XXXIX. évfolyam 37. szám

2007. szeptember 14.

Megnyílik az idősek otthona

Először vehették szemügyre a felújított épület belső tereit és kertjét

A múlt hét utolsó munkanapján először nyitották meg a Református Idősek Otthonának kapuit az érdeklődok előtt. Ennek kapcsán a jelenlévőknek bemutatták az idos otthont, valamint Kovách Péter református lelkipásztor, Gurdon Lajos igazgató, és Hódi József az intézmény gazdasági vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a beköltözési és munkalehetőségekről.

2007. szeptember 14.

Fogadónap

Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő szeptember 20-án, csütörtökön 9-11 óra között, Szűcs Lajos alpolgármester 14-16 óra között tart fogadónapot. A város vezetőit hivatali helyiségükben kereshetik fel az érdeklődők.

2007. szeptember 14.

Felsőfokú szakképzés

Szeptember 13-án írták alá azt a szerződést, amely szerint a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolában nappali mezőgazdasági menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés indul keresztfélévvel.

Az anyaintézményt, a Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula pedagógiai karát fél évvel ezelőtt kereste meg a szentesi középiskola azzal a szándékkal, hogy kihelyezett szakképzés induljon el. Ezt a kérést az is erősítette, hogy a szegedi főiskolának a felsőfokú szakképzései között nincs mezőgazdasági szakiránya. - Az első egyeztető tárgyalások után dr. Hegedűs Antal tanszékvezető megtekintette az iskola tangazdaságát, felmérte a személyi feltételeket, valamint az ott folyó oktatói munkát, s a makói összevont oktatási intézmény Galamb József tagintézményével egyetemben alkalmasnak ítélte meg a két iskolát a felsőfokú képzés elindítására - tudta meg lapunk Lászlóné Varga Zsuzsannától, a szentesi középiskola igazgatónőjétől.

Az első félév - melynek felvételi jelentkezési határideje november 15. - jövő év januárjában kezdődik el az intézményben. Erre hivatalos nyomtatványon lehet jelentkezni. A szakképzésre, mely kreditpontokat biztosít a megfelelő szakirányú felsőfokú oktatásban minimum 20 főt vesznek fel. Ők főiskolai hallgatói jogviszonyban, államilag finanszírozott képzésben tanulhatnak. Az is hangsúlyos, hogy minden hallgatói jogosultságot megkapnak, azaz jár nekik többek között ösztöndíj és diákigazolvány is. A képzési idő négy félév, melynek végén 55-ös OKJ-s bizonyítványt kapnak a hallgatók, s emellett egy tanévnyi kreditponttal kezdhetik meg főiskolai vagy egyetemi tanulmányaikat az itt végzők. A szakképzésben választható szakirány a vállalkozói szakirány.

Cseh-Lakos

2007. szeptember 14.

Szőke Lavina

Szentes adott otthont a "Szőke Lavina-2007" gyakorlati bemutatónapnak, melyen több ország is képviseltette magát. Megjelent a szlovák és a román vezérkari főnökhelyettes, az ukrán műszaki főnök, valamint a magyar vezérkar képviseletében Tömböl László mérnök altábornagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka, Benkő Tibor vezérőrnagy, az összehaderőnemi parancsnokság parancsnok helyettese, és Mikita János mérnők altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese. Szerbia részéről négy megfigyelő vett részt a gyakorlaton, valamint az Amerikai Egyesült Államok Ohaio államának nemzetvédelemi képviselője is.

A szakmai napon dinamikai és statikai bemutatókat tekinthettek meg a résztvevők, melynek keretében az árvízi mentésben résztvevő műszaki-technikai eszközöket, szállító járműveket, helikoptereket, valamint a helyi alakulat víztisztító berendezését láthatták. Ezen kívül hídkomp-építéssel, személyek vízből való mentésével ismerkedhettek a résztvevők.

A gyakorlat végén, kora délután Tömból László mérnök altábornagy értékelte a bemutatókat és a katonák teljesítményét. Elmondta, hogy ő is, és a többi parancsnok is úgy ítélte meg, hogy a gyakorlat eredményes volt, és az idei esztendőben is tovább tudták fejleszteni a törzsek együttműködését. Majd hozzátette, hogy most első alkalommal egy számítógéppel támogatott gyakorlatot hajtottak végre, amely új volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy egy konkrét árvízvédelmi helyzetet szimuláljanak. Arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az irányítóbizottság ülésén továbbfejlesztették azt a technikai megállapodást, amely a négy nemzet együttműködését biztosítja. Ennek lényege, hogy lehetővé válik a zászlóalj egyes részfeladataink alkalmazása, tehát konkrét helyzethez alkalmazva az egységeket külön is igénybe tudják venni. Emellett pedig kialakították az éles gyakorlatok megtervezésének rendjét is.

(lakos)

2007. szeptember 14.

Emléktáblát avattak

A vasútállomás bejáratánál tartottak ünnepséget szeptember 7-én, melynek keretében felavatták a szentesi vasútfejlesztés három kiváló, elkötelezett szakemberének emléktábláját. Hármójuk - Gerecz Elemér, Kopasz Károly, Náday Géza - munkájáról és életéről Makra Zoltán a Szentesi Városszépítő Egyesület elnöke, Farkas Sándor országgyűlési képviselő beszélt a jelenlévőknek.

2007. szeptember 14.

A kormány szorításában

Az adó és a járulékok kérdése befolyásoló tényező

Bőhm Sándor

Megtartotta éves közgyűlését a Szentes és Vidéke Ipartestület. Bőhm Sándor elnök beszámolójában szólt a 2007-ben bevezetett adó- és járulékváltozások hatásairól, továbbá taglalta az iparosságot sújtó szigorításokat. Elmondta, ezek miatt sok tagjuk döntött a vállalkozása visszaadása mellett.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2006-ban az egyéni vállalkozások száma országos szinten drasztikusan, több mint 40 ezerrel csökkent. 2007-ben ez a csökkenési folyamat a bevezetett szabályzók következtében nem állt meg, mivel a hazai mikro- és kisvállalkozások egy része a működőképesség határán dolgozik.

2007. szeptember 14.

Emlékeztető 1989. szeptember 10-ére

Nem tudtam meg nem ünnepelni lelkem mélyén 1989. szeptember 10-ét, azt a napot, mikor a magyar politika világra szóló tettel vétette magát észre, és szerzett magának nagy hírnevet újra, és hozzá igen nagy politikai tőkét. Így is mondhatnám: nem tudok úgy magyar lenni, hogy ne emlékezzem azokra az izgalmas napokra, mikor egy magyar kézben az olló történelmi vágást végzett Európa szégyenén, a vasfüggönyön, hogy aztán ez véget vessen kontinensünk átkos ketté szakítottságának.

2007. szeptember 14.

A tisztújítás békés folytatása

Szentes a kiegyezés idején (1867) IX.

A régi városháza

1867. december 5-én öszszeült a '61-es képviselő-testület, igaz csak 43 képviselő részvételével. Az egybegyűltek - természetesen zömmel a néppárthoz tartozó képviselők - kimondták a választások folytatását. Megválasztották az új választási elnököt Bartha János megyei alügyész személyében. Az új kijelölő bizottmány tagjai nyomban zárt ülésre vonultak vissza, hogy megtegyék a jelölést a főbírói tisztségre. Mint várható volt, első helyen Ónodi Sándort jelölték, akit elsöprő fölénnyel meg is választottak. Ezután került sor a főkapitányi állás betöltésére. Szintén nagy szavazattöbbséggel Szabó Károlyt választották városi főkapitánnyá. Az idő előrehaladott volta miatt a választások folytatását a következő napra halasztották.

2007. szeptember 14.

Nemzeti parkok a ligetben

Időszaki kiállítások a Kosztában

A Koszta József Múzeum legújabb időszaki kiállítása a Széchenyi ligetben, a régi kiállítóhelyen nyílt meg. A mintegy 300 ezer műtárgyból álló teljes anyag a raktárhelyiségekben nem fért el, így a megyei közgyűlés jóvoltából ismét a múzeum birtokába került ligeti épületet az új struktúra szerint élővé szeretné varázsolni Béres Mária. A múzeumigazgató a megnyitón a tervekről is szólt: időszaki tárlatok mellett kialakítanak Szalva,- és Drahos-emlékszobát is a 94 éves épületben, és múzeumtörténeti kiállítás is lesz a 110 éves szentesi intézmény múltjáról. A helyi védelem alatt álló épület falai között elsőként a Bükki Nemzeti Park és a Körös-Maros Nemzeti Park mutatkozik be. Duska József, a bükki tájvédelmi körzet igazgatója a szerteágazó tevékenységüket szemléltető tablókat ajánlotta a látogatók figyelmébe, Tirják László, a körös-marosi park vezetője pedig munkatársai gyönyörű természetfotóit, melyek alapján bepillantást nyerhetünk a park élővilágába. A Washingtoni Egyezményt is megismerhetjük, mely a veszélyeztetett állatfajok kereskedelmét szabályozza. Ferihegyen elkobzott tárgyakat szemlélhetünk, jellemzőjük, hogy kihalófélben lévő állatok bőréből készültek (pl. sziámi krokodil-kézitáska, tigrispiton-szemüvegtartó). Preparált madarakat Váczi Imre helybeli hagyatékából kapott a múzeum. A kiállítás, melyhez iskolai pályázat is kapcsolódik, szeptember 23-ig tekinthető meg keddtől vasárnapig 9 és 13 óra között.

D. J.

2007. szeptember 14.

Kubikosok

A magyarországi ármentesítés kezdetei és az alföldi (szentesi) kubikosság kialakulása címmel tart előadást dr. Balázs György, a történettudományok kandidátusa. Az előadást a városi könyvtárban hallgathatják meg az érdeklődők szeptember 19-én, szerdán 18 órától.

2007. szeptember 14.

Erre nincs szavunk.

"Látjátok feleim, egyszerre meghalt / és itt hagyott minket magunkra./ Megcsalt./ Ismertük őt./ Nem volt nagy és kiváló,/ csak szív, a mi szívünkhöz közel álló./ De nincs már./ Akár a föld./ Jaj, összedőlt a kincstár..." (Részlet: Kosztolányi Dezső Halotti beszéd)

Megrendülten, mély fájdalommal búcsúzunk Kolléganőnktől, Szabóné Berkes Katalin óvodapedagógustól.

Csongrádon született, Szentesen nevelte nagy szeretettel a kisgyermekeket, majd azok kisgyermekeit. Egész életében a Vásárhelyi úti óvodában dolgozott, 29 évig volt velünk. Csendesen, nagy szorgalommal tette a dolgát. Egyszer elnyerte az óvoda "arany-furulyáját", mert a legszebben Ő játszott a hangszeren. Bábjait és bábjátékát rajtunk kívül ír, finn, norvég, spanyol óvónők és gyermekek csodálták.

1999-ben Szentes Város Kiemelkedő Pedagógiai Munkáért kitüntetésben, az "Alkotó pedagógusok" tárlatán 2005-ben Nívó-díjban részesítették.

"...Édes barátaim, olyan ez éppen,/ mint az az ember ottan a mesében./ Az élet egyszer csak őrája gondolt,/ mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."/ majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,/ s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."/ Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,/ mint önmagának dermedt-néma szobra./ Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer./ Hol volt, hol nem volt a világon egyszer." (Részlet: Kosztolányi Dezső Halotti beszéd)

Kata! Nyugodj békében!

Munkatársaid a Vásárhelyi úti, az Apponyi téri, a Bocskai utcai és a Klauzál utcai Óvodából.

2007. szeptember 14.

Lófuttatási verseny

Évfordulók - 2007.

110 éve, 1897. szept. 9-én elhunyt Pulszky Ferenc (1814-1897) politikus, régész, művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, a Képzőművészeti Társulat és a Régészeti Társulat elnöke, a Petőfi Társaság alapító tagja, Szentes 1867-1869 közötti országgyűlési képviselője.

25 éve, 1982. szeptember 9-én 46 éves korában elhunyt Veréb Imre (1936-1982) zenetanár, a Szentesi Állami Zeneiskola 1965-1982 közötti igazgatója, a Szentes és Vidéke Áfész vegyeskarának karnagya.

125 éve, 1882. szept. 10-én nagysikerű lófuttatási versenyt rendeztek Szentesen, az alsó-tehénjárási gyepen. (Az 1512 méteres, ovális alakú pályán 5 futamot tartottak. A versenyre 26 lovat neveztek be Csongrád megyéből.)

95 éve, 1912. szept. 10-én a képviselő-testület elfogadta a város utcaszabályozási tervét, amely tartalmazta az utcák kiegyenesítését, új utcák nyitását, zugok megszüntetését, a forgalmasabb utcák szélesítését, a belvárosban terek létesítését.

75 éve, 1932. szept. 10-én született dr. Rébeli Szabó József jogász, vízilabda-edző, Szentes 1990-1994 közötti polgármestere.

95 éve, 1912. szept. 11-én a mezőhegyesi hadgyakorlat felderítőinek egy repülőgépe és két léghajója átrepült Szentes fölött.

85 éve, 1922. szept. 11-én elhunyt dr. Csató Zsigmond (1856-1922) ügyvéd, Csongrád megye főjegyzője, alispánja, majd főispánja, a békés-bánáti református egyházmegye tanácsbírája, a tiszántúli egyházkerület és a törvényhozó zsinat tagja.

Összeállította:
Labádi Lajos

2007. szeptember 14.

Milliók a kórháznak

Aktualitások SZDSZ szemmel

Az egészségügyi tárcát kritikák érik ugyan, de azt látjuk, hogy a Dr. Bugyi István Kórház támogatása egyre nagyobb - jelentette ki Szűcs Lajos alpolgármester az SZDSZ minapi sajtótájékoztatóján. Ahol is a várost érintő aktualitásokról volt szó. A fenti bejelentés pedig annak szólt, miszerint az egészségügyi intézmény 171 millió forint rendkívüli juttatásban részesül, melyből 76 millió forintot szeptemberben, a többi 94 milliót pedig az utolsó negyedévben kapja meg a kórház.

2007. szeptember 14.

Fejezetek a szentesi szőlőművelés múltjából (3.)

A Kárpát-medence szőlő és borkultúrája az eltérő földrajzi, történeti és termelési viszonyok következtében jelentős táji különbségeket mutat. Ez nemcsak a szőlőfajtákban, a termesztési eljárásokban, illetve a szőlőfeldolgozás technikáiban jut érvényre, hanem a szőlőműveléshez és a bortároláshoz kapcsolódó építmények jellegében is. A gazdasági épületek sajátos típusát képviselik az Alföld bortermő vidékein található szőlőspajták vagy szőlőskunyhók, amelyek a 18. század folyamán még csak elvétve bukkannak fel a levéltári forrásokban.

2007. szeptember 14.

Most jó lenni katonának

Nyers József mérnök ezredes, a II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj parancsnoka '97-ben került Szegedről Szentesre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származik, Szentendrén, a katonai főiskolán kezdte a pályafutását, majd Szolnokra került, onnan pedig Szegedre. Ott zászlóaljparancsnok volt, a dandárhoz logisztikai főnöknek helyezték át. Két ízben megjárta Bosznia-Hercegovinát, ahol a Magyar Kontingens műszaki zászlóalj-törzsfőnökként, majd a második alkalommal műszaki parancsnokaként Okucsányiban szolgált.

2007. szeptember 14.

A stimulánsok

Az Addiktológia és Drogambulancia sorozata - A dohányzástól a heroinig

A gyorsítóknak, illetve élénkítőknek, vagy stimulánsok nevezett izgatószerek közé sorolandó a kokain, a crack, a speed és az extasy, melyek közül a két utóbbi a leginkább elterjedt, hiszen ezek beszerzési ára sokkal olcsóbb, mint az előbbieké. A speed és az extasy kémiai úton előállított szintetikus drogok, amfetamin-szárma-zékok, míg a kokain a koka-cserje levelének kivonata, a crack pedig a kokain kristályos formájú szabad bázisa. Sorozatunkban a témáról dr. Szalayné Péter Ildikó addik-to-lógiai konzultáns tájékoztatta lapunkat.

2007. szeptember 14.

Gyermekek világnapja

A Magyarországi Gyermekbarátok 61. sz. szentesi szervezete és a Szabadidős Sportklub a gyermekek világnapja tiszteletére ünnepséget tartanak október 5-én, 15-kor a Tóth József Színházteremben. Az esemény keretein belül rendezik meg az amatőr tánccsoportok fesztiválját is, melyre szeptember 20-ig lehet jelentkezni a helyőrségi klubban Kispál Katalinnál (tel.: 314-456).

2007. szeptember 14.

A zenélő informatikus

Az első őszi hónapban a Közéleti Kávéház vendége Tímár Ferenc informatikus, műszaki tanár volt.

- Még sosem voltam olyan helyzetben, hogy magamról kelljen beszélnem. Sok minden másról nagyon hosszan tudok mesélni, magamról talán kevésbé, de azért teszek egy tétova kísérletet - kezdte.

1956. március elsején született Endrődön, egy tiszta katolikus településen, de egy napig sem lakott itt. 1956 és 1966 között Hunyán éltek. Ez a kis település Kondoros és Gyoma között van. Szülei "földmívesek" voltak, egy tanyán laktak, néhány kilométerre Hunyától.

2007. szeptember 14.

A szép mozgás művészei

Hastáncverseny és gála - városunkban először

Az oktató egy budapesti gálan

Idén első alkalommal rendez országos, nyílt pontozású versenyt Szentesen a Fata Morgana Orientális Tánciskola. Az iskola négy éve működik hivatalos keretek között. Művészeti vezetőjük, Nagy Marietta orientális táncoktató lapunk érdeklődésére elmondta, korábban is tanítottak táncot, de csak baráti körben. Szentes környékén kevésbé ismertek, ellenben országosan már jó hírük van. Budapesti és vidéki gálákon rendszeresen fellépnek, sokat szerepelnek közönség előtt.

2007. szeptember 14.

Értékeltük az idei vetítéseket

A nyári esték egyik színfoltját jelentette a Széchenyi ligeti strandfürdőben megrendezett vízimozi sorozat, melyen a legkülönbözőbb filmeket vetítették a szervezők. Vászonra került itt többek között a Kóristák, a Trains-potting, és a Psycho.

- Az idei évben csak az utolsó vetítés maradt el, a többit kivétel nélkül sikerült megtartani. Ezzel ellentétben tavaly négy előadást kellett elnapolnunk, hiszen az ilyen rendezvényeket döntően befolyásolja az időjárás. Az utolsó alkalmon pont a Fehér tenyér című filmet vetítettük volna, amelyre nagyon sokan voltak kíváncsiak - mondta el lapunknak Rakk László, a vetítések egyik főszervezője. (Őt a technikai rész lebonyolításában néhány alkalommal Dévai András, a sportközpont műszaki vezetője helyettesített.)

2007. szeptember 14.

Rokkantak világnapja

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezi Szentes Város Gondozási Központja, a NOSZA 2005. Kht., valamint a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szentesi Csoportja ".a szeretet mindent elfogad." című rendezvényt, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A rokkantak világnapja alkalmából megszervezett, s a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét elősegítő programsorozatnak a Megyeháza ad otthont, szeptember 21-én fél 9-től 15 óráig. A megnyitót követően szakmai előadásokra kerül sor, és ezzel egy időben a Kossuth téren, "játék határok nélkül" címmel sportos vetélkedők zajlanak. Az ezek után megrendezésre kerülő délutáni kulturális bemutatók pedig igazi élményt ígérnek, hiszen a fogyatékkal élők előadását láthatják a résztvevők és az érdeklődők.

Ezzel párhuzamosan állandó kiállítás is várja a vendégeket, melyen a fogyatékkal élők hétköznapi életéből készített fotók, valamint a szervező intézményeink tevékenységéből összeállított képek tekinthetők meg a nap folyamán. A program egyik érdekessége a szeretetkapu, ami szimbolikus formában jeleníti meg a szlogent: ".a szeretet mindent elfogad.", és ezen áthaladva, a szeretet tudatos átélését.

A szervezők különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy a rendezvényen keresztül minden érdeklődő megismerhesse a másságot. Megértse azt a tényt, hogy nekik nem sajnálatra, csupán segítségre van szükségük, s hogy ők is értékes tagjai a társadalomnak. Ezek az emberek megtanítanak feltétel nélkül szeretni, alázatosnak lenni, és olyan türelemre nevelnek, amely nem velünk született. Ezt kell (kellene) megtanulnunk.

Ezért rajzpályázatot is hirdettek az általános iskolás gyermekeknek, melynek témája, hogy ők hogyan képzelik el a fogyatékkal élők mindennapjait.

2007. szeptember 14.

Hőguta

Riportot készítenek egy hegyi pásztorral, megkérdezik, hogyan telik el egy napja:

- Hát, reggel négykor felkelek, megiszok néhány kupica pálinkát.

- Ez így nem lesz jó, mert ezt a műsort gyerekek is fogják nézni. Pálinka ivás helyett mondja azt, hogy elolvas egy könyvet. Ez jó hatással lesz a gyerekekre.

- Jó. Reggel négykor felkelek, elóvasok néhány könyvet. Viszek magammal a legelőre is párat, oszt míg a birkák legelnek, én óvasgatok. Este beterelem a birkákat, majd e'mék a könyvtárba, oszt ott óvasgatunk a cimborákka'. Amikó' ott mindent kióvastunk, el szoktam menni a Józsihoz, mer' neki van otthon nyomdája...

2007. szeptember 14.

Adó-infó

Törőcsik Norbert rovata

Tanulmányi szabadidő

A tanulmányi szabadidő akkor is jár a munkavállalónak, ha nincsen tanulmányi szerződése, de iskolai rendszerű képzésben vesz részt. Nem köthető tanulmányi szerződés munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján járó kedvezmények biztosítására, valamint ha a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót. Ha a munkáltató kötelezte a munkavállalót a szükséges képzettség megszerzésére, akkor köteles megtéríteni a képzéssel kapcsolatos valamennyi költséget (tandíjat, vizsgadíjat, könyveket, utazási, illetve szállásköltséget). Így a tanulmányi munkaidő kedvezmény idejére is megilleti a munkavállalót a munkaszerződés szerint egyébként járó díjazása.

2007. szeptember 14.

Tóni bácsi konyhája

  • Pirított fehér káposztával töltött csirkecomb
  • Sajtos-tepsis burgonya
2007. szeptember 14.

Új országos csúcs!

Minden eddigi eredményt felülmúló szereplés a IX. Szenior Úszó Európa Bajnokságon Kranjban. A Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének 16 egyesületének versenyzői alkotta magyar csapat messze felülmúlta eddigi legjobb teljesítményét, amelyet a 2 évvel ezelőtt a Stockholmban rendezett Európa Bajnokságon ért el. A pontversenybe az első nyolc helyezett versenyzők eredménye számít bele, amelyhez a Szentesi Delfin ESC versenyzői is hozzájárultak. Eddigi pályafutásuk alatt még soha nem sikerült ilyen jó eredményt elérnie a csapatnak az igen erős mezőnyt felvonultató Európa Bajnokságon.

Eredmények: dr. Venczel Kincső (200 vegyes 2.), Berezvainé Virágos Éva (800 gyors 3. Új országos csúcs!) (200 hát 7., 100 hát 7.), dr. Bakacsi Gyula (50 hát 4., 200 mell 4., 100 hát 4.), Pólyáné Téli Éva (100 pille 5., 200 pille 6., 50 pille 7.), Melkuhn Dezső (200 pille 5.), Felvégi Zsuzsanna (400 gyors 7., 5 km nyílt vízi úszás 7.).

4x50 m női vegyes váltó III. kcs: 6. Szentes (Virágos É., Téli É., Csák Zs., Pengő E.).

A pontszerző helyek mellett még több értékes helyezést szereztek úszóink, elmondható, hogy mindenki jobb teljesítményt nyújtott, mint két éve. A csapat további tagjai: Dancsóné Csák Zsuzsanna, Bocskay Zsófia, Debreczeni Beáta, Barakonyi Judit, Pengő Erzsébet, Orosz Erika, Pólya Sándor, Kasza József, dr. Kanyó Ádám és Horvát László.

Pólyáné Téli Éva

2007. szeptember 14.

Sok a sérült

NB I-es női futsal

Célegyenesbe fordult a Szentesi Futsal Club NB I-es női csapatának felkészülése a 2007/2008-as idényre. Az első fordulóra szeptember 16-án, vasárnap 16 órakor kerül sor Szentesen, a városi sportcsarnokban, ellenfél a Bp-i Vesta. A tervekről beszélgettünk Tóth Antallal, a csapat vezetőjével és edzőjével.

- Minden évben van változás a csapat háza táján - kezdte az edző. - Egy játékosunk elment, hármat pedig sikerült leigazolni. Sajnos sok jó hírrel nem tudunk szolgálni. Igazán a felkészülésünk nyári szünettel zajlott, illetve két játékosunk Kiss Etelka és Heidt Edina térdsérülést szenvedett. Új játékosaink: Szabó Nóra (Kiskunfélegyházáról), ügyes, tehetséges, de szokni kell neki a teremfocit. Szintén kiskunfélegyházi Bali Cintia. Gyuláról érkezett a 17 éves Durkó Zita.

- A két húzóember megsérült. A gondok mellett, milyen terveik vannak az idényre?

- Tisztes helytállást kérek.

- Most több csapat van, mint tavaly?

- Létszámban elvileg több van. Salgótarján két csapattal indul, akárcsak a Vesta, ők a juniorokat is indítják. További ellenfeleink között szerepel, az ismét megszervezett Berettyóújfalu (1997-ben bajnok volt, majd megszűnt). Nagy riválisunk lesz a Tolna, Universum (Bp.), Gödöllő, Miskolc. Összesen tíz együttes küzd a pontokért. Az előző idényt nyolc gárda fejezte be.

- Mennyire kiegyensúlyozott a csoport?

- A Vesta és az Univer-sum kiemelkednek. Magunkat a középmezőnybe teszszük. Biztos, hogy a többi gárdával nagy csatát vívunk. Nem ijedünk meg senkitől. Bármelyik együttes jön Szentesre, nagyon megszenved a pontokért. Köszönöm az új idényre adott támogatást a fábián-sebestyéni önkormányzatnak és a Hungerit Zrt.-nek.

Dunás-Varga Zoltán

2007. szeptember 14.

Három gól, három pont

Csanyteleki győzelem

Csanyteleken tudott nyerni az elmúlt hétvégén a Szentesi Kinizsi megyei másodosztályú labdarúgó csapata. Bozóki Zoltán vezetőedző beszámolója szerint azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést játékosai, éppen ezért volt némileg meglepő, hogy egy pontrúgás után a hazaiak szerezték meg a vezetést. Gyorsan egyenlített a Szentes, egy beadás után Érsek szerzett gólt, a 33. percben pedig Borbás találatával már nálunk volt az előny. A pihenő után megpróbált magasabb sebességi fokozatba kapcsolni a Csanytelek, ám igazi gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk a vendégek kapuja előtt. A mérkőzés végén mindent egy lapra feltéve rohamozott a hazai csapat, még a kapusuk előrehúzódott egy támadásnál, ezt kihasználva, labdaszerzés után Tolnai gurított az üres kapuba, bebiztosítva ezzel a Kinizsi sikerét. Az újabb három pont begyűjtése után szeptember 15-én, szombaton 16 órától az Üllés gárdájával mérkőznek Págerék, a helyszín a Pusztai László Sporttelep.

H. V.

2007. szeptember 14.

Rögbi-bemutató

A Szentesi Vasutas Sport Club '91-esek rögbi szakosztálya most alakuló junior csapatába várja a 14-18 éves fiatalokat. A világ legnépszerűbb sportját mutatják be az érdeklődőknek szeptember 22-én, szombaton 14 órakor. A MÁV-pályán vetítéssel egybekötött tájékoztató után a felnőtt csapat edzését is megnézhetik a jelenlévők. Bővebb információ: 20/555-4097, www.szentes.rugby.hu

2007. szeptember 14.

Labdarúgó torna

A Szabadidős Sportklub augusztus 19-én éjszakai kispályás labdarúgó tornát szervezett, de akkor a vihar miatt elmaradt. A tornát szeptember 9-én, vasárnap a Dr. Papp László Sportcsarnokban rendezték meg, melynek eredményét közöljük.

1. Laver 2000, 2. Szabadidős SK (Dream Team), 3. Tök Ászok, 4. Hungerit. Legjobb góllövő Kovács Zoltán a Tök Ász csapatból.

2007. szeptember 14.

Tanulságos vereség

Elkezdődött a futsal NB I 2007/2008-sa szezonja. A Legrand-MetalCom Szentes csapata Berettyóújfalun lépett pályára a Mezei-Vill FC vendégeként, ahol hagyományosan nagy csatát vív egymással a két együttes. Ezúttal sem volt mindez másként, sajnos azonban a találkozó végén a hazaiak örülhettek. A 3-1-es vereséget követően Koncz Zsolt, a Legrand játékos edzője elmondta, hogy egy kiválóan felkészült ellenfél ellen a jelentős játékos mozgáson átesett csapata végig egyenlő ellenfélnek bizonyult. Az első félidőben a hazaiak két gólos előnyre tettek szert, ami alapvetően meghatározta a mérkőzés további kimenetelét. Fordulás után többet birtokolta a labdát a Szentes, gólt is szereztek a mieink, egyenlíteni azonban nem sikerült. Koncz szerint erre a vereségre a továbbiakban is lehet építeni, a megfelelő tanulságok levonása után. Arra a kérdésre, hogy hány fordulónak kell eltelnie ahhoz, hogy játékban is olyat mutasson a csapat, ami elvárható lenne, a vezetőedző azt felelte, hogy a negyedik-ötödik forduló után már illene összeszokott csapat benyomását keltenie a társaságnak. Azt gyorsan hozzátette, hogy a pontok gyűjtésére nem szeretnének ennyit várni, szeptember 17-én, hétfőn este 20 órától a Dr. Papp László Sportcsarnokban az újonc Győr ellen jó lenne megszerezni az első idei győzelmet.

Hering Viktor

2007. szeptember 14.

Asztalitenisz

Az NB III-as Észak-Alföld csoportban szeptember elején rendeztek asztalitenisz bajnokságot. Az első fordulóban a Szentesi Kinizsi SZITE a Lakitelek együttesével játszott és 10-8 arányban vesztett. (Győzelmek: Csúcs J. 2, T. Nagy Zs. 2, Simon V. 1, Takács L. 2, Kürti-T. Nagy páros 1). A második fordulóban a Kinizsi a Szolnoki Honvéd SE csapatával pingpongozott és 13-5-re nyert Kurca-parti gárda. (Győzelmek: Csúcs 3, T. Nagy 3, Simon 3, Takács 3, Simon-Csúcs páros 1).

2007. szeptember 14.

Békákból lesznek a cápák

A sikeres nyári úszótábor és az augusztusi szünet után beindultak az edzések a Szentes Városi Úszóclubban.

A tanévkezdés napján indult a fiatal úszók tréningezése, aznapi kilátogatásunkkor (talán az utolsó hideg-és esőmentes napon) már javában folyt a ráhangolódás a tanmedencében. Mostantól 11 hónapig jönnek a versenyek, havi 2-3 is, mondja Paulovics Tamás, az úszóklub elnökhelyettese. Mintegy 150-en úsznak az egyesületben, ebből a múlt évben 89 gyerek indult versenyen, a tréner szerint ez a szám idén növekedni fog. Szeptember 15-én lesz Orosházán egy emlékverseny, majd Vásárhelyen megyei utánpótlás-verseny, Hajdúszoboszlón nemzetközi mezőny indul október végén, azon is, és a novemberi bajai nemzetközi tornán is részt vesznek a szentesiek.

2007. szeptember 14.

Bemutatkoztak

Az új szerzemények Zsohár Árpád ügyvezetőt hallgatják

A megyeházán tartott sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a média munkatársainak szerdán kora este városunk férfi és női első osztályú vízilabda csapata, valamint a két együttest támogató névadó szponzorok mindegyike. A hölgyek a szeptember 15-én rajtoló szezonban Hungerit-MetalCom Szentes néven szerepelnek a bajnokságban. A tavalyi játékos keretből többen távoztak a nyár folyamán, pótlásukat elsősorban a saját nevelésű játékosokkal, illetve három rutinos vízilabdázóval igyekszik megoldani Kocsis István vezetőedző. Tóth II Andrea, a válogatott kapusa Olaszországból, Ábel Krisztina az ASI-Vasasból igazolt Szentesre, míg az ausztrál idegenlégiós, Libby Magannt országának első tíz góllövője között tartják számon.

2007. szeptember 14.

Lágyékon szúrták

Ismét betörtek az Autark Kft. telephelyére, ahonnan százezres nagyságrendben vittek el színesfémeket a tolvajok.

"Dolgoznak" a kerékpártolvajok. A bűnözők számos kétkerekűt "kötöttek el" éjszakai szórakozóhelyek elől, tekintet nélkül arra, hogy a bringák le voltak-e zárva vagy sem.

Késsel szúrt meg egy férfit egy nő néhány nappal ezelőtt. Az előzetes szóváltást követően a gyanúsított egy alkalommal lágyékon, egyszer pedig háton szúrta ismerősét, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nő ellen súlyos testi kísérlete miatt rendelt el nyomozást a rendőrség.

2007. szeptember 14.

Véradás

Szeptember 27-én, csütörtökön 13-18 óráig kamionos véradást szervez a Magyar Vöröskereszt területi szervezete és a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó osztálya a Kossuth téren. A szervezők mindenkit várnak, aki betöltötte 18. életévét és egészségesnek érzi magát!

2007. szeptember 14.

Új fővállalkozó

Eddig a kecskeméti székhelyű Polydom Zrt volt a kivitelezője a város központjában lévő Református Nagytemplomnak és az idősek otthonának. Ahogyan arról lapunk is beszámolt szeptember 7-én megnyitották az otthon kapuit, s az érdeklődők megtekinthették a belső teret, valamint a parkot is. Ez az intézmény elkészült, műszaki átadása pedig már folyamatban van, azonban a templom felújítása csupán ötven százalékos. Időközben a fővállalkozó ellen felszámolási eljárás indult. Az alvállalkozók sem kapták meg a pénzüket az elvégzett munka után, bár a megrendelő szentesi önkormányzat hajlandó kifizetni a készültségi állapotnak megfelelő díjat, hogy ebből juthassanak pénzükhöz az alvállalkozók. A felszámolóbiztos azonban a teljes összeg befizetését követeli, amiből a Polydom Zrt. tartozásait fizethetné ki, már amekkora adósság kiegyenlítésére elég lenne a pénz. Ez azonban nem garantálja, hogy az alvállalkozók is megkapják az általuk igényelt összeget.

A Református Nagytemplom befejezésére egyébként újabb közbeszerzési eljárást írtak ki nemrég, s amennyiben sikerül megfelelő kivitelezőt találni, akkor jövő nyárig elkészülhet a templom felújítása.

Hírforrás: Rádió Szentes

2007. szeptember 14.

Tilalom vége

Az erdőkre és az erdők melletti területekre június 20-tól elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium - az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal egyetértésben - szeptember 8-tól feloldja. A minisztérium emellett felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad. A gyújtott tüzet azonban nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell eloltásáról. Ezen kívül felhívja a telektulajdonosok figyelmét, hogy az őszi avar és gyomégetésnél fokozott figyelemmel járjanak el, mert a gyorsan haladó tűz könnyen elérheti az erdőt, vagy a lakott területeket.

2007. szeptember 14.

Emléktorna és bajnoki

Szeptember 14-15-16-án, péntektől vasárnapig rendezik a ligeti sportuszodában a Cserháti Gyula Vízilabda Emléktornát. A Pendola-Szentes-Elektro-glob csapata pénteken délelőtt 10 órakor a Szolnokkal, este 19 órakor az Araddal, szombaton 10 óra 30 perctől a Cluj Napocával, 19 óra 30 perctől a BVSC-vel, míg vasárnap 13 órakor a Ferencvárossal mérkőzik meg a kupáért. Szombaton rajtol a női OB I is, ezen a napon 18 órakor a szurkolók a Hun-gerit-MetalCom-Szen-tes-ASI-REHAU találkozót is megtekinthetik.

2007. szeptember 14.

Rádiós fogadó

A Rádió Szentes (106,1 MHz) műsora a Rádiós fogadóóra szeptember 19-én, szerdán 10 órakor lesz hallható. A műsor vendége: Szigeti Miklós Szentes Kistérség Többcélú Társulás irodavezetője és Gyömbér Ferenc Helyi Vidékfejlesztési Iroda irodavezetője.

A műsor témája: Szentes Kistérség Többcélú Társulása sikerrel pályázott a Helyi Vidékfejlesztési Iroda létrehozására, mely már működik. Mi az iroda feladata? Milyen új vidékfejlesztési programok, lehetőségek vannak a kistérség települései számára?

Az adásban, mint már megszokott, a frissen megfogalmazott, kérdésekre is szívesen válaszol a vendég.

2007. szeptember 14.

Családi események

Született: Váradi Ferencnek és Bese Anitának (Dr. Mátéffy u. 4.) Ferenc Márk, Gödő Sándornak és Zsoldos Éva Gabriellának (Kéreg u. 37.) Lili, Nagy Róbertnek és Vincze Zsuzsannának (Kossuth u. 14.) Zsuzsanna, Baranyi Ferencnek és Német Ibolyának (Aulich L. u. 1.) Barna Álmos, Vágvölgyi Zoltánnak és Dobra Melindának (Szent I. h. u. 10.) Dániel László, Remzső Istvánnak és Szeberényi Ritának (Daru u. 14.) Csenge, Lucza László Jánosnak és Kenyeres Mónikának (Apponyi tér F. ép.) Balázs, Keresztes Zsoltnak és Csuka Zitának (Deák F. u. 85.) Dávid, Roszik Zsoltnak és Karai Annának (Kossuth u. 36/B) Zsombor Zsolt, Szűcs Gábornak és Fodor Évának (Csongrád, Arany J. u. 48.) Barnabás Gábor nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Bende Attila (Kecskemét) és Szerencse Erzsébet (Fábiánsebes-tyén, Hámán K. u. 2.), Bíró Jenő (Fábiánsebestyén, Úttörő u. 6.) és Horváth Ágnes (Árpádhalom, Székács E. u. 21.), Tirpák Roland és Kormányos Mária (Sáfrán M. u. 29/A), Berezvai Zoltán és Németh Mónika (Korsós sor 16.).

Elhunyt: Bodor Pálné Gyuricska Veronika (Nagynyomás, Tanya 16/B), Németh Imréné Gál Erzsébet (Nagyhegyszéli út 19.), Szabó Mátyásné Váczi Eszter (Mikecz u. 10.), Kalmár Sándorné Erdőháti-Nagy Terézia (Farkas M. u. 7.), Dobó Sándorné Fogas Erzsébet (Csongrád, Szőlőhegyi u. 30.).