XLII. évfolyam 30. szám

2010. július 30.

Kívül-belül megújult az óvoda

A nyarat, a strandolást idézték meg az óvodások a műsorralA Rákóczi utcai óvodában évtizedek óta gondot okozott, hogy az intézmény két épületben működött. Az egyik épületből a másikba csak a szabadban lehetett átjutni. A régi melegítő konyha a melléképületben volt, így az edényeket és az ételt az udvaron hordták át a dajka nénik a főépületbe. Télen a hidegből bekerült tányérok, poharak olykor elcsattantak a meleg konyhában. Az eddig működő melegítő konyha sok esetben nem felelt meg a hatóságok által előírt követelmények, ezért a jelenlegi módon történő ellátást meg kellett szüntetni.

2010. július 30.

Bővül a testvérvárosok száma

Az orosz küldöttség ellátogatott a parkerdő otthonba isTestvérvárosi kapcsolat kiépítése céljából július 28-án, szerdán Szentesre érkezett az oroszországi Kolomna hivatalos delegációja. Négynapos magyarországi tartózkodásuk során városunkban három napot töltöttek.

A járási elnök, egy jogi képviselő, a szociális hálózat vezetője és egy vállalkozó összeállítású küldöttséget július 29-én, csütörtökön fogadták a városházán. A frakcióvezetők és a város vezetői körében Szirbik Imre polgármester megismertette a vendégekkel Szentes történelmét, a város fejlődését és a fontosabb fordulópontokat.

2010. július 30.

A közös feladat azért marad

Egy "kisadóval" kevesebb

Érthető örömmel fogadták a földtulajdonos gazdálkodók, hogy a jövő év elejétől nem szedhetnek járulékot a vízgazdálkodási társulatok az Országgyűlés legutóbbi döntése szerint. Ennek nyomán tehát nem kell fizetni majd az úgynevezett érdekeltségi hozzájárulást, ami hektáronként hazánkban sehol nem haladja meg az ezer forintot és tudvalevőleg ez a bevétel többek között a belvízelvezető csatornák karbantartását, általánosságban fogalmazva a mezőgazdasági termelés biztonságát szolgálta és szolgálja.

2010. július 30.

Erősödhet a kapcsolat

Kedvezményekkel is csábítjuk Skierniewicét

A városuk jelképét, az almát is népszerűsítették a vendégekSportban, kultúrában, oktatásban, csereüdülésben és akár a gasztronómiában is erősödhet a kapcsolat Szentes és Skierniewice között. A múlt héten a városunkban járt lengyel testvérvárosi delegáció újabb összefonódások létesítésének céljából érkezett.

A két település testvérvárosi kapcsolata hat évre tekint vissza, mindkét ország ekkor lépett be az Európai Unióba. Skierniewice és Szentes esetében két hasonló adottságokkal rendelkező város találkozott 2004-ben.

2010. július 30.

Fogadóóra

Demeter Attila a 7. sz. választókerület önkormányzati képviselője lakossági fogadóórát tart augusztus 4-én, szerdán 18 órakor. A fogadóórán a képviselő a választókörzet fejlesztési lehetőségeiről tájékoztatja a jelenlévőket. Az érdeklődő lakosságot a Csongrádi út 3. sz. alatt lévő Vízmű Kft. épületében várja a képviselő.

2010. július 30.

Új munkarend a szájsebészeten

Augusztus 31-ig új munkarend szerint működik a szájsebészeti ellátás a Dr. Bugyi István Kórházban. Minden héten kedden dr. Pintér Gábor szájsebész szakorvos rendel 9 és 15 óra között, csütörtökön 10–14 óráig dr. Urbán Gábor szájsebész szakorvos fogadja a betegeket.

2010. július 30.

Állandó kiállítása nyílt Koszta Józsefnek

Évfordulónaptár – 2010.

25 éve, 1985. július 25–28. között Szentesen rendezték meg a repülő-modellezők országos bajnokságát. A verseny három kategóriában folyt: szabadon repülő vitorlázók, gumimotoros és mec-hanikus modellek. Az MHSZ szervezetek által lebonyolított találkozón 250 versenyző vett részt. A legnagyobb közönségsikere a mechanikus motoros gépek versenyének volt, mely kategóriában a Csongrád megyei csapat végzett az első helyen. A győztes csapat tagja volt Turányi Imre szentesi modellező.

2010. július 30.

Az uradalmi tiszttartó hatalmaskodása

A szentesi önkormányzat változásai a múltban (II.)

Szentes belterülete (Ruttkai Imre térképe, 1752)A szentesiek már kezdték megszokni Helther János uradalmi tiszttartó 1747-ben bevezetett közigazgatási rendszerét, amikor újabb változások következtek. Helther ugyanis 1754-ben meghalt, s a helyébe lépő Chatalides Lipót tiszttartó alaposan felforgatta a korábbi rendet. Legelső intézkedése az volt, hogy az uradalomtól tette függővé, szükséges-e évenként új főbírót választani. Kijelentette, hogy amennyiben a bíró közmegelégedésre tölti be hivatalát, s az uradalomnak sincsen ellene kifogása, három éven át viselje tisztségét. Az első ilyen személy Soós János volt, aki 1755–57 között működött. Őt követte ifj. Vecseri Mihály (1758–60).

2010. július 30.

Hadifoglyok

A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége következő összejövetelét augusztus 3-án, kedden 14 órakor tartja a helyőrségi klubban. A találkozóra várják a bajtársakat.

2010. július 30.

Lengyel magyar

A kezdeti bosszankodás után már kifejezetten jól szórakoztam azon a brosúrán, mely a minap került a kezembe. Lengyel testvérvárosunk, Skierniewice promóciós kiadványában a város magyarul mutatkozik be, ami igazán üdvözlendő. Bár a festői település meglátogatásához kedvcsináló fotókat helyeztek el a prospektusban, sajnos, a képeket olyan szöveg kíséri, mely hemzseg a helyesírási és nyelvtani hibáktól. Gyakorlatilag egyetlen mondat sem maradt ép a városhivatal infórmációgüjteményében (igen, már ez is így szerepel!) Nyilvánvalónak látszik, hogy ezt ilyen szintre fejlesztve már nem lehet a nyomda ördögére kenni.

2010. július 30.

A szőlő gondozása

Dr. Horváth György, a kertbarátkör elnöke most a szőlőtermeléssel kapcsolatos tanácsaival segít azoknak, akik a kertjükben vagy a birtokukon ezzel a növénnyel foglalatoskodnak.

Az idei év a szőlőnek nem kedvezett, pedig a januári vesszővágásnál még úgy nézett ki, hogy nem lesz probléma. Jó termés volt kilátásban, hiszen a rügyek környékén minden rendben volt. Aztán jöttek a fagyok, amelyek az érzékenyebb fajtákat megcsipkedték, kevesebb hajtás indult be, és kevesebb volt a fürtszám is.

2010. július 30.

Leterheltek az önkormányzati dolgozók

Változások várhatóak az önkormányzatok életében. A régi szlogen, "a nyugdíjas állás", a biztos munkahely megítélése egyre inkább átértékelődik. Erről beszélgettünk dr. Sztantics Csabával (képünkön), Szentes jegyzőjével.

A polgármesteri hivatal dolgozói leterheltek, a nyolcórás munkaidő nem mindig elegendő az aktuális, vagy határidős feladatok végrehajtására. Személy szerint tudja, hogy többen vannak, akik munkaidő után, vagy hétvégén is intéznek hivatalos ügyeket. Ez a munka alapjában véve egy szolgáltatás és a lakosság érdekét kell, hogy szolgálja. Az ügyfélforgalom és az ügyiratok száma talán nem is fejezi ki, hogy mit is jelent ez a leterheltség, hiszen évente több, mint 50 ezer ügyiratot dolgoznak fel.

2010. július 30.

Beszámolt a szociális bizottság

Vita a ruhaosztás körül

A képviselő-testület júniusi ülésén a művelődési és oktatási bizottság mellett a szociális bizottság is számot adott a ciklusban végzett munkáról. Hornyik László (képünkön) elnök – egyebek mellett ­– örömét fejezte ki amiatt, hogy a szociális szférához tartozó intézmények számos pályázatot megnyertek.

Így épülhetett meg a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon, a református egyház nyugdíjas otthona, ahová a város biztosította az önrészt, megújult a Családok Átmeneti Otthona, a bölcsőde és a Városi Gyermekélelmezési Konyha. A szociálpolitikai osztály által elkészített foglalkoztatási tervet az országban elsők között fogadta el februári ülésén a testület. Ennek során 25 intézményben kezdődött el a közcélú foglalkoztatás. Hornyik László szerint az "Út a munkához" program a tapasztalatok alapján hasznosnak mondható.

2010. július 30.

Részt vesznek a közéletben

A Vega csillagról elnevezett Gyermek és Ifjúsági Szövetség 1978-ban alakult Szentesen. Kezdetben 18 év körüli fiataloknak biztosított sportolási lehetőséget. Később a fiatalok problémáinak megbeszélésével, esetleg a megoldásával is foglalkoztak. Mára már kibővült az életkori keresztmetszet, hiszen általános iskolák alsó tagozatosai is részt vesznek a szervezet életében. A szervezet életéről Korom Pál, a Vega vezetője tájékoztatta lapunkat.

2010. július 30.

Erdéllyel ismerkedtek a Pollák diákjai

A diákok több történelmi emlékhelyet kerestek felA Határtalanul! program keretében az Apáczai Közalapítvány a határon túli magyarság magyarországi diákokkal és tanáraikkal való megismertetését tűzte ki céljául. Pályázatot hirdetett az iskolák számára a szomszédos országok magyarlakta területeire irányuló tanulmányutak támogatására. A Pollák középiskolában három tizedikes osztály osztályfőnöke, Banka Rita, Szvetnyik Melinda és Fái András figyelmét keltette fel a lehetőség és az iskola 80 tanulójának, valamint 8 pedagógusának az utazását megszervezte Erdélybe.

2010. július 30.

Az Egészség-házban rendelnek

Az önkormányzat kiemelt feladatként törekszik arra, hogy a lakosságot közvetlenül ellátó háziorvosi rendelők az orvosi körzeteken belül, a lakossághoz közel legyenek. Ennek érdekében került sor a Vásárhelyi úti rendelő kialakítására. Az új rendelő közelgő megnyitása kapcsán különböző információk és hírek láttak napvilágot.

A város ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy július 26-tól dr. Neu Klára és dr. Papp Andrea felnőttorvosok körzetéhez tartozó betegek ellátása új helyen, a körzeteiken belül történik. A két felnőttorvosi körzet az Egészségházba (Vásárhelyi út 30.) költözött, a rendelési idő munkanapokon 8 és 12 óra között van.

Változás lesz az 1. gyermekorvosi körzetben is. Dr. Temesi Zsuzsanna szintén az Egészségházba költözik. A doktornőt augusztus 2-től kereshetik a szokásos rendelési időben, 7.30–11 óráig.

Továbbra is a Klauzál u. 6. sz. alatti rendelőben van Martinkáné dr. Bazsánt Judit és dr. Szabó Ildikó felnőttorvosok körzetéhez tartozó betegek ellátása. Így az Apponyi tér és környékén élők továbbra is a megszokott időben és helyen vehetik igénybe az orvosi segítséget. Az egyéb körzetek rendelési helye és ideje változatlan marad.

2010. július 30.

Ha nyár, akkor esküvőszezon 1.

A nyár hagyományosan a házasságkötések időszaka. Bár a statisztikák szerint a számuk csökken, azért még mindig szép számmal vannak azok, akik egy ünnepélyes ceremónia keretében, rokonok és barátok jelenlétében kötik össze az életüket. Cikksorozatunkban az esküvőkkel hivatásukból adódóan rendszeresen foglalkozó szakembereket kérdeztünk a nagy napról, a változó szokásokról, a velük megesett, nem mindennapi helyzetekről.

Az első, akit megkérdeztünk ebben a témában, Szabóné Lucz Margit (képünkön) anyakönyvvezető. Ő is megerősítette azt az információt, mely szerint manapság egyre kevesebben kötik össze hivatalos formában az életüket.

2010. július 30.

A minőség a British Museum-ot idézi

Korszerű oktatóterem a ligeti kiállítóhelyen

Darók József, dr. Béres Mária és Oroszné Rónyai Éva egy munkamegbeszélésenA Koszta József Múzeum által az utóbbi két évben megvalósított uniós projekteknek köszönhetően évente több, mint ötezer érdeklődőhöz juthatott el az intézmény múzeumpedagógiája. A legújabb eredmény kézzelfogható formában jelentkezik: közel tízmillió forintos uniós támogatásból megvalósult a Csallány Gábor Kiállítóhelyen egy minden tekintetben 21. századi oktatóterem, melyet a napokban nyitottak meg a nyilvánosság előtt.

2010. július 30.

A szervező szemével

A Zene-Világ-Zene hangversenysorozat 2009/2010-es évada minden szempontból sikeresebbnek bizonyult a korábbiaknál. A nívós előadások zárásaként a Csík Zenekar koncertjét a tervezettnél lényegesen nagyobb befogadóképességű helyszínre kellett költöztetni. Az egészet pedig kevesebb pénzből sikerült megvalósítani, mint azt bárki gondolná. Indokolt tehát a kérdés: hogyan látta mindezt a hangversenyközpont vezetője, Kertész Ákos?

– Milyen változások történtek, amióta hivatalos megbízásból szervezed a koncerteket?

2010. július 30.

Augusztusi fotókiállítás

Eisemann - Őszi munkaA Szentesi Fotókör minden hónap első hétfőjén újabb alkotónak biztosít lehetőséget a bemutatkozásra. Augusztus 2-án, hétfőn a budapesti Eisenmann József fotográfiáival ismerkedhet meg a szentesi közönség.

Az Óbudai Fotóklub művésze gyermekkorától foglalkozik ezzel a művészeti ággal. A képeit eleinte kisfilmes géppel készítette, később tükörreflexes analóg, ma már digitális készüléket használ. Közel negyven éve tagja a klubjának, ahol kiváló fotósok szigorú kritikájának köszönhetően egyre gyakrabban szerepelt sikerrel hazai és nemzetközi pályázaton. Három évvel ezelőtt adományozta számára a Mafosz az aranydiplomás fotóművész címet. Az Óbudai Fotóklub hosszú évek óta tart tanfolyamokat, melynek több témakörben az előadója. Kedvenc témái a tájfotók és a portrék, de szívesen készít képeket az elmúlt idők emlékeiről, sportról, vagy az urbánus környezetről.

Eisenmann József képei szeptember 6-ig láthatóak a Galéria Kávéházban.

K. E.

2010. július 30.

Bővült az okmányirodai szolgáltatás

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az elmúlt héttől új szolgáltatást vezetett be az okmányirodákban. Az ügyfelek sms-ben és e-mailben is kaphatnak értesítést az igényelt okmányaik megérkezéséről, illetve postára adásának napjáról.

A szolgáltatás keretében az ügyfél, amikor okmányt igényel, megadhatja a mobilszámát, illetve az e-mail címét. Később ezekre automatikus értesítést kap, hogy az okmányt postázták, vagy – amennyiben ezt az átvételi módot választotta – megérkezett az okmányirodába.

A polgármesteri hivatal okmányirodájának munkatársai kérik az ügyfeleket, hogy – személyazonosító igazolványt, útlevelet illetve vezetői engedélyt igénylőket – minél többen vegyék igénybe ezt a lehetőséget.

2010. július 30.

A tánc és a mai fiatalok

Keleti Andrea táncművész, világbajnoki hetedik, majd nyolcadik helyezett, tízszeres amatőr és hatszoros profi magyar bajnok. Táncpedagógus, családanya, tv-s személyiség. Szinte lehetetlen felsorolni, hogy mi mindenhez ért, mi mindent csinál. A legbüszkébb azonban a fiatalokkal való foglalkozásaira, óráira, hiszen itt tudja átadni azt a tudást, azt az érzést, amit szeretne, és amivel le lehet mérni egy-egy gyerek fejlődését, személyiségének az alakulását.

Mint tánctanár, ruhatervező, koreográfus rengeteget merít abból az időszakból, amikor 10–15 éves kora között a képzőművészettel, a zenével foglalkozott.

2010. július 30.

A futsal csapatunk az NB II-ben indul

Makra Zoltán, a szentesi Vasutas SC elnöke a sportág iránt érdeklődőket az alábbiakban tájékoztatja a sportág helyzetéről.

A Szentesi VSC öt szakosztálya közül az egyik a futsal, amelynek vezetője Szerencsi István. Ő jelenleg Szegedre költözött, így a lehetőségeihez képest onnan irányítja a munkát. A szakosztály a közelmúltig a névadó szponzorokra tekintettel Legrand-MetalCom Szentes néven vett részt a futsal NB I-es bajnokságban, ahol a férfi felnőtt csapat mellett kötelező volt indítani egy U-21-es csapatot futsal NB II-ben.

2010. július 30.

Gokartpálya a téglagyárnál

Új szolgáltatást vehetnek igénybe a szentesiek és a környéken élők a Zsoldos Ferenc Téglagyárnál, a fábián-sebestyéni út mellett nemrégiben nyílt gokartpályán. A gyerekek (120 cm alatt) a gyerek gokartot vezethetik, vagy szüleik mellett a tandem gokartban élvezhetik a sebességet. A nagyobb pályán időmérő berendezés is van, amivel figyelhetik a fejlődésüket. De, ha valakinek csak egy kis gokartozásra támad kedve, és nem ragaszkodik az időméréshez, a kisebb pályán gyakorolhat hétfőtől vasárnapig 10–22 óráig.

2010. július 30.

Nemzetközi Szenior Úszóverseny

Július 17-én a tótkomlósi Rózsa fürdőben a hagyományoknak megfelelően ismét Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszó nyitotta meg a szenior úszóversenyt. A győzteseknek és helyezetteknek járó érmeket is tőle vehették át a versenyzők. A Szentesi Delfin ESC versenyzői ismét gyarapították éremgyűjteményüket.

Pólyáné Téli Éva: 33 mell, 33 gyors, 33 pille, 133 m vegyes 1.; Debreczeni Beáta: 33 mell, 33 hát, 133 vegyes 1. 33 pille 2.; Pászti Edit: 33 gyors, 33 hát, 133 vegyes 1.; Becsák Jánosné: 33 mell, 133 vegyes 1, 33 gyors 2.; Cseuz László: 133 vegyes 1. 33 pille 2, 33 gyors 3.; dr. Bakacsi Gyula: 33 mell, 33 gyors, 33 hát 2.; Bocskay Zsófia: 133 vegyes 2. 33 pille, 33 gyors 3.

3x33 női gyorsváltó: VI. kcs. 1. Szentes (Ferke Gáborné, Ludányi Mihályné, Becsák Jánosné, Bocskay Zsófia).

4x33 női vegyes váltó: III. kcs. 1. Szentes (Pászti Edit, Debreczeni Beáta, Téli Éva, Fehér Edit).

4x33 mix vegyes váltó: IV. kcs. 1. Szentes (Pászti Edit, Téli Éva, Cseuz László, Kovács László).

4x33 mix gyorsváltó: IV. kcs. 1. Szentes (Pászti Edit, Téli Éva, Cseuz László, Kovács László).

Pólyáné Téli Éva

2010. július 30.

Labdarúgó-torna

A Szabadidős Sportklub nemzetközi amatőr kispályás felnőtt labdarúgótornát szervez. Az eseményre augusztus 19-én, csütörtökön 20 órakor kerül sor a Pusztai László Sporttelepen.

A tornán részt vehetnek amatőr labdarúgók (igazolt játékosok megyei I. osztályig) 12 fős csapattal. Nevezni lehet a díj befizetésével augusztus 4-ig, szerdánként 15 és 17 óra között a klub Tóth József u. 28/A sz. alatti helyiségében, vagy postai úton Léhi Gábornál Szentes, Koszta J. u. 10. címen.

Az 1–3. helyezést elért csapatok serleget és oklevelet kapnak, a legjobb góllövő ajándékot és oklevelet, illetve minden csapat emléklapot kap.

2010. július 30.

Hőguta

Egy házaspár balesetet szenved, aminek során a feleség arca csúnyán összeég.
A plasztikai sebész bőrátültetést javasol, de a feleség, mivel kis termetű, nem rendelkezik elegendő bőrfelülettel. Végül a férj hátsó feléről vesznek le egy nagy bőrdarabot. A műtét sikerül, a feleség szebb lesz, mint valaha.
Egy bulin, amikor mindenki dicséri a szépségét, örömtől sugárzó arccal mondja a férjének:
– Annyira nagy jót tettél velem, hogy sosem tudom megfizetni neked!
– Ugyan drágám, nekem elég fizetség, amikor látom, hogy anyád megcsókolja az arcodat...

2010. július 30.

Kis kukta

  • Ananászos máj
  • Paprikás cukkiniből
2010. július 30.

Az alakulatnak van jövője

A 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél tett látogatást dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki szerint az alakulat jövője teljes mértékben biztosított. Az ezred a szaktárca első emberének fogadása mellett már készülődött, hiszen a héten indulnak az augusztus eleji kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra.

A honvédelmi miniszter előbb az alakulat parancsnokával, Nyers József mérnök ezredessel és Farkas Sándor országgyűlési képviselővel egyeztetett, majd állománygyűlésen tájékoztatta a katonákat a honvédelem aktualitásairól, válaszolt a felmerülő kérdésekre és bemutatókon vett részt.

2010. július 30.

Színház

A Nyári Szabadtéri Színház következő programja augusztus 5-én, csütörtökön este 21 órakor kezdődik a megyeháza udvarán. A közönség Eise-mann Mihály – Szilágyi László: Én és a kisöcsém című zenés bohózatot láthatja, két részben. A főszereplő és rendező Koltai Róbert. A komédiából kiderül, hogy "Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány...", miért utazik Velencébe fiúruhában egy szerelmes kisasszony, és ki az a "dr. Sas és dr. Vas, a borzasztó furcsa két pasas".

2010. július 30.

Rekordok

A szegvári sportoló, testépítő Sinka Zsoltot a TV2 Frizbi Road-show műsorában láthatjuk. Zsolt rekordkísérleteit (Nyíregyháza) adásban: 08. 1-jén, (Gyula) adásban: 08. 8-án 12.10 órakor (1 rekord) - Szeged 08. 07. adásban: 08.15. TV2 12.10 órakor (1 rekord) - Hódmezővásárhely 08.14. adásban: 08. 22. TV2 12.10 órakor (2 rekord)

2010. július 30.

Családi események

Született: Rafael Zoltán és Kovács Juditnak Viktória Judit, Lakatos Gusztáv és Rostás Katicának Madlen, Lakatos László és Kállai Brigitta Máriának Tímea Brigitta, Berényi Péter és Baranyi Annának Dániel Péter, Radics Ferenc Tibor és Versegi Anikónak Léna nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Ladányi József és Tibrik Ágnes, Mészáros Krisztián és Somodi Georgina.

Elhunyt: Farkas Bálintné Dóczi Etelka, dr. Kanász-Szabó Sándorné Forgó Mária Magdolna, Tóth Ernő Lajos, Nagy Györgyné Sándor Terézia, Kutas Sándorné Posztós Erzsébet, Nyéki László.