<<< Vissza

Lemondott Krám Lehel
 

2003. január 24.

 

Rosszul kezdődött a 2003-as esztendő az AL-KO Szentesi TE női teremlabdarúgó-csapatának. Valaki vagy valakik ötéves sikeres munkát tiportak a sárba azzal, hogy december végén, az edző tudta nélkül, egy hirdető újságban felhívást tettek közzé, a következő szöveggel: "Háromszoros bajnok női teremlabdarúgó-csapat szponzort keres". Ez egy olyan lavinát indított el, mely a fél évtizede sikert - sikerre halmozó Krám Lehel edzőt és szakosztályvezetőt lemondásra késztette. A távozás körülményeiről beszélgettünk.

- Az említett felhívás volt az utolsó csepp a pohárban, hogy távozott?

- Tulajdonképpen voltak előjelei. Az utóbbi időben nyíltan fordultak felém a játékosok, hogy szeretnének pénzt kapni a játékért. A szakosztály megalakulásától kezdve köztudott volt, hogy mi amatőrcsapat vagyunk. Pénzt mi a játékosoknak és a vezetőknek nem tudunk adni. Az önkormányzattól illetve a szponzortól kapott támogatás arra volt elég, hogy az NB I-es pontvadászatban, a megyebajnokságban, valamint a serdülő együttes rangos tornákon szerepeljen. Ez azt jelenti, hogy edzési és versenyzési feltételek biztosítására volt elegendő. A lányok megkérdőjelezték a pénz gazdaságos felhasználását. Ez a végén bizalmatlansághoz vezetett. A szakosztálygyűlésen megmutattunk a lányoknak minden szerződést, könyvelést, amelyből láthatták, hogy tévedtek. Az említettek vezettek oda, hogy én elköszöntem a csapattól.

- Azóta eltel néhány nap. Döntése végleges?

- Ha valaki szívvel-lélekkel csinál valamit, annak a bizalmatlanság iszonyatos törést jelent. A feleségemmel együtt próbáltunk mindent megtenni a csapat jó szereplése érdekében. (Az eredmények igazolják). Biztosítani azokat a feltételeket, hogy ne okozzon gondot a versenyzés.

Az ember megérzi, ha a bizalom elpártolt. Az alapvetően nagy baj. Mi úgy éreztük, hogy így tovább nem tudunk dolgozni. Ezért hoztam meg a számomra is nagyon nehéz és fájó döntést, ami végleges.

- Teljesen kilép a női teremlabdarúgás körforgalmából? Az MLSZ-ben lévő feladatokat tovább folytatja?

- Csak az AL-KO Szentesi TE női csapatától távozom, az MLSZ-ben lévő feladatokat tovább végzem.

- Az Ön távozása után a csapat anyagilag mennyire roppan meg? Be tudják-e fejezni a bajnokságot?

- Sok esetben személyfüggőek a szponzorok. Ebben az esetben is ez áll fenn. Távozásommal az AL-KO és a Wink cég is elállt a további támogatástól. A csapatnak van egy kis spórolt pénze illetve bízva az önkormányzat támogatásában, a csapat végig tudja játszani a 2002/2003-as bajnokságot. A következő évi pontvadászat beindulásáig illetve a nevezésig van mód és lehetőség arra, hogy a következő csapatvezetés tudjon szponzort keresni, hogy törésmentesen, továbbra is sikeresen szerepeljenek. Ezt kívánom a lányoknak. Remélem, hogy a csapat együtt marad, s a fiatal tehetséges játékosokat is megtartják. Hiszen az a jövőt is jelenti.

A történtek után megkérdeztem a másik felet is. A feltett kérdésekre a választ, az együttes két vezéregyénisége Juhász Nikolett csapatkapitány, és Kiss Etelka a csapat jelenlegi egyik legjobb játékosa adta meg.

- Önök hogyan vélekednek arról, hogy a sikeredző öt év után felállt és otthagyta a kispadot?

Kiss Etelka: - Ezúton szeretnénk megköszönni eddigi munkáját. Távozása nagyon meglepett bennünket. Január 3-án volt egy szakosztálygyűlés, ahol közölte Krám Lehel tanár úr a döntését. Nagyon sajnáljuk, hogy így történt.

Juhász Nikolett: - Tanár úr félreértette a mi érdeklődésünket. Nem tudtuk, hogy milyen az anyagi hátterünk. Ezt szerettük volna tőle megkérdezni.

- Ilyen előzmények után hogyan tovább?

- Mindent megteszünk a bajnokság megnyeréséért.

Dunás Varga Zoltán

<<< Vissza