|
2012. MÁJUS
Szentesiek fakitermelő versenyen
2012. május 19-én Miskolc-Garadna pihenőhelyen rendezték meg a VII. Hagyományőrző Fakitermelő országos versenyt. Dunántúlról és az ország több pontjáról is érkeztek versenyzők, Szenteset a 3CS csapat képviselte. A Fekete Csaba, Balázs Csaba, Csapi László alkotta csapat hét erdei munkát szimuláló versenyszámban mérette meg magát. A szentesi csapat 5. helyen végzett a versenyben. Gratulálunk!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 25. Jubileumi Dobos András Kerékpáros Emléktúra
Immár X. alkalommal került megrendezésre a Dobos András emléktúra Szarvasra. Ezzel szeretnénk emlékezni minden évben Bandi bácsira, aki sokunkat megtanított a közlekedés szabályaira. A kirándulás elsősorban családok és gyermekek részére került meghirdetésre, de természetesen azok a fiatalok is részt vehettek, akik tíz évvel ezelőtt gyermekként voltak jelen.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 24. EMLÉKEZÉS BALÁZS ANDRÁSRA
A Kálvária- temetőben 2012. június 3-án emlékeznek BALÁZS ANDRÁS (Szentes, 1913-Szentes, 1992) karnagy, tanító, énektanár, kántorra halála 20. év fordulója alkalmából. Vasárnap 10 órától Szentesen a Kálvária temetőben levő sírjánál megemlékezésre kerül sor Szentes Város Önkormányzata es a Zöldág MSE szervezésében. A szentesi Deák Ferenc Általános Iskola 1974-ben nyugdíjba vonult pedagógusát, az egyházi, iskolai, szövetkezeti énekkarok karnagyát, ill. a helyi kertbarátok csoportjának vezetőségi tagját Szirbik Imre Szentes polgármestere méltatja.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 24. Kihívás Napja Szentesen
Szentes valamennyi oktatási intézményében megtartották a Kihívás Napját. Ez nem másról szól, mint hogy legalább 15 percig sportoljon az ember. Ezen a napon voltak nyílt rendezvények is, amelyekre lehetett jelentkezni, így több százan futottak a ligeti futópályán. A Challenge Day angol kifejezést már nagyon sokan ismerik, igaz, a magyar verzió, a Kihívás Napja terjedt el jobban. A Kanadából útjára indult szabadidősport-rendezvény már 21 éve hódít hazánkban is. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 23. Arany János: A Jóka ördöge
"Zsémbes asszony Judit. Csak az Isten látja, Mennyit szenved tőle szegény Jóka bátya." Így kezdődik Arany János regéje, és ezekkel a sorokkal indult a Krúdy Gyula baráti kör felolvasó estje 2012. május 23-án este a Városi Könyvtárban.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 23. Jövőnkért hétvége
A Jövőnkért Művészeti Iskola 2012. június 2-3-án rendezi meg több rendezvényét. A programokról a mellékelt plakátról tájékozódhat!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 23. Kirakodóvásár és Városi Gyereknap
A Szentesi Művelődési Központ szervezésében 32. alkalommal rendezik meg június első vasárnapján a kirakodóvásárt. Ezen a délutánon tartják a városi gyereknapot, ahol a Pom-Pom Együttes legújabb műsorán szórakozhatunk. További részletek a plakáton!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 23. Fúvószenekar hangversenye
A XIX. Egyházzenei Találkozó keretén belül ad hangversenyt a Református Nagytemplomban Szentes Város Fúvószenekara. A 2012. május 27-én megrendezett eseményre a belépés díjtalan.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 23. TILOS a Nordic Walking a ligetben
A Széchényi ligeti futópályán is hódít ’’Nordic Walking’’ (északi gyaloglás, bottal gyalogló) sport népszerűsége, nem is gondolva a arra, hogy milyen helyrehozhatatlan kárt okoznak a futópálya gumi ágyában. A futópályán lévő gumi réteg nem bírja ki a bot ütésszerű igénybevételét, ez által kitöredezik, kipereg az egész futófelület tönkremegy, használhatatlanná válik. Ezért a futópálya állagának megőrzése érdekében a Városellátó Intézmény, mint a liget gondozója, üzemeltetője megtiltja Nordic Walking sportot a liget futópályáján. Kérik az érintettek megértését a futósportolók nevében. A tiltást táblával is jelezni fogják.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 23. Hamarosan indul a HARC
Negyedik éve harcolhatnak a kincsért a szentesi középiskolások, akikhez időnként csatlakoznak más városok középfokú intézményeinek csapatai. Idén a templomosok kincse a tét – tudtuk meg Bertók Róbert főszervezőtől –, és ezért a korábbinál több lesz a lovagi próba, a térképes feladat a szentesi önkormányzat és a CIB Bank által patronált kalandvetélkedőn, amelyet május 25-étől 27-éig rendeznek meg Szentesen.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 22. Alkotóka Nyári Tábor
Szeretnél alkotni, ügyesedni? Akkor megtaláltad a legjobb alkalmat és helyet! Egy héten keresztül minden nap új technikát tanulhattok, és szebbnél-szebb tárgyak kerülnek ki a kezeitek alól! Jelentkezz az Alkotóka Nyári Táborba, mely június 18-22-ig és július 2-6-ig lesz, megfelelő számú jelentkezés esetében naponta 8-16 óráig. Információ: 63/313-654, 20/429-3101 Dobóczkiné Zsuzsi, Pintérné Anikó
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 22. Madarak és fák napja
A Köztársaság (Százszorszép) Óvodába várták a nagycsoportos óvodásokat és óvó néniket 2012. május 21-én (hétfőn) délelőtt a MADARAK, FÁK NAPJA alkalmából szervezett játékos tevékenységekre.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 22. Szentes Város Ifjúsági Sakkbajnokság
2012. május 19-én tartották a Szentesi Sakk SE megrendezésében a Móricz Zs. Művelődési Házban a Szentes Város Ifjúsági Sakkbajnokságot. A versenyen valamennyi általános iskola képviseltette magát. A gyerekek 7 fordulós svájci rendszerben mérkőztek meg egymással.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 22. Ismét kamionos véradás lesz Szentesen
2012. május 29-én (kedd) 14-18 óráig Szentesen a Kossuth téren kamionos véradást szervez a Magyar Vöröskereszt Szentesi területi szervezete és a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, aki betöltötte 18. életévét egészségesnek érzi magát és segíteni szeretne embertársain!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 22. Fejleszt a Hungerit
Évente kétmillió csirkét nevelnek majd a Felgyő és Csanytelek között elhelyezkedő telepen a Hungerit Zrt, mely telepet Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adott át 2012. május 21-én. Elmondta, hogy az ország egyik legjelentősebb beruházása valósult meg, ami segít abban, hogy helyreálljon az állat- és növénytermesztés egyensúlya Magyarországon.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Országos szakmai díjat kapott
2012. május 19-20-án a fővárosi Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeum épületében rendezték meg a Múzeumok Majálisát. A szentesi Koszta József Múzeum a Múzeumok Kincsei kiállítás keretében az Újkőkori emberek nyomában programmal szerepelt a fővárosban. A Magyar Nemzeti Múzeum különdíját a szentesi Koszta József Múzeum nyerte el a múzeumszakmai érdekeknek a helyi társadalom igényeivel összehangolt, eredményes érvényesítéséért, a mintaértékű tanulmányi raktárközpont megvalósításáért. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Rovásírásos helységnévtábla Szentesen
Már több mint 500 település határában olvasható az adott helység neve az ősmagyar nyelven és most már Szentes is ehhez a települések közé tartozik. A közadakozásból megvalósuló tábla egy hosszú folyamat záróakkordja, melyet 2012. május 13-án, vasárnap délután 4 órakor Szegedi Csanád EU parlamenti képviselő úr avatott fel.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Sportválasztó tábor a Sportcsarnokban
Sportválasztó táborba várják azokat a 7-12 év közötti fiatalokat, akik még nem tudták eldönteni, hogy milyen sportot űzzenek szabadidejükben. Ha szeretnél több sportot kipróbálni, akkor jelentkezz a 2012. július 18-22 és 25-29 között megrendezendő táborba. A részleteket a plakátról elolvashatod!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Balázs Elemér Group Szentesen
Az évad során nem először, világhírű formációt és művészeket köszönthetünk Szentesen a Hangversenyközpontban. 2012. május 18-án a FONOGRAM DÍJAS VILÁGSZTÁROK SZENTESEN! koncertsorozat keretében látogatott Szentesre a BALÁZS ELEMÉR GROUP.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. 100 ÉVES A SZENTESI VÁROSHÁZA
A Szentesi Művelődési Központ, a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltára és a Szabadkai Történelmi Levéltár tisztelettel meghívja Önt és minden érdeklődőt a Tokácsli Galériában nyíló Építészettörténeti dokumentumkiállításra 2012. június 1-jén 17.00 órára.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Jó palánta, jó helyről
A februári hideg áthúzta az Árpád Zrt. számítását, az akkorra tervezett üvegházátadásból áprilisi üvegházavatás lett a Primőr Profit Kft. szegvári telephelyén. A két hektáros palántanevelő komplexum a hőközpont és a hőellátási rendszer felújításával együtt 730 millió forintba került. A cég éves szinten 10-15 millió palántát nevelt, mintegy 450 millió forint értékben. Az új üvegház építése további 5-10 millió növény nevelését teszi lehetővé, de összesen akár 30 millió darabig is növelhető a darabszám.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Centenáriumi képviselő-testületi ülés
Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját 2012. május 24-én (csütörtökön) 14.00 órára a Városháza centenárium alkalmából megrendezendő ünnepi Képviselő-testületi ülésre. Helyszín: Városháza (Szentes, Kossuth tér 6. sz)
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Lakossági fogadóórát tart a rendőrkapitány
Balogh Szabó Imre r. alezredes, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője lakossági fogadóórát tart 2012. május 24-én (csütörtökön) 14 és 16 óra között a Szentesi Rendőrkapitányságon (Szentes, Kossuth utca 43.).
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 21. Futás életre, halálra
Az elmúlt hetekben tudósítást adtunk a Megyei Elsősegélynyújtó Versenyről, mely a szentesi Széchenyi ligetben zajlott. Minden feladat képzelt eset szimulálása volt, de nagyon valósnak tűnt. 2012. május 18-án a sok-sok baleset közül ez egyik meg is történt. A futótársadalmat mélyen megdöbbentette a hír. Van olyan futó, aki a futópálya azon részét ki is kerüli azóta.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 20. Bronzérmes a női vízilabdacsapat
A szentesi női pólócsapat végletekig kiélezett, izgalmas mérkőzésen, ötméteres párbajban győzött, és 2:0-s összesítéssel szerezte meg a Vodafone OB I bronzérmét a Dunaújvárosi Főiskola ellen. Vodafone OB I bronzérmét folyó második mérkőzésen fej-fej mellett szerezték egymás után a találatokat a csapatok. Már úgy tűnt, hogy minden elveszett, amikor a rendes játékidő letelte előtt 18 másodperccel Hevesi góljával egyenlített a Hungerit-UniBau-Épszer Szentes, ezzel pedig kiharcolta a hosszabbítást.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 20. KIHÍVÁS NAPJA 2012.
2012. május 23-án (szerdán) ismét megrendezésre kerül a KIHÍVÁS NAPJA (0.00 – 21.00 óráig), melyen Szentes (22. alkalommal) a kezdetektől vesz részt. Ahhoz, hogy a város idén is jól szerepeljen arra van szükség, hogy minél többen, minél több 15 perces sporttevékenységet végezzenek ("Sportaktivitásnak" a legalább 15 perc pulzusnövelő mozgás értendő), és azt regisztrálják, majd ezt követően a résztvevők számát lejegyezve leadják személyesen a program szervezőknél, vagy a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban vagy telefonon a 311-032-es telefonszámon.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 17. Kozma informatika verseny területi fordulója
A Kozma László számítástechnikai verseny ebben a tanévben újszerű köntöst kapott. Az megmaradt, hogy a versenyt az 5-6 évfolyamos korosztálynak rendezték meg. A tanulók 120 perc alatt az operációs rendszerek, a rajzolási és szövegszerkesztési és prezentációkészítési tudásukról adhattak számot. Ebben a tanévben minden tanuló a saját iskolájában írta meg a feladatsort, majd rögtön a felkészítő tanár Százhalombattára küldte e-mailben azokat, és ott javították ki az ország összes dolgozatát.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 17. Erdélyben jártak...
Idén májusban második alkalommal vett részt a szentesi Jó Úton-Lóháton Alapítvány Lőrincrévén (Románia) a Hip-Tep Lovasterápiás Egyesület szervezésében zajló "Lovon együtt egyformán" programján. A két szervezet együttműködése 2010-ben kezdődött, amikor az erdélyi Egyesület először látogatott Szentesre, hogy ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat szerezzen a lovasterápia módszeréről.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 17. Útonállásszerűen raboltak fiatalok Szentesen
Útonállásszerűen rabolt ki gyerekeket két fiatalkorú Szentesen. A Szentesi Rendőrkapitányság további sértettek jelentkezését is várja. Tegnap délután érkezett jelzés arról a Szentesi Rendőrkapitányságra, hogy két fiatal a Kossuth téren megállított egy helybeli gyereket, majd veréssel fenyegették meg, amennyiben nem ad nekik pénzt. A fiú megijedt, ezért átadta a két támadónak a nála lévő 5 eurós bankjegyet, amivel azok elmenekültek. A szentesi nyomozók a bejelentést követően elvégzett adatgyűjtés és felismertetésre bemutatások alapján megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 16 és egy 17 éves helybeli fiú gyanúsítható megalapozottan, akiket elő is állítottak. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 17. Jön a Rádió 451!
Lezárult a 106,1 MHz-es frekvencia pályázat és az eredmény megjelent a Médiatanács honlapján, melyből kiderül, hogy a Kultúr-Média Kft. (6600 Szentes, Jókai u. 12.) frekvencia pályázatát fogadta el a Médiatanács, így hamarosan ezen a frekvencián megszólal a RÁDIÓ 451!
És hogy mikor szólalhat meg legkésőbb Szentes új rádiója? Ez jó kérdés! A győztesnek 45 napja van szerződéskötésre, és további 120 napja a műsorszolgáltatás elindítására. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb november elején indulnia kell az új rádiónak! Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 16. Mosás és tisztálkodás története a múzeumban
Napjainkban az élet megkérdőjelezhetetlen része a napi fürdés, de nem volt ez mindig így: mint minden szokás, ez is sokat változott az évszázadok során - a középkori szokásokat tekintve volt is honnan fejlődnie - hallhattuk a Koszta József Múzeumban a múzeumi témanapon, ahol a mosás és tisztálkodás volt a fő téma. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 16. Szentesi Nyári Szabadtéri Színház
Hamarosan indul a Nyári Szabadtéri Színház a Szentesi Művelődési Központ szervezésében. 2012. július 3 - augusztus 17 között (jó idő esetént)szórakozhatunk a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ udvarán. A képre kattintva megtekintheti a színházi program részletes plakátját. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 15. Már lehet pályázni kamatmentes kölcsönre!
Szentes város önkormányzata kamatmentes visszatérítendő kölcsönre írt ki pályázatot a helyi vállalkozások részére. A pályázat célja, hogy egyszeri visszatérítendő kamatmentes pénzügyi támogatással segítséget nyújtson a Szentes Város közigazgatási területén működő vállalkozók, gazdasági társaságok vállalkozásfejlesztési tevékenységéhez. Még 2 hétig beadható a vállalkozásfejlesztési pályázat! Május 31-én zárul a vállalkozók körében népszerű pályázat, amely az idén először kerül kiírásra. Bővebb infó a képre kattintva!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 15. Tömegoszlatás Szentesen (videóval)
Szentes békés alföldi kisváros volt, eddig! A település hangoskodástól, akkor hangos, amikor egy "már nem szomjas" biciklis a Nagyhegyre menet végig dalolja a főutcát. Csakhogy a mai napon (2012. május 15.) egy kisebb csapat egy honvédségi területet foglalt el, és hangos ordibálás közepette annak felrobbantásával fenyegetőzött! A MH EUFOR katonái éppen a városban gyakorlatoztak, így azonnal segítségére siettek a helyi erőknek. Csapatszállító járművek szállták meg a kunszentmártoni úton található honvédségi területet, majd rövid tárgyalás után tömegoszlatást végeztek. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. V. Kertvárosi Családi Nap
2012. május 19-én rendezi meg meg immáron ötödik alkalommal a Kertvárosi Óvodásokért Alapítvány az óvoda családi napját. Délután 14.00 órától várnak minden érdeklődőt a Százszorszép Óvodába. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. KALAND, BULI, KIHÍVÁS
Júliusban feledhetetlen kalandtábor, újra Szentesen! Ízelítő programjainkból: QUADOZÁS észbontó terepen, KENUZÁS a Kurcán, eszméletlen PAINTBALL csata, hangulatos TÁBORTŰZ! Valamint kalandpark, számháború, bátorságpróba, strandolás, túrák, bográcsozás, military … Gyere Te is, próbáld ki magad! Tölts egy emlékezetes hetet kalandvágyó társakkal!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. Piros Pünkösd Napja
Az Együtt Szentesért Egyesület különleges néprajzi barangolásra vár minden érdeklődőt 2012. május 22-én a Megyeháza KKK kistermébe.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. Injektálásos növényvédelem a ligetben
Az elmúlt napok csapadékos időjárása sem akadályozta, hogy növényvédelmet hajtsanak végre a Széchenyi ligetben. Többek között ez is az egyik előnye annak a technológiának, mely az országban egyedülálló. Az ARBORJET technológiát alkalmazták a szakemberek a ligetben, amely úgy működik, hogy a speciális növényvédőszert a fa törzsébe injektálják. Szabályszerűen "védőoltást" kapnak a hatalmas fák. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. Fűavató, fűnyíróátadó
Ünnepélyesen lezárult bölcsőde zöldterületének beültetése. A kertépítésben (füvesítésben) szülők, barátok, családok és helyi önkormányzati képviselők segédkeztek. A több hetes megfeszített munka után újra összefogtak a szülők, hogy közadakozásból fűnyírót vásároljanak a bölcsődének. Nem kis alapterületen kell vágni 3-4 naponta a füvet, így szükséges, hogy egy komoly fűnyíróval rendelkezzenek.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. Ütközés a Klauzál utcában (BMW vs.Suzuki)
2012. május 14-én 12 óra után személyi sérüléses baleset történt Szentesen a Klauzál utcában. Az ütközés következtében a Suzuki sofőrje megsérült, őt a tűzoltók segítségével szabadították ki az összeroncsolódott járműből. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. Ünnepélyes eskütétel
2012. május 12-én a Csongrád Megyei köteles polgári védelmi szervezetetek ünnepélyes eskütétele került végrehajtásra, a megye 4 színhelyén. A központi rendezvénynek a megyeszékhely Szeged Megyei Jogú város adott otthont, míg a további 3 színhelynek a házigazdája a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területébe tartozó három kistérség székhely városai voltak.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. I. Szentesi Tájékozódási Rali
Az I. Szentesi Tájékozódási Rali futam pályaírása lezajlott az elmúlt napokban. Sinka Popey Zsolt segítségével rengeteg gyönyörű helyre jutott el a pályaíró csapat. Érdekes és nehéz feladatot tudtak elhelyezni a kijelölt területeken. A futamon indulóknak nagy ügyességre és találékonyságra lesz szükségük ahhoz, hogy a feladatokat megoldják, megtalálják.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 14. MOZDULJ RÁ!
Ingyenes aerobik roadshow Czanik Balázzsal 2012. május 19-én 10 órától az Ifjúsági parkban.
További részletek a plakáton!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 12. PUSKÁS
A Szentesi Keresztény Pedagógusok Társasága vár minden érdeklődőt 2012. május 17-én (csütörtökön), 18.00 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba, PUSKÁS című előadásra. Az előadást tartja Szöllősi György a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója, melyre a belépés díjtalan!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 12. Rendőrségi elismerések
A Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányság munkatársai tevékenységük elismeréseként jutalmakat vehettek át a Rendőrség Napja alkalmából csütörtökön délelőtt Szegeden. Huzamosabb ideje végzett átlagon felüli szolgálatellátása elismeréseként a belügyminiszter rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Sebestyénné Laurik Ágnes r. alezredesnek (képünkön), a Szentesi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályvezetőjének.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 11. Kitüntetések a Vöröskeresztes Munkáért
A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete 2012. május 11-én tartotta meg Világnapi ünnepségét Szentesen. A rendezvényen a kiváló munkát végző önkéntesek kitüntetéseket vettek át. A szentesi segítők közül Vöröskeresztes munkáért arany fokozatú kitüntetésben Gáborné Sebesi Katalin, ezüst fokozatú kitüntetésben Lencséné Szalontai Mária és Dohányné Jelenfi Ilona részesültek. A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége a „Vöröskeresztes Munkáért" kitüntetés Bronz fokozatát adományozta Sebők Ilona, szentesi önkéntesnek.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 11. Új buszt tesztelhetünk Szentesen 4 napig
A Tisza Volán Zrt. szentesi kirendeltségéhez érkezett négy napos tesztelésre az ISUZU autóbuszok (török) gyártójától egy dízel üzemű alacsonypadlós Citibus. Az utazóközönség a több, mint 60 fő befogadására képes, 9,5 méter hosszú, Euro 5-ös motorral szerelt járművet a forgalomban is kipróbálhatja 2012. május 9-től 12-ig, Szentes város helyi közösségi közlekedésében. A menetrendszerinti járatban érdeklődően tekintettek a járműre, volt aki nem akart felszállni az új járműre, mert nem hitte, hogy ez a busz az a busz amire ő vár.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Megkezdődött az orgona felújítás
Örömmel tudatjuk, hogy megkezdődött a Szent Anna templom orgonájának felújítása. Évek óta gyűjtenek a szentesi Szent Anna templom orgonájának a felújítására a városban. Elérkezett az idő, hogy felkerüljön a helyére, és ezzel együtt teljesen megújuljon az orgona. A képeken látható, hogy hihetetlen mennyiségű légcső volt beépítve az eredeti játékasztalba, mely egy mozdulattal ki is kerül, mert a legmodernebb elektronikus manuál kerül a helyére.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Lövések lövedékek nélkül Szentesen
Értesítjük a lakosságot, hogy 2012. május 15-17. között az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred kiképzési foglalkozást tart a Szentes környéki gyakorlóterein. Ezen időszakban a kiképzés érdekében gyakorló lőszert használunk, melyet hanghatások kísérnek, valamint nagyszámú technikai eszköz megjelenése és mozgása várható a körzetben.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Szülőszoba látogatás a kórházban Születés Hete Fesztivál
A Születés Hete Fesztivál programjai között szerepelt szülőszoba látogatás a Dr. Bugyi István Kórházban. A programra a Közgé-ből több osztály is érkezett. A lányok érdeklődéssel hallgatták, hogy "évek múlva?", mi vár rájuk. Milyen környezetben szülhetik meg gyermeküket! Nem csak iskolások vettek részt a programon, hanem olyan párok is, akik már a következő hónapban használni fogják a szülőszobát.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Nyílt nap a Himalája Sókuckóban Születés Hete Fesztivál
A Születés Hete Fesztivál keretében az érdeklődők ellátogathattak a Kertvárosban található Himalája Sókuckóba. A "kuckót" a fesztivál ideje alatt bárki meglátogathatja, és bátran ajánljuk mindenkinek. Nem egy szokványos sószobába léphetünk be, mert míg a azokban párásított só környezetben tölthetünk kellemes órákat, addig itt finom por formában terjeng a Himalája só a levegőben.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Megkezdődött a Közbiztonsági Nap
Már 8. alkalommal szervez Közbiztonsági Napot az Önkormányzat közösen a Rendőrkapitánysággal és a Családsegítő Központtal 2012. május 10-én és 11-én. Az első napon a környezetvédelem volt a központi téma. A Dózsa házban csütörtök délután a hat helyi általános iskola csapata mutatott be tíz-tíz percben egy-egy hazai nemzeti parkot. A kiállítással kiegészített előadásokat egy tanárokból és a Szegedi Vadaspark munkatársából álló zsűri értékelte. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Nyílt nap a szentesi Mentőállomáson
2012. május 10-én nagyon sok óvodást hoztak el a szentesi Mentőállomásra megismerkedni a mentőautókkal belülről is. Országszerte nyílt napok voltak a magyarországi mentés 125. évfordulóján. 125 éve alakult meg az Önkéntes Mentő Egyesület, ami az első szervezett mentést végezte Magyarországon, majd 1948. május 10-én, pontosan 64 éve jött létre az Országos Mentő Szolgálat megyei és központi irányítással. Ebből az alkalomból országszerte nyílt napokat rendeznek (Szentesen is) a mentőállomásokon.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Amikor beteg voltam Születés Hete Fesztivál
A Születés Hete rendezvénysorozat alkalmából "Amikor beteg voltam" címmel rajzpályázatot hirdettek. Ennek a pályázatnak az eredményhirdetése volt 2012. május 10-én délelőtt a Művelődési és Ifjúsági Házban.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Szentesen is megkezdődött a Születés Hete Születés Hete Fesztivál
A szülés és a megszületés megváltoztatja azt a világot, amelynek abban a pillanatban középpontja a megszületett élet. Akik kapcsolatban vannak a kisbabával, visszavonhatatlanul mások lesznek, mint azelőtt voltak. Az életük, ünnepeik és hétköznapjaik egy olyan folyamatosan alakuló és épülő világgá változik, amelynek minőségét alapvetően befolyásolja az a tudás, amely alapján döntéseiket meghozzák. A Születés Hete ezért ahhoz kíván hozzájárulni, hogy ezek az információk elérhetők, feldolgozhatók legyenek, és segítsék a legmegfelelőbb egyéni döntés megszületését - hallhattuk a rendezvény megnyitóján. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. Hagyományőrző Kézműves Táborok
Hagyományőrző Kézműves Táborokat szervez a Művészetek Háza a nyáron. A táborról bővebb információ a plakáton olvasható!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 10. "Eszméletlen" előadás Kibédi Ervinről
Kibédi Ervin a Zeneakadémián szerzett diplomát 1949-ben. A két háború között 1950-1951-ben a Magyar Rádiónál dolgozott. 1951-ben a Magyar Néphadsereg Színházához került, majd 1957-től a Vidám Színpad művésze volt - hallhattuk Dr. Horváth Györgytől a 2012. május 9-ei előadáson a Városi Könyvtárban. A színművész verseinek és humoros jeleneteinek tolmácsolásában Hajdúné Zsuzsa, Tóth Sándorné és Paulovits Tamás segédkezett az előadónak.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 09. Nyári Tücsök Tábor
Hamarosan vége a tanévnek, és beköszönt a nyári szünet. Szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani a Tücsök Tábort. A mellékelt plakáton minden fontosabb információ megtalálható. Tábor időpontok: 2012. június 18 – 22, 2012. július 2 - 6, 2012. július 30 – augusztus 3. Helyszín: Szentes, Közösségi tér. A tábor részleteiről érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet: Tel : 06-20/806-65-43, E-mail: zomka.edit@gmail.com
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 09. Körséta a Vasúttörténeti gyűjteményre
A Szentesi Vendégszeretet Egyesület következő körsétája a Korsós sori Vasúttörténeti Alapítvány Gyűjteményére vezet. 2012. május 19-én 15.00 órától várják az érdeklődőket, akik meg kívánják tekinteni az alapítvány által létrehozott és gondozott kiállítást. Az alapítvány részéről Valkai Csaba "kalauzolja" az érdeklődőket.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 09. Tücsök Klub
A következő Tücsök Klub foglalkozás 2012. május 13-án lesz a Dózsa-ház Közösségi téren. 9 és 11 óra között várják az érdeklődőket családi vetélkedőre, májusfa díszítésre és a Tücsök koncertre. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 09. Új élményelemekkel bővül a strand
Új élményelemeket szerelnek be a napokban a Szentesi Üdülőközpont 25 m-es medencéjébe. A medence lépcsője melletti oldalon lett elhelyezve az a hét élményelem, mely színesítheti a strandi szórakozást. Felnőtteknek három dögönyöző. Gyermekek részére két függőleges csőspriccelő került a medencepartra. Lesz továbbá szabadon mozgatható Vízipuska gyermeknek és egy billenő vödör (29 literes), Kambala fából. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 09. Velocipéddel a Tiszáért
A „Tiszavölgy Kalandtúra – Zöld összefogás a fenntartható Tisza-vidékért” program részeként Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza Nagykövete egy tradicionális velocipéddel körbekerékpározza a Tiszát, és minden település vezetőjét személyesen kéri, hogy nevezzen csapatot a Tiszavölgy Kalandtúrára. A túra egyik állomáspontja Szentes lesz - tudtuk meg Szűcs Lajos alpolgármestertől, aki a Városháza előtt fogadta a velocipéddel érkező vendéget. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 08. Vízimanó tábor a strandon
Szeretettel várunk benneteket a június 18-tól induló egy hetes napközis táborainkba! Igazi tábori hangulat a strand árnyas fái alatt kialakított sátras bázison. Töltsük együtt a nyarat a szentesi strandon, ahol bármikor csobbanhatsz vagy vízi-csúszdázhatsz! Akkor is jelentkezz hozzánk, hogyha már nagynak érzed magad, de még nem töltötted be a 14. életévedet! Hiszen nálunk buli a nyár! A jelentkezési lap letölthető a képre kattintva!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 08. MOZDULJ RÁ!
Ingyenes aerobik roadshow Czanik Balázzsal 2012. május 19-én 10 órától az Ifjúsági parkban.
További részletek a plakáton!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 08. A magyar kabaré története II.
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves barátait 2012. május 9-én (szerdán) 18 órára a szentesi városi könyvtárba (Kossuth u. 33-35) - A magyar kabaré története II. - Kibédi Ervin című estre. Előadó dr. Horváth György.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 08. Ezeknek is a jó édes .... !
Nem kellett gondolkodni a cikk címén, mert a UPC ügyfélszolgálata előtt várakozók sűrűn mondták a szakadó esőben ezt a mondatot (persze a végével együtt)! Ez is bizonyítja, hogy nem ment olyan zökkenőmentesen a Robicom-os hálózatról való átállás a UPC rendszerére. 2012. május 7-én reggel a szakadó esőben kint kellett várakozni az ügyfeleknek a Kossuth utcai irodánál, majd egyik percről a másikra szinte eltűnt a tömeg. Nem gondoltuk, hogy egy csapásra mindenki problémáját megoldották, hanem annyi történt, hogy beengedték a várakozókat az ügyfélszolgálati iroda előterébe, hogy ne ázzanak. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 07. Programajánló 2012. május - június
A hétvégén jelenik meg a Szentesi Programajánló 2012. májusi száma, mely a következő egy hónap időtartam programjait, rendezvényeit hivatott népszerűsíteni. Az összeállításban részletesen megtalálhatjuk a helyi zenei, színházi, sport és egyéb szórakoztató rendezvényeit és azok helyszínét és időpontját. Év elejétől annyiban változik a Programajánló megjelenése, hogy nem a Szentesi Élet Horizont magazinjában olvashatják a programajánlót, hanem a FÓR magazinban jelenik meg az.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 07. Kerek nap a gyereknap
Szeretettel várják a kedves szülőket, gyermekeket és érdeklődőket a Damjanich utcai Óvoda Családi Gyermeknapi rendezvényére, melynek időpontja: 2012. május 12. (szombat) 9.30-14.00 óra.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 07. BALÁZS ELEMÉR GROUP KONCERTJE FONOGRAM DÍJAS VILÁGSZTÁROK SZENTESEN!
Az évad során nem először, világhírű formációt és művészeket köszönthetünk Szentesen, a Hangversenyközpont egyik legmeghatározóbb produkcióját nem kisebb világsztár, mint Pat Metheny ajánlja! A Balázs Elemér Groupot, Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarát, 2000-ben alapította Balázs Elemér, a nemzetközileg is széles körben elismert és keresett jazzdobos. A zenekar, amelynek tagjai a magyar jazz élvonalához tartoznak, megalakulása óta jelentős hazai eredményeket ért el (pl. Fonogram díj, 2005.), továbbá nagy sikerrel szerepelt több tekintélyes európai jazzfesztiválon is. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 07. Madarak, fák napja
Kedves Nagycsoportos Óvodások, Óvó nénik! Szeretettel várnak benneteket a 2012. május 16-án (szerda) délelőtt 9.00-11.00 óráig megrendezésre kerülő: MADARAK, FÁK NAPJA alkalmából szervezett játékos tevékenységekre a Köztársaság (Százszorszép) Óvodába. Kedvenc madaratokról készítsetek jelvényt, kitűzőt vagy fejdíszt, és hozzátok magatokkal. Tanuljatok egy rövid verset vagy csatakiáltást. Eső esetén 2012. május 21-én, hétfőn tartják meg a rendezvényt!
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 07. Ballagási körkép Szentesen 2012 Letölthető nagyfelbontású képekkel
2012. május 5-én több száz diák énekelte, hogy "Ballag már a vén diák..." Szentesen. Ezen a napon ballagtak Szentes középoktatási intézményeiből a végzős hallgatók. Ellátogattunk valamennyi középiskolába és az ott készült képeket közreadjuk. A galériák eléréséhez nem kell mást tenni, csak LÁJKOLNI a FACEBOOK oldalunkat, ahol megtalálja a letölthető képekkel teli galériákat. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 06. Szerenád 2012 Utcára nyílik a kocsma ajtó ...
2012. május 3-án napnyugta körül indult útnak sok-sok középiskolai osztály, hogy az elmúlt 3-4 ill. 6 évet énekszóval köszönjék meg tanáraiknak. Nagy gonddal válogatták a dalokat, hogy kinek mit és milyen sorrendben énekeljenek, és zenei tréfálkozásnak is helye volt. Így kapta egy hajkoronázatban kihívással küszködő tanár úr a "Mond kis kócos..." és a "Kócos kis ördögök voltunk..." dalokat ajándékba. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 03. Nagymamák tavasza
2012 május 5-én rendezi az önkormányzat a hagyományos Nagymamák tavasza programot. Az általános iskolákban, a Vásárhelyi úti óvodában és Ollai Istvánné képviselőasszony házánál összesen 10 ezer virágtövet osztanak szét a kertbarátok és a nyugdíjas klub tagjainak segítségével. A virágosításra szombaton reggel fél 8-tól várják a szülőket, nagyszülőket és gyerekeket. A salvia, bársonyka, petúnia, pistike-virág palántákat a házuk elé, erkélyükre ültethetik. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 03. Trautwein művészcsalád kiállítása
2012. május 3-án a Tokácsli Galériába Szentes Város Önkormányzata és a Szentesi Művelődési Központ szervezésében nyílt meg Andreas Trautwein, Dascha Trautwein és Arnold Trautwein képzőművészek kiállítása. Szentes egyik testvérvárosa Sankt Augustin. A két város között évek óta élénk együttműködés folyik, művészeivel is folyamatos kapcsolatot tartunk. Idén egy családi kiállítást láthatnak a Tokácsli Galériában, ahol Andreas Trautwein Németország szerte elismert képzőművész és két gyermeke mutatkozik be alkotásaival. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 03. In memoriam Dr. Jaksa Erzsébet
Néhány nappal ezelőtt súlyos betegsége után elhunyt Dr. Jaksa Erzsébet főorvos, akinek élete, munkássága évtizedeken át egybeforrt a Dr. Bugyi István Kórház minden munkatársának életével. A főorvosnő közel 40 évet dolgozott az intézményben, ahol szinte minden nap találkozhattunk vele.
Dr. Jaksa Erzsébet belgyógyász főorvos hamvasztás utáni búcsúztatására 2012. május 11-én, pénteken 14 órakor kerül sor a szentesi Református Nagytemplomban.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 03. Ifjú tűzoltók versenye
2012. május 1-én rendezte meg a Szentesi Hivatásos Tűzoltó parancsnokság valamint a Szentesi Tűzoltók Hagyományőrző Közhasznú Egyesület az ifjúsági tűzoltóversenyt. A versenyben városunk, valamint környező településeink általános iskolásai mérték össze tudásukat. A verseny leginkább közönséget vonzó, leglátványosabb eleme az akadálypálya volt. Mint utóbb kiderült több veszélyt is rejtett magában, így nagyon fontos volt a csapatoknál a gyakorlás.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 02. Fotókiállítások Szentesen
Május 7-én 17.30 órakor nyílik meg az orosházi fotós hölgy, Monostoriné Hrabovszky Éva Töredékek című fotókiállítása a Galéria Kávéház és Étteremben. Ugyanezen az estén a Művelődési és Ifjúsági Házba 18.00 órára a Kecskeméti Fotókör Hüje létra című fotókiállítás másodbemutatójának megnyitására invitál minden érdeklődőt a Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör. A megnyitók után az Ifjúsági Házban 18.30-tól további fotókkal mutatkozik be az orosházi alkotó. Monostoriné Hrabovszky Éva tagja a békéscsabai Márvány Fotóműhelynek, ahol önképzés szerűen sajátította el a fotografálás tudományát.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 02. Családi Egészségnap a Mátéffy oviban
2012. május 5-én várnak minden érdeklődőt a Dr. Mátéffy F. utcai Óvodába Családi és Egészségnapra. Szombaton délután 14.00 órakor kezdődnek a programok, melyben lesz történelmi kalandozás, arcfestés, ugrálóvár, lovaglás, lovaskocsikázás, kézműveskedés stb.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 02. Zenekarok Hangversenye
Zenekarok Hangversenyét rendezik meg a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpontban 2012. május 11-én pénteken 17.00 órakor. Fellépő zenekarok: Kis vonószenekar, Haladó vonószenekar, Margaréta Citerazenekar, Ifjúsági Fúvószenekar és egy vendég együttes az Énekes Kamara.
Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 02. Második helyen a rögbisek
A Szentesi ’91-esek Rugby Club 2012. április 29-én fogadta a Békéscsabai Benny Bulls rögbi csapatot. Bár az őszi fordulóban magabiztosan nyerni tudott a szentesi csapat, mégis nagy erőkkel készült az itthoni meccsre, ugyanis az egykoron szebb napokat látott Békés megyei csapat, okozott már nagy meglepetést ellenfeleinek. A békéscsabai rögbi, mint utólag kiderült, a tavaszi fordulóban rengetek problémával küzd, anyagi és utánpótlásbeli okok miatt szétesőben van, a bajnokságból való kilépésen gondolkoznak. Katt a képre! Szentes, 2012. 05. 02.
|