XL. évfolyam 23. szám

2008. június 13.

Cseuz most pihen

Cseuz László unokájával Hamiltonban

Június 7-én érkezett meg Hamiltonba a lányáékhoz Cseuz László. Mielőtt folytatná útját az olimpia helyszínére, néhány napig családjával, főképpen unokáival tölti az időt és szakszervizben felújíttatja kerékpárját, valamint beszerzi az út befejezéséhez szükséges térképet. A tanár úr június 9-én, hétfőn hosszabb írást küldött a Szentesi Mozaik internetes újságnak, onnantól - lapzártánkig - nem jött tőle üzenet.

Most összefoglalónkat olvashatják. Befejezte útjának Egyesült Államok-beli részét. New York-ban sok képet készített és megnézte a Szabadság-szobrot, végigment a Broadway-n, a Central Parkon és biciklizett a Hudson-öböl kerékpáros útján és elindult Kanada felé. Pennsylvania hegyei komoly kihívást jelentettek a számára. Egyes részei talán még a spanyol hegyeknél is nehezebben járhatóak voltak. A napjai mindig kellemesen fejeződtek be. Feljebb a Seneca-tó partján haladt könnyen kezelhető dombokon, Rochesterig a hátszél is segített. A Niagarához erős szembeszéllel érkezett, de mindkét oldalát közelről megcsodálhatta. Eddig 5125 km-t tett meg, ez napi átlagban 146 km-t jelent. Mint írja, az egy kicsit aggasztja, hogy fogyott 6-7 kilót.

2008. június 13.

A gyermekekért

A képviselő-testület az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról vitatott meg beszámolót. Az előterjesztésből kitűnt, a védőnői szolgálat, valamint a házi gyermekorvosok jelzése alapján egyre több egészségügyi problémát fedeznek fel: elhízás, magas vérnyomás, mozgásszervi megbetegedések. A házi gyermekorvosi rendelők közül három felújításra szorul. Szükséges lenne iskolaorvosi szobák kialakítása az általános iskolákban, de a középiskolai orvosi szobák sem felelnek meg az előírásoknak.

2008. június 13.

Ollót vágott a nyakába

Június 9-én, 21 óra 30 körül történt, hogy két barát italozott egyikük szentesi lakásában. Ez azonban nem tetszett az otthon tartózkodó férfi feleségének, aki kifogásának hangot is adott. Ezt követően a nő egy ollót dobott a férje irányába, ám a vágóeszköz a férfi barátjának a nyakát találta el, és azon egy centiméteres vágott sebet ejtett. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a nő ellen pedig súlyos testi sértés miatt indult eljárás.

2008. június 13.

Fogadónap

Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő június 18-án, szerdán 9-11 óra között, Szűcs Lajos alpolgármester 14-16 óra között tart fogadónapot. Az érdeklődő lakosságot a város vezetői hivatali helyiségükben fogadják.

2008. június 13.

Vizsga-kompozíciók

Csokrok, koszorúk készítésével zárták a középiskolai éveket

A Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola aulájában csütörtökön és pénteken bárki megtekinthette a virágkötő-berendező szakos végzősök gyakorlati vizsgamunkáikból készített kiállítást. A 14. évfolyamosoknak színes virág-, ajándék- és menyasszonyi csokrokat, koszorúkat és különböző tűzött díszeket kellett összeállítaniuk a vizsgára, melyen a különböző növények összeültetése és a kompozíciók térbeli elhelyezése is feladat volt. A vizsgabizottság elnöke, Varjasné Fályi Hajnalka - aki Halásztelken tanított, most pedig Pomázon indítja be a virágkötő-berendező szakképzést - minden vizsgamunkát megfelelőnek értékelt. Véleménye szerint jól felkészültek a diákok, szép és a vizsgakövetelményeknek megfelelő munkát végeztek, valamint rendkívül gazdag viráganyaggal dolgoztak. Voltak kivételesen jók is a kompozíciók között, többen maximális pontszámot kaptak alkotásaikra. Mint elmondta, a pontozásban fontos szempont volt a követelményeknek megfelelően a forma, a stílus, a színvilág és a technikai megoldás. A tanulóknak összességében 5 óra állt rendelkezésükre a gyakorlati munkákra, ebből a koszorúkat 2 óra, a menyaszszonyi csokrokat 1 óra, a kisebb munkákat pedig fél óra alatt kellett elkészíteniük.

Cseh-Lakos

2008. június 13.

A térítési díjakról döntenek

Ősszel költöznek be a lakók és kezdenek a munkatársak az önkormányzati otthonban

Bolyánné Szamosközi Gabriella

Mára már műszakilag is átadták a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthont, melynek építési munkálatai még 2006 decemberében kezdődtek el. Június elsejétől pedig két fővel gyarapodott az alkalmazotti létszám, ugyanis az intézményvezető Bo-lyánné Szamosközi Gabriella mellett gazdasági vezetőként Botos Mónika, intézményvezető ápo-lóként pedig Mihály Gáborné is elkezdte munkáját.

2008. június 13.

Igen Fejtő Ferenc emlékére

A múlt vasárnapon minden katolikus istentiszteleten, szentmisén, arra kérték a hívek Istent, hogy az Ő sugallatára tudjanak "helyesen gondolkodni." Hát a magyarok - még a nem hívők is - elmondhatják, hogy kaptak: ha nem is sugallatot, de kaptak egy nagyszerű halált: Fejtő Ferenc halálát. És aki e hírrel kapcsolatban helyesen akar gondolkodni, az ne erőltesse nagyon magát, hanem mondja ki szívében e nevet: Fejtő. S ha ezt kellő tisztelettel és kíváncsisággal megteszi, akkor maga is "fejtővé" válik, s talán rá tud találni olyan értelmekre, melyekre tán nem is gondolt volna csak úgy magától. Ehhez tudni kell, hogy egy utolsó baráti beszélgetés során a 98 éves Fejtő Ferenc, kit joggal hívtak "Ferenc császárnak" - ült a karosszékében, az ő trónusán, és ezeket mondta: "Úgy látszik, valaki vigyáz rám. Őrangyal? Inkább gondviselést mondanék." S mikor megkérdezték, hogy nem érzi-e magát kiválasztottnak, ez volt a válasza: "Igen."

2008. június 13.

Vér folyt a Kossuth téren

Száztíz éve betiltott munkásgyűlés

Arady Kálmán rendőrfőkapitány

Az 1890-es évekre a megélhetési nehézségek tömeges méreteket öltött, különösen a dél-alföldi régióban. A munkanélküli mezőgazdasági munkások, kubikosok, napszámosok, cselédek között gyorsan terjedtek az agrárszocialista tanok, melyek összefogásra, szervezkedésre buzdítottak. Napirenden voltak az aratósztrájkok, munkamegtagadások, tiltakozó népgyűlések, felvonulások. A hatalom a megmozdulásokra erőszakkal, gyűléstilalommal, rendkívüli állapot bevezetésével válaszolt. Sima Ferenc szentesi országgyűlési képviselő hiába figyelmeztetett a parlamentben, hogy egy eszme terjedését rendőri erőszakkal nem lehet megakadályozni, - nem hallgattak rá.

2008. június 13.

Juci néni elment.

Aggódva figyeltük, mennyire gyorsul gyengülése, még is elszoruló szívvel vettük tudomásul, hogy Kuklay Andrásné Virágos Julianna nincs többé.

Szép kort ért meg, mégis fájó a hiánya, mert Juci néniből csak egy volt, a hozzá hasonló emberekből is kevés, egyre kevesebb. Súlyos történelmi időknek volt a tanúja. Nem történészként, magánemberként. Kevesen tudtak többet Szentes felsőpárti világáról is. Ha azt mondjuk: Dorogiék, frissen sült kenyér illatát érezni: azt hallom: Vranáék, akkor a szövőszékről legördülő csodás selyemdamaszt virágai integetnek felénk. Az árnyas verandán az egyik Vrana-lány (a későbbi Drahosné) hajol szálán varrott kézimunkája fölé. Lesik a postást, hoz-e hírt Indiába szakadt bátyjuktól. Nincs már, aki mindezt hitelesen számon tartaná.

2008. június 13.

Az első esküvő

Régóta várt pillanat a szentesi reformátusok körében, hogy végre használatba vehessék a nagytemplomot.

.És eljött a várva várt nap. A június 7-e azért is volt különleges, mert ezen a délutánon megtartották a felújítás utáni első esküvőt is. Kósa Ágnes tanítónő és Baranyi Imre agrármérnök 3 évi ismeretség után kérte közös életükre Kovách Péter lelkipásztor előtt Isten áldását. A megható pillanatokhoz hozzájárult a református iskola 4. A osztálya is, akik 1-1 szál rózsával kedveskedtek tanító nénijüknek és férjének. A tanár kollégák erre az alkalomra összeállított énekkara szintén az ifjú párt köszöntötte.

2008. június 13.

Őrállomásokat építettek

Évfordulók - 2008.

100 éve, 1908. június 8-án megalakult Szentesen a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj Egyletének 208. fiókpénztára. (Elnök: Varga József; tagok száma 70 fő.)

115 éve, 1893. június 11-én megalakult a Szentesi Katolikus Kör.

110 éve, 1898. június 12-én dr. Lakos Imre polgármester nem engedélyezte a munkások által bejelentett népgyűlés megtartását, amelynek napirendjén a munkások és munkaadók közötti viszály kiegyenlítése, valamint az általános választói jog követelése szerepelt. A hatósági tilalom ellenére nagy tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, ragaszkodva a gyűlés megtartásához. Többszöri felszólítás után a rendőrfőkapitány szuronyos csendőrök bevetésével feloszlatta a tömeget. (Ketten szuronysebet kaptak, két személyt letartóztattak. Politikai okból ekkor folyt először vér Szentesen.)

135 éve, 1873. június 13-án elhelyezték a Kiséri Református Elemi Népiskola alapkövét a mai Árpád utcában. Az új iskola építésénél közreműködött ifj. Zsoldos Ferenc ácsmester-fakereskedő, Kullik László kőműves és Kajtár Lajos üveges.

305 éve, 1703 júniusában a szegedi császári várparancsnok - báró Globitz János Frigyes ezredes - védelmi rendszert létesített a Tisza-vonal erősítésére. Őrállomások egész rendszerét építette ki Szeged-Csongrád-Szolnok között. Portyázói sűrűn járták a Tisza mentét és a Körösök vidékét. Csongrádot, mint fontos tiszai átkelőhelyet, 200 főnyi lovassággal őriztette. Őrállomást létesített "Szentes felé a Kurca réten", hogy "ott is szükség esetén készenlétben legyenek".

95 éve, 1913 júliusában megkezdődött az automobil-bérkocsi szolgálat Szentesen.

90 éve, 1918 júniusában a Hangya Szövetkezet megnyitotta üzletét Szentesen. (A szövetkezet az előző évben alakult.) - Szentesi Központi Takarékpénztár néven egyesült a város két legjelentősebb pénzintézete: a Szentes Vidéki- és a Központi Takarékpénztár.

120 éve, 1888. június végén megalakult a Szentesi II. 48-as Függetlenségi Népkör. (Alapító tagok száma 52 fő; elnök Kis Mihály, jegyző Vecsery István. Alapszabálya jóváhagyva okt. 1-jén.)

Összeállította:
Labádi Lajos

2008. június 13.

Közlekedés és óvodai eszközök

Rendkívüli ülést tartott június 9-én a képviselő-testület a városháza kistanácskozó termében. Napirenden két kérdés volt, egyik az önkormányzat által fenntartott óvodák udvari játszóeszközeire irányuló pályázat, másik a helyi közforgalmú közlekedés ráfordításainak részleges támogatása iránt benyújtható kérelem. Mind a két előterjesztett napirendi pontról vita nélkül döntöttek a városatyák.

A képviselők még májusban határoztak arról, hogy a DARFT-HÖF CÉDE felhívására pályázatot nyújt be az önkormányzat, melyet a határidő lejárta előtt meg is tett. A Magyar Államkincstár Dél-Alföldi Regionális Igazgatóságának munkatársa azonban hiánypótlásra szólította fel a pályázót, mivel a képviselő-testületi határozatban nem szerepelt a korszerűsítés tervezett összköltsége és a kért támogatás összege. A rendkívüli ülésre a témafelelős meghatározta, a városatyák pedig egyhangúlag elfogadták az óvodai udvari játszóeszközök felújítására vonatkozó elképzelések szerinti bruttó 5 millió forintos összköltséget, melyből harmincszázalékos önrészt, azaz 1,5 millió forintot a városnak kell állnia. Így pályázati forrásként 3,5 millió forintot igényelnek a tervek megvalósítására.

A tanácskozáson téma volt a helyi tömegközlekedés támogatására állami normatíva igénylése is, az ehhez kapcsolódó kérelem beadási határideje június 20-a. A pályázat benyújtásáról a képviselők vita nélkül döntöttek, valamint nyilatkoztak arról is, hogy tavaly a helyi közlekedés működtetéséhez 2 millió forint saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járultak hozzá és idén is vállalják, hogy a helyi közlekedést január 1. és december 31. között folyamatosan fenntartják.

Cs. I.

2008. június 13.

Gyermekélelmezés

Dr. Gyenes Ágota helyhatósági képviselő, a lakásügyi bizottság elnöke az önkormányzat ülésén jelezte, hogy a bölcsőde kivételével az intézményeknek a kórház biztosítja a diétás ételeket. Kérte, panasz esetén ellenőrizni kell a minőséget, illetve jelezni kell azt a felelős diétás szakembernek. A képviselőasszony kijelentette: a cél az, hogy a gyermekeknek megfelelő diétás ételt biztosítsanak.

Az előterjesztésből kitűnt, hogy jelzőrendszeri megbeszéléseken, a gyermekvédelmi tanácskozásokon felmerült a gyermekek étkeztetésének helyzete. Jelenleg ezt a feladatot a Központi Gyermekélelmezési Konyha látja el, a bölcsődés gyermekek esetében pedig az intézmény saját konyhájában biztosítják az ételt. 2007. októberétől az ételallergiás, diétás étel a kórházban működő konyhában készül. A szülők, valamint a gyermekek elmondása szerint - amit egyébként a pedagógusok is alátámasztanak - az étel minőségileg és mennyiségileg is kívánni valót hagy maga után. A képviselő-testület felhívta a gyermekélelmezési konyha vezetőjének figyelmét arra, hogy az átalakítások kapcsán kerüljön beépítésre ételallergiás, diétás étel készítésére alkalmas technológia, ahol dietetikus szakember irányításával hosszú távon biztosítani lehet a gyermekek szükségleteinek megfelelő étel elkészítését.

2008. június 13.

Tekerőstábor

Június 15-19-e között rendezik meg az NKA és a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola támogatásával a ligeti uszoda kempingjében a VI. Nemzetközi Tekerős-tábort. Tekerőtanítás kezdőtől a haladóig Havasréti Pál (Téka együttes) vezetésével, mini-koncertek, közös muzsikálás. Délutáni progra-mok:hétfő 17 óra: Hankóczi Gyula néprajzkutató elő-adása;kedd 21 óra: Vízimozi - várhatóan a Vaga-bond című filmet vetítik; szerda 18 óra: A tiszaalpári Kádár Lajos hagyományőrző csoport fellépését tekinthetik meg az érdeklődők.

2008. június 13.

Kullancsveszély

Az állatorvos szemével

Múlt heti lapszámunkban foglalkoztunk a kullancscsípéssel és az általuk okozott betegségekkel. A témával kapcsolatban most arra kerestük a választ, hogy az állatok esetében milyen betegségeket válthat ki egy-egy kullancscsípés, illetve hogyan védhetjük meg kedvencünket.

Dr. Dobos András kerületi főállatorvos év elején még némi bizakodással volt a kullancsok elpusztulásával kapcsolatban. Úgy nézett ki, hogy lesz egy rendes telünk végre. De az a néhány napos 17 fokos mínusz nem volt elegendő. Csongrád megyében már március elején megjelent a kullancs.

2008. június 13.

Utolsó találkozó

Minden hónap első hétfőjén a Petőfi cukrászdában egy kis társaság jött össze. A múlt idő nem véletlen, az épület felújítása miatt nem találkozhatnak a Közéleti kávéház résztvevői.

Dobos András bemutatva vendégét azt mondta, Elek Sándor tanár úr az egész életét befolyásolta. Szerinte a gimnáziumi fizikaórák nem csak a tananyagról szóltak, hanem az életre nevelésről is.

2008. június 13.

A tudást használni kell

A tanulmányi versenyeken eredményesen szerepelt diákokat és felkészítő tanáraikat jutalmazták június 7-én a volt megyeházán. A tanév végének közeledtével szokásosan összegyűlnek a helyi iskolák legjobbjai, hogy átvegyék az önkormányzat jutalmát. Eddig a pedagógusnapi köszöntéssel egybekötve rendezték a diákok ünnepségét, most azonban külön.

2008. június 13.

Könyvtári beszámoló

A Szentes Városi Könyvtár Kht. 2007. évi beszámoló adatai.

Befektetett eszközök 119705, Forgóeszközök 10344, Aktív időbeli elhatárolások 1187, Eszközök összesen 131236.

Források. Saját tőke 5469, Kötelezettségek 4041, Paszszív időbeli elhatárolások 121726, Források összesen 131236.

Közhasznú eredmény-kimutatás adatai. A: Összes közhasznú tevékenység bevétele 86095, B: Vállalkozási tevékenység bevétele 24864, C: Összes bevétel (A+B) 110959, D: Közhasznú tevékenység ráfordításai 83458, E: Vállalkozási tevékenység ráfordításai 26937, F: Összes ráfordítás (D+E) 110395, G: Adózás előtti vállalkozási eredmény (B+E) -2073, H: Adófizetési kötelezettség 18, I: Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H) -2091, J: Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D) 2637. Az adatok ezer forintban értendők. A teljes 2007. évi közhasznúsági jelentés a könyvtár honlapján (www.vksz.hu) megtekinthető.

A Szentes Városi Könyvtár köszönetet mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták a bibliotéka működését. A 2007. évben befolyt 22.620 forintot az intézmény dokumentum-vásárlásra fordította.

2008. június 13.

Elsősegélynyújtók

Hazánkban a közúti, háztartási balesetek mellett jelentősen megemelkedett a munkahelyi balesetek száma. A Magyar Vöröskereszt évtizedek óta az elsősegélynyújtás képzésének és oktatásának koordinátora.

Az egészségügyről szóló 1972. II. tv. rendelkezik az elsősegélynyújtás személyi és tárgyi feltételeiről, a munkáltató és munkavállaló jogairól és kötelességeiről. A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjét, amely tartalmazza, hogy a munkáltatónak a munkavállalók közül elsősegélynyújtásra kiképzett személyt kell biztosítani műszakonként.

A törvény alapján a munkahelyi elsősegélynyújtó képzését a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének közreműködésével lehet szervezni.

Az elsősegélynyújtó tanfolyam 20 órában történik. A tanfolyam végén a hallgatók igazolást kapnak. A tanfolyam várhatóan június 18-án kezdődik. Jelentkezni lehet írásban, telefonon a Vöröskereszt helyi irodájában, a Kossuth tér 6. sz. alatt (220. szoba), illetve Agócs Lászlóné-nál (510-342, 30-313-4606), e-mail: agocsne@szentes.hu címen. A tanfolyamról és a kezdés időpontjáról értesítést kapnak a jelentkezők.

2008. június 13.

Filmklub

A városi könyvtárban működő filmklub következő vetítésén Az örökség című cseh filmszatírát tekinthetik meg az érdeklődők június 17-én, kedden 18 órakor. Íme itt a kommunizmus utáni szép új világ! Már senki sem szólhat bele az ember életébe, Bohuska élvezi ezt az életet, hiszen sose szerette a munkát, viszont szívesen heverészik az ágyban vagy mulatozik a kocsmában, esetleg a fiatal kocsmárosnét hajkurászsza. Egy nap kocsmaasztali pihenőjét egy öltönyös, városi férfi szakítja meg, aki közli, hogy hatalmas vagyont örökölt.

2008. június 13.

Gondolkodók

A gondolkodók klubjának tagjai tartanak összejövetelt a városi könyvtárban június 16-án, hétfőn 18 órakor. A találkozó témája: Van-e igazi barátság?

2008. június 13.

Késztetés a lopásra

Az Addiktológia és Drogambulancia sorozata - A dohányzástól a heroinig

Azok az emberek, akiknek az élete különböző okok miatt nem teljes, akiket gondok nyomasztanak sokszor mesterséges örömforrást keresnek, hogy pótolják a hiányzókat. Cselekedetük miatt szinte folyamatosan lelkiismeret furdalást éreznek, s nem anyagi rászorultság miatt lopnak, egészen más vezérli őket. Úgy ahogyan azt a huszonévest lányt is, aki felismerte betegségét, s tavaly áprilistól jár kezelésre az addiktológiára.

2008. június 13.

Hastáncrekord

Az elmúlt hétvégén bevonult a szentesi hastánc a történelembe. Ezen a napon a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban 17 lány arra vállalkozott, hogy 10 órától este 22 óra 30 percig hastáncoljon.

A rendezvény szervezője Gyovai Sándorné, Évi és hastánciskolája felvállalt egy nehéz próbatételt. Különböző magyar városokból érkeztek a hastáncművészek, hogy a rekorddöntés mellett a szentesiek tanuljanak is. Minden órában 45 percig tanított egy-egy hastánc tanár és azt követően csoportjaikkal is felléptek, közben a rekorderek folyamatosan táncoltak a háttérben.

2008. június 13.

Gondolatok egy iskoláról

Olvasónk írja

A két idősebb gyermekem a Petőfi Sándor Általános Iskolába járt. Szerencsére értelmes, kreatív és jóérzésű gyermekeim vannak. Nagyon hálás vagyok érte a sorsnak, sokat tanulok tőlük. A legidősebb egyetemista, a középső gimnáziumba jár.

Az első iskolaválasztásnál, mint minden kezdő szülő, tele voltam izgalommal és lelkesedéssel. Melyik iskolát válasszam? Hol tudnának az én érzékeny lelkű, művészeti hajlamú gyermekeim kibontakozni? Amikor a Petőfi Sándor Általános Iskola bemutató óráját hallgattam, éreztem, hogy erre az iskolára gondoltam.

2008. június 13.

Gyalogjáró szavak

A Művelődési és Ifjúsági Ház Pódiumtermében mutatják be Kruzslicz Pál Gyalogjáró szavak című könyvét június 19-én, csütörtökön 18 órakor. A szerző 1972-től ír rendszeresen különböző napi és hetilapokba, valamint elsősorban a közművelődésről hírt adó, szakmai folyóiratokba. Több cikke jelent meg a Népművelés című szaklapban, elhangzottak írásai a Magyar Rádió szegedi és szolnoki stúdiójának és a Rádió Szentesnek az adásában. Munkatársként és felelős szerkesztőként dolgozott a Szentesi Életnek. Kötetében az elmúlt 30 évben megjelent írásaiból válogatott, riportok, interjúk, kiállítás-megnyitókon, szakmai tanácskozásokon elhangzott beszédei közül szemezgetett. Különlegességnek számít az is, hogy rádiókban elhangzott gondolatai először jelennek meg nyomtatásban. A könyv több mint 80 írást tartalmaz, melyek között, a kötet végén helyet kaptak közismert személyekről szóló búcsúztatók is, felidézve a sokak által ismert, tisztelt és szeretett emberek életútját.

A könyvbemutatón a művet Mészáros Júlia ajánlja az olvasók figyelmébe, s részletek hangzanak el a Horváth Mihály Gimnázium diákjainak közreműködésével.

2008. június 13.

Gólöröm a megyeházán

Elnéptelenedtek az utcák szombaton este a városban: valószínűleg nálunk is beköszöntött a fociláz. Azok, akik nem otthon nézték a labdarúgó Európa-bajnokságot, hanem nagyobb képernyőre vágytak, a városban találhattak több kivetítőt. A volt megyeháza udvarát mintegy hatvanan választották a foci EB nyitónapján.

2008. június 13.

Szivárványos táborok

Itt a vakáció! Ez öröm a gyerekeknek, a szülőknek sokszor gond is azért, hogyan biztosítják csemetéjük felügyeletét. Azután nem mellékes az sem, hogyan, milyen tartalommal telik meg az a két és fél hónap. Eme gondok megoldásában próbál segíteni a Művészetek Háza. A falai között működő Szivárvány Művészeti Iskola szinte a vakáció első napjától augusztus közepéig - vasárnap kivételével - minden napon érdekes tábori programokkal várja a gyerekeket.

2008. június 13.

Küzdősport gála

Lakatos András ellenfele Barna Alex volt

Az előző évekhez hasonlóan ismét teltház előtt rendezték meg a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban a Szentesi Kinizsi SZITE és a Pro-Boksz Promotions közös szervezésében a VIII. Nemzetközi Küzdősport Fesztivált. A csarnokot megtöltő szurkolók láthatták a küzdősportok savát-borsát. A repertoárban szerepelt profi boksz, thai-boksz, kick-boksz, K1, MMA mérkőzés.

2008. június 13.

Ötszörös bajnok

Az elmúlt hétvégén ismét megrendezték a Magyar Mozgássérültek Országos Úszóversenyét. Idén Egerben mérték össze tudásukat az ország "sérült" versenyzői. A Szentes Városi Úszó Club egy versenyzővel képviseltette magát. Rácz Nikolett - a Koszta József Általános Iskola 4. osztályos tanulója - nagyon készült erre a versenyre. Az idei OB kicsit feszültebben telt  így az olimpia évében. Természetesen minden Pekingbe utazó képviseltette magát az egri versenyen. Niki, aki az idén még nem került be a válogatott keretbe az elvárt időket teljesítte és így ötszörös egyéni országos bajoknak mondhatja magát. Mik is ezek a számok? 200 m vegyes, 100 m pillangó, 100 és 50 m gyors valmint 100 m mell, illetve a 4x50 m-es vegyes váltóban is szerepelt és itt is aranyérmet szereztek. A váltó szentesi színekben indult igaz, egyelőre csak Niki volt szentesi, de a váltóban úszott még Szabó Réka is (jelenleg Mezőtúr), aki a szeptemberi felkészülést már a szentesi uszodában folytatja.

2008. június 13.

Különdíj Kovács Imréné emlékére

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi szenior úszóversenyt a közelmúltban. A huszonhat együttes mintegy kétszázharminc úszója állt rajtkőre a ligeti uszodában. A kétnapos rendezvényen szerb, szlovák és román szenior úszók is részt vettek.

2008. június 13.

Kimaradt

Talán újraéled a repülőmodellezés címmel jelent meg írás lapunk múlt heti számában. A cikk szerzője leírta az egykori vezetők, alapítók nevét, de egy név kimaradt a felsorolásból: Néhai Farkas Bálint alapító tagként és gazdasági vezetőként is sokat tett a városi repülőmodellezésért - tájékoztatta lapunkat dr. Papp Zoltán főorvos. Köszönjük.

2008. június 13.

Első osztályú Kinizsi

Győzött Apátfalván, és ezzel megnyerte a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokságot a Szentesi Kinizsi csapata. A pontvadászatban az élen végzett együttes nyártól egy szinttel fentebb, az első osztályban folytathatja szereplését. Bozóki Zoltán vezetőedzőnek és fiainak két éves, szisztematikus munkájának lett a gyümölcse a siker.

2008. június 13.

Mozi

Az Őze Lajos Filmszínház műsora

Június 12-16.

17.30 óra Bolondok aranya - amerikai romantikus kalandfilmet
20.00 óra A Vasember - amerikai fantasztikus akciófilmet vetítik.

Június 19-23.

17.30 óra Míg a jackpot el nem választ - amerikai romantikus vígjáték
20.00 óra Speed Racer - Totál turbó - amerikai akciófilm látható a moziban.

2008. június 13.

Táborok

A Szabadidős Sportklub most is megrendezi a hagyományos honismereti, sport, gyermek és családi táborát Szigligeten. A táborozás augusztus 16-22-ig tart. Jelentkezni lehet július 15-ig, szerdánként 15-17 óra között a klub Tóth J. u. 28/A sz. alatti helyiségében. Üdülési csekk a szállásra és étkezésre felhasználható. Bővebb információ naponta 12,30-13,30-ig a 63/314-399, vagy 20 óra után a 30/468-8769 telefonszámon kérhető Léhi Gábor klubelnöktől. Szívesen fogadják a kistérségből jelentkezőket is.

2008. június 13.

Hőguta

A tanító néni az iskolában kérdezi a gyerekeket az apukájuk foglalkozásáról.
- Az én apukám kertész. Fákat, virágokat gondoz, füvet nyír - mondja Pistike.
- Az én apukám kőműves, házakat épít - válaszol Józsika.
Móricka:
- Az én apukám sztriptíztáncos egy buzi klubban.
Mindenki elcsodálkozik. A szünetben a tanító néni megkérdi Mórickát, hogy tényleg igaz-e.
- Nem, de szégyelljük, hogy politikus.

2008. június 13.

Kis kukta

  • Májgaluskaleves
  • Tölti mama szórottasa
2008. június 13.

Érmek Hollandiából

A hollandiai Venray városban rendezték meg a 34. Nemzetközi Judo Tornát. A június 7-8. közötti eseményen 29 ország közel 3 ezer versenyzője lépett tatamira. Közülük többen, így a skótok, a nepáliak, a norvégok, a dánok, a grúzok és a walesiek nemzeti válogatottjukkal, míg Oroszország Moszkva válogatott dzsúdósaival érkezett a tornára.

A versenyen a Szentesi Pollák DSE négy sportolóval képviseltette magát. Eredményeik. U 12-28 kg: .2. Kalydy Vivien. U 16 -30 kg: .9. Gila Ádám. U 16 + 63 kg: .2. Kalydy Patrícia.5. Gila Nóra.

2008. június 13.

IH Gödör tehetségkutató party

Idén 12. alkalommal szervezik meg a Kurca Parti-Zenész Party rendezvényt. E névre tulajdonképpen a Kurca Parti-Coctail Party-t keresztelték át. A szervezők, a Murphy Stúdió, az Életjel KKSE és a Szentesi Művelődési Központ ez alkalommal is megrendezik az "IH Gödör-Szentes" elnevezésű tehetségkutató versenyt. Nevét az Ifjúsági Ház melletti szabadtéri koncerthelyszínről kapta. A csoport tagjai Fanatic Műhely néven először 1991-ben szerveztek tehetségkutatót, melynek győztese a Nyers zenekar volt. Hosszabb szünet után a másodikat 1998-ban a Kurca Parti Coctail Party keretében, melynek fő támogatója és gazdája a Murphy Stúdió lett.

2008. június 13.

Vido logója nyert

A Csongrád Megyei Önkormányzat és a megyében működő kistérségi társulások összefogtak annak érdekében, hogy Csongrád megye minél hatékonyabban tudjon megjelenni a régió iránt érdeklődők előtt. E munka részeként többfordulós pályázatot írtak ki a megye turisztikai logójára és szlogenjére. A pályázaton 13 pályamű vett részt, végül a bírálóbizottság egyhangú határozatával a "Kincsek a Nap alatt-Csongrád megye" szlogen győzött. Már az új logó - amit lapunk fotósa Vidovics Ferenc készített - és a szlogen szerepel a 130 fotót tartalmazó megyei turisztikai kiadványban, amely az idei közönségcsalogató programokat ismerteti. A megye új turisztikai logóját, szlogenjét és a térinformatikai alapú megyei turisztikai portált Szegeden, a megyeháza Tisza Termében mutatták be a hét közepén.

2008. június 13.

Még nevezhetnek!

A polgármesteri hivatal műszaki osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy még van lehetőségük arra, hogy leadják jelentkezésüket a "Virágszínvonalasabb Szentesért" versenyre!

Jelentkezni az alábbi kategóriákban lehet: egyéni (családi házak előtti kert), munkahelyi (intézmények, vállalkozások), lakóközösségi (tömbházas épületek). Nevezhet bárki, aki partner abban, hogy városunk virágosabb, zöldebb legyen.

Jelentkezni lehet július 30-ig: fax: 510-341, tel.: 510-300, 510-373, e-mail: baloghcs@szentes.hu, levélben vagy személyesen: polgármesteri hivatal műszaki osztálya Szentes, Kossuth tér 6.

Új versenykategóriát is elindított a helyhatóság, így a közönségszavazat nyerteseit is díjazzák. A Szentesi Mozaik internetes újság a www.szentesinfo.hu/mozaik oldal Szavazások menüpontja alatt adhatják le szavazataikat!

2008. június 13.

Kosarazni

Kosarazni akaró, szerető lányok jelentkezését várja Körtvélyesi László edző június 17-én, kedden 8 órakor a kollégium melletti pályán (eső esetén a sportcsarnokba). Az edző csapatépítés miatt - hosszútávra tervezve - várja, hogy a 8-10 éves fiatalok felkeressék.

2008. június 13.

Török néptánc

A Szentesi Művelődési Központ szabadtéri színpadán a török néptáncegyüttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők június 27-én, pénteken 20 órakor.

2008. június 13.

Bébiételek

A Rózsavölgyi-házban működő baba-mama klub következő találkozóját június 20-án, pénteken 10-12 óráig tartják. Az Ady Endre utcában a kismamáknak Horváth András szaktanácsadó bébiételeket és italokat mutat be, illetve kóstolásra is lesz lehetőség.

2008. június 13.

Családi események

Született: Csarnó József Csabának és Barta Annamáriának Dominika, Varga Zoltánnak és Dunás Mónikának Kevin, Bottyán Lajosnak és Száraz Krisztinának Martin, György Lajosnak és Bubori Mariann Magdolnának Fruzsina, Paróczai Sándor Zsoltnak és Vass Katalinnak Panka nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Piti József és Mravik Klaudia, Baranyi Imre és Kósa Ágnes, Lakatos Attila és Farkas Georgina.

Elhunyt: Répa Ferencné Rádi Julianna, Vigh György István, Vígh Imréné Berezvai Ilona, Tóth Antal, Bartucz Mihály.