XXXV. évfolyam 22. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

A változás szele
 

2004. június 4.


Az elmúlt csütörtöki közgyűlés után lemondott posztjáról Juhász József, a Szentesi Vízisport Klub elnöke. A távozó elnökkel, Pengő Lászlóval, a Hungerit Szentesi VK vezetőedzőjével, Magyar Józseffel, a Hungerit vezérigazgatójával és a Legrand Szentesi VK csapatkapitányával, Berki Andrással beszélgettem.


Bővebben


 

Diplomás város
 

2004. június 4.


Európa-diplomát kapott Szentes. Erről az Európai Parlament szakbizottsága értesítette Szirbik Imre polgármestert. Aki minapi sajtótájékoztatóján elmondta, a díj egy olyan kitüntetési rendszer első lépése, amelyet következő fokozatként az Európa zászló, majd az Európa plakett követ. Mindez az európai országokat (összesen 45-öt) érintheti, azokat a településeket, önkormányzatokat, akik sokat tettek az európaiságért, az együttműködésért, az Európában élők békéje, biztonsága, fejlődése és jövője érdekében.


Bővebben


 


Megbízások
 

2004. június 4.


Maradtak a régi vezetők. Az önkormányzat május 28-ai ülésén személyi kérdésekben is döntöttek. A képviselő-testület újabb öt évre három oktatási intézményben az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat. A Koszta József Általános Iskola igazgatója továbbra is Almási Jánosné, az Általános Iskolai Kollégiumé Juhász Eszter, míg a Kossuth utcai Óvodai Munkáltató Körzet vezetője Ternainé Fodor Mariann.


Bővebben


 


Igazi hangulat a Damo-ban
 

2004. június 4.


Képünkön: Sub Bass "Szabi" RAP-énekes és a gyerekek

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a városi Damo gyermeknapot a Damjanich János Tagiskolában. A nagy zöld terület, a számtalan (16 alkalmi és 14 állandó) program, a folyamatos étel-üdítő kínálás, az egymás után pergő események, az izgalmakat rejtő tombola mind a gyermekzsivajjal teli jó hangulatot szolgálta.


Bővebben


 


Kezdődik a csatornaépítés
 

2004. június 4.


Június elején a két kiválasztott kivitelező megkezdi a csatornaépítés helyszíni munkálatait. A városközponti és a kiséri öblözet befejezése a tervek szerint 2005. végére várható.


Bővebben


 


Csak így szabad!
 

2004. június 4.


Mikor e kedd reggel, június elsején hozzákezdek az íráshoz, megvallom, nemcsak az írhatnék dolgozik bennem, hanem valami lámpaláz-féle is. Nagyon szeretnék lényeges gondolatokkal használni a kedves olvasónak. De van-e még hozzá szellemi munícióm?...


Bővebben


 


Városépítő polgármester
 Százötven éve született dr. Lakos Imre

2004. június 4.


Jómódú gazdálkodó család leszármazottja. Szentesen született 1854. május 25-én; szülei Lakos János gazdálkodó és Sarkadi Nagy Mária. Elemi iskoláit és a gimnáziumot szülővárosában végezte, majd jogot tanult. Az ügyvédi diploma megszerzése után Csongrád vármegye szolgálatába lépett. 1883-1892 között megyei aljegyző, árvaszéki ülnök, majd helyettes árvaszéki elnök. 1885-ben virilis jogon - mint a legtöbb adót fizető polgárok egyike - tagja lett a városi képviselő-testületnek. Képviselői stallumát 1912-ig megőrizte; tagja és elnöke volt a jogügyi bizottságnak, a városi iskolaszéknek, a szállodaépítő- és a vasútügyi bizottságoknak.


Bővebben


 


Frontvonal a kertek alatt - 1944
 

2004. június 4.


Képünkön: A Szentesre települt 3 db Me-323 Gigant egyike

A szovjet hadsereg ellentámadásával bekövetkezett doni áttöréssel elindult, a nemzeti katasztrófát hozó stratégiai folyamat. Kényszerű helyzetében "rugalmasan elszakadó" német-magyar hadsereg az év elejére, visszavonulása során elérte a Keleti-Kárpátok külső vonulatait. Március 19-én a német armada megszállta hazánkat. Április 1-jétôl Erdélyt és a Tiszántúlt hadműveleti területté nyilvánította a kormány. Az angolszász és az amerikai szövetséges légierő bombázta az ország nagy városait, katonai célpontjait. Szeptember 1-jétôl Csongrád megye is a különleges, a katonai közigazgatás irányítása alá került.


Bővebben


 


Gondolatok
 

2004. június 4.


Újabban terjed ez a kifejezés: "kutya kötelessége". Kérlek, ne használd, mert azt feltételeznéd vele, hogy akinek meg kellene tennie valamit, az vonakodik, ellenkezik, egyszóval ellenkezik. Tehát rászolgál arra, hogy nyomatékosan, sőt, mint egy kutyát kell emlékeztetned arra, ami elemi kötelessége.


Bővebben


 


Diákpolgármester
 

2004. június 4.


Képünkön: Janó Róbert, Lantos Anita, Balogh Krisztián és Szabó Gábor (Kép és szöveg: Vidovics Ferenc)

Az elmúlt héten, május 28-án a képviselő-testület ülésen adták át a diákönkormányzat újonnan megválasztott diákpolgármesterének, és alpolgármesterének a megbízólevelet. Így az elkövetkezendő egy esztendőben a diákpolgármesteri tisztet Lantos Anita a Boros Sámuel Szakközépiskola tanulója, és az alpolgármesteri tisztet Balogh Krisztián a Koszta József Általános Iskola tanulója tölti be.
A "LEG" elismerést Janó Róbert a Koszta József Általános Iskola tanulója, és Szabó Gábor a Horváth Mihály Gimnázium most érettségiző diákja vehetett át.


Bővebben


 


Pályázat termőföld megvásárlására
 

2004. június 4.


A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban NFA) a 255/2002. (XII. 13.) Korm. Rendelet 2. §-ában kapott felhatalmazás alapján pályázatot hirdet a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlására.


Bővebben


 


Első kézből, Brüsszelből!
 

2004. június 4.


Június 10-én, csütörtökön délután 2 órai kezdettel a polgármesteri hivatal tanácskozó termében Uhereczky Ágnes Első kézből, Brüsszelből! című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadó évek óta Brüsszelben él és dolgozik, ahol folyamatosan lehetősége van tapasztalatokat szerezni az Európai Unió pályázatainak feldolgozása, elkészítése, illetve a lobbymunka rejtelmeiben. Az előadást különösen azoknak ajánlott, akik pályázatok írásával, azok feldolgozásával foglalkoznak, de természetesen mindenki számára érdekes és hasznos lesz, aki nyitott az EU Intézményeinek megismerését illetően.

Az előadás tematikája: A brüsszeli élet, avagy kik mivel foglalkoznak, számokkal, példákkal illusztrálva. A lobbyzás alapelve Brüsszelben. Pályázatírás, pályázati lehetőségek az EU-ban.

 


 


Gyerkőcnap
 

2004. június 4.


A Szentesi Művelődési Központ június 6-án, vasárnap a Kossuth téren rendezi meg a hagyományos kirakodóvásárt és a Pom-Pom gyerkőcnapot. A vásár 9 órától 18 óráig tart. Délután 3 órakor kezdődik a gyermeknapi műsor, fellépnek: a Tini Mazsolák (Petőfi isk.), bemutatót tart az Akrobat Táncstúdió és a Szabadidős Sportklub tánccsoportja. Lesz táncház, arcfestés, ugrálóvár, majd a Pom-Pom együttes legújabb műsorával szórakoztatja a gyerkőcöket.


 

Szépítsük környezetünket
 

2004. június 4.


Szentes Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a "Virágos Magarországért" 2004. évi környezetszépítő versenyfelhívásra.


Bővebben


 


Az MSZP listájának bemutatása
 

2004. június 4.


Ezen a héten az MSZP európai parlamenti listájának utolsó harmadát mutatjuk be önöknek.


Bővebben


 


SZDSZ üzenet: adócsökkentés
 

2004. június 4.


Sokat teljesített a kormány az első két évben. Időarányosan talán többet is, mint tervezett. Ezek között voltak a társadalmat nagyon erősen érintő ügyek. Gondolok például a közalkalmazotti 50 százalékos béremelésére, vagy akár a nyugdíjasok 19 ezer forintjára és én ezeket jó dolognak tartom, ebből a szempontból a kormányzati munka megfelelő volt - jelentette be Kuncze Gábor a Rádió Szentesnek adott interjújában.


Bővebben


 


Párbeszéd
 

2004. június 4.


Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, a Szocialista Párt alelnöke az európai parlamenti választásokról beszélget az újságírókkal és az érdeklődőkkel június 10-én, csütörtök délelőtt negyed tizenkettőtől Szentesen az OFOTÉRT előtti téren.
Szeretettel várjuk a szentesieket és a környékbelieket a kötetlen beszélgetésre.


 


Felelősséggel dönteni
 

2004. június 4.


Felelősségteljes döntéshez érkeztünk. Arról mondunk véleményt, kik képviseljék a magyarságot az európai nemzetek kerekasztalánál, az Európa Parlamentben.


Bővebben


 


A miénk is legyen!
A jövő Magyarországa

2004. június 4.


A Munkáspárt a munkást, a kis- és középvállalkozót, a kifizetésű értelmiségit, a vidék mezőgazdasági dolgozóit, a nyugdíjast fogja képviselni az Európa Parlamentben!

Bővebben


 


Nyugdíjas tagozat
 

2004. június 4.


A Fidesz Magyar Polgári Szövetség szentesi tagozata az elmúlt héten rangos vendéket látott vendégül nyugdíjas tagozatának alakuló ülésén. A május 28-án délelőtt tartott rendezvényen részt vett Futó Antal a Fidesz Megyei Nyugdíjas Tagozatának elnöke, dr. Becsey Zsolt a Fidesz európai parlamenti listáján a hetedik helyen álló jelölt, és Aszódi Pál a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke is.

Bővebben


 


Busz a Fidesz-nagygyűlésre
 

2004. június 4.


Kedvezményes térítésű autóbuszt indít a Fidesz Magyar Polgári Szövetség szentesi csoportja június 6-án, vasárnap Budapestre a délután fél 3 órakor kezdődő Fidesz nagygyűlésre, ahol egyebek között Orbán Viktor és Schmitt Pál is mond beszédet. Az útra hétköznap 9 és 12, valamint 13 és 18 óra között lehet személyesen jelentkezni a Fidesz Szentesi központjában, vagy a 63/400-944-es, illetve a 30/911-79-01-es telefonon.


 


Kalandozz a könyvek birodalmában
 

2004. június 4.


Könyvtárunk ebben az évben második alkalommal rendezte meg, a Kalandozz a könyvek birodalmában! című programsorozatot. A rendezvény célja, hogy a városban tanuló 8. osztályos diákok szervezett keretek között ismerkedhessenek meg a felnőtt könyvtárral, az itt igénybe vehető szolgáltatásokkal.


Bővebben


 

Az első füzetem
 

2004. június 4.


Az Iroda- Profil Kft. a polgármesteri hivatallal együttműködve elmúlt héten tartotta az " Első füzetem" akciót, melynek keretében füzeteket adtak át a leendő szentesi elsősöknek. A füzetátadást a Petőfi iskolások által készített műsor is színesítette, amely igen nagy sikert aratott a gyerekek körében.


Bővebben


 

Kedvcsináló a programokhoz
 

2004. június 4.


A nyári programsorozat hagyományosan kezdődik (június első vasárnapján a kirakodóvásárral), és úgy is zárul (augusztus 19-21 között a Szent István-napokkal), ezúttal mégis más, színesebb lesz, ígéri az igazgató.


Bővebben


 

Esélyegyenlőség
 

2004. június 4.


Ebben az évben hetedik alkalommal tartották meg az "Esélyegyenlőség Napja" rendezvényt Budapesten. Célja, hogy a sérült emberek közelebb kerüljenek a társadalom többi tagjához, megismerjék egymás problémáit, gondjait, felvilágosítást, betekintést kaphassanak a mindennapi életükbe. Emellett közösen szórakozzanak, és együtt töltsenek el néhány napot.


Bővebben


 


Monet és barátai
 

2004. június 4.


Monet és barátainál a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola
A Monet és barátai című tárlatot a statisztikai adatok híradása szerint több mint negyed millióan tekintették meg. A kettőszázötvenezer ember között hetvennyolc fővel állt be a művészet szeretők és csodálók közé a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola rajzszakos hallgatóinak csoportja.


Bővebben


 


Jó helyesírók
 

2004. június 4.


A Petőfi Sándor Általános Iskola két diákja is bebizonyította, hogy az ország legjobb helyesírói közé tartozik.
Bártfai Csaba 7. osztályos tanuló a Bendegúz Nyelvész Nemzetközi Anyanyelvi Tanulmányi verseny május 15-én Szegeden tartott országos döntőjén 9. helyezést ért el. Ezen a megmérettetésen helyesírási, nyelvhelyességi és egyéb anyanyelvi érdekességek helyes megoldása volt a feladat.
Nyáry Pál 5. osztályos tanuló a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjén, melyet május 29-én Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen rendeztek, 5. helyezett lett. Az ő feladata egy tollbamondás leírása és egy helyesírási teszt kitöltése volt.


 

VIII. Kiséri napok
Művelődési és Ifjúsági Háznál

2004. június 4.


A tervezett program. Június 11. péntek: 15- 19 óráig önkéntes véradás, 15.30: Síter (Románia) a szentesi telepesek falujának és környékének története - "Bölcsőm a Hegyköz" című könyv bemutatója; 16-tól: "Csillageső" - regionális amatőr művészeti szemle (tánc, ének, humor, színjáték…); 18 óra: a Petőfi Sándor Általános Iskola mazsorett csoportjainak, az Árpád utcai óvodások műsora, Extrio együttes műsora. A 19 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón Farkas Sándor országgyűlési képviselő köszönti a vendégeket, a rendezvényt megnyitja Szirbik Imre polgármester...


Bővebben


 


Tóni bácsi konyhája
 

2004. június 4.


Fokhagymaleves
Hozzávalók: 10 dkg fokhagyma, 8 dl húslé, vaj, liszt, tejszín, zsemle, fél csomó metélőhagyma, só.
Elkészítés: A megtisztított fokhagymát szeletekre vágjuk és a húslébe téve kb. 30-40 percig gyöngyöző forrással főzzük. Külön edénybe vajat hevítünk, ebbe a lisztet kissé megpirítjuk, felöntjük tejszínnel, habverővel elkeverjük, hozzáöntjük a forrásban lévő húsleveshez és még kb. 5 percig takaréklángon forraljuk. Csészébe merjük, beletesszük a vajban pirított, kockára vágott zsemlét és a finomra vágott metélőhagymát.


Bővebben


 


Elfogták a mutogatóst
 

2004. június 4.


Büntetőeljárás indult egy fiatalember ellen, aki még áprilisban a ligetben nemi vágyának kielégítése céljából szeméremsértő módon mutogatta magát az arra járó hölgyeknek. Ő volt az, aki tavaly 10 éves kislányokat szólított le, illetve fiatal, kerékpározó lányokat fogdosott meg. Szintén ő volt az a szemüveges, 18-20 év körüli férfi, aki az Arany J., Tóth József, Sima F., Kossuth utca, liget által határolt területen molesztálta a hölgyeket.


Bővebben


 

Új játszóterek
 

2004. június 4.


A város törekszik arra, hogy folyamatosan megújítsa játszótereit. A játszótér-program részeként idén két játszótér kiépítését tervezi az önkormányzat. A június 2-án megtartott sajtótájékoztatón Szirbik Imre polgármester beszámolt arról, hogy megvalósul a felsőpárti lakosok dédelgetett álma, az úgynevezett Balogh-udvar helyén a Dósai Molnár-Deák utca sarkán három gyermekintézmény közelében elkészül a játszótér. A másik a Kiséri városrészben, az Árpád utcai óvodával szemben a Farkas Antal utcában létesülhet. Ezzel elmondhatjuk, hogy mindegyik városrész rendelkezik játszótérrel.


Bővebben


 


Felvételi
 

2004. június 4.


Szeretettel várjuk a leendő növendékeinket a felvételi meghallgatásra, amely június 9-10-én, du. 15-18 óra között lesz a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában.
A zenét kedvelő gyermekek az alábbi szakokra jelentkezhetnek:
ütő, fúvós, vonós, zongora, szintetizátor, gitár, citera és tekerő.
Ugyanebben az időpontban lehet beiratkozni társastánc, néptánc és szolfézs előképző szakra.
Magánének szakon a felvételi meghallgatás június 8-án, du. 15-18 óra között lesz.


 


Megbocsátás
 

2004. június 4.


Az ünnepi könyvhét keretében a Városi Könyvtár Kht. késedelmes olvasói számára meghirdeti a "Megbocsátás hetét".
Azon olvasóink, akik június 7-19. között - nyitva tartási időben - visszahozzák a náluk lévő, régóta lejárt kölcsönzésű könyvtári könyveket, mentesülnek a késedelmi díj megfizetése és egyéb hátrányos következmények alól.


 


Hősökre emlékezve
 

2004. június 4.


(Fotó: Vidovics Ferenc)

A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége helyi szervezete koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott Szentesen az I. és II. világháborús emlékműnél. Nagy Iván Zoltán a VHBSZ helyi elnöke emlékezett a barátokra, bajtársakra, majd Szirbik Imre polgármester szólt kegyelettel az áldozatokról, hősökről, azt kívánva, ne kelljen újabb emlékműveket állítani. A rendezvényen közreműködtek a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulói. A szövetség, a város vezetése, a Magyar Honvédség 37. sz. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár, Farkas Sándor országgyűlési képviselő képviseletében helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait mindkét emlékmű talapzatánál.


 

Helyesbítés
 

2004. június 4.


A múlt heti 21. számban a "Májusi rügyecskék" címmel írt tudósításban tévesen írtam Tóth Édua 2. osztályos tanulóhoz a felkészítő tanár nevét. A kislány Magyar Mária tanítónő tanítványa. Elnézést kérek a tévedésért.

Bíró Gáborné ig.h.


 

Családi események
 

2004. június 4.


Született: Bocskai Csabának és Tar Krisztinának (Lőrinc u. 15.) Lili, Pellei Csaba Istvánnak és Nagy Editnek (Darvas J. u. 17.) Zalán, Kondor Jánosnak és Gajda Katalinnak (Aulich L. u. 14.) Márk, Mihály Lajosnak és Ajtai Ilonának (Csongrád, Csengeri u. 25.) Katalin, Pokorny Gábornak és Ujszászi Szilviának (Csongrád, Muskátli u. 4. B. lh.) Norbert, Bertók Józsefnek és Fetter Editnek (Csongrád, Kinizsi P. u. 28.) Fanni Edit, Káré Istvánnak és Nagypál Andreának (Csongrád, Templom u. 1.) Vivien Andrea nevű gyermeke.
Házasságot kötött: Túri János (Sarkadi-N. M. u. 14.) és Varga Edit (Dózsa Gy. u. 2/A), Dani István (Solt, Mikszáth K. u. 37.) és Boros Sarolta (Kossuth tér 5.).
Elhunyt: Kálmán Ferenc Józsefné Gárgyán Erzsébet (Burián L. u. 9.), Miskolczi-Török József (Apponyi tér G. ép.), Maszlag Ferenc (Csongrád, Tanya 1499.), Kajtár Ferencné Szász Mária (Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.).


 


Mandala-gyűjtemény, békeoszlop állítás
 

2004. június 4.


A Narópa ezoterikus bolt öt évvel ezelőtt nyílt azzal a szándékkal, hogy Szentesen is megtalálhatók legyenek a különböző kiadók által prognosztált ezoterikus könyvek. Melyek egyébként nehezebben beszerezhetők. A születésnappal együtt nyílt lehetőségem arra, hogy bekapcsolódjak egy országos mandala-gyűjtemény kiállításba. Az ország különböző helységeiben bemutatott mandala-képeket Szentesre is elhozzam - meséli Török Józsefné boltvezető.


Bővebben


 


Kicsipkézték a halasi hálót
 

2004. június 4.


Gyakorlatilag az első lehetőségét gólra váltotta a Szentesi TE az elmúlt vasárnapi Kiskunhalas elleni NB II-es labdarúgó-mérkőzésen. A védők feje felett átszálló labdát Barna kezelte le, majd a bal sarokba gurította. A gól után inkább mezőnyjáték folyt a pályán és bár helyzet adódott a hazai és a vendég kapu előtt egyaránt, a második gólig a 36. percig kellett várni, ekkor újra Barna volt eredményes. 2-0 után ütésért a vendégek egyik labdarúgóját piros lappal büntette a játékvezető, és ezzel el is dőlt a mérkőzés.


Bővebben


 


Közel az osztályváltás
 

2004. június 4.


A megye III. osztályban szereplő Szentesi Kinizsi labdarúgócsapata május 31-én döntő mérkőzést vívott hazai pályán a Derekegyház gárdája ellen.
Tóth György tanítványai elviselték a rájuk nehezedő terhet, hogy megvalósítsák a maguk elé tűzött célt, előrelépést a megye II. osztályba. A játékosok tudták, mit kell tenniük, megoldották a feladatot hiszen a vendégek csak eggyel tudtak válaszolni, s így a végeredmény Szentesi Kinizsi-Derekegyháza 2-1.
Ezzel a sikerrel kézzel foghatóvá vált az osztályváltás.


 


Úszóverseny
 

2004. június 4.


Nyolcadik alkalommal rendezik meg az "Óvodától az olimpiáig" elnevezésű meghívásos városi úszóversenyt. A versenyek június 5-én, szombaton délután 2, másnap, 6-án, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődnek a Széchenyi ligeti strandfürdőben. Résztvevők: sportorvosi engedéllyel rendelkezők 7 éves kortól a felnőtt korig. A rendezők várhatóan 12-14 csapat versenyzőire számítanak.


 Vissza a legfrissebb számokhoz