XXXIV. évfolyam 14. számVissza a legfrissebb számokhoz

Nem minden az egyetértés
 

2003. április 11.


Az a tényszerű megállapítás, miszerint dr. Cser Ágnes az igazat mondja, nem csak a valódit, könnyen bizonyítást nyerhet. Az általa megfogalmazott kérdések, illetve felvetett témák széles ívben elkerülik a közszolgálati, s az azzal hasonszőrű kereskedelmi médiumok kíváncsiságát. Ez a nélkülözés nem talpraesett személyének, hanem észérvekkel alátámasztott mondanivalójának szól.
Én nem tudok pártfegyelemben dolgozni, úgyhogy izgatni fogom a hatalmat - hangzott el a Szentes Városért Civil Fórum által szervezett előadássorozat múlt heti rendezvényén, melynek vendége az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke volt.


Bővebben


 

Minősített vasutasok
 A partnerek megelégedéséért dolgoznak

2003. április 11.


A mostani gazdálkodási viszonyok között elengedhetetlen a minőség, a minőségirányítás, gondolkodás, ami egyrészt már nemzetközinek mondható. Másrészt abban a szolgáltatásban, amit a MÁV-nál végzünk, a vevők igényeit maximálisan ki kell szolgálni. Ezt úgy lehet elképzelni, ha valamennyi munkatárs megfelel az ISO 9001-2000-es elveinek, és a munkájában folyamatosan alkalmazza azt a vevők megelégedésére.
A fenti sorokat Makra Zoltántól, a MÁV Jendrassik György Gépészeti Főnökség vezetőjétől kölcsönöztük. Az alábbiakban vele beszélgetünk abból az alkalomból, hogy elnyerték az előbb említett minőségi tanúsítványt.


Bővebben


 

A humanista orvos
 Hadzsy Jánosra emlékeztek

2003. április 11.


Hadzsy Jánosra, a humanista orvosra emlékeztek április 8-án Ady Endre utcai szülőházánál. A sebész orvos, szemész specialista (Szentes, 1851. április 5. - Topolya, 1903. június 13.) iskoláit Szentesen, majd (az egyetemet) Budapesten végezte. A Rókus Kórházban folytatott gyakorlóévek után 1878-ban községi orvosi állást kapott Topolyán. Sikeres műtétei révén országos elismertségre tett szert, a megyei orvosszövetség elnöke, az országos orvosszövetség igazgatótanácsának tagja, az újverbászi kerület országgyűlési képviselője


Bővebben


 

Szavazunk
 

2003. április 11.


Április 12-én, szombaton reggel 6-tól este 9 óráig ügydöntő szavazás lesz arról, hogy Magyarország tagja legyen-e az Európai Uniónak. A szavazás részleteiről dr. Sztantics Csaba jegyző tájékoztatta lapunkat.


Bővebben


 

A világ plébánosa!
 

2003. április 11.


Mikor e sorokat írom, még tart a kellemetlen áprilisi tél. Az imént hallott BBC adás meg arról beszél, hogy Bagdadban apokaliptikus állapotok vannak. Ebben a hangulatban kell írnom rövid méltatást arról a híres
pápai okmányról, melyet pontosan 40 éve, 1963. április 11-én hozott nyilvánosságra a Vatikán. XXIII. János pápa híres "Pacem in terris" kezdetű enciklikájáról van szó, mely egyben az ő búcsúlevelének is bizonyult akkor.


Bővebben


 

Németből versenyeztek
 

2003. április 11.


Március 26-án a Klauzál Gábor Általános Iskolában rendezték meg a város és a környező települések tanulóinak német nyelvi versenyét. A feladatok összeállítását, a verseny lebonyolítását az iskola tanárnője, Czabarka Ágnes vállalta el.
A tanulóknak komoly erőpróbát jelentett, egyben jó szórakozást is nyújtott az idegen nyelvű viccek lefordítása, csattanójuk átültetése magyarra.


Bővebben


 

Lovagolnak az ovisok
 

2003. április 11.


Aki szerdánként a Bocskai utcai óvoda környékén járt, érdekes dolgot láthatott: lovagolnak az óvodások! Miért szervezték meg ezt a szokatlan tevékenységet az óvónők? Szakirodalmak sora jelezte, hogy a gyógylovaglásnak óriási szerepe lehet a gyermekek személyiségfejlesztésében. A lovaglás fejleszti az egyensúlyérzéket, a testsémát, az irányok érzékelését, a mozgáskoordinációt. A ló eközben nem passzív eszköz, hanem társ. Korcsik János lovacskái pedig igazolták mindezt, Vagány és Kapitány a két kis póni sörényrázásával is jelzi: fontos dolgot tesznek, gyerekek ülnek a hátukon - tudtuk meg az óvónőktől.


 

Versben Szentesről
 A költészet napján

2003. április 11.


Az elmúlt évtizedben B. Horváth István bajai költő számos alkalommal megfordult városunkban, s mindannyiszor ezekkel a szavakkal búcsúzott: "Hamarosan ismét jövök, olyan jó köztetek." Ezek jobbára baráti találkozók voltak; első "hivatalos" szereplésére éppen egy évvel ezelőtt került sor, amikor a városi jönyvtárban a Hungarovox Könyvkiadó szentesi bemutatkozása alkalmával felolvasást tartott verseiből. A rendezvény meghitt hangulatát növelte, hogy a "papa" mellett fellépett Nóra nevű leánya is, aki gyönyörű énekhangjával lenyűgözte a megjelent közönséget.


Bővebben


 

Mint a többiek
 Belső látással

2003. április 11.


Hogy van-e különbség a látó és a vak ember élete között, ki-ki döntse el maga. Mindenesetre a látszat csal. Mert amit én vakító fényként észlelek, azt ő a nap simogató varázsának fogja fel, de a reakció ugyanaz. Könnyű, tavaszi mosoly.
Találkozásunk apropójául kíváncsiságom szolgált. Az a rengeteg megválaszolatlan kérdés, amire feleletet vártam, végül egy harmonikus életet találtam telibe. Valójában minden - számomra megfejthetetlen - dolog mögött racionális magyarázat lapult. Az első ilyen vezérfonál a tájékozódás volt. Hogyan lehet tudni, mi, merre, hány méter?


Bővebben


 

Óvodások, iskolások lesznek
 

2003. április 11.


Elérkeztünk az óvodai, iskolai beíratások idejéhez. A szülők a 2003/2004-es tanévben tankötelessé váló gyermekeiket április 22-23-24-én 7-17 óra között írathatják be a lakóhely szerinti illetékes vagy választott iskola első évfolyamára. Tanköteles az a gyermek, aki 2003. május 31-ig betölti hatodik életévét. A szülő kérésére tankötelessé válhat akkor is, ha 6. életévét 2003. december 31. napjáig tölti be


Bővebben


 

Alaposan felkészültek a versenyre
 A szakma legjobb tanulói

2003. április 11.


A Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola adott helyet a szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjének. Előző számunkban már beszámoltunk arról, hogy tizenkét iskola 22 dísznövénykertész diákja mérte össze tudását a helyezésekért. A rendezvényen neves, régi hagyományokkal rendelkező oktatási intézmények voltak jelen.
A tanulók írásbeli, szóbeli és gyakorlati feladatokból vizsgáznak.


Bővebben


 

Lom vagy szemét?
 

2003. április 11.


Ez év tavaszán döntött úgy a városellátó intézmény vezetése, hogy változtat a lomtalanítás rendjén. Eddig úgy volt, hogy 3-4-5 utcánként konténereket helyeztek ki hétvégeken, oda folyamatosan lehetett hordani a feleslegessé vált használati tárgyakat, bútort, háztartási eszközt, stb.
- Nagyon rossz tapasztalatunk volt ezzel kapcsolatban - tájékoztatta lapunkat Kiss Ferenc, a városellátó intézmény hulladékgazdálkodási csoportvezetője.


Bővebben


 

Visszaadják a szépséget
Két festőművész tárlata

2003. április 11.


Mondják, nehéz helyzetben vannak az alkotóművészek. Miért is? Halljuk, mai világunkban nem lehet úgy festeni, mint a XIX. században, mert ma már nem lóval közlekedünk, hanem autóval. Talán dr. Dömötör János művészettörténész rácsodálkozásával egyetemben elmondhatjuk, igaz ugyan, hogy nyeregből autóba ültünk, de picit lassítva, esetleg megállva, a látottakban, a szépben örömünk telik.Abban egyetérthetünk a tárlatot figyelmünkbe ajánló művészettörténésszel, hogy az alkotók előtti dilemma valóban fennáll.


Bővebben


 

Petőfis helyezések
 

2003. április 11.


Iskolánk tanulói ismét nagyon szépen szerepeltek az elmúlt hetekben.
Március elején a városi matematikaversenyen Bártfai Csaba (6. o.) 1. helyezést, Hernyik Dóra (7. o.) 3. helyezést, Gyói Alexandra (8. o.) 3. helyezést ért el.
A területi matematikaversenyen, amelyen 22 iskola vett részt Bártfai Csaba 3. helyezést, Hernyik Dóra 5. helyezést, Gyói Alexandra (8. o.) az 1. helyezést, Kispál Gabriella (8. o.) az 5. helyezést hozta el.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2003. április 11.


Virágvasárnap Jézus királyságának az ünnepe: Jeruzsálembe bevonulván első útja a templomba vezetett, s azt megtisztította mindentől, ami nem oda való volt. Ma is ezt teszi mindenütt, ahol keresztyének élnek, de nem kőtemplomokkal, hanem a hívő közösségekkel, bennük az egyéni hívőkkel, akik hit által testestől-lelkestől Isten szent templomai.


Bővebben


 

Alkotó pedagógusok
 

2003. április 11.


Rejtelmek, ha zengenek. A rendezvény címét József Attilától kölcsönözték. Vajon mit rejt magában a versidézet? Dolgokat, amelyek bennünk szunnyadnak, érnek, talán titokban ápoljuk is azokat a tudat alatt, hogy azután lávaként a felszínre törjenek. Hogy zengjenek.
A rejtelmek. Elek Sándor, a Pedagógus Szakszervezet Csongrád megyei bizottságának elnöke mondja: a pedagógusok már korábban megpróbáltak lehetőséget teremteni maguknak a bemutatókra. Szakszervezetük a rendszerváltás előtt megszervezte a programot. Eleinte a gyerekek rajzait gyűjtötték össze bemutatókra.


Bővebben


 

Arat a HMG
 

2003. április 11.


Tudjuk, hogy a ravasz tavasz sok meglepetést tud okozni. A Horváth Mihály Gimnázium most bebizonyította, hogy márciusban is lehet aratni. Amit learattak, annak nagy a sikertartalma, mégsem acélos (mint a régi búza), inkább aranyos, bár a szépen csillogó puha fémért acélosan kemény munkát végeztek a diákok és tanáraik.
Először a matematika területén elért eredményekről: a Gordiusz versenyen, ahol 26 iskola 700 diákja szerepelt, fej-fej mellett versenyzett a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium és a HMG.


Bővebben


 

Szilveres eredmények
 

2003. április 11.


Padovai tánc nemzetközi OPCN táncversenyen léptek parkettre a Szilver TSE versenyzői. Az olaszországi Padovában az amatőr standard kategóriában a László Csaba-Szögi Szilvia páros az 5. helyezést érte el.

A szilveresek továbbfolytatták szereplésüket a debreceni országos bajnokságon. A hét végén tartott versenyen 2. Budai Attila-Barát Enikő, 3. Jutasi Roland-László Szilvia, 5. Kósa András-Túri Bernadett, 6. Bődi Richárd-Kovács Bernadett.


Bővebben


 

Profi előadás Topolyáról
 

2003. április 11.


A Szentesi Művelődési Központ és a Városi Könyvtár kedden hagyományosan közös rendezésű műsorral ünnepelte a költészet napját. Az est bevezetőjeként Szűcs Lajos alpolgármester mondott köszöntőt, melyben a vers, a költészet fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta: a versek végigkísérik az életünket, s nemcsak azért csodálatosak, mert érzéseket adnak, hanem mert egy-egy vers mindenkinek mást jelent. A könyvtár előadótermében rendezett előadás keretében a topolyai Auróra Beszédművészeti Stúdió művészei léptek fel.


Bővebben


 

Huszonkét éve a sakkért
 

2003. április 11.


Városunk sakkélete mozgalmasnak nevezhető, hiszen a Szentesi Spartacus éveken át az NB I/B-ben öregbítette városunk hírnevét. Néhány éve törés következett be, melynek eredménye, hogy napjainkban az NB II-ben gyűjtik a pontokat. Mint minden sportágban itt is szükség van utánpótlásra. Ebben vállalt nagy szerepet Kőhalminé Forrai Julianna, aki több mint két évtizede foglalkozik gyerekek sakkoktatásával.

- Családi szálak kötnek a sporthoz - kezdte szavait. - Édesanyám, nagybátyám, nagyapám is sakkozott. Innen az ötlet, hogy gyerekeket oktatok a sakkra.


Bővebben


 

Törvény védi a gyermekeket
 

2003. április 11.


Előző számunkban a gyermekvédelmi törvény változásaival, az ezzel kapcsolatos aktuális feladatokkal foglakoztunk e hasábokon. A témában Szombathelyiné Tóth Júlia gyámhivatal-vezető volt a segítségünkre. Vele folytatjuk a beszélgetést.

- Mint hallottuk, az ön által is említett szervezetek, így az önkormányzatok, gyámhivatalok, bíróságok, rendőrség, ügyészség, beleértve más szervezeteket és személyeket is, közreműködése a gyermekvédelmi rendszerben kiemelkedően fontos. Annak megfelelő szerepet is kapnak?


Bővebben


 

Franciaországi bajnok
 

2003. április 11.


Kicsi híja volt, hogy nem jutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a szentesi Komlósi Pétert is soraiban tudó francia Olympic Nice vízilabdacsapata. Ennek ellenére a kitűzött célt teljesítette a nizzai gárda, így megérdemelt volt az a néhány napos szabadsággal egybekötött pihenés, amit az egykori Kurca-parti játékos itthon tölthet. Kihasználva a kínálkozó alkalmat, néhány Franciaországban szerzett tapasztalatáról érdeklődtem.


Bővebben


 

Közömbösek a fiatalok
 

2003. április 11.


Nemrégen rendezték meg a Dél-alföldi régió diákpolgármestereinek első találkozóját Kecskeméten. Az európaiság, a demokrácia gondolatának népszerűsítését és elmélyítését szolgáló fórumon Kecskemét négy külföldi testvérvárosának diák követei is részt vettek.
Az egész napos tanácskozáson a Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzatot (a SZIDÖK-öt) Bányai Norbert diákpolgármester és Koromné Seri Anikó ifjúsági referens képviselte.


Bővebben


 

Megérdemelt győzelmek
 

2003. április 11.


Veretlenül zárták a hétvégét a szentesi vízilabdacsapatok. A Kontavill-Szentes az alsóházi rájátszás első mérkőzésén a Ceglédet múlta fölül, a Bertók SC a Tatabánya csapatát kényszerítette térdre.
Szombaton a ligeti uszodában Somogyi Balázs és Juhász Endre találataival jól kezdett a hazai csapat, de a második negyedben a Szentesen is megfordult Zsarkó vezérletével meglepetésünkre fordított a Pest megyei gárda. Bár néhány százszázalékos helyzet kihasználatlanul maradt, a félidő után nyugodt játékkal elhúzott a Kontavill.


Bővebben


 

A költészet aranykapuja
 

2003. április 11.


Mészáros László, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatójának ünnepi köszöntője után kezdődött az alsó tagozatos tanulók városi-területi Petőfi szavalóversenye.
Az iskolában közel 50 kisdiák szavalta el legkedvesebb versét, és tette ezáltal emlékezetessé a délutánt.
Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Kiss Anna, Arany János, Petőfi Sándor verseit hallgatni még a felnőtt közönségnek is élményt jelentett.


Bővebben


 

Szép sikerek
 

2003. április 11.


Az elmúlt napokban több rangos megmérettetésen vettek részt a Kiss Bálint Református Általános iskola diákjai.
Szegeden rendezték meg a NAP (Nemzeti Atlétikai Program) mezei futó versenyének megyei döntőjét. Az iskola 7-8. osztályos fiúcsapata (Kajtár Árpád, Hajdú Lajos, Komár Zoltán, Szénási Ferenc, Papp Norbert és Fejes János) megnyerte a korosztályos versenyt és bejutott a gödöllői országos döntőbe. A csapatot Muzsik Jánosné készítette fel.


Bővebben


 

Döntetlent játszottak
 Beérték az egy ponttal

2003. április 11.


A megye III. osztályú labdarúgómérkőzés 0-0-ás döntetlennel ért véget. A Szentesi Kinizsi-Szőreg II. találkozó után, a Kinizsi vezetőedzőjének Tóth Györgynek a véleménye szerint indiszponáltan játszott a hazai csapat, a gyatra helyzetkihasználás miatt nem sikerült gólra váltani a mezőnyfölényt. A bajnokság további kimenetelét negatív irányba befolyásoló eredménnyel az előre eltervezett három helyett, egy ponttal kellett beérniük a fiúknak.
A következő fordulóban a pontveszteség nélkül élen álló Csongráddal találkoznak április 13-án, vasárnap délután fél 5-kor a csongrádi focipályán.


 

Rögbis rajt
 

2003. április 11.


Egyre több sportágban megkezdődik a 2002/2003-as bajnokság tavaszi folytatása. A rajtra várnak az NB II-es Szentesi VSC "91-esek" rögbicsapatának tagjai. Törőcsik Sándor játékos-edzővel és Baranyi Gáborral, a csapat egyik meghatározó játékosával beszélgettünk.
- Az őszi idényt egy olyan mérkőzéssel zárták, amit megóvtak. Milyen döntés született?
Törőcsik Sándor: - Sajnos az óvást nem fogadták el.


Bővebben


 

Győztek és vesztettek
 Egy siker, egy kudarc

2003. április 11.


Felemásra sikeredett a Szentesi Kinizsi megyei bajnokságban vitézkedő kézilabdacsapatának szereplése. A vasárnapi mérkőzésen a Kurca-partiak a Makó csapatát látták vendégül, és a szokásostól eltérően magabiztos különbséggel bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. A mérkőzés végeredménye 29-21 lett a Kinizsi javára.
Szerdán Röszkére látogattak a fiúk. A tartalékosan és kisebb sérülésekkel felálló szentesi csapatot már a találkozó elején meglepte a házigazda alakulat, és rövid idő alatt tíz gólos előnyre tett szert. A folytatásban a kinizsis fiatalok kaptak játéklehetőséget. Élve az alkalommal hatalmas lelkesedéssel tartották a frontot. A rutintalan szentesi gárda végül 35-25-ös vereséget szenvedett.


 

Sporthírek röviden
 

2003. április 11.


Tavasz kupa
... Deákos győzelem a kézilabdatornán

Győzelem... Kontavill Szente - BVSC II: 7-5

Teke... vereség

Koncz mentett... egy gólos győzelem

Újabb érem... Korcsik János (HMG) a Petőfi DSE cselgáncsosának

Diáksakk... Szegeden tartották a döntőt


Bővebben


 

Úszók érmei
 

2003. április 11.


A II. Sofianae nemzetközi diák úszóversenyen vettek részt a Szentes Városi Úszóclub tagjai. A hét végén Pécsett tartott "víziparádén" hat úszó mutatta be tudását a sportágban. A versenyről két ezüst, és egy bronzéremmel tért haza a klub úszója, Mordvincev Sándor. Balról jobbra a csapat pontszerzői: Mordvincev Sándor, Polyák Edina, Samu Kata, Lipcsei Miletta, Kurucz Anikó, Bányai Barna. A lányok ezüstéremmel büszkélkedhetnek. Edzők: Kádár Róbert és Paulovits Tamás.
A klub információja az is, hogy a hétvégén kétnapos nemzetközi versenyre utaznak az szók. A Hajdúszoboszlón tartandó versenyen tízen képviselik majd városunkat.


 

Családi események
 

2003. április 11.


Született: Elefánti Artúrnak és Friesz Nóra Franciskának (Páva u. 8.) Soma, Pataki Zoltánnak és Jancsó Anitának (Kiss Zs. u. 8.) Kamilla...


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz