<<< Vissza

Gépjárművek
Adóztatás 2004

2004. február 20.

 

Idén megváltozott a gépjármű adó mértéke a korábbi 1000 Ft/100 kg-ról, 1200 Ft/100 kg-ra. A tulajdonosoknak (üzembentartóknak) a megállapított éves adó összegéről a napokban kezdi el postázni az önkormányzat adóirodája a határozatokat és a befizetési csekkeket.

Amit ezzel kapcsolatban fontos tudni.

2004-től adókötelessé váló járművekről már nem kell adóbevallás benyújtani, vagyis a 2003-ban vagy azután vásárolt használt, illetve a 2004. évtől forgalomba helyezett járművekről. Az okmányirodánál megtörtént átírás, egyben az adóbevallási kötelezettség teljesítését is jelenti.

A rendszer ilyen módon való zárása, lehetőséget ad az eddig adózatlan gépjárművek felderítésére, a gépjárművek teljes körű adóztatására és az elmaradt befizetés miatt a jármű forgalomból történő azonnali kitiltására.

Az adóiroda a közúti közlekedési nyilvántartásból ez év februárjának második hetében megkapta azon gépjárművek adatait, amelyek után tulajdonosuknak, vagy üzembentartójuknak 2004. január 1-től adót kell fizetni. Az adóztatás törvényi alapja kötelezően a hatósági nyilvántartás, ettől eltérni nem lehet, így ezentúl fokozottan figyelni kell a tulajdonjog változás azonnali bejelentésére, mind az eladó, mind a vevő részéről.

A fizetendő adó közlése két szakaszban történik. Először minden érintett csak a 2004. évi fizetési kötelezettségéről szóló határozatot fogja megkapni, függetlenül attól, hogy az elmúlt évben teljesítette e bevallási kötelezettségét vagy sem, adózott e, a tulajdonában lévő jármű után vagy sem.

A második - hosszabb - szakaszban azok a kötelező határozatok készülnek el, amelyek az eddig adózatlan gépjárművek után, ellenőrzéssel - a tulajdonjog keletkezésétől függően, de maximum 5 évre - állapítják meg visszamenőleg az elmaradt adó összegét és a mulasztás miatti szankciót.

FONTOS !!

Az adónyilvántartáson csak olyan adat kerülhet átvezetésre, amelyet előzőleg az okmányirodában is (hatósági nyilvántartásban) rögzítettek, ez pedig csak akkor lehetséges, ha a szükséges bejelentések megtörténtek, mind a gépjármű eladója mind a vevője részéről. Amennyiben ez elmaradt, sajnos kellemetlen meglepetések érhetik a mulasztókat.

Tudniuk kell a járműtulajdonosoknak azt is, ha jármű nem rendelkezik érvényes műszaki vizsgával, de forgalmi rendszámát nem adták le, a forgalomból nem vonatták ki, az a gépjárműadóban - ugyanúgy mint a kötelező felelősségbiztosításban - nem jelenti a fizetési kötelezettség megszűnését.

Az esetleges konfliktusok elkerülése érdekében az adóiroda arra kéri az érintetteket, ha valamilyen oknál fogva elmulasztották járművük eladásának, megvásárlásának bejelentését, és ezért adófizetésre kötelező határozatot kapnak, az adásvételi szerződéssel szíveskedjenek felkeresni az okmányirodát, a tulajdonos változás regisztrálása miatt.

Annak érdekében, hogy az új rendszer szerinti gépjármű adóztatás beindítása minél zökkenő mentesebb legyen és az átállás a kezdeti problémák orvoslása után a későbbiekben ügyfeleink részére is minél kevesebb indokolatlan kellemetlenséget okozzon, kérjük a lakosság együttműködését. A tényállás tisztázásában az adóiroda dolgozói készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken 13 óráig.


<<< Vissza