XXXIX. évfolyam 50. szám

2007. december 14.

Elköltözik a taxiállomás

A sofőrök nem elégedettek a parkolók számával

Stabarecz Mihály még a régi droszton nyilatkozott lapunknak

A Petőfi Szálló felújítási munkálatainak idejére a taxiállomást áthelyezik a Kossuth Lajos utca evangélikus templom melletti szakaszára. Az átköltözés időpontja azonban még nincs pontosan meghatározva, hiszen az attól is függ, hogy mikor kerítik körbe az épületet a felú-jítási munkálatok idejére. Azonban a rekonstrukció alatt az érintett területen várhatóan a gyalogos forgalom is minimalizálódik, hiszen csak a zebrákon haladnak majd át a lakosok. Az új területen pedig, a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően már fel is festették a taxiállomás útburkolati jeleit, s minden taxist levélben értesítettek arról, hogy a Pendola Kft. közterület-használati engedélyt kért és kapott az építkezés idejére- tájékoztatta lapunkat Czirok Jánosné.

2007. december 14.

Karácsonyi vásár

Városunkban már második alkalommal rendezik meg a karácsonyi vásárt. A belvárosban, a Kossuth Lajos téren a polgármesteri hivatal saját építésű faházaiban kínálják portékáikat az eladók. A lakosok karácsonyi kellékek, ajándék- és dísztárgyak széles skálájából válogathatnak minden nap délelőtt 9 óra és este 7 óra között. A vásár ezen a héten pénteken nyitja meg kapuit és a szent este előtti napig, azaz december 23-áig várja az érdeklődőket, vásárlókat egy kis nézelődésre, illetve ajándékok beszerzésére, s azok becsomagolására.

2007. december 14.

Őstermelők adószámmal

Januártól azoknak az őstermelőknek is regisztráltatniuk kell magukat az APEH-nél, akiknek eddig ez volt kötelező. Az új áfa-törvény szerint ugyanis adóköteles tevékenységet csak adószámmal lehet folytatni. Ezentúl a keveset áruló őstermelőknek is számlát vagy nyugtát kell adniuk minden esetben. Még félmilliós bevétel alatt is. Eddig ez nem volt kötelező.

2007. december 14.

Tovább húzni a nadrágszíjon

A koncepciónak, mint munkaokmánynak kettős feladata van. A település - fönntartásán túl - hogyan tudja fejleszteni, rövid, közép vagy hosszú távon megalapozni az egyes programok végrehajtását. Ez ma forrásokat igényel. Azok lehetnek megszerezhető külső források, melyek ma pályázatot jelentenek, ahhoz viszont saját erőartása, a város muködtetése.

2007. december 14.

Hadd szóljanak karácsony versei!

A Duna TV jóvoltából sikerült meglátnom Szabó Magda budapesti temetésének néhány mozzanatát. Így azt is megtudhattam, hogy a nagy írónő hitének volt annyi ereje, hogy "ne legyen félelmére nézni sírja fenekére." Neki ezt mindenki elhiszi. Református módon úgy volt keresztény, hogy annak hitelét senki nem vonhatta kétségbe, és senkinek sem volt terhére tisztelni az ő magyarságát.

2007. december 14.

Emlékek a fólia alól (1.)

Negyven éve Szentesen kezdődött

Nem fújta el a szél a szentesi fóliát, de a felejtés pora már rákerült a kezdetekre, ugyanis kevesek emlékezetében él már, hogy mintegy 40 éve Szentesről indult az üzemi fóliázás. Mindenki másképp emlékszik az időpontra, de ami biztos: a Felszabadulás TSZ volt a bölcsője, s vakmerő vállalkozás volt.

2007. december 14.

Gidófalvy Györgynére emlékezve

Találkoztam Márta nénivel - mondta a fiam. Egyszer később: Hallottad? Márta néni kórházban van. Majd: Otthon van, de nincs jól. És legutóbb: Meglátogatom.

Ami vele történt, ami róla szólt, az nálunk mindig eseménynek számított. Az én gyerekeim számára ő volt a TANÁR. Az édesapjuk "csak" példa volt. Márta akarata, ereje, következetessége indította el őket a pályán. Az ő ereje pótolta az én hiányzó erőmet. Én "csak" szeretetet adtam, ő tudást.

2007. december 14.

Kivizsgálták a választást

Évfordulók - 2007.

70 éve, 1937. dec. 12-én ünnepélyesen felavatták a szentesi Bocskai u. 13. szám alatti Munkásotthont. (A fővárosi vendégek közül üdvözlőbeszédet mondott többek között Szeder Ferenc, Szakasits Árpád, Kéthly Anna, Esztergályos János, a Szociáldemokrata Párt országos vezetői. (Az épületet 2006-ban elbontották.)

140 éve, 1867. dec. 16-án a belügyminiszter utasítására a megyei közgyűlés elrendelte a szentesi választások kivizsgálását. Az eredmény megszületéséig a közigazgatási teendők intézését a volt provizórikus tanácsra bízták. Oroszi Miklós polgármester megtagadta a város pecsétjének és kulcsainak átadását. (1868 februárjában új választásokra került sor; a polgármester továbbra is Oroszi Miklós maradt.)

100 éve, 1907. dec. 16-án Csongrád vármegye közgyűlésén ünnepélyesen leleplezték II. Rákóczi Ferenc fejedelem életnagyságú képét, Révész Imre festőművész alkotását. (Ünnepi beszédet mondott dr. Kelemen Béla főispán és Futó Zoltán református lelkész.)

195 éve, 1812. december 17-én született Szentesen Kocsis Pál (1812-1879) városi mérnök, Szentes első részletes telekkönyvének elkészítője.

130 éve, 1877. dec. 19-én ismét Stammer Sándort választották meg Csongrád vármegye alispánjává. (Tisztségét 1871-1892 között viselte.)

95 éve, 1912. dec. 20-án Futó Zoltán szentesi református lelkészt a békés-bánáti egyházmegye esperesévé választották.

Összeállította:
Labádi Lajos

2007. december 14.

Mézeskalácssütő verseny

Nevezési feltételek: 3 db feldíszített, celofánozott mézeskaláccsal lehet nevezni.

Nevezési díj: 1 kg díszített, vagy 1 kg díszítetlen apró mézeskalács.

Díjazzuk: a legfinomabb, a legszebb és a legötletesebb alkotásokat. Nevezési határidő: december 16. Eredményhirdetés: december 23. (vasárnap) 10 órakor.

További információ: 63/ 311-493, 70/556-35-44 e-mail: info@muveszetekhaza.szentes.hu, személyesen a Művészetek Házában (Petőfi u. 4.)

2007. december 14.

A megszorítások terhei

A pénzügyi bizottság elnöke neheztel a kormányra

A pénzügyi bizottság egyetért azzal, hogy az önkormányzat kötvényt bocsásson ki. Minderről Kozák János, a pénzügyi bizottság elnöke tájékoztatta a november végi ülésén a képviselőket. Mint mondta, az eddigi információk alapján az egy olcsóbb hitelszerzés, mint ha a bankból vesz fel az önkormányzat hitelt. Hozzáfűzte: ennek érdekében a város kérjen ajánlatot. Szükséges lenne egy olyan konkrét pénzügyi tervet letenni a képviselők elé, a-mely a hitelek részletes feldolgozásával foglalkozik.

2007. december 14.

A gyermekek érdekében

Dr. Bácskainé Fazekas Márta, a művelődési és oktatási bizottság elnöke nem ért egyet azzal, hogy a főállású gyermek és ifjúságvédelmi felelős posztot esetleg megszüntetné a város. A képviselő-testület november végi ülésén elmondta, amennyiben újból át kell tekinteni iskolák működését, tegyék meg, nincs ellene, ha arról van szó, hogy átlaglétszám alatti osztályok összevonására van szükség és az iskola finanszírozása így biztosítható.

2007. december 14.

Emelkedtek a térítési díjak

Az árak és a törvényi változások hatásai az otthonban

Az elmúlt hónapokban jó néhány érdeklődő jelezte már beköltözési szándékát a Szentesi Református Idősek Otthona fenntartójánál. Őket a napokban felkeresik és felmérik, hogy megerősítik-e jelentkezési szándékukat, illetve tájékoztatják őket a feltételekről.

- Ez alapján mindenképp kialakul egy létszám, de ennek ellenére még mindig lehet jelentkezni az otthonba lakónak - tájékoztatta lapunkat Kovách Péter.

2007. december 14.

Tevékeny napok

Kilencvenévesen is aktív

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy életének 90. évébe lépett, s közülük még kevesebben beszélhetnek arról, hogy most is aktívan végzik munkájukat. A még mindig dolgozó, tevékeny életet élők közé tartozik Gyulay Ákos, akit a múlt héten 90. születésnapja alkalmából köszöntött Szűcs Lajos alpolgármesteri is. Ennek kapcsán beszélgettünk a Székelyföldről származó Ákos bácsival.

2007. december 14.

Nyitólépések a parketten

Fesztült izgalom és várakozás előzte meg az első taktusok elhangzását, és az első tánclépéseket a Horváth Mihály Gimnázium szalagavatóján. Az öltözőkből a folyosóra kilépő diákok közül többen párjaiknak még elmondták utolsó "tanácsaikat", s jelezték, hogy a helyes ritmus most is - mint ahogyan az a próbákból már kiderült - a kívülről ismert egy-két-há, a táncstílusoktól függő ütemben!

2007. december 14.

Elterelés

Az Addiktológia és Drogambulancia sorozata - A dohányzástól a heroinig - A törvény is szankcionál

A hatályban lévő rendeletek alapján az elvégzendő megelőző-felvilágosító szolgáltatást, azaz elterelést a Szentesi Drogambulancia területi ellátási kötelezettséggel végzi. A szentesi rendelés feladatvégzése négy megyére terjed ki: Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre. Az eltereléshez kapcsolódó előzetes állapotfelmérés is itt történik, mely nem számít bele az elterelés időtartamába. A klienseknek az első alkalomra feltétlenül magukkal kell hozniuk a gyanúsítotti jegyzőkönyv vagy ügyészi határozat másolatát is. Sorozatunkban a témáról dr. Szalayné Péter Ildikó addiktológiai konzultáns adott felvilágosítást lapunknak.

2007. december 14.

Koncert

Egy pár évvel ezelőtti kellemes emlékű karácsonyi koncertjük hangulatát szeretnék feleleveníteni helybeli amatőr (de annál lelkesebb) zenészek.

Jövő pénteken, december 21-én este 7 órától az ifjúsági házba várják a közönséget egy kis ünnep előtti zenehallgatásra.

A résztvevők három zenekarból verbuválódtak, a blues rockot játszó Just, a pop-rock feldolgozásokat játszó Sweet Sixteen és az újonnan alakult Pontpontpont együttes tagjait láthatjuk-hallhatjuk ezen az estén: Fekete Katalin (ének), Kováts Kitty (billentyű és ének), Labádi Krisztina (fuvola), Bagi László (basszusgitár), Fekete Zoltán (gitár és ének), Horváth-Varga Zoltán (dob és ének), valamint Kukovecz Pál (gitár és ének). Két zenekarban is benne van Fekete Zoli, aki elmondta, közös produkciók lesznek a rendezvényen, nagyobb részt karácsonyi dalokkal, de elhangzik néhány olyan zeneszám is, mely csak érzelemvilágában kapcsolódik az ünnephez. Fő irányvonalként a Kormorán együttes Betlehemi királyok című lemezének dalait adják elő a zenészek, de nem hiányozhat a műsorból a White Christmas vagy a Jingle Bells. A Kelly Family Angel című dalára saját szöveget írtak a fiúk, így adják majd el. A számok között elhangzó Ady, József Attila-versbetétekkel és diaporámával is kiegészül a zene, Zsiga Éva képeit vetítik. A rendezvény vége a hangulattól függ, de nem tervezik éjszakába nyúlóra. A zenészek szerint a belépődíj nélküli esten mindenki megtalálhatja, amit szeret, és meghitt hangulat alakulhat ki.

(darók)

2007. december 14.

Karácsonyi előkészületek

A napok egyre közelebb visznek minket a karácsonyhoz, ahhoz az ünnephez, mely szinte minden családban a legkiemeltebbnek számít évente. Sokszor azonban elfeledkezünk arról, hogy erre a három napra nem csak ajándékokkal, hanem lelkünkben is fel kell készülni. Az előkészületekre, az ünnepkör jelentőségére és az ahhoz kapcsolódó népszokásokra hívta fel a hallgatók figyelmét Molnár V. József néprajzkutató, hagyományőrző is.

2007. december 14.

Két stílus, egy szemlélet

Az elmúlt évben adták át a Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia
Képzőművészeti Alapítvány díjait. A tavalyi díjkiosztón
Nádas Alexandra az önkormányzat különdíját vette
át Szűcs Lajos alpolgármestertől

Mester és tanítványa, azaz Eszik Alajos és Nádas Alexandra közös kiállítása zárja az évet a főtéri galériában. A két alkotó két külön stílust képvisel, de ugyanazt a létszemléletet követik műveikben.

A 33 éves Nádas Alexandra fiatal kora ellenére számtalan szakmai elismerése mellett a Katona Kiss Ferenc és neje Alapítvány pályázatában Szentes önkormányzatának díját is magáénak tudhatja, melyet tavaly nyert el. Az elmúlt pár évben két nagy képsorozaton dolgozott, az egyik a Kötődések, a másik - melyet most a galéria nagytermében láthatunk - a Tájnaplók címet viseli. A Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika tanszakán egyik mestere Eszik Alajos volt, kinek a Lelkendezések és siránkozások című képsorozata a galéria különtermében kapott helyet.

2007. december 14.

Pasztellképek

A Teremtés misztériuma Vígh László pasztellképein címmel nyílik kiállítás a városi könyvtárban december 15-én, szombaton 15 órakor. A kiállítást megnyitja Bucsány György ny. középiskolai tanár. A kiállítás január 4-ig látogatható nyitva tartási időben.

2007. december 14.

Nyertek

A Szentesi Életben megjelent Igaz-hamis játékunkra számos megfejtés érkezett. A szerencse az alábbi beküldőknek kedvezett, akik ajándékcsomagjaikat a könyvtár nyitva tartási idejében (hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 10- 18; szerda: 13-18; szombat: 9-13 óra között) az olvasóteremben vehetik át.

A nyertesek neve: Bottyán Zsuzsanna (Szegvár, Kórógy u. 29.), Molnár Csaba (Fábi-ánsebestyén, Honvéd u. 8.), Szabó Éva (Derekegyház, Dózsa Gy. u. 13.), Szabó Kitti (Eperjes, Nagykirályság 102. G/1), Szilágyi Erzsébet (Ár-pádhalom, Tanya 30). A nyerteseknek gratulálunk!

2007. december 14.

Ünnepség

A mozgáskorlátozottak szentesi csoportja december 19-én, szerdán 15 órakor karácsonyi ünnepséget rendez tagjainak, szereplőkkel és vendéglátással a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

2007. december 14.

Petőfi

A Krúdy Gyula Baráti Társaság és a városi könyvtár közös rendezvényére várják az érdeklődőket december 19-én, szerdán 18 órakor. Petőfi Sándor műveiből a társaság tagjai adnak elő részleteket a bibliotékában.

2007. december 14.

Filmklub

A városi könyvtárban december 18-án, kedden 18 órától a Szakácspárbaj című színes, francia filmvígjátékot vetítik. Loren az amerikai tengerészetnél főszakács. Minden íz a kisujjában és a szívében van. Csak az a baj a flottánál, hogy konyhája túl európai, s túlontúl hercegnői. Főhősünket tehát kirúgják.

2007. december 14.

Kosztáék díszsírhelyet kapnak

Sikeres a kérelem, folytatódhat a szervezés

Első alkalommal még elutasította a szentesi kérelmet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, hogy a fővárosi Kerepesi temetőből hazakerülhessen Koszta József sírja, de az újbóli próbálkozás már sikeresnek bizonyult. Úgy tűnik, most már nincs akadálya, hogy a szentesi kötődésű festőművész teste hazai földben nyugodhasson, felesége mellett.

2007. december 14.

Munkatársától lopott

Folytatták a tolvajok a "Nagyhegyi napok" elnevezésű rendezvénysorozatot, hiszen újabb három épületbe törtek be ismeretlenek, ahonnan szerszámokat vittek magukkal. A rendőrség munkatársai kérnek minden nagyhegyi, mentettréti, alsóréti tanya- és épülettulajdonost, hogy lehetőleg semmiféle értéket ne hagyjanak ingatlanaikban, vagy ha mégis, akkor gyakrabban látogassanak ki ezekre a helyekre.

Munkahelyén, saját munkatársát lopta meg egy szentesi férfi több ízben is. A "kiváló dolgozó" az öltözőszekrényből emelt el összesen mintegy 350 ezer forintot. Ellene lopás bűntett miatt indult vizsgálat.

Az elmúlt héten már lapunk is beszámolt azokról a gépkocsi-feltörőkről, akik egy 20-30 ezer forint értékű CD-s magnót több százezer forint kár okozása árán szereztek meg egy parkoló járműből. Nos, a tolvajok ezúttal hasonlóan brutális módszerekkel rongáltak meg egy garázsban (!) parkoló autót az egyik szentesi utcában.

Résen voltak a Tesco biztonsági őrei, és elfogták azt a két fiatalkorú elkövetőt, akik vitaminokat és üdítőt szerettek volna fizetés nélkül kivinni az áruházból. Ellenük is megindította a vizsgálatot a szentesi rendőrkapitányság.

H. V.

2007. december 14.

Szívügy

A Szívügy klub tagjai december 19-én, szerdán 16 órakor tartják karácsonyi összejövetelüket.

2007. december 14.

Kézműves

Karácsonyi kézműves vásár és "Mézes napok" a Művészetek Házában december 16-tól 23-ig.

Kézműves programok: December 17. (hétfő) 9-15 óráig szövés, szarvacskázás, szalagszövés; december 18. (kedd) 14- 18 óráig mézeskalácssütés és díszítés; december 19. (szerda) 10-16 óráig ördöglakat-készítés; december 20. (csütörtök) 10-16 óráig fazekasko-dás; december 23. (vasárnap) 9-16 óráig kreatív fajátékok készítése, fazekas-kodás. A foglalkozásokon előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni.

2007. december 14.

Pótfűtés

A suliban a gyerekek az igeidőket tanulják. A tanítónéni magyaráz:
- Én ajándékozok, te ajándékozol, ő ajándékoz. Milyen időben van ez, Pistike?
- Úgy karácsony táján, tanító néni.

2007. december 14.

Tóni bácsi konyhája

  • Székelykáposzta
  • Pudingos sütemény
2007. december 14.

FTC örökös bajnoka

Kitüntették az olimpiai bronzérmes dr. Orosz Pált

Az önkormányzat képviselő-testülete Szentes Városért Emlékérmet adományozott dr. Orosz Pál sportolónak, a labdarúgás területén korábban nyújtott kimagasló eredményeiért.

Dr. Orosz Pál Szentesen született 1934. január 25-én. A Testnevelési Főiskola tanári szakán szerzett diplomát 1963-ban, majd edzői, labdarúgó-szakedzői képesítést 1977-ben, s 1979-ben egyetemi doktori fokozatot. Tizennyolc éves koráig a Szentesi Vasutas csapatában játszott, edzője a ma is Szentesen élő Fazekas János volt. 1952-ben igazolt Szegedre, majd ugyanezen év őszén a Fradi elődjéhez, a Budapesti Kinizsihez.

2007. december 14.

Alapszakasz, negyedik hely

Rangadóval zárult az alapszakasz a Hungerit-Metal-Com Szentes női vízilabda csapata számára. A bajnoki címre legesélyesebb OSC ellen kellett volna pontot, pontokat szerezni a ligeti uszodában ahhoz, hogy az alapszakasz végén a harmadik helyen álljon a gárda. A bravúr azonban nem sikerült, bár nem sok hiányzott hozzá. Kifejezetten magabiztosan, jól védekezve, támadásban pedig eredményesen pólózva kezdett a Szentes, így az első negyed végén kétgólos hazai vezetéssel pihentek a csapatok. Sajnos a folytatás már hagyott kívánnivalót maga után, ki tudja miért, de elbizonytalanodott a Hungerit.

2007. december 14.

Sikeres volt az év!

Ökölvívás, kick-box

A Szentesi Kinizsi Ökölvívó, Kick-box és Szabadidős Sportegyesületnél véget ért az esztendő. A 2007-es évet Bertók Róbert edző értékeli.

- Jól sikerült az év - kezdte az edző. Kevés versenyen indultunk, de meg kell említeni a városban rendezett Kick-box Európa Bajnokságot, ahol gyermek kategóriában Szabó Róbert bronzérmet szerzett. A felnőttek ezen a megmérettetésen érem nélkül maradtak. Ez egyrészről rossz hír, másrészről meg azt bizonyítja, hogy erős volt a mezőny. Ha már a kick-boxnál tartunk jó hírrel szolgálhatok. Nemrégiben felnőtt Magyar Bajnokságot rendeztek, ahol Szilasi-Szalma Adrián Oszkár light-contact kategóriában aranyérmet nyert 81 kg-ban (december 7-i számunkban írtuk). Lakatos András 71 kg-ban ezüst, Szaszkó József ugyanebben a súlycsoportban bronzérmet hozott haza.

2007. december 14.

Sakksiker Csépán

December 2-án Csépán rendezték a Tiszazug-kupa sakkversenyt általános iskolások részére. A helyiek két csapatán kívül Szentes és Tiszakürt csapata játszott. Az első helyet - és így a nagyon szép kupát - a szentesi gyerekek szerezték meg.

Egyéni versenyben különböző korcsoportokra bontva sok jó helyezés született.

1. helyezettek: Koplándi Péter, Márté Mihály, Szalaji Renáta, Csókási Dzsenifer, Turák Lejla. 2.: Korbel Alex, Balogh Lajos, Illés Gyula.

3.: Joó Gergő, Kotvics. V. Dávid.

Egyéni és csapatérmekkel felszerelkezve boldogan jött haza a csapat.

Felkészítő edző: Kőhalminé Forrai Julianna

2007. december 14.

Újra a Gödöllő.

Bár a hétfő esti mérkőzésen 5-2-es vereséget szenvedett a Gödöllőtől, ennek ellenére őrzi - igaz csak holtversenyben - első helyét a bajnoki táblázaton a Legrand-MetalCom Szentes futsal csapata. A találkozó mintegy 30 perces késéssel kezdődött, baleset miatt a vendégek nem érkeztek meg időben Szentesre. Akár már tizenhárom másodperc elteltével vezetést szerezhetett volna a Szentes, ám az első gólnak mégis a gödöllőiek örülhettek, igaz Ábel Pétert gyanús körülmények között szerelték ezt megelőzően.

2007. december 14.

A szalag útmutató az életre

Ebben a tanévben is elsőként a Boros Sámuel szakközépiskola végzőseinek szalagavató bálját tartották meg. A diákok megkapták az iskola szalagját, ami elválasztja az iskoláskort a felnőttkortól.

A december 7-i eseményre a városi sportcsarnok is ünneplőbe öltözött, miként a végzősök is először öltötték magukra ballagási ruhájukat. A két 12-es osztálytól Nagy-pál Kata diák búcsúzott a 11-esek nevében. A legjobbaknak, ezúttal Berecz Andreának és Hollósy Zsuzsannának az iskola hagyományai szerint a mindenkori igazgató tűzi fel a szalagot, jelen esetben Inokai-Tóth László illetve a tagintézmény-vezető, Molnárné Tóth Györgyi, a többieknek pedig a 11-esek. Az iskola előző igazgatója nem mutatkozott az ünnepségen. A továbbiakban a 12-es Fábián Nikolettől az iskolától búcsúzó évfolyamtársai gondolatait hallgathattuk meg.

2007. december 14.

Ülésezik a testület

A város képviselő-testülete lapunk megjelenésének időpontjában tartja ez évi utolsó rendes ülését. A tanácskozás ünnepélyesen, a meghirdetett kirakatverseny díjainak átadásával kezdődik, egy életmenő kitüntetésével folytatódik. Az érmet Benedek Dávid egy, a nyáron történt baleset kapcsán gyors beavatkozásával érdemelte ki.

2007. december 14.

További segítség

Jövőre is folytatja a rászorulók segítését Ollai Istvánné. Az önkormányzati képviselő folyamatosan gyűjti a használt ruhákat, feleslegessé vált bútorokat, háztartási eszközöket. Minden hónap első szerdáján pedig várja mindazokat, akiknek szüksége van ilyenfajta segítésre. Esztike néni a Rádió Szentesnek elmondta, hogy évről-évre többen keresik fel a Nyíri köz és Vásárhelyi út sarkán ruhaosztás idején, és válogatnak az ott található holmik között. A képviselő egyben köszönetet mond mindazoknak, akik adományaikkal, felajánlásaikkal segítik ebben a munkában. Ollai Istvánné legközelebb ezen a héten, szombaton délután több mint kétszáz rászoruló családnak ad át csomagot a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Idén Olaszországból több százezer forintnyi játékadományt kapott, amit szombaton kapnak meg a szegény családok gyermekei.

2007. december 14.

Filmvetítés

A Szentesi Informatika Klub december 14-én, pénteken 18 órától a The Polar Express című animációs filmet vetíti a Művelődési és Ifjúsági Ház előadótermében. A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Bővebb információ: szamtechklub.extra.hu

2007. december 14.

Múzeumi szünet

A Koszta József Múzeum megyeházi kiállítótermei karbantartás és kiállítás-rendezés miatt december 17-től 2008. január 22-ig zárva tartanak.

2007. december 14.

Cukorbetegek

A cukorbetegek egyesülete az idei esztendő utolsó összejövetelét december 21-én, pénteken 3 órakor tartja a Dr. Bugyi István Kórház igazgatósági épületében.

2007. december 14.

Családi események

Született: Szász Gábornak és Elek Szilvia Mónikának Gréta, Erdei Zoltán Sámuelnek és Rozgonyi Andrea Szilviának Szabolcs, Lakatos Sándornak és Duka Annabellának Melánia Elizabet, Gráfik Jánosnak és Gábor Helgának Levente, Lakatos Antalnak és Varga Elvirának Liána, Szilvási Zoltán Tamásnak és Varga Veronikának Zoltán Tamás, Zentai Gézának és Hegedűs Emmának Emília nevű gyermeke.

Elhunyt: Dömsödi Jánosné Szegedi Julianna, Mucsi Irén, Lovas László, Gidófalvy Györgyné Laczkó Márta Erzsébet, Szigeti Sándorné Borsos Terézia, Márton Jánosné Molnár Piroska, Breszkó Ferenc, Tóth Ferenc.