XXXIV. évfolyam 3. szám

A megtisztelő feladat gondjai
 

2003. január 24.


A Csongrádi Egyházmegyében is lejárt az elôzô vezetés hat éves megbízatása, ezért még az elmúlt év ôszén megkezdték a szervezô munkát. December 28-án közgyűlést tartottak, ahol a választási bizottság ismertette a jelölteket. Január elsejétôl hivatalosan Gilicze András,  felsôpárti tiszteletes a Csongrádi Református Egyházmegye esperese.


Bővebben


 

Ülésezik a testület
 

2003. január 24.


Az önkormányzat január 24-én délután 2 órára összehívott ülése közmeghallgatással kezdődött. A városháza dísztermében főként a 2003-as költségvetéssel és az állattartás helyi szabályaival kapcsolatban várták az érdeklődő polgárok kérdéseit. (A költségvetés a polgármesteri hivatal 119-es számú szobájában és a városi könyvtárban megtekinthető.)

 
Bővebben

 

A magyar kultúra napján
 

2003. január 24.


 Több mint tíz éve ünnepeljük január 22-ikét mint a magyar kultúra napját. Azt a napot, amelyen 1823-ban Kölcsey Ferenc befejezte a hazafias költészet egyik legszebb és legfelemelőbb alkotását, a Himnuszt.  Ezekben a napokban országszerte rendezvényekkel, ünnepségekkel és díjak átadásával kerül reflektorfénybe a közművelődés, a magyar kultúra és szellemi élet fontossága. A közeledő európai uniós csatlakozás fokozottan veti fel a kérdést: kis országként hogyan és milyen sikerrel tudjuk majd megőrizni sajátos nemzeti értékeinket, kulturális örökségünket, ismertető jegyeinket? S mennyire tudjuk oly mértékben megőrizni és közvetíteni a társadalom széles rétegei felé mindezen kulturális értékeket, hogy a magyarság később is magára ismerjen?


Bővebben


 

Bezárt az uszoda
 

2003. január 24.


Még az elmúlt hét küszöbén lakat került a Széchenyi ligeti uszoda fedett részére. A nem megfelelő vízminőség miatt az ÁNTSZ adott ki olyan határozatot, hogy amíg nem lesz ivóvíz minőségű a medencében, illetve a tusolóban található víz addig nem nyithatja meg kapuját a fedett rész. Szakemberek két megoldással próbálkoztak: egyrészt az eddigi melegvizes kútból érkező vezetéket átkötötték a régi (az egykori Kertészeti Kutató kútjára). Másrészt egy szűrőberendezés segítségével igyekeznek kivonni a szennyező anyagot a másik kút vizéből. Felvételünkön a szűrő berendezés elhelyezését és annak lehetőségét tanulmányozzák a szakemberek. Az uszoda nyitása attól függ, hogy mikor lesz megfelelő a vízminőség.


 

Gombos díjazott
 

2003. január 24.


Dr. Gombos Gyula főorvosnak adományozta a szentesi kórház Tudományos Bizottsága a 2003-as esztendei Bugyi istván Emlékérmet. Csütörtökön este ismertették az ünnepi tudományos ülésen a kórház közösség döntését. Tizenöt alkalommal adták át eddig az intézmény rangos elismerését, amit 1988-tól, minden évben egy személy munkásságát díjazzák a kitüntetéssel.
Az ülésen jutalmazták a 35 év alatti orvosok tudományos munkásságát, valamint a szakdolgozók elméleti tevékenységét.
Az orvosok közül: dr. Dancsó Géza, dr. Lénárt Szilvia, dr. Szabó Tünde, dr. Bagi Róbert, dr. Török Anikó, dr. Magyar Hajnalka, dr. Papp Andrea kapott elismerést és Tóth Imréné rendelőintézeti asszisztens.
A tudományos összejövetelen nyolc szakmai előadást hallgattak meg a tanácskozás résztvevői.


 

 

Történelmi mosoly
 

2003. január 24.


.Egy német politikai magazinból idézek: "Konrad Andenauer szövetségi kancellár és Charles de Gaulle francia államelnök 1963. január 22-én a párizsi Elysée-palotában aláírta a német-francia barátsági szerződést..." Vagyis pontosan negyven éve annak, hogy két nagy európai nép két nagy államférfija véget vetett annak az "örökös ellenségesség"-nek, mely annyi kárt okozott egész Európának is.


Bővebben


 

Búcsúzunk
 

2003. január 24.


Ismét gyászolunk. Eltávozott, magas kora ellenére is váratlanul az örökké fiatal dr. Zsoldos Ferenc sebész főorvos, Szentes város díszpolgára, sokak számára a megértő, hűséges barát, megint mások számára Mester, mindenkinek a szentesi kórházban a legjobb indulatú kolléga, egy nagy és hosszú korszak tanúja, a Magyar Sebészet egyik büszkesége. Napóleon mondta Beethovennek amikor találkozott vele: "Íme egy ember." Mi, amikor találkoztunk vele, mindannyiszor ezt állapítottuk meg. Most már csak emlékezni tudunk, és értékelni egy lezárult, de már régóta teljes életet.


Bővebben


 

Főispáni vizsgálat
 

2003. január 24.


.Az 1895. október 25-én megtartott megyei képviselőválasztás az ellenzék győzelmével végződött, bár a tervbe vett átütő siker, az abszolút többség megszerzése elmaradt. Szentesen a négy választókerület közül háromban az ellenzék győzött, egyben vegyes eredmény született. A dorozsmai kerületben csupa ellenzéki lett megválasztva, ellenben a szegvári és a tápéi kerületben a kormánypárt megtartotta pozícióját, ezekben az ellenzéknek csak egy-egy mandátumot sikerült elnyernie. Csongrádon, ahol biztos ellenzéki győzelem volt várható, a választást a belügyminiszter táviratilag felfüggesztette.


Bővebben

 

Két milliárdos forgalmat terveztek
 

2003. január 24.


Cégbírósági határozat miatt megváltoztatta nevét a Dél-Alföldi Kertész TÉSZ. A január 21-i közgyűlés Dél-Alföldi Kertész Szövetkezet elnevezés mellett döntött. A tavalyi év novemberéven alakult termelési és értékesítési szövetkezet mára megduplázta taglétszámát, jelenleg 537 termelő alkotja a tagságot. A közgyűlésen elhangzott, a szövetkezet a 2003-as évben mintegy 15 ezer tonna termékkel jelentkezik a piacon, ami kétmilliárd forintos árbevételt jelent

Bővebben

 

Az ellenzék segítheti a győztest
 

2003. január 24.


Ami a politikát illeti, elôször a polgári körökkel vette fel a kapcsolatot. Felkérésükre indult el lakókörzetében, mint egyéni jelölt a helyhatósági választásokon. Az 5-ös számú választókerületben azonban - igaz, elsô nekifutásra - nem sikerült nyerni. A jobboldali összefogás listáján (helycserével, mivel az egyik jelölt, Laki Csaba visszavonta a tagságát) bekerült a testületbe. Dr. Gyenes Ágota szemész fôorvos a lakásügyi bizottság elnöke lett.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2003. január 24.


Indulatos emberrel ne tárgyalj! Várd meg, míg kijózanodik!


Bővebben


 

Pályázati portál
Új szentes.hu 

2003. január 24.


1998 óta rendelkezik a város internetes honlappal. Az előző kormányzati ciklusban a gazdasági minisztérium írt ki pályázatot olyan települések számára, akik addig nem rendelkeztek saját weboldallal. Nem tudni milyen szerencsés véletlen folytán, de erre a célra Szentes is nyert kettőmillió forint vissza nem térintendő támogatást.


Bővebben


 

Koszta-képek könyvben
 

2003. január 24.


Koszta József festőművész alkotásait és munkásságát ismerteti a szentesi múzeum most megjelent kiadványa. A szép kötet bemutatóját a következő napokban tartják. A Szentesi Élet olvasóinak dr. Szabó János József múzeumigazgató mutatja be a Koszta-teremben.


 

Más megközelítés
 

2003. január 24.


Dr. Rébeli Tamás a jobboldali összefogás jelöltjeként az 1-es számú választókörzetben indult a helyhatósági választásokon. Ahol talán a legtöbb egyéni jelölt próbálta megmérettetni magát - jegyzi meg beszélgetésünk elején Majd hozzáfűzi: - Úgy gondolom, a baloldal ez alkalommal is sikerrel alkalmazta a megosztásos szalámitaktikáját. Harmadikként, a második helyezettől nem sokkal lecsúszva értem célba.


Bővebben


 

Csacsi húzta a szánkót a havon
 

2003. január 24.

 
Az idén "Fergeteg havában" elkényeztetett bennünket a tél. Hatalmas mennyiségű hó esett, kövér jégcsapok függnek az ereszeken, a fák telis tele csodás zúzmarával, jégvirág az ablakok üvegén. Mi magunk is megdöbbenve beszélgetünk arról, hogy óvodás gyermekeink többségének ezek ismeretlen, eddig nem látott jelenségek.


Bővebben


 

Szeszt főztek a Nagyhegyen
Pálinkaháznak nevezték 

2003. január 24.

 
 Szentes és környéke őstermelői: Vajda Bálint, Vida Lajos, Kiss Bálint, Kiss József, Sima László, a Mátéffy-család három tagja és kb. háromszáz ember szövetkeztek a húszas években, megalakították a Szentesi Gyümölcs és Zöldségtermelők Szövetkezetét. Nagyhegy 250. sz. telekre építettek a cefre, törköly és a kifőzött termék számára medencéket, üzemépületet, amelyben két cefrefőző, egy finomító üstöt és tartozékait szereltették be. Alkohol tárolására pincét, raktárt, italárusításra helyiséget, irodákat. A szeszfőzde létesítményt "pálinkaház-nak" neveztük. Sima Lászlót a közismert, népszerű írót, újságírót választották a szeszfőzde vezetőjének. Munkájával elégedettek voltak...


Bővebben


 

Élete a szolgálat
 

2003. január 24.


A főorvos úr elnöki dicséretet kapott. A Csongrád Megyei Közgyűlésen ismerték el ily módon a munkáját. Dr. Sipos Ferenc megtiszteltetésként fogadta a kitüntetést, melyet az új testület megalakulásakor vehetett át. Meglepte az elismerés, hiszen mint mondja kórházi orvosként, de a megyei közgyűlés vagy a helyi önkormányzat tagjaként sem azért dolgozott, hogy a munkájáért kitüntetést kapjon.


Bővebben


 

Debrecenben úsztak
 

2003. január 24.


A Debreceni Szenior Úszó Klub a felkészülési időszaknak megfelelően, elsősorban 200 méteres számokat írt ki.


Bővebben


 

A helyesírás bajnokai
 

2003. január 24.


A Boros Sámuel Szakközépiskola immáron 11. alkalommal ad helyet az Implom József Helyesírási Verseny regionális döntőjének. Fári Istvánné tanárnőtől megtudtuk, az iskola azért kapja évről-évre a verseny szervezésének jogát, mert tanítványaik jó eredményeket érnek el különböző helyesírási versenyeken.


Bővebben


 

Barangolás a Mátrában
 

2003. január 24.


Az elmúlt évben, olyan élményekben volt  részem, amit úgy érzem meg kell osztanom a kedves olvasókkal. Férjemmel és egy jókedvű baráti társasággal gyönyörű hétvégét töltöttem a Mátrában. Még az időjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen a 18-20 fok körüli novemberi hőmérséklet nem igazán szokványos. Egy szó mint száz, elindultunk a számunkra már-már unalmas, lapos alföldi tájról, Szentesről.


Bővebben


 

Szárnyaikról nemcsak álmodtak
 

2003. január 24.


Decemberben lesz száz éve annak, hogy a messzetűnő évszázadok vajúdásai meghozták a géprepülés megszületésének örömét. Az újságok mind több sikeres próbálkozás hírét röpítették szét a világban. A nagy attrakció, a csatornát átrepülő Bleriot budapesti bemutatójával csaknem egy időben jelent meg a pesti és helyi lapokban Hajdú Józsefnek, a Kecskeméten tanító, de szentesi illetőségű tanár fölfedezéséről a hír, a szárnyak és a ballon nélküli repülőgépről (irányítható rakéta). Ekkor csillant föl a remény, hogy Szentes városban, - ha elméleti síkon is, - megmozdult valami a jövő technikájáért, a légjárásért.


Bővebben


 

Átmeneti szálló
 

2003. január 24.


Átmeneti szállást alakítottak ki Szentesen a Nagyörvény utcai idôsek klubjában. A szentesi Gondozási Központ sikeres pályázatai és az önkormányzat anyagi támogatása eredményeként valósult meg a beruházás. A betegeknek külön szobát alakítottak ki, de található benne foglalkoztató és pihenésre alkalmas terem, valamint orvosi rendelô. Jelenleg tízen laknak az átmeneti szállón, ôk az ide vonatkozó törvény szerint egy évig vehetik igénybe a szolgáltatást.


 

Séta a mesék birodalmában
Két helyszínen - két korcsoportban

2003. január 24.


A Kiss Bálint Református Általános Iskola ebben az évben is igen nagy sikerrel rendezte meg a 10-14 éves tanulók hagyományos mese- és prózamondó versenyét. Ez a bemutató a magyar kultúra napi városi rendezvénysorozat szerves része. A diákok két korcsoportban - több mint húszan - mutatták be tudásukat.


Bővebben


 

Átmentek a tű fokán
 

2003. január 24.


Csorba Gyula üzletvezető tavaly július óta dolgozik a Casablanca étteremben. Ma már úgy véli, hogy az eddig végzett munka gyümölcse kezd beérni. Mint mondja, az étteremmel kapcsolatos új dolgok figyelmet keltenek. Egyéb tevékenységük, úgy mint a társasági rendezvények szervezése, megtartása, mint a lakodalmak rendezése is.


Bővebben


 

Dzsessz fotókon
 

2003. január 24.


A Jászkun Fotóklub tagjai vendégeskednek Szentesen. Január 27-én, hétfôn este 7 órakor Téglás Béla mutatja be diáit, melynek fô témái a természet és a víz. Ugyancsak a Művelôdési és Ifjúsági Ház ad helyet az I. Szolnoki Jazz Fesztiválon készült fotóknak. A tárlatot január 28-án, kedden este 6 órakor Mihály Béla, a Lajtha László Zeneiskola igazgatója ajánlja majd a közönség figyelmébe. (A kiállítás február 4-éig tekinthetô meg az intézmény nyitva tartási ideje alatt.) A megnyitó után, este 7 órától a zeneiskolában a Matthew Mitchell Quartett koncertezik.


 

"Elfogtam egy levelet"
Olvasónk írta

2003. január 24.


A december 29-i évbúcsúztató fúvóskoncert éjszakáján álmomban sikerült elfognom egy levelet, amely Ollainé "angyalszárnyáról" repült felém. Rajta valamennyi szentesi civil- és politikai szerződés bélyegzőjének halvány lenyomatával. Örvendező pislogással vettem tudomásul, hogy milyen csodálatos egyetértésben búcsúztattuk a rendkívül mozgalmas és hangulatában sokszor eléggé nyomasztó és ellentmondásos óévünket.


Bővebben


 

Két vereség
 

2003. január 24.


Folytatta szereplését a teremlabdarúgó NB II-ben a Szentesi Vasutas SC futsal csapata. A mieink eddig három mérkőzésen vannak től ebben az esztendőben. Az eredmények: Szentes-Kecskemét Díszkert 5-4, Szentes-Első Beton Fehér Traus 1-3, Domaszék-Szentes 7-4.
Ez utóbbi találkozón a félidőben még a Vasutas vezetett 4-3-ra, mégis vereség lett a vége. A szentesi gólokat Varga Zs. és Jernei (2-2) szerezték.


 

Ketten megfagytak
 

2003. január 24.

 
17-ére virradóra a Berek-Lapos területén 15 tanyát vertek szét az azóta ismertté vált tettesek. A két fiatalkorú betörő tört-zúzott, ami az útjukba került megrongált. Hogy mit vittek el? Némi színesfémhulladékot, amiért még komolynak mondható összeget sem kaptak. Később elfogták őket, ügyükben megindították az eljárást.


Bővebben


 

Lemondott Krám Lehel
 

2003. január 24.


Rosszul kezdődött a 2003-as esztendő az AL-KO Szentesi TE női teremlabdarúgó-csapatának. Valaki vagy valakik ötéves sikeres munkát tiportak a sárba azzal, hogy december végén, az edző tudta nélkül, egy hirdető újságban felhívást tettek közzé, a következő szöveggel: "Háromszoros bajnok női teremlabdarúgó-csapat szponzort keres". Ez egy olyan lavinát indított el, mely a fél évtizede sikert - sikerre halmozó Krám Lehel edzőt és szakosztályvezetőt lemondásra késztette. A távozás körülményeiről beszélgettünk.

Bővebben


 

Sakkozók
 

2003. január 24.


Lejátszotta idei első mérkőzését a Szentesi Spartacus SK. Az NB II. Tóth László csoportjában szereplő gárda hazai pályán 7-5 arányban maradt alul az erősebb játékoskerettel rendelkező Békés csapatával szemben. A győztes meccsek Fábián Nagy Sándor, Lőrinczy László, Karsai István és Mészáros Imre nevéhez fűződnek. Döntetlent ért el: Hajdú István és Papp József.
Sakkozóink az ötödik forduló után 22 ponttal az utolsó előtti, 11. helyen állnak. A tabellát az Újszász vezeti 40,5 ponttal. A következő mérkőzésüket a szentesiek éppen ellenük fogják vívni február 2-án, idegenben.


 

Aki iszik belőle
 

2003. január 24.


"Aki iszik belőle váljon egészségére!" - címmel kiállítást rendeztek a szentesi Koszta József Múzeum ligeti épületében. A bemutatón láthatja a közönség a múzeum butella gyűjteményét. A csütörtöki kiállítás megnyitón tudományos előadásokat is rendeztek. Dr. Szűcs Judit a csongrádi múzeum igazgatója "A szilvapálinkát, azt szerették" címmel tartotta meg előadását. Mód László a szentesi múzeum néprajzkutatója pedig a "Pálinkafőzés, pálinkafogyasztás Szentesen a XVIII-XIX. században" címmel mondta el tudományos értekezését. A tárlatot a dr. Fülöp Mihály borlovag, a Szent Vince Borrend nagymestere nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött az újvidéki Ivánovics Tünde népdalénekes. A kiállítás megnyitó után pálinkakóstolót tartottak, ahol a különböző italfajtákat Magyar József szentesi szeszfőzőmester ismertette és kínálta.


 

Koncz Zsolt a válogatottban
 

2003. január 24.


A magyar futsal válogatott az év végi világbajnoki selejtezôkre készülve január második hetében Lisszabonba utazott. Az elôzô világbajnokságon bronzérmes Portugália ellen két barátságos mérkôzést játszottak legjobbjaink. A tizenegy fôs magyar keret tagja volt Koncz Zsolt, az NB III-as listavezetô Szentesi TE kiválósága, aki mellékesen a szegedi székhelyű Elsô Beton NB I-es kispályás csapat színeiben is kergeti a labdát.

 

 


Bővebben


 

Nyolcadik a Kontavill
 

2003. január 24.


Az új sátor révén hiába látszott megoldottnak a szentesi vízilabda csapatok újévi felkészülése, egy nem várt fejlemény ismét felborította az edzésterveket. Az uszodai vízminőséget érintő problémák miatt az ÁNTSZ január 16-án bezáratta az egész komplexumot.

Bővebben


 

Kollégiumi ellátás
 

2003. január 24.


Az önkormányzat feladatai között lényeges szerepet tölt be a kollégiumi ellátás. Az intézményekben a helykihasználtság jónak mondható, az ellátás alapvető feltételeit a városi költségvetés állja. Szorgalmi időn kívül az intézményekben kapnak szállást a sportolók, a különböző rendezvényekre Szentesre érkező vendégek.


 

Elúszott az igazság
Lakat az uszoda bejáratán

2003. január 24.


Az olvasók jól ismerik a régi viccet, amely szerint Mercédeszeket osztanak a moszkvai Vörös téren, és erről érdeklődik a hallgató a rádióban. A válasz: a hír igaz! Csak nem Mercédeszek, hanem Volgák és nem osztogatják, hanem fosztogatják! Ez jutott eszembe, amikor néztem, hallgattam és olvastam a számtalan hírt és tudósítást a szentesi uszoda elmúlt heti bezárásáról.

Bővebben


 

Rendelet pórázon
 

2003. január 24.


Az önkormányzat pénteki ülésén tárgyalja első olvasatban az állattartásról szóló rendelettervezetét. Mint megtudtuk, a most készülő szabályozás megalkotásakor az volt az alapkoncepció, hogy csak az állattartás viszonylag laza kereteit írják elő, s hatósági beavatkozásra csak akkor kerüljön sor, ha a lakosság egymás között felmerült vitás ügyeit nem tudja megoldani.

Bővebben


 

Családi események
 

2003. január 24.


Született:Hunyadi Lászlónak és Martók Juditnak (Huszár u. 22.) Virág, Czinkóczi Mihálynak és Urbán-Szabó Margitnak (Lapistó tanya 28.) Ákos Richárd,
Kálmán Gábornak és Labádi Editnek (Huszár u. 8.) Gábor, Sineger Attilának és Horvát-Varga Krisztinának (Csongrád, Barátság u. 16.) Attila nevű gyermeke.

Házasságkötés:
nem volt

Elhunyt:
Nagy Mihály (Kodály Z. u. 1.), Kálmán Imre (Rozgonyi u. 6.), Dancsó János (Vásárhelyi út 10.), Szabó Istvánné Vas Terézia (Vadaskert u. 18.), Makai Gáborné Vérten Jusztina (Somogyi B. u. 37.), Andor László Elemér (Arany J. u. 12.), Kútas István (Futó Z. u. 12.), Sebestyén József (Csongrád, Munkácsy u. 1.), Ambrus Mihályné Keller Ilona (Csongrád, Gyulai P. u. 9.), Sipos Lászlóné Mészáros Julianna (Csongrád, Szent I. u. 19.).


 

Ügyelet
 

2003. január 24.


Szombaton reggel 7-től, hétfő reggel 7 óráig a Sima Ferenc utca 29-33. szám alatt (mentőállomás) tartanak ügyeletet. Telefon: 400-114, 410-004, 400-104, fax és telefon is: 400-124.

Gyermekorvosi rendelés:
Sima Ferenc utca 29-33., összevont gyermekszakrendelés szombaton 8-12, 15-17 vasár- és ünnepnapokon 9 és 11 óra között a Klauzál utcai rendelőben.

Állatorvosi ügyelet:
(Szentes, Nagytőke, Derekegyház) január 25-26., dr. Petz János Szentes, Klauzál u. 21., telefon:06-30-5490-907.