Mozgóképek Szentesen

Könyvbemutató

 

 

 

2012. szeptember 10-én hétfőn mutatták be a Művelődési és Ifjúsági Házban Kruzslicz Pál: Mozgóképek Szentesen című könyvét, akivel Szurmik Zoltán beszélgetett a könyvről, annak elkészültének kulisszatitkairól. 

 

 

 

A mozi száz évvel korábban még varázslatként élhetett az emberek gondolataiban. Később csak megszokott csodává alakult. Néhány évtizede a közös szórakozás hétköznapi ünnepeivé változott egy-egy jó film megtekintése. Ma már néha az a kérdés is felmerül: egyáltalán hiányozna-e valakinek, ha eltűnne a művelődés – kikapcsolódás már-már elavultnak hitt formája!

Szinte berobbant a televízió a családok lakásába, életébe. Néhány év, talán néhány hónap alatt megszoktuk és megszerettük. Azért a mozik világa még vonzotta az embereket. Lehetett készülni rá, találkozni az előcsarnokban és üdítővel-kukoricával felszerelkezve belefeledkezni az izgalmas filmbe, vagy a kedves szomszédba. Rögtön megbeszélni az élményeket és elfelejteni egy-két órára a külvilágot.

 

 

 

A szentesi mozizás szinte egyidős az európai megjelenésével! Helyi bátor vállalkozók, sok települést megelőzve, már 1912-ben megnyitották a mozgószínház épületét. Csak érdekesség: az intézmény falai még ma is jórészt az eredetiek. Csak a falak között egyre kevesebb az ember! Néhány évtizede, évente 170-180 ezren moziztak Szentesen. Később százezer alá, majd 50-60 ezerre csökkent a létszám. Mostanra tízezer alá csappant az évente jegyet váltó filmrajongó. Haldoklik, vagy csak elavult a mozi? A szentesi mozizás története erre nem válaszolhat … de a múlt megismerése a jövő irányába is mutathat. Csak szem kell hozzá!

Szentes, 2012. 09. 12.
 

 

.