz – írta levelében egy szentesi édesanya...

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 09.
 

IV. Multimédiás Bibliaismereti Verseny

 

Hatodik alkalommal (2012. március 9-én) került megrendezésre a Kiss Bálint Református Általános Iskolában a Szentesi Multimédiás Bibliaismereti Verseny.

A verseny különlegességét jelenti, hogy a mai kor vívmányán (számítógépen) kell megoldani azokat a feladatokat, melyeknek témája több ezer esztendőt ölel át. A feladatok csak akkor oldhatók meg, ha a tanulók ismerik a bibliai történeteket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 09.
 

A természet érintése

 

A természet érintése címmel nyílt meg Harsányi Zsuzsanna kiállítása a Tokácsli Galériában 2012. március 6-én. A kiállítás megnyitón elsőként Seres Antal és tanítványa adta meg az alaphangot a tárlatra. Zsuzsanna plein-air pasztell képeire sokan voltak kíváncsiak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 09.
 

Tűzgyújtási tilalom a megyében

 

Csongrád megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre, átmeneti időre 2012. március 9- től általános tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.

Aki a tűzgyújtási tilalomra vonatkozó rendelkezéseket megszegi, százezer forintig terjedő erdővédelmi bírsággal sújtható.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 09.
 

Búcsú Bíró Jenő festőművésztől

 

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték Bíró Jenő festőművészt, hogy rövid betegség után 74 éves korában elhunyt. Jenő bácsi temetése 2012. március 16-án 14 órakor lesz az Kálvária temetőben.

 

Bíró Jenő életútjáról és önvallomásáról a képre kattintva olvashatnak!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 08.
 

„EGY KONCERT KÉKBEN” – Látványkoncert

Rákász Gergely koncertorgonista műsora a "szomszédban" Csongrádon

 

2012. Április 4. Szerda 19 óra - Csongrád - Művelődési Központ és Városi Galéria Díszterme

(Szentháromság tér 8.)

Jegyelővétel: A helyszínen Tel: 63/483-414 és Szentesen a Művelődési és Ifjúsági Házban,

(Tóth József u. 10-14.) Tel: 63/314-211

A koncert kezdését a 18:20-as Szentesről Csongrádra induló, befejezését a 21:20-as visszainduló buszhoz igazították!

Rákász Gergely keze alatt az orgona nagyzenekarrá változik. Műsorválasztása különleges, átiratai merészek, hangszerelése egyedülálló.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 08.
 

Pár perc az egészségért

 

„Pár perc az egészségért.”  - címmel DÍJMENTES ANALÍZIS lesz március három szerdáján (14., 21., 28.) 14:00-18:00 óra között a Dózsa Ház - Közösségi téren (Csongrádi u. 2.). Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Bővebb információ a plakáton!

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 08.
 

Együtt a biztonságért

 

A Belügyminisztérium az elmúlt esztendő decemberében bűnmegelőzési projektek megvalósítására pályázatot hirdetett „Bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások és a közrendvédelmi bírságból befolyt összegek fejezeti kezelésű előirányzatok támogatásainak elnyerésére, bűnmegelőzési projektek megvalósítására.”

A hirdetményre beérkezett pályaművek közt három rendőri szerv részesült pozitív elbírálásban, közte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság „Együtt a biztonságért” projektje, amely 3,5 millió Ft támogatást nyert.

A pályázat a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztálya, továbbá a rendőrkapitányságok, határrendészeti kirendeltségek szakmai elképzelése és igénye alapján valósul meg, öt városi önkormányzat - Szeged, Mórahalom, Hódmezővásárhely, Szentes, Kistelek - által nyújtandó mintegy 1,2 millió önerő biztosításával.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 08.
 

Nem sikerült

 

A Hungerit-UniBauÉpszer Szentesi VK nem jutott be a LEN-kupa fináléjába, és a tavalyi sorozathoz hasonlóan a 3. helyen zárt, bronzérmet szerzett.

Keszthelyi Rita meccsnyitó gólját követően egyenlítettek, majd 2-2 után a vezetést is átvették a vendégek, igaz, nem sokáig (3-3).

A második játékrész elején viszont 4-3-ra már megint a szentesieknél volt az előny, hogy aztán a gólzáporosra sikeredett első félidő lezárásaként a vb- és Eb-aranyérmes védő, Takács Orsolya találata nyomán 6-5-ös állásnál tartsanak nagyszünetet a csapatok.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 07.
 

A Debrecen három góllal nyert

 

Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság 18. fordulójának szerda délutáni mérkőzésén a Szentes hazai medencében 9–6-ra kikapott a Debrecentől.

A Kalo-Méh CS&K Szentesi VK OB I-es férfi vízilabdacsapata tegnap délután mérkőzött meg a vízilabda-bajnokság 18. fordulóján a ligeti uszodában a Debrecennel. Az esélyek teljes kerettel is a vendégek mellett szóltak volna.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 07.
 

Március 15.

 

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját 2012. március 15-ére az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségre.

A Kossuth téri ünnepség programja:

10.30 óra Ünnepélyes zászlófelvonás

Megemlékezés nemzeti ünnepünkről. Beszédet mond: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária tanszékvezető egyetemi tanár, Szentes város díszpolgára

Ünnepi műsor - Közreműködnek: Gáspár Sándor Kossuth-díjas színművész, Gáspár Kata színművész, a Dobbantó Néptáncegyüttes és Szentes Város Fúvószenekara

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 07.
 

Nem ültetik át az Olimpiai tölgyet!

 

Járókelőktől hallottuk, hogy azért nyüzsögnek munkások olyan sokan az Olimpiai Tölgy körül, mert azt átültetik. Már első hallásra hihetetlennek tűnt ez az állítás, és utána jártunk. Valójában a volt Petőfi Sándor Általános Iskola előtt található téren folyó munka nem a tölgy körül centralizálódik, hanem a Lőrincz Márton tér a középpontja a felújításnak.

A napokban kezdték meg a tér felújítását, ami új térburkolatot kap, és az elbontott díszfalat is újraépítik. Sietni kell a munkálatokkal, mert március 24-én 9.00 órai kezdettel ünnepséget szerveznek a 75 éves az Olimpiai tölgy alkalomra.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 07.
 

Gobelinek a Művészetek Házában

 

2012. március 4-én délután nyílt meg Varga-Kis Katalin gobelin kiállítása a Művészetek Házában. Pólyáné Téli Éva nyitotta meg Katalin első kiállítását. Katalin lelkes amatőrnek vallja magát, aki leánya unszolására kezdett el gobelineket varrni.

A megnyitóra több úszótárs is eljött (Katalin a Delfin Szenior úszóklub tagja), akik a megnyitó beszéd végén dalra fakadtak, és szem nem maradt szárazon az "Azért vannak a jóbarátok..." sorok hallatán.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 07.
 

Szakmai fórum a zöldségtermesztésről

 

A TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet március 28-án Szentesen „Az integrált termesztés időszerű kérdései a zöldségtermesztésben” címmel szakmai konferenciát szervez. A rendezvény célja, hogy hozzájáruljon az ágazati versenyképesség növekedéséhez, továbbá hogy tájékoztassa az integrált termesztés iránt érdeklődőket a téma aktuális kérdéseiről, illetve elősegítse a témában érdekelt szereplők (a termelők, az inputanyag-forgalmazók, a szaktanácsadók, a kutatók és a kormányhivatalok) konzultációjával a hazai integrált zöldségtermesztés fejlődését és versenyképességének növekedését. A rendezvény kiemelt témái között szerepel az integrált zöldségtermesztés szabályrendszere és technológiai feltételei, az integrált védjegyezés, valamint a biológiai védekezés és a mikrobiológiai készítmények alkalmazásának lehetőségei a zöldségtermesztésben. A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött – közölte a szakmaközi szervezet.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 07.
 

Március 6. a Logopédusok Napja

Szentesen hét logopédus dolgozik a beszédhiba/-zavar/-fogyatékosság ellen!

 

A logopédus feladata, a nyelvi kommunikáció bármely területén (beszélt vagy írott) fellépő zavarok eseteiben, diagnosztikus eljárások és terápiás fejlesztő módszerek, minél hatékonyabb megválasztása és alkalmazása.

Ezt a tevékenység, városunkban, illetve kistérségünkben az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat szervezésében zajlik. Az intézményben 7 logopédus látja el az igénylőket óvodai, utazó gyógypedagógiai és ambuláns formában. A város minden önkormányzati fenntartású óvodájában dolgozik logopédus, helyben ellátva az érintetteket, a kistérségi óvodásokat és iskolásokat „utazó logopédusok” kezelik, a város egyházi fenntartású óvodájába járó kicsinyeket, valamint az általános és középiskolás tanulókat ambulánsan, az intézményközpontban fogadják a szakemberek.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 07.
 

XII. Országos Pedagógus úszóverseny

 

Sajnos az influenza miatt sok versenyző kényszerült lemondani a versenyt, de így is 11 településről voltak úszók az Országos Pedagógus Úszóverseny. Érkeztek Temesvárról is vendégek, köztük a Temesvári Egyetem tanára Rasadean Marcel, aki nemcsak professzionálisan tanítja az úszást az egyetemistáknak, de a vízben is leiskolázta valamennyi ellenfelét. Az eseményen nagyon jó hangulat volt végig. A vízben kemény összecsapások folytak, a parton viszont baráti beszélgetések.

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 06.
 

Matrica nélkül májustól nincs kukaürítés

Mit kell tudni a bevezetendő kukamatricáról?

 

A Városellátó Intézmény 2012. márciusában-áprilisában a családi házas ügyfelei körében kukaazonosító matrica bevezetését tervezi.

Az azonosító matrica az első negyedéves díj számlájával együtt (azok az ügyfeleink, akik korábban rendezték egész éves szemétszállítási díjukat külön levélben kapják meg a matricát) kerül kézbesítésre.

2012 májusától KIZÁRÓLAG a megfelelő matricával ellátott hulladékgyűjtő kuka kerül ürítésre.

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 06.
 

Ünnepi táncház mindenkinek!

 

2012. március 14-én rendhagyó módon szerdán 18 órától találkozhatnak a népzenét, néptáncot kedvelők. Élő zene mellett a Jövőnkért AMI lelkes néptánc pedagógusa - Bagi Ferenc és tanítványai vezetésével és tanításával - újabb táncokat tanulhatnak! A részvétel díjtalan!

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 06.
 

Suliváró bemutató órák a Kiss Bálintban

 

Szeretettel hívjuk a kedves szülőket a Kiss Bálint Református Általános Iskola nyílt tanítási óráira, amelyeken a leendő első osztályos tanítók munkájába tekinthetnek be.

2012. március 12-én:

8:00 – 8:45-ig: Baranyiné Kósa Ágnes

9:00 – 9:45-ig: Lukács Adrienn

2012. március 13-án:

8:00 – 8:45-ig: Piti Éva

9:00 – 9:45-ig: Balogh Gáborné várja az érdeklődőket.

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 06.
 

Balambér napok a Kosztában

 

A Balambér Napok keretében a Koszta József Általános iskola várja a leendő iskolásokat bemutató tanítási órákra, hogy megismerjék az első osztály leendő tanítóit.

A Balambér Napok keretében sok-sok programot szervez az iskola, melyet megtekinthetnek a képre kattintva!

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 06.
 

Rövidpályás OB-n a Delfin Szeniorok

 

A II. Országos Rövidpályás Szenior Úszóbajnokságon népes mezőny gyűlt össze. Nemcsak a magyarországi klubok vettek rajta részt, külföldről is sok csapat érkezett. A rendkívüli időjárás miatt a Szentesi Delfin ESC úszói közül sajnos sokan nem tudtak elmenni a versenyre, de így is nagyon eredményesen szerepelt a csapat. Összesen 22 bajnoki címet szereztek a Delfinek.

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 05.
 

Derekegyházi tavaszköszöntő bál

 

Első alkalommal rendezi meg a derekegyházi Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár - Integált Közösségi Szolgáltató Tér 2012. március 17.-én (szombaton) 19:00 órától Tavaszköszöntő Bálját, ahol a sláger- és tánczenék mellett felcsendülnek a keringő, rock'n'roll, csa-csa-csa dallamai is - a bál hangulatát Szabó Kornél biztosítja.

Szeretnének vidám, táncos programot nyújtani a hosszú hétvége szombatjára, ahol a résztvevő hölgyek között megválasztjuk a bál legszebbjét is!

   

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 05.
 

 

A szentesi atléták legnagyobb sikere !

Seres András felnőtt bajnok

 

Szombathelyen rendezték meg a Magyar Atlétikai Szövetség Téli Dobó Bajnokságát,ahol az erős mezőnyben Seres András arany érmet szerzett,és megkapta a MAGYARORSZÁG DISZKOSZVETŐ BAJNOKA 2012 címet. Ez a szentesi atlétika legnagyobb diadala,soha még egyéni felnőtt országos bajnoka nem volt a városnak. A jelenleg edzőként dolgozó Kárai-Benkő Márta 1977-ben volt országos bajnokságon harmadik szintén diszkoszvetésben. A bajnoki cím azt is jelenti Seres András számára,hogy március 17-18-án Montenegróban ő képviseli hazánkat a Dobó Európa Kupán.  

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Jó meccs volt!

 

Jól küzdött a Kalo-Méh az Eger ellen a férfi Országos Bajnokság 17. fordulójában. A félidőig meg tudta szorongatni a címvédő Egert, ám végül 14-8-as vereséget szenvedett.

Kiegyenlített volt az első negyed amely viszonylag sok gólt hozott. A nyolc gólon igazságosan osztozott meg a két csapat. A fordulás előtt sem volt behozhatatlan az egriek előnye, de a kezdeti roham ekkor megtorpant. Több lefordulást Horváth Tamás akadályozott meg, mert míg megúszott az ellenfél, de nem sikerült előnyüket gólra váltani.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

 

1 éves a Tücsök Klub

 

2012. március 4-én vasárnap délelőtt Farsangi Szülinapi Bulira várta a Tücsök Zenekar a gyermekeket a Dózsa-házba.

Az első összejövetel után sok-sok "taggal" gyarapodott a Tücsök Klub. Lassan kezdik kinőni a Közösségi teret. Hamarosan itt a tavasz és akkor a szabadban is tartható a zenés délelőtti foglalkozás.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Tavaszvárás a múzeumban

 

A Koszta József Múzeum a 2012-es évtől új programmal várja a gyerekeket. Minden hónap első szombatján 10-től 12 óráig múzeumi foglalkozást szerveznek az ifjú múzeumbarátoknak, akik szívesen töltik szabadidejüket kiállítás, műtárgy vagy film megtekintésével, nyitottak a témához kapcsolódó kézműveskedésre.

A második múzeumi matinét 2012. március 3-án, szombaton tartották a Megyeházán, melynek témája a TAVASZVÁRÁS volt. Először a múzeum előadó termében télűzést tartottak, majd egy mesefilm megtekintése után jöhetett a kézműveskedés, melyben tavaszi virágokat készítettek különböző technikákkal.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Szép siker amatőr ökölvívásban

 

Az elmúlt hét végén került megrendezésre az itthon legrangosabbnak tartott ifjúsági amatőr ökölvívó verseny, az Énekes István Emlékverseny.

A négy napos pesti rendezésű versenyen az ország összes kiváló ifjúsági bokszolója elindult, hiszen ez az év eleji megmérettetés egyben az irányadója is a válogatott keretnek. A Szentesi Kinizsi SZITE Ökölvívóit ez esetben Bertók Róbert edző kíséretében, Oroyovwe Onoriode Isaac képviselte.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Nyílt napok a szentesi óvodákban

 

Tájékoztatjuk az óvodáskorú gyermekek szüleit, hogy 2012. március 28-29-30-án 7-17 óráig lehet beíratni a gyermekeket az óvodákba. A közoktatási törvény értelmében a szülő köteles gyermekét beíratni az óvodába abban az évben, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti. Nyilvántartásba vétel miatt azokat a gyermekeket is előjegyzésbe veszik, akik 2013. május 31-ig lesznek 3 évesek. Kérik a szülőket, hogy a beíratáshoz vigyék magukkal gyermeküket, személyi igazolványukat, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, TAJ kártyáját, oltási könyvét és a lakcímét igazoló hatósági igazolványát. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Dr. Szalva Péter asztalitenisz emlékverseny

 

Dr. Szalva Péter nemcsak a tudomány szekerét tolta, hanem felvette erre a szekérre Szentes város asztaliteniszt szerető ifjúságát is. Nevezhetjük nyugodtan a szentesi asztalitenisz atyjának is. Halálának évfordulója alkalmából hajdanában a Vetőmagkutató Állomáson rendezték meg ezt a versenyt a tanítványok.

2012. március 3-án a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tornatermében rendezte meg a Szentesi Kinizsi asztalitenisz szakosztálya immáron 12. alkalommal ezt az emlékversenyt. A környező megyékből 50 versenyző szállt be a celluloid labda megszelídítésébe.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Kiss Bálint Napok

 

A Kiss Bálint Református Általános Iskola 2012. március 3-30. között rendezi meg a Kiss Bálint Napokat.

Ezeken a napokon számos programmal várják az érdeklődőket az iskolába. Lesz ásványkiállítás, tanulmányi verseny, nyílt tanítási órák, húsvéti kézművesnap, diákok mini koncertje és végezetül a Kalungu ütőegyüttes műsora.

A részletes programot a képre kattintva tekinthetik meg!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Jó hangulat volt a Farsangi Borvigadalmon

 

Az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Bormarketing program támogatásával megvalósuló Farsangi Borvigadalom összesen 10 borászat számára biztosított megjelenést.

A pénteki napon a Szlovéniából érkező Busók tánca hozta meg az első komolyabb látogatói tömeget. A februári időponttól függetlenül szép napos, de hűvös idő várta a látogatókat, így a vastag szőrmébe bújt busókon kívül mindenkinek jól jöttek a borászatok által kínált finomabbnál finomabb forralt borok.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

15 éves az ALIBI együttes

 

Tizenöt évvel ezelőtt derekegyházi fiatalokból álló baráti társaság indította útjára az azóta már nagyra nőtt ALIBI zenekart. Az évforduló méltó megünneplését ahonnan indultak, a  Derekegyházi Művelődési házban rendezték a zenekar egykori és mai tagjai.

Az első nyilvános fellépésük 1997 tavaszán volt a Tompaháti Kultúrházban ami után a sikertől felvértezve elhatározták, hogy „ALIBI” néven próbálkoznak zenével szórakoztatni kicsiket nagyokat. 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 04.
 

Elismerések polgári védelem napja alkalmából

 

Szatmári Imre tű. ezredes úr, tanácsos, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, a Polgári Védelem Nemzetközi Napja alkalmából 2012. március 01-én, a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében rendezett ünnepi állománygyűlésen Oklevéllel és Emlékplakettel jutalmazta Szentes kistérségből (köteles polgári védelmi szervezetek állományából), Kőszegi Erika asszonyt (Szegvár Települési Polgári Védelmi Parancsnokság állománya); a polgári védelemnek nyújtott önkéntes segítői munkája elismeréseként  oklevéllel és emlékplakettel jutalmazta Berezvai Debóra asszonyt (Boros Sámuel SZKI).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 02.
 

Szentes is bemutatkozott az UTAZÁS kiállításon

 

2012. március 1-jén kezdetét vette a 35. Utazás kiállítás Budapesten. Már az első napon több mint tízezren voltak kíváncsiak a Hungexpo-n megrendezett rendezvényekre.

A kiállítás részletes kulturális programjában több szentesi kötődésű fellépő van, akik képviselik városunkat.

Szombaton az Alibi Együttes zenél az A pavilon nagyszínpadán, majd Hajdú Balázs stand-up comedy-jén szórakozhatunk. Másnap Bebe a Back II Black énekese lép a nagyszínpadon fel. 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 01.
 

ÖN SZERINT?

Szentes, 2012. 03. 01.
 

Harmadik helyen végeztek a Boros Bajnokai

 

A spanyol labdarúgó világbajnoki győzelem és a több évtizedes spanyol-magyar közös labdarúgósikerek felidézésére hirdették meg a Kubala „Laszi” Szellemi Tornát, középiskolás fiatalok részére.

A Katona Bence, Katona Tamás, Pálinkás Donát összetételű csapat „Boros Bajnokai” néven szerepelt, és a közel 4 órás vetélkedőn, a 2010-es labdarúgó világbajnokságról összeállított 100 kérdésre adott, többségében helyes válaszokkal az előkelő HARMADIK helyet szerezte meg !

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 01.
 

Elkezdődött a mirhók takarítása

 

Elkezdődött a 17 km hosszúságú mirhó rendszer kitakarítása. Ez a munka az aljnövényzettől, a kommunális- és egyéb hulladéktól való mentesítését jelenti. A munkákat úgy szervezik meg, hogy városrészenként tömbösítve gyors és hatékony munkavégzésre kerüljön sor.

Kérik a lakosság szíves türelmét és együttműködését a munkavégzésekkel kapcsolatban és, hogy a munkavégzés során a kutyákat tartsák megkötve, vagy kennelbe zárva.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 01.
 

Tücsök Klub Szülinapi Buli

 

A zord időjárás miatt elmaradt Tücsök Party-t 2012. március 4-én tartják meg a Dózsa-ház Közösségi téren.

Minden ünneplőt szeretettel várnak egy kis farsangi születésnapi bulira!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2012. 03. 01.
 

Újítás az újévben - 3D felvételek a Mozaikon  

 

Már maga a képen található logó el is árulja, hogy milyen újítással készülünk az újesztendőben! Igen, térhatású felvételekkel gazdagítjuk az eddigi 112.000-es fotógyűjteményét a Szentesi Mozaiknak!

Egyenlőre maradjon meglepetés, hogy ez vajon csak fotókat jelent-e, vagy videók is készülnek ilyen technikával, de tény, hogy minél előbb szerezzünk be anaglif szemüveget (piros-cián kék)!

A 3D logó jelzi majd, hogy mely anyagokban található majd térhatású felvétel.

 Katt a képre!

Szentes, 2011. 12. 27.
 

Már több mint 52.000-en

 

Már több mint 52.000-en nézték meg újságunk videó rovatát. Érdemes ránézni, vagy a csatornára feliratkozni (akinek van Google fiókja), mert vannak olyan videók, melyekről még nem készült cikk, de már a videó csatornán megtekinthető. Jó nézelődést!

 Katt a képre!

Szentes, 2011. 12. 01.
 

 

.