<<< Vissza

Kedvcsináló a programokhoz
Az Európa - fesztiválon: Bergendyék, Varga Miklós és Zséda

2004. február 20.

 
Elkészült a Szentesi Művelődési Központ idei programterve, melyből az alábbiakban néhány kiemelkedő rendezvényre hívjuk fel a figyelmet.

Jó néhány olyan eseményre sor kerül idén, melyekkel a művelődési központ a fiatalok mellett az idősebb korosztálynak is igyekszik a kedvében járni, legalábbis Kruzslicz Pál, az intézmény igazgatója ebben bízik. Azonban a tervek megvalósulása attól is függ, mennyi pénzük lesz, tette hozzá.

Közeleg hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása, erre Szentes kétnapos rendezvénnyel készül. A város iskolásait is bevonják az ünneplésbe: a gyerekek április 30-án zenével, tánccal és jelmezekkel elevenítik meg a tagországokat.

A Kossuth utcai felvonulást követően, várhatóan este 8 órától az ifjúsági ház parkszínpadán nagyszabású műsor kezdődik. A Bergendy Szalonzenekar európai nívójú muzsikája háromszor is felcsendül, de az est folyamán sokak kérésére ismét Szentesen énekel Zsédenyi Adrienn, valamint elhangzik az Európa című sláger is, természetesen Varga Miklóstól. Politikus vendégek is érkeznek a nap folyamán. Éjfélkor pedig pompás tűzijátékkal lépünk be hivatalosan az Európai Unióba. Május 1-én a Kossuth téren többek közt testvérvárosok művészegyütteseinek fellépésével, táncházzal és a Crystal együttessel folytatódik az Európa - fesztivál.

D.J.


<<< Vissza