2007. szeptember 14.

Békákból lesznek a cápák

A sikeres nyári úszótábor és az augusztusi szünet után beindultak az edzések a Szentes Városi Úszóclubban.

A tanévkezdés napján indult a fiatal úszók tréningezése, aznapi kilátogatásunkkor (talán az utolsó hideg-és esőmentes napon) már javában folyt a ráhangolódás a tanmedencében. Mostantól 11 hónapig jönnek a versenyek, havi 2-3 is, mondja Paulovics Tamás, az úszóklub elnökhelyettese. Mintegy 150-en úsznak az egyesületben, ebből a múlt évben 89 gyerek indult versenyen, a tréner szerint ez a szám idén növekedni fog. Szeptember 15-én lesz Orosházán egy emlékverseny, majd Vásárhelyen megyei utánpótlás-verseny, Hajdúszoboszlón nemzetközi mezőny indul október végén, azon is, és a novemberi bajai nemzetközi tornán is részt vesznek a szentesiek.

A versenyzők között 15 éves a legidősebb, tehát az egyesületet tanulmányai miatt elhagyó felnőtt úszó, Mordvincev Sándor mögött keletkező űrt egyelőre nem tölti be senki. Így hát lányok szállítják a jobbnál-jobb eredményeket: Csák Anikó, Juhász Nóra, és vidékbajnokságon bronzérmes váltó (Csák, Dajka Dalma, Mizre Flóra, Helbert Stefánia). A versenyzők heti 8-9 edzésen vesznek részt, reggel 6-7 óra között, délután pedig 5 órától vannak tréningek, ha nincs verseny, szombat reggel 8-tól is. Járnak Dere-kegyházról, Szegvárról is. Koruk és úszásban való jártasságuk alapján béka, delfin és cápa csoportokba sorolják a diákokat. Ám inkább a gyermekek rendszeres sportoltatása a cél Paulovics magyarázata szerint. A delfinekből nem csak cápák lesznek, hanem innen kerülnek ki az egészségmegőrzésért úszók és a vízilabda iránt érdeklődők is.

Úszódeszkával tempóznak Vidovicsné Szamosi Csilla tanítványai, óvodás korúaktól másodikosig. Ez egy előkészítő csoport, itt még rendezni kell a sorokat, de akad, aki már majdnem 2 kilométert is megtesz egy-egy edzésen, s vannak már versenyzők is, például a 2001-es Sarusi Kis Lídiát említi Csilla. Nyáron nagyon szépen dolgoztak a nagymedencében, de itt leér a lábuk, s ezt ki is használják néhányan, mondja edzőjük a gyerekekről.

Innen Vincze Edithez kerülnek, ő foglalkozik a delfinekkel, a '97-es, '98-as születésűekkel. A kellemes hőmérsékletű vízben a kisebbek napi egy órát, heti egyszer másfelet, a nagyobbak rendszeresen másfél órát úsznak. Edit azt mondja, ennyi edzéssel már lehet viszonylag jó eredményt elérni, komolyabb szinten, persze ennek dupláját teljesítik. Hitvallásuk a köztes megoldás: legyen sikerélményük a gyerekeknek, de ne eddzék túl őket.

Kovács Brigittának kezdő és haladó csoportja is van. A gyerekeknek a legnagyobb motiváció, ha meg kell oldaniuk egy feladatot, példának a háziversenyeket hozza Brigitta. Nagy segítség a szülőktől is, hogy motiválják gyermekeiket. Nagy büszkesége Rácz Nikolett, akivel külön foglalkozik. A tíz éves kislány a mozgássérültek országos bajnokságán 100 m mellen, 50 m gyorson és 100 m pillangón is nyert.

D. J.