<<< Vissza

Négy hónap sikere
 A cselgáncsozók gyűjtik az érmeket

2003. május 9.

 
"Rohan az idő" - jut eszembe egy sláger címe. Csak úgy repülnek a hónapok, hiszen már négy eltelt ebből a hosszú évből. A Pollák DSE cselgáncsozói ez alatt az idő alatt különböző színű érmeket gyűjtöttek. A sikerekről beszélt Kalydy Zoltán, az egyesület edzője.

- Sok nehézség és mindenféle probléma ellenére, jónak mondhatók az eddigi eredmények. De vegyük sorjában a versenyek sikereit. A diákolimpiák és a Köztársaság-kupák küzdelmei folyamatosan mennek az első félévben. Eredményeink, diákolimpia országos döntő Miskolc, serdülő "A" kategória -36 kg 5. Stiak Tamás, -55 kg 5. Ódor András. A Köztársaság-kupa budapesti rendezvényén diák "A" kategóriában 2. Kalydy Gábor. A 2003-as esztendő eddigi legnagyobb sikere, a Miskolcon megrendezett 51. egyéni országos bajnokságon született, ahol a hölgyek közül +78 kg-os kategóriában Fekete Mónika ezüstérmet szerzett.

Az eddig eltelt négy hónap másik nagy megmérettetése az ausztriai Kufsteinben rendezett Húsvét-kupa, amelyen 11 ország vett részt. Közöttük a dzsúdó nemzetnek számító holland és francia csapatok, valamint a környező országok együttesei. Hazánkból Pest megyei Dzsúdószövetség néven több klub közös csapata indult, de mi szentesiek sem maradtunk el az ő teljesítményüktől. Női utánpótlás 11 éven aluliak, -32 kg 2. Kalydy Patrícia. Férfi utánpótlás 11 éven aluliak, -38 kg 3. Őri József. 13 éven aluliak, -38 kg 3. Kalydy Gábor. 15 éven aluliak, -55 kg 7. Ódor András.

Az említett versenyeken kívül sok versenyen szerepeltünk még. Jelen voltunk a területi bajnokságokon és rangsorversenyeken. Külföldi meghívásnak tettünk eleget. Itt elsősorban Szerbia-montenegroi, romániai fellépésekre gondolok. Ezekre a versenyekre a folyamatos felkészülés érdekében el kell menni. Előfordultak rendezési gondok, de volt olyan verseny is, ahol a bírók télikabátban vezették a versenyt. Az ilyen események végén örültem, hogy egészségesen hazatértünk. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy ilyen körülmények között is a Pollák dzsúdósai több pontszerző helyet szereztek.

Zárszavában Kalydy Zoltán az ez évi rendezvények közül kiemelte a már hagyományos Szent István-kupáért folyó versenyt. Szomorú, de ismét Szegeden rendezzük meg. Ennek oka az anyagiakban keresendő, mert egymagam nem tudom felvállalni. Krajkó Gyula edzőkollégám a Szegedi Vasutasnál sokkal nagyobb szponzorokat tud a verseny mellé állítani.

***
A Pollák DSE vezetői, versenyzői köszönik felkészítő edzésekhez, versenyekhez, utazáshoz nyújtott segítséget a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskolának, szülőknek és az alábbi szponzoroknak:

Csernák János, MPS Trio Kft., Teton Security, Százados Kft., KO 1999 Bt., Sinka Antal, Konfekció Kft., Hevesi irodatechnika, E+E Kft., Szőri András, Szentesi Milk-Ép Kft., Szatmári Imre, Ferrobilding Kft., Kissné Csentes Erika, Tóth Attiláné. Ezúton köszönjük a dzsúdó szőnyegek felújításához nyújtott támogatást: Herba-Mix Kft., Csernák János, valamint mindenkinek köszönjük, akik adójuk 1 %-át a dzsúdósoknak ajánlották fel. (X)

Dunás V. Zoltán


<<< Vissza