Boros Sámuel nótárius megjelenése

A szentesi önkormányzat változásai a múltban (V.)

Amint az előző részben utaltunk rá, az uradalom az 1790-es évek végétől minden korábbinál nagyobb és kedvezőtlenebb szolgáltatásokat követelt a szentesi jobbágyoktól, s amikor a pénz fokozatos elértéktelenedése miatt a felhalmozódó pénzvagyon valóságos értéke nagyot csökkent, számos addig pénzben megváltott szolgáltatást természetben hajtott be. A szentesi úrbéres telki állományt jogi eszközökkel és nyílt erőszakkal csökkentette, ugyanakkor – a feudális jogra és az urbáriumra hivatkozva – igyekezett kiterjeszteni befolyását a város belső életének minden lehetséges területére. A megszokott korábbi gyakorlattól eltérően mind erőteljesebben beleszólt a városi tanács és a hivatalnokok megválasztásába, a bíróválasztáson pedig érvényesítette kandidálási jogát. A jogi alávetettség kiterjesztésére irányuló földesúri törekvések egy része megtört ugyan a "régi szabadsághoz" ragaszkodó szentesi jobbágynép ellenállásán, ezzel azonban az úrbéres perek özönét zúdította magára a város.

E kedvezőtlen változások zavart okoztak az egyre népesebb település belső ügyeiben. A vagyonos gazdák és a kevésbé tehetős, vagyoni és társadalmi helyzetükben veszélyeztetett parasztok és iparosok egymással vetélkedő, belső hatalomra törő érdekcsoportokat alkottak. Az évenként tartott tisztújítások e csoportok ádáz összecsapásainak színterévé váltak, s mind a győztesek, mind a vesztesek felváltva fordultak támogatásért az uradalomhoz, a vármegyéhez és a felsőbb kormányszervekhez.

Sima László megfogalmazása szerint: "A város közügyeinek az intézése körül már hiába keressük ez évtizedben azt a régi jó békes-séget, amelyet alig zavart meg néha valami.

Egymással szemben álló pártokat találunk, amelyek haszonleséssel és önérdekkel vádolják egymást. Az emberek lelkében lényeges változás megy keresztül. Népvezérek akadnak, akik ellentétet szítnak, kicsiny apró hibákat túlontúl nagynak tüntetnek fel kint a nép között. Az rágódik a vádakon, gyanakszik. Az egyetértésnek vége van." E belső csatározások az 1810-es évek közepétől különösen elmérgesedtek. A közviszonyokat megrontó durva támadások, vádaskodások, személyeskedések, a parttalanná vált hatósági vizsgálatok közel tíz éven át tartottak, s végül az ellenségeskedést kiváltó főkolomposok eltávolításával, tömlöcbe zárásával lassan-lassan lecsillapodtak.

Jelentős mozzanat városunk történetében, hogy a békesség helyreállása után, 1825 végén közfelkiáltással jegyzővé választották Boros Sámuelt, aki ettől kezdve haláláig Szentes felvirágoztatásáért fáradozik. Említést érdemel, hogy 1816-ban már egyszer megválasztották erre a tisztségre, de mivel szembeszállt a város békéjét felforgató "zendülőkkel", 1818-ban menesztették állásából. A zavaros időszak elmúltával, a lakosok többségének kívánságára visszahívták a méltatlanul elmozdított nótáriust, aki hamarosan jelentős befolyásra és népszerűségre tett szert. Sima László megállapítása szerint, a hivatalába való visszatérése után meg tudja találni azt a középutat, amelyen haladnia kell. Nem hízeleg sem jobbra, sem balra, sem fölfelé, sem lefelé. Nem keresi a nép kegyét, és éppen azzal nyeri meg azt. A kortárs, Kiss Bálint református lelkész így jellemzi Borost: "Ő az első szónok, a nők között a legelső gavallér, és ő az, aki következetesen viszi keresztül azt, hogy a közügyek intézésében a népnek minél nagyobb szerep jusson." A tudós paptól tudjuk azt is, hogy a népszerű jegyző középmagas, egyenes tartású, jó kiállású férfi. Szőkés haja rövidre van nyírva, orra enyhén görbe, bajusza vörhenyes, arcbőre fehér-piros. Zrínyi sapkában, Attila-dolmányban és sarkantyús csizmában jár. Szabad idejében olvas, sakkozik, kártyázik, tajtékpipából eregeti a bodor füstöt. Kellemes társalgó, tréfából sem bánt meg senkit.

Amint közismert, Boros Sámuel nevéhez kötődik a szentesi örökváltsági szerződés előkészítése, amelynek életbelépése jelentős kihatással volt a város önkormányzati szervezetére is.

Labádi Lajos