XXXV. évfolyam 7. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

"A mi városunk"
 

2004. február 20.


Kedves Szentesiek!

Mindnyájan nagyon várjuk a tavaszt. Télen szürkévé vált Szentes, el is piszkolódott, hiszen a hidegben, sötétben, sárban csak keveset voltunk a szabadban, nem is látszott annyira a rendetlenség, a szemét. Az első ragyogó napsugár azonban dolgos kezek után kiált, és tavasszal mi is vidámabbak, fiatalabbak, tettre készebbek vagyunk.

Közös tavaszi nagytakarításra kérünk, hívunk mindenkit március 5-én és 6-án.


Bővebben


 

Télbúcsúztató
 

2004. február 20.


Képünkön: Vidovics Ferenc felvétele a tavalyi karneválon

Hagyomány már, hogy tél végén, a tavasz nyitányaként télbúcsúztató városi karnevállal találkozunk. Idén február 27-28-án rendezik az eseményt. Szirbik Imre minapi sajtótájékoztatón elmondta: felbuzdulva az első két rendezvény sikerén, ma már az országos idegenforgalmi kínálatban is ott található a karnevál. Bízik abban, hogy sokan idelátogatnak majd.


Bővebben


 

Új alternatíva
 

2004. február 20.


Lapunk is foglalkozott Pusztai László emlékbizottság javaslatával, mely szerint a városi sporttelepet a futballistáról nevezzék el. Ebben a témában készült egy másik alternatíva is, melynek előterjesztője Hornyik László szocialista önkormányzati képviselő. Az önálló előterjesztésről beszéljen ő maga.


Bővebben


 

Tesco-tervek
 Versenyhelyzet

2004. február 20.



A városban terjeng a hír, hogy nem csak a Lidl csoport kíván áruházat építeni, hanem célba vette a várost a TESCO is. Anélkül folynak a találgatások, hogy hivatalosan eldöntötte volna a Tesco, megépíti-e a megyében a harmadik üzletét.

A 2004-es terveket illetően Danks Emese, a Tesco Globál Áruházak Rt. PR-igazgatója elmondta, hogy idén 10-12 új hipermarket létesítését tervezik. Ez a beruházások folyamatos fokozódását jelzi, hiszen 2002-ben "csupán" 5, 2003-ban pedig 7 új Tesco áruház nyílt meg országszerte. Hozzátette, hogy a magyar piacon kilenc éve megjelent Tesco, hazai alkalmazottainak száma 2003 végére elérte a 15 ezret. Az új hipermarketekben, hasonlóan a többi Tesco-hoz, az árukészlet 80 százaléka magyar beszállítóktól származik.

A február 10-én megtartott polgármesteri sajtótájékoztatón hallhattunk Szirbik Imrétől, hogy a Tesco-Globál megkereste a várost, és az elmúlt esztendő decemberében el is végezték Szentes és környékének kereskedelmi felmérését.

Most már a Paul Kennedy vezérigazgatónak és Michael Walsh beruházási vezetőnek kell döntenie.

V. F.


 

Dr. Papp László Sportcsarnok
 

2004. február 20.


Dr. Dóczi Margit és Pap Imre 2001-ben önálló képviselői indítvánnyal fordult az önkormányzathoz. Javaslatuk alapján a képviselő-testület tárgyalta a sportcsarnok elnevezésére vonatkozó előterjesztést, mely szerint dr. Papp László olimpiai ezüstérmes birkózó nevét vegye fel az intézmény. Ekkor hozott határozatában az önkormányzat az örökösök előzetes hozzájárulásához és kerek évfordulóhoz kötötte végleges döntését. A kiemelkedő sportoló fia, ifjabb dr. Papp László, mint legközelebbi hozzátartozó, örömmel adta hozzájárulását a megtisztelő tervhez. A Szentes Városért Civil Fórum ügyvivő testülete tavaly októberben kelt levelében megerősítette a korábbi kezdeményezést. Leírták, dr. Papp László élete és munkássága, a sport területén elért eredményei példaértékűek.


Bővebben


 

Ha csak...
 

2004. február 20.


A jövő héten, február 25-én lesz hamvazószerda, a nagyböjti 40 nap kezdete. Az egyházak ilyenkor önvizsgálatra és bűnbánattartásra szólítják híveiket, lesznek lelkigyakorlatok, csendes napok. Felhangzanak a szép böjti dallomok. Régi, bevett vallásos szokások próbálkoznak megújulni, valami újat kezdeni a szívekben. Mi, papok is szeretnénk valamiféle belső megrendülést kiváltani az emberek lelkiismeretében. Hogy milyen hatásfokkal, az más kérdés.


Bővebben


 

Móricz szentesi kubikosai
 

2004. február 20.


"Minden munkás előtt tisztelettel hajtom a fejem; de a Tisza menti kubikosok előtt levett kalappal haladok végig..."(Jókai Mór: 1891.)

Móricz Zsigmond a szentesi Rátkai Sándor kubikos "bandavezér"-ről, munkára váró társairól élethű képet vázolt. Kamjén István mezőtúri kubikos társait örökítette meg könyvében... Cséfán János - battonyai születésű - szentesi lakosként a kubikosok munkaeszközeit miniatűr formában elkészítette. 1880-as években született szentesi emberek kubikmunkán dolgoztak a századforduló elején, a Balkán út, a vasútvonalak építésein, majd a Tisza-gát "fejelésénél", magasításakor. Itt már a kubikosok tizenéves gyerekeik "csikóként" húzták a talicskát.


Bővebben


 

"Új" templom születik
 A Szent Anna templom története (3.)

2004. február 20.


Képünkön: A kétszeresen bővített templom alaprajza és északi homlokzata Szentes első kataszteri térképéről, 1840 körül (Szentesi Levéltár).

1746 januárjában Némethi János csongrádi főesperes, mindszenti plébános és megyei képviselő vezetésével elkészült a Helytartótanács számára az új jelentés a templomról, kiegészítve 12 szentesi és környékbeli, református és katolikus személy vallomásával. Valamennyien elmondták, hogy tudomásuk szerint a templomot mindig a reformátusok használták; de pár református elismerte az épület katolikus eredetét.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2004. február 20.


Folyik a vita: 1945. február 13-a felszabadulás volt-e vagy megszállás? Először is: csak azok vegyenek részt a vitában, akik átélték a szörnyűségeket, amelyek február 13-án véget értek, akik azon a napon feljöhettek a légó- és egyéb pincékből, addig éheztek, szomjaztak, elhurcolástól féltek, szeretteiket felkereshették és számba vehették, kik, mik maradtak meg nekik. Az, hogy a németek érdekeit kiszolgáló városrombolás megszűnt, számukra bizony felszabadulás volt. Tagadhatatlan, hogy az oroszok nem mint felszabadítók viselkedtek, hanem harcban győzedelmeskedő megszállók voltak. Az egyes átélők döntsék el a vitát.

*******************************************

Megdöbbentő a fiatalkorúak egy részének szervezkedése csoportos rablásokra, és a kegyetlenkedésük. Akik látják, ha egyszer nem mernek beavatkozni, legalább telefonon értesítsék a rendőrséget. Valakinek a közelben bizonyosan van mobilja. A segítségért kiáltozás is hatásos lehet.


Bővebben


 

Lakások szárazbeépítési technológiával
 

2004. február 20.


A Petőfi u. 3. szám alatti épület padlásterét tavaly vásárolta meg a Ház-Sz-Építő '01 Kft. Tari Béla műszaki igazgató (képünkön előtérben) érdeklődésünkre elmondta, hogy három - 2 darab 70 és 1 db 90 négyzetméteres - lakás készül el várhatóan májusban már beköltözhetően. Mint megtudtuk, a padlásteret a lakóközösség eladta, s a cég, miután elkészülnek vele, értékesíti azt.


Bővebben


 

Gépjárművek
 Adóztatás 2004

2004. február 20.


Idén megváltozott a gépjármű adó mértéke a korábbi 1000 Ft/100 kg-ról, 1200 Ft/100 kg-ra. A tulajdonosoknak (üzembentartóknak) a megállapított éves adó összegéről a napokban kezdi el postázni az önkormányzat adóirodája a határozatokat és a befizetési csekkeket.

Amit ezzel kapcsolatban fontos tudni.


Bővebben


 

Egyhetes demonstráció
 "Tejes útzár" félpályán

2004. február 20.


Február 16-ától két hétig országszerte félpályás útlezárásra készülnek a tej-, sertés- és baromfitermelők. Csongrád megyében öt helyen, Szentesnél, Makónál, Szeged és Vásárhely között, valamint a nagylaki határátkelőhely előtt demonstrálnak a gazdák.


Bővebben


 

Nyitott a Fidesz
 Új iroda, lakossági fórum

2004. február 20.


Bensőséges ünnepség keretében február 13-án délután Kövér László a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöke vágta át a nemzeti színű szalagot, és ezzel megnyílt a szövetség szentesi központjának új irodája.


Bővebben


 

Az életkedv is javulhat
 

2004. február 20.


Minden hónap második és negyedik szerdáján tart találkozót a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szentesi Csoportja, legközelebb március 10-én. Ám addig is zajlik az élet az egyesületben, tájékoztatott Lehoczki Józsefné, a csoport titkára. Folyik a leltározás és az ügyintézés, ha úgy adódik, akár házhoz is kimennek.


Bővebben


 

Negyvenéves lesz a Pollák
 

2004. február 20.


A város oktatási intézményeit bemutató sorozatunkból nem maradhatnak ki a középiskolák sem. Elsőként a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskolában történt fejlesztésekről, felújításokról, valamint az intézmény működésérő beszélt az iskola igazgatónője Nagy Gyuláné.

- Igaz már néhány hete benne vagyunk a 2004-es esztendőben, mégis tekintsünk vissza egy kicsit a tavalyi évre. Milyen fejlesztések és felújítások történtek 2003-ban az iskolában?


Bővebben


 

Vegyes csoportok
 

2004. február 20.


A közelmúltban egy fiatal anyuka kereste fel a szerkesztőségünket azzal a kéréssel, hogy az újság mutassa be a város óvodáinak induló csoportjait és az óvónőket. Kérésének eleget téve elsőként az Apponyi téri Óvodai Munkáltató Körzet induló csoportjairól olvashatnak. Az intézményről Garai Ferencné vezető óvónő beszélt.

- Melyek a kiemelt fejlesztési, oktatási területek a körzet óvodáiban?


Bővebben


 

Szerelmi történet - levelekben
 

2004. február 20.


Nagys. Vass Erzsébet úrleánynak, itthon maradt kedvesének címezte leveleit a sok országot bejárt Hajdú József távírász, majd idegenlégiós. Egy kézzel írt szerelem története ez a levélváltás, mely 1942-ben kezdődött, s egy hosszabb szünettel huszonhét éven át tartott.

A dokumentum - gyűjteményt Rózsa Gábor mérnök - muzeológus és Bedő Katalin gimnáziumi tanárnő tárta a nyilvánosság elé városi könyvtárban. Rózsa Gábor szerint, bár már ötödik éve tart a Valentin - naphoz kapcsolódva helytörténeti megemlékezést, ilyen könnyen még nem találtak ideillő témát.


Bővebben


 

Mondd, te mit választanál?
 

2004. február 20.


Múlt pénteken, jó szentesi szokás szerint, két helyre is szólt egy időpontban a meghívás: az ifjúsági házba, a színházban farsangi hangversenyre. Én az utóbbit választottam, s nem bántam meg. Igaz a város lakosságának 98 százalékának nem okozott gondot a választás, mert egyik rendezvény sem érdekelte.


Bővebben


 

Kedvcsináló a programokhoz
 Az Európa - fesztiválon: Bergendyék, Varga Miklós és Zséda

2004. február 20.


Elkészült a Szentesi Művelődési Központ idei programterve, melyből az alábbiakban néhány kiemelkedő rendezvényre hívjuk fel a figyelmet.

Jó néhány olyan eseményre sor kerül idén, melyekkel a művelődési központ a fiatalok mellett az idősebb korosztálynak is igyekszik a kedvében járni, legalábbis Kruzslicz Pál, az intézmény igazgatója ebben bízik. Azonban a tervek megvalósulása attól is függ, mennyi pénzük lesz, tette hozzá.


Bővebben


 

EGÉSZSÉGES ÉTKEINK
 

2004. február 20.


Rohanó világunkban általában kevés időt szentelünk a megfelelő táplálkozásnak, pedig az egészség megőrzésének alapját jelenti a jól megválasztott táplálék!

Örömünkre szolgál, hogy rég elfelejtett gabonáinkat manapság kezdjük újra felfedezni. Nagyot léphetünk az egészséges táplálkozás felé, ha beillesztjük őket étrendünkbe.


Bővebben


 

Fél téglával ütötte vendégét
 

2004. február 20.


Az elmúlt pénteken egy szentesi férfi látogatta meg volt élettársát annak lakásán. A férfi és nő között anyagi jellegű vita alakult ki, melynek végén az úr a tartozását nem akarta kiegyenlíteni, és fizetés nélkül távozott a lakásból. Később a nő elment a férfi lakhelyére és tovább követelte a pénzt, majd, hogy mondandójának kellő nyomatékot adjon, felkapta a konyhában heverő kést és megszúrta a férfit, aki a kezén sérült meg. Szerencsére 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A szurkáló nő ellen önbíráskodás büntette miatt folyik az eljárás, amiért akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ha problémájával előbb a rendőrséghez fordul, valószínűleg érvényt tudott volna szerezni anyagi követeléseinek.


Bővebben


 

Támogatások, segélyek
 

2004. február 20.


Az önkormányzatnál rendszeres és rendkívüli segélyeket lehet igényelni. Egy kedves olvasónk érdeklődésére a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályát kerestük fel. Lencséné Szalontai Mária osztályvezető elmondta: az önkormányzat rendelete értelmében, aki rendszeres támogatásban részesül, az évente 2 alkalommal kaphat mellé átmeneti támogatást is. Aki viszont nem kap rendszeres támogatást, az évente három alkalommal igényelhet rendkívüli segélyt. De hogyan? E heti és a következő számainkban ezekre keressük a választ az osztályvezető asszonnyal.


Bővebben


 

Szőrtelenítés
 A kozmetikus tanácsai

2004. február 20.


"Semmi sem hozhat nekünk békét, csak önmagunk." (Ralph Waldo Emerson)

A kozmetikai szalonokban számos kezelési módszer áll a szakember rendelkezésére, hogy páciensei szépítését végezhesse. Ezek közül otthon nagyon keveset lehet egyedül elvégezni, van amit pótolni lehet, és vannak kezelési eljárások, amelyekhez okvetlenül szakember és jól felszerelt kozmetikai szalon szükséges.


Bővebben


 

Deákos diákok
 Ismerjük meg még jobban

2004. február 20.


A felsőpárti városrész kiemelkedő közintézménye a Deák Ferenc Általános Iskola, mely fennállásának a 43. évébe lépett ebben a tanévben.

Modern épülete kimagasodik a kis házacskák közül, kétemeletes. Hatalmas homlokzati üvegfala mögött, mint a téli kertben, rengeteg virág pompázik. A bejövők nem állják meg szó nélkül e látványt.


Bővebben


 

Hungerit-kupa
 Zárás a teremben

2004. február 20.


Véget ér Szentesen a Hungerit-kupa teremlabdarúgó-bajnokság, amely nem csupán a résztvevő harminckét csapatnak, a szurkolóknak is jó szórakozást, kikapcsolódást jelentett. Négy nyolcas csoportban (erősorrend szerint A-tól D-ig) összesen harminckét csapat vett részt a sporteseményen, melyet immár ötödik alkalommal rendeztek meg a Kurca-parti városban. A bajnokság hét hétig tartott, s szépszámú közönség összesen kilencvenhat találkozót izgulhatott végig. Az értékes díjakról ezúttal is a névadó szponzor, a Hungerit Rt. gondoskodott.


Bővebben


 

Klauzál úszó siker
 

2004. február 20.


A Országos Úszó Diákolimpia döntőjét, az általános iskolák III.-IV. korcsoportos tanulói részére, február 14-15-én rendezték meg Székesfehérváron.

A Klauzál Gábor Általános Iskola az országos döntőben két leány gyorsváltó csapattal ( "B-amatőr", 4X50 m-es, illetve "A- igazolt versenyző" 6x50 m-es ) vett részt.


Bővebben


 

Teke
 

2004. február 20.


Az NB III-as bajnokságban szereplő Szentesi Tekézők Egyesületének csapata február 14-én idegenben a kunfehértói KÖSZOLG II. csapata ellen játszott. A Szentesi TE összesen 2346 fát ütött, 4 egyéni pontot szerzett. A KÖSZOLG II. csapata összesen 2215 fát ütött, 2 egyéni pontot szerzett. A plusz 131 fáért járó 2 ponttal a SZTE 6-2-re győzött.

Pontszerzők: Garai Tibor 418, Molnár Péter 415, Farkas László 407, Dömsödi Ferenc 390 fát ütött.

A Szentesi Tekézők Egyesülete következő mérkőzését a Kecskeméti KÖBÁL csapata ellen játssza.


 

Formálódó Szentesi TE
 

2004. február 20.


Három edzőmérkőzés, egy győzelem, egy vereség és egy döntetlen. Röviden így összegezhető a Szentesi TE labdarúgó-csapatának elmúlt heti teljesítménye. Mindezek után jöjjenek a részletek. Szerdán a Hódmezővásárhely gárdájával mérkőztek Kerepeczkiék. A találkozó előtt Török László vezetőedző maximális hozzáállást kért játékosaitól, amit "fiai" megfogadtak, és 3-1-re nyertek idegenben. A csapat amúgy egy igen megterhelő bő hónapot tudhat maga mögött, hiszen az alapozó időszak alatt bizony jócskán megizzadtak a labdarúgók. A vásárhelyi mérkőzés után Szolnokra utazott a TE, ahol az NB I/B-ben szereplő házigazdák 6-2-re diadalmaskodtak.


Bővebben


 

Négypontos mérkőzés
 

2004. február 20.


A Legrand-Szentes OB I-es férfi vízilabda-csapata számára minden mérkőzés létfontosságú. A hétvégi Szentes-Cegléd mérkőzés azonban különösen fontosnak ígérkezik, ez az a tipikus "négypontos" összecsapás, amelyen a győztes rengeteget nyerhet, a vesztes pedig többet veszíthet két pontnál.


Bővebben


 

Családi események
 

2004. február 20.


Született: Mitlasóczki Mihálynak és Gojdár Rozália Máriának (Vekerparti u. 7.) Mihály Márió, Magyar Jánosnak és Szűcs Krisztinának (Szeder I. u. 9.) Beatrix...


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz