<<< Vissza

A választottakra válasz

2003. május 9.

 
Tisztelt Szerkesztőség !
Az elmúlt héten jelent meg újságjukban a Választottak címet viselő beszámoló, amely az általános iskolai és óvodai beiratkozások tapasztalatait szerette volna összegezni. A cikk igyekezett tárgyilagosan bemutatni a csökkenő gyermeklétszámból adódó problémákat.

Sajnos a leírás egy része pontatlan fogalmazás miatt félreérthető, egyes intézményekről kedvezőtlen képet fest.

"Az általános iskolák gyerekcsalogató versenyében az elmúlt évekhez hasonlóan, idén ismét a Koszta József Általános Iskola futott be az első helyre. Bár a 2003-ban beiratkozottak száma nem éri el a tavalyit, de még így is a kertvárosi intézmény lesz az egyetlen, ahol szeptemberben három elsős osztályt tudnak indítani. A többi szentesi iskolában - a Szent Erzsébetet kivéve - néhány fővel ugyan nőtt gyereklétszám, de csak két osztályba tudják sorolni az ifjú nebulókat." - írja B. D.

Az így leírtak alapján úgy tűnik, mintha Szentesen csak egyetlen általános iskola lett volna képes megfelelő beiratkozási eredmény elérésére. Sajnálatos, hogy a cikk szerzője nem tájékozódott a beszámoló megírása előtt a beiratkozások pontos körülményeiről.

Az önkormányzati fenntartású intézményekben a képviselő-testület által megszabott létszámkeretekben folyik a tanítás, így ezen iskolák közül csak a Koszta József és Klauzál Gábor Általános Iskola indíthatott volna három első osztályt. A Deák Ferenc és a Petőfi Sándor Általános Iskola két osztályt működtet évfolyamonként, míg a Deák tagiskolája a Damjanich János Általános Iskola és a Berekháton lévő gróf Széchenyi István Általános Iskola egy-egy osztályt működtet. Az egyházi fenntartású iskolák közül a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola három, míg a Kiss Bálint Református Általános Iskola két osztályt működtet évfolyamonként. Az indítható osztályok száma nagyban függ az intézmények befogadóképességétől.

A leírtakból látható, hogy az iskolák többsége nem is indíthatna három osztályt. A Közoktatási Törvény előírásai szerint az első évfolyamon maximum 26 tanuló vehető fel egy osztályba. Szerencsésebb lett volna, ha a cikk szerzője a létszámokhoz igazítva számol be tapasztalatairól, pontos adatokat közölve, s azt a tavalyi számokkal összevetve. Így ugyanis látható lenne, hogy a felvehető létszámhoz képest melyik iskolákban tapasztalható jelentős mérvű létszámcsökkenés vagy -növekedés. Így többek között kiderülhetne, hogy például a Petőfi Sándor Általános Iskolában a tavalyi egy induló osztályhoz képest most két maximális létszámú csoportot tudnak indítani, a Kiss Bálint Református Általános Iskola még mindig a város egyetlen olyan alapfokú intézménye, ahol évről évre nő a tanulólétszám illetve, hogy a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában az idén - a tavalyitól eltérően - indulhat tanulócsoport. Természetesen a többi intézmény esetében is árulkodóak lehetnek a létszámadatok.

A szülők bölcsességét dicséri, hogy a csökkenő gyermeklétszám ellenére is, nagyjából kiegyensúlyozott beíratási adatok születtek.

Kérem, hogy következő számukban levelemet rövidítés nélkül közölni szíveskedjenek, a város polgárainak hiteles tájékoztatása érdekében.

Karikó-Tóth Tibor
önkormányzati képviselő
Művelődési és Oktatási Bizottság tagja


<<< Vissza