Angol civilizációs verseny

 

 

 

A Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola 2014. március 11-én rendezte meg a hagyományos angol civilizációs versenyt, melynek témája idén a szeretet és a szerelem volt.

 

 

 

A verseny a szentesi Megyeháza dísztermében került megrendezésre, ahol közel 100 diák mérte össze tudását.

 

 

 

A három fős csapatoknak különböző feladatokat kellett megoldaniuk, melyek között volt karikatúra felismerés, szerelmi idézetek kiegészítése, Valentin naphoz kapcsolódó rejtvény, dalszöveg kiegészítés, versírás, regény felismerés, dalfelismerés és történelmi témájú feladat is.

 

 

 

A csapatoknak előzetesen egy plakátot és süteményt kellett készíteniük a szeretet, szerelem jegyében, melyek közül a legjobbakat külön díjjal jutalmaztuk.

 

 

 

A legjobb sütemény díját Csatordai Veronika, Mészáros Gabriella és Nagy Henrietta kapta.

A legszebb plakátot Szőnyi Éva, Csókási Dzsenifer és Juhász Gabriella készítette.

 

 

 

A diákok mindannyian nagyon szépen teljesítettek, és az első helyen hármas holtverseny alakult ki.

 

 

 

A nyertes csapatok tagjai: Gila Ádám, Keresztes-Nagy Csaba, Karai Tamás, Eszes Nikolett, Kovács Petra, Mándoki Melánia, Győri Bereniké, Fehér Éva és Gere Boglárka.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2014. 03. 13.

 

.