|
Hogy van-e különbség a látó és a vak ember élete között, ki-ki döntse
el maga. Mindenesetre a látszat csal. Mert amit én vakító fényként észlelek,
azt ő a nap simogató varázsának fogja fel, de a reakció ugyanaz. Könnyű,
tavaszi mosoly.
Találkozásunk apropójául kíváncsiságom szolgált. Az a rengeteg megválaszolatlan
kérdés, amire feleletet vártam, végül egy harmonikus életet találtam telibe.
Valójában minden - számomra megfejthetetlen - dolog mögött racionális
magyarázat lapult. Az első ilyen vezérfonál a tájékozódás volt. Hogyan
lehet tudni, mi, merre, hány méter? A válasz roppant egyszerű: meg lehet
tanulni.
A fehér bot használata, akár a tollforgatás vagy a vezetés, a megszerzett
tudáson és a gyakorlaton múlik. Persze a lényeg a részletekben lakozott.
Amikor hazafelé kísértem riportalanyom, és végső úti célunkat nem ismerve
tébláboltam mellette, hirtelen lendülettel jobbra fordultunk. Az irány
- mint utóbb kiderült - helyes volt. "Honnan tudtad" című kérdésemre
azt felelte, a járdának ezen a részén van néhány furcsa domborulat, ami
ilyenkor iránytűként szolgál. Ennyi az egész.
A bejárati ajtó zárjába ugyanolyan pontossággal talált bele, mint egy
látó ember. Otthonának minden szegletében katonás rend, az ággyal szemközt
televízió és számítógép. Mindkettőt hallgatja. Szerencsére - mondta -
a számítógép beszélő egységgel van felszerelve, így minden történés nyomon
követhető. Sportot viszont szigorúan rádión keresztül hallgat. A szórakozással
kapcsolatban elmondta, a mozi és a színház ugyanakkora élmény, mint bármely
más halandónak, csak egy narrátor szükséges hozzá.
Amikor a munkájáról kérdeztem, felcsillant. A masszőrködés a mindene.
Egy vak számára nincs túl sok lehetőség sem a képzésben, sem a munkavállalásban.
Telefonkezelő, programozó vagy legrosszabb esetben kefekötő lehetett volna
még belőle, de a mostani feladata hivatássá lépett elő.
Az emberi test feltérképezése, kezelése, és fáradozásáért egy hálás köszönet
mindennél többet ér. Éppúgy, mint egy baráti hang, akivel megosztja a
problémáit, és hasonló esetben viszonozza az érdeklődést. Mert manapság
sikk a nemtörődömség. Bár talpraesettnek vallja magát, néha elkel a segítség.
Ha éppen nem telefonál, sms-ezik, de olyan példátlan gyorsasággal, hogy
egy látó számára is követhetetlen. Ráadásul minden mondat hibátlan.
Búcsúzóul két kérdés merült föl bennem. Az egyik a látvány hiánya után
tapogatózott. Azt mondta, a képzelet minden akadályt felold. A másikra,
hogy boldog-e, felrúgva az eldöntendő kérdés kategóriáját, komplex választ
adott. "Mint a többi ember."
B. D.
|
