Harisnyás rablók Szentesen

Megkötözve: otthonában rabolták ki

 

 

 

Harisnyás rablók törtek rá saját otthonában egy szentesi férfira. Az utazó bűnözőket Szolnokon fogták el a rendőrök.

 

 

 

2014. március 18-án 0 óra 25 perckor hívta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját egy szentesi férfi, aki bejelentette, hogy szomszédját kirabolták. A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy a három férfi, akik arcukat harisnyával takarták el három órával korábban törték rá az ajtót, a földre teperték és kezeit, lábait összekötözték.

 

 

 

A támadók a 47 éves embert az ágyra dobták, ahol egy takarót tettek rá, majd szisztematikusan átkutatták a lakást. Mindent kinyitottak, szétdobáltak, az egész lakást felforgatták. A sértettől aranyat, fegyvert és drogot követeltek. Végül – három órával később - készpénzt, laptopokat, mobiltelefonokat és házi pálinkát vittek magukkal.

 

 

 

A helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként a szentesi nyomozók már hajnalban elrendelték annak a személyautónak a körözését, amivel a támadók közlekedtek. A kocsit a Szolnoki Rendőrkapitányság rendőrei foglalták le Szolnokon, ahol a helyi és a szentesi rendőrök végül mind a négy gyanúsítottat elfogták. A járművük átvizsgálása során a nyomozók készpénzt és kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.

 

 

 

A 34 éves F. Istvánt, a 19 éves R. Györgyöt, a 22 éves K. N. Rózát és a 27 éves H. Miklóst a Szentesi Rendőrkapitányságra állították elő. A nyomozás eddigi adatai alapján a Tisza-parti városban elfogott három férfi támadta meg a sértettet a lakásában, míg a nő az autónál várakozott és figyelt.

Ellenük csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A szentesi rendőrök mind a négy gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

 

 

 

Szentes, 2014. 03. 19.

 

 

.