XLII. évfolyam 33. szám

2010. augusztus 19.

A divatshow 600 ezret hozott

A feketéről szólt a divatbemutatóA megyeháza udvarán felállított kifutón vonultatta fel az Elene Couture divatcég legújabb kollekcióját Dom-ján Ilona. A Haute Noire megidézte mindazt, ami a feketéről a divattervezőt megihlette. A bemutató sok stílust felölelt, mely a ruhák kiegészítéseképpen feltornyozott frizurákban és a különleges sminkekben is megjelent. Mindenestre a tervező maga is úgy gondolja, az eddigi legkomolyabban kivitelezett kollekciójával állt a szentesi közönség elé. Már vannak ötletei a jövő nyári kollekcióra, akkor vagy Oroszországba a Fa-bergé-birodalomba, vagy a misztikus Egyiptomba utazunk majd a ruhák segítségével, de biztosan Keletre. A ruhák utóéletével kapcsolatban elmondta: az érdeklődők felkereshetik őt az Arany János utcai Elene Couture-szalonjában, ha megtetszett a kollekció.

A divatbemutató egyben jótékonysági est volt, s a nézők által összeadott pénzt, 594 ezer forintos adományt vehetett át a fővédnöki tisztet betöltő Farkas Sándor országgyűlési képviselőtől Csöbör Katalin, az árvíz sújtotta Alsózsolcáról érkezett parlamenti képviselő, melyről elmondta, nagyon nagy segítséget jelent számukra.

2010. augusztus 19.

A köz szolgálatáért

Az államalapító Szent István ünnepe alkalmából rendeztek ünnepséget csütörtökön (19-én) délelőtt a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban. Ezen a napon a huzamosabb időn keresztül a köz szolgálatában végzők munkáját ismerték el. Az ünnepségen azokat részesítették elismerésben, akik hosszú éveken keresztül szívesen vállaltak plusz munkát és azt pontosan, precízen végezték el. A közszolgálati területen dolgozók plakettet és pénz-beni juttatást vehettek át kimagasló tevékenységükért Szirbik Imre polgármestertől.

Csatai György (Városellátó Intézmény, gépkocsivezető), Czirok Jánosné (polgármesteri hivatal, műszaki osztályvezető), Dóczi Erzsébet (polgármesteri hivatal, személyügyi ügyintéző), Fodor István Csaba (művelődési központ, igazgatóhelyettes), Gálné Szabó Katalin (Sportközpont, gazdasági ügyintéző), Hor-váthné Szabó Edina (polgármesteri hivatal, pénzügyi ügyintéző), Juhász Józsefné (Központi Gyermekélelmezési Konyha, üzemvezető), Katona-Kiss János (városellátó, lakatos), Kiss Gyula Tibor (Hajléktalan Segítő Központ, munkatárs), Kocsis Györgyi (Lajtha László iskola, tanár), Kovácsné Gila Erzsébet (Családsegítő Központ GYÁO, szakmai vezető), Molnár Katalin (VIGI, védőnő), Sán-dorné Misku Erika (Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság, pénzügyi főelőadó), Szűrszabó József (városellátó, parkfenntartó), Tököli Ildikó (gondozási központ, klubvezető), Vargáné Csepregi Erika (bölcsőde, kisegítő).

2010. augusztus 19.

Nem csak az iskolatáska nehéz

Szabó MáriaTávol álljon tőlünk, hogy lelombozzuk a diákok még tomboló szünidei jókedvét, de ha a naptárra nézünk, azt láthatjuk, szűk két hét múlva kezdődik a tanítás. Ezt nem csak a gyerekek, fiatalok fogadják szomorúan, a szülőknek is okozhat fejfájást a tanszerekre és egyéb szükséges holmikra költendő összeg. Nem véletlenül tartja a népi bölcsesség, hogy kis gyerek, kis gond, és így tovább, de a tanévkezdés előtti interjúinkból az derült ki, hogy – legyen bár ingyenes az oktatás Magyarországon – a gyerekek növekedésével arányosan a kiadások is emelkednek és ez sok esetben okoz nehézséget a családoknak.

2010. augusztus 19.

Ne pánikolj!

"Egy forgalmas bevásárlóközpont kellős közepén tört rám: másodpercek leforgása alatt olyan lettem, mint akinek teljesen elment az esze. Akár egy rémálom, csak éppen éber állapotban. Elfeketedett a világ körülöttem, egész testemet kiverte a víz. Kiszaladt belőlem a vér, olyan fehér lettem, mint a fal. Azt hittem, hogy ott esem össze… A hátam és a lábam úgy elgyengült, hogy mozdulni sem bírtam. A szívem a halántékomban és a fülemben lüktetett, attól féltem, hogy egyszer csak megáll. Fekete és sárga színeket láttam magam előtt, az emberek hangja nagyon távolinak tűnt, és semmi másra nem tudtam gondolni, mint arra, hogy milyen rosszul vagyok, és hogy nagyon gyorsan el kell mennem innen, különben végem. Menekülni, menekülni ki, a friss levegőre…" (Ronald J. Comer: A lélek betegségei.)

2010. augusztus 19.

Boros Sámuel nótárius megjelenése

A szentesi önkormányzat változásai a múltban (V.)

Boros Sámuel városi jegyzőAmint az előző részben utaltunk rá, az uradalom az 1790-es évek végétől minden korábbinál nagyobb és kedvezőtlenebb szolgáltatásokat követelt a szentesi jobbágyoktól, s amikor a pénz fokozatos elértéktelenedése miatt a felhalmozódó pénzvagyon valóságos értéke nagyot csökkent, számos addig pénzben megváltott szolgáltatást természetben hajtott be. A szentesi úrbéres telki állományt jogi eszközökkel és nyílt erőszakkal csökkentette, ugyanakkor – a feudális jogra és az urbáriumra hivatkozva – igyekezett kiterjeszteni befolyását a város belső életének minden lehetséges területére.

2010. augusztus 19.

Már 7 ezer előfizetője volt a Szentesi Életnek

Évfordulónaptár – 2010.

60 éve, 1950. augusztus 16-án tizennyolc szabó kisiparos megalakította a Szentesi Szabó Ktsz-t. (1970-ben a szövetkezet tagjainak száma elérte a 180 főt.)

30 éve, 1980. augusztus 16-án újabb üzemcsarnokkal bővült a Szentesi Szabó Ktsz az Arany János utcában. Az új létesítményt a szövetkezet 30 éves évfordulóján avatták fel.

2010. augusztus 19.

Ópusztaszer

A nemzeti ünnep alkalmából nagy ajándékkal lepi meg a látogatókat a Csongrád Megyei Önkormányzat – megnyílik a nagyközönség előtt a Rotunda öt új állandó kiállítása közel 1000 négyzetméteren Ópusztaszeren.

A kilátogató vendégeket egész nap nomád lovas bemutató, játszóház, kézművesvásár és harcművészeti bemutató várja, emellett bemutatkoznak a megye civil szervezetei a civil utcában. A színpadokon fellép többek között Csikó Szabolcs, a Hunkun Dance és a Balkán Fanatik. Közreműködik Mahó Andrea eMeRTon-díjas énekes.

Az esemény szervezői a Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportjával együttműködve csatlakoznak az Együtt az ország programban meghirdetett adománygyűjtéshez. A befolyó összegből építőanyagot és a mindennapi élethez nélkülözhetetlen háztartási gépeket juttatnak az árvíz sújtotta települések lakóinak.

2010. augusztus 19.

In memoriam ifj. dr. Papp László

Megrendítő hírt kaptunk. Elhunyt ifj. dr. Papp László egyetemi tanár, a városi sportcsarnok névadójának dr. Papp Lászlónak a fia. Ismét szegényebbek lettünk. Eltávozott egy kiváló ember, egy jogtudós, aki egész életében szentesinek vallotta magát. Büszke volt szentesi őseire és kötődésére, magát Szentes nagykövetének tartotta. Bárhol járt, a város jó hírnevét öregbítette. Személyiségével, empátiájával lenyűgözte környezetét. Neves büntetőjogászként több szakkönyvet írt, a szabálysértési kódex egyik alkotója. Évtizedek óta a Corvinus Egyetem tanáraként oktatta a leendő jogásznemzedéket.

Édesapját követve, kapcsolatot tartott a város birkózóival, országos és nemzetközi birkózóversenyeken díszvendégként vett részt. Anyagi támogatást is nyújtott. Sok barátja és tisztelője volt a városban, jó kapcsolatot ápolt a város vezetőivel. Édesapja születésének 100 éves évfordulóján 2005. januárban emléktáblát helyeztünk el szülőháza falán, a Dózsa Gy. u. 76. sz. alatt. Az ünnepség után a könyvtárban nagyívűen, kiváló retorikai készségét felmutatva emlékezett meg édesapjáról, dr. Papp Lászlóról, az emberről, a sportolóról, a legfelsőbb bíróság bírájáról és szentesi kötődéséről.

Fájó szívvel búcsúznak ismerősei, barátai, tisztelői. Búcsúzik a város, melynek hű fia volt és maradt élete végéig. Emléke előtt meghajol az olimpiai tölgy is, melyet oly sokszor megkoszorúzott. Emlékét megőrizzük!

Dr. Kis-Tóth Tihamér

2010. augusztus 19.

A jövő szövetsége

Farkas Sándor és Lázár János a sajtótájékoztatónA Fidesz Magyar Polgári Szövetség Farkas Sándor országgyűlési képviselőt indítja a városban a polgármesteri posztért. Erről dr. Lázár János, a polgári szövetség frak-cióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere tájékoztatta a média képviselőit. Elmondta, Farkas közel húsz esztendeje a Fidesz sorait erősíti, 1994 óta vesz részt a helyi és a megyei közéletben, '98 óta tagja az Országgyűlésnek. Három alkalommal egyéni jelöltként szerezte meg a választók támogatását, egy alkalommal területi listáról került be a Parlamentbe.

2010. augusztus 19.

Összefognak a városért

A Liget étteremben mutatkoztak be a jelöltekAz Összefogás Szentesért önkormányzati képviselőjelöltjei és Szirbik Imre polgármesterjelölt augusztus 16-án, hétfőn tartott bemutatkozó sajtótájékoztatót. Szirbik Imre hangsúlyozta, hogy akár az MSZP színeiben, akár függetlenként indul jelöltjük, a hangsúly az összefogáson van.

A várost jelenleg is vezető és ötödik ciklusára készülő polgármesterjelölt kiemelte, hogy felülkerekednek a napi politikán és a pártokon, Szentes érdekeit kívánják szem előtt tartani. A tíz aspiráns között tapasztaltak éppen úgy jelen vannak, mint új arcok. Az elkövetkező négy évben a város érdekeit szem előtt tartva fognak tevékenykedni, igyekeznek majd a kínálkozó lehetőségek közül mindig a legjobbat választani. A legfőbb szempontok a biztos megélhetés, az egészségügyi fejlesztések, a "komfortos város" és a fiatalok helyzetének a stabilizálása lesz. A konkrét feladatok között Szirbik Imre egyebek mellett a munkahelyteremtést és a vállalkozások segítését említette. Jelöltjeik a választói körzetek sorrendjében: 1 vk. Varga Árpád, 2 vk. Barát László, 3 vk. Törőcsik Zoltán, 4 vk. dr. Demeter Attila, 5 vk. Pásztor Antal, 6 vk. Móra József, 7 vk. Krausz Jánosné, 8 vk. Ollai Istvánné, 9 vk. dr. Verók Attila és 10 vk. Szűcs Lajos.

K. E.

2010. augusztus 19.

Mit mutat a város életfája?

Fogy és öregszik a lakosság

Régi szokásból arra gondolunk, hogy Szentes lakossága igencsak meghaladja a 30 ezret. A helyzet viszont az, hogy, két esztendeje már alatta vagyunk ennek a számnak, jelenleg 29 ezer 610 főről van szó. A szakemberek egy lombos fához hasonlítható statisztikai ábrát is készítenek a korosztályok és nemek különböző adatairól és megoszlásáról. Ilyen értelemben a városnak is van úgynevezett életfája, amiből sok jellemző tény és érdekes, időszerű összefüggés derül ki. Ebben segített a városházán Butyka Margit, az okmányiroda ügyintézője, aki nem kevés népességnyilván-tartási információval látott el bennünket.

2010. augusztus 19.

Az őszibarack

Az őszibarack az egyik legnépszerűbb gyümölcsök közé tartozik Magyarországon. Kora nyár elején már vannak fajták – különösen Pécs környékén – amelyek kezdik a szezont. Az elmúlt évtizedekben a "szőrös" változat mellett divatba jött a nektarin – tájékoztatott bennünket dr. Horváth György (képünkön), a kert-barátkör elnöke – ami sima héjú kopaszbarack.

Mint annyi minden, ez a növény is Ázsiából került Európába. Magyarországra valószínű, hogy valamelyik mediterrán országból, a kereszténység térhódításával együtt, hiszen a legügyesebb termesztők – akár a szőlő esetében – a szerzetesek voltak. 1667-ben már 37 fajtáról tesznek említést.

2010. augusztus 19.

Kezdődhet az építés

2011-re készülhet el a sürgősségi betegellátó osztály

Augusztus 12-én aláírták a szerződést, kezdődhetnek az építési munkálatok a Dr. Bugyi István Kórházban, ahol várhatóan 2011 őszéig alakítják ki a sürgősségi betegellátó osztályt. A fejlesztés mintegy 530 millió forintból valósul meg, amihez 476 millió forintot nyert uniós pályázaton a fenntartó. Az építési beruházásra kiírt közbeszerzési eljárás során a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. adta a legjobb ajánlatot.

Már az első SBO születésekor is ott bábáskodott Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, aki számára, mint fogalmazott óriási öröm, hogy ennek a fejlesztésekor is ott lehet. Mint mondta, a cél a maradandó egészségkárosodások és a megelőzhető halálesetek számának csökkentése. Ezen keresztül elérhető az egészséges életévek növelése, az egészséggel összefüggő életminőség javulása, a munkaképesség mielőbbi visszanyerése és az egészségi okból munkaképtelenek számának csökkentése.

A szerződést a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. képviselőivel Magyar Anna, a fenntartó Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke írta alá. A közbeszerzési eljáráson a cég 222 millió forintos ajánlata bizonyult a legjobbnak. Mint a parlamenti képviselő fogalmazott, a projekt által javul az ellátás minősége, a felszereltség és a kórház költséghatékonysága.

A kórházban ma működő sürgősségi befogadóhely rekonstrukciója, valamint a 478 m2 bruttó alapterületű épület hozzáépítése után az intézmény falai között sürgősségi belgyógyászati és sebészeti-traumatológiai, valamint sürgősségi gyermek ambuláns ellátás folyik majd. Emellett 6 darab megfigyelő fektető és 2 intenzív megfigyelő ágy, illetve egy sürgősségi műtő és egy sokk-talanító is működik majd. Emellett a helikopter leszállóhelyet kompletté, éjjel-nappal használhatóvá alakítják. A projekt várhatóan 2011 augusztusában zárul.

Csongrád Megyei Közgyűlés
Sajtószolgálata

2010. augusztus 19.

Van becsülete a munkának

A tanév vége óta sok hét telt el, az iskolások érdeklődési körüknek megfelelően hasznosan, vagy unatkozva számlálhatják a napokat. A nyári szünidő két és fél hónapját a középiskolás diákok pénzszerzéssel is tölthetik. Információink szerint a legelszántabbak előtt nyitva áll néhány olyan lehetőség, amivel egy kis plusz anyagi forrásra tehetnek szert, ha szorgalmasak és kitartóak.

Szentesen talán a legkönynyebben fellelhető diákmunkát a kertészetek biztosítják. Az idén érettségizett Csapó Barbara (képünkön) egy városszéli üzemben dolgozott szinte egész nyáron. A Bartha kertészeti szakképző iskolában végezte tanulmányait, ősszel ott marad egy kétéves virágkötő képzésre.

2010. augusztus 19.

Kihelyezett ügyfélfogadás

Egyenlő Bánásmód Hatóság

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság képviselője dr. Kiss Éva ügyvéd kihelyezett kistérségi ügyfélfogadást tart Szentesen, a Családsegítő Központban (Csallány Gábor part 1.) augusztus 26-án, csütörtökön 12–16 óra között.

A helyi, illetve a kistérség településein élők ingyenes jogi segítségre számíthatnak, ha valószínűsítik, hogy valamely védett tulajdonságuk (életkoruk, egészségi állapotuk, anyaságuk, bőrszínük, fogyatékosságuk) miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részültek, mint más velük összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport. Az egyenlő bánásmód követelménye legtöbbször a foglalkoztatás, a szolgáltatások és a lakhatás területén sérül. A hátrányos megkülönböztetést pedig leggyakrabban a nők, a fogyatékkal élők és a romák kénytelenek elszenvedni.

A panaszosok az ügyfélfogadáson való részvételhez előzetes időpontegyeztetést is kérhetnek a 06/30/275-2520-as telefonon.

2010. augusztus 19.

Fizikai munkás is csinálhat karriert

Út a munkához – segélyezés helyett

Csáki CsabaMint előző számunkban megírtuk, az önkormányzat közcélú foglalkoztatás keretében az idei év első felében 350 embert közvetített ki különböző intézményekhez. Munkára ösztönzés a program célja, amely hoszszabb távon visszavezeti a foglalkoztatottakat a munka világába.

A program szépségét az adja, hogy kiváló szakemberekre is leltek a foglalkoztatottak körében, akik akár hónapokig kereshettek volna még munkát. Jó érzés szociális szakemberként azt mondani a segítséget kérőknek, hogy tudunk munkát biztosítani, mondja Mészáros Ágnes.

2010. augusztus 19.

Mire jó a nyelvtudás Szentesen?

Matkócsik PálVárosunkban több vélemény szerint körvonalazódik már a jövő, amikor az idegenforgalom fellendülhet annyira, hogy felértékelődik a nyelvtudás. Akiket megkérdeztünk arról, mire jó és mennyit ér Szentesen az, ha valaki meg tud szólalni egy vagy több idegen nyelven, azoknak munkájuk során elengedhetetlenül fontos a nyelvismeret. Közös ismérvük még emellett az is, hogy nem kényszerből tanultak nyelveket, és mindenkit igyekeznek meggyőzni ennek hasznosságáról.

Ez utóbbi megállapítás Gál Anikóra, a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola tanárára kifejezetten jellemző. Az intézményben németül és angolul tanulhatnak a diákok, s lehetőség van a bécsi és müncheni társiskolákhoz menni gyakorlatra. Megtapasztalják a fiatalok, mennyire fontos a nyelvismeret, és sikerélmény számukra, hogy az élő nyelvet tudják használni, mondja a nyelvtanár. Mindig lelkesen jönnek haza, s ezt a lelkesedést átadják a többieknek is. Szakmai idegen nyelvet is tanulhatnak az iskolában, mely alapot nyújt szakirányú felsőfokú tanulmányaikhoz, s a Zöld út elnevezésű szakmai nyelvvizsgához.

2010. augusztus 19.

Egy pont a Makó ellen

Hazai pályán elért 0–0-ás döntetlennel kezdte a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság küzdelmeit a Szentesi Kinizsi csapata. A Kinizsi a tízcsapatos Tisza-Maros csoportba kapott besorolást ebben a szezonban. Itt kellene az első öt között végeznie a fiatal gárdának ahhoz, hogy később részt vehessenek a Homokhát csoport legjobb ötösével közösen a felsőházi rájátszásban. Ez azonban még nagyon messze van.

Nagy András, a Kinizsi vezetőedzője arra volt kíváncsi, vajon milyen teljesítményt nyújtanak az idénynyitón. A Contitech-Makó II. ellen a Poszler-Kánvási, Tompa, Németh, Tihanyi-Debreczeni, Páger, Halmos, Bordács-Tóth, Hidas összeállításban kezdtek. Hiányzott az együttesből Sipos Árpád, aki sérülése miatt nem állhatott Nagy edző rendelkezésére. Érdekesség, hogy a Kinizsi kapuját a mindössze tizenöt esztendős Poszler András védte, aki néhány hónappal ezelőtt még mezőnyjátékosként góllal segítette bajnoki címhez a Kinizsi előkészítő korosztályú fiataljait.

2010. augusztus 19.

Végleg csere nélkül…

A sportban van ilyen, de sajnos ez most nem játék! Elment egy EMBER. Igen, elment MUNCSI! Molnár István kiállt a játékból! A család mellett gyászolnak a kézilabdások és még sok-sok sportszerető szentesi.

Mindenki így ismerte jobban. Elment az egyik legvidámabb sportoló, támogató, aki meghatározó egyéniség volt a szentesi sportban. Örökké vidám, mindig nevető, de nagyon kemény ember volt. Aki ismeri a kézilabdát, az tudja, milyen kemény a beállók élete. Kapja jobbról, balról és mindezek ellenére gólokat (eredményt) kell produkálnia. Így élt és küzdött Muncsi, aki mindenkit felrázott ha bejött az öltözőbe. Azonnal mondott egy-két viccet vagy volt egy karcos beszólása, és már nem is volt annyira nehéz az, ami a csapatra várt a pályán.

Nehéz szavakba önteni, mennyi erő volt ebben az életvidám emberben.

Pisti sok terhet cipelt, de sosem féltünk mellette. Mindig győzni akart, de soha nem volt sportszerűtlen, vagy durva. Inkább megtréfálta az ellenfelet és lőtt egy szemtelen gólt és nevetve ünnepelt! A szíve vitte és segítette a társait. A pályán és a padról egyaránt nevetve buzdított bennünket.

Most leült a padra…. Végleg… Csere nélkül…

Arról a távoli mennyei padról nézz le, nevess le a szeretteidre és régi csapatodra! Szép volt Muncsi!

Őszülő csapattársaid ezúton főhajtással köszönnek el! Pihenj békében!

2010. augusztus 19.

Háromnapos SAS-torna

Az Istenek csapata a SAS tornánHosszú évek hagyománya folytatódott az elmúlt hétvégén a ligeti sportuszodában. Dr. Bertók Gyula szervezésében, valamint a Kádár József által 18 évvel ezelőtt indított augusztus végi buli – most már SAS-torna – évről évre idehozza a volt és a jelenlegi játékosokat. Az egykor igazi, vérre menő küzdelmeket, ma már a fehérasztal melletti emlékezések, baráti kapcsolatok felelevenítése váltotta fel.

Voltak itt már világ- és olimpiai bajnokok, külföldi és magyar válogatottak, volt és jelenlegi OB I-es játékosok, fiúk, lányok. Van közöttük olyan, aki Kuwaitból, Svájcból vagy éppen Franciaországból jött haza, de voltak román és orosz csapatok is. A Luzerek, az Amatőr Sasok és az Istenek csapatokban olyan játékosok is megfordultak, akiket a mai OB I-es férfi vízilabdacsapat is örömmel látna a soraiban.

dr. Bertók GyulaTizenhárom csapat nevezett a tornára. Természetesen ezek alkalmi csoportosulások – bár évek óta együtt játszanak, de vannak olyanok is, akik kisegítve egy-egy fáradtabb csapattársukat – akik több csapatban is szerepelnek. A szabályok ezt nem tiltják.

Az igazi cél nem a győzelem, de azért senki nem tudja megtagadni önmagát, és nyerni akar. Egymás ellen játszott Berki András és a fia, akinek nagy élmény volt, hogy élesben játszhatott édesapjával. Igazi show volt ez a sportos, könnyed három nap. Még vége sem volt a tornának, de már jelentkeztek a jövő évire. Sőt, jelentkezett egy romániai csontkovács, aki a 60-70-es években játszott a román bajnokcsapatban, és teljes csapattal jönnének. Kanadából, az USA-ból és Franciaországból szedik össze a régi gárdát.

A torna mindenképpen elérte a célját: jó hangulatban, kiváló körülmények között nagyon jól érezték magukat a vendégek, és ami még nagyon fontos: hogy Szentes és a strand hírnevét vitték a világba.

Kép és szöveg:
Garai Sz. Imre

2010. augusztus 19.

Díjlovaglás

Babinszky Zsuzsa, Pixi Baby lovával a versenyenJúlius 30-án és augusztus 15-én díjlovagló versenyt rendezett a Szent László Lovas Sport Klub. Szentes Wintermühle Kupa díjlovagló verseny: A3 I. 1. Babinszky Zsuzsa – Pixi Baby (Szent László Szentes); A6 I. 1. Babinszky Zsuzsa – Pixi Baby; A6 II. 1. Petrezselem Dorottya – Mercur, 2. Bertók Ágnes – Colonita (Szent László); L3 II. 2. Török Nikolett – Frisco Lady; 3. Petrezselem Dorottya – Mercur (Szent László); M3 I. 2. Babinszky Zsuzsa – Morcos; 3. Babinszky Zsuzsa – Ohara (Szent László); LM. Póni előkészítő 1. Török Nikolett – Frisco Lady (Szent László); MA Jun. e. I. 2. Babinszky Zsuzsa – Morcos; A3 I. Babinszky Zsuzsa – Pixi Baby; A3 II. 1. Molnár Nóra – Gerbera (Szent L.); 3. Sárközi Dávid – Széplak Mitosz (Szent L.); A6 I. Babinszky Zsuzsa – Pixi Baby; A6 II. 1. Petrezselem Dorottya – Mercur; 2. Bertók Ágnes – Colonita (Szent L.); L6 II. 1. Petre-zselem Dorottya – Mercur, Bertók Ágnes Colonita és Ohara, Sárközi Dávid Széplak Mitosszal, mindhárman Szent László; M8 1. Babinszky Zsuzsa – Morcos; M zenés kűr Babinszky Zsuzsa – Morcos lovával.

2010. augusztus 19.

Megjósolta az éremesőt

Paulovics Tamás, a Szentes Városi Úszóklub edzője remek jósnak bizonyult, amikor két héttel ezelőtt arról faggattuk, hogy vajon milyen eredményekkel zárhatja a budapesti úszó Európa-bajnokságot a magyar csapat. A szentesi tréner aranyat várt Cseh Lászlótól 400 méteres vegyes úszásban, Gyurta Dánieltől 200 mellen, Hosszú Katinkától 200 pillangón, döntőbe várta a 4x200 méteres női gyorsváltót, és érmet várt Mutina Ágnestől 200 gyorson. Ezek az elvárásai maradéktalanul bejöttek, viszont többet remélt Kiss Gergőtől, akinek a 400 méteres vegyesúszásban illett volna döntőbe kerülnie. Sajnos Gergő egy gyengébb előfutamba kapott besorolást, így néhány századdal ugyan, de lemaradt a fináléról.

2010. augusztus 19.

Hőguta

A meddő királynő elzarándokol a szent helyhez, hogy utódot kérjen az ország élére. Vándorlása során találkozik egy öregasszonnyal, s megkérdi, messze van-e még a szent falu temploma.
– Napok óta úton vagyok – mondja –, mert gyermeket szeretnék. Már négy éve vagyok társa férjemnek, de hiába eddig minden próbálkozásunk...
A templom már nincs messze, felség – feleli az öregasszony –, de oda már hiába mész. Az áldott emlékezetű Bonifác atyát, aki ezt a csodát művelte, egy hónapja eltemettük.

2010. augusztus 19.

Kis kukta

  • Szilvás-túrós pite
  • Sajtos pufóka
  • Málnás almatorta
2010. augusztus 19.

Összefogás Szentesért

Az ünnepélyes pillanat résztvevőinek egy csoportjaA Fidesz szentesi szervezete összefogási felhívást tett közzé és írt alá szövetségeseinek képviselőivel a Koszta József Múzeumban. A nyilatkozat szövegét (amit alább közlünk) az ünnepélyes keretek között megtartott rendezvényen Kozák János helyi képviselő olvasta fel a jelenlévők előtt.

"A nemzeti együttműködés nyilatkozatának szellemében, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség polgármesterjelöltje, képviselőjelöltjei és szövetségesei öszszefogást hirdetünk minden, Szentesért tenni akaró polgárral a város jövőjéért.

2010. augusztus 19.

Halálos baleset Berekháton

Már nem tudtak segíteni a szentesi mentőszolgálat munkatársai azon a kilenc éves kisfiún, aki a berekháti vasúti átjáróban vesztette életét kedden kora délután. A kisfiú a kerékpárjával a gyalogosok számára kiépített vasúti átjárón akart áthaladni, azonban a bicikli kereke elakadt az átjáróban. A fiú ezt próbálta meg kiszabadítani, azonban nem járt sikerrel. Időközben odaérkezett a vonat, és elsodorta a kerékpárt, ami eltalálta a fiút, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A baleset körülményeit a Szentesi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.

2010. augusztus 19.

Gázrobbanás

Megsérült egy asszony gázrobbanásban 18-án, szerdán reggel Fábiánsebestyénen. A nő az egyik karján másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A robbanás a családi ház melléképületében berendezett konyhában történt. A gázpalackkal működő tűzhelyből szivárgott a gáz, amely berobbant. A robbanás körülményeit vizsgálják.

2010. augusztus 19.

Családi események

Született: Nagy László és Roszik Etelka Máriának László, Mikecz Attila és Szalinka Mária Brigittának Edina, Gazda Rudolf Norbert és Halustyik Brigittának Szonja Magdolna, Bárdos Roland Szabolcs és Szarvas Márta Dianának Hanna nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Darabos János István és Szabó Tünde, Szalva Tamás és Cserháti Kitti.

Elhunyt: Kozák János, Dobóczki István Tamás, Góg Imre, Majzik Mátyásné Ágoston Terézia, Lovas Jánosné Fűri Magdolna, Bakai Margit.