XXXIX. évfolyam 34. szám

2007. augusztus 24.

Ünnepi kenyérszegés

Kovách Péter, Serfőző Levente és Szirbik Imre az ünnepi kenyérszegés alkalmával

A magyarok számára augusztus 20-a az egyik legnagyobb ünnep, éljenek bárhol is a világban. Azonban ez a nemzeti ünnep egyszerre több dologról is szól - ezekkel a gondolatokkal kezdte meg beszédét Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő az új kenyér megáldása és megszegése előtt.

2007. augusztus 24.

Országos kitüntetések

A Magyar Köztársaság elnökének, Sólyom Lászlónak a megbízásából Hiller István oktatási és kulturális miniszter kitüntetéseket adott át augusztus 20-án. A nemzeti ünnep alkalmából kitüntetettek között volt Csatlós Péterné (képünkön), a szentesi Felsőpárti Óvodai Munkáltatói Körzet vezető-óvónője, közoktatási vezető, akinek a Magyar Köztársaság ezüst érdemkeresztjét adták át. Augusztus 20-a alkalmából ugyancsak Hiller István oktatási és kulturális minisztertől kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetését többek között Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színművész, a Bárka Színház igazgatója, a Horváth Mihály Gimnázium egykori diákja.

2007. augusztus 24.

Városi tanévnyitó

Nemsokára vége a nyári szünetnek, s elkezdődik az új iskolai év. Szentesen már hagyománnyá vált, hogy minden évben más iskolában rendezik meg a városi tanévnyitó ünnepséget. Az idei esztendőben a Deák Ferenc Általános Iskolában tartják a Városi Tanévnyitó Ünnepélyt augusztus 31-én, pénteken 16 órakor. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mond Szirbik Imre polgármestert, országgyűlési képviselő.

2007. augusztus 24.

Malacuk volt, bárányuk van

Az Aranykalász étterem Szent István-nap alkalmából ismét főzőversenyre hívta a családokat, baráti társaságokat. Augusztus 18-án 10 bográcsban rotyogott a marhahús a vendéglátóhely udvarán.

A húst és a tűzifát a szervezők biztosították, a hozzávalókat, ki-ki a titkos receptje szerint magával hozta. Nem hagyhatták otthon a főzőtudományt sem, mert a negyedik alkalommal megrendezett versenyen indultak már rutinos résztvevőnek számító hobbiszakácsok is. Négytagú - részben szakmai - zsűri járkált fel-alá az üstök mellett, s már menet közben pontozta a csapatokat, hiszen korántsem csak a végeredmény számított. Az íz csak egy szempont volt, a pontozólapon szerepelt még a recept ötletessége, az előkészítő műveletek, a megjelenés, a munkavégzés tisztasága és szervezettsége, illetve az összbenyomás (illat, szín, állag). No, és az idő.

2007. augusztus 24.

Irodalom

A városi könyvtárban Cserna Szabó András és Bächer Iván beszélgetésére kerül sor auguszuts 31-én, pénteken 16 óra 30 perctől. Az egy órás irodalmi beszélgetés címe: A bográcsban főzés rejtelmei.

2007. augusztus 24.

Találkozó

A rokkantak világnapja alkalmából a megyeházán és a Kossuth téren ismét megrendezik a "Szeretet mindent elfogad" elnevezésű programot. A szeptember 21-i, pénteki rendezvényre előadásokkal, játékos vetélkedőkkel, akadályversennyel, valamint kulturális bemutatókkal várják nem csak a mozgás-, a hallás-, és a látássérülteket, hanem az egészséges embereket is. Az egész napos programot pedig tombolahúzás zárja. A rendezvény szervezői: Gondozási Központ, NOSZA 2005 Kht., Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szentesi Csoport.

2007. augusztus 24.

Elismerések a városházán

Az államalapítás ünnepe alkalmából a közszféra dolgozóit köszöntötte Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő augusztus 17-én a városházán. Beszédében megemlékezett államalapító Szent István királyunkról, akinek "műve", a magyar állam több mint ezer esztendeje áll. Szólt 1949. augusztus 20-áról, a napról, amelyhez a mai modern Magyarország alkotmánya rögzül. Beszédében természetesen kitért az új kenyér ünnepére.

2007. augusztus 24.

Ünnep után

A természet ugyan nem vette tekintetbe, hogy Magyarország ünnepel, hanem végezte pusztító munkáját sokfelé az országban, a hagyományos Szent Jobb körmenetet is meghiúsította, viszont volt helyette litániázás, mely nagyon egyszerű, s talán megvetett imaforma. Ám, ha van Isten, akkor nem ajánlatos lekicsinyelni ezt sem.

Ha meg itt-ott néhányan kikiáltották magukból mérgüket, az idén ez sem minősíthető bajnak. Én inkább fohászkodtam értük, tekintettel arra, hogy arcuk nem tükrözte a bibliai istenhasonlóságot.

2007. augusztus 24.

Kiélezett választási előkészületek

Szentes a kiegyezés idején (1867) VI.

Ifj. Bartha János, későbbi iskolaalapító

A választásokat megelőző korteskedések tovább növelték a szakadékot a két tábor - a nép-pártja és az urak-pártja - között. A nép körében általánosan elterjedt meggyőződéssé vált, hogy az egész értelmiség és a velük tartó módos gazdák öszszejátszanak a volt földesurakkal (a Károlyi grófokkal); pénzt és jószágot kaptak azért, hogy a várost ismét az uraságok birtokába juttassák. Fő jelszóvá vált, hogy a "diplomás urak" eladják a várost és annak jogait, tehát nem szabad rájuk szavazni. Az értelmiség által óhajtott tisztikar névjegyzékét Hódmezővásárhelyen az uraság házánál készítik, tehát uradalmi kéz működik közre. Az ellenpárt állítása szerint, több helyen elhangzott az is, hogy: az urakat agyon kell verni! A néppárti gyűléseken - melyeket a csizmadia céhházban berendezett Polgári Olvasókör helyiségében tartottak - a "népfenség" eszméjére hivatkozva hirdették a nép alsó osztályának hivatását az igazgatásra. Az egyik pártvezér - ifj. Bartha János gazdálkodó - megfogalmazása szerint: "A tálas éppen olyan okos ember, mint az ügyvéd, - eleget uralkodott már az arisztokrácia, uralkodjék ezentúl a népfenség!" Az ellenpárt panasza szerint a néppártiak nyíltan hangoztatják, hogy mellettük van a "nyers erő", azaz a nem választók tömege is, tehát nem kell félni, sőt a célt erőszakkal is ki kell vívni. Az "urak" pártját "reakcionárius" pártként emlegették, az összejöveteleik helyéül szolgáló Úri Kaszinót pedig a "reakció fészkének" titulálták.

2007. augusztus 24.

Nemesi élmények

A szentesi Központi Református Iskolában azt tanultuk, hogy a nemesi világ rég a múlté. Mi maradt belőle? Személyesen tapasztaltam.

Földosztás volt 1945-ben. Apám 10 holdat kapott Kistőkén. Jókora halom magasodott a terület egyik sar- kában. Jámborhalom. Nem messze onnan vasúti megálló is viselte ezt a nevet. Jelenség volt. A környék régi parasztjai, ősi gazdái mesélték, hogy a halmot soha nem bolygatta senki. A szentesi Vecseri ügyvéd, kinek tulajdonából kaptuk a 10 holdunkat, később arra kért, hogy becsüljük meg azt a földet, bárkié lehetett hajdanában.

2007. augusztus 24.

Kirándulás

A Szívügy Klub szervezésében szeptember 14-16. között börzsönyi kirándulásra kerül sor. A szervezők jelentkezőket várnak előleg befizetésével augusztus 30-ig. A klubtagok következő összejövetelét szeptember 5-én tartják az Ifjúsági Házban 17 órai kezdettel, ahol a kirándulás részleteit is megbeszélik a jelenlévők.

2007. augusztus 24.

Horgásztanyát avattak

Évfordulók - 2007.

140 éve, 1867. augusztus 19-én a belügyminisztérium népszavazást rendelt el Szentesen a rendezett tanács visszaállításának kérdésében.

110 éve, 1897. augusztus 19-én elhunyt Horváth Gyula (1843-1897) publicista, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, parlamenti alelnök, ármentesítési kormánybiztos, Szentes első díszpolgára. (1932-ig a mai Szent Imre herceg utca viselte nevét.)

60 éve, 1947. augusztus 20-án választási beszédet mondott Szentesen Veres Péter író, közmunkaügyi miniszter, a Nemzeti Parasztpárt vezetője, valamint Révai József író, a Szabad Nép főszerkesztője, a Magyar Kommunista Párt ideológusa.

35 éve, 1972. augusztus 20-án a Tisza árterében felavatták az új, korszerű horgásztanyát. A Szentesi Horgász Egyesület régi elképzelése valósult meg ezzel, amely Szöllősi Ferenc elnök és Gerecz Elemér titkár agilis szervező munkájának köszönhető. (Az egyesület 1946-ban alakult 48 fővel; a horgásztanya átadásakor a tagok száma: 450 felnőtt és 200 ifjú.)

160 éve, 1847. augusztus 21-én megszületett Dezső (Deréki) Lajos (1847-1904) tanár, tanügyi író, a sárospataki tanítóképző igazgatója, Szentes szülötte.

135 éve, 1872. augusztus 23-án a városi közgyűlés határozatot hozott a gimnáziumi tanfolyammal egybekötött szentesi polgári fiúiskola 6 osztályúvá történő fejlesztéséről. (1890-ben kimondták a 8 osztályúvá bővítést.)

Összeállította:
Labádi Lajos

2007. augusztus 24.

Hiányzó forintjaink

Napok hordaléka

Bennünk él a mondás, miszerint az a pénz, amit a legtöbben havonta munkabérként a kezünkhöz kapunk, az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. A szólás kínzó igazságát naponta átérezzük, valós tartalma a hóvégeken már a hátunkon tapos, egyre nehezedő súlya alatt megroppan a derék.

Az idősebb korosztálynak a legnehezebb. Annak a korosztálynak, akiket a mostani milliárdos elit kifosztott. Tette ezt azzal a lenéző mosollyal, hogy tudta, a győztes nekik köszönheti a hatalmát, a velejáró gazdagsággal, jóléttel együtt. Ez az elit leigázta, azután kegyetlenül magára hagyta a népet.

2007. augusztus 24.

Viharkárok városunk környékén

Szentesen hatalmas vihar tombolt az augusztus 20-ára virradó éjjel. A vihar alatt és után nyolc város csaknem száz tűzoltója dolgozott a kialakult vészhelyzetek elhárításán. Több épületben esett kár, egy juhhodály villámcsapásból kialakuló tűz miatt leégett, míg ugyanez történt az Árpád Agrár Zrt. egyik tanyájánál, egy szarvasmarhatelep közelében 80 szalmabálával. Ezen kívül a tűzoltóknak vizet kellett szivattyúzniuk a Páva utcában és a Szarvasi úti körforgalom mellett, a Koszta utcába egy kéménybe csapódott villám miatt vonultak ki, míg a Szentes és a Fábiánsebestyén közötti vasútvonalon egy sínre dőlt fa okozott problémát. A DÉMÁSZ-t is komoly kár érte: a környéken három transzformátorállomásba csapott bele a villám. A viharos éjszakán a környéken kialakult veszélyhelyzetek megoldásán nemcsak a szentesi, hanem a csongrádi, a kecskeméti, a kiskunfélegyházi, a kunszentmártoni, a szarvasi, az orosházi és a hódmezővásárhely tűzoltók is dolgoztak.

2007. augusztus 24.

Vízimozi

A ligeti strandfürdőben, a Vízimozi nyári rendezvénysorozatának idei utolsó előadásán a Fehér tenyér című színes, magyar életrajzi drámát vetítik augusztus 30-án, csütörtökön 21 órai kezdettel. Eső esetén a vetítést augusztus 31-én, pénteken tartják meg. A filmben egy nagyreményű, de sérülés miatt félbeszakadt karrierű tornász edzőként érkezik Kanadába, hogy újraépítse életét. Magával hozott stílusa és beidegződései azonban kérdésessé teszik beilleszkedését. Elsősorban saját feldolgozatlan múltjával kell szembenéznie, a tornaterem falai között eltöltött örömtelen gyermekkorral, hiszen szülei és edzője őt is élsportoló tornásznak szánták és nevelték. Tizenhárom éves korában azonban megszökött egy nagy bajnokság előtti versenyről. Majdnem két évtizeddel később azonban a főszereplő megérkezik egy modernül felszerelt kanadai edzőközpontba, ahol tornász gyerekek edzését bízzák rá.

2007. augusztus 24.

Megérkezett az Őslüktetés

Dobbantott a láb, pattogott az ostor másfél órán át

Fáradhatatlanul ropták a magyar néptáncokat

Dübörgő dobbantásokkal, az emberi szíveket és lelket megremegtető ritmikus robajjal keltek versenyre, s időnként váltak eggyé az Őslüktetés című produkció táncosai a Szent István Napok ünnepi műsorának záróeseményén. A tánc pattogó ritmusával, játszi köny-nyedségével, eléképzelhetetlen gyorsaságával és a mélyből fakadó elpusztíthatatlan őserővel együtt lüktetett a zene, melyet a Rajkó Zenekar és a M.É.Z. együttes játszott az ünnep alkalmából összeseregletteknek.

2007. augusztus 24.

Különböző stílusok bitorolták a színpadot

Kultúrákat elevenített fel a Fabula Rasa zenekar

Mára már a fesztiválok elengedhetetlen szereplőivé, kihagyhatatlan hangulatalapozóivá váltak a világ- és az orientális zenét, s az egyes kultúrák népzenéjén alapuló dallamokat játszó zenekarok. Az egyik ilyen csapat Magyarországon a Fabula Rasa elnevezésű formáció, amely nemcsak kitűnő hangulatot, s feledhetetlen élményeket varázsol koncertjein a közönség elé, hanem apró történeteknek, meséknek, azaz fabuláknak is tanúivá teszi a hallgatóságot.

2007. augusztus 24.

Orgonaszóval ünnepeltek

Az orgonahangversenyek városunkban mindig megmozgatják a kultúra és a komolyzene kedvelőit. Legutóbb a Szent István Napok rendezvénysorozatán belül érkezett egy orgonaművész Szentesre, hogy a nemzeti ünnephez méltó hangversennyel örvendeztesse meg a Szent Anna-templomba látogató közönséget. Az országszerte koncertező Perneczky Balázs az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolájának orgonatanára, valamint a szegedi Szent József jezsuita templom orgonistája már két évvel ezelőtt fellépett a szentesi közönség előtt.

Most olyan darabokat tűzött műsorára, mint a wei-mari udvar egykori orgonistájának és orgonaszakértőjének, J. S. Bach-nak fiatal korában írt műve, a D-dúr prelúdium és fúga (BWV 532). Ezt - mint ahogy megtudtuk azt Nagy János címzetes zeneiskola-igazgatótól - a velencei zeneszerző, Bach-kortárs A. Marcello Adagioja, a bécsi klasszikusok egyik alakjának, Wolfgang Amade-us Mozartnak az f-moll fantáziája, valamint az idősebb korában az egyházzene felé forduló, és a virtuozitást az egyszerűbb stílura váltó Liszt Ferencnek az Ave maris stella című darabja követte.

Az esti hangversenyt az ifjú orgonaművész a meghívó szerint Théodore Dubois G-dúr toccatajával zárta volna, azonban a közönség lelkes és hálás tapsára Perneczky Balázs játszott még egy az előadótól virtuozitást megkövetelő darabot, hogy ezzel is emlékezetesebbé tegye minden érdeklődő számára az orgonahangversenyt, melynek bevételét a katolikus templom orgonájának felújítására ajánlották fel a szervezők.

Cseh-Lakos

2007. augusztus 24.

Fúvós zene kísérte a menetet

A városi ünnepi rendezvények kihagyhatatlan szereplői a Szentes Város Fúvószenekarának tagjai, akik azonban nemcsak ezeken a programokon vesznek részt. Számtalan alkalommal versenyeken és találkozókon öregbítik a város hírnevét.

A szentesiek legutóbb augusztus 18-án, a Szent István Napok rendezvénysorozatán belül találkozhattak a fúvósokkal, akik által először a főutcán, menetzenében csendültek fel a már régről ismert dallamok, majd a megyeháza udvarán adtak koncertet. Most azonban nem egyedül varázsoltak ünnepi hangulatot a patinás épület udvarára, s egyben a város szívébe.

2007. augusztus 24.

Parádé zsírégetéssel és karaokéval

Földön, vízen, levegőben is bemutatkozott városunk az egyik kereskedelmi csatorna nyári utazó show-jában. Most megmutathattuk a ligeti standfürdőben, hogyan nyaralunk, tornázunk és karaokézunk.

Az ATV csatornán futó Hurrá, nyaralunk című országjáró, szórakoztató műsor szentesi állomása volt a road show idei utolsó helyszíne. Itt érkezett végéhez a program Média-kupája is, vagyis az a kispályás focitorna, melyen körmérkőzéseket játszott a nyár folyamán többek között a Parlament, a zenészek, az élsportolók focicsapata, a médiaválogatott és az újságíró-válogatott. A döntőben az újságírók a zenészekkel mérkőztek meg, utóbbiak csapatában olyan ismert arcok tűntek fel, mint Rakonczai Imre az R-port együttesből, míg kapujukat a TNT-s Inti védte. Mészöly Kálmán fújta a sípot, akinek egy időre le kellett állítania a mérkőzést, mert a labda a strandfürdő melletti folyóvízben landolt. Pótlabdával folytatták, s végül nyertek a zenészek. A kupát a road show egyik műsorvezetője, Dina adta át, amit szigorú producerként Hajdú Péter felügyelt, s meg is ismételtette a felvételt. Ilyen tévés kulisszatitkokba is bepillantást nyerhettek a nézők, bár ekkor még legtöbben a meccs izgalmaiért sem hagyták ott a medencék hűsét.

2007. augusztus 24.

Családi és sportdélután

A Szabadidős Sportklub a hozzájuk csatlakozó szervezetekkel ismét megrendezte hagyományos és mindig színes programokat kínáló családi és sportmajálisát augusztus 20-án. A Pusztai László Sporttelep felől ezúttal nem szólt zeneszó, s a program is csupán az ünnepi délutánra korlátozódott, de még a szerény körülmények dacára is célba vették a családok a Kurca melletti füves pályát.

2007. augusztus 24.

A gondtalan evés öröme

Norbi és Réka segítenek életmódot váltani

Lehet őket szeretni vagy utálni, egy azonban tény: nekik is megvan a határozott véleményük a világról. Schobert Norbival és feleségével, Rubint Rékával a lecsóról, a gyermeknevelésről és a Szigetről is beszélgettünk szentesi látogatásuk alkalmával.

Mielőtt a strandfürdőben megtornáztatták volna a népet, Réka a színpadon mondta: most evett csabai kolbászból készült lecsót. A kollektív zsírégetést követően először is azt tisztáztuk, ez az étel hogyan fér bele a róluk alkotott képbe? - Abszolút! - jelenti ki a fitnesz-first lady. - Mivel száraz kolbász, Update 1-es kategória, éjjel is ehető. Tojással, tejföllel is. A kenyér az, ami el tudja rontani, vagy a tarhonya. Ha Update 1-es lisztből készült kenyérrel, puffasztott búzaszelettel, vagy magában, esetleg kovászos uborkával, savanyúsággal eszi az ember, akkor semmi gond. Én kenyér nélkül ettem. - árulta el a közismert sportoló.

2007. augusztus 24.

Útlezárás

A VI. Szentesi Lecsófesztivál alkalmából a KÁLA Áruház környéke augusztus 31.-én, pénteken 13 órától szeptember 1-jén, szombaton 24 óráig lezárásra kerül.

Az útlezárás érinti a Rákóczi Ferenc utca Fekete Bárány Étterem és az Arany János utcai kereszteződése közötti, valamint az Apponyi tér 5-1. szám közötti szakaszát. Az átmeneti forgalom számára javasolt elkerülő útvonal a Klauzál utca.

2007. augusztus 24.

Menekülési útvonal a Kurca

Riasztás érkezett a szentesi tűzoltósára augusztus 16-án, csütörtökön este fél hétkor, mivel szemtanúk látták, hogy egy személy beugrott a Kurcába. Kisvártatva egy nő is a férfi után vetette magát, s a csatorna vizébe ugrott. Rövid idő alatt közel ötvenen gyűltek össze a Szalai utcai hídhoz.

Mi történt? Egy fiatal pár összeszólalkozott a kertvárosi városrészen, a Kurca partján, nem messze a kórház hátsó kerítésétől. Nem sokkal később a fiatal fiú beleugrott a Kurcába, és átúszott a túloldalra, hogy véget vessen a veszekedésnek. Azonban a hölgy is ugorott, s átúszta a Kurcát, aztán pedig a helyszínről elszaladó fiú után ment. Az ugrást többen látták a hídról, de azt nem, hogy a fiú kiúszott a túlparton. Ezért szóltak a mentőknek, akik riasztották a tűzoltókat és a rendőröket. Később a Kurca rendelőintézet és Makai híd közötti szakaszán találták meg a fiút, aki nem sejtette, hogy tőle közel 400 méterre keresik őket.

2007. augusztus 24.

Hőguta

- Látja kérem, Nagy Sándor ennyi idős korában már meghódította a világot! - mondja a prof a gyengén felkészült vizsgázónak.

- Igen, de neki Arisztotelész volt a tanára! - válaszolja az ifjú.

2007. augusztus 24.

Tóni bácsi konyhája

  • Töltött dagadó burgonyasalátával
  • Piskótagombócok csokiöntettel
2007. augusztus 24.

Új szakosztályvezető a Kinizsinél

Asztalitenisz

A szentesi Kinizsi asztalitenisz csapata egy éves szereplés után kiesett az NB II-ből. Zoltai Zoltán szakosztályvezető lemondott. Ebből adódóan személyi változás is történt a csapatnál, Hegedűs Gábor (képünkön) személyében új szakosztályvezető került az együttes élére. Az 1966 óta Szentesen élő vezetővel beszélgettünk.

- Korábban én is asztaliteniszeztem - mondta. Amatőrként Orosz Imre és Kovács István edzős-ködése alatt, a szentesi Kutató SE-nél (a Kinizsi elődje volt). Az asztaliteniszen kívül rövid ideig az NB III-ban és az NB II-ben Szarvas labdarúgó csapatában játszottam - kezdte bemutatkozását az új sportvezető.

2007. augusztus 24.

Center lesz Fehérvárott

Egy évvel ezelőtt igazolt a KSI-hez, az elmúlt hónapban pedig egy éves szerződést írt alá a székesfehérvári OB I-es vízilabda csapathoz ifj. Hegedűs István. A 19 esztendős centerre kezdőként számít a gárda játékos-edzője, Dabrowski Norbert.

A fiatal szentesi játékost több élvonalbeli klub, így a Ferencváros, a BVSC, a Pécs, valamint a Fülöp Tibor által dirigált Reims is megkereste, de befutott egy izraeli ajánlat is, ám mindezek ellenére a szeptember 23-án rajtoló bajnoki évadban mégis az OB I újoncának tagjaként száll majd medencébe az ifjú Hegedűs. Hogy mi döntött a Székesfehérvár mellet? Nos minden bizonnyal az, hogy a csapat vezetői a fiatalítás jegyében három játékost is leigazoltak a KSI-ből, így egy viszonylag összeszokott trió kerülhetett az együtteshez. Fontos szempont lehetett az is, hogy míg például az FTC-nél és a BVSC-nél csak második számú centerként, addig a Fejér megyei csapatnál kezdőként edződhet majd többek között Vári Attila vagy Steinmetz Barnabás szorításában a szentesi illetőségű játékos. A csapathoz most érkezett fiatalok, kiegészülve olyan rutinos játékosokkal, mint Hesz Máté, Péter Imre és a Szolnokból érkező kapus, Veres Zoltán, az első osztályban való bent maradást tűzték ki célul, és ebben éppen a Szentesi VK lehet a nagy riválisuk.

Hering Viktor

2007. augusztus 24.

Országos szenior úszóbajnokság

Kovács Imréné egy különdíjat is hazavihetett

Nemrég ismét megrendezték a 25 év feletti úszók országos bajnokságot Gyulán. Színvonalas mezőny gyűlt össze, világ- és Európa bajnokok, valamint helyezettek is nagy számban vettek részt a versenyen, ahol minden eddiginél több országos csúcs dőlt meg. A Szentesi Delfin ESC csapata minden eddiginél kiemelkedőbben szerepelt a megmérettetésen, 59 egyéni és 2 váltó bajnoki címet szerezett. A versenyen induló 39 egyesület közül a Szentesi Delfin ESC csapata a 3. helyen végzett a régi válogatott úszókat felvonultató Újbuda, és a Debreceni Szenior mögött.

2007. augusztus 24.

Felfeszítették a tankokat

Tehenet loptak el egy bekerített tanyáról Szentes határában. Az ismeretlen tettes augusztus 15-ére virradóra bontotta meg a kerítést, és elvezette a negyedmillió forintot érő állatot. A tolvaj ellen lopás miatt indított eljárást a szentesi rendőrkapitányság.

Augusztus 21-ére virradóra az Ipartelepi út mellett lévő, ugyancsak bekerített területen is bűnözők jártak. A tettesek öt kamion zárt tanksapkáját feszítették le, majd a benzintartályokból összesen 500 liter gázolajat loptak el mintegy 120 ezer forint értékben.

Beverték egy presszó ablakát augusztus 22-ére virradóra. A betörők ezzel nem elégedtek meg, a szórakozóhelyen lévő játékgépből 130 ezer forintot vittek magukkal.

Hering Viktor

2007. augusztus 24.

Bravúros szezonkezdés

Idegenbeli sikerrel indította a 2007-2008-as szezont a labdarúgó megyei másodosztályban a Szentesi Kinizsi csapata. A mieink már a találkozó 30. másodpercében gólt szereztek az Újszegedi TC ellen, Tolnai volt az, aki élt a kínálkozó lehetőséggel. A vezető gólt rögtön két újabb ziccer követte, ám ezek a helyzetek kimaradtak. 10 perc elteltével felébredtek a többek között a szentesi futsal csapatot erősítő Kazánt és Erhardtot is soraikban tudó hazaiak, ám csak kapufáig jutottak a vendéglátók. Az első félidő hátralévő részében a két tizenhatos között zajlott a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben. Bezzeg fordulás után! 10 perc alatt fordítottak a szegediek, ám a mieink nem roppantak össze, és az újonnan igazolt Bárány két góljával ismét a Kinizsinél volt az előny. Az utolsó húsz percben egy vendég kapufán és egy hazai szabadrúgáson kívül különösebb esemény nem történt, így némi - de kellemes meglepetésre a Kinizsi szerezte meg mindhárom pontot a nem titkoltan a feljutást megcélzó hazaiakkal szemben. A remek startot követően jó lenne jól folytatni a szereplést, amire remek alkalom kínálkozik a soron következő két hazai találkozón. Augusztus 25-én, szombaton, 17 órától a Szegvár gárdája vendégeskedik a Kurca partján, illő lenne visszavágni nekik a hónap elején a Magyar Kupában elszenvedett vereségért.

H.V.

2007. augusztus 24.

Fúvócsőverseny

Városunkban második alkalommal rendeznek szabadtéri fúvócső versenyt, melynek elsődleges célja a sportág népszerűsítése, illetve versenyzési lehetőség biztosítása a "Szentesi Kovács" féle versenyszabályok szerint. A megmérettetést augusztus 25-én, szombaton 10 órától rendezik meg a Csongrádi úti Pusztai László Sporttelep pályáján, melyre nevezni legkésőbb aznap 9 óráig lehet, vagy írásban, telefonon Kovács Ivánnál (6600. Szentes, Daru u. 5. Tel.: 63/311-597). A versenyen bármilyen fúvócsővel lehet indulni, ám azoknak is biztosítanak sporteszközt, akik nem rendelkeznek ilyennel. Kategóriák: gyermek, serdülő és ifjúsági lány és fiú, felnőtt női és férfi. Az első három helyezett érem díjazásban részesül.

A rendezvényre a szentesi Szabadidős Sportklub szeretettel vár minden érdeklődőt!

2007. augusztus 24.

Egy gázos nap

A St. Jupát SE vízitúrá-jának csapattagjai a 11. túranap délelőttjén felfedezték, hogy a környéken a víz alat-ti talajrétegekben található szerves anyagok bomlása gázt termel, mely a part mentén bugyogva kerül a felszínre. A feltörő gázt felfogták, kísérletezni kezdtek. Rájöttek, hogy könnyebb, mint a levegő, és éghető. Ez lázba hozta a csapatot. Palackokba, lufikba és edényekbe gyűjtötték a gázt, hogy a sötétség beálltával elégessék. Este több látványos bemutatót tartottak. Másnap, a fülledt, meleg, és az egész nap nem csillapodó szeles időben ismét felkerekedtek, és folytatták túrájukat. Az időjárás aznap is sok nehézséget okozott, s a teljesített szakasz nem sok érdekességet kínált. Tiszakeszin bevásároltak és feltöltötték vízkészletüket. Tiszacsegén megnézték a közvetlenül a víz partjára épített, messze a célszerűségen túlmutató családi ház méretű nyaralójukat. A tábort egy kicsiny partszakaszon állítottak, osztozva a helyen a már ott lévő családdal, akik kishajóval érkeztek. Sajnos az csak később derült ki, hogy a partot sok kisebb-nagyobb rágcsáló is lakja. Másnap Tiszafüred irányába eveztek tovább.

Cs. I.

Az úton lévőkről napi frissítéssel található információ a St. Jupát honlapon (www. jupat.hu)

A St. Jupát SE kerékpártúráját támogatták: Szentes Város Önkormányzata, NCA, Szja 1 % felajánlók, Dan-Aqua Öntözéstechnikai Kft., KVÍZ-2000 Bt., Linea-H Bt., Agroteam '97. Bt., Herba-Mix Kft., Gumiabroncs '96. Kft., MetalCom-R Távközléstechnikai Kft., Beleon és Társa Kft., ITV Szentes Kft., Royal 03 Bt. (Pont büfé), Csavarker Kft.

(X)

2007. augusztus 24.

Családi események

Született: Héjja Ignácnak és Bába Andreának (Bercsényi u. 19.) Nándor, Varga Lászlónak és Sarkadi-Szabó Mária Mónikának (Madách I. u. 7.) László, Szokodi Kálmánnak és Szabó Katalinnak (Belső-ecser 15.) Brigitta Vivien, Sipos Tamásnak és Jószai Andreának (Kossuth L. u. 17.) Tímea, Boda Andrásnak és Tarr Piroska Juliannának (Sarló u. 3/A.) Péter, Csákó Zoltánnak és Harkai Erzsébetnek (Kisér u. 2.) Kata, Hunyadi Lajosnak és Kocsis Hajnalkának (Csongrád, Tulipán u. 17.) Lajos, Herédi Zsolt Istvánnak és Fábián Tímeának (Csongrád, Vadnai u. 12.) Csenge, Mizere Imrének és Mizere Ilonának (Csongrád, Attila u. 26.) Bulcsú Ágost.

Házasságot kötött: Havrá-nek Ferenc (Hódmezővásárhely, Garai u. 14.) és dr. Marton Franciska (Kossuth tér 5.), Dékány Gábor (Szolnok, Szántó krt. 22) és Galbács Ágnes (Vásárhelyi út 127.), Gilicze András (Petőfi u. 3.) és Tiba Annamária (Vásárosnamény, Zrínyi u. 17.), Almási Zoltán és Balázsa Mónika (Apponyi tér I. ép.), Kálmán János (Balogh J. u. 4.) és Czirbus Erika Eszter (Alsórét 259.).

Elhunyt: Pálfia Istvánné Süveges Katalin (Óbestertelep 32.), Sipos Imréné Po-nyeczky Mária (Kossuth tér 5.), Varga Péter (Nagyörvény u. 9/A.), Varga Gyula (Sima F. u. 5.), Móga Ferenc (Brusz-nyai stny. 11.), Bagi Lajos (Csongrád, Hársfa u. 55.), Pigler István (Csongrád, Tanya 204.).