In memoriam Dr. Jaksa Erzsébet

 

Néhány nappal ezelőtt súlyos betegsége után elhunyt Dr. Jaksa Erzsébet főorvos, akinek élete, munkássága évtizedeken át egybeforrt a Dr. Bugyi István Kórház minden munkatársának életével. A főorvosnő közel 40 évet dolgozott az intézményben, ahol szinte minden nap találkozhattunk vele. Akkor is, amikor már megérdemelt nyugdíjas éveit töltötte.

Rövid időszakot jelentett azonban számára ez a pihenő, hiszen 2010-ben döntött úgy, hogy nem folytatja nyugdíjasként tovább azt a gyógyító munkát, mely évtizedeken keresztül a mindennapokat jelentette számára abban az intézményben, ahova diplomája megszerzése után elhelyezkedett.

Dr. Jaksa Erzsébet 1975-ben szerezte meg a belgyógyász szakvizsgát. Kezdetben a Belgyógyászati Osztályon, majd a Vérközpontban dolgozott szakorvosként. 1975. október 1-től a kórház Szakorvosi Rendelőjében folytatta szakmai tevékenységét, ahol éveken keresztül csoportvezető- és felülvizsgáló főorvosként is tevékenykedett. A nagymunkabírású, lelkiismeretes, munkáját folyamatosan nagy gondossággal végző főorvos kitartó és odaadó munkájával sok beteget gyógyított az elmúlt évtizedekben, sikerrel. Ennek oka azonban nemcsak felkészültsége, orvosi egyetemen megszerzett szaktudása volt, hanem az is, hogy rendszeresen figyelemmel kísérte a belgyógyászati szakmacsoport új irányvonalait, folyamatosan bővítette ismereteit, illetve hogy a gyógyítás mellett a megelőzésre is hangsúlyt fektetett munkájában.

A mindig szerény, tapasztalt, a betegeihez és munkatársaihoz mindig empatikusan viszonyuló főorvosnő munkáját az intézmény, kollégái azzal is elismerték, hogy 2010-ben állami elismerésre terjesztették fel. Ennek eredményeként Dr. Jaksa Erzsébet több évtizeden át végzett kimagasló, példaértékű tevékenységéért, életműve elismeréseként díszoklevelet vehetett át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől Budapesten.

Halálával, életből történő távozásával nagy űr keletkezett mindannyiunk lelkében.

A főorvosnő szerény magatartásával, szakmai tudásával örökre példa marad mindannyiunk számára!

Őszinte tisztelettel búcsúzik:

                                                                                  Dr. Bugyi István Kórház

                                                                                  és egykori munkatársai

 

 

 

Dr. Jaksa Erzsébet belgyógyász főorvos hamvasztás utáni búcsúztatására 2012. május 11-én, pénteken 14 órakor kerül sor a szentesi Református Nagytemplomban.

 

 

Szentes, 2012. 05. 03.
 

.