2007. szeptember 14.

A szép mozgás művészei

Hastáncverseny és gála - városunkban először

Az oktató egy budapesti gálan

Idén első alkalommal rendez országos, nyílt pontozású versenyt Szentesen a Fata Morgana Orientális Tánciskola. Az iskola négy éve működik hivatalos keretek között. Művészeti vezetőjük, Nagy Marietta orientális táncoktató lapunk érdeklődésére elmondta, korábban is tanítottak táncot, de csak baráti körben. Szentes környékén kevésbé ismertek, ellenben országosan már jó hírük van. Budapesti és vidéki gálákon rendszeresen fellépnek, sokat szerepelnek közönség előtt.

Mint mondja, nyolcvan tanítványa van, több településen, így Muronyban, Mező-berényben, Békéscsabán, Szentesen és Csongrádon oktat. A koreográfiák közösek, tehát akárhova mennek fellépésre, össze tudnak dolgozni. A klasszikus egyiptomi hastánccal foglalkoznak, véleménye szerint ez a legkultúráltabb vonal, az egyiptomi néptáncot ötvözték az 1900-as évek elején a klasszikus orosz balettel, illetve az európai klasszikus zenével, hogy az európai ember számára is élvezhetővé tegyék.

- Ezt a stílust nagyon nehéz megtanulni, nehéz oktatni, mert teljesen idegen ritmusvilágú zenéről van szó, amihez hozzá kell szokni - folytatja Nagy Marietta. - Ezért van az, hogy a kezdőket, illetve a középhaladókat modern zenére tanítom, ami a közönség számára is élvezhető és követhető. Az alapmozdulatok modern zenére történnek, de már a klasszikus egyiptomi hastánc tükrében. A koreográfiákban ezek vissza is jönnek. Amit táncolunk, az a klasszikus egyiptomi tánc, a közel-keleti táncok egyik átalakított változata. Az összes közel-keleti nép jellegzetes ritmusa, tánca megtalálható benne. Ezért is nehéz ez a tánc. Nagyon komoly tánctörténeti háttérrel kell megismerkedni.

Az I. Szentesi Hastáncverseny október 23-án délelőtt 10 órakor kezdődik a Megyeháza Kulturális- és Konferencia Központ nagytermében. A verseny gyermek egyéni és csoportos, valamint kezdő, haladó szóló és csoportos kategóriákban mutatják be tudásukat. A zsűri tagjai hazánk elismert orientális táncművészei és mestertanárai, világversenyek győztesei. Ők és a kategóriák első helyezettjei a versenyt követő gálán színvonalas ízelítőt adnak közönségüknek az orientális tánc világából. A gála 18 órakor kezdődik.

Szeretném, ha minden szentesi, Szentes környéki csoport képviseltetné magát, hiszen nem csak a mi iskolánkról szól az egész, azért, mert mi szervezzük. A nyitótáncot iskolánk adja. Én is szólózok utána. Meglepetés is lesz. Aki szereti a szép mozgást, a belülről és mélyről jövő táncokat, az nem fog csalódni bennünk. A versenyt hagyományteremtőnek szánom.

(lovas)