2008. szeptember 19.

Kupameccseken túl

A szeptember 18-i, csütörtöki Magyar Kupa csoportmérkőzésekkel hivatalosan is kezdetét vette a 2008/2009-es szezon a férfi vízilabdázóknál. A Bodrogi-Bau Szentesi VK csapata hazai medencében vívhatta ki a továbbjutást a három gárda alkotta csoportból, ahol a Szeged és a MAFC pólósai voltak Vass Sándor tanítványainak ellenfelei. A többi együttes csak szombaton száll medencébe, a Szeged kérésére hozták két nappal korábbra a szentesi csoportkört.

Az első két helyezett került a negyeddöntőbe, és mivel a Szeged klasszissal jobb játékerőt képvisel, mint a jelenlegi Szentes, így a mieinknek a MAFC-cal kellett ki-ki mérkőzést vívnia a továbbjutást jelentő helyért. Vass mester dolgát nehezítette, hogy az általa nagy reményekkel az Újpestből várt junior válogatott Szilvasán Bence az utolsó pillanatban Eindhovenbe igazolt. Vass Sándor továbbra is a felkészülés egy állomásának tekintette a csütörtöki összecsapásokat, igyekeztek minél több tapasztalatot és rutint gyűjteni a kétszer 32 perc alatt. A tréner véleménye az volt a kupamérkőzések előtt, hogy komoly esélyük van a negyeddöntő kiharcolására.

A mester elképzeléseiből csütörtök estére valóság lett: a Szentes a Szegedtől papírforma vereséget szenvedett 15-5-re, annak ellenére, hogy az első két negyedben még jól tartották a lépést vetélytársukkal Tordayék. A másik, továbbjutást eldöntő összecsapáson Csente gólja indította a hazai gólözönt, majd ezt követően meg sem álltak a mieink kilencig, ekkor szerezte első találatát a MAFC. A vége 14-2 lett ide, ami azt jelenti, hogy a Szentes bejutott a jövő hét végén megrendezésre kerülő negyeddöntőbe.

H. V.