|
2012. SZEPTEMBER
ECSETRE FEL! Megszépült a Damjanich utcai óvoda udvara a CIB Bank szentesi fiókja jóvoltából
ECSETRE FEL! - kiáltással fogtak neki óvónők, szülők és a CIB Bank szentesi fiókjának dolgozói, hogy 2012. szeptember 29-én délelőtt újra fessék a Damjanich u.-i óvoda udvari játékait és a kerítés belső oldalát. A pénzintézet nem csak a festéket adta, hanem az ott dolgozók is tevékenyen kivették részüket az óvodai festésből. Az óvónők is gyakorolhatták az ecsetkezelést a fajátékokon. Sok-sok szülő is segédkezett ezen a délelőtt, kapartak, drótkeféztek, csiszolt és persze festettek!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 30. A 6. OLIMPIÁRA IS KERÉKPÁRRAL
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves barátait 2012. október 2-án (kedden) 18 órára a könyvtár előadótermébe, ahol A 6. OLIMPIÁRA IS KERÉKPÁRRAL címmel CSEUZ LÁSZLÓ élménybeszámolóját hallgathatják meg.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 30. IDŐSEK VILÁGNAPJA ÜNNEPSÉG a 25 éves Gondozási Központ szervezésében
Kétszáznál is többen ünnepelték együtt az Idősek Világnapját 2012. szeptember 12-én - a Központi Gyermekélelmezési Konyha ebédlőjében, ahova a 25 éves Gondozási Központ hívta meg gondozottjait.
Sok ünnepnap van a naptárban, s érdemes átgondolni azt, hogy mit jelent ezeknek a sorában az Idősek Világnapja. Ezen a napon egy kicsit megállunk, visszatekintünk és összegzünk, hiszen igazából ezeknek a napoknak a mindennapokban kellene megjelenniük. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 30. Az ARADI VÉRTANÚK UTOLSÓ ÖLTÖZÉKE
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves barátait 2012. október 3-án (szerdán) 18 órára a könyvtár előadótermébe, ahol Az ARADI VÉRTANÚK UTOLSÓ ÖLTÖZÉKE címmel KATKÓNÉ BAGI ÉVA textilrestaurátor tart előadást.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 30. GÖRGEI ÉS KORÁNAK FEGYVEREI
A szentesi Koszta Jözsef Múzeum (Szentes, Kossuth tér 1.) tisztelettel meghív minden érdeklődőt 2012. október 4-én 17 órára a GÖRGEI ÉS KORÁNAK FEGYVEREI című előadásra. Előadó: Papp István őrmester 37. sz. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred A belépés ingyenes!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 30. III. Szentesi Nagy Sportágválasztó
Negyedik éve rendeznek Szentesen is Sportágválasztót. Igaz az elő ilyen rendezvényt Sportbörzének hívták, majd Szentes is csatlakozhatott az országos rendezvényhez. Immáron harmadik alkalommal rendeznek Szentesen Nagy Sportágválasztót a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban és környékén. 2012. szeptember 28-án a rendezvény elején a főszerepet az időjárás kapta, mert a reggeli órákban eleredt az eső, így a teljes rendezvény beszorult a Sportcsarnokba. Miután átpakolták a helyszínt, következett a megnyitó amikor is Szűcs Lajos alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 29. 225 éves a szentesi Posta
Szentes városában 1787-ben nyílt meg az a postaállomás, melynek születésnapja alkalmából most egy különleges postatörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. 2012. szeptember 28-i ünnepélyes megnyitót követően 5 napig (október 1. és 5. között 8-16 óráig) várja látogatóit a tárlat, melynek keretei közt olyan különlegességek láthatóak a nagyközönség számára, mint Gervay Mihály 1867-es egyenruhája, vagy a Kass János Kossuth-díjas grafikusművész által tervezett korabeli bélyegek. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 29. Aved Ivenda (Jön a tél) Elindult a Zene-Világ-Zene Kulturális Rendezvénysorozat 2012-2013. évada
Igazi világsztár érkezett Szentesre a Zene-Világ-Zene Kulturális Rendezvénysorozat 2012-2013. évadnyitására. Fausto Becalossi olasz harmonika művészt köszönthettük Szentesen, aki hosszú évek óta a gitáros fenomén, Al Di Meola zenekarának oszlopos tagja és Tóth Bagi Csabát, aki a Balkán Unionnal lépett színpadra, az együttes legújabb lemezét bemutatni, melynek címe: Aved Ivenda (Jön a tél).
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 28. Szentesi tűzoltó egy reklámfilmben!
Szeptember elsejével hatályba lépett a nemzeti köznevelésről szóló törvény nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló miniszteri rendelet, amelynek egyik újdonsága, hogy azoknak a középiskolásoknak, akik 2016. január 1-je után érettségiznek, ötven órányi közösségi szolgálatot kell teljesíteniük. A diákoknak erre a katasztrófavédelemnél is lehetőségük lesz. Erről szól az alábbi reklámfilm melynek a végén szentesi tűzoltó (Gazsi Dániel tűzoltó zászlós) nyújtja át az igazolást a film főszereplőjének a teljesített közösségi szolgálatról! Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 28. Tükör a biztonságos közlekedésért
A Városellátó Intézmény a „Bíróság sarkára” oszlop áthelyezéssel kihelyezett egy tükröt! Na nem azért, hogy sokan szembe tudjanak nézni a bíróság épületéből kilépve bűnükkel, hanem hogy a gyalogos és kerékpáros forgalom biztonságosabban tudjon működni.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 28. Celeb parádé, szentesi résztvevőkkel Sztárok szólaltak fel a sport mellett! Bemutatkozik a ZENGO a FITBALANCE-on!
2012. szeptember 27-én számos magyar híresség szólalt fel egy sajtótájékoztató keretében a mozgás és a sport mellett Budapesten. A Fitbalance sajtótájékoztatóján jártunk, ahol bemutatkoztak az idei "Sztárok az Egészségért program" egészségnagykövetei is. A sajtótájékoztató megnyitása után rövid beszédeket hallhattunk a megjelent hírességektől. Nagy Adrienn, énekesnő elmesélte, hogy számára a Fitbalance volt az, amely elindította egy egészségesebb élet felé. A sztárok és celebek sorát gazdagította Lola, Brash Bence, Király Viktor, Király Linda, Katus Attila, Növényi Norbert, Sarka Kata, Debreczeni Zita...
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 27. Új tájékoztató táblák a Kossuth utcai kerékpárúton Megfogadták olvasónk tanácsát!
Egy kedves Olvasónk hívta fel a figyelmünket még áprilisban egy hasznos kiegészítő táblára, melyet Békéscsabán látott, hogy Szentesen is lehetne alkalmazni a Kossuth utcai kerékpárúton. A jó ötletet többen támogatták, és a rendőrség is hasznosnak tartotta, hogy még mielőtt a szabálytalanságokhoz hozzá szoknának az emberek, azelőtt így módon nyomatékosítsa a város a gyalogátkelőn való szabályos közlekedést. A Városellátó Intézmény jóvoltából a Kossuth utcán a megfelelő helyekre ki lettek helyezve ezek a táblák, így ha valaki nem ismeri a KRESZ ide vonatkozó passzusát, talán jogkövető magatartást alkalmazva leszáll a bicikliről és áttolja, nem pedig az úton való forgalmat (és önmagát) veszélyezteti. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 26. I. Senior - Junior Fesztivál
Hagyományteremtő céllal rendezték meg a Szentesi Református Idősotthonban a Senior - Junior Fesztivált. 2012. szeptember 26-án az otthonban tartózkodók átlag életkora gyorsan a felére csökkent, amikor is több óvodai csoport látogatta meg a bentlakókat. A gyerekek műsorral kedveskedtek ezen a szép "nyári" napon, míg az otthon egy bábjátékkal kedveskedett a fellépőknek.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 26. Akciók a Turizmus Világnapja alkalmából Szentesen
A Magyar Turizmus Zrt. széles körű szakmai összefogást hirdetett annak érdekében, hogy legyen a Turizmus Világnapja szeptember 27-e, minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítjük a belföldi és külföldi vendégeinket. Lepjük meg őket egy-egy apró figyelmességgel, kedves köszöntő felirattal, vagy bármi egyéb akcióval, ami arról szól, hogy ő a mi vendégünk, szívesen látjuk, és mindent megteszünk azért, hogy jól érezze magát nálunk. A nemzetközi kezdeményezéshez szentesi szálláshelyek, szolgáltatók is csatlakoztak!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. „Két kerékkel egészségesebb” Idén is lesz közös TEKERÉS!
Már negyedik esztendeje hívja együtt kerékpározni a Legrand cég Szentes iskolásait és civil szervezeteit. Badár Sándor humorista szerint Sanghaj után Szentesen van a legtöbb biciklis, amit évről évre sikerül is bebizonyítani. 2012 október 15-én rendezik meg ismételten a „Két kerékkel egészségesebb” rendezvényt, melyre előzetesen 9 helyi oktatási intézmény és több sportegyesület regisztrált. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. Focibajnokság és Sportnap a Rigó Alajos Gyermekotthon szervezésében
2012. szeptember 22-én a MÁV-pályán került sor az első gyermekotthonok közötti focibajnokságra. A Rigó Alajos Gyermekotthonból három csapat állt össze, a többiek a lelkes szurkolók táborát alkották. A két gyermek és egy felnőttekből álló csapat mellé a makói lakásotthon focicsapata is nevezett, akiket nagy szeretettel vártak, hogy összemérhessék focitudásukat.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. Orvhalászokat fogtak el a szentesi rendőrök
Két szentesi orvhalász ellen indult büntetőeljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon, miután egyikőjüket a lopott hal értékesítése közben értek tetten a rendőrök. Lakossági bejelentés alapján értek tetten a rendőrök egy 35 éves szentesi lakost, aki éppen orvhalászatból származó pontyot akart értékesíteni. A férfinek társa is volt, akivel a börtönben ismerkedtek meg egymással. A gyanú szerint rendszeresen jártak halászni, majd az így illegálisan megszerzett pontyot és busát értékesítették. A szentesi nyomozók a házkutatások során mintegy 70 kg halat foglaltak le. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. 8 versenyző, 8 érem
Az idei évben szeptember 21- 23 között 8. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Díjlovas- és Lovasterápiás, valamint a 2. Díjlovas Parasport Verseny, mely egyben a Magyar Bajnokság is. A versenyek helyszíne a hagyományoknak megfelelően a Magyar Lovasterápia Szövetség fóti lovasterápiás központja volt. A Jó Úton-Lóháton Alapítvány idén is szép számú csapattal vett részt a Lovasterápiás Versenyen.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. Lakossági fogadóórát tart a rendőrkapitány
A Szentesi Rendőrkapitány, Balogh Szabó Imre r. alezredes 2012. szeptember 27. napján (csütörtök) 14 és 16 óra között lakossági fogadóórát tart a Szentesi Rendőrkapitányság épületében ( Szentes, Kossuth Lajos utca 43.).
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. Elvágta a drótkerítést, mert nem akart kerülni
Csípőfogóval vágta le a szentesi sportpályát körbevevő drótkerítést egy helybéli férfi, ugyanis nem akarta megkerülni a füves területet, inkább keresztülhajtott rajta. A jogellenes cselekményre a sportpálya gondnoka lett figyelmes, aki értesítette a rendőröket.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. Malek Andreával indul a Pódium bérlet
2012. október 24-én 19.00 óra kezdettel indul a 2012/2013-as Pódiumbérlet előadássorozat. Elsőként "Kell néha egy kis csavargás..." címmel Malek Andrea műsorát láthatják a Megyeháza dísztermében. Közreműködik: id. Malek Miklós
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. 125 éves a Szentes-Kunszent vasútvonal
Nagy nap virradt fel városunkra! A kun-szent-márton – szentesi vasutvonal műtanrendőri bejárása s ezzel együtt annak ünnepélyes megnyitása ma lesz. – ezekkel a sorokkal kezdte 1887. szeptember 22-ei számát a SZENTESI LAP. (Az újság elolvasható a Városi Könyvtár e-könyvtárában!) Ma lép be városunk a vasutak világhálózatába, a legnagyobb piacokkal való végtelen előnyű közvetlenségbe, s ma lép be – noha eddigelé is járta küszöbét – az előrehaladás és kultúra felséges palotájának elfogadó-termébe! – folytatódott a vezércikk. Ezt az alkalmat köszöntötték immáron 125 év után 2012. szeptember 24-én a szentesi és a kunszentmártoni vasútállomáson. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. Nyugodj békében Gyuri bácsi!
Szomorúan tudatjuk olvasóinkkal, hogy Bucsány György (1933-2012), életének 79. évében eltávozott közülünk. Temetése 2012. szeptember 28-án lesz a Kálvári temető díszsírhelyén. Gyuri bácsiról Dr. Fenyvesi István főiskolai tanár így írt: "ma is kisfiúsan mosolygó és járásában-szellemében egyként friss tanárember"! Talán ennél jobb megfogalmazást nem is lehet írni róla, melyet egy 2002-ben készült kép illusztrál. A képre kattintva megtekintheti a Szentesi Mozaik visszaemlékezését Gyuri bácsiról! Emlékét megőrizzük a szívünkben!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 25. Őszi Börze Derekegyházon
2012. szeptember 29. (szombat) 14:00 – 19:00 óráig „Csere-bere vásárt" szervezünk: használt, jó állapotú felnőtt- és gyermekruhák, játékok, háztartási eszközök, használati tárgyak cseréje és beszerzése a lakosok között a derekegyházi művelődési ház nagytermében. Kiváló alkalom az őszi szekrényrendezés során kiszortírozott, feleslegessé vált őszi és téli holmikat a börzére elhozni! Várjuk azok jelentkezését 2012. szeptember 28.-áig (elérhetőségeinken, illetve a művelődési ház könyvtárában), akik személyesen eljönnének és börzére bocsátanák használt dolgaikat! Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 24. Nagyhegy a béke szigete Nagyhegyen nem történt bűncselekmény az elmúlt két hétben
A Szentesi Rendőrkapitányság vezetője Nagyhegy városrész fokozott ellenőrzését rendelte el a Délmagyarország napilap 2012. szeptember 7-i számában megjelent, "Nagyhegy nem a béke szigete" című cikkben megfogalmazott lakossági kéréseket is figyelembe véve. A fokozott ellenőrzésben a Szentesi Rendőrkapitányság rendőrei mellett a Készenléti Rendőrség, a helyi polgárőrség, valamint a közterület-felügyelet munkatársai is együttműködtek. Az ellenőrzés célja Nagyhegy városrész közrendjének, közbiztonságának megerősítése, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése volt. A 15 napos akció során sem bűncselekmény, sem tulajdon elleni szabálysértés nem történt.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 24. Ráadás éjszakai fürdőzés
2012. szeptember 28-án ráadás éjszakai fürdőzést rendeznek a Szentesi Üdülőközpontban. Az indián nyári buli hangulatfelelőse Dj. Big Bill, és este 10 órától a Spiralfalmes tűzzsonglőr csoport perzseli fel a nyár utolsó nyomait. Jó szórakozást!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 24. Amit az orvosi igazolásokról kell tudni Szentesen
2012. szeptember 14-én tartott szakmaközi (egészségügy, oktatás, gyermekvédelem, rendőrség,) konzultáción az alábbi megállapodás született a Szentesen működő általános és középiskolák tanulóinak betegség esetén történő hiányzásának igazolásával kapcsolatban, mely a 2012/2013-as tanév október 1-től kezdve érvényes. A gyermekek orvosi igazolása nem nyomtatványra, hanem az ellenőrző könyv megfelelő részébe kerül bevezetésre. Az igazolásokról bővebben a képre kattintva olvashat! Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 24. Kamionos véradás a Kossuth téren
2012. szeptember 21-én péntek délután 72-en jelentkeztek a Szentesen megrendezett kamionos véradásra. Már az első percekben sokan keresték fel a Kossuth téren leparkolt, nagyon korszerű egészségügyi berendezéssel felszerelt gépjárművet.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 21. Népmese napja a Gyermekkönyvtárban
Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. szeretettel hívja és várja a szórakozni vágyókat 2012. szeptember 26-án 8 órától 18 óráig a Népmese napján a Gyermekkönyvtárba.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 21. Világsztár az évadnyitó koncerten!
2012. szeptember 28-án az évad nyitásaként igazi világsztár érkezik Szentesre, Fausto Becalossi olasz harmónika művész személyében, ki hosszú évek óta a gitáros fenomén, Al Di Meola zenekarának oszlopos tagja úgy, mint Tóth Bagi Csaba. Ezúttal Fausto a Balkán Únióval lép színpadra, az együttes legújabb lemezét mutatja be a nagyérdeműnek, melynek címe: Aved Ivenda (Jön a tél).
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 20. Ismét kamionos véradás lesz Szentesen
2012. szeptember 21-én (péntek) 13-18 óráig Szentesen a Kossuth téren kamionos véradást szervez a Magyar Vöröskereszt Szentesi területi szervezete és a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, aki betöltötte 18. életévét egészségesnek érzi magát és segíteni szeretne embertársain!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 20. 75 éves Balázs Árpád
2012. október 1. hétfőn Ünnepi Hangversenyen köszöntik a 75 éves Balázs Árpád Érdemes Művészt, Erkel- és Magyar Örökség-díjas zeneszerzőt, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagját, Szentes Város Díszpolgárát.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 20. Keményen versenyeztek a tűzoltók
Szeptember 14 -én ismét megrendezésre került a hagyományos makói járőrverseny, amelyen Csongrád megye tűzoltóságai mellett a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, és a tűzoltóparancsnokok is megmérették magukat. Az évek óta hagyományos elemek (evezés a Maros folyón át, akadálypálya a töltés oldalában, drótkötélen átmászás két fa között, gránátdobás célba, sebesültszállítás) mellett a Maros parti Kalandpark elemeit is felhasználtuk (kötélpályán átcsúszás a Maros fölött, mászófal), illetve sugárszerelés után hagyományőrző kocsi fecskendővel kellett az oltóvizet célba juttatni.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 20. A Sirály az országos döntőbe jutott
A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Sirály nevű csapata nyerte a MESZK által szervezett Országos szakmai verseny Csongrád megyei elődöntőjét Szegeden. A 2012. szeptember 15-i szakmai vetélkedésben a szentesi kórház 3 csapata indult, a versenyzők elméleti és gyakorlati kérdésekben mérték össze tudásukat játékos formában, hiszen tesztlap, keresztrejtvény, puzzle, eszközfelismerés bekötött szemmel egyaránt szerepelt a feladatok között.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 20. Második helyen az Olimpiai Tölgy! Szavazzon mindenki, hogy nyerjünk! Szavazzon az Olimpiai tölgyre, hogy az Év Fája versenyben első legyen! (Rajtunk múlik!)
Jelen pillanatban 579 szavazattal a második helyen áll az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versenyben a szentesi Olimpiai Tölgy. A szentesi fát az egri Termálfürdő területén található Keleti platánfa előzi meg 1045 szavazattal. (2012. szeptember 20, 9:43-as állapot)
Szavazzon mindenki, nyerjen az Olimpiai Tölgy! Szavazni az alábbi webcímen lehet: http://evfaja.okotars.hu/dontosfak
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 20. Sikerrel pályázott a Városi Könyvtár „Olvass, tanulj, alkoss játssz!” – könyvtári foglalkozások iskolákban
A Szentes Városi Könyvtár 24. 512.342 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást kap az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” című pályázati kiírásra benyújtott „Olvass, tanulj, alkoss, játssz! – könyvtári foglalkozások” című, TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0109 számú pályázatának megvalósítására. A projekt támogatásával a 2012/2013 tanévben új kulturális programok színesíthetik a nevelési – oktatási intézmények munkáját.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 19. 125 éves a Kunszentmárton – Szentes közti vasúti közlekedés
2012. szeptember 24.-én, hétfőn Kunszentmárton – Szentes helyiérdekű vasút forgalomba helyezésének 125 éves évfordulója alkalmából ünnepséget rendeznek a kunszentmártoni és a szentesi vasútállomáson. Az ünnepség Kunszentmárton vasútállomás peronján kezdődik 9 órakor. Odautazás a 7227 sz. vonattal Szentesről indul 8:35 Nagytőkéről 8:49 Visszautazás a 7222 sz. vonattal Kunszentmártonról indul 10:00 Nagytőkéről 10:15 Szentesre érkezik 10:28 Kunszentmárton és Szentes állomásokon ünnepi beszédek és műsorok, emléktábla koszorúzások.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 19. Idén is lesz Szentesen Sportágválasztó
Idén is lesz Szentesen Sportágválasztó, melyet szeptember 28-án, 9:30-kor Szűcs Lajos alpolgármester nyit meg. Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen, élsportolókkal, edzőkkel, szakmai tanácsadással! Ízelítőnek néhány sportág: labdarúgás, kézilabda, sakk, tenisz, kosárlabda, falmászás, birkózás, cselgáncs, asztalitenisz, tánc, lövészet, íjászat, wing-tsun kung-fu, hegyi- és országúti kerékpár, airsoft lövészet, futás, atlétika, vívás, rögby, bmx, gördeszka, tájfutás stb.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 19. Vonatbaleset Szentesen Sokkoló képekkel!
Egy napraforgót szállító kamion pótkocsijának ütközött egy vonat ma délelőtt. A baleset Szegvár és Szentes között történt. A kamion a 4521-es út irányába tartott a Schweidel József utca felől, amikor - eddig ismeretlen körülmények miatt - áthajtott a vasúti síneken. A kamion még átért, de a pótkocsija már nem, így az érkező vonat beleütközött abba. Jelenleg is teljes útzár van érvényben. Információnk szerint három személy sérült könnyebben, ők a vonaton utaztak. A kamion sofőrje és a vonat vezetője (csodával határos módon) nem sérült meg az elsődleges adatok szerint.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 19. Tervezz egyedi külsőt a kerékpárodnak!
A Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. rajzpályázatot hirdet! A pályázat témája: Tervezz egyedi külsőt a kerékpárodnak! A tervhez letölthető sablont a gyermekkönyvtárban vagy a könyvtár honlapján találsz: www.vksz.hu, de a cikk folytatásában mi is közreadjuk! A pályázatot 2012. szeptember 22-én délelőtt lehet leadni az Autómentes napon, a Civil Ifjúságsegítő Kerekasztal sátrában. Az elkészült terveket bíráljuk és díjazzuk korcsoportonként (alsós, felsős, felnőtt). Díjátadó a gyermekkönyvtárban lesz, Petőfi u. 1. 2012. szeptember 26-án 16.30-kor. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 18. Szavazzon mindenki, nyerjen az Olimpiai Tölgy! Szavazzon az Olimpiai tölgyre, hogy az Év Fája versenyben első legyen! (Rajtunk múlik!)
2012-ben harmadszor hirdette meg az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versenyt. 60 fát neveztek, a nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, amelyek közül a közönség nyilvános, online szavazással választhatja meg az Év Fáját. Szentes az Olimpiai Tölgyet nevezte a versenyen (a listában Kocsányos Tölgyként található!). Bekerültünk, versenyben vagyunk, már csak szavazni kell. Szavazzon mindenki, nyerjen az Olimpiai Tölgy! Szavazni az alábbi webcímen lehet: http://evfaja.okotars.hu/dontosfak
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 18. III. Gravo-MIX Kupa eredményei
2012. szeptember 15-én immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Gravo-Mix Kupa a Pusztai László sporttelepen. 360 kisgyermek rúgta a "bőrbogyót", hogy a korosztályukban megszerezzék az elsőséget. A labdarúgás utánpótlás-nevelésben nagy segítség ez a focitorna, melyen három korcsoport mérte össze tudását. A borongós reggelen Szirbik Imre polgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd minden résztvevő kapott egy sípot, így a kezdő sípszót 360 gyermek együtt fújta meg.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 18. Térfesztivál, Bor és Pálinka Ünnep Összefoglaló
2012. szeptember 14-16 között újra a Kossuth térre látogattak az ország különféle tájáról érkező borászatok és pálinkafőző cégek. A programok is több újdonságot tartalmaztak, de természetesen a régi kihagyhatatlan programok is szerepet kaptak. Szeptember 15-én este a Szentesi Művelődési Központ szervezésében megrendezett Városi Térfesztivál is számos érdekességet kínált. Nézze meg képes összefoglalónkat!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 18. Muzsikás együttes a HMG-ben
2012. szeptember 14-én a Horváth Mihály Gimnáziumban interaktív rendhagyó énekórát tartott Muzsikás együttes. Az intézmény Bácskai-udvarán az együttes tagjai a népzenéről beszéltek a diákoknak izgalmas, szórakoztató stílusban. Bemutatták nekik a hangszereiket, meséltek azok eredetéről. Olyan, saját élményekkel tarkított történeteken keresztül ismertették a táncház jelentőségét és a közösségben betöltött szerepét, amellyel nemcsak informálták, de meg is nevettették a hallgatóságot.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 18. Nagyhegy Városrész közbiztonsága
A Szentesi Rendőrkapitányság lakossági fórumot rendezett 2012. szeptember 13-án 18.00 órai kezdettel a Közösségi és Nappali Pszichiátriai Ellátó Egység épületében a "Nagyhegy Városrész közbiztonsága" címmel. "Nagyon sok problémát megoldana, ha mi is kapnánk térfigyelő kamerát a Nagyhegyre vezető utakra, akkor erre a fórumra se lenne szükség!" - hallottuk az egyik résztvevőtől! Mindenki csendes beleegyezéssel bólogatott, de figyelmesen végighallgatták a rendőrkapitány köszöntőjét.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 13. Kulturális Örökség napjai Szentesen
Kulturális Örökség napjai rendezvénysorozat keretében a MÁV Motorgarázs és a Vasúttörténeti gyűjtemény is látogatható lesz szeptember 15-én szombaton és 16-án vasárnap délelőtt 9,00 órától 17,00 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Helyszín: 6600 Szentes, Korsós sor 51.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 13. Családi Sportnap a Rákóczi u.-i óvodában
2012. szeptember 22. (szombat) délelőtt 9-12 óráig „Ép testben ép lélek” címmel rendezi meg CSALÁDI SPORTNAP-ját a Rákóczi F. utcai óvoda. Szeretettel várják a szülőket, gyermekeket, érdeklődőket a rendezvényre. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 13. Híd a Tisza folyón
Sikerrel zárult a „Duna 2012” cseh−magyar közös átkelési kiképzés. A gyakorlatot szeptember 10−13. között tartották a szentesi Tisza két partján, és a feladatok végrehajtása során a két nemzet katonái kiváló együttműködésről tettek tanúbizonyságot. 2010 óta ez a második alkalom, hogy az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és a cseh szárazföldi haderő 15. műszaki dandárjának katonái közösen hajtanak végre folyami híd- és kompépítő feladatokat. Két éve Csehország fogadta hazánkat, idén a magyar műszakiak láthatták vendégül cseh bajtársaikat. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 13. VI. Bor és pálinka Ünnep Újra Szentesre látogatnak a borászatok és a pálinkafőző cégek
Szeptember 14-16.-i dátummal újra szentesi Kossuth térre látogatnak az ország különféle tájáról érkező borászatok és pálinkafőző cégek. Idén a kézműves ételek kínálatára is nagyobb hangsúlyt fektettek a szervezők. Olyan különleges csemegéket lehet majd kóstolni, mint a kemencés kenyérlángos, a különleges aszalt gyümölcsök, szarvas, őz, vagy mangalica szalámik, óriás perecek, répa szirmok, házi rétesek, de egy kiállító borzselé tortáját is meg lehet kóstolni a rendezvényen. Mindemellett különleges sült húsok, kolbászok, és egyéb gasztronómiai csemegék is fogyaszthatók lesznek. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 13. TÉRFESZTIVÁL
A Szentesi Művelődési Központ szervezésében Városi Térfesztiválra várnak minden érdeklődőt, ahol INGYENES Hooligans koncert lesz. Kapcsolódó rendezvény: Bor és Pálinka Ünnep
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 13. „…a szeretet mindent elfogad…” Egy nap az elfogadás jegyében
"A szeretet mindent elfogad" címmel hetedik alkalommal rendezték meg a fogyatékkal élők térségi találkozóját 2012. szeptember 7-én a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. Szirbik Imre polgármester köszöntője után a Szentes–Csongrád Rotary Club vezetősége egy futópadot ajándékozott a gondozási központ Horváth Mihály utcai telephelyének. A sporteszközt, illetve az adományozásról szóló emléklapot a klub soros elnöke, Kovácsné Gila Erzsébet adta át.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 12. Mozgóképek Szentesen Könyvbemutató
2012. szeptember 10-én hétfőn mutatták be a Művelődési és Ifjúsági Házban Kruzslicz Pál: Mozgóképek Szentesen című könyvét, akivel Szurmik Zoltán beszélgetett a könyvről, annak elkészültének kulisszatitkairól. A mozi száz évvel korábban még varázslatként élhetett az emberek gondolataiban. Később csak megszokott csodává alakult. Néhány évtizede a közös szórakozás hétköznapi ünnepeivé változott egy-egy jó film megtekintése. Ma már néha az a kérdés is felmerül: egyáltalán hiányozna-e valakinek, ha eltűnne a művelődés – kikapcsolódás már-már elavultnak hitt formája! Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 12. 100 év filmplakátjai
A Moziünnep alkalmából plakátkiállítás nyílt a Művelődési és Ifjúsági Házban, mely az elmúlt 100 év mozitörténetét mutatja be. Labádi Lajos ajánlásával nyílt meg a tárlat 2012. szeptember 10-én. A falakon "kisméretű" plakátok láthatók (50x70 cm), mert a keretekbe ezek fértek be, de már évtizedekkel ezelőtt is divat volt a nagyméretű, egész hirdetőtáblát beborító plakátok.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 12. Téma: Filmkészítés
A Szentesi Mozi centenáriuma alkalmából rendezett programsorozatban középiskolás diákok találkozhattak filmes szakemberekkel 2012. szeptember 10-én az Őze Lajos Filmszínházban. A 10.00 órakor kezdődő programban Zajácz D. Zoltán a Horváth Mihály Gimnázium tanára beszélgetett Lengyel Andor filmrendezővel, aki a középiskolai tanulmányait itt a gimnáziumban végezte.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 12. Humán Papilloma Vírus elleni védőoltás folytatása
Szentes Város Képviselő testülete döntése alapján az 1999-ben született szentesi állandó lakcímmel rendelkező leányok részére folytatódik a Humán Papilloma Vírus elleni védőoltás beadása. Az mellékelt szülői tájékoztató és nyilatkozat az iskolákban kiosztásra illetve kipostázásra kerültek. A szülői nyilatkozat leadási ideje:2102.szeptember 21./ a nemleges választ is visszakérjük/.
A szülői tájékoztatót és nyilatkozatot INNEN töltheti le!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 12. Folytatódik az elsősegélynyújtás oktatás
Szentes Város Képviselő testülete döntése alapján a nyolcadik osztályosok részére folytatódik az elsősegélynyújtás oktatás. 2012. december 31-ig a tanulók 20 órában sajátítják el az elsősegélynyújtás alapismereteit mentős szakemberek segítségével. A felkészüléshez már megkapták Hornyák István : Elsősegélynyújtás mindenkinek című könyvét. Az oktatást és a könyvet Szentes Város Önkormányzata biztosítja.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 12. SPINNIGHT SZENTESEN
A Somogyi B. u. elején (a Festéksziget udvarán) éjszakai tekerésre várják a sportolni vágyókat. A 2012. szeptember 22-ei rendezvényre a belépés INGYENES, de előtte érdemes helyet foglalni a facebookon, vagy a napi edzésen!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 12. 911 - gázszivárgás a kilencediken
Az országban mindenhol 2012. szeptember 11-én 14.46-kor tartották az egyperces megemlékezést a tizenegy évvel ezelőtti New York-i terrortámadás mintegy 3000 áldozata, köztük a 343 szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltó emléke előtt. A szentesi tűzoltók is készültek a méltó megemlékezésre, de közben riasztást kaptak. Félelmetes, hogy anno New York-ban is gázszivárgáshoz riasztották a tűzoltókat a Kereskedelmi Központhoz, majd ezután csapódott a repülő az épületbe. Szentesen a Kossuth u. 17. sz. alól jelezték, hogy a 9. emeleten (!) gázszivárgást éreznek, de a lakásban lakó nem jelentkezik. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 11. Felsőoktatási ösztöndíj - pályázati kiírás -
Szentes Város Önkormányzata felsőoktatási önkormányzati támogatásra pályázatot hirdet első diplomát szerző nappali tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatók részére. A pályázat beérkezésének határideje: 2012. szeptember 30. (amely határidő jogvesztő). A pályázat elbírálása kizárólag a pályázó szociális rászorultsága alapján történik. Támogatásban részesülhet elsősorban az, akinek a családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg a 42.750,- Ft-ot. Pályázati igénylőlap és részletes felvilágosítás kérhető, illetve a pályázat benyújtható a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályán (földszint 116. sz. szoba, tel.: 63/510-336) Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 11. Országos elsősegélynyújtó verseny Nem babonásak, 13. helyen végeztek
2012. szeptember 8-án Szegeden volt az országos elsősegélynyújtó verseny, melyre a megyei fordulón keresztül a Kiss Bálint Református Általános Iskola (mára már elballagott) 8. osztályosai is bejutottak. A nagyon nehéz versenyben 13. helyen végeztek. Gratulálunk!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 10. Moziünnep teltházzal
Hatalmas érdeklődéssel indult a Moziünnep Szentesen. A 100 éves mozi centenáriumára szervezett rendezvény ünnepélyes megnyitóján zsúfolásig megtelt az Őze Lajos Filmszínház. A közönséget először Varróné Szabó Ildikó köszöntötte, majd Szirbik Imre polgármester a mozizás "varázsát" elevenítette fel köszöntőjében.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 10. Kalandtúrázók a szentesi laktanyában
Szentesre látogatott a Tiszavölgy kalandtúra csapata az elmúlt hétvégén. A Tiszabecsről induló, május óta tartó kerékpáros túra egyik utolsó állomása volt Szentes. A szervezők igyekeznek minden állomáson megismertetni a résztvevőkkel az adott város, település értékeit, kultúráját. Hidvégi-Üstös Pál, a program egyik főszervezője, a Tisza nagykövete, komolyan veszi feladatát.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 10. Első nap az iskolában
Rendkívüli tanítási nappal kezdték az idei évet a szentesi Zsoldos Ferenc Középiskola katonasulisai. Kicsik és nagyok, vagyis a kilencedikesektől egészen a tizenkettedikesekig, minden Katonasuli programban tanuló diák első szakmai órái a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél és annak tiszai vízi gyakorlóterén került megtartásra a hónap első péntekjén. Természetesen az idei év sem kezdődhetett el a kötelező balesetvédelmi oktatás nélkül, ami a nap folyamán még kiegészült egy tűzvédelmi és egy környezetvédelmi előadással is. De ezzel vége is lett a tantermi keretek között folyó oktatásnak.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 10. Igazán "sz@ros" sztori Illegális szennyvízkivezetéssel bukott le
A képeket látván eszembe jut az Üvegtigris film, amikor is a "helyi hülye", annyit mondott, hogy: NEM EU-s! Akkor lássuk a mi kis sztorinkat. Tényleg nem EU-s megoldással egy helyi lakos a Korsós soron az udvarának a hátsó részében pottyantós wc-t és egy "modern" piszuárt épített. Ezzel nem is lenne gond, csakhogy azok kivezetését a telek mögött lévő mirhóba vezette. A képek jól mutatják, hogy milyen szabadalmaztatható :-) megoldást használt a lakó. Lehet, hogy őt nem zavarja, hogy indirekt módon szennyezi saját környezetét, de másokat igen.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 10. Nagyhegy Városrész közbiztonsága Lakossági fórum 2012. szeptember 13-án 18.00 órai kezdettel
A Szentesi Rendőrkapitányság lakossági fórumot tart 2012. szeptember 13-án 18.00 órai kezdettel a Közösségi és Nappali Pszichiátriai Ellátó Egység épületében. (Szentes, Munkás u. 54., Régi Sárga Iskola). Lakossági fórum tárgya: Nagyhegy Városrész közbiztonsága. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 10. "Laktanyaszemle" Szentesen
2012. szeptember 6-án a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának vezetésével sor került a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság elhelyezési körülményeinek, valamint gépjármű parkjának ellenőrzésére. A régi épület igen sok szempontból átalakítást igényelne, de a jelenlegi gazdasági helyzetben a felújítás és szükséges átalakítás csak apró lépésekben valósulhat meg. A használatban lévő gépjárművek állapota megfelelő, képesek biztosítani minden körülmények között a beavatkozásokhoz szükséges technikai hátteret. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 10. Nyert a Kinizsi
A Szentesi Kinizsi mindkét csapatával (ifi/felnőtt) nyert a 2012. szeptember 8-i kistérségi rangadón, amikor is Fábiánsebestyén futballcsapataival küzdöttek a bajnoki pontokért. Az ifi csapat Oravecz Sándor két góljával 2:0-ra nyert a Fábiániakkal szemben. A Felnőtt csapat a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, majd a forduló után egyenlítettek a vendéget. Ezután jól jött a következő szentesi gól, amikor is pontrúgásból Lajos Máté megszerezte a vezetést. Nem lehetett ráülni az eredményre és az utolsó percekben sikerült még egy találattal bebiztosítani a győzelmet. Szentesi Kinizsi - Fábiánsebestyén 3:1 (1:0).
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 09. Légimentő vándorgyűlés
Az ország legfiatalabb légibázisa adott otthont a 4. légimentő vándorgyűlésnek szeptember 7. és 9. között. A szentesi légimentők a kórház és az önkormányzat segítségével szervezett találkozó nemcsak a szakembereknek szólt, hanem a laikusoknak, a lakosságnak is értékes információkkal szolgált.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 08. Országos ZENGO premier a Fitbalance-on!
2012. október 7-én a Budapesten megrendezésre kerülő FITBALANCE EXPO-n lesz a Szentesről induló Nippon Zengo országos bemutatója. Brezovai Sándor által összeállított, a legkeményebb küzdősportra épülő testedzés a Nippon Zengo itt mutatkozik be 12 szentesi hölgy által, akik lehetőséget kaptak, hogy Magyarország legnagyobb FIT EXPO-ján tartsanak 15 perces zengo tornát több ezres közönség előtt.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 08. Mozgóképek Szentesen Meghívó könyvbemutatóra
Szeretettel várunk minden mozirajongót 2012. szeptember 10-én hétfőn 18.30 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba Kruzslicz Pál: Mozgóképek Szentesen című könyv bemutatójára.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 08. Kollár László festményei a Galériában
Már hagyomány, hogy a művészeti évad első kiállításán egy bácskatopolyai (Szentes legrégebbi testvérvárosa) művész alkotásai tekinthetjük meg a Tokácsli Galériában. 2012. szeptember 6-án Vučinić Zdravko művészettörténész nyitotta meg Kollár László festőművész kiállítását. Kollár László érdeklődési köre széles, fő tevékenysége a festészet volt és maradt.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 08. XI. Szentesi Lecsófesztivál 2012
Immáron 11. alkalommal szervezte meg a HUNOR COOP ZRt. a hagyományos Szentesi Lecsófesztivál-t. 2012. augusztus 31. és szeptember 1. között már 11. alkalommal borult füstbe a Rákóczi Ferenc utca és annak környéke. A paprika és a paradicsom hazájában idén 254 bográcsban főtt a lecsó, mely estebédként szolgált a lecsófőző családoknak, baráti társaságoknak. Az elmúlt években már annyi mindent leírtunk a lecsóról és a titkairól, hogy nem hisszük, hogy tudunk újat mondani, habár sokan nem tudják, de volt kagylós lecsó is a fesztiválon. Az idén senki nem vállalta be a csokis lecsót, de annál több reform lecsó készült.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 06. Hangulatom a falakon Döbrőssyné dr. Seres Ilona festménykiállítása
A kulturális évad nyitányaként 2012. szeptember 5-én nyílt meg a Városi Könyvtárban Döbrőssyné dr. Seres Ilona festménykiállítása. Nagy Enikő a könyvtár munkatársa bevezetőjében kiemelte, hogy mindig nagy öröm a könyvtár életében amikor "első kiállítót" köszönthet az intézményben. Szűcs Lajos alpolgármester megnyitójában elmondta, hogy rég óta figyelemmel követi Ilona festészetét. Régen, amikor még Ilona a Polgármesteri Hivatalban dolgozott, irodájában saját képei díszítették a falat. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 06. Néhány percen belül elfogták a gépkocsifeltörőket
A gyors állampolgári bejelentésnek és az azonnali rendőri intézkedésnek köszönhetően gépkocsifeltörő fiatalokat fogtak el a rendőrök mára virradó éjszaka Szentesen. Az egyik gyanúsított néhány nappal korábban szökött el otthonról. Éjfél körül egy helybeli férfi kért segítséget a Szentesi Rendőrkapitányságtól. Elmondta, hogy három fiatal betörte a lakása előtt parkoló autója szélvédőjét, abba bemásztak, majd amikor kiment az utcára, a fiatalok kiugrottak és futni kezdtek. A gyerekek a kocsit belülről is megrongálták, ugyanis a filmekben látottak alapján, megpróbálták a vezetékek összekötésével beindítani az autót.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 05. Charlie helyett a Hooligans
A Szentesi Művelődési Központ szervezésében megrendezendő Városi Térfesztiválon úgy volt, hogy Horváth Charlie ad koncertet. A szentesi fiatalok Charlie helyett a Hooliganst akarták látni a színpadon, így változás történt a programban és biztos hatalmas tömegeket fog vonzani a szeptember 15-én megrendezendő Térfesztivál INGYENES Hooligans koncerttel. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 04. VI. Bor és pálinka Ünnep Újra Szentesre látogatnak a borászatok és a pálinkafőző cégek
Szeptember 14-16.-i dátummal újra szentesi Kossuth térre látogatnak az ország különféle tájáról érkező borászatok és pálinkafőző cégek. Idén a kézműves ételek kínálatára is nagyobb hangsúlyt fektettek a szervezők. Olyan különleges csemegéket lehet majd kóstolni, mint a kemencés kenyérlángos, a különleges aszalt gyümölcsök, szarvas, őz, vagy mangalica szalámik, óriás perecek, répa szirmok, házi rétesek, de egy kiállító borzselé tortáját is meg lehet kóstolni a rendezvényen. Mindemellett különleges sült húsok, kolbászok, és egyéb gasztronómiai csemegék is fogyaszthatók lesznek. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 04. BÜFÉK KIADÓK
A Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. bérleményében lévő, Csallány Gábor part 4 szám alatt lévő Üdülőközpont területén elhelyezkedő 2 db ~46 m2-es hasznos alapterületű, komfortos, 200 m2-es közös használatú teraszos, előkészítő, kiszolgáló, személyzeti és raktárhelyiséggel rendelkező vendéglátó egységek kiadók. A vendéglátó egységeket új bérlőiknek kell berendezni. A leendő bérlő pályázati eljárás keretén belül kerül kiválasztásra. További információk az Üdülőközpont elérhetőségein kérhetők (6600 Szentes, Csallány Gábor part 4. 63-400-122, 30-6300663, info@udulokozpont-szentes.hu). Pályázati csomagok kifizethetők készpénzben a Szentesi Üdülőközpont Nkft pénztárában, átvehetők a Szentesi Üdülőközpont Nkft. titkársági irodájában, 2012. szeptember 6-tól, reggel 8 órától, egészen 2012. szeptember 18-ig, reggel 8 óráig. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 04. Programajánló 2012. szeptember - október
A hétvégén jelenik meg a Szentesi Programajánló 2012. szeptemberi száma, mely a következő egy hónap időtartam programjait, rendezvényeit hivatott népszerűsíteni. Az összeállításban részletesen megtalálhatjuk a helyi zenei, színházi, sport és egyéb szórakoztató rendezvényeit és azok helyszínét és időpontját. A Programajánlót keresse a FÓR magazinban!
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 04. AZ ÚJ ÉVAD ZENE-VILÁG-ZENE 2012/2013
Az idén öt, az egész évadban 13 koncerttel várja a zenekedvelő közönséget a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont, amely ismét megrendezi Zene Világ Zene elnevezésű programsorozatát. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 04. Az ország mentési szakemberei Szentesen
Az ország legfiatalabb légibázisa ad otthont a 4. légimentő vándorgyűlésnek szeptember 7. és 9. között. A szentesi légimentők a kórház és az önkormányzat segítségével olyan találkozót szervez a megyeházára, amely nemcsak a szakembereknek, hanem a laikusoknak, a lakosságnak is értékes információkkal szolgál. Ahogyan azt a szervezőktől, Dr. Bukor Barbarától, Józsa Józseftől és Dr. Szalóki Nándortól megtudtuk: Ez a vándorgyűlés sokkal inkább lesz „Légi” mint „Mentő”. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 04. Drámapedagógiai továbbképzés Szentesen
Kedves Óvónők! 2012 októberében elindul a Gondolkodj Egészségesen! Program, mely régóta várt akkreditált drámapedagógiai továbbképzés óvodapedagógusok számára. Hiánypótló és a maga nemében egyedi továbbképzés, amely kimondottan az óvodás korú gyermekek játékkal történő személyiségfejlesztését tűzi ki célul. A GE! Program a képzés révén egy olyan eszköztárat szeretne átadni az óvodás korú gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak, amelyből saját csoportjaik összetételének ismeretében bátran, szabad szellemben válogathatnak a legszebb, legnemesebb cél: a gyermek személyiségfejlesztése érdekében. Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 04. Dobóeredmények a Nemzetközi Tisza Kupáról
Az Atlétikai Európa Bajnokság, valamint az Olimpia miatt a hazai atlétikai versenyek több mint egy hónapon át szüneteltek. A versenyzők amennyiben nem voltak érintettek a világversenyeken edzőtáborokban és nyári alapozással töltötték az időt. Seres András a Maximus KSE diszkoszvetője egy svédországi dobóverseny sorozaton vett részt, mely része volt a felkészülésének. Az ezt követő technikai és erősítő munka utáni első nagyobb verseny a több mint harminc éves hagyományokkal rendelkező Nemzetközi Tisza Kupa volt Szegeden.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 02. Seres Ilona festményei
Szeretettel várják Önt és kedves barátait 2012. szeptember 5-én (szerdán) 17 órára a szentesi városi könyvtárba (Kossuth u. 33-35.), ahol Döbrőssyné dr. Seres Ilona festményeiből nyílik kiállítás. Megnyitóbeszédet mond: Szűcs Lajos alpolgármester. Fagotton közreműködik: Pintér Bórbála és Mucsi Éva. A kiállítás megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében 2012. szeptember 27-ig.
Katt a képre! Szentes, 2012. 09. 02.
|