2007. szeptember 14.

A kormány szorításában

Az adó és a járulékok kérdése befolyásoló tényező

Bőhm Sándor

Megtartotta éves közgyűlését a Szentes és Vidéke Ipartestület. Bőhm Sándor elnök beszámolójában szólt a 2007-ben bevezetett adó- és járulékváltozások hatásairól, továbbá taglalta az iparosságot sújtó szigorításokat. Elmondta, ezek miatt sok tagjuk döntött a vállalkozása visszaadása mellett.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2006-ban az egyéni vállalkozások száma országos szinten drasztikusan, több mint 40 ezerrel csökkent. 2007-ben ez a csökkenési folyamat a bevezetett szabályzók következtében nem állt meg, mivel a hazai mikro- és kisvállalkozások egy része a működőképesség határán dolgozik.

A beszámolóban elhangzott, hogy februárban felújították számítógépparkjukat, annak érdekében, hogy az elektronikus bevallásokat maradéktalanul el tudják készíteni. Áprilisban pedig a közmű-fejlesztési hozzájárulás összegét egyenlítették ki. A módosítás a tervezettnél magasabb (közel fél millió forint) többletkiadást eredményezett számukra. Költségeik a beszámolási időszakban a tervezettnél jobban emelkedtek. A megnövekedett kiadások fedezetét olyan többletszolgáltatások biztosították, mint a 2007-ben bevezetett adó- és járulékbevallások elkészítése, valamint azok elektronikus feldolgozásáért kapott tagdíj-hozzájárulás. Ennek ellenére a két iparos gyűlés között eltelt időszakban működésünkhöz sem hitelt, sem lekötött pénztartalékainkat nem kellet igénybe venni. Az ipartestület anyagi helyzetét az elnök továbbra is stabilnak ítélte meg.

- Az elnökségi beszámolók és az iparos gyűlések fő témája évek óta a vállalkozásokat érintő megszorítások, valamint a nehezedő gazdasági helyzet taglalása. Az ipartestületnek, mint érdekképviseleti szervezetnek egyik legfontosabb feladata tagjainak tájékoztatása az életbe lépett törvények és rendeletek módosításáról. Csak így segíthetjük tagságunk gazdasági talpon maradását - jelentette ki az elnök, majd kitért néhány fontosabb adó-és járulékkérdésre. Szólt arról, hogy a beígért "egyszerűsítések" milyen terheket jelentenek a mikro- és kisvállalkozásokra egyaránt.

Bőhm Sándor beszélt arról, hogy a telepengedélyezési eljárást újabb szakmákkal bővítették ki, ami több esetben azt eredményezte, hogy 50 éve működő vállalkozásokat az iparos megszűntetni kényszerült. Több alkalommal tiltakoztak azért, hogy a működő iparosok, az Európai Unió más tagországaiban élő társaikhoz hasonlóan felmentést kapjanak a szigorítások alól mindaddig, amíg tevékenységükben változás nem történik.

Gyűlés résztvevői az elnöki beszámolót hallgatják

Az elmúlt években több alkalommal is napirendre került a kisvállalkozásokat érintő körbetartozások ügye, melyet a Parlament is több- kevesebb sikerrel tárgyalt. Legutóbb ez év július 25-i ülésén fogadták el a képviselők a körbetartozások mérséklése céljából történő törvénymódosításokat, melyek július 7-én léptek hatályba. Ezek a módosítások némi biztonságot nyújtanak azoknak az iparosoknak, akik alvállalkozóként dolgoznak. A körbetartozások elkerülése végett az országos szövetség ajánlására a Szentes és Vidéke Ipartestület is együttműködési megállapodást kötött az EYE WATCH Global Network Kft.-vel a kintlévőségek behajtása érdekében.

Az elnöki beszámoló érintette az IPOSZ XIX. programalkotó és tisztújító küldöttgyűlését, amely értékelte a testületek elmúlt négyévi munkáját.

A küldöttgyűlés elfogadta a gazdálkodásról szóló jelentést, valamint jóváhagyta az IPOSZ 2007. évi költségvetésére tett javaslatot. Azt követően sor került a szervezet tisztségviselőinek megválasztására. A küldöttgyűlés újabb négy évre bizalmat szavazott Szűcs György elnöknek. Bőhm Sándor továbbra is a felügyelő-bizottság elnökhelyettese maradt.

Szeptember 27-én csütörtökön délelőtt 9 órától az ipartestület székházában rendezik meg az IPOSZ Napok - Nyitott Lapok rendezvényt, melyre várják Magyar Annát, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökét, Szirbik Imre polgármestert, országgyűlési képviselőt, Dr. Szeri Istvánt, a Csongrád-megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és természetesen a fórumot összehívó IPOSZ országos elnökét és alelnökeit.

Lovas József

* * *
A gyűlésen ezúttal is adtak át kitüntetéseket. 50 éves kisipari- és vállalkozói munkájáért Szűcs Lajos műszerész arany emlékgyűrűt, 25 éves kisipari tevékenységéért Mokány Ferenc kaputelefon és villanyszerelő mester és Puskás Imre teherfuvarozó ezüstgyűrűt kapott. Több éves az Ipartestület munkáját ismertető tevékenységéért emléklapot vehetett át dr. Gergely György, az Iparos Újság újságírója, valamint lapunk felelős szerkesztője és fotósa, Lovas József és Vidovics Ferenc.