2014. MÁRCIUS

 

Ne feledjük: vasárnap veszítünk egy órát

Március 30 hajnali 2-ről 3-ra kell állítani az órákat.

 

 

Ha hétfőn furcsán néznek Önre a kollégák, főnöke berendeli magához egy kis elbeszélgetésre, ráadásul reggel lekéste a buszt is, akkor biztos, hogy Ön nem állította át az óráját a téli időszámításról a nyári időszámításra.

Hazánkban – az Európai Unió gyakorlatához igazodva – március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. Március 30-án, vasárnap hajnalban tehát 2 óráról 3-ra állítjuk óráinkat.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 29.


 

50 éve együtt örömben és bánatban

 

 

Perjesi Tibor Géza és Kovács Mária 1964. március 28-án tértek be a főváros XII. kerületi anyakönyvi hivatalba, hogy életüket egybe kössék. Ennek immáron 50 esztendeje és azóta is együtt élnek örömben, bánatban, jókedvben, házasságban, melyet 2014. március 28-án Szentesen a Városházán újra megerősítettek ünnepélyes keretek között.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 28.


 

Elvonta a nyeremény csoki a figyelmét

Vádemelést javasol a Szentesi Rendőrkapitányság a pénztárca tolvaj ellen

 

 

Szentes egyik áruházában vásárolt a sértett 2014 februárjában. A pénztárnál történt fizetés után a pakoló pulthoz tolta bevásárlókosarát, majd két sorsjegy lekaparásába kezdett. A nő az egyikkel egy csokoládét nyert, amit a pénztárostól vehetett át. A nyereménynek megörülve az áruház alkalmazottjához sietett, majd néhány perc múlva - az édességgel a kezében – visszatért a már korábban vásárolt és felügyelet nélkül hagyott holmijához. Ekkor vette észre, hogy hiányzik a pénztárcája, benne pénzzel és okmányaival.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 28.


 

A nap képe 1. - Oltott fa a ligetben

 

 

A mai napon a természet lágy ölén (a ligetben) egy kertész legény/leány úgy gondolta, hogy elvégzi a XXI. század legmodernebb faoltási technikáját.

Érdekes módon volt nála pont egy 10 ml-es fecskendő, mert persze így sétálgatunk a minden nap a ligetben.

Már rég óta rebesgetik, hogy igen erős az éjszakai forgalom a ligetben, amit egy térfigyelő kamera is figyelhetne, de eddig erre nem sikerült megfelelő forrást találni.

Ki tudja, hogy mi van ill. mi volt ebben a fecskendőben, miden esetre senkinek sem ajánljuk, hogy egy ilyen eszközt felvegyen és vigyázzunk gyermekeinkre is.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 27.


 

Rob-Urak Roburral mennek Bamakoba

Szentesi csapat is indul a 2015-ös Bamako Rally-n

 

Ki ne hallott volna már a legendás Budapest - Bamako kalandversenyről? Ezen a versenyen már több szentesi is részt vett, de most itt az első szentesi csapat, akik meg akarják hódítani Afrikát egy speciális erre az alkalomra épített (összeépített) ROBUR-ral. Igen, jól olvassa, ROBUR-ral.

 Most a szentesi csapat (nevezzük őket Rob-Urak-nak: Molnár I. Gyuricza Gy. Varga N. Szabó N. Szabó P. Herczeg Z. Horpácsi P.) elhatározta, hogy a kelet-német Industrieverband Fahrzeugbau (röviden IFA) gyár ROBUR-jával eredményesen oda-vissza meg akarja tenni ezt az extrém és páratlan utat.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 26.


 

Webáruházakat vert át egy szentesi férfi

 

Mobiltelefonokat és televíziókat rendelt interneten egy férfi Szentesen. A vételárak megfizetéséről hamis igazolásokat küldött a futárnak.

Egy fővárosi cég fordult a Szentesi Rendőrkapitánysághoz 2014. február 26-án. A feljelentésük szerint egy szentesi férfi több alkalommal interneten rendelt tőlük mobiltelefonokat. A futár az iPhone-okat leszállította, azonban a vételárat nem kérte el, ugyanis valaki a sértett üzlet nevében arról tájékoztatta e-mailben, hogy azt banki átutalással már rendezték.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 26.


 

Nyitva van az ovikapu

Nyílt napok a Szentesi Felsőpárti Óvoda tagintézményeiben

 

 Tájékoztatjuk az óvodáskorú gyermekek szüleit, hogy 2014. április 23-án és 24-én 7-17 óráig lehet beíratni a gyermekeket az óvodákba.

Április 8-10 között tekinthetik meg a Szentesi Felsőpárti Óvoda tagintézményeit az érdeklődő gyermekek és szülők.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Újra kell terveztetni kórház műtőtömbjét

Lejárt építési engedély miatt!

 

 A közeledő országgyűlési választások miatt érezhető, hogy egyre fokozottabb az érdeklődés a Kórházunk iránt, ezért a Kórház vezetése úgy döntött, hogy tájékoztatja a közvéleményt a legnagyobb beruházásáról a TIOP-2.2.6/12/1/B konstrukció számú „Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház struktúraváltása a hatékony járó-fekvőbeteg ellátás fejlesztésével”c. projektről, hogy elkerüljön minden ezzel kapcsolatos rémhírt és félretájékoztatást - mondta dr. Kalmár Mihály a Dr. Bugyi István Kórház főigazgató a 2014. március 25-én megtartott sajtótájékoztatóján.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat!

Pontatlanul nem lehet nyerni

 

Nyolc–hétre nyert a Vasas Szentesen. Papírforma – vagy mégsem? Érdekes, küzdelmes meccset vívott a két gárda a férfi vízilabda OB I hétvégi fordulójában, és a házigazdák kis szerencsével legalább az egyik pontot „megcsíphették" volna.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Felvételi a zeneiskolában

 

Nyílt nappal kezdődik a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola bemutatkozása a leendő növendékek és szüleik számára. 2014. április 10-11-án délután 14.00 - 18.00 óra között lehetőség lesz betekinteni az iskola munkájába, hangszeres és elméleti órákra, valamint személyesen találkozni az iskola tanáraival.

A nyíl nap végén Hangszerbemutató hangverseny lesz 2014. április 14-én 16:30 órakor a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában melyre mindenkit szeretettel várnak.

 Az iskola életébe való betekintés és ismerkedés után FELVÉTELI MEGHALLGATÁST tartanak az iskolában 2013. április 15-16-án, 15-18 óra között hangszeres és magánének tanszakokra.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

20 perc alatt eldöntötték

 

2014. március 22-én a labdarúgó megyei I. osztály 19. fordulójában a Szentesi Kinizsi hazai pályán fogadta a hódmezővásárhelyi csapatot. Az előjelek arra mutattak, hogy tabella negyedik helyén álló vásárhelyi csapat pontokkal fog hazatérni és sajnos ez így is lett. Húsz perc alatt megszerezték a vezetést a vásárhelyiek így a hazaiaknak esélyük sem maradt. Szentesi Kinizsi TE – Hódmezővásárhelyi FC 0:2 (0:2) 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Kirándulni mentek a Koszta képek

 

A Koszta József Múzeum értesíti a tisztelt látogatókat, hogy Koszta József festményeit 2014. március 30-tól 2014. június 29-ig a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban tekinthetik meg. Az állandó Koszta-kiállítás 2014. március 19-től 2014. július közepéig az intézményben nem látogatható!

A Koszta-kiállítás helyén ez időszak alatt Tornyai János festményeiből készül időszaki tárlat, melynek megnyitója 2014. április 3-án 18 órakor lesz.

A Tornyai János Múzeummal együttműködve kedvezményes belépőjegy-konstrukcióval tudják majd a két kiállítást megtekinteni.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Hagyomány, Kultúra , Rock 'N' Roll

 

Színes programok kerülnek megszervezésre a következő hónapokban a Városközpont Rehabilitációs pályázatnak köszönhetően. Ezekről tájékozódhat a következő plakáton!

 

A 13 alkalom állandóságot biztosít, így hagyományt teremt, valamint a családok és fiatalok szabadidős programjai közé észrevétlenül beépül a közös játék, zenélés, zenetanulás, beszélgetés és szórakozás során.

A programokon részt vevő családok gyermekei hozzászoknak ahhoz, hogy szabadidejüket igényes programokkal, szórakozási lehetőségekkel töltsék meg, megőrizve a számukra fontos közösséget, amiben személyiségük és kreativitásuk zavartalanul fejlődhet. A fiatalok kortársaikkal közösen megtapasztalhatják a hasznos szabadidő eltöltés, és a közös munka lehetőségeit. Cél továbbá fejleszteni a szociális és kommunikációs alapkompetenciáikat elsősorban a non-formális oktatás módszereivel.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Videó meghívó a Molnár Dixieland Band koncertre

Emerton-díjas, közismert művészek a Hangversenyközpontban!

 

Az 50 éves jubileumát ünneplő, legendás zenekar újra Szentesen! 2014. március 28-án pénteken (19 óra) köszönthetjük újra a Hangversenyközpont színpadán a Molnár Dixieland Band-et.

 

Tv-spot: https://www.youtube.com/watch?v=snW98kHnNms

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Koszta József gyűjteményes kiállítás nyílik a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban

 

Igazi képzőművészeti szenzációval készül Hódmezővásárhely városa: az alföldi festészet mágikus erejű, ám méltatlanul mellőzött alkotójának, Koszta József festőművésznek közel hat évtizede - sem együtt sem külön-külön - nem látott műveiből álló gyűjteményes kiállítás nyílik március utolsó vasárnapján a Tornyai János Múzeumban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Kézműves termelői piac nyílik április 19-én

 

Kézműves, termelői, háztáji piac nyílik 2014. április 19-én Szentesen, Művészetek Háza udvarán termeiben és a Petőfi utcai részen. A minden hónap 3. szombatján 10.00-15.00 között megrendezendő piacnak keresik a nevét a szervezők, így várják az ötleteket is.

Előzetes az április 19-ei termékekből és programból: Kóstolja meg több mint 30 termeló MINŐSÉGI ÉS MAGYAR termékeit! Sajtkészítő workshop húsvéti húsos káposzta, malacfarkával kerámia bográcsban főzve a Hírös Zenekar elő zenéje mellett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Mozdultak!

 

Az elmúlt hétvégén ingyenes aerobik roadshow állomása érkezett Szentesre. 2014. március 22-én délután 15 órától közel fél óránként váltották egymást az aerobik oktatók az Ifjúsági Házban a Mozdulj rá! elnevezésű ingyenes aerobik roadshow-n!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

Meghívó Sipos Edit szoboravatójára

 

A Csúcsrajárók Alapítvány tisztelettel meghívja Önt 2014. március 29-én 16.00 órai kezdettel néhai Sípos Edit vízilabdázó emlékére rendezett szoboravató és sétány névadó ünnepségre. Az eseményen beszédet mond Merész András, a magyar női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya. 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 25.


 

41-en jelentkeztek a diákvéradásra

 

2014. március 24-én kiszállásos diákvéradást tartottak a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskolában, melyre 41-en jelentkeztek (12-en először). Sajnos a rossz idő miatt kevesebben jöttek át a környező iskolákból, de így is példaértékű a szándék.

Többen nem adhattak vért, mert éppen egy friss tetkó került fel az alkarra, vagy a piercing lett frissen belőve vagy rossz volt a vérképe a diáknak, de a szándékot kell értékelni - mondta Dr. Furák Ilonától a Vérellátó mb. vezetőjétől.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 24.


 

Posztolj verset Szentesen!

Tedd láthatóvá a költészetet!

 

Március 21-én ünnepeltük a Költészet Világnapját. Ebből az apropóból szerveződött egy országos akció, melynek címe: Tedd láthatóvá a költészetet! A mozgalom lényege, hogy ezen a napon minden versszerető, aki csatlakozik, valamilyen módon láthatóvá teszi a költészetet, a lehető legkreatívabb módszerekkel, pl. utcai versplakátolással, szórólap-osztogatással, nyilvános helyeken történő versmondással stb.

Az elmúlt évhez hasonlóan a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola a szentesi iskolák közül egyedüliként vett részt a "csoportosan elkövetett" versosztási akcióban. Március 21-én, délelőtt Bagi László tanár úr által koordinálva indultak el az iskola diákjai, hogy verseket osszanak két általános- és két középiskolába.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 24.


 

Gálfi néni 90 éves

 

A 90 éves Gálfi Antalnét köszöntötte születésnapja alkalmából Mátyás király utcai otthonában Szűcs Lajos alpolgármester. A szépkorú hölgyet 2014. március 24-én látogatta meg családja körében alpolgármester úr, és Szentes lakóinak üdvözlete mellett átadja a miniszterelnök jókívánságait is az ünnepeltnek.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 24.


 

Lopás miatt körözik a nagymágocsi férfit

 

A Szentesi Rendőrkapitányság 06050/157/2014. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat Polgár Tibor nagymágocsi lakos ellen.

A 44 éves férfi állandó bejelentett lakcíméről ismeretlen helyre távozott, jelenlegi tartózkodási helye nem ismeret, a felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek.

A Szentesi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személy jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 22.


 

Légfegyveres lövészverseny Szentesen

48-as Honvéd Tavasz kupa légfegyveres eredményjegyzék.

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére került megrendezésre a Légfegyveres lövészverseny 2014. március 22.-én a Legrand Zrt. légfegyveres lőterén a Legrand lövészklub és az ÁRPÁD Szabadidős Sportklub közös rendezésében. A rossz időjárás ellenére versenyen közel 40 induló nevezett vidéki csapatok részvételével.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 21.


 

Mozdulj rá Szentesen!

Ingyenes AEROBIK ROADSHOW CZANIK BALÁZZSAL és csapatával!

 

2014. március 22-én ingyenes aerobik roadshow helyszíne lesz Szentes. Ezen a napon több féle aerobikot kipróbálhatnak a résztvevők, melynek sztártrénere Czanik Balázs lesz ismét az Ifjúsági Házban.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 21.


 

Tavaszköszöntő Fényünnep

 

Március 22-én Tavaszköszöntő Fényünnep címmel szabadidős programot szerveznek a Közösségi Térbe!

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 20.


 

ÓVODAI BEÍRATÁSOK SZENTESEN

a 2014/2015. nevelési évre

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy gyermekük a harmadik életévtől kezdődően óvodai nevelésben vehet részt.  

Felhívjuk a Tisztelt Szülők figyelmét, hogy a közoktatási törvény értelmében gyermekük abban az évben, amelyben ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2014. szeptember 1.) napi négy óra időtartamban köteles óvodai nevelésben részt venni.

 Az óvodai beíratások időpontja: 2014. április 23-24-én 07.00 és 17.00 óra között történik.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 20.


 

Nippon Zengo Giga Fesztivál - Április 12.

(videó ajánló)

 

Immáron harmadik alkalommal gyűlnek össze a Nippon Zengo rajongói Szentesen a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban, ahol az idén igazán színes sportprogramról gondoskodnak a szervezők.

 

Minden sportolni, vagy csak kipróbálni vágyót várnak 2014. április 12-én az INGYENES fesztiválra, ahol egész nap ingyenes lesz a zöldség-gyümölcs fogyasztás, valamint folyadék utánpótlás. Ingyenes kalandpark és gyermekfelügyelet is lesz így bárki hozhatja gyerkőcét is.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 20.


 

Közös értékünk a Kertváros

 

Közösségi klubtevékenység és programok szervezésére, közösségfejlesztésre, hátrányos helyzetű csoportok fejlesztésére nyert közel 40 millió forint támogatást a Kiút Egyesület.

A következő hónapokban a Kertvárosi lakótelep közösségépítését és az egészséges táplálkozással kapcsolatos szemléletformálást tűzte ki célul a szakemberekből álló csapat - hallhattuk a 2014. március 20-ai projektnyitó rendezvényen.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 20.


 

Erről olvashat a Szentesi Élet legfrissebb számában

 

Zavarja a környéken élők pihenését az új takarmánykeverő zaja. Még a Mátyás király utcán lakók is panaszkodtak a monoton, tompa folyamatos zúgásra, ami miatt nem tudnak éjszaka aludni.

 

Sebők Tamás és Baranyi László a Közösségi tér munkatársai felmérést készítettek a diákok egészségkárosító életmódjáról. A megkérdezett korosztályok büszkén vállalták, hogy iskolaidőben az utcán tartózkodnak, sőt ha nincs miből finanszírozni a kilengéseket, akkor szüleik pénztárcájából emelik el a szükséges összeget.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 20.


 

Megkezdődött a felújítás! Nyitás 51 nap múlva!

Mozi híradó!

 

Egy nappal az utolsó filmvetítés után már neki is láttak a szentesi mozi kicsomagolásának. Elsőként a székek kerültek ki, majd ezután haladnak tovább a mesterek.

Le lesz rövidítve a terem, és szintemelést hajtanak végre így pár lépcsőfokon kell belépni a megújult terembe. Álmennyezet kerül a várótérbe és lebontják a szélfogót is. Itt az előtérben kap majd egy emlékhelyet Őze Lajos aki névadója volt a szentesi filmszínháznak. Az új mozi SZENTESI MOZI néven fog működni, melyben Őze Lajos terem lesz.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 19.


 

Patrícia a 3. helyen

 

2014. március 16-án a Kecskeméten megrendezett I. osztályú Judo Országos Egyéni Bajnokságon -78 kg-ban 3. helyezést ért el a Pollák DSE versenyzője Kalydy Patrícia (jobb szélen). Gratulálunk!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 19.


 

Könyvtári programok

 

2014. március 24-én (hétfőn) 17 órakor az Internet fiesta keretében Főzőcske, de BLOGOSAN! Az Internet, mint receptgyűjtemény című előadás lesz. Előadó: Szekeres-Dancsó Mónika könyvtáros.

2014. március 25-én (kedden) 18 órakor Filmklub lesz. A Rém hangosan és irtó közel című színes amerikai filmet vetítik.

2014. március 26-án (szerdán) 18 órakor A halál egészen más, vagy mégsem? Kérdések válaszok nélkül? című előadás lesz. Előadó: dr. Horváth György. Közreműködik: Mészáros Zoltán, Tóth Sándorné.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 19.


 

Harisnyás rablók Szentesen

Megkötözve: otthonában rabolták ki

 

Harisnyás rablók törtek rá saját otthonában egy szentesi férfira. Az utazó bűnözőket Szolnokon fogták el a rendőrök.

2014. március 18-án 0 óra 25 perckor hívta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját egy szentesi férfi, aki bejelentette, hogy szomszédját kirabolták. A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy a három férfi, akik arcukat harisnyával takarták el három órával korábban törték rá az ajtót, a földre teperték és kezeit, lábait összekötözték.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 19.


 

Már csak 11 képviselőjelölt Szentesen!

Egy jelölt lemondott a jelöltségről!

 

Rostás Aranka lemondásával 11-re csökkent a Csongrád Megye 3. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületben induló jelöltek száma.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 18.


 

Lepörgött a mozi utolsó filmtekercse

Az utolsó filmvetítés az Őze Lajos Filmszínházban

 

2014. március 17-én 17.30 órakor lezárult egy korszak az Őze Lajos Filmszínházban. Ekkor vetítették az utolsó filmet, mely a Pulykakaland animációs film volt a moziban. Azért nem kell eltemetnünk a szentesi mozit, mert hamarosan egy újabb korszak veszi kezdetét, amely sokkal modernebb lesz mint az eddigi, de ne szaladjunk annyira előre.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 18.


 

Régi-új Szentes - A FEHÉRHÁZ

Szentesi körséta programsorozat

 

2014. március 22-én "Régi-új Szentes" Szentesi körséta programsorozat keretében megismerhetjük a FEHÉRHÁZ-at. Helyszíni kalauz Labádi Lajos nyugalmazott levéltár vezető és Juhász Márta nyugalmazott városi főépítész. A délután 3 órakor kezdődő program rossz idő esetén is meg lesz tartva!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 18.


 

Nyílt tanítási órák a Klauzálban

 

2014. március 18-án nyílt tanítási órák keretében ismerkedhetünk meg a Klauzál Gábor Általános Iskola képzési módszerével. Ezen a keddi a napon a második és a harmadik tanítási órán látogatható az intézmény minden osztálya. Lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők megismerkedjenek az iskolában folyó oktató és nevelő munkával.  A tanítási órák 9 órától 10 óra 50 percig látogathatók.

 

A leendő első osztályos tanítók órái a következő időben és helyen tekinthetők meg: 

2. óra: 9.00 Bodrogi Anita I. emelet 13-as terem (4.a), Tihanyi Pálné 8-as terem (4.b)

3. óra: 10.05 Gila László I. emelet 13-as terem (4.a), Böszörményi Edit 8-as terem (4.b)

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 17.


 

Egy szentesi hang, ami meghódítja a világot

Interjú Nagy Johannával

 

A minap megállítottak és azt kérdezték, hogy tudom-e, hogy „az a szép hangú kislány” merre énekel a világban? Utána jártunk, és az a kislány mára nagylánnyá cseperedett és komolyzenei turnékon viszi el Szentes hírét a nagyvilágba. Nagy Johannát kérdeztük az elmúlt évekről, amióta ritkábban láthatjuk és hallhatjuk városunkban.

 

Négy esztendővel ezelőtt „kellett” búcsút mondanod Szentesnek, de sokan érdeklődnek irántad és figyelemmel kísérik a sorsod. Pályafutásod hol folytattad a szentesi tanulmányaid után? - részletek a képre kattintva!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 17.


 

Laci bácsi 100 éves

Palotás László a mai napig tornázik és az egészségesen táplálkozás nagy híve

 

2014. március 17-én 100. születésnap köszöntésre jöttek össze a Dózsa György utcai Idősek Klubjába, ahol Palotás Lászlót köszöntötték.

A 100 esztendő mindig is varázslattal tölti el az embert, így erről, vagyis a hosszú élet titkáról kérdeztük Laci bácsit, aki már az elején közölte, hogy a legfőbb dolog az EGÉSZSÉG! „Lehet az ember az Egyesült Államok elnöke is, ha egészsége nincs, akkor semmije sincs, ha egészsége van, akkor mindene lehet!”

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 17.


 

Kiss Bálint tudományos emléknap 

 

A Kiss Bálint Református Általános Iskola 20 évvel ezelőtt vette fel a tudós lelkipásztor nevét.

 

Ebből az alkalomból az intézmény tudományos emléknapot szervez 2014. március 21-én pénteken 10 órai kezdettel, melyen szentesi helytörténészek mellett jeles meghívottak tartanak előadásokat:

 

A rendezvény helyszíne a Kiss Bálint Református Általános Iskola díszterme (Szentes, Kossuth tér 2.)

 

Mindenkit szeretettel várnak a rendezők.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 17.


 

Novembertől nem repülhet a szentesi légimentő helikopter

 

Október végén szállhat fel utoljára a szentesi légimentőbázis helikoptere – egy uniós direktíva miatt ki kell vonni a forgalomból. Hogy lesz-e addigra új gép, azt egyelőre nem lehet tudni, de a helyi vezető nem aggódik amiatt, hogy ellátatlanul maradna a dél-alföldi régió.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 13.


 

35 mázsa ponty a szentesi vizekbe

 

A Gerecz Elemér Horgászegyesület 2014. március 10-én összesen 35 mázsa 2 ill. 3 nyaras pontyot telepített a szentesi vizekbe. A Kurcába (kőhídnál) 20 q pontyot a Gerecz tóba 15 q ponty került

A Kurcán horgászati tilalom nincs, a tavakon március 10-e 00.00 órától, március 15-e 06.00 óráig nem lehet horgászni! A napijeggyel horgászók a telepítés után pontyot és amurt 2 hétig nem vihetnek el.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 13.


 

Angol civilizációs verseny

 

A Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola 2014. március 11-én rendezte meg a hagyományos angol civilizációs versenyt, melynek témája idén a szeretet és a szerelem volt.

A verseny a szentesi Megyeháza dísztermében került megrendezésre, ahol közel 100 diák mérte össze tudását.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 13.


 

ALAPÍTVÁNYI BÁL A SZENTESI FARKAS ANTAL UTCAI ÓVODÁSOKÉRT

 

A hagyományokat őrző óvoda a bál szervezését is hagyománnyá örökítette, hisz –a városban egyedülállóan - 13. alkalommal került megrendezésre a „Szentesi Kíséri Óvodásokért Alapítvány” bálja. Az alapítvány tagjai és az óvodában dolgozó óvodapedagógusok szívügyüknek tekintik e rendezvény évenkénti megszervezését, hisz a támogató szülők, vállalkozások és magánszemélyek segítségével az ide járó gyermekek fejlesztő játékokhoz, udvari játékokhoz juthatnak, sőt kirándulásokon is részt vehetnek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 13.


 

Papírforma győzelem 23-8

 

2014. március 12-én papírforma győzelmet aratott szerdán este a ligeti uszodában a Hungerit-Szentesi VK női vízilabda-csapata a Honvéd ellen. A szentesi lányok 23-8-ra nyertek fővárosi riválisukkal szemben.

A Szentes gólszerzői Hevesi (8), Kövér-Kiss (7), Gémes, Rácz és Farkas (2), valamint Győri illetve Magyar (1-1) voltak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 13.


 

Zrínyi Ilona matematikaversenyről

 

2014. február 21-én a Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány támogatásával került megrendezésre a Koszta József Általános Iskolában a Zrínyi Ilona matematikaverseny területi fordulója.

A megrendezett versenyt teszt formájában bonyolították le. A versenyen a feladatok megoldására a 2-4. osztályosnak 25 feladatot kellett 60 perc alatt megoldaniuk, az 5-6. osztályos tanulóknak szintén 25 feladatot, de 75 perc alatt, míg a 7-12. osztályos tanulóknak már 30 feladatot oldottak meg 90 perc alatt. Minden egyes feladat szövege után öt lehetséges válasz (A, B, C, D és E) közül kellett az egy helyeset kiválasztani.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 12.


 

Lezárult az Ipartelepi úti kerékpárút projekt

ÚJ KERÉKPÁRÚTTAL GAZDAGODOTT SZENTES

 

2014. március 12-én megtörtént az Ipartelepi úti, Európai Uniós támogatással készülő projekt lezárása, így a szentesiek birtokukba vehetik (vették már) a kerékpárutat, mely biztonságos kapcsolatot létesít a keleti iparhegyed és a város belső lakóterülete között.

Szentesen évek óta napirenden volt a kerékpárút megépítése ezen a szakaszon, mivel az Ipari Park területén számos cég és vállalkozás működik, ami jelentős kerékpáros forgalmat generál.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 12.


 

XIV. Pedagógus úszóverseny

- részletes eredmény -

 

2014. március 8-án rendezték meg a Széchenyi ligeti sportuszodában az Országos Pedagógus Úszóversenyt.

A szentesi pedagógusok remekeltek és így több érmet itthon sikerült tartaniuk, de a verseny mellett a legfontosabb volt a hangulat, amelyről a szervezők a Delfin Szenior úszóklub gondoskodott.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 12.


 

Német civilizációs verseny a Boros Sámuel Szakközépiskolában

 

2014. március 10-én rendezték meg a hagyományos német nyelvi civilizációs versenyt Verliebt in Deutschland címmel.

A vidám hangulatú vetélkedőn az iskola 17 csapata vett részt, a feladatok sokféle műveltségi területhez kapcsolódtak, pl.: voltak országismereti kérdések, német feltalálókhoz, filmhez, zenéhez kapcsolódó feladatok, ismert emberek karikatúráit kellett felismerni.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 11.


 

Megmérgezik a kutyákat a Kertvárosban és állatkínzás az Ilona-parton

A nyugalom megzavarására alkalmas cikk!

 

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy egyre több a kutya mérgezéses eset a Kertvárosban. Több kutya is bajba került patkányméreg miatt. Olvasónk kutyája is csak annak köszönheti életét, hogy felfigyeltek a kutya rendellenes viselkedésére és az éjszaka folyamán megkapta az ellenszert, így nem vált áldozatává az esetnek.

Március 10-én reggel két kutya lett kínzás áldozata az Ilona-parton. A két puli keverék kutyák mellett kötelet is találtak és a nyomok arra utalnak, hogy valamilyen járművel húzták őket addig, amíg ki nem múltak. Tiszta sár volt a bundájuk, ami szintén idegenkezűségre utal.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 11.


 

Vár a Deák (videóval)

Iskolaismertető programok a Deák Ferenc Általános Iskolában

 

A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola pedagógusai szeretettel várnak minden érdeklődőt 2014. március 10 - március 14. között a nyílt hét programjaira!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 10.


 

Badár Sándor miatt van pálmafa Szentes címerében! :-)

Magyarország jelene és múltja háromezer címer tükrében

 

Összekapcsolódik a múlt, a jelen és a jövő – formabontó és lenyűgöző kiállítás nyílik hazánk településének címereiből a WestEndben február 20-án. A  bevásárló-komplexumban a csodálatos, ám kevéssé ismert és meglehetősen elfeledett magyar közkincseknek köszönhetően megelevenedik és tapintható válik a hazai történelem oly sok meghatározó momentuma.

Demcsák Zsuzsa a III. kerület színeiben, míg Badár Sándor Szentes képviseletében érkezett az ünnepélyes megnyitóra, Varga Edit, az M1 műsorvezetője, a megnyitó háziasszonyaként mesélt kötődéseiről.

„7-8 éve költöztem Óbudára, a gyermekeim születése óta minden ide köt, a III. kerület az otthonunk. Itt rengeteg a szabadidős program-, sportlehetőség, lehet túrázni, kerékpározni. Imádunk lejárni a Római Partra is, az mindig egy remek kikapcsolódás.” – meséli Demcsák Zsuzsa, a TV2 népszerű műsorvezetője.

„Zsuzsához hasonlóan én is a III. kerületben élek, ám hosszú volt idáig az út. Salgótarjánban születtem, és Szentesre jártam középiskolába, a Horváth Mihály Gimnáziumba, akárcsak Badár Sándor. Fantasztikus emlékek kötnek az alföldi településhez. Büszke vagyok, hogy én is a drámaisok táborába tartozhatom” – mondta az M1 híradósa, Varga Edit.

„Régóta mondom én, hogy mindenki Szentesről származik, de minimum egy rokona van, aki szentesi” – vette át a szót Badár Sándor.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 10.


 

VIII. Szentesi Multimédiás Bibliaismereti és Prezentációs Verseny

 

2014. március 7-én nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Kiss Bálint Református Általános Iskolában a Szentesi Multimédiás Bibliaismereti és Prezentációs Verseny.

Az idei verseny különlegessége, hogy bővült a kihívások száma az előző évekhez képest, mert az idén prezentációs versenyen is indulhattak a résztvevők.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 10.


 

Magyaros sikerek a Horváth Mihály Gimnáziumban

 

A Szép magyar beszéd verseny megyei döntőjén Szegeden mindkét HMG-s tanuló kiváló teljesítményt nyújtott. 1. helyezést ért el Sikó Koppány Sebestyén, aki így az iskolát, a várost és a megyét képviselheti a győri országos döntőben. Kiemelkedő eredménnyel 3. helyen végzett Márta Renátó. Mindketten az irodalmi-drámai tagozat tanulói, felkészítő tanáruk Szurmik Zoltán.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Szimonetta a Kazinczy verseny országos döntőjében

 

2014. február 28-án, pénteken rendezték meg a „Szép magyar beszéd” verseny Csongrád megyei döntőjét, ahol a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola két tanulója mérette meg magát: Vincze Laura 12. a és Stibló Szimonetta 12. b osztályos tanulók.

Mindketten szép eredménnyel zárták a versenyt. A szakközépiskolai kategóriában Vincze Laura az 5. (felkészítő tanár: Beszterceiné Sarkadi Nagy Zsuzsanna), míg Stibló Szimonetta a 2. (felkészítő tanára: Bánszki Zsuzsanna) helyezést érte el, így tovább jutott a Győrben megrendezésre kerülő országos döntőbe.

Gratulálunk a szép eredményhez!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Implom József helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről

 

2014. február 28-án és március 1-jén rendezték meg Gyulán az Implom József középiskolai helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét. A Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskolát  és megyénket két diák képviselte: Kádár Stefánia 12. c (felkészítő tanára Fári Mónika) és Tököli Anikó 12. a (felkészítő tanára Beszterceiné Sarkadi Nagy Zsuzsanna), akik szakközépiskolás kategóriában a 8. és 11. helyezést szerezték meg.

Gratulálunk az elért eredményhez!

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Miről olvashat a Szentesi Élet legújabb számában?

 

Összefogással lehetne a városnak kutyafuttatója. A Széchenyi-ligetből és a sportpályáról kitiltották a kutyásokat, akik most a városban sétálnak az ebekkel, és hagynak hátra kisebb-nagyobb „csomagokat”. Kell, hogy legyen a városban egy terület a kutyás közösségeknek, ahol a szabályokat betartva tartózkodhatnak gazdák és kedvenceik.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Régi-új Szentes - Szentesi Körséta

 

Tavasszal egy 10 alkalmas körséta programsorozatot indít útjára a Szentesi Vendégszeretet Egyesület. A városközpont rehabilitáció a végéhez közeledik. Az egyesület célja a kialakított értékek bemutatása a város lakossága és az ideérkező turisták részére. 2015. március 15-étől június 14-éig kísérhetik végig az érdeklődők programokat. Minden körséta megrendezésre kerül, rossz idő esetén a Tokácsli Galériában lesznek a rendezvények.

Mindenkit szeretettel várnak a rendezők.

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Értesítés fanyesés megkezdéséről (videóval)

 

Értesítjük a T. Lakosságot, hogy a szokásos évi vezeték biztonsági fanyeséseket a DÉMÁSZ március végén kezdi meg. Aki az általa ápolgatott fáit maga szeretné szakszerűen megnyesni a tájékoztató videóban ismertetett biztonsági övezetek betartása mellet, annak még kb. 3 hét áll rendelkezésére, hogy azt megtegye.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Szentesi programajánló 2014. március

 

2014. március havi programokat, rendezvényeket az alábbi képen tekintheti meg, mely kinagyítható! Az összeállításban részletesen megtalálhatjuk a helyi zenei, színházi, sport és egyéb szórakoztató rendezvényeit és azok helyszínét és időpontját.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

 Köztisztasági tájékoztató 2014

Megjelent a Szentes Városellátó Nonprofit Kft. tájékoztató füzete

 

A napokban kerül minden szentesi háztartás postaládájába a Szentes Városellátó Nonprofit Kft. Köztisztasági tájékoztató füzete. A tájékoztató füzet célja, hogy részletes tájékoztatást nyújtson Szentes Város lakossága számára a fontosabb helyi hulladékgazdálkodással, köztisztasággal kapcsolatos tudnivalókról. Kérjük olvassa figyelmesen és őrizze meg a következő kiadásig.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Gyűlnek a kupakok

Már üríteni is kellett a kupakgyűjtő ládát!

 

A Szentesi Üdülőközpont történetének legnagyobb KUPAKGYŰJTÉSÉBE kezdett. Céljuk, hogy a kupakok leadásával összegyűlt pénzből egy új játszótér épülhessen a strand területén.

Hogy mivel járulhat hozzá Ön az akcióhoz? Hozza magával feleslegessé vált kupakját és dobja a dobozba!

Meddig tart az akció? Amíg össze nem gyűlik a pénz egy igényes játszótérre.

Honnan tudhatom, hogy a pénz biztosan jó helyre kerül? Az összegyűlt pénzt külön bankszámlán helyezik el és folyamatosan tájékoztatják a Vendégeiket az akció alakulásáról!

 

Mutassuk meg, hogy Szentesen igenis össze tudunk fogni, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a strandon!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

Változott az indulók létszáma!

12 országgyűlési képviselőjelölt Szentesen!

Milliós bírságok az ajánlóívek le nem adása miatt!

 

17 jelölt adta le az ajánlóíveit határidőre a 03. sz. Választási Irodán. A változás abból adódik, hogy a helyi választási bizottságnak határidőre meg kellett ejtenie a sorsolást, hogy a szavazólapon milyen sorrendben legyenek a jelöltek.

Az utolsó pillanatban leadott ajánló ívek ellenőrzése nem valósulhatott meg, így minden jelöltet betettek a "kalapba". Az ajánlóívek ellenőrzése után kiderült, hogy csak 12 jelöltnek van meg a kötelező 500 aláírás, így csökkent a Szentesen (azaz a 03. sz. választókörzetben) indulók létszáma.

 

Ezzel még nincs vége, mert még mindig változhat az indulók száma, ha valaki fellebbezéssel él a döntések ellen!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 06.


 

„SZENTESI DUÓ”

Bakó - Levendovics kiállítás Szentesen

 

Szentesen a Galéria Kávéházba várunk minden fotózás iránt érdeklődőt március 10-én hétfőn 18.00 órára Bakó Ildikó és Levendovics György, a Szentesi fotókör két tagjának közös kiállítására. A bemutatkozó tárlatot Nagy István fotóművész nyitja meg.

 

A „DUÓ” című fotókiállításon a két alkotó együtt mutatja be a saját kialakult képi világukon keresztül, érdekes nézőpontokból megfogalmazott fotóikat. Már 4 éve tagjai az alkotóközösségnek, de ez az első közös bemutatkozásuk, ahol mindketten a legújabb fotóikat szeretnék a nagyközönség elé tárni.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 05.


 

Jön a premier mozi Szentesre digitális csúcstechnikával!

BÚCSÚZIK A RÉGI MOZI!!!  DE HAMAROSAN ITT AZ ÚJ!!!

 

A filmszínházak az elmúlt több mint 100 évben ugyanazzal a technikával működtek, a 35 mm-es cellulóz filmtekercset befűzte a gépész, és hangos kattogással elindult a vetítőgép. Ennek a korszaknak azonban vége! A digitális mozi meghódította az egész világot és Magyarországon is már csak a legújabb technológiával felszerelt mozikban lehet mozgóképet vetíteni.

A szentesi Önkormányzat vállalkozói segítséggel felújítja az Őze Lajos Filmszínházat, így mindennap nyitva tartó premier filmszínházzal gazdagodik Szentes városa néhány hónapon belül.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 05.


 

Hamarosan BOROS EXPO!

Diákvállalkozások seregszemléje a jövő héten (videóval)

 

A Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola kereskedelmi-marketing és gazdasági informatika szakos 11. és 12. osztályos tanulói nagyon készülnek a Boros Expo-ra, melyet a jövő héten március 13-án 15.00 órai kezdettel láthatunk a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban.

Az expo-ra készülve a mai napon sajtótájékoztatót tartott a FEHÉR ÁLOM Esküvő- és Rendezvényszervező gyakorló kft. a Lipóti Pékség kávézójában.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 05.


 

Látta az autót?

 

A Szentesi Rendőrkapitányság testi sértés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást 06050/192/2014. bü. számon.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi 2014. március 4-én 14 óra 30 perc körüli időben Szentesen a Nyíri közön felhajtott a járdára, ahol majdnem elütött egy arra járó férfit.

A rendőrség kéri, hogy aki az esetnek szemtanúja volt, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 62/562-423-as telefonszámon, a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikén, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 05.


 

Daloló pacsirták a Klauzálban

 

A Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola ebben az évben február 27-én rendezte meg a már hagyományos ”Daloló pacsirták” elnevezésű énekversenyét nagycsoportos óvodások számára. Ez alkalommal 47 versenyző vett részt a megmérettetésen.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 04.


 

Falufarsang Derekegyházon

 

2014. március 8-án (szombaton) már harmadik alkalommal rendezik meg Derekegyházon a Falufarsangot azzal a céllal, hogy a falu apraja-nagyjával (idősek, fiatalok, családok, civil szervezetek) és a környező településekkel együtt mulassanak és búcsúztassák el a telet, köszöntsék a tavaszt.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 04.


 

17 jelölt Szentesen! - Mondd, te kit választanál?

Szentesen és környékén Ők indulnak az Egyéni Országgyűlési Képviselő Választáson!

 

Megvannak a 03. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi jelöltek. A tegnapi napon lejárt határidőig 17-en adták le a helyi választási irodán ajánlóíveiket az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (6600 Szentes, Kossuth tér 6.) 13/2014. (III. 03.) határozatában az országgyűlési képviselők 2014. április 6. napjára kitűzött választásán a jelöltek szavazólapon szereplő sorrendjének megállapítása tárgyában az Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottság meghozta a következő határozatot

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 04.


 

MEGHÍVÓ a MÁRCIUS 15-ei ünnepségre

 

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját 2014. március 15-ére az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségre.

 

A Kossuth téri ünnepség programja:  

10.30  óra Ünnepélyes zászlófelvonás

Megemlékezés nemzeti ünnepünkről  

Ünnepi műsor

Koszorúzás Kossuth Lajos és Horváth Mihály szobránál

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 04.


 

Két ezüst, két bronz a bajnokságon!

Seres András válogatott lett!

 

A városi sport ünnepséggel egy időben rendezték meg Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban, valamint a SYMA Csarnokban az atléták téli bajnokságát. A mintegy kilencszáz induló két napon át küzdött az érmekért.

A szentesi atléták közül Papp Anita a junior női diszkoszvetésben harmadik helyezést, Csordás Cintia hatodik helyezést szerzett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 04.


 

Kukoricaszállító kamionba rohant a vonat

Tömegszerencsétlenség Szentesen

 

Motorvonattal ütközött egy kukoricát szállító tehergépkocsi hétfőn Szentesen. A kétkocsis motorvonat kisiklott. A balesetben tizenhárman megsérültek, közülük a teherautó sofőrje életveszélyesen - a helyszínre a mentők mellett mentőhelikopter is érkezett.

Információnk szerint a kamion felakadt a kukorica rakományával a síneken az Ipartelepi út és az Erőtakarmánygyár közötti vasúti átkelőnél. Bár a vezetője próbálta előre, hátra lengetni a járművet, felült az alja az átjáró dombjára.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 03.


 

Az első babazászló Szentesen

 

A napokban lettünk figyelmesek, hogy a szentesi bölcsi homlokzatára babazászló került fel.

Szőllősi Ágnes intézményvezető elmondta, hogy örömmel olvasták Tóth Tamás a Horváth Mihály Gimnázium igazgatójának felhívását, mi szerint intézmények jelentkezhetnek a babazászlóért.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 02.


 

Sétálj a forradalom jegyében!

III. Szentesi Városismereti Túraverseny

 

2014. március 15-én ismételten megrendezzük immár harmadik alkalommal a városismereti túraversenyt. Reméljük most nem térdig érő hóban kell a csapatoknak a feladatokkal megküzdeni, mint az elmúlt évben. A nevezéseket 2014. március 10-ig várjuk. Újdonság, hogy para csapatok jelentkezését is fogadjuk. A verseny a Dózsa-házból startol 15-én délelőtt.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 02.


 

Seres András lett az ÉV SPORTOLÓJA

A 2013. év kiváló sportolóit köszöntötték (128 fotó a rendezvényről)

 

Szentes sportolói ismételten jól szerepeltek az elmúlt évben, ezért újból találkozhattunk a legeredményesebb szentesi sportolók és sportvezetők köszöntésén a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban 2014. március 1-én délelőtt.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 03. 01.


 

 

.