Kalandtúrázók a szentesi laktanyában

 

 

 

Szentesre látogatott a Tiszavölgy kalandtúra csapata az elmúlt hétvégén. A Tiszabecsről induló, május óta tartó kerékpáros túra egyik utolsó állomása volt Szentes. A szervezők igyekeznek minden állomáson megismertetni a résztvevőkkel az adott város, település értékeit, kultúráját. Hidvégi-Üstös Pál, a program egyik főszervezője, a Tisza nagykövete, komolyan veszi feladatát. Mindent megtesz annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a Tisza védelmére. Fontosnak tartja emellett a hagyományok őrzését, ezért a közel 250 fős csapat látogatást tett a szentesi Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél, ahol immár hat éve emlékeznek meg, és helyeznek el koszorút az Esze Tamás szobránál.

Ebben az évben részt vett az eseményen Szécsi Szabolcs, Tarpa nagyközség polgármestere is, aki elmondta beszédében, hogy rendkívül büszkék kiváló szabadsághősükre, aki Tarpáról származik. A koszorúzás után a túrázók is megemlékeztek, és egy-egy szál virágot helyeztek el a szobornál.

 

Szentes, 2012. 09. 10.
 

 

.