XXXV. évfolyam 12. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Fiatalok érdekében
 

2004. március 26.


Szentes közbiztonsága, bűnügyi helyzete volt egyik témája a képviselő-testület március 19-ei ülésének. Földvári Nagy István rendőr alezredes, kapitányságvezető tartott beszámolót.

Említést tett néhány cselekményről, így például arról, hogy az Eszperantó-hídról a Kurcába dobták be a virágokat, ellopták a városi öntözőberendezés vezérlő rendszerét, kitördeltek fákat, padokat firkáltak össze, telefonfülkéket rongáltak meg. Elmondta, az elmúlt hetekben a rongálások tetteseit sikerült kézre keríteniük.


Bővebben


 

Utazás 2004. - sokszínű expo
 

2004. március 26.


Idén 27. alkalommal került megrendezésre Budapesten az Utazás Nemzetközi Turisztikai Kiállítás. A Hungexpo területén lévő "A" pavilonban utazási irodák, külföldi országok képviseletei, turisztikai hivatalai, kamarái, közlekedési vállalatai kaptak helyet, ahol színvonalas programokat láthattak, és sajátos ízeket kóstolhattak meg a vendégek.


Bővebben


 

Megtiltott adatok
 

2004. március 26.


A polgármesteri hivatal jegyzői irodája juttatta el szerkesztőségünkbe azt az iratok, amelyet az adatvédelmi biztos küldött az önkormányzatnak.

Az adatvédelmi biztos ez év február 25-én közleményt adott ki, melyben felhívta a polgárok figyelmét arra, hogy lehetőségük van lakó- vagy tartózkodási helyük szerint illetékes jegyzőhöz (okmányirodához), vagy a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának Ügyfélszolgálati Irodájához címzett nyilatkozattal (ajánlott levélben vagy személyesen) megtiltani, hogy a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásban szereplő adataikat direkt marketing, tudományos kutatás, közvélemény-kutatás és piackutatási célú megkeresésre felhasználják.


 

Körforgalmak utcája
 

2004. március 26.


A képviselő-testület március 19-ei ülésén első olvasatban vitatta meg Szentes átkelési szakaszának forgalomcsillapításáról szóló anyagot.

A Makadám 2000 Úttervező Mérnöki Iroda Szentes Város Városellátó Intézményének megbízásából az elmúlt évben elkészítette a Szentes várost átszelő, 451. számú főút korábbi átkelési szakaszának" forgalomtechnikai felülvizsgálatát. A megbízás konkrétan a Kossuth utca Kurca-híd és Rákóczi Ferenc utca közötti szakaszára vonatkozott. A megoldandó fő feladat egyrészt a végrehajtható forgalomcsillapító beavatkozások feltárása volt, másrészt a viszonylag nagyarányú kerékpáros forgalom gépjármű forgalomtól elkülönített átvezetése ezen a szakaszon.


Bővebben


 

"A normális Magyarországért!"
 

2004. március 26.


Szép program! Merész bejelentés! Sokkal többnek látszik, mint valami választási szlogen. Bibliás műveltségű magyar talán még azt is mondhatná róla: hát ez valóságos prófétai felkiáltás!

Igen, mert ha valaki - akár egy pártvezér - normális Magyarországért kiált, ezzel a puszta kiáltással elismeri, hogy az ország valamiféle gyógyításra szorul. S ha ez így van, akkor jogosnak tűnhet a magyarok felzaklatott lelkében ama híres názáreti szólás: "Orvos, magadat gyógyítsd!"


Bővebben


 

Angol verseny a Klauzálban
 

2004. március 26.


Március 17-én a Klauzál Gábor Általános Iskolában rendezték meg a Területi Angol Szépkiejtési Versenyt. Két korcsoportban (7-8. osztály és 5-6. osztály) számos iskolából jelentkeztek versenyzők. A középiskolai nyelvtanárokból és az Oxford Kiadó területi képviselőjéből álló zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek.


Bővebben


 

Szeged 1879. évi pusztulása
 Árvízi katasztrófa

2004. március 26.


Képünkön: Szeged víz alatt (1879)

Szeged történetében meghatározó dátum 1879. március 12. (szerda). Ezen a napon a Tisza és mellékfolyóinak áradása következtében szinte teljesen elpusztult a virágzó nagyváros, a Délvidék központja. A rázúdult árvíz a kb. 5600 épülete közül 5200-at elsodort; 165 lakosa a viharos habokban lelte halálát.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2004. március 26.


Goethe szerint a közönségnek nem azt kell adni, amit kér, hanem azt, amit kérnie kellene. Hát, közönsége válogatja...

**************************************************

A mai fiatalok túl hangos zene mellett szórakoznak, ami kétség nélkül árt a fülüknek. A megvakulástól valamennyien félnek, de a halláskárosodástól félni eszükbe sem jut. Nem tudják, hogy a süketség a vakságnál is hátrányosabb állapot.


Bővebben


 

Csőtörés és vízminőség
 Szentesi Élet FÓRUMA

2004. március 26.


Egy idős ember vizes témában kereste fel szerkesztőségünket. Az Arany János utcában történt csőtörés borzolta fel a kedélyeket, Tudja, ilyesmi másfelé is megtörténhet. Csakhogy... Azt mondja: a többszöri elzárás ellenére sem szóltak előre, hogy mikor veszik el a vizet. Ott álltak mosásban, zuhany alatt, egyéb szükségletek elvégzésének a közepén - víz nélkül.


Bővebben


 

A temetés gondjai
 Támogatások, segélyek (6.)

2004. március 26.


Sokat hallunk arról, hogy milyen magasak a temetési költségek, egyre nehezebb a családoknak hozzátartozóik eltemettetéséről gondoskodni. Az önkormányzat kétfajta támogatással segíti a családokat. Hogy milyen módon? Erről kérdeztük Lencséné Szalontai Máriát, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályának vezetőjét.


Bővebben


 

Ellenséget ne ott...
 

2004. március 26.


Rekordot döntöttünk megint. Mi már csak ilyenek vagyunk! Most is 20 fok celsiusban napfürdőzünk a Kossuth téren. Amúgy örülhetnénk a jónak: rosszkedvünk telét követve kis hazánkat hirtelen meleg árasztotta el.

Miért a feltételes mód?


Bővebben


 

Ne maradjon csonk
 Zöldrovat

2004. március 26.


A hirtelen beköszöntött nyárias tavasz mindenkit kicsalogat a kertbe, ahol a metszőolló csattogtatása hallatszik. Sokan tanácstalanul állnak, és felteszik a kérdést: hogyan metsszünk? Általános szabály, hogy mindig kívül álló rügyre metsszünk, a rügy felett csonk ne maradjon!

A károsodott, beteg részeket és az elhalt ágakat mindenképpen távolítsuk el.


Bővebben


 

Énekelt szerelmes versek
 

2004. március 26.


Az előadás nézőszáma a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta. Túlzás nélkül állíthatom, hogy zsúfolásig telt meg a zeneiskola nagyterme március 20-án, a Santál együttes első "egész estés" koncertjére.


Bővebben


 

Kész költők a diákantológiában
 

2004. március 26.


Szentesi diákok verseivel, prózáival és grafikáival jelent meg a közelmúltban a Derű és ború című kisantológia. A Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (SZIDÖK) "Mai mese" című irodalmi pályázatára beérkezett alkotások közül a legjobbnak ítélt művek töltik meg a kötetet.


Bővebben


 

Bolgárkertészek hagyatéka
 

2004. március 26.


Két évvel ezelőtt, május 10-én a Koszta József Múzeum kiállítással egybekötött tanácskozást szervezett a város környéki (török alapú) kertészetekről. E tanácskozás anyagát igényes megjelenítésben most adata közzé a "Szentesi múzeum füzetei" sorozatban. A rendezvényre talán méltóbb helyet nem is találhattak volna a Koszta-gyűjtemény terménél. A kép-mellékleteken a jellegzetes, sajátos egyedi festmények jól láthatóak a terem falain, még így is vakít a Koszta-fehér fal.


Bővebben


 

Vendégeink voltak az óvodások...
 

2004. március 26.


Március elején zsúfolásig megtelt a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola hangversenyterme, ahol a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai mutatták be tudásukat a leendő első osztályos kisgyermekeknek és szüleiknek.

Szűcs Lajos alpolgármester köszöntője után a színpadot az iskolások vették át.


Bővebben


 

Az idei Boros-díjasok
 

2004. március 26.


Képünkön: Díjazottak (balról-jobbra): Döme Nóra, Horváth Titanilla, Paróczai Éva, Dosztál Diána. (Fotó: Vidovics Ferenc)

A Boros-díj a Boros Sámuel Szakközépiskolában azokat a tizenkettedikes tanulókat illeti, akik példás szorgalmukkal, tanulmányi eredményükkel és egyéb iskolai tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a város hírnevének öregbítéséhez. Tíz pályázó közül ez évben négy diáklánynak ítélte a díjat az iskola tantestülete. A Boros-díjhoz vezető út mind a négyük esetében rengeteg munkával és kitartással volt kikövezve.


Bővebben


 

Fideszes kampánynyitó
 

2004. március 26.


Dr. Becsey Zsolt, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség uniós parlamenti képviselőjelöltje volt a 15 éves szentesi szervezet, illetve Szegvár nagyközség vendége, a június 13-ára kiírt választások kampánynyitó rendezvényein. A Szabad Európa-lista hetedik helyére sorolt, több szálon is Csongrád megyei kötődésű, négy nyelven beszélő közgazdász-politikus, több mint tíz éve már Brüsszelben, az uniós csatlakozás előkészítésén munkálkodik.


Bővebben


 

Szőke és Badár kabaréja
 

2004. március 26.


"A margitszigeti szabadtérre egy tarka műsor két száma között kiment a színpadra Latabár Kálmán, leszólt az első sorban ülőkhöz: Nincs egy fésűjük? Tagadó válaszra, fejcsóválva kiment. Szám után visszajött. Ismét feltette a kérdést: Nincs egy fésűjük? Harmadszori sikertelen próbálkozása után sajnálkozva kijelentette: Már szarunk sincs."


Bővebben


 

Helyesírásból bizonyítottak
 

2004. március 26.


Szokatlannak tűnik, ha egy általános iskola szombati napon gyermekzsivajtól hangos. Akik március 20-án a Deák Ferenc Általános Iskola és Damjanich János Tagiskolája felé tévedtek, sok-sok diákot és felnőttet láttak az intézmény körül.


Bővebben


 

A tisztálkodás története
 

2004. március 26.


Egykori hazai és külföldi írásbeli emlékek azt bizonyítják, hogy a régi magyarok nagy gondot fordítottak a tisztálkodásra. Már a sátrakban lakó nomád magyarság külön fürdősátrat rendezett be a táborban. A tisztálkodásra vonatkozó első adat az az 1015-ből származó királyi adománylevél, amely már a pécsváradi bencéseknél nyilvános fürdőről és fürdőszolgáltatásról tesz említést. A személyzet főleg nőkből állt, de férfi irányította őket. Csak a nap bizonyos óráiban lehetett fürödni, ennek idejét kürtszóval vagy fürdőserpenyők kongatásával jelezték.


Bővebben


 

Apját lopta meg
 

2004. március 26.


Szemérem elleni erőszak miatt indult eljárás egy szentesi férfi ellen, aki még tavaly az akkori lakótársának a gyermekkorú fiát szexuálisan zaklatta. Az ügyben jelenleg is tart a vizsgálat.


Bővebben


 

Példát mutattak tanítványaiknak
 

2004. március 26.


A IV. Országos Pedagógus Úszóversenyt márciusban, a ligeti uszodában rendezték meg. A versenyt a Szentesi Delfin ESC, valamint a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség rendezte a Wesselényi Sport Közalapítvány támogatásával.


Bővebben


 

Szilver tánchírek
 

2004. március 26.


Március 13-án, Szarvason rendezetek táncversenyt; ahol a Szilver TSE versenyzői is szépen szerepeltek.
Gyerek II. lt.: Bódi Dénes-Vecseri Dóra 3.,
jun. I. lat.: Szabados Péter-Barna Lilla 1.,
D jun. II. st. és lt.: Török László-Marton Evelin 1.,
D ifj. st.: Bacsa Tamás-Deák Csilla 3. helyezést ért el.


Bővebben


 

Bravúr Kazincbarcikán
 

2004. március 26.


Nagyszerű győzelmet aratott a labdarúgó NB II Winner-Sport csoportjában szereplő Szentesi TE labdarúgó csapata. A Török László irányította Szentes idegenben győzte le a táblázaton jóval a mieink előtt álló Kazincbarcikát, ráadásul annak otthonában.


Bővebben


 

Hamis bérletek
 

2004. március 26.


A zuhanyhíradóban azt lehet hallani, hogy a Szentesi TE NB II-es labdarúgócsapatánál megszüntették a nyugdíjas jegyet illetve a bérletet. A bérletekből beszedett pénz az biztos bevétel volt a csapat számára. Ezzel kapcsolatosan megkerestem Kecskeméti Lászlót az SZTE elnökét.

- Ennyire rendben vannak a dolgok, hogy a fent említett bevételre már nincs szükség?


Bővebben


 

Sikeres hétvége
 Kézilabda NB II

2004. március 26.


A Szentesi Kinizsi NB II-es férfi csapata illetve az ifi együttes is sikeresen oldotta meg a hétvégi feladatot. A tavaszi szezon legutóbbi fordulójában mind a felnőttek és az ifik is fölényes győzelmet arattak Tiszaföldvár csapata ellen.


Bővebben


 

Sporthírek röviden
 

2004. március 26.


Asztalitenisz: Vereség itthon

Féltucatot rúgtak: A megye III. osztályban szereplő Szentesi Kinizsi második mérkőzésén fölényesen győzött Földeák ellen.

Teke: Az NB III-as bajnokságban szereplő szentesi tekézők csapata március 21-én az orosháziak ellen játszottak.

Árvízi úszóverseny: A hagyományokhoz híven Szegeden március 13-án rendezték meg az "Árvízi Kupa" úszóversenyt.


Bővebben


 

Szentes: 10-es!
 

2004. március 26.


Vajon ki nyeri majd a Legrand-Szentesi VK-OSC férfi első osztályú vízilabda-mérkőzést? Ezt a kérdést feszegették a hazai szurkolók az elmúlt heti találkozó előtt, ám biztos választ senki sem adhatott, hiszen a Szentes egyértelműen jobb formát mutat tavasszal, mint az ősszel, a fővárosiak mégis nyolc ponttal előrébb álltak a meccs előtt vendéglátóiknál.


Bővebben


 

Vasutasokat vertek
 

2004. március 26.


Újra a fővárosban szállt medencébe a Hungerit-Szentesi VK női vízilabdacsapata az elmúlt szombaton, a BVSC otthonában.

Varga Zitáék a felsőházi rájátszásban ezúttal a Vasasnál gyengébb játékerőt képviselő gárdával mérkőzhettek, ám a tudásbeli különbség csak a második negyedben mutatkozott meg a szentesiek javára, így 5-0-ás Hungerit vezetéssel fordulhattak a csapatok. A győzelem nem forgott veszélyben, 7-0 és 9-1 is volt már, nekünk. A találkozó, melyen Szremkó öt, Molnár A. három, Huszka és Hegedűs egy-egy találatot szerzett, 11-4-es vendégsikerrel zárult.


Bővebben


 

Futsal: egy győzelem
 

2004. március 26.


Továbbra is hullámvölgyben van az AL-KO Szentesi TE NB I-es női futsalcsapata. A felsőházi rájátszás második fordulójában Móron sem kényeztették el a szurkolókat.


Bővebben


 

Javaslatokat várnak
 

2004. március 26.


Azért választottam, a nyílt levél formát tájékoztatásomhoz, hogy minél több személyhez eljusson az információ és ne a másoktól szerzett, esetleg valótlan hírek alapján alkossanak véleményt a munkámról.

Szeretném kerülni a sport területén a politikát, de néhány dolgot le kell rögzítenem.


Bővebben


 

Családi események
 

2004. március 26.


Született: Szabó Lászlónak és Sándor Mártának (Köztársaság u. 13.) Ákos Zsolt, Szebegyinszki Tamásnak és Kanász-Szabó Barbarának (Bercsényi u. 31.) Dorina...


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz