Kalauz a bor- és pálinka ünnephez

Tájak, borok, zamatok

Az idei esztendőben is megrendezésre kerül Szentesen a bor- és pálinka ünnep, amely kiváló alkalmat teremt a város borkedvelő közönségének arra, hogy megismerkedhessen a magyar szőlőtermő vidékek specialitásaival. A borfesztiválok lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a fogyasztó ne csak a palackok tartalmát ízlelhesse meg, hanem a bor készítőjével is kapcsolatot teremtsen, aki segíthet felfedezni és megérteni egy-egy bor karakterét, egyéniségét. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi értelme lehet egy olyan településen borünnepet rendezni, ahol nem tölt be jelentős szerepet a szőlészkedés. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy a rendezvény az adott városra vagy falura jellemző termék köré szerveződik, és igyekszik annak népszerűségét erősíteni.

A szentesi bor- és pálinka ünnepnek elsősorban az a célja, hogy a hazai borok igen szélesnek mondható választékából adjon ízelítőt. A szegedi borfesztiválra kilátogatók közül senkinek sem fordul meg a fejében 14 évvel az első alkalom után, hogy vajon miért szerveznek a városban ilyen jellegű rendezvényt, ha a település határában ma már nem folyik számottevő szőlőművelés és borkészítés. A borkedvelő nagyközönség sokkal inkább annak örülhet, hogy lehetősége nyílik egy elképesztően gazdag választékkal való megismerkedésre.

E bevezető gondolatok után engedjék meg, hogy röviden bemutassuk azokat a szőlőtermő vidékeket, amelyek boraikkal megjelennek Szentesen. A Hajós-bajai borvidék a Duna-Tisza közének déli részén, a Bácskai löszhát nyugati lejtőin terül el. A fehér borszőlőfajtákkal betelepített terület nagyjából megegyezik a kék szőlőkével. A vidék hagyományos fajtái a Kövidinka, a Kadarka, a Piros szlanka a Mézes fehér és az Ezerjó, napjainkban viszont a Cserszegi fűszeres, a Kunleány, a Chardonnay, a Rajnai rizling, a Cabernet sauvignon, a Zweigelt és a Kékfrankos a meghatározó. A Csongrádi borvidék a Tisza alsó folyása mentén, Csongrád megye nyugati felén terül el. Jeles települése Csongrád, ahol több évszázados múltra tekinthet viszsza a szőlőkultúra. A kék szőlők közül meghatározónak számít a Kékfrankos és a Zweigelt, a fehér fajták közül pedig a Kövidinka, a Rajnai és az Olaszrizling, valamint a Zala gyöngye emelkedik ki. A Dunántúlról három bortermő táj képviselteti magát a rendezvényen. A Villány-siklósi borvidékről főként vörös borokkal ismerkedhetünk meg, mivel a kék szőlők (Oportó, Kékfrankos, Merlot, Cabernet sauvignon stb.) termesztése jelentős, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy jó minőségű borokat (Olaszrizling, Chardonnay, Hárslevelű) is termelnek ezen a tájon. A Balaton környékén napjainkban több borvidék helyezkedik el, amelyek közül Badacsony és a Balatonmel-léke jelenik meg kitűnő boraival. Előbbi nemcsak a névadó hegy oldalain művelt szőlőket, hanem jóval nagyobb területet ölel fel. Meghatározónak tekinthető az Olaszrizling, de előfordul sok más fajta mint például a Szürkebarát, a Kéknyelű, a Rajnai rizling vagy éppen a Rizlingszilváni. A Balaton-melléke a Zalai-dombság és a Keszthelyi-hegység észak-nyugati lejtőin található szőlőtermő településeket foglalja magában. Az Egri borvidék a Bükk hegység dél-nyugati lábánál terül el. Elsősorban vörös borairól (Kékfrankos, Cabernet sau-vignon, Merlot) vált híressé, de nem szabad megfeledkeznünk fehér nedűiről sem, amelyek főként Leánykából és Olaszrizlingből készülnek. Világszerte is elismert terméke az Egri bikavér, amely több fajta háziasításnak eredménye. Tokaj-Hegy-alját úgy gondolom, nem szükséges részletesen bemutatni, mivel a borvidéken készített nedűk már évszázadokkal ezelőtt megalapozták a termőtáj hírét.

Mód László