<<< Vissza

Nyolcadik a Kontavill
A lányok kikaptak

2003. január 24.


Az új sátor révén hiába látszott megoldottnak a szentesi vízilabda csapatok újévi felkészülése, egy nem várt fejlemény ismét felborította az edzésterveket. Az uszodai vízminőséget érintő problémák miatt az ÁNTSZ január 16-án bezáratta az egész komplexumot.

Ilyen sanyarú körülmények sem szegték kedvét a Kontavill pólósainak, akik két nappal az ominózus eset után Szolnokra látogattak, hogy ott az alsóházi rivális, a Cegléd ellen újabb pontokat gyűjtve feljebb lépjenek a bajnoki táblázaton.

  A rossz útviszonyok ellenére jó néhány szentesi szurkoló elkísérte a csapatot, és az általuk teremtett hangulat fel is rázta a fiúkat. Az első két negyedben Szénászky és a frissen igazolt Momot Viktor volt eredményes támadásban. Horváth Tamás ismét sziporkázott a kapuban, a ceglédi emberelőnyöket sorra hatástalanította a Kurca-parti védelem, mégis félidőre 3-3-mal fordult a két gárda. A folytatásban a játékvezetők elfelejtettek a kiállítás eszközével élni, a Kontavillnek két megérdemelt négyméterest ítélve azonban kompenzálták hiányosságaikat. Szebeni a bűntetőknél nem hibázott, mégis a Pest megyei társulat centere góljával ismét szorossá tette a mérkőzést. Az utolsó percek végeláthatatlan "úszóversenyét" Szabó Nándor csodálatos centergólja törte meg, ezzel a találattal megszületett a 6-4-es végeredmény.

  A győzelemért járó két ponttal a Kontavill legénysége egy pont híján utolérte a hetedik helyezett Szolnokot, akikkel január 25-én mérik össze erejüket az addig remélhetőleg újra megnyitó szentesi uszodában.

  A Carnex Szentes október végén játszott utoljára tétmérkőzést, akkor sikerült kiharcolni a felsőházba jutást. Az elmúlt szombaton a bajnokaspiráns Dunaújvároshoz látogattak, akik veretlenül vezetik a tabellát. A lányok felkészültségén is meglátszott a hónapok óta tartó uszodai káosz, jó kezdés után elfáradtak, nem tudták tartani a  válogatottak sorát felvonultató újvárosiakat, akik hibátlan emberelőny kihasználásuk révén az utolsó negyedben nagyon elhúztak. A 16-5-ös végeredményt is jórészt a perthi formában pólózó, három gólos Szremkó Krisztinának köszönhette a szentesi társulat.

B.D.

<<< Vissza