<<< Vissza

Ünnepi szezonkezdet
Folytatni kell a fejlesztést

2003. május 9.

 
A kora nyárias tavaszi napon sokan voltunk kíváncsiak a strandfürdő átadására. A város vezetői igyekeztek ünnepélyes hangulatot teremteni a szezon kezdetére váró uszodában. Feldíszítve, rendezett körülmények között fogadták a vendégeket. Voltak, akik a ragyogó napsütéssel, mások az üdítő vízzel barátkoztak április utolsó napjának délutánján.

Szirbik Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, közöttük azokat, akik munkájukat adták az üdülőközpont beruházásához. Az állam, a megye és a város közös összefogásával, anyagi erejével megvalósulhatott a csúszdablokk, elkészültek a gyógyvizes medencék, a kabinsor, a korszerű öltözők, a vendéglátó pavilonok. És természetesen parkosítottak is a Széchenyi-ligeti strandfürdő területén. A beruházás mintegy 460 millió forintba került.

- Sokan álmodták, tervezték, dolgoztak rajta - jelentette ki a polgármester. - A kész munka sokakat meggyőzött arról, hogy a források, amelyek ezt a célt szolgálták, jó helyre kerültek. Eleink 1932-ben az öreg 50-es medence megépítésével tették le az úszó- és vízilabdasport alapjait a ligetben. Azt követték a 60-70-es évek bővítései, hogy azután az ezredfordulóra az elképzelések valóra váljanak. Az épületeket szentesi tervezők álmodták, a strand elrendezését fiatal szentesi kertészmérnökök vetették papírra. A munkát igazából szentesi emberek végezték.

A polgármester beszédében kitért a további tervekre is. Például arra, hogy a régi ötvenes medencéből új vízi-játszóteret alakítanak ki gyerekeknek, fiataloknak egyaránt. Hozzá a Kurca túloldalán egy szállodát álmodtak, amely ma már közelebb van a megvalósuláshoz, mint gondolnánk. A város első embere azt kívánta, hogy a szentesi gyógyvíz mindenki számára elérhető legyen, számukra hozza meg a gyógyulást. Az itt élő emberek, de az idelátogató vendégek is érezzék jól magukat Szentesen.

- Így legyen! - vette át a szót az avatóünnepségen a város polgármesterétől dr. Pál Béla, a turizmusért felelős államtitkár. Azt mondta: az ünnepen, amelyen a tavaszt köszöntjük, az élet megújulását, egy nagyszerű létesítmény hivatalos átadását is üdvözölhetjük. Mielőtt még átvágta volna a szalagot, azt mondta:

- Ez a nap az összefogásról szól. Egy olyan létesítmény avatásáról, amelyhez az előző kormány döntése biztosított költségvetési forrásokat és most ebben a ciklusban adjuk át. Különböző pártszínekben megnyilvánuló képviselők, neves és becsületes emberek lobbiztak azért, hogy ez a beruházás megvalósulhasson.
Az államtitkár közülük is kiemelte Farkas Sándor országgyűlési képviselő és Szirbik Imre polgármester nevét, akik sokat tettek azért, hogy az uszoda ma hozzájárulhat az emberek színvonalas kikapcsolódásához. Beszéde végén a következőkről szólt:

- Szentes és térsége gazdag hagyományokkal rendelkezik. Azok okos és tervszerű kihasználása lehetőséget teremt a jövőben ahhoz, hogy szebbé, komfortosabbá tegye a várost lakóinak örömére. A jövőnek a kulcsa az összefogás. Szentes adottságai kiválóak, a környék térségeivel közösen kialakítva egy olyan közös kínálatot nyújtanak, amely fontos a ma már húzóágazatként kezelt idegenforgalomban. Ebben az évben kiemelt szerepet szánunk annak, hogy elsősorban a belföldi vendégforgalmat tudjuk erősíteni. Reméljük, ezek a beruházások folytatódnak majd.

Április 30-án fél 6-kor már élénk mozgás jellemezte a kék és sárga léggömbökkel, szalagokkal feldíszített Luther teret. Az egyre szaporodó nézősereg nyomon követhette a "Tér-show" előkészületeit. A városi fúvószenekar mellett a makói Magán- és Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara és a kisteleki Idős Vándor Rudolf Fúvószenekar alkotta az eddig egyedülálló műsorszám, a 100 tagú fúvószenekar egységeit. A nagyszabású program a mazsorettek és a zenekarok zenés felvonulásával kezdődött, majd közel 2 órán át szórakoztatták az együttesek a fúvószene szerelmeseit. A repertoárban helyet kaptak népszerű slágerek, filmzenék feldolgozásai is, de méltó az Európa-party szellemiségéhez, felcsendültek az uniós nemzetek zeneszerzőinek művei is.

A hangulatot fokozandó, főként a kisebbek örömére, a polgármesteri hivatal jóvoltából, uniós lufikat és zászlókat kaptak a jelenlévők. Nyolc óra előtt Szirbik Imre polgármester jelképes visszaszámlálásba kezdett az uniós csatlakozás kapcsán, majd a 3 zenekar Mihály Béla vezényletével előadta Beethoven Örömódáját, az Európai Unió himnuszát.

A zenekari bemutató után a már hagyományos lampionos séta következett a Kossuth utcán, amelynek végcélja a Művelődési és Ifjúsági Ház parkszínpada volt. Ott már javában melegített az Alibi együttes, amely megalapozta a hangulatot. A legbátrabbak már ekkor táncolni kezdtek. Az est fénypontjaként, 9 órakor felcsendültek az Utcabál című örökzöld taktusai és megjelent a színpadon az est sztárvendége, Fenyő Miklós. A hangulatot fokozni ugyan nem, de fenntartani jól tudta az Inflagranti együttes, amit főként az ifjabb generáció ismer. A fellépők után kezdődhetett az igazi utcabál az Alibivel, akik hajnal 2 óráig szórakoztatták a nagyérdeműt.

A majális hangulatát kiegészítve, kicsiket és nagyokat egyaránt jól szórakoztatott a már hagyományos utazó vidámpark a sportpályán, illetve sokak megelégedésére, volt "népek táncháza" az Ifjúsági Ház pódiumtermében. Így mindenki találhatott magának megfelelő szórakozási lehetőséget az ünnep előestéjén.

Minden körülmény adott volt ahhoz május 1-jén, a hivatalosan egy napja átadott ligeti strandfürdő területén először rendezzenek majálist. A nyárias időjárás csak fokozta a gyönyörű környezetben ékeskedő létesítmény medencéi közt rendezett ünnep látogatottságát.

Tíz óra magasságában már az augusztusi csúcsszezonhoz hasonló tömeg népesítette be a színes léggömbökkel feldíszített régi és új medencéket. A lelátón és környékén szülőkkel egyetemben ujjongó gyereksereg gyülekezett a családi úszóverseny rajtját jelző sípszóra várva, de azok sem maradtak izgalom nélkül, akik nem a sportot tervezték be délelőtti programnak. A szórakozást és a fürdőzést előnyben részesítők számára a vízforgatót és az örömtől pezsgő termálmedencék nyújtottak kikapcsolódást, a bátorságpróbára vágyók körében pedig a csúszdás medence aratott osztatlan sikert.

Mindeközben a tanmedence szomszédságában felállított színpadon a Pengető Citerazenekar szolgáltatta a talpalávalót, őket a Dobbantó néptánccsoport váltotta, akik szintén remek hangulatot varázsoltak. A szervezők senkit sem hagytak unatkozni, amíg az öregebb generációk teli korsók kíséretében a sör-virslis május elsejéken nosztalgiáztak, a gyerekek kézműves foglalkozáson és aszfaltrajzversenyen próbálhatták ki ügyességüket. A színpadi muzsika és tánc után akrobatikus kerékpár-bemutatón ámulhatott a nagyérdemű, majd újra szemet gyönyörködtető tánc- és aerobik- bemutató következett, aminek a strandolók is tevékeny részesei voltak. Akiket a hőség vagy a látvány mámorító hatása kerített hatalmába, a Vöröskereszt szentesi szervezete ingyenes vérnyomásméréssel próbálta visszaterelni az ünnep egészséges vérkeringésébe.

A fürdőmajális délutánjának vitathatatlanul legkedveltebb eseménye a habparty volt. A tanmedence végében felállított óriás habgép (melynek értéke mellesleg 1,5 millió forint) egy speciális, bőrbarát, egészségre ártalmatlan koncentrátum segítségével varázsolta habtengerré a medencét. Itt meg kell említenem azokat a gyerekeket, akik önkéntesen részt vettek a party balesetmentes lebonyolításában, terelgetve, védve a kisebbeket.

A Művelődési Központ az előző napihoz hasonlóan, színes programmal várta az érdeklődőket. Szabadtéri színpadán először a hódmezővásárhelyi Lutor Gyula Színpadi- és Szalontánc Egyesület formációs csapata mutatkozott be. A tiroli népviseletben, jódli-zenére előadott "Sörtánc" nagy tetszést aratott a közönség köreiben. A vásárhelyi táncosokról megtudtam, hogy nem versenyszerűen, hanem hobbi szinten táncolnak, s a tavalyi Kulturális Fesztivál győztesei.

Ugyancsak nagy taps követte a Bolero TSK rumba formációját. Egy újabb adag hab után ismét a hódmezővásárhelyiek kápráztatták el a közönséget, s nemcsak flitteres, csillogó ruháikkal. Ütemes taps kísérte mambo formációjukat. A mozgás után a zene vette át a vezető szerepet. Elsőként a szegedi River együttes country slágerek mellett, régi Fonográf-dalok, de világslágerek feldolgozásai is befértek.

Nagy várakozás előzte meg a budapesti fellépésről hazaérkező Seres Formációt. A pergő hangvételű összeállítás, a különböző országok dalainak feldolgozásai kellőképpen felvillanyozták a közönséget. Az est záróakkordjaként "Hárem-show"-t láthatott a nézősereg. A fővárosi Jázmin és hastánccsoportjának fáklyás bemutatója búcsúztatta mindazokat, akik a Széchenyi-ligeti strandfürdő egész napos majálisán ünnepeltek.

A hehyszínekről tudósított:
Bíró Dániel, Lovas József, Nánási Attila
Fotók: Vidovics Ferenc


<<< Vissza