XL. évfolyam 37. szám

2008. szeptember 19.

Szilveres dobogó

Hármas szentesi siker született a standard táncok magyar bajnokságán: továbbra is őrzi elsőségét László Csaba és Mikes Anna, mögöttük, ahogyan tavaly, a Szepesi-testvérpár szerezte meg az ezüstérmet, s a dobogóra még odafért a feljövőben lévő Szalkai Szabó Gábor, Markó Ágnes is. A pestszentimrei sportkastélyban a hétvégén a László-Mikes kettős bizonyította: idehaza legyőzhetetlenek, a tíztáncot is beleértve Csaba immáron 24-szeres bajnoknak mondhatja magát. Annával két vb-n is érdekeltek még idén: Berlinben tíztánc, Bécsben standard. Szerencsére nem tátong űr mögöttük, a ranglistán a további helyeket is Szilveres párosok foglalják el. A fiatalabbak is gyarapították a klub eredménylistáját. Junior II-ben az országos bajnokságon második helyével Bugyi Bence és Kiss Violetta kivívta a világbajnokságon való részvételt, Bassano-ba utazhatnak. Ebben a kategóriában Hegyes Bertalan-Ambrus Adél harmadikok lettek. Az ifjúsági magyar bajnokságon latinban Bódi Ferenc és Kovács Krisztina szintén második helyet szerzett, így ők is világbajnoki résztvevők. Csak jövő júliusban kelhetnek útra, viszont nem akárhova: Sanghajba.

2008. szeptember 19.

Tüntetnek

Tüntetést szervez a Hungerit Zrt. két szakszervezete a Négy Mancs Alapítvány budapesti irodája előtt szeptember 19-én, pénteken. A baromfitermelő munkatársai követelik, hogy a szervezet vegye le őket a feketelistáról, és kijelentik: hamarosan újraindítják a termelést. A két szakszervezet által összegyűjtött aláírások jegyzékét, a dolgozók petícióját közel 100 vállalati dolgozó jelenlétében a szakszervezet vezetői adják át a Négy Mancs vezetőjének. A szakszervezet képviselője szerint a nemrég megalakult Hungarikum Szövetség arra szólította fel őket, hogy indítsák újra a termelést, a Hungerit így kettős nyomás alatt van, az állatokat le kell vágni, de nem lehet eladni. A Négy Mancs követeléseit abszurdnak tartják a Hungerit szakszervezetei. Krausz Jánosné szakszervezeti vezető leszögezte: előbb-utóbb újraindítják a termelést akkor is, ha az alapítvány nem veszi le a céget a feketelistáról - olvasható a világgazdaság internetes oldalán.

2008. szeptember 19.

Nagydíjat kaptak

Magyar Termék Nagydíjat nyert a Hungerit Zrt. védőgázas csomagolású friss csirkemell-filé terméke, amelyet szeptember elején az Országházban vett át Magyar József, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója.

A díjazott termék úttörő a hazai piacon, hiszen a hagyományos tálcás vagy csomagolatlan termékekkel szemben a fólia teljes mértékben körülveszi a tálcát, ezáltal tökéletesen, cseppmentesen zár, így a termék szivárgás és szennyeződésmentesen tárolható, szállítható az üzemtől egészen a fogyasztó asztaláig. Az innovatív csomagolás higiénikus és biztonságos, termékvédelme kiemelkedő. Szintén újdonság a hazai baromfiiparban, hogy a csomagolás nyújtotta előnyök kreatív, játékos ikonok formájában már a csomagoláson megtalálhatók ezzel is ösztönözve a fogyasztókat a tudatos választásra, vásárlásra.

2008. szeptember 19.

Parkolás és mellékhatásai

A tavaly bevezetett parkolási rend módosítás előtt áll, ehhez a lakosság véleményére is kíváncsiak voltak Móra József és Varga Árpád önkormányzati képviselők. Mint Varga Árpád a 4-es körzetbeli közös fogadóórájukon megfogalmazta: párbeszédet szeretnének kezdeményezni a problémákról, s arról, hogyan lehetne a belvárosi parkolási rendszert olyanná formálni, hogy a lakók komfortérzete javuljon.

Bár kevés érdeklődő jelent meg, előttük számba vették, melyik utcákban kellene fizetőssé tenni az autók parkolását. Így a József Attila, a Somogyi Béla, a Brusznyai, a Kiss Bálint és a Klauzál utcákban is szeretné az önkormányzat bevezetni. Ez viszont felveti a kérdést, mi lesz akkor az ott lakókkal. Legjobb megoldásnak a lakcímre bejelentett személy autójának engedélyhez kötött, megfelelő színű parkolósávokban való elhelyezése. Továbbra is megmaradna fizetésmentes területnek a sportcsarnok előtt kialakított parkoló.

2008. szeptember 19.

Véradás a Kossuth téren

A Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezete és a Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya szeptember 26-án, pénteken 13-18 óráig kamionos véradást szervez a Kossuth téren. A véradásra mindenkit várnak és arra kérik a véradókat, hogy a személyi igazolványt és a TAJ kártyát vigyék magukkal!

2008. szeptember 19.

Teremtés...

Teremtés és/vagy evolúció címmel Cserbik Attila bibliaoktató tart előadást szeptember 25-én, csütörtökön 18 órakor a városi könyvtárban várják az érdeklődőket.

2008. szeptember 19.

Átmeneti a szolnoki bázis

Ideiglenes légimentő-bázist nyitottak meg kedden Szolnokon, a Magyar Honvédség helikopterbázisán; a dél-alföldi régiót ellátó mentőhelikopter és személyzete a tervek szerint az év végéig, a végleges szentesi állomáshely elkészültéig marad a Tisza-parti városban.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a bázis megnyitóján a honvédség és az egészségügy évek óta meglévő, kiváló együttműködését hangsúlyozta.

Székely Tamás egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy ezzel a mentőszervezet hetedik hazai légi bázisán kezdődött meg a munka. Hozzátette: a légi mentésre a korábbi szállítás helyett egyre inkább a tényleges életmentés a jellemző.Túri Péter, a Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója jelezte: 2005 óta folyamatosan emelkedik a légimentők esetszáma. Magyarországon évente átlagosan mintegy 20 ezer közlekedési baleset történik, ezek 10 százalékában mentőhelikopter bevetésével igyekeznek megmenteni a súlyosan sérültek életét - mondta.A szolnoki ideiglenes légimentő-bázis beindításához a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis állománya nyújtott segítséget. Az induláshoz mobil hangárt telepítettek, valamint szükség volt a személyzet tartózkodására szolgáló épületrész felújítására és a mentőhelikopter földön való mozgatásához nélkülözhetetlen infrastruktúra kialakítására.A megfelelő körülmények megteremtéséhez az anyagi forrást, csaknem 5 millió forintot az egészségügyi tárca biztosította. Túri Péter újságíró kérdésre elmondta, hogy a Szolnokon használt összes eszközt és berendezést Szentesen tudják hasznosítani.

Forrás: MTI

2008. szeptember 19.

Német segítség a menhelynek

Többször meglátogatta már a Herman Ottó Állatvédő Egyesület szentesi szervezetét Németországból az európai állatvédő szövetség egyik vezetője. Wolfgang Stephanow a magyarországi menhelyek védelmére szerveződött Tier-schutzprojekt Ungarn elnöke a szentesi Téglagyári úti telepen járva is azt tapasztalta, hogy a munkatársak igen szerény körülmények között dolgoznak. Ugyanakkor a kutyákat nagy gondossággal látják el, jól táplált, szeretettel körülvett állatokat láthatott az elnök. - Megelégedése jeléül már tavaly is felajánlotta segítségét, akkor 30 kutyaházat kaptunk tőlük, most pedig az az öröm ért, hogy egy konténerházat szállíttatott a telephelyünkre, tájékoztatta lapunkat dr. Széchenyiné Csergő Judit, a szentesi menhely gazdasági vezetője.

2008. szeptember 19.

Elment a sportos

Gyászolunk. Az utóbbi időben mind gyakrabban gyászolunk. Az ősz is arra int: az élet rövid. Féljük a halált?

Szomorúan, kisírt szemekkel állunk a koporsó mellett, a gyászolók gyülekezetében szinte egyszerre tudatosul a valóság: ma temetünk. A búcsúzás fájó pillanatában az elhagyottaknak, a hátramaradóknak a legnehezebb.

Tudom, nincs helye most a halott anyát korholó József Attilá-s szavaknak. De el kell, hogy mondjam, adósunk maradtál. Zoli, cikket ígértél, hiteles, pontos tudósítást. Aki ismer, az tudja, hogy a sportról van szó, arról a csodálatos dologról, amely téged a mai napig éltetett. Nagyon szeretted, mi több, imádtad a sportot. Azt hiszem, értetted is. Az utóbbi időben már csak szurkolóként izgultad végig a meccseket. Külsős munkatársként helyezésekről, pontokról, centiméterekről, gólokról számoltál be hétről hétre olvasóinknak. Amiben profi voltál: évekre visszamenőleg emlékeztél az eredményekre, eseményekre.

2008. szeptember 19.

Munkácsytól - Kosztáig

Hatvan éve - Centenáriumi ünnepi hét Szentesen

1948-ban országszerte rangos rendezvényekkel emlékeztek meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulójáról. A centenáriumi év nyitányaként törvényt alkottak a Kossuth-díjról, amelyet a tudósok, művészek, valamint az ország újjáépítésében kiváló teljesítményeket elért szellemi és fizikai dolgozók megjutalmazására alapítottak. Első alkalommal 1948. március 14-én osztották ki, s mint közismert, a kitüntetettek között volt a Szentesen élő és alkotó világhírű festőművész, Koszta József is. Az országgyűlés március 15-én megtartott ünnepi ülésén törvényben örökítették meg a forradalom és szabadságharc emlékét (XVIII. tc.).

2008. szeptember 19.

Nyugat 100 busz a könyvtárnál

A "Nyugat 100 busz" szeptember 29-én, hétfőn 10 órától a városi könyvtár előtti parkolóban várja az érdeklődőket, ahol megtekinthető a buszban berendezett kiállítás. Csoportok, osztályok előzetes bejelentkezésére van lehetőség a 63/400-271/12 telefonszámon. A "Nyugat 100 busz" kiállítása a korszakos jelentőségű folyóirat történetét és fontosabb alkotóit dokumentumok és fotók százaival mutatja be, de a szerzők hangfelvételek és archív filmfelvételek segítségével is megelevenednek.

2008. szeptember 19.

Újonctoborzás

Évfordulók - 2008.

95 éve, 1913. szept. 14-én megnyitották a Széchenyi-ligeti volt városházába költöztetett, újrarendezett vármegyei múzeumot, a Koszta József Múzeum jogelődét. (Az ünnepélyen részt vett dr. Fejérpataky László tanácsos, a múzeumok és könyvtárak országos felügyelője.)

80 éve, 1928. szept. 15-én született dr. Dragon Károly (1928-1999) sebész, higiénikus, ny. osztályvezető főorvos, a Szentesi Amatőrfilm Klub alapítója, számos film készítője.

190 éve, 1818. szept. 17-én elhunyt Sáfrán Mihály katolikus plébános, a helyi felekezetek közötti béke egyik megteremtője, Horváth Mihály történetíró-püspök keresztapja, aki 1792-től haláláig szolgált Szentesen. (1906-ban utcát neveztek el róla.)

160 éve, 1848. szept. 17-én megkezdődött Szentesen a honvéd újoncok toborzása, amely az elkövetkező hónapokban szinte megszakítás nélkül folyt, egészen a végnapokig.

60 éve, 1948. szept. 18-án Centenáris Hét kezdődött Szentesen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulója alkalmából.

Összeállította:

Labádi Lajos

2008. szeptember 19.

Filmklub műsora

A városi könyvtárban működő filmklub következő vetítésén A keselyű három napja című amerikai filmdrámát tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 23-án, kedden 18 órakor. 1974-ben Richard Nixon egy tévébeszédében bejelenti lemondását. Mindennek hátterében egy 1972-es lehallgatási ügy áll, melynek kivizsgálása során egyre többen keverednek gyanúba: CIA- és FBI-ügynökök, míg végül maga az elnök is. Ebben a légkörben készült Pollack politikai thrillerje.

2008. szeptember 19.

Kalauz a bor- és pálinka ünnephez

Tájak, borok, zamatok

Az idei esztendőben is megrendezésre kerül Szentesen a bor- és pálinka ünnep, amely kiváló alkalmat teremt a város borkedvelő közönségének arra, hogy megismerkedhessen a magyar szőlőtermő vidékek specialitásaival. A borfesztiválok lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a fogyasztó ne csak a palackok tartalmát ízlelhesse meg, hanem a bor készítőjével is kapcsolatot teremtsen, aki segíthet felfedezni és megérteni egy-egy bor karakterét, egyéniségét. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi értelme lehet egy olyan településen borünnepet rendezni, ahol nem tölt be jelentős szerepet a szőlészkedés. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy a rendezvény az adott városra vagy falura jellemző termék köré szerveződik, és igyekszik annak népszerűségét erősíteni.

2008. szeptember 19.

Mancs tapossa a libamájat

Az értelmező szótár szerint a mancs némely állat mellső, karmos lábfeje. Ebből az is kitudódik, hogy nemcsak a helyváltoztatás "segédeszköze", hanem a védekezésé, sőt a támadásé is, mondjuk erdőben, sivatagban, vagy hómezőkön. Újabban az agrárvilág, az élelmiszer előállítás terepén is megjelent, méghozzá "Négy mancs" elnevezésű alapítvány képében és karmait most a szentesi Hungerit Zrt.-be aggatja, trükkös állatvédő pozícióból. Ennek ismert lényege: fel kell számolni a kényszertömést elszenvedő libák és kacsák májának feldolgozását és forgalmazását. A nemzetközi akció által a szentesi gyár súlyos piacvesztésbe került, nagyon sok dolgozóját, beszállítóját pedig a munkanélküliség és a csőd fenyegeti.

2008. szeptember 19.

Strand új megközelítéssel

Az önkormányzat 202,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Dél-Alföldi Operatív Programra benyújtott pályázatán a Vecseri foki út és parkoló építésére. A beruházással - mely teljes költségének 63 százalékát biztosítja az elnyert támogatás - várhatóan jövő nyár elejére készülnek el, de az átadás pontos időpontját az őszi és tavaszi időjárás befolyásolhatja.

A beruházás már megkezdődött a közbeszerzési eljárás kiírásával, ugyanakkor a korábban készített terveket korszerűségi felülvizsgálatra kötelezték. Ez megtörtént, az időközben életbe lépő szabványváltozásoknak is eleget tesznek a tervek. Így nincs akadálya annak, hogy az önkormányzat még idén szerződést kössön azzal, aki a közbeszerzési eljáráson sikeresen pályázik - tájékoztatta lapunkat Szirbik Imre.

2008. szeptember 19.

Pályázati felhívás

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet 2009. január 1-jétől létrehozandó nonprofit korlátolt felelősségű társaság ügyvezetői álláshelyének betöltésére.

Ellátandó feladat: uszoda, üdülőházak és a teniszpályák működtetésével kapcsolatos feladatok vezetői irányítása.

A pályázati feltételek a www.szentes.hu honlapon találhatók.

A pályázatot 2008. október 15-ig lehet benyújtani.

Bővebb információ kérhető a polgármesteri hivatal művelődési irodáján a 63/510-368-as telefonszámon.

2008. szeptember 19.

Élet a polgárházban

Rejtett értékek?

Ha egy 19.- 20. századi polgári család életébe, mindennapjaiba szeretnénk bepillantani, nem lehetetlen. Igaz, a valamikori lakókat ma már csak odaképzelni tudjuk az enteriőrökbe, de az élményért érdemes felkeresni a Péter Pál Polgárházat.

A Petőfi és az Iskola utca sarkán álló klasszicista épület az 1830-as évekből való, s az egykori Úri utca rangos polgárházaival együtt ez a szakasz századfordulós atmoszférát nyújt még ma is. A szobák berendezését a Czuker-mann és a Pollatsek (később Péterre változtatott) család világias ízlése határozta meg. Péter Albert ügyvédi irodájából az 1920-as években alakították ki a legkisebb fiú, Péter Pál Ottokár orvosi rendelőjét.

2008. szeptember 19.

".a szeretet mindent elfogad."

Ez volt a mottója annak a rendezvénynek, melynek a Kossuth tér és a megyeháza adott otthont szeptember 12-én. A Rokkantak Világnapja alkalmából, az akadályozottsággal élők esélyegyenlőségét elősegítő programot már harmadjára szervezték meg.

A közös találkozással a gondozási központnak, a NOSZA 2005. Kht.-nak, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szentesi Csoportjának és a Mentálisan Sérült Emberek Szentesi Egyesületének az volt a célja, hogy az érdeklődők megismerhessék a másságot, közelebbről lássák milyen szeretettel, elfogadással élik hétköznapjaikat és milyen akaraterővel küzdik le a nehézségeket. Megértsék, hogy a sérült emberek is értékes tagjai a társadalomnak, akiknek nem sajnálatra van szükségük, hanem segítő kézre. Közben pedig folyamatosan tanulhatunk tőlük, megtapasztalhatjuk milyen összeszedni minden erőnket egy-egy feladat végrehajtásához, milyen a legapróbb, mégis igazán fontos dolgoknak is örülni és milyen közös teljesítménnyel fantasztikus, erőn felüli produkciókat is létrehozni. Tanulságos volt minden megjelent számára ez a nap, hiszen a rendezvény részeként megrendezett "Fény a kertben" című fotókiállítás, a sportos vetélkedők és az akadályozottsággal élők által előadott kulturális műsor egyaránt bizonyította: érdemes minél több időt ezeknek az embereknek a társaságában tölteni, mert olyan dolgokat tanulhatunk tőlük az életről, amelyeket az egészséges emberek hétköznapi perspektívájából talán soha meg sem láthatunk.

2008. szeptember 19.

Pályázati felhívás

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Sportközpont (6600 Szentes, Csallány G. part 4.) intézményvezetői álláshelyének betöltésére.

Ellátandó feladat: az intézmény tevékenységi körébe tartozó - Dr. Papp László sportcsarnok, Dózsa-ház, sportpályák - feladatok vezetői irányítása.
A pályázati feltételek a www.szentes.hu honlapon találhatók.

A pályázatot 2008. október 15-ig lehet benyújtani.

Bővebb információ kérhető a polgármesteri hivatal művelődési irodáján a 63/510-368-as telefonszámon.

2008. szeptember 19.

Megtartani a hagyományokat

H. Szabó Réka a gimnázium igazgatója

Szegeden született, tízéves kora óta szentesi lakosnak vallja magát. Itt járt iskolába, a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, ahová megbízott igazgatóként tért vissza augusztusban. H. Szabó Réka azt mondja, nagyszerű érzés diákévei alma materének falai között dolgozni.

De haladjunk sorjában: a miskolci egyetem bölcsész karán szerzett magyarból diplomát, majd angol nyelvből is megtette ugyanezt. Pályáját Csongrádon, a Sághy Mihály Szakközépiskolában kezdte, magyar és angol nyelvet tanított. Közben született egy kislánya, beszélgetésünkkor örömmel újságolja, hogy ma éppen hároméves.

2008. szeptember 19.

Kamerával Tanzániában (3.)

Dar es Salaamban rendezték meg az egyhetes fesztivált

Harmadik nap

Az International Student Week in Tanzania (ISWiT) idén tíz éves, minden második évben rendezik meg az ország központjának számító Dar es Salaamban. Fesztivál a világ minden tájáról érkező egyetemistáknak, folyamatosan működőként az egyedüli Afrikában. A rövid, 3-4 éves bachelor egyetemi szakok a fő okai, hogy szervezői minden egyes alkalommal gyakorlatilag teljesen lecserélődnek, az előző ISWiT szervezői csak alum-niként, tanácsaikkal segítik a rendezőket. A 2008-as rendezvény esetében a rendezők 600-as létszámot céloztak meg, de saját becsléseink és az ő elmondásaik alapján mi 300 körülire tennénk az idén résztvevőket.

2008. szeptember 19.

"Igényünk van"

Imago Mundi Projekt

Igenis van, minden ellenkező híresztelés, és a kereskedelmi televíziók önmagukat folytonosan (és tudatosan) alulmúló színvonalú műsorkínálata ellenére is, vagy már-már éppen azért.

Jó látni, hogy a címben idézett szavakat Szentesen is leírta végre valaki. Nem akárhová, hanem a Lajtha László Alapfokú Iskola programfüzetébe, amelynek neve nyár óta kiegészült az "és Hangversenyközpont" megjelöléssel, mégpedig jogosan. Ideje volt ilyenképp is elismerni azt a több évtizedes önzetlen, áldozatos, mégis magas szintű munkát, ami itt folyik koncertszervezés terén, a jazzt és a világzenét is beintegrálva a műsorba.

2008. szeptember 19.

Történelemórák ajándékba

Közel negyven gyereket látott vendégül és utaztatott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba a Magyar Máltai Szeretszolgálat szentesi csoportja. Dévai rászorulókat, egy busznyi gyereket is megajándékoztak ezzel a kellemes élménnyel.

A szeretetszolgálat helybeli vezetője, Farkasné Márton Katalin az előzményekről azt mesélte: több mint tíz éve üdültetnek itt erdélyi fiatalokat. Az idén úgy gondolták, ha lehetőségeik engedik, ezúttal szentesi gyerekeket vinnének valahová nyaralni. Olyanokat, akiknek egyébként nem lenne rá módjuk. Két pályázatuk is nyert a megyei önkormányzatnál, az egyik lehetővé tette 36 gyerek kirándulását, akik négy felejthetetlen napot töltöttek Ópusztaszeren.

2008. szeptember 19.

Közös misét terveznek

Siegburgi és szentesi zenetanárok közös hangversenyét rendezték a Lajtha László zeneiskolában múlt szombaton. Ursula Keusen-Nickel és Jost Nickel visszatérő vendégeink.

Sankt-Augustinnal, német testvérvárosunkkal az első kapcsolat a zene útján köttetett. Amikor a településről megkeresték Szentest, Ursula Keusen-Nickel volt az ottani zeneiskola igazgatója. Ő meghívta a Petőfi Sándor Általános Iskola kórusát hozzájuk, velük járt kint először Nagy János. A szentesi zeneiskola nyugalmazott címzetes igazgatója azt mondja, onnantól kezdve folyamatos a kapcsolat a két város muzsikusai között.

2008. szeptember 19.

Angliai kirándulás

A Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola angol nyelvtanfolyammal egybekötött kirándulást szervez Angliába szeptember 28-a és október 5-e között. A helyszín Észak-Devon megye, 12 km-re az Atlanti-óceántól. A diákokat vendégfogadó családoknál szállásolják el, ahol teljes ellátást kapnak. A családok megkapják a csoport pontos programját és gondoskodnak a gyerekek közlekedéséről.

A képesített, tapasztalt nyelvtanárok óráin a fő hangsúly a szóbeli kifejezőkészségen van. Cél a gátlások feloldása, az élő beszélt nyelv gyakoroltatása, melynek eléréséhez nagy hangsúlyt kapnak a dráma és szerepjáték módszerei. A9z angol nyelv tanulásán kívül egész és félnapos kirándulások szerepelnek a programban. A csoportnak az utolsó napon lehetősége lesz arra, hogy London nevezetességeit megnézze. A megérkezés napján nagy kirándulást tesznek és felfedezik Dél-Angliát, megállva Canterbury-ben és Stonehenge-nél.

2008. szeptember 19.

Gondolkodók

A városi könyvtárban szeptember 22-én, hétfőn 18 órától tartják a gondolkodók klubjának következő összejövetelét A magyar nyelv használata napjainkban címmel. A klubot vezeti dr. Papp Erzsébet ny. gimnáziumi tanárnő.

2008. szeptember 19.

Határtalanul

A Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (SZIDÖK) képviseletében részt vettünk a németországi Zethauba szervezett nemzetközi ifjúsági csereprogramban. Hajnalban érkeztünk Prágába és először a város szebbnél-szebb épületeit, műemlékeit csodáltuk meg.

Délután utaztunk tovább, majd ismerkedtünk - nemcsak a többi nemzet tizenéveseivel - a szálláshelyünkkel, a Grüne Schule Grenzenlossal.

2008. szeptember 19.

Itthon is kikaptak

A bajnoki rajton 6-2-es vereséget szenvedő Legrand-MetalCom-Szentes NB I-es futsal csapata hétfőn este hazai pályán is kikapott, ezúttal az újonc Duponttól, 3-1 arányban. Némethy László vezetőedző szerint nem tudtak mit kezdeni a saját kapujuk elé tömörülő vendégekkel, képtelenek voltak feltörni a védőfalat. Az első játékrész nem hozott gólt, fordulás után viszont a vendégek szinte azonnal megszerezték a vezetést, amit Szabó László még egalizált, ám az újabb két Dupont-gólra már nem tudott mit lépni a Szentes. A türelmesen játszó Dupont így megérdemelten vitte el a három pontot Szentesről. A sérültek közül Brinszky, Keller és Szabó Árpád nem léphetett pályára, de a tréner szerint ettől függetlenül csak magukat okolhatják a vereségért és a gyenge játékért. Érdekes nyilatkozatot adott viszont a futsal-hungary.hu internetes portálnak a Dupont edzője, Kis János, aki szerint a Szentes fiatal csapat, és csak most tanulják a futsalt. Való igaz, hogy fiatal játékosok is a keret tagjai, az azonban túlzás, hogy tanulószakaszban lenne ez a játék Szentesen, ugyanis a tavalyi bronzérmes konkrétan a Legrand volt. Az a Legrand, amelyre ma újabb nehéz feladat vár, elvégre a bajnok Berettyóújfalu otthonában kellene tisztességgel helytállni úgy, hogy mindösszesen nyolc (!) hadra fogható labdarúgójára számíthat Némethy László. A nagypályás bajnokságban szereplő labdarúgók zömét ugyanis klubjuk nem engedi el a péntek éjszakai berettyói túrára. Ideálisnak cseppet sem nevezhető helyzet.

H. V.

2008. szeptember 19.

Több korcsoportban bringáznak

Harmadik alkalommal rendezi meg az Életjel KKSE és a St. Jupát Sportegyesület a Varga-Bringa Kupa amatőr mountain bike futamot, melynek célja a kerékpározás, a kerékpársport és az egészséges életmód népszerűsítése. A rendezvény helye a Tiszai strandon felállított rajt és cél terület, az útvonal a Tisza töltésén és a gát két oldalán kijelölt pálya. A versenyközpont 10 órakor nyit szeptember 27-én, szombaton. A futamra előnevezést is elfogadnak szeptember 23-ig. A nevezési lap leadható a Varga-Bringa Szerviz és Kerékpárüzletben, a Dr. Papp László sportcsarnokban, de nevezni a helyszínen is lehet 10 órától fél 12-ig.

A bringaversenyen az alábbi korcsoportokban és távokban mérhetik össze tudásukat a részvevők: III-IV. kcs., 11-14 évesek (rövid táv, 8 km) V-VI. kcs., 15-18 évesek (rövid táv, 8 km), VII. kcs., 19-39 évesek (hosszú táv 16 km), VIII. kcs., legalább 40 évesek (hosszú táv 16 km).

A rajt 12 órakor lesz, előtte pályabejárás fél 11-től. A végeredményt időmérés alapján, korcsoportonként, versenytávonként állapítják meg. Az indulók korcsoportonkénti 1-3. helyezettjei érmet kapnak, valamit különdíjat is kiosztanak. A díjkiosztó fél 2-kor lesz a versenyközpontban. Bővebb információ található a www.bringaverseny.extra.hu internetes oldalon vagy a 20/321-1693 telefonszámon kérhető.

2008. szeptember 19.

Gyermek kézilabdások

Utánpótlás-nevelő bázist szeretne létrehozni Szentesen az NB I-ben szereplő ASA-Consolis-Hódmezővásárhelyi NKC női kézilabda csapata. Az ehhez szükséges első lépést már megtették a klub vezetői, hiszen a felhívást követően, szeptember 9-én tizenkét alsó tagozatos (1-4. osztályosok) leányzó jelentkezett a Kiss Bálint Református Általános Iskola torna-termében az első edzésre Czesznak György vezetőedzőnél. A kicsik tréningjei keddenként és csütörtökönként lesznek 16 órától. Egyelőre kizárólag lányok jelentkezését várják, de a későbbiekben elképzelhető, hogy fiúk számára is tartanak majd edzéseket. Azok a fiatalok - kizárólag a fenti korosztályokba tartozók! - akik kedvet éreznek a kézilabdázás iránt, akár teljesen kezdőként is, még csatlakozhatnak a munkát már elkezdő többiekhez, akik egyelőre szivacskézilabdával végzik a gyakorlatokat. Az 1998-as születésűek, és az ennél fiatalabbak szivacskézilabdával játszanak, 10x20 méteres pályán, 2x10 perces mérkőzéseket, és mindössze négy fős csapatokban. A távlati célok között szerepel, hogy a hódmezővásárhelyi klub utánpótlás csapataként, de önálló egyesület játékosaiként szerepeljenek a bajnokságokban a szentesi fiatalok.

2008. szeptember 19.

Dzsúdóhétvége

Szeptember első hétvégén Tenkes Kupa néven rendeztek nemzetközi judoversenyt, ahol román, szerb, horvát, osztrák, lengyel, német és magyar klubok versenyzői képviseltették magukat. A Pollák DSE dzsúdósai az alábbi eredményeket érték el.

U 20 katerógia: 5. Mészáros Csaba (-81 kg), U-17: 5. Őri József (-66 kg), U-15: 1. Kalydy Patrícia (+63 kg), 2. Gila Nóra, 1. Kürti Varínia (-63 kg), 5. Valkai Béla (-66 kg), 7. Gila Ádám (-50 kg).

U 13: 5. Varga Mercédesz (-40 kg), U 11:  2. Kalydy Vivien (-30 kg)

Pakson is nemzetközi cselgáncs versenyen képviselték városunkat a Pollák DSE versenyzői - román, szerb, szlovák, cseh, osztrák, német és magyar klubok mellett.

Diák "B" (1997-es születésűek): 1. Varga Mercédesz (-40 kg),

Diák "A" (1996.): 5. Paksi Ferenc (-41 kg).

Serdülő (1994/95): 2. Kürti Varínia (-63 kg), 1. Kalydy Patrícia (+63 kg), 4. Gila Nóra (+63 kg), 7. Gila Ádám (-50 kg), 5. Valkai Béla (-66 kg).

  Ifjúsági (1992-93-94-95): 3. Kalydy Patrícia (-70 kg), 1. Gila Nóra (+70 kg), 5. Őri József (-66 kg), 7. Paksi Tibor (-73 kg).

A Pollák DSE az 1995 és 2000 között született gyermekeket várja egyesületébe cselgáncsozni. A jelentkezők a Pollák Antal Szakközépiskola tornatermében kaphatnak ízletítőt e sportágból szeptember 29 és október 17-e között, hétfő-szerda-péntek 18-18.30 óráig.

2008. szeptember 19.

Vesztettek a tekések

Az NB II-es bajnokságban szereplő Szentesi Tekézők Egyesülete szeptember 14-én Kiszombor csapata ellen játszott. Az SZTE 2613 fát - 2 egyéni pontot szerzett -, a Kiszombor csapata 2877 fát ütött - 4 egyéni pontot szerzett -, így a több ütött fáért járó 2 ponttal a Kiszombor csapata győzött 6-2-re.

Az SZTE pontszerzői: Mladin István 489, Kratochwill József 486 fa.

A következő mérkőzés szeptember 21-én, vasárnap a Szentesi Vasutas Tekézők ellen lesz.

2008. szeptember 19.

Gyorsulási verseny

A St. Jupát Sportegyesület és a Bike-Center amatőr kerékpáros gyorsulási versenyt rendez az Autómentes Nap keretében, a Kossuth utca Luther tér és a Klauzál utca közötti szakaszán szeptember 22-én, hétfőn 14 óra 30 perctől 19 óráig. Nevezni a Luther téren felállított versenyközpontban lehet az indulási díj befizetésével fél 3-tól fél 4-ig. A forgalomtól elzárt közúton kijelölt 200 méteres versenytávon négy korcsoportban mérik össze gyorsaságukat a versenyzők. A végeredményt lézeres sebességmérés alapján korcsoportonként állapítják meg, az 1-3. helyezett érem jutalomban részesül. Bővebb információt kaphatnak a www.bringaverseny.extra.hu-n, illetve a 20/321-1693-as telefonszámon.

2008. szeptember 19.

Sakk-verseny

A Szentesi Spartacus SK sakkversenyt rendez általános iskolásoknak szeptember 20-án, szombaton. A Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartandó megmérettetésre nevezni lehet reggel 8 órától, 200 forint befizetésével.

2008. szeptember 19.

Újra vereség

Sorozatban harmadik mérkőzését veszítette el 1-0-ra a Szentesi Kinizsi megyei első osztályú labdarúgó csapata. A mieink ezúttal hazai pályán kaptak ki az Újszent-iván együttesétől. Az első játékrészben a Szentes irányította a játékot, több helyzete is akadt a hazaiaknak, gólt azonban nem sikerült szerezni. A vendégek első helyzete a 30. percben adódott, ám ekkor még nem éltek vele. A második játékrészben viszont a 13. percben egy erősen lesgyanús helyzetben nem hibáztak, és ezzel az egyetlen kapura tartó lövéssel, ami sajnos gólt eredményezett, nyert az Újszent-iván. A gólt követően pontatlanná vált a Kinizsi játéka, és már helyzet sem adódott a Szentes előtt. Bozóki Zoltán szerint ellenfelük egy fikarcnyival sem volt jobb csapat, mint az övé, ezért is sajnálatos, hogy mindhárom pontot el tudták vinni városunkból.

2008. szeptember 19.

Megtekinthető a motorgarázs

Nyílt hétvége a vasútnál

Nyílt hétvégével kapcsolódik a Szentesi Motorgarázs a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz. Hazánkban immáron egy évtizednél is nagyobb a hagyománya annak az épületlátogató hétvégének, melyet húsz éve Franciaországban indítottak útjára. Akkor és ott úgy gondolták, az épületek nemcsak kívülről, hanem belülről - pincétől a padlásig - érdekesek lehetnek, ezért tárják ki kapuikat, mutassuk meg azokat teljes valójukban.

A MÁV Zrt. Szegedi Területi Központja, a Vasúttörténeti Alapítvány munkatársainak irányítása mellett évek óta várja városképi jelentőségű épületeibe a látogatókat. Szeptember 20-21-én Szentesen a Motorgarázs (Korsós sor 51.), amely egyidős a magyar vasúti motorkocsi-üzemmel, Közép-Európa első motorgarázsaként épült meg. Az idén 80 éves létesítmény, Vasúttörténeti Múzeummal, szabadtéri kiállítással - és a szépen gondozott parkban - kisvasúttal is várja vendégeit. A Szentesi Motorgarázst szombaton 9 - és 16 óra, vasárnap 9 és 12 óra között kereshetik fel a látogatókat.

2008. szeptember 19.

Meglopta munkaadóját

Betörtek egy családi házzal egybeépült kisboltba a Kisérben. A tolvajok betörték az ablakot, majd a pénztárgépet feszítették fel és vittek el belőle száztízezer forintot.

Permetezőszereket vittek el az egyik mezőgazdasági termelőszövetkezet raktárából. A betörők 500 ezer forintos kárt okoztak a szegvári tsz-nek.

Árpádhalom és Fábiánse-bestyén között a nemrég kiépített kábelrendszert rongálták meg ismeretlenek, minden bizonnyal a színesfém reményében. Az internet, telefon és kábeltelevíziós optikai kábelben azonban egyetlen gramm színesfém sem található, minden bizonnyal hatalmas csalódást okozva ezzel a bűnözőknek. A kár viszont tetemes, a 300 méteres kidarabolt szakasz miatt a kár az egymillió forintot is elérheti.

Lopás miatt indult büntetőeljárás egy szentesi fiatalember ellen, aki egy helybéli családnál jelentkezett kőművesmunkára, ám meglopta munkaadóit. Bár a munkával viszonylag jól haladt, a család nyolcvanezer forint értékű aranyát eközben magához vette, ám sokáig nem örülhetett az ékszernek, mert gyorsan lebukott.

H. V.

2008. szeptember 19.

Pótfűtés

A feleség üzleti útra megy Párizsba. A férje kiviszi a repülőtérre, búcsúzkodnak.
- Hozhatnál nekem egy francia kislányt! - poénkodik a férj.
A nő két hét múlva jön haza, a férje várja a reptéren.
- Hogy sikerült az utad?
- Nagyon jól, imádom Párizst!
- És mi van az ajándékommal, amit ígértél?
- Milyen ajándékkal?
- A francia lánnyal.
- Ja, az? Én mindent megtettem, drágám, de hogy lány lesz-e?

2008. szeptember 19.

Kis kukta

  • Tejszínes gombaleves fokhagymás kenyérkockákkal
  • Zöldséges pulykaragu
2008. szeptember 19.

Kupameccseken túl

A szeptember 18-i, csütörtöki Magyar Kupa csoportmérkőzésekkel hivatalosan is kezdetét vette a 2008/2009-es szezon a férfi vízilabdázóknál. A Bodrogi-Bau Szentesi VK csapata hazai medencében vívhatta ki a továbbjutást a három gárda alkotta csoportból, ahol a Szeged és a MAFC pólósai voltak Vass Sándor tanítványainak ellenfelei. A többi együttes csak szombaton száll medencébe, a Szeged kérésére hozták két nappal korábbra a szentesi csoportkört.

2008. szeptember 19.

Veretlen serdülők

A Szentesi VK két korosztályos fiú vízilabdacsapata is veretlenül nyerte meg szeptember első két hétvégéjén a Kecskeméten megrendezett utánpótlás felkészülési tornákat. A '96-os és a '94-es születésű együttesnek is hatcsapatos mezőnyben kellett bizonyítania. A Szabó Áron, Pellei Frank, Farkas Kristóf, Werner Richard, Csapi Andor, Mácsai Áron, Ferenczi Zoltán, Kristó Kristóf, Oczella Kornél, Miskolczi Mihály, Fodor Gábor öszszeállítású '96-os csapatból ketten különdíjban is részesültek: Pellei Frank a legjobb játékosnak, Werner Richárd pedig a gólkirálynak járó serleget hozhatta haza. A '94-esek mezőnyében diadalmaskodó - Bubori Márk, Csuka Flórián, Gundl Dávid, Rébeli Sz. Tamás, Werner György, Szabó József, Gut Bence, Tar Szilveszter, Csendes Tamás, László János, Kaszanyi Péter összeállítású - csapat centere, Csuka Flórián kapta a legjobb játékosnak járó kupát. A torna-győztes csapatokat Szremkó Krisztina és Kocsis István készítette fel.

2008. szeptember 19.

Nyertek

A Szentes Városi Könyvtár Kht. EU-s játékán a szerencse az alábbi játékosoknak kedvezett: Csernák Sándor (Szentes, Bercsényi u. 44/A), Kozák Máté (Szentes, Batthyány u. 2.), Kukovecz Erzsébet (Szentes, Horváth M. u. 1.), Szabó Lászlóné (Szentes, Koszta J. u. 10.), Szeleczkei Lászlóné (Szentes, Szegfű u. 3.).

A nyerteseknek gratulálunk. Nyereményük 1-1 ajándékcsomag, amit a könyvtár nyitva tartási idejében (hétfő - péntek 10-18 óra, szerda 13-18 óra, szombat 9-13 óra között) az olvasóteremben vehetnek át.

2008. szeptember 19.

Megyei találkozó

A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének Szentesi Csoportja szeptember 27-én, szombaton 10 órai kezdettel megyei találkozót tart a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. A helyi fellépők után a sztárvendég: Márió a harmonikás, majd Baranyi Kata műsorára kerül sor. Az egyesület várja tagjait!

2008. szeptember 19.

Családi események

Született: Tóth Gábornak és Bari Lejla Etelkának Gábor, Kocsis Gábornak és Berényi Hajnalkának Fruzsina, Gáspár Sándornak és Wagner Szilviának Bercel, Kálmán Jánosnak és Czirbus Erika Eszternek Kamilla Anna, Kovács Zoltánnak és Orosz Erikának Nóra, Kis András és Gut Gabriellának Henrietta, Lajos Norbertnek és Ötvös Klára Zsuzsannának Bendegúz, Deli János Ferencnek és Kovács Máriának László Márk, Gál Sándornak és Benke Adriennek Bodza Zsóka nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Sipos Tamás és Jószai Andrea, Benedek Tamás és Tóth Bernadett.

Elhunyt: Piti Mihályné Kacziba Mária, Lőrincz Sámuel Árpád, Kiss Imre, Lévai József, Móczár Pálné Tóth-Kovács Anna, Hevesi La-josné Szamosközi Lídia, Tánczos Árpád, Oláh József Csapó István, Balla András István, Révész Józsefné Marik Margit Anna.