XXXVII. évfolyam 31. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Benépesül a sétálóutca
 

2006. augusztus 4.


Befejezéséhez közeledik a szentesi városközpont átalakítása. A Nagy Ferenc utcában és környékén már folyamatosan végzik az utca-bútorok elhelyezését, a padokat, a szemeteseket a kijelölt helyükre rakják, majd a virágosítást is elvégzik az önkormányzat munkatársai. A sétáló utca, valamint a felújított Szent Miklós tér ünnepélyes átadása augusztus 17-én lesz.

A következő hetekben elkészül a Jövendő utcai további rész, a Horváth Mihály utcától a Rákóczi utcáig. A gépjárművek már a kialakított parkolót is igénybe vehetik.

 


 

Nem lesz vízkorlátozás
 Hosszú, forró nyár?

2006. augusztus 4.


Ikládi András műszaki vezető

A kánikula próbára teszi az embereket, de a termőföldek is igénylik a locsolást. A Szentesi Víz-és Csatornamű Kft.-nél arról érdeklődtünk, van-e elegendő víz, és milyen a társaság jelene és jövője? Ikládi András műszaki vezető szerint víztermelés vonatkozásában ez a nyár nem tekinthető kiugrónak.


Bővebben


 

Műszaki hiba a strandon
 Klórgáz szabadult fel a medencében

2006. augusztus 4.


Augusztus elsején, kedden este már rémhírként terjedt az országos médiában is, hogy tömeges klórgáz-mérgezés történt a ligeti strandon. Tomcsányi Ferenc, a Sportközpont igazgatója, hogy megfékezze a rémhírek továbbterjedését sajtótájékoztató keretében informálta a helyi média munkatársait.


Bővebben


 

Újra a kórházé a vérellátó
 

2006. augusztus 4.


Nehéz napokat élt, él meg a Dr. Bugyi István Kórház, mindamellett kellemesebbek is követik egymást. Augusztus 1-jével visszatért az egészségügyi intézmény kebelébe a vérellátó állomás. Sokak számára igen tanúságos körülmények között történt az egész.

- Hosszú volt a küzdelem, tárgyalások sorozatát követően jutottunk el idáig - jegyezte meg Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő. - Köszönöm a sajtónak, hogy a híreket tálalva, úgymond kibillentette a tárgyalófeleket a nehéz pillanatból. És köszönöm a Csongrád Megyei Közgyűlés áldozatvállalását is, hiszen valamivel több, mint egymillió forint költségvetési injekciót kapott a kórház és a vérellátó rendszer. A vérellátó visz-szatérve a kórházba biztos hátteret ad a műtéti osztályoknak, a szentesi emberek gyógyulásának.


Bővebben


 

Bekötési díj nélkül
 Szentesi kábeltelevíziózás

2006. augusztus 4.


Olvasóink kérésére megkerestük a Szentesi Kábel Kft. ügyvezető igazgatóját, Medvecz Pétert és kereskedelmi igazgatóját, Csibi Ferencet, és a helyi kábeltelevíziózásról kérdeztük őket.

- Több helyen építünk és üzemeltetünk kábeltévét és internetes hálózatot az országban - mondja Medvecz Péter. Jellemzően kis településeken, falvakban szolgáltatunk, Szentes nagynak számít. A budapesti harmadik kerület is kivétel. Tavaly vettük meg a szentesi céget, mert az akkori tulajdonos már nem akarta vagy nem bírta felvenni a ritmust azokkal a változásokkal, ami a digitalizálás, a szélessávú internet-adatátvitel, illetve a telefonszolgáltatás bevezetésével jár. Ez másféle ismeretet és tudáskört kíván, és más jellegű hálózatépítési technológiát jelent, mint a korábbi kábeltévézés. Ez egy vonalas hálózat, vagyis a vonalak fizikai kapcsolata kell ahhoz, hogy jelet tudjunk továbbítani.


Bővebben


 

Majd meglátjuk
 

2006. augusztus 4.


Ki hazudik 2006 forró nyarán? Kik szentségtelenítik meg 1956 közeledő jubileumát azzal, hogy tudatos félrevezetéssel, mellébeszéléssel igyekeznek ráhangolni a népet arra, hogy jó kedvvel igya meg a fekete levest?

Válaszom ennyi: e pillanatban nem érdekel, hogy ki hazudik és ki mond igazat. De az nagyon érdekel, hogy a nép tud-e igazság pártjára állni, s ennek megfelelően állást foglalni.


Bővebben


 

Behódolni vagy ellenállni?
 145 éve történt - Erőszakos adóbehajtás (VI.)

2006. augusztus 4.


A várható megpróbáltatások sürgősen szükségessé tették a Bálint László halála miatt üresen lévő polgármesteri tisztség betöltését. A körülményekre való tekintettel nem írtak ki új választást, hanem a képviselő-testület hatáskörébe utalták a polgármester személyének kiválasztását. Erre az 1861. június 10-iki közgyűlésen került sor.


Bővebben


 

Olimpiai facsemete
 Évfordulók - 2006.

2006. augusztus 4.


145 éve,
1861. augusztus 6-án a Bihar vármegyei Nagyváradon (ma Románia) született dr. Molnár Jenő (1861-1926) ügyvéd, függetlenségi 48-as politikus, Szentes 1900-1910 közötti országgyűlési képviselője.

145 éve,
1861. augusztus 6-12. Oroszi Miklós polgármester és Szathmáry Ede főjegyző Pestre, majd Bécsbe utaztak annak érdekében, hogy a császári katonaságot elvezényeltessék Szentesről. A főkancellár és a pénzügyminiszter az adófizetés megkezdéséért cserében megígérte a katonaság elvonását.

155 éve, 1851. augusztus 8-án született Szentesen dr. Czukermann Soma (1851- 1928) kerületi, majd városi tiszti főorvos, aki 1876-ban kezdte meg működését.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2006. augusztus 4.


Kamaszkoromban egy alkalommal azt találtam mondani édesapámnak, hogy hazudik. Abban a pillanatban kaptam tőle a számra egy taslit. Azóta is érzem a számon az áldott kezét Aki magyar hazám miniszterelnökét képes hazugnak nevezni, azt nem az én apám nevelte. Az udvariasság, tiszteletadás, jólneveltség magánéletben, főleg a közéletben, ott is az idősebbek iránt elengedhetetlen.

A mennyei Atya mindig jót akar neked, nekem. Bármit tegyen is velünk, hamar kiderül, hogy jó követi. Mert szeret. Mint te is a te gyermekedet.

Szomorú, ami a Ferencváros futballcsapatával történt. De nem tragédia. A vezetőség azonban szó és hang nélkül adja át a helyét, és a rossz hírű szurkolók is adják át a helyüket a játékra vágyó nézőknek.

Küzdj az elmagányosodás ellen. Elkerülhetetlen, hogy elveszítesz drága családtagot, rokont vagy éppen házastársat. Keresd a régi barátok társaságát, köss új barátságokat, barátkozzál a szomszédaiddal. Így a depresszió messze elkerül téged. Ha nem teszed, beköltözik hozzád.

Ijesztően magas a középiskolákban az antiszemitizmus és a kisebbségekkel szemben táplált ellenérzés.“ Hol van a kiváltó ok? Sajnos, sok esetben otthon, a családban. Tisztelet a kivételnek.

Dr. Imre Ernő

 


 

Szélessávú internet-hálózat a térségben
 

2006. augusztus 4.


Szentes Kistérség Többcélú Társulása, Csongrád Kistérség Többcélú Társulása és Mindszent Város Önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Programja (GVOP 4.4.2.) keretében sikerrel pályázott térségi szélessávú in-ternet-hálózat kiépítésére. Július 27-én a megyeházán ismertették a kivitelezés részleteit, majd aláírták a nyertes Albacomp Zrt.-vel a vállalkozói szerződést.


Bővebben


 

Az anyatej világnapja
 

2006. augusztus 4.


Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 1992-ben szervezte meg először az anyatej világnapját, s azóta minden augusztus elsején megünneplik. A szentesi védőnők tavaly csatlakoztak először a kezdeményezéshez, az idén július 28-án rendezték meg ünnepségüket.

A védőnők gondoltak a kis izgő-mozgó babákra is, hiszen számukra játszószőnyegről és tízórairól is gondoskodtak. Az ifjúsági ház földszintje átalakult erre a két órára, a folyóson a babakocsik "parkoltak", és a programot támogató cégek mutatkoztak be. A péntek délelőttre azokat az édesanyákat hívták meg, akik 2005-ben adtak életet gyermeküknek, és legalább fél évig szoptatták őket. Külön köszönet járt azoknak, akik felesleges anyatejükkel más babát is tudtak táplálni. Az idén jóval többen jöttek el, mint tavaly, amit a védőnők sikernek éreznek. Számukra ez azt jelenti, többen ismerik fel az anyatejes táplálás jelentőségét. Az anyatejnél ugyanis nincs fontosabb egy újszülött, illetve csecsemő számára. Ma már bizonyított, azok a babák, akik legalább 6 hónapos korukig kizárólag anyatejet kaptak, a későbbiek során is kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak voltak, az intelligencia-tesztek is jobb eredményt mutattak esetükben. Ezek a babák kevesebbet lettek betegek, az allergiás megbetegedésekkel szemben is védettebbekkéváltak.

A szoptatás az anya-gyermek kapcsolat szempontjából is rendkívüli, hiszen a baba érzelmi, testi és értelmi fejlődését nagyban meghatározza ez a biztonságot nyújtó közelség - mondta előadásában dr. Gyovai Gabriella nőgyógyász, aki maga is emléklapot és virágot vehetett át másfél éves kisfia szoptatásáért. Az anyatej fontosságát Líbor Éva védőnő részletezte, s egyben kérte az édesanyákat, szoptatási tapasztalatukat osszák meg a kismamákkal, buzdítsák őket, hogy jövőre még többen legyenek ezen az ünnepségen. (V)

 


 

Képviselők-választás előtt
 

2006. augusztus 4.


Lapunk sorozatot indított, melyben bemutatja a szeptemberben leköszönő önkormányzati képviselőket. Két kérdésre vártuk válaszukat: egyrészt tervei közül mit sikerült megvalósítania az elmúlt négy évben, illetve tervezi-e az újabb megmérettetést az őszi képviselő-választáson, vagyis indul-e újra a mandátumáért.


Bővebben


 

Egy zenekar története
 A szülők is szerették a Coctail-bulikat

2006. augusztus 4.


Bubori Tibor, Mészáros Gábor, Héjja Péter, Abebe Dániel, Vincze Attila, Imre Zsuzsa, Kókai Attila

A szentesi zenei életben hiányt betöltve alakult meg 1989-ben a Coctail zenekar, nevükkel is tükrözve stílusuk sokszínűségét. Az egykori alapító tagok: Kárpáti János (ének, gitár), Vígh Ferenc (basszusgitár), - és az azóta több változáson átment banda ma is két állandó tagja - Kókai Attila (dob), és Mészáros Gábor - Murphy (billentyű), utóbbi így emlékszik vissza a kezdetekre:


Bővebben


 

Többgenerációs nyári egyetem
 

2006. augusztus 4.


A nyolcadik alkalommal rendezett Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem múlt héten átívelő programjai jórészt Csongrádon zajlottak, de szerephez jutott a szentesi Hegedűs László Helyőrségi Klub és egy Ukrajnába, Beregszászra tett utazás.


Bővebben


 

A forint ünnepén
 

2006. augusztus 4.


Fizetőeszközünk volt az ünnepelt azon a keddi megemlékezésen, melyet a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány rendezett a szentesi postán. Az apropót a forint hatvanadik születésnapja adta, mivel 1946. augusztus 1-jén került forgalomba.

Változó világunkban minden, így a fizetési mód is változik, ám a bankkártyák, folyószámlák idején sem feledkeztek meg az euró közeledtével nyugdíjba készülő, jó öreg forintról a szervezők. - A pénz nem boldogít, de megnyugtat, s bár az emberek sokszor közömbösek iránta, mégis a múltunkat láthatjuk benne, - fogalmazott Tóth László, az alapítvány kuratóriumának elnöke.


Bővebben


 

Az operaénekes és barátai
 

2006. augusztus 4.


Berkes János Hegyi Anikó és Kállay Bori társaságában. (Fotó: Vidovics)

Immár hagyomány, hogy minden nyáron, Anna-napkor hangversenyt szervez Berkes János operaénekes a Szent Anna katolikus templomban. Célja az, hogy öszszegyűjtsön annyi pénzt, amennyiből már felújítható lenne a templom orgonája.


Bővebben


 

Sorozatbetörők
 

2006. augusztus 4.


Koncz Judit eltűnésével kapcsolatban közigazgatási eljárás keretében továbbra is folyik a vizsgálat. Mint hallottuk, nehéz ügy, nagyon kevés információ áll a rendőrség birtokában. Minden új dolog, ami előre viheti az ügyet, érdekli a zsarukat.


Bővebben


 

Tóni bácsi konyhája
 

2006. augusztus 4.


  • Almás csirke-aprólék leves
  • Mediterrán csirkehúsos tészta
  • Görög saláta


Bővebben


 

Érdemes volt megpróbálni
 Lánycsapat a fiúk bajnokságában

2006. augusztus 4.


Örömteli az a tendencia, amit a vízilabda női szakágánál tapasztalunk, hogy egyre többen választják ezt a sportot. Ez a helyzet azonban felvetette azt a kérdést, hogy a kezdők és a legfiatalabbak számára milyen játéklehetőséget biztosítsunk fejődésükhöz? A megoldást Kádár József regionális vezető kínálta fel. Mivel a csoport magját a 94-es születésűek adják, indítsunk egy lány csapatot a 94-es fiú vidék bajnokságban. Érdemes volt! A lányok bebizonyították, hogy alkalmasak a feladatra. 27 mérkőzésből 21-et nyertek meg. A legnehezebb ellenfél - az amúgy veretlen - szentesi fiú csapat volt. Összegezve a szép teljesítményen túl sok játéklehetőséget, és tapasztalatot adott a csapatnak ez a bajnokság. Mivel a lány csapatokat külön értékelték, így aranyérem kerülhetett a lányok nyakába, de a fiúk között is a kiemelkedő második helyet szerezték meg.

Köszönet mindazoknak, akik csapatuk munkáját anyagilag és szakmailag is segítették: Hungerit-TOP COP Sec., Szentes Város Önkormányzata, Szentesi Vízilabda Klub vezetősége és edzői.

A csapat névsora: Papp Tímea, Papp Henrietta, Kovács Édua, Molnár Gyöngyi, Oltyán Katalin, Polyák Éva, Ujj Petra, Németh Kriszta, Vasinka Anett, Tihanyi Réka, Sléger Kata, Sipka Eszter, Duhaj Dorina, Sebők Adél, Bakos Eszter, Szegi Laura, Gémes Alexa, Rácz Daniella, Törőcsik Fatime, Balázs Adrienn, Kádár Ildikó, Miskolczi Kitti, Oltyán Gyula (edző).

 


 

Kánikulai úszósikerek
 

2006. augusztus 4.


A Szentesi Delfin ESC úszói számára a nyár meglehetősen mozgalmas. Az uszodában rendezett versenyek mellett egyre több szabadvízi megmérettetési lehetőség is kínálkozik az utóbbi években. Fokozódik az érdeklődés ezeken a versenyeken, és egyre többen szállnak vízbe, hogy legyőzzék elsősorban önmagukat, s csak másodsorban ellenfeleiket.


Bővebben


 

Sikeres lovasversenyek
 

2006. augusztus 4.


A Szent László Lovasklub a közelmúltban 6-18 éves korig országos Biotop gyermek ügyességi versenyt rendezett, közel 100 indulóval. Érkeztek versenyzők Komárom, Heves és Pest megyéből, valamint a Dél-alföldi régió valamennyi lovasklubjából. A sok résztvevő miatt a bemutató számok elmaradtak, de a versenyt lebonyolították, bár a jégeső elmosta az ugrószámokat. A rendezvény jól szolgálta az utánpótlás-nevelést.

A szentesi lovasklub versenyzőinek eredményei, díjlovaglás: Patkó Alexandra E2 kategóriában és lovas ügyességiben 4. hely Ohara lovával. Sárközi Dávid E1 kat. 5. hely Rudi lovával.

Július 9-én a szentesi versenyhez hasonlót rendeztek Újszentivánon. A lovasklub színeiben Sárközi Dávid E1 kat. díjlovaglásban 1., E2 kat. 2., lovas ügyességiben 4. és 5. helyezett lett Rudi lovával.

(dunás)

 


 

Négy nap szomszédolás
 

2006. augusztus 4.


Már nagyon sokat hallottunk Erdély lankás domboldalairól, sziklás meredek falú hegyeiről, szorosairól, híres nagyvárosairól. Mikor a tanári kar tavaly szeptemberben áradozva beszélt a nyári kirándulásuk ott töltött napjairól, egységes szavazással eldöntöttük, hogy a Horváth Mihály Gimnázium 11. G osztálya Erdélybe megy osztálykirándulásra. Osztályfőnökünk Tóth Tibor nem ijedt meg a hír hallatán, inkább készségesen, segítőkészen szervezte az utat, kereste a szálláslehetőségeket, és minél több programot, hogy jól érezzük magunkat a szomszédságban.


Bővebben


 

Holland ajándék
 

2006. augusztus 4.


Hollandiából nagy értékű adomány érkezett a minap a Szentesi Gondozási Központba. Mint megtudtuk, nagy része már gazdára is talált a helybéliek között. Szentes és térségében a rászorulók kapják.

Az adomány jórészt Hargitai Juditnak köszönhető. A szentesi születésű hölgy tíz évig élt Hollandiában, tavaly költöztek haza. Jelenleg a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola angol nyelvtanára. Mint mondja, az említett tíz évből hatot önkormányzatnál dolgozott, külügyi referensként az osztályon. Hollandia negyedik legnagyobb városában, Utrechtben kapcsolatba került olyan kollégákkal, akik különböző adományokat intéztek. Így például használt, mozgássérülteket segítő ke-rekesszékeket adományoznak olyan országoknak, ahol erre rászorulnak.

- Amikor eljöttem, felmerült az a lehetőség, hogy ha Magyarországon, azon belül is Szentesen lenne erre igény, akkor tudnának segíteni. Természetesen igent mondtak a kérésre. Már nagyon vártuk az adományt, azután augusztus 1-jén megérkezett a 22 darabból álló szállítmány, benne 14 kerekesszék, 2 mozgáskorlátozottak részére készült babakocsi, 6 elektromos jármű. A mintegy 1,2 millió forint értékű adományt Utrecht önkormányzata ajándékozta Szentesnek, a szállítás sem került pénzébe a városnak - meséli.

Ezután megtudjuk azt is, hogy ott kint ezek az eszközök személyre szólnak, úgy alakítják ki, állítják be azokat, ahogy szükséges. Az adakozás pedig... Mint mondja, a holland mentalitásban benne van az, hogy szolidárisak legyünk egymással, segítsünk, ahol lehet. Segítőkész nemzet.

- Felmerülhet a kérdés, miért éppen a Gondozási Központ kapta az ajándékokat? - veszi át a szót Puskásné Halál Ágnes szakmai vezető helyettes. - Erre egyszerű a magyarázat: itt élnek közöttünk olyan emberek, akik rászorulnak. Itt működik a fogyatékkal élők nappali ellátása. És a személyes, jó kapcsolatnak is köszönhető az egész. Örülünk az adománynak, melynek közel 80 százaléka már gazdára is talált.

(lovas)

 


 

Kerékpár probléma
 

2006. augusztus 4.


Évek óta problémát okoznak a városban, a falhoz támasztott kerékpárok. Nincs ez másképp a vasútállomáson sem. Azonban míg máshol talán indokolt lenne a dolog - biciklitároló nem lévén - itt ez nem érvényes.

Nagy Lajos az év eleje óta a vasútállomás kerékpár tárolójának őre. Lapunkon keresztül szeretné a lakosság figyelmét felhívni az itteni állapotokra.


Bővebben


 

Hőségszezon
 

2006. augusztus 4.


Sorban dőlnek meg a hőségrekordok, néha nyári vihar csavarja ki a fákat, de legtöbbször a kánikula nehezíti meg napjainkat. Itt, a déli országrészben esetenként úgy érezhettük, hogy kezd egész mediterránná válni az időjárásunk. Az embernek ilyenkor nem sok a választása. Vagy nem mozdul ki otthonából, bekapcsolja a ventillátort és esetleg beszerelteti a légkondit, ha ez még nem történt meg, vagy pedig , ha nincs saját bejáratú medencéje, sürgősen lemenekül valami közeli vízpartra, uszodába.

Egy-egy ilyen forró nyári napon valóban nem panaszkodhatnak a Szentesi Strandfürdő dolgozói. Hatalmas a tömeg, alig lehet helyet találni a lelátón vagy a büfékben, a medencék tele vannak, és a csúszdák lépcsőjén is hosszú sor kígyózik.


Bővebben


 

Családi események
 

2006. augusztus 4.


Született: Szabó Zoltánnak és Rekettyés Juliannának (Nagynyomás tanya 16.) Renáta, Tirpák Rolandnak és Kormányos Máriának (Sáfrán M. u. 29/A) Dominik, Horváth Zoltánnak és Szabó Anikónak (Zrínyi u. 12.) Andrea, Pölös Csabának és Bányai Györgyinek (Sáfrán M. u. 95.) Nimród, Deli János Ferencnek és Kovács Máriának (Csongrád, Vég u. 11.) Levente János, Novák Tibornak és Gera Renátának (Csongrád, Tulipán u. 6.) Csenge Sára, Maszlag Józsefnek és Palotás Andreának (Csongrád, Alma u. 6.) Odett, Patik Sándornak és Buga Máriának (Csongrád, Tulipán u. 1.) Málna nevű gyermeke.

Házasságot kötött:
Vastag József (Körösladány, Malom u. 10.) és Gubisi Anita Mária (Deák F. u. 44.), Faur Gábor (Lavotta u. 12.) és Karácsony Anita (Dr. Berényi u. 138.)

Elhunyt:
Gál András Antal (Dr. Mátéffy u. 30.), Magyar Jánosné Meggyesi Erzsébet (Somogyi B. u. 21.).

 


 Vissza a legfrissebb számokhoz