2007. szeptember 14.

Adó-infó

Törőcsik Norbert rovata

Tanulmányi szabadidő

A tanulmányi szabadidő akkor is jár a munkavállalónak, ha nincsen tanulmányi szerződése, de iskolai rendszerű képzésben vesz részt. Nem köthető tanulmányi szerződés munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján járó kedvezmények biztosítására, valamint ha a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót. Ha a munkáltató kötelezte a munkavállalót a szükséges képzettség megszerzésére, akkor köteles megtéríteni a képzéssel kapcsolatos valamennyi költséget (tandíjat, vizsgadíjat, könyveket, utazási, illetve szállásköltséget). Így a tanulmányi munkaidő kedvezmény idejére is megilleti a munkavállalót a munkaszerződés szerint egyébként járó díjazása.

Változások a cégalapításnál

A társasági törvény szeptember 1-jétől hatályos szabályai változnak így gyorsabb és olcsóbb lesz a cégalapítás, nagyobb a tulajdonosok döntési szabadsága és szigorúbb az ügyvezető felelőssége. Az elektronikus úton érvényesíthető, egyszerűsített cégeljárás feltételei változnak, az alapítást megkönnyítő törvényi szerződésmintákat már nemcsak a kisebb vállalkozások, hanem a részvénytársaságok is alkalmazhatják. Az egyszerűsített cégeljárásban alacsonyabb az illeték, cégformától függetlenül egységesen tizenötezer forintot kell majd fizetni, a vállalat bejegyzésének közzététele ingyenes lesz. Az új szabályozás értelmében a kft. és a zrt. alapítóinak ezentúl kevesebb törzstőke-minimumot kell felmutatni: kft.-nél 3 millió forintról 500 ezerre, a zrt.-nél pedig 20 millió forint helyett 5 millióra mérséklődik a megkövetelt összeg.

Mit jelent az egyszerűsített cégeljárás: új szerződésminták, zrt. alapításánál is, 15 ezer forintos illeték, ingyenes közzététel.

Iskolakezdési támogatás

A munkáltató a szülők részére iskolakezdési támogatást adhat- NEM kötelező csak adható-, a törvény erre a tanév első napját követő 60 napig még lehetőséget biztosít. Az adómentesen nyújtható támogatás gyermekenként legfeljebb 20 ezer Ft. A közoktatásról szóló törvényben meghatározott tanuló jogán részesülhet a szülő (szülők) iskolakezdési támogatásban. A gyermek az általános iskolai tanulmányait ebben az évben kezdő, illetve az általános vagy középiskolában tanulmányokat folytató tanuló. A támogatás a következő formákban nyújtható: 1. a munkáltató nevére szóló számla alapján, 2. kizárólag tankönyv, taneszközök, gyerekruházat vásárlására jogosító utalvány átadásával 3. a munkáltató is megvásárolja és átadja a termékeket.
Az elektronikus bevallás kedvezménye

Az egyéni vállalkozó bevétele nem haladja meg a 4 millió forintot és a könyvvezetését szakemberre, képviselőre bízza, úgy a fizetett díj 15 százalékával csökkentheti 2007. évi fizetendő adóját. Ha ő végzi számviteli, könyvvezetési feladatait, úgy a 2006/2007. évben vásárolt bármilyen számítástechnikai eszköz amortizációjának és internet-szolgál-tatás költségének 10 százalékát érvényesítheti adókedvezményként.

Törőcsik Norbert