Ünnepi kenyérszegés

Kovách Péter, Serfőző Levente és Szirbik Imre az ünnepi kenyérszegés alkalmával

A magyarok számára augusztus 20-a az egyik legnagyobb ünnep, éljenek bárhol is a világban. Azonban ez a nemzeti ünnep egyszerre több dologról is szól - ezekkel a gondolatokkal kezdte meg beszédét Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő az új kenyér megáldása és megszegése előtt.

A polgármester szerint ez a nap szól államalapító királyunkról, Istvánról, akinek műve már ezer esztendeje áll, hiszen ezer évvel ezelőtt az akkori Vajkot királlyá koronázták, és ő képes volt letelepíteni a vándorló, az Európában kalandozó magyarokat. Államot és törvényt alkotott számukra. A mögöttünk lévő ezer esztendőben azonban ez az ország sok mindenen átment. Voltak olyan pillanatok a történelemben, mikor már-már úgy látszott, hogy azoknak a népeknek a sorsára jutnak a magyarok is, akik emlékét csak a múzeumi tárgyak őrzik. Hogy mégsem így lett, az István műve, mondta a város első embere, aki emlékeztette a megjelenteket arra is, hogy István fiának, Imre hercegnek átadta intelmeit, amely ugyan az új uralkodónak szólt, de egy évezreden át a magyarok intelme lett.

Majd beszédében a polgármester hangsúlyozta, hogy a modern állam alapja az az alaptörvény, melyben egy nép, egy ország lakossága egymással megegyezve életének legalapvetőbb szabályait fekteti le. Az élet változik, de ha tudjuk azt, hogy hová tartunk és mit akarunk, képesek vagyunk összefogva előrébb menni, akkor az az emberek javára és gyarapodására szolgál. Ha nincs kenyér, ha nincs élet, az emberek asztalán nincs meg a mindennapi betevő falat, akkor az állam, a törvény semmit sem ér. Ezért augusztus 20. az új kenyérről is szól, arról, amit a magyar ember életnek hív, s amiben benne van a verejtékes munka.

Záró gondolatként Szirbik Imre elmondta, hogy Szentes a mi városunk, amelyet együtt teszünk széppé, jóvá, és gazdagabbá. Egy történelmi hagyományt követve, egy jövőbe közösen lépve. Sokfélék vagyunk és több irányba kívánunk lépni. Ha sokfelé húzunk, akkor széthullunk, mint az oldott kéve. Viszont, ha együtt vagyunk, akkor összeáll a kalász, a kenyér, a törvény, és az élet. És együtt van csak élet, külön-külön nem biztos, hogy van.

A megszegett kenyérből mindenkit megkínált a polgármester.

A polgármester beszéde után felkérte az egyházak képviseletében Kovách Péter lelkipásztort és Serfőző Levente plébánost mindennapi kenyerünk, s mindazok megáldására, akik vetnek, gondoznak, s akik verejtékkel valamennyiünket előrébb visznek. Kovách Péter elmondta, hogy a reformátusok elsősorban az új kenyérért adnak hálát ilyenkor. Majd arra figyelmeztetett, hogy a ma emberének furcsa azt hallani, hogy a kenyérért köszönetet kell mondani, hisz az emberek ma a kenyeret természetes dolognak tartják. Ahogyan természetesnek veszik azt is, hogy ott van minden nap az asztalunkon, s a pékségekben különböző formájú és összetételű kenyereket vásárolhatunk. Mindenről azt gondolják, hogy a saját munkájuknak, erejüknek és tehetségünknek az eredménye, gyümölcse, és Istennek semmi köze hozzá. Sokszor csak akkor fordulunk az Úr felé, ha bajba kerülünk, s akkor mondunk köszönetet, ha megtapasztalunk egy csodát. Pedig a kenyér is csoda, hiszen senki sem tudja pontosan megmagyarázni hogyan lesz az elvetett búzaszemből kenyér. A lelkipásztor azt kívánta, hogy a következő esztendő legyen olyan év a számunkra, melyben minden nap lesz elég kenyerünk, amit meg tudunk becsülni és amiért hálát tudunk adni Istennek, hiszen egy népnek csak akkor van jövője, ha van szívében hálaadás. Serfőző Levente plébános pedig hozzátette, hogy a kenyér amellett, hogy csoda és az ember munkáját jelképezi, amellett remény is, hiszen ha a búzaszem nem hal meg, nem tud belőle élet születni. A mai embernek azonban szüksége van a reményre, olyan reményre, amelyben bízhat, amelyre építhet, s amiből élhet. Végül pedig a közös imádság, a kenyér megszegése és megáldása előtt azt kívánta, hogy legyen az új kenyér a remény forrása és jelképe.

Cs. L. I.