Séta a mesék birodalmában |
2003. január 24. |
A Kiss Bálint Református Általános Iskola ebben az évben is igen nagy sikerrel rendezte meg a 10-14 éves tanulók hagyományos mese- és prózamondó versenyét. Ez a bemutató a magyar kultúra napi városi rendezvénysorozat szerves része. A diákok két korcsoportban - több mint húszan - mutatták be tudásukat. Tomcsányiné Lucz Szilvia ünnepélyes bemutatója után a kis szereplők vették át a terepet. S bizony, akik nyomon szerették volna követni az eseményeket, nehéz helyzetbe kerültek, mivel a két helyszínen folyó egyidejű megmérettetés választás elé állította az érdeklődőt. Mindenesetre bárhogy is döntött a hallgató, jól járt, hiszen a gyermekek által tolmácsolt művek üde hamvassága, bája mindenkit meghatott. Néhány interpretáció bizony olykor-olykor kicsalta a könnyeket a hallgatóság szeméből, de akadt olyan is, mely önfeledt mosolyt varázsolt az arcokra. A repertoár igen széles volt, hiszen elhangzottak népmesék, valamint a magyar és világirodalom gyöngyszemei is, pl. magyar és észt népmesék, Pilinszky, Nógrádi Gábor, Karinthy, Móra stb. művei. A szakmai értékelést végző zsűri az alábbi döntést hozta: Az 5-6. osztályos korcsoportban Koromné Seri Anikó zsűrielnök ismertette az eredményeket: 1.Balogh Zsófia, Mindszent Központi Általános Iskola. Felkészítője: Hevesiné Ludányi Mária, 2.Szabó Erika, Petőfi Sándor Általános Iskola. Felkészítője: Fári Andrea, 3. Virág Petra, Koszta József Általános Iskola. Felkészítője: Tóthné Hlavács Mária A 7-8. osztályos korcsoportban Puskásné Szűcs Ildikó zsűrielnök ismertette az eredményeket: 1. Szeri Krisztina, Koszta József Általános Iskola. Felkészítője Dévayné Szabó Éva, 2. Szakál Ádám, Koszta József Általános Iskola. Felkészítője Takács Lászlóné, 3. Hevesi Judit, Mindszent, Központi Általános Iskola. Felkészítője Apró Mária. A "nagyok" kategóriájában a kifejező előadásmódért különdíjat kapott Köröndi Péter, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója. Felkészítője: Fári Andrea. Köszönjük a rendező iskola munkáját, és minden szereplőnek gratulálunk az alkalomhoz illő szép és nívós előadásért. Kis-Rácz Antalné |