Az értelmező szótár szerint a mancs némely állat mellső, karmos lábfeje. Ebből az is kitudódik, hogy nemcsak a helyváltoztatás "segédeszköze", hanem a védekezésé, sőt a támadásé is, mondjuk erdőben, sivatagban, vagy hómezőkön. Újabban az agrárvilág, az élelmiszer előállítás terepén is megjelent, méghozzá "Négy mancs" elnevezésű alapítvány képében és karmait most a szentesi Hungerit Zrt.-be aggatja, trükkös állatvédő pozícióból. Ennek ismert lényege: fel kell számolni a kényszertömést elszenvedő libák és kacsák májának feldolgozását és forgalmazását. A nemzetközi akció által a szentesi gyár súlyos piacvesztésbe került, nagyon sok dolgozóját, beszállítóját pedig a munkanélküliség és a csőd fenyegeti.
Az is gondom, hogy egy alapítvány, milyen jogon viselkedik úgy, mint egy hatóság? Határidőket jelöl ki, felszólít, rendeletre hivatkozik, előír, intézkedik, megszab és így tovább. Ahelyett, hogy ajánlana, felhívná a figyelmet erre-arra, kérne, felvilágosítana, meggyőzne és szelíden érvelne! A szereptévesztés elkerülésére és a tartalmi működés javára nem kellett volna inkább olyan nevet választania az alapítványnak, hogy Nyuszitappancs, Libaőrs, vagy Tollas mentőosztag? A "Négy mancs" szimbólumként és főleg az eddigi tapasztalatok alapján sem jó stiláris megoldás az önként - esetleg megbiza-tásként - vállalt feladatuk kifejezésére.
A tenyésztők egyébként ügyelnek a vízi szárnyasok épségére, már csak olyan meggondolásból is, hogy "megtöretett" libákat, kacsákat nem vesznek át tőlük, mert ez is hozzátartozik a máj minőségéhez. Az úgynevezett kímélet fokozása a szakemberek és a termelők leckéje.
Ha az alapítvány mindenáron "állatjótékonysági eredményt" akar felmutatni, akkor javasolnám nekik például a fővárosi ebtartás orvoslását. Pesten százával tartanak négylábúakat az emeletes házak lakásaiban. Ez már konkrét és tömegméretű állatnyüstölés - vagy kínzás - mert a kutyának levegő, udvar kell és nem kulcsra zárt szoba! A jelenlegi körülmények megváltoztatásával - "mellesleg" - a pesti utcák higiéniája is elfogadható lenne.
A valódi kérdés persze az, kinek az érdeke, hogy a bécsi székhelyű alapítvány és magyarországi irodája állatvédelem címén igazából gazdasági, kereskedelmi össztüzet zúdítson a szentesi Hungerit Zrt.-re? Kinek az érdeke, hogy még az árutermelés, a foglalkoztatottság szétnyírbálása árán is élet-szerűtlen laboratóriumi elvek érvényesüljenek? Vajon az alapítvány képviselői, miért nem ülnek le tárgyalni a szentesi cég vezérigazgatójával? És, miért nem bízzák az osztrák, a német vásárló gusztusára, hogy milyen Hungerit készítményt vegyen a boltban és az áruházban, a letiltás, az eltiltás alapítványi propagálása helyett? A liba- és kacsamáj, a többi baromfi-féleség van és lehet olyan védett magyar termék, sőt Hungarikum, amely nem tűri és nem érdemli meg, hogy négy, három vagy akár egy mancs is taposson rajta.
-bert