<<< Vissza

Kedvcsináló a programokhoz

2004. június 4.

 

A nyári programsorozat hagyományosan kezdődik (június első vasárnapján a kirakodóvásárral), és úgy is zárul (augusztus 19-21 között a Szent István-napokkal), ezúttal mégis más, színesebb lesz, ígéri az igazgató. A Kiséri napok idén elhagyja megszokott helyét, a városrészben kezdődő csatornázási munkálatok miatt június 11-12-én az ifjúsági ház mellé költözik. Ugyanitt, de már júliusban a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőivel tölthetünk egy estét. A bor történetét meséli el pajzán stílusban a Holló Együttes a Kossuth téren egy kellemes júliusi estén. Pazar látványosságnak ígérkezik augusztus elején egy negyven fős belga tánccsoport bemutatója. A nemzetközi fúvószenekari találkozó tavaly ezreket csalt a parkszínpad elé, s idén ezzel nyitják az immáron hatodik Szent István-napokat. Augusztus 20-a az ünnepi események mellett a szervezők szándéka szerint a múltidézésé is, ezért lesz honfoglalás kori harci bemutató és jurtasátrat is felvernek.

Kerek évfordulók is emlékezetessé teszik ezt az évet. A harmincéves Szentesi Fotókör kiállítása szeptemberben látható az ifjúsági házban, de az Alföldi Fotószalon is tízéves jubileumához érkezik ősszel. A Tóth József Színházteremben májusban Vaszary Bubus c. komédiájával zárult a bérletes évad. Ősztől új bérletsorozat bevezetésén is gondolkodnak. Tavaly július 1-jétől visszatért a művelődési központhoz az Őze Lajos Filmszínház. Országos tendencia a nézőszám-csökkenés, mondta Kruzslicz Pál, a Szentesi Művelődési Központ igazgatója. Múlt évben közel 18 ezer látogatójuk volt, s ha jó évük lesz, idén nullszaldósra hozhatják a mozit.

A direktor elmondta még, hogy Topolyával, egyik testvérvárosunkkal több közös rendezvényt is terveznek. Így például Szentesre jön a Cirkalom táncegyüttes, a Horváth Mihály Gimnázium csoportja pedig odalátogat. A topolyai művésztelep alkotói is jönnek, a fotókör pedig viszonozza ezt.

D. J.


<<< Vissza