<<< Vissza

Olimpiai facsemete
Évfordulók - 2006.

2006. augusztus 4.

 
145 éve, 1861. augusztus 6-án a Bihar vármegyei Nagyváradon (ma Románia) született dr. Molnár Jenő (1861-1926) ügyvéd, függetlenségi 48-as politikus, Szentes 1900-1910 közötti országgyűlési képviselője.

145 éve, 1861. augusztus 6-12. Oroszi Miklós polgármester és Szathmáry Ede főjegyző Pestre, majd Bécsbe utaztak annak érdekében, hogy a császári katonaságot elvezényeltessék Szentesről. A főkancellár és a pénzügyminiszter az adófizetés megkezdéséért cserében megígérte a katonaság elvonását.

155 éve, 1851. augusztus 8-án született Szentesen dr. Czukermann Soma (1851- 1928) kerületi, majd városi tiszti főorvos, aki 1876-ban kezdte meg működését.

105 éve,
1901. augusztus 9-én született Szentesen dr. Barta János (1901-1988) professzor, irodalomtörténész, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanszékvezető tanára, majd rektora, a Magyar Irodalomtörténeti Társulat elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a szentesi gimnázium volt növendéke. (Emlékét 1990 óta márványtábla őrzi a gimnázium falán.)

70 éve, 1936. augusztus 9-én a berlini nyári olimpián a görög-római (kötöttfogású) birkózás légsúlyú csoportjában Lőrincz Márton - "Szentes fogadott fia" - olimpiai bajnokságot nyert. (A győzelem emlékére kapott tölgyfacsemetét Szentesen ültette el 1937. márc. 29-én a Polgári Leányiskola előtti parkban. Ma Petőfi Sándor Ált. Isk.)

135 éve, 1871. augusztus 10-én Csongrád Vármegye Bizottmánya elfogadta a vármegye új szervezési és működési szabályrendeletét. A megye székhelye Szegvár maradt. A lakosság létszáma alapján (137 406 fő) az alakítandó törvényhatósági bizottság (megyei közgyűlés) taglétszámát 274 főben állapították meg, amelynek felét a legtöbb adót fizetők (virilisek), a másik felét a választott képviselők alkotják. Szentes városát 44 virilis és 28 választott tag képviselhette.

85 éve, 1921. augusztus 11-én Noseda olasz tábornok vezetésével Szentesen időzött az Antant Jóvátételi Bizottságának küldöttsége, s felmérte a román megszállók által okozott károkat. (A román csapatok 1919. ápr. 29-től 1920. márc. 2-ig tartották megszállva Szentest és környékét, tetemes károkat okozva a városnak és az egyes lakosoknak.)

Összeállította: Labádi Lajos


<<< Vissza