Az előadás nézőszáma a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta. Túlzás nélkül állíthatom, hogy zsúfolásig telt meg a zeneiskola nagyterme március 20-án, a Santál együttes első "egész estés" koncertjére. A Forgó Róbert vezetésével működő, tehetséges, szentesi és csongrádi fiatalokból álló csapat az első számával igen magasra tette a mércét. A kissé misztikus hangulatú "Tánc" című szerzemény stílusát tekintve a világzene határai felé közelített. Ez a tény, továbbá az ütőhangszerek használatának intenzitása, valamint a tradicionálisnak nevezhető "hangszerpark" hasonlósága a sajnálatosan rövid életű VHK-utódzenekarra, a Világfára emlékeztetett. Gyorsan kiderült azonban, hogy a Santál esetében alapvetően másról van szó. A repertoárjuk zömét ugyanis megzenésített szerelmes versek képezik. Hozzájuk népdalfeldolgozásokat kapcsoltak, valamint néhány saját szerzemény is színesíti a programot. Világzenei elemek viszont a továbbiakban nem igazán jelentek meg a hangszerelésben. A megzenésítésre kiválasztott művek széles idő-intervallumban fogták át a magyar irodalmat éppúgy, mint a világirodalmat. A műsor elején előadott Szabó Lőrinc-vers - Forgó Robi kántálásba hajló énekével - a műfaj egyik magyar csúcsát képező lemezt, a Kormorán együttes "Szerelmes énekek"-albumát juttatta eszembe. A népdalfeldolgozások közül a budapesti Queen-koncerttel (és az ott készült filmmel) elhíresült "Tavaszi szél vizet áraszt" fogott meg leginkább. A már-már divattá váló népdalfeldolgozás-hullám változó színvonalú eredményeit figyelve elmondható, hogy a Santál egyéni módon próbált közelíteni ehhez a darabhoz (és a feldolgozott népdalokhoz általában). Vagyis, inkább saját "forrásból" hozzátenni igyekeztek, sem mint kihasználni, kilúgozni akarták volna azt, azokat. Ám, ahogyan másoknak általában, úgy a Santálnak sem sikerült elsőre, mindjárt tökéleteset alkotnia. Azonos témájú, hasonló tempójú dalokkal ugyanis (még ha szerelmes versek is azok) nem könnyű hosszabb ideig lekötni a hallgatóság figyelmét. Épp ezért hatott üdítően az ironikusra vett, de csak a "főműsor" zárásaként előadott "Mikor az utcán átment a kedves" (József Attila). Én, még azt a szabadságérzést hiányoltam az alapprogramból, amit a ráadásban megkaptunk, a "Lazán" című, játékosan komoly saját szerzeménnyel. Az itt felrótt "hibák" figyelmesebb műsorszerkesztéssel azonnal javíthatók! És még valami. Tovább színesíthetné az előadást, ha Andor Csilla és Korcsmáros Réka (a hangszeres feladataik ellátása mellett) nem csak egy-két darabban énekelhetnének, hiszen a vokális képességeiket remekül bizonyították! Tudom, apróságok csupán, amiket fentebb felsoroltam. Nem tettem volna meg, ha nem tartanám a Santál történetét folytatásra érdemesnek. Remélem, lesz még alkalmunk látni hallani őket! Olasz Sándor

<<< Vissza