XXXIV. évfolyam 18. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Talpra magyar!
 Államtitkár és polgármesterek

2003. május 9.


Régiónk idegenforgalmi helyzetéről tartott tájékoztatót a térség polgármestereinek Dr. Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős államtitkára a városi könyvtárban. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetésen szó volt az államtitkár által frissen átadott ligeti strandfürdőben rejlő lehetőségekről, a kormány idegenforgalmi stratégiájáról, valamint az uniós támogatásokról és azok követelményeiről.


Bővebben


 

Ünnepi szezonkezdet
Folytatni kell a fejlesztést

2003. május 9.


A kora nyárias tavaszi napon sokan voltunk kíváncsiak a strandfürdő átadására. A város vezetői igyekeztek ünnepélyes hangulatot teremteni a szezon kezdetére váró uszodában. Feldíszítve, rendezett körülmények között fogadták a vendégeket. Voltak, akik a ragyogó napsütéssel, mások az üdítő vízzel barátkoztak április utolsó napjának délutánján.
Szirbik Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, közöttük azokat, akik munkájukat adták az üdülőközpont beruházásához. Az állam, a megye és a város közös összefogásával, anyagi erejével megvalósulhatott a csúszdablokk, elkészültek a gyógyvizes medencék, a kabinsor, a korszerű öltözők, a vendéglátó pavilonok. És természetesen parkosítottak is a Széchenyi-ligeti strandfürdő területén. A beruházás mintegy 460 millió forintba került.


Bővebben


 

A megye hozománya
 

2003. május 9.


A fenti címmel fotókiállítás nyílt a Művelődési és Ifjúsági Házban. Az Európa-parti keretében létrejött tárlatot Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Mint megtudtuk, a megyei önkormányzat az európai uniós csatlakozással összefüggésben összeállított egy programot, amelynek két markáns eleme volt. Egyike éppen az olyan rendezvények szervezése, amellyel megismertethetik a polgárokat a csatlakozás előnyeivel, hátrányaival, s megválaszolják azokat a kérdéseket, amelyek a csatlakozással kapcsolatosan fölmerülnek.


Bővebben


 

Visszaszámlálás
 

2003. május 9.


Ugyan ki mert volna húsz évvel ezelőtt arra gondolni, hogy Magyarországnak lesz még keresnivalója Európa szerencsésebb tájain? És íme, itt tartunk most: elkezdtük számlálni a napokat, a megálmodhatatlan álmok beteljesedésének napjára, 2004. május 1-jére készülvén.
Most aztán majd nem parancsszóra, hanem a felszabadult lélek egész örömével énekelhetjük: "Itt van május elseje!..."


Bővebben


 

Játszottak a tűzzel
 Szent Flóriánra emlékeztek

2003. május 9.


Szent Flóriánra, a tűzoltók védőszentjére emlékeztek a szentesi lánglovagok május 4-én az Ifjúsági Háznál. A rendezvényen díjazták az óvodásoknak és általános iskolásoknak kiírt rajzpályázat legjobb alkotásait, valamint az érdeklődők bepillantást nyerhettek a tűzoltók mindennapjaiba.
A közel száz beérkezett rajz is bizonyította, hogy e nemes hivatásból fakadó misztikum fensége továbbra sem apadt a gyermekek körében, ugyanolyan fantáziadús mint száz évvel ezelőtt.


Bővebben


 

A Darázs című élclap
 120 éve indult

2003. május 9.


A korábbi közleményekben már utaltunk arra, hogy a Sima Ferenc által szerkesztett Szentesi Lap megyeellenes kampánya 1883-ban felerősödött, amelynek nyíltan bevallott célja az volt, hogy az év végén esedékes tisztújításon személycseréket kényszerítsen ki a legfőbb posztokon. A megye védelmére tömörült párt a legkülönbözőbb módszerekkel és eszközökkel igyekezett megbontani a megye ellen szervezkedők táborát. Ilyen eszköznek számított az 1883. május 6-án útjára bocsátott Darázs című élclap, amely a következőkben foglalta össze programját:


Bővebben


 

Versről versre
 

2003. május 9.


A Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont a hagyományos megyei szintű Petőfi-szavalóversenynek április végén, ahová a környező településekről érkeztek felső tagozatos gyerekek, nevelők, szülők.
Az iskola előcsarnokában Mészáros László igazgató és Szűcs Lajos alpolgármester úr köszöntötte a városunkba érkező látogatókat. Ezt követően az ének-zene tagozat kamarakórusa vidám hangulatú tavaszi dalcsokorral kedveskedett a megjelenteknek.


Bővebben


 

Rejtelmek ha zengenek
 

2003. május 9.


Alkotó pedagógus. Nem csodabogár. Ember. Persze, mindkettőnek, az alkotónak és a pedagógusnak önmagában, külön-külön is van jelentése. Sokak számára a pedagógus személyiségéhez az alkotás öröme is hozzátartozik. Amiről beszélünk, az alkotás gyakran láthatatlan, vagy időnként látható.
A főtéri galériában nyílt kiállítás a minap.


Bővebben


 

Országos döntőben
 

2003. május 9.


Áprilisban az országos Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulóját rendezte meg a Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskolája. A megyéből közel ötven diák és nevelője érkezett a nívós rendezvényre. Kárpáti Lajos tagiskola-vezető és Gáspár Edit tanárnő köszöntője után a diákok évfolyamonként kezdték meg a munkát, mely két fordulóból állt.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2003. május 9.


Miközben hétmérföldes lépésekkel fejlődik az orvostudomány és a technika, aközben egyre nő a félelem az újabb tömeges halállal fenyegető betegségektől, mint az AIDS mellett már a SARS, a modern pestis is. Nem enyhül a nagyvilágban az éhínség, de nem húzódik vissza a fegyverkezés sem, együtt fut a békevágy és a bámulatos pusztító erővel fenyegető új fegyverkezés. Két motor működik fékezhetetlenül: az élni akarás és a meggazdagodás vágya, akár a mások elpusztítása árán is. Aki még nem tud imádkozni, az tanulja meg, aki pedig már tud, az ne hagyja abba. Rászorul a világ, benne Európa is.


Bővebben


 

A gazdák segítségre várnak
 

2003. május 9.


Farkas Sándor országgyűlési képviselő aktuális kérdésekben interpellált a parlament hétfői ülésén. Felszólalásában áttekintette az ágazati gondokat, amelyek - mint megjegyezte - gyors és hatékony beavatkozást igényelnének. Interpellációjában a következőkről szólt:


Bővebben


 

Sok sikert, Bianka!
 

2003. május 9.


Egy bámulatosan tehetséges kislány illetve ifjú hölgy lépett fel április 29-én a Lajtha László Zeneiskolában. Halmai Bianka ötéves korában kezdett hegedülni, és azóta sok országos versenyen szerepelt sikeresen. Most pedig meghívták egy nemzetközi ifjúsági zenekarba, amellyel Németországban próbálnak, majd turnéra indulnak. Ehhez azonban szükség lenne egy igazán jó minőségű hegedűre, s ennek az ára bizony nem csekélység. Azt gondolná az ember, hogy a művészet ügyében a pénz a legkevesebb. De épp ez az. A pénz a legkevesebb, ezért van szükség gyűjtésre. Ezt a célt is szolgálta ez a koncert.


Bővebben


 

A választottakra válasz
 

2003. május 9.


Tisztelt Szerkesztőség !
Az elmúlt héten jelent meg újságjukban a Választottak címet viselő beszámoló, amely az általános iskolai és óvodai beiratkozások tapasztalatait szerette volna összegezni. A cikk igyekezett tárgyilagosan bemutatni a csökkenő gyermeklétszámból adódó problémákat.
Sajnos a leírás egy része pontatlan fogalmazás miatt félreérthető, egyes intézményekről kedvezőtlen képet fest.


Bővebben


 

Fák, virágok, könnyek
 

2003. május 9.


Az ember nem szívesen hall, olvas olyan dolgokról, amelyek munkánk, környezetünk rombolásáról szólnak. Az ember már olyan, csak a szépre emlékezik. Ez alól a szentesi polgár sem kivétel.
Még előttünk vannak az április 29-én kiültetett virágcsodák az Eszperantó-hídon. Magunk előtt látjuk az uszoda átadó ünnepségére feldíszített hidat, tároljuk emlékezetünkben a szépet - egészen péntekig. Amikor is...


Bővebben


 

Laura Kazinczy-érmes
 

2003. május 9.


A szép eredményről mi is tájékoztattuk olvasóinkat annak idején. Arról, hogy Farkas Laura, a Boros Sámuel Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola 11. B osztályos végzős diákja megnyerte a Kazinczy-verseny megyei fordulóját és továbbjutott az országos döntőbe. Amit Győrben rendeztek meg április 25-27-én. Tehát a folytatás az, ami a nagy meglepetést hozta tanárnak, diáknak egyaránt. Az alábbiakban erről kívánunk szólni.


Bővebben


 

Uniós vetélkedő
 Felszólaltak a Parlamentben

2003. május 9.


Európai uniós versenyen vettek részt a Horváth Mihály Gimnázium tanulói múlt hét pénteken Budapesten. Miután áprilisban nagy fölénnyel nyerték a szegedi középdöntőt, a szentesiek a dél-alföldi régió legjobbjaiként nagy reményekkel vágtak neki az országos döntőnek. Az Országos Középiskolai Érdekegyeztető Diákfórum által szervezett vetélkedő helyszínei a Lurdy-ház és a Parlament voltak.


Bővebben


 

Mozdultak
 

2003. május 9.


Immár hagyományosan a Terney Béla kollégium szervezésében 11. alkalommal rendezték meg a "Mozdulj 2003!" elnevezésű középiskolai kollégiumok sporttalálkozóját. A közel háromszáz diák részvételével lezajlott rendezvényen több sportágban, így kispályás labdarúgásban, kézi- és kosárlabdában, íjászatban és lövészetben mérhették össze erejüket az ország minden részéről érkező fiatalok.


 

Vízilabda-körkép
 

2003. május 9.


Nem sikerült pontot rabolnia a Bertók SC-nek a jóval esélyesebbnek számító fővárosi KSI-tól. A Carnex-Szentes serdülő lánycsapata két hétvégi győzelmével viszont bebiztosította végső elsőségét.
Szombaton az OB I/B-s vízilabda-bajnokság 21. fordulójában a tabella hetedik helyén álló szentesiek hazai pályán látták vendégül a budapesti KSI gárdáját.


Bővebben


 

Aranyérmes óvodások
 

2003. május 9.


A Kiséri Óvodai Munkáltató Körzet két óvodai egységgel, három épületben működik. A Szent Anna utcai, mint központi óvoda 4 gyermekcsoporttal, 96 férőhellyel rendelkezik. A Farkas Antal utcai tagóvodánál 5 csoportban (ebből 2 az Árpád utcában) 96 kisgyermeket fogadnak. A képviselő-testület legutóbbi ülésén tűzte napirendre az intézmény munkájáról szóló beszámolót. A Bertók Gyuláné körzeti vezető óvónő előterjesztésből kitűnt: a demográfiai hullámvölgy a központi óvodában még nem, a tagóvodában már felfedezhető.


Bővebben


 

Négy hónap sikere
 A cselgáncsozók gyűjtik az érmeket

2003. május 9.


"Rohan az idő" - jut eszembe egy sláger címe. Csak úgy repülnek a hónapok, hiszen már négy eltelt ebből a hosszú évből. A Pollák DSE cselgáncsozói ez alatt az idő alatt különböző színű érmeket gyűjtöttek. A sikerekről beszélt Kalydy Zoltán, az egyesület edzője.


Bővebben


 

A legmagyarabb folyóról
 

2003. május 9.


"Hálót fon az est, a nagy, barna pók,/ Nem mozdulnak a tiszai hajók." Talán mindenki ismeri ezt a verset, melyet Juhász Gyula vetett papírra 1910-ben, s aki 120 évvel ezelőtt 1883. április 4-én született Szegeden. Sokat töprengtem ezen az íráson, érdekel-e mostanság még valakit a vers, a finom líra. Vesz-e emberfia verses kötetet a kezébe ebben az elszürkült, igénytelenséget sugárzó médiáktól átszőtt világunkban?


Bővebben


 

Jó levegő, sok mozgás
 

2003. május 9.


A petőfisek négy napon keresztül többet tanultak környezetismeretből, történelemből mint félév alatt, mert a tavaszi szünet egy részét a Bükkben töltötték.
A gyorsan folyó patakok, vízesések, a gyönyörű erdők ámulatba ejtettek minden kisdiákot. A hegyek lábánál lapuló hókupacok, a völgyben nyíló hóvirágok igazi élményt nyújtottak.


Bővebben


 

Hullámvölgyben
 

2003. május 9.


A harmadik mérkőzésen sem sikerült begyűjteni az NB III-as listavezető Szentesi TE csapatának a három pontot. A fegyverneki fiaskó után mindenki győzelmet várt a négynapos ünnep alatt kétszer pályára lépő Kurca-parti legényektől. De a várt siker elmaradt. Pörgessük vissza az eseményeket időrendi sorrendbe. Az első ellenfél idegenben a Jászberény gárdája.


Bővebben


 

Sporthírek röviden
 

2003. május 9.


Heten úsztak... a Szentesi Delfin ESC-ből

Sokan táncoltak... köztük a szentesi Szilver TSE táncosai is

Kétszer három pont... biztos győzelemek a Szentesi Kinizsinek

Hetedikek... az NB II-es Szentesi vasutas teremlabdarúgó csapata

Focitorna... a Szabadidős Sportklub szervezésében

Hölgyek a pályán... győztek a szentesi lányok

Durva találkozó... a kézilabda is kemény sport


Bővebben


 

Mellékvonalak
 

2003. május 9.


A MÁV Rt. üdvözli, hogy a Vasutasok Szakszervezete is kiáll a vasútreform mellett, és a MÁV társadalmi kapcsolatokért felelős miniszteri biztosának, Márkus Imrének korábban elhangzott álláspontjához hasonlóan társadalmi egyeztetést szeretne folytatni a vasúti mellékvonalak üzemeltetésével kapcsolatban. A vasútreform-tervezet vizsgálja a mellékvonalak gazdaságos üzemeltetésének kérdéseit, de egyetért azzal, hogy mellékvonali közlekedés reformjának társadalmilag nyilvános folyamatnak kell lennie.


Bővebben


 

Ebek oltásáról
 

2003. május 9.


Évszázadok óta ismeretes az a halálos betegség, amely, ha megkapja az ember, vagy bármilyen melegvérű élőlény, akkor az az estek száz százalékában halállal végződhet. A betegség ellen korábban is próbáltak védekezni, az 1930-as évektől tették kötelezővé az ebek veszettség elleni oltását, amely gyakorlatilag jól bevált védekezési rendszer.


Bővebben


 

Családi események
 

2003. május 9.


Született: Horváth Lászlónak és Kató Szilviának (Csík u. 9.) Dominik...


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz