XLII. évfolyam 45. szám

2010. november 12.

A kíváncsiság hozta a londoni családot

Suniti, Aranjay, Murali és Aarushi. A kis képen Bartyik LindaVendégszerető embereknek tartanak minket, magyarokat. Szívesen látjuk a messziről érkezettet és ha idegen tájakra vet minket a sors, igyekszünk beilleszkedni. Gyakran halljuk, hogy hazánk fiataljai külföldön keresik a boldogulást, a legtöbben meg is találják a számításukat. A Szentes melletti Lapistón is így gondolta Bartyik Linda, amikor az iskola elvégzése után Angliába vette az irányt.

2010. november 12.

Emléktábla-koszorúzás

A Szabadidős Sportklub 7. alkalommal koszorúzza meg a Rákóczi-emléktáblát november 23-án, kedden 14 órakor az önkormányzat, a 37. II. Műszaki Ezred és a Szentes Városi Civil Fórum képviselőivel. A Rákóczi utcai óvodai megemlékezésen ünnepi beszédet mond Labádi Lajos levéltár-igazgató, közreműködik az óvónők énekkara.

2010. november 12.

A Hungerit a szupermárkák között

A Business Superbrands 2010 címet adományozta a Hungerit Zrt.-nek a Super-brands 2010 Szakértői bizottság. A magyarországi szupermárkák kiválasztásánál figyelembe veszik az adott márka tradícióját, piaci szereplését, elismertségét, a vállalat küldetését, etikai megítélését, közismertségét, tudatos innovációját, márkastratégiáját.

A program lelke az önkéntes szakértői bizottság, tagjai az üzleti szférát jól ismerő, neves, elismert szakemberek. Az eléjük kerülő lista félmillió működő vállalkozás szűrésével, a legnagyobb hazai szakmai szervezetek, illetve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és számos megyei iparkamara etikai és számszaki ismérvei alapján tett ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3 ezer márkát-céget tartalmazó listába beletartoznak a legnagyobb hazai cégek csakúgy, mint a kisebb vállalkozások.

Az elismerés jelentőségét erősíti, hogy ezzel a Hungerit egyik kiemelkedő márkáját, a Valdort is díjazta a szakmai zsűri.

2010. november 12.

Diák tervezte a díszítést

A fehér szín tiszta, egyszerű… De lehet, hogy túl tiszta, túl egyszerű? Bizonyára így gondolták a Pollák szakközépiskola tanárai és diákjai is. Még alig ünnepelték meg a felújított iskolaépület átadását, amikor mindkét oldalról egyre gyakrabban hangoztatták, hogy szép is lett, modern is az iskola, de talán némi díszítés elkelne a homlokzaton…

Pályázatot írtak ki a diákok számára, amelyre mintegy tíz mű érkezett. A tanári kar a 12. C osztályos Szakács Gyula (képünkön) munkáját ítélte a legszínvonalasabbnak és ezt találták arra érdemesnek, hogy az eredetileg tiszta fehér falat "feldobja". A nyertes pályázat alkotója elmesélte, hogy ő is azok között volt, akik már az első naptól kezdve siralmasan egyhangúnak találta az iskola "új ruháját".

2010. november 12.

Miért kioktatás, és nem segítség…?

Olvasónk írja

Nem csak a magam nevében írom e sorokat, hiszen az egyik hivatal folyosóján sok olyan ügyféllel találkozhatunk, akik az irodából kilépve, bosszankodva távoznak. Nem első alkalommal történt, hogy segítség helyett kioktatást kaptak és még mellé olyan megjegyzéseket, hogy az embereknek elmegy a kedvük bármilyen kérelem benyújtásától.

Az alábbiakban leírom, hogy néha hogyan viselkednek az ügyfelekkel.

2010. november 12.

A "Bugyi-iskola" reprezentánsa

75 éve született dr. Badó Zoltán sebész

Dr. Badó ZoltánAz 1930-as évek elején komoly változások történtek a szentesi vármegyei kórház szervezeti felépítésében: osztályokat alakítottak ki, és az egyes osztályok élére szakorvosokat állítottak. Ekkor hívták haza az alig 32 éves dr. Bugyi Istvánt is, akit 1931. január elejével kineveztek a sebészeti osztály főorvosává. Vezetőorvosi állását elfoglalva, azonnal hozzálátott a sebészeti osztály megszervezéséhez. 1933-ban őt nevezték ki a kórház igazgató-főorvosává is. Az ő vezetése idején vált a szentesi kórház korszerű, országos hírű egészségügyi létesítménnyé. A nemzetközi hírű Kossuth-díjas tudóst többször próbálták elcsábítani Szentesről, ő azonban szülővárosában maradt, bebizonyítva, hogy valódi tudással és tehetséggel egy kisvárosból is elérhető az országos és nemzetközi hírnév, megbecsülés. A sebészeti osztályon a személyéhez kötődő orvosokból – Badó Zoltán, Mencser András, Tari Gábor, Tóth Csaba, Elek László, Zsoldos Ferenc, Dragon Károly stb. – kialakult a "Bugyi-iskola", amelynek tagjai utóbb maguk is egy-egy terület nemzetközi hírű specialistájává váltak.

2010. november 12.

Búcsú Maroskerti Jánostól

Találkozásaink a Kossuth téren az utóbbi napokban csak egy kérdéssel kezdődött: hogy van Jancsi? Ki volt bent meglátogatni a kórházban? Reménykedtünk, hogy felépül, de a sors közbeszólt. Az élete 73. születésnapja után pár nappal véget ért. Amikor Szentesre jött focizni otthagyta a kiszombori szülőházat. Nagyon hamar befogadta a Kinizsi focicsapata. A sportszerető közönség vasárnaponként ünnepelte a hatalmas erejű szabadrúgás góljai után. Munkahelyén példamutató volt. A Vízmű volt dolgozó között mindig elöl járt, nem tűrt lazaságot. Bármit kértek tőle – szava járása volt – azt felelte: "kiskomám megoldjuk."

Szerette a barátokat, a társaságot, de visszafogott volt, mert a pár éve bekövetkezett családi tragédia; felesége elvesztése teljesen átformálta lelkivilágát. Mindennap kiment a temetőbe és virágot vitt Erzsike sírjára. Megértettük és támogattuk. Osztoztunk fájdalmában és ahol lehetett, levettük a válláról a terheket. A hobbikertben kint a Nagyhegyen a palántálás, paprikaszedés is barátok társaságában történt. Ennek is vége szakadt. "Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel Őt már nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk." A Fiúk a Térről.

Bagi Imre

2010. november 12.

Füstölgünk

Úton-útfélen

Füstölgünk. A mellettem álldogáló fiúk cigarettával, én pedig a bűzrudak kellemetlen füstjétől körülölelve, magamban. Autóbuszra várakozunk. Az utazók többsége ingázó, ők már megszokásból is türelemmel viselik a haszontalanságba vesző percek múlását, mások nemtetszésüknek adnak hangot a tömegközlekedési jármű késése miatt.

Füstölgünk.

Annyi eszük lehetne már, hogy ne álljanak be a sorba, ha dohányoznak! – szólal meg valaki mögöttem. A fiúk – beszélgetésükből ítélve diákok lehetnek – a figyelmeztetést hallva kissé arrébb húzódnak a tömegben. Azért ritka eset az övék. Nem is olyan régen egy felnőtt emberre szóltak hasonlót a buszmegállóban, aki fittyet hányva az egészre, tovább szíva cigarettáját rá se hederített a személyét ért megjegyzésre.

Tizenöt éve már annak, hogy elszívtam az utolsó cigarettát. Egy darabig még szenvedtem a nikotin hiánytól, mire sikerült átvészelnem a kritikus időszakot. Ma már nem zavar, ha a társaságunkban dohányzik valaki. Tömegben azonban egészen más a helyzet.

Miért mesélem el mindezt? Hamarosan eljön az idő, amikor tilos lesz egyes köztereken, buszmegállókban rágyújtani. Szentesen, a helyi képviselő-testület még tavasszal meghozta rendeletét, miszerint nem szabad dohányozni és szeszes italt fogyasztani a játszótereken. A közterületen történő alkoholfogyasztást amúgy a törvény is tiltja.

Az életbe lépett cigi- és alkoholstopról azonban egyelőre kevesen tudnak a helybéliek közül. Magát a tényt a dohányzók számából is lemérhetjük. Pedig jó lenne, ha a játszótereken füstölgők, szeszes italt fogyasztók a fejükbe vésnék: szabálysértést követnek el. A kiszabható bírság legmagasabb összege 30 ezer forint.

Az önkormányzat ez év végéig hagyott türelmi időt számukra, ami azt jelenti, hogy a szabálysértőket most még nem büntetik, csak figyelmeztetik. Mint megtudtuk, a figyelmeztető táblákat is majd a jövő év elején helyezik ki a közterületekre. Addig is próbáljuk szoktatni magunkat a rendelet betartásához!

(lovas)

2010. november 12.

Kollégiumi címet kapott a leánydiákotthon

Évfordulónaptár – 2010.

140 éve, 1870. november 6-án Marosvásárhelyen szü-letett dr. Eisler Sámuel (1870–1961) orvos, aki 1896-tól haláláig Szentesen gyógyított.

75 éve, 1935. november 6-án a Nemzeti Egység Pártja (NEP) szentesi szervezetének választmányi ülésén Kozma György főispán bejelentette, hogy dr. Lázár Andor a szentesi mandátumáról lemondott, és a debreceni mandátumot fogadta el. Így a pártközpont választmánya helyette vitéz dr. Várady Lászlót jelölte.

2010. november 12.

Fórum a diabéteszrõl

A cukorbetegség világjárvány - hangzott el a rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatónA diabétesz világnap alkalmából nagyszabású fórumot szervez Szentesen a Dr. Bugyi István Kórház, a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület és egy veszprémi székhelyű alapítvány.

A cukorbetegség világjárvány, hangzott a fórum sajtótájékoztatóján. Dr. Földesi Irén elmondta: ma világszerte több mint 250 millió cukorbeteg él és számuk évente 7 millióval növekszik. A további terjedés csak akkor állítható meg, ha késlekedés nélkül nekilátnak az egészséges életmód népszerűsítésének.

2010. november 12.

Nemzetiszínû sárgabarack

"Védd a honi munkahelyet, vegyél magyar terméket!"

Manapság ilyen patrióta jelmondattal fordulnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplői a vásárlóközönséghez. Kétség nem fér hozzá: a hazai kenyér, zsír, hús, zöldség, gyümölcs fogyasztása, továbbá a konyhakész cikkek népszerűsége csak erősíti a magyar előállítók, vállalkozók megmaradását és növeli az általuk foglalkoztatott emberek létbiztonságát. A piac persze hozzáteszi a saját követelményeit, így a jó minőséget, a termék tartalmi jellemzőinek állandóságát, az elfogadható árat. Ez utóbbiak, ha nincsenek meg, akkor a patrióta jelszavak sem nyújtanak hosszabb távra szóló segítséget. Egy sikeres vállalkozótól hallottam a következőket: "Akinek nem piaci srófra jár az esze, és nem azt az eszközállományt fejleszti, amiből élni akar, az bizony lesheti a szerencséjét..."

2010. november 12.

Bérlakást adnak át

A Varga család legkisebb gyermeke egy ritka izomsorvadással járó betegségben szenved, amelynek következtében éjszakánként, szükség szerint napközben is gépi lélegeztetésre szorul. A család eddig egy negyedik emeleti önkormányzati tulajdonú bérlakásban lakott. Az előző önkormányzati testület egyhangúan úgy döntött, hogy a gyermek megfelelő gyógykezelése érdekében biztosít egy földszinten lévő akkora lakást, hogy a beteg gyermek külön szobában lakhasson. A város tízmillió forintért vásárolt egy családi házat és azt a célnak megfelelően felújította. A lakás ünnepélyes átadása november 17-én, szerdán 10 órakor lesz a Pintér u. 5. szám alatt.

2010. november 12.

20 éves jubileum

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály fennállásának két évtizedes jubileumára emlékeztek október 29-én a Dr. Bugyi István Kórház munkatársai a megyeházán. Az ünnepi eseményen jelen voltak a speciális ellátást biztosító osztály egykori és jelenlegi munkatársai is.

Az osztály 1990. június 1-jén kezdett működni 8 ágyon, melyek 5 ágyas, 2 ágyas és egy elkülönítő, 1 ágyas kórteremben helyezkedtek el. Akkor az intenzív osztály a coronariaőrző teendőit is ellátta. Később a műszerpark folyamatosan gyarapodott, előbb mobil röntgenkészüléket és képerősítőt, majd többek között CT-t helyeztek üzembe az ITO-n, melynek vezetési feladatait nyugdíjba vonulásáig, 2003-ig dr. Gombos Gyula látta el. Azóta dr. Bodonovits István vezeti az osztályt, aki a jubileumi szekcióülésen az aktuális helyzetről és a jelen kihívásairól is szólt. A főorvos bemutatta csapatát, melyben tapasztalt védő és középpályás szakemberek, jól felkészült csatárok foglalnak helyet, és segítségükre vannak a tartalék játékosok is.

2010. november 12.

Krausz Jánosné

Új arcok a képviselõ-testületben

Krausz Jánosné (képünkön) a 7-es számú egyéni választókörzetben nyerte el a szavazók bizalmát. Nyugdíjas, a férjével 40 éve élnek együtt. Három gyermekük született, már mindegyikük önálló családi életet él. A képviselő a Hungerit Zrt.-től ment nyugdíjba, annak elődjénél, a Barneválnál kezdett dolgozni.

A cég neve és a feladat többször változott, de ugyan-azon a kapun járt és jár be dolgozni immár 37. éve. Ez idő alatt több beosztása volt, '94-ben megválasztották szakszervezeti titkárnak. – Azóta folyamatosan csinálom. Amikor eljöttem nyugdíjba, úgy gondoltam, azt is átadom, mert bent könnyebb ezt a munkát végezni, de az utódok nem vállalták, így kérésre egy ideig még dolgozom. Próbálok segíteni – mondja. Szakszervezeti munkája során a baromfiipari szakszervezet alelnökévé választották. Számos kitüntető cím birtokosa, többek között a tulajdonos, Magyar József által alapított "Hungerit"-díjat ő kapta meg először 2007-ben.

2010. november 12.

Kézben tartható a cukorbetegség

Gulyás TamásnéGulyás Tamásné Katiról senki meg nem mondaná, hogy diabéteszes. A mosolygós, csinos fiatalasz-szony remek példa arra, hogy betartva az orvos utasításait, ésszerű életmódot folytatva együtt lehet élni a cukorbetegséggel, és késleltetni lehet annak szövődményeit.

1993 óta dr. Földesi Irén főorvosnő betege a Szegváron élő, de Szentesen született Kati, aki elárulta: a kór felismerése egybeesett első terhességének felismerésével.

2010. november 12.

Baráti est

A Szabadidős Sportklub baráti estet rendez november 20-án, szombaton 18 órakor a Hegedűs László Helyőrségi Klubban. Az esttel kapcsolatban érdeklődni lehet a 30/468-87-69-es telefonon vagy szerdánként a klub Tóth J. u. 28/A sz. alatti irodájában.

2010. november 12.

Elõadások a könyvtárban

November 16-án, kedden 18 órától K. Horváthné Szabó Edit grafológus tart előadást az agresszió írásjegyeiről. Szerdán, november 17-én, szintén 18 órai kezdettel Agatha Christie életéről és műveiről hallhatunk Poszler Györgytől.

2010. november 12.

Több mint ötmilliót nyertek

A "Tegyünk együtt térségünk biztonságáért" című pályázatával 5 millió 990 ezer forint támogatásban részesült a Szentesi és a Csongrádi Rendőrkapitányság közös projektje. Balogh Szabó Imre, a szentesi kapitányság vezetője a napokban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beérkezett 33 pályázatból tíz kapitányság kapott anyagi támogatást a 70 millió forintos keretből. Az elnyert összegből Szentes és Csongrád, valamint a kistérségek biztonságának javítását, a jelzőrendszeri szolgálat külterületekre való kiterjesztését szeretnék megvalósítani. Ez magában foglalja azt, hogy a külterületeken élők biztonságban érezzék magukat, valamint a bűnmegelőzésre is kiemelt figyelmet fordítanak.

A statisztikák szerint a bűncselekmények kétharmada vagyon elleni, ezen belül is a betörések és a lopások állnak a vezető helyen. A magányosan élők biztonságát szolgálhatják azok a telefonkészülékek, amelyek vészhívásra vannak beállítva. Ebből 50 darabot osztanak szét a térségben. A bűnmegelőzés szempontjából fontos a tájékoztatás, a figyelemfelhívás. 15 általános- és középiskolával kötöttek megállapodást, ahol előadásokat, szemléltető bemutatókat tartanak a fiatalok számára az elkövetkezendő másfél hónapban. A szentesi kapitányság vezetője elmondta, hogy az egyenruhás állomány aktívan részt vesz majd a bűnmegelőzéssel kapcsolatos szórólapok eljuttatásában, így a lakosság megismerheti azokat a rendőröket, akikhez bátran fordulhatnak problémáikkal. Céljuk, hogy a térség biztonságosabbá, élhetőbbé, a rendőri szakma pedig emberközelivé váljon.

H. V.

2010. november 12.

Ne hámozzuk az almát!

Dr. Horváth György, kert-barátkör elnöke az ősz egyik meghatározó gyümölcsével kapcsolatban osztja meg gondolatait olvasóinkkal. Valamelyik fajtája mindig terem, az aratástól egészen az őszi fagyokig. Mint minden gyümölcsnél, az almánál is nagyon fontos, hogy mikor szedjük le. A korai szedés esetén az éretlen gyümölcs nem jó ízű, a túlérettnek az eltarthatósága rövidebb.

Nagyon kell ügyelni arra, hogy az almákat hűvös (+2–5 C), jól szellőző helyen tároljuk, ahol magas a páratartalom. A hűvös kamrák talaját még locsolni is lehet. Ne ömlesztve és ne ládába rakjuk, illetve gyakran nézzük át és válogassuk ki azokat, amelyek már romlanak.

Sajnos az almatermelőkre is nagyon rossz volt az idei időjárás, komoly jégkárok is keletkeztek. Ettől megütődött a termés, de sok volt az egyéb betegség is, mint például a varasodás. Ezek mind befolyásolják a téli tárolást. Az alma végigkíséri az életünket, csecsemőkorunktól szinte mindennapos kiegészítő táplálék. Nagyon kevés energiát visz a szervezetbe, viszont vitaminokat, ásványi sókat, rostanyagokat tartalmaz, amelyek "telítik" a gyomrot. A hasmenés, a székrekedési problémák megoldásában segít, mivel pektintartalma a bélcsatornákban optimalizálja az ott levő anyag összetételét. Vitamintartalma döntő része a héj alatt található, tehát lehetőleg ne hámozzuk ki belőle.

Az almafa nevelése kétféle lehet. Az egyik fajta művelés, amikor egy kisebb korona kialakítása után hagyjuk, hogy magától fejlődjön, a másik szerint pedig irányított metszéssel, kordonra is lehet metszeni. Ezzel a könnyebb művelést is meg lehet valósítani, viszont ezt minden évben metszeni kell. Ilyenkor ősszel a fertőzött részeket el kell távolítani, és az őszi, lemosó permetezést is végezzük fel. A leveleket ne tüzeljük el, hanem komposztáljuk.

Garai Sz. Imre

2010. november 12.

Új lehetőségeket kínál a Pollák

Három szak: humán, reál és műszaki-informatikai

Kovács AttilaA nyolcadik osztályosoknak hamarosan el kell dönteniük, hogy hol szándékoznak továbbtanulni. Azoknak a fiataloknak, akiknek az érdeklődése szerteágazó és ezért esetleg fejtörést okoz, hogy melyik középiskolát jelöljék meg a jelentkezéskor, a Pollák segít a problémát áthidalni. A következő tanévtől kezdve három új képzést indítanak. Ezek mindegyike olyan felépítésű lesz, hogy a műszaki tudományok, de az egyéb ismeretek iránt érdeklődő diákok is megtalálják a számításukat.

– Eddig egy-egy évfolyamon minden osztályban egyforma oktatás folyt, magyarázza az iskola igazgatója, Kovács Attila. Informatika, vagy elektronika szakmacsoportban tanultak a diákok. A leglényegesebb változás az lesz szeptembertől, hogy az eddigi, szakmacsoportos alapozó oktatás mellett humán, reál, vagy emelt szintű informatika-elektronika szakos szakközépiskolai osztályokban tanulhatnak. A szakos osztályok indításával a tehetséggondozás és a felzárkóztatás is könnyebben megoldható lesz az iskolában.

2010. november 12.

Jubileumi gobelin-kiállítás

Szamosközi Antal: Liget mellettAz 5. Országos Szamosközi Gobelinvarró pályázatra készül a természetképeiről országszerte ismert művész és felesége. Nem csak a szépre fogékony közönség, de Szamosközi Antal és Szamosköziné Tünde is nagyon várja az eseményt, melyről előzetes információkkal szolgáltak lapunknak.

Jubileumi a kiállítással egybekötött pályázat, mert 5. alkalommal írták ki, s öt éve ugyanazon a helyen, a Hegedűs László Helyőrségi Klubban, az intézmény teljes támogatásával rendezik meg. A pályázók ez alkalommal már biztosan többen lesznek, mint tavaly, mert a nevezésnél átlépték az akkori létszámot. Ez a tény azt mondatja a szervezőkkel, hogy a gazdasági válság ellenére is nagy igény van a szépre. Az ország minden részéből érkeznek pályázók, többen nagyméretű pályamunkákkal, némelyik falikárpit nagyságú.

2010. november 12.

Márton-napi libáskodás

Múlt szombaton gyerekzsivajtól és zenétől volt hangos a Koszta József Múzeum ligeti épülete. Márton-nap alkalmából rendeztek családi napot, mely a harmadikként követte a nyáron a Múzeumok éjszakáján tartott kézműves foglalkozást, illetve az ősszel Ellésmonostorra tett családi kerékpártúrát, mondta Oroszné Rónyai Éva. A múzeumpedagógus és munkatársai vezetésével kézműves-kedésre várták a családokat, s elmondható, hogy népszerű volt a rendezvény, hiszen 76 résztvevővel zajlott, vidám hangulatban. Libabábot vagy lámpást készíthettek az apró és a nagyobb gyerekek, akikhez apukák is csatlakoztak. Azok a vendégek is jól érezhették magukat ezen a délutánon, akik csak az előadások kedvéért jöttek: Purgel Nóra néprajzkutató szavaiból a Márton-napi szokásokról szerezhettek ismereteket, Szűcs Ildikó meseterapeuta pedig a mesék jótékony hatásáról és a szülők felelősségéről – többek között arról, hogy az ő kezükben legyen a távirányító – szolgált hasznos információkkal.

Mivel a Márton-nap egy vidám ünnep, a lakomák, táncos mulatságok szorosan kapcsolódnak hozzá, a rendezvényen falatozni és zenét hallgatni is lehetett. Libazsíros kenyeret és libatepertőt kóstolhattak a vendégek a Hungerit jóvoltából, majd néptánc-bemutatóval zárult az esemény.

A családok számíthatnak még programra az idén.

December elején a már hagyományos adventi múzeumi este keretében ismét lesz kézműves foglalkozás, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

2010. november 12.

Egy százalék

A Szentesi Zenebarátok Egyesülete ezúttal köszöni mindazoknak, akik a 2009. évi személyi jövedelem-adójuk egy százalékával az egyesületet támogatták. Az így befolyt 407.758 forintot a fúvószenekar és a vegyes kar által rendezett találkozók, rendezvények lebonyolítására, a résztvevők ellátására fordították.

A Szentesi Szent Anna Templom Orgonájáért Alapítvány kuratóriuma ezúton köszöni nagylelkű támogatóinak a 2009. évi személyi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlását az alapítvány javára. A 131.481 forintot az alapítványi célnak megfelelően az alaptőke növelésére, a majdani orgona felújítására fordították.

2010. november 12.

Jó kép, rossz kép?

Gondolatok a festészetről

Amióta ember él a földön, alkot. Képeket is. Gondoljunk például az altamirai barlangrajzokra. Az ember által alkotott képeknek különböző korokban más-más szerepe volt, vadász-mágiáktól Isten dicsőítéséig. Ilyen szempontok szerint változott a képek megítélése is.

Luther 1522-ben egy prédikációjában azt mondta, hogy "a képek se nem jók, sem nem rosszak, az ember birtokolhatja, de el is utasíthatja azokat." Ezzel a kijelentésével a műbírálatnak új szempontjait nyitotta meg.

2010. november 12.

Matek-verseny

Október elején a Koszta József Általános Iskola adott helyet a Bolyai csapatverseny megyei fordulójának. A verseny célja: segíteni a diákokat azon képességek fejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, átéljék az együttgondolkodás örömét és készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt. Az egyórás verseny alatt a gyerekeknek 3–4 fős csapatokban kellett 13 felelet-választós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot megoldani. Harmadik évfolyamon 1. helyezett lett a Kosztából "A nyerő négyes" (Halász Loránd, Urbancsok Evelin, Sarkadi-Nagy Petra, Szilágyi Anna, felkészítő tanár: Olaszné Vincze Gabriella), nyolcadikosoknál a Szent Erzsébet iskolából a "Négyzetgyök-16" (Berényi Balázs, Csercsinszki Bence, Kálmán Réka, Kóczán Balázs). Mindkét csapat bejutott a Budapesten rendezendő országos döntőbe.

További részletek a www. bolyaiverseny.hu honlapon találhatóak.

A Koszta jövőre is házigazdája lesz a verseny megyei döntőjének.

Lucza László

2010. november 12.

Lakoma is lesz

Szent Erzsébet-napok

A pedagógusok és a szülői munkaközösség összefogásával az idén is megrendezik a Szent Erzsébet-napokat.

A Szent Erzsébet Általános Iskola dísztermében november 18-án, csütörtökön 14 órától zenés, műsoros műveltségi vetélkedő lesz Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából, ahol városi és környékbeli iskolák 7. és 8. osztályos diákjai mérik össze tudásukat.

November 19-én, pénteken délelőtt szakemberek tartanak előadást nem csak szakembereknek: 10 órától dr. Ordasi Péter egyetemi docenst hallhatjuk Család és anyaság a magyar népdalokban címmel. Fél 12-től dr. Fazekas Ágnes a Budapesti Kikötő Intézet pszichológusával "Boldogság recepteket" cserélhetünk – mindennapjainkról, feladatunkról, küzdelmeinkről, lehetőségeinkről. A feltöltődést, gondolatébresztést nyújtó előadások a díszteremben lesznek.

Fél 5-től az iskola tornatermében ünnepi műsort láthatnak az érdeklődők. Tamási József, tiszaföldvári plébános Szent Erzsébet, a nő című előadása után zenés, színpadi bemutató és vidám, interaktív játék várja a jelenlévőket. Szereplők: szülők, gyerekek, pedagógusok és a közönség.

November 16-18-ig az iskola udvarán kézműves tárgyakat árusítanak a Kincstári Kacatok, a Leporoló és a Quod-libet feliratú sátrakban, valamint kézművesek kínálják portékáikat, kedden 10 órától csütörtökig. Lakoma is lesz, Szent Erzsébet-módra.

Jöjjön el, pillantson bele iskolánk életébe! (Részletes program az iskola honlapján olvasható.)

A szülők és pedagógusok nevében:

a Szülői Munkaközösség

2010. november 12.

Fellendülőben a kézilabda?

A Kiss Bálint iskola elsősei az alapokat tanuljákKét általános iskola, a Koszta és a Kiss Bálint öt első osztálya, valamint a Rákóczi és a Kossuth utcai óvoda három csoportjának aktív részvételével szeptember 1-jétől megkezdte a szentesi kézilabda utánpótlás-képzést a Szentesi Párducok Utánpótlás-nevelő Sportiskola Egyesület. A közel 130 általános iskolás és az ötven óvodás heti egy alkalommal ismerkedhet a sportág alapjaival. A Koszta iskola elsősei intézményükben, a Kiss Bálint iskola tanulói és a három óvodás csoport a városi sportcsarnokban kézilabdázik. Örömteli, hogy a kézilabda-oktatás a felsőbb évfolyamokon is előtérbe kerül, így közel háromszáz gyereket vonnak be a sportág népszerűsítésébe. A heti egy alkalmon túl a legtehetségesebbek két további edzésen vehetnek részt, már a klub keretein belül. A kiválasztás eredményeként a Koszta és a Deák iskolákból összehozott lánycsapatot jövőre az országos serdülő bajnokságban szeretnék indítani, míg az 1999–2000-es születésű klauzálos, kosztás, deákos fiúkból is formálódik egy ígéretes társaság. A gyerekekkel összesen nyolc testnevelő, edző foglalkozik naponta. A Szentesi Párducok saját honlapjukon folyamatosan frissülő, aktuális információkkal szolgálnak a klubjuk iránt érdeklődő szülőknek és fiataloknak.

(h. v.)

2010. november 12.

Szezonzáró

Hazai pályán ért el 1–1-es döntetlent a Szentesi Kinizsi megyei másodosztályú labdarúgócsapata a Szőreg ellen. Bozóki Zoltán edző elmondta, hogy sokkal nehezebben szereztek pontot, mint ahogy azt a mérkőzés előtt remélték. Rögtön az első percben a vezetést is megszerezhette volna a Kinizsi, ám a ziccer kimaradt, mint ahogy a szórványos helyzetekből sem lett gól. Azt, hogy a vendégek sem adták fel a gólszerzés lehetőségét, egy szőregi kapufa jelezte. Fordulás után szinte azonnal megszerezte a vezetést a Szőreg, és tartotta előnyét egészen a 85. percig, ekkor egy távoli lövéssel egyenlített a Kinizsi. A helyzetek alapján nem érdemtelenül. Bozóki szerint játékosai valamivel többet tettek a győzelemért, mint ellenfelük, így mindenképpen járt nekik az egyik pont. A Kinizsi az őszi szezont szombaton Algyőn zárja, a két csapat legutóbbi találkozóján gól nélküli döntetlen született. A Szentes jelenleg a táblázaton 18 ponttal a hatodik helyén áll.

2010. november 12.

Szarvason úsztak a Delfinek

Október 23-án és 24-én Szarvason magyar és román versenyzők gyűltek össze, hogy összemérjék erejüket. Rendhagyó módon a 25 méteres számok helyett az idén 100 méteres számokat írtak ki a rendezők a 50 méterek mellett. A Szentesi Delfin ESC versenyzői ismét szép eredményeket értek el mind az egyéni, mind a váltószámokban.

Berezvainé Virágos Éva: 50 hát, 100 hát, 100 vegyes, 200 vegyes, 50 gyors, 100 gyors 1. Debreczeni Beáta: 100 hát, 50 mell, 200 vegyes, 100 mell 1. 50 hát, 100 vegyes 2. Szakács Ernő: 100 mell, 100 gyors, 50 gyors, 100 mell 1. Pászti Edit: 50 pille, 100 hát, 50 hát, 100 vegyes 1. Pólyáné Téli Éva: 50 mell, 100 mell, 50 pille 1. 50 gyors, 100 vegyes, 200 vegyes 2. Melkuhn Dezső: 200 vegyes, 100 gyors, 100 mell 1. 50 pille, 100 vegyes 2. Becsák Jánosné: 50 mell, 100 mell, 100 gyors 1. 100 vegyes 2. 50 gyors 3. dr. Bakacsi Gyula: 50 mell, 100 mell 1. 50 hát, 100 hát, 50 gyors, 100 gyors 2. Bocskay Zsófia: 50 pille, 200 vegyes 1. 100 gyors 3. Horvát László: 100 gyors 1. 100 hát 2. Lukátsy Kati: 50 pille, 100 mell 2. 50 mell, 100 gyors, 200 vegyes, 50 hát 3. Ferke Gáborné: 50 mell 3. dr. Kanyó Ádám: 100 hát 3. dr. Petz János: 50 gyors 3.

Pólyáné Téli Éva

2010. november 12.

Futás az egészségért

Október 29-én, pénteken rendezték meg a Rigó Alajos Általános Iskolában az egészségnapot. Vérnyomásmérés, különféle játékok, táncház várta az iskola tanulóit, valamint az iskola rendőre részvételével a szomszédos Deák iskola körül ún. iskolakört futottak a felső tagozatosok. A kb. 1500 méteres futóverseny célja elsősorban a dohányzók figyelmének felhívása arra, hogy nagyon fontos az egészséges életmód, valamint hogy milyen nehéz dohányos tüdővel a kicsit intenzívebb mozgás. A versenyen közel 40 felsős, túlnyomórészt nem dohányzó gyermek vett részt. A távot mindenki teljesítette, közülük az első tíz helyen végeztek a következők: Földi Péter, Tombácz Roland, Benedek Antal, Harsányi Tegze, Fülöp János, Kollár Márk, Sebők István, Sándor Benjámin, Csala Zsolt, Dajka Alexandra.

2010. november 12.

Japán pólós erősíti a hölgyeket

Férfiak: Első meccs a Debrecennel

Harmadik mérkőzését is elvesztette a bajnokságban a Bodrogi Bau Szentesi VK férfi vízilabdacsapata. Tóth László együttese ezúttal is a fővárosban szenvedett vereséget, most az OSC bizonyult jobbnak, 9–5 arányban. Ez volt az az összecsapás, melyen a szakvezetés joggal reménykedett egy esetleges pontszerzésben, hiszen két, közel azonos játékerőt képviselő gárda mérkőzött egymással. Tóth László vezetőedző beszámolója szerint bármennyire hihetetlennek tűnik: akár mi is nyerhettünk volna négy góllal. Játékosai ezúttal összeszedetten, fegyelmezetten vízilabdáztak. Helyzetek sorát alakították ki, a legfontosabb azonban nem ment ezen a délutánon, mégpedig a gólszerzés. Amíg a mieink sorra csődöt mondtak a hazaiak kapuja előtt, addig a vendéglátók többször is betaláltak. A szakvezető nem titkoltan csalódottan állt fel a kispadról a találkozó után, de úgy érzi, erre a játékra már lehet építeni a következő időszakban. A fontos meccsre nem kell sokat várni, a Bodrogi Bau szombaton, 18 órától az újonc Debrecen csapatát fogadja a ligeti uszodában. Végre a hazai közönség előtt is bemutatkozhat az együttes, és azt gondoljuk nem kell mondani mennyit jelentene a szurkolók biztatása ezen a kiélezettnek ígérkező bajnokin.

* * *

A Hungerit MetalCom Szentesi VK női együttese Kecskeméten szállt medencébe, és magabiztos, 22–11-es győzelmet arattak Győri Eszterék. Ami a folytatást illeti, csütörtökön a Honvéd itthon, szombaton az Utánpótlás válogatott – idegenben – lesz a hölgyek ellenfele. Érdekesség, hogy a kecskeméti mérkőzésen egy japán idegenlégiós, Shino Magariyama is bemutatkozott szentesi színekben. Túlzás nélkül írhatjuk, hogy sporttörténeti pillanat a helyi női vízilabda több évtizedes történetében. Beleon Zsolt klubigazgatótól megtudtuk, hogy a hölgy Zantleitner Krisztina közbenjárására került a klubhoz, egyelőre december 14-ig. Kevésbé jó hír, hogy Takács Orsolya mellett immár újabb kulcsjátékosára nem számíthat hosszú távon az edző: Kövér-Kiss Réka vakbélműtét miatt hagyja ki a következő hetek mérkőzéseit. Információ még a klubbal kapcsolatban, hogy az uszodai problémák miatt a vízilabdacsapatok hazai bajnoki mérkőzéseiket csütörtök és szom-bat közötti időszakban játszszák le. Beleon Zsolt elmondta, hogy a klub folyamatosan egyeztet az uszoda vezetésével, a műszaki berendezéssel kapcsolatban. Az illetékes vezető december elejéig türelmet kért ez ügyben.

Hering Viktor

2010. november 12.

Kosártorna

Az elmúlt hétvégén három napos utánpótlás kosárlabdatornát rendezett a Szentesi Kosárlabda Klub, az új székhelyüket jelentő Klauzál általános iskola tornatermében. Szale, az egyesület edzője büszkén mutatta az új kosárlabdapalánkokat, melyek főpróbája ezen a rendezvényen volt. Köszönettel tartoznak a MetalCom Zrt.-nek azért, hogy a cég szakemberei elkészítették ezt a sporteszközt.

A torna célja a főpróbán kívül az volt, hogy a szentesi fiataloknak versenyzési lehetőséget biztosítsanak. Értékelés nem történt, de mindenki nyert. A tornára érkeztek csapatok a Vajdaságból, Erdélyből, valamint Szeged, Szolnok és Hódmezővásárhely utánpótlási-bázisáról.

A szentesi fiatalok helytálltak, hiszen – annak ellenére, hogy két éve működnek – győzelmet arattak olyan csapatok ellen, akiknek a kosárlabda múltjuk jóval nagyobb.

2010. november 12.

Sporttal ünnepeltek

A Dr. Papp László Városi Sportcsarnok kézilabda- és kispályás labdarúgó-mérkőzésekkel ünnepelte átadásának évfordulóját – mondta Tomcsányi Ferenc, a sportcsarnok igazgatója. A csarnok idén is kiválóan szolgálta a sportolókat, és az egyéb programokon résztvevőket. Nemcsak sportversenyek, hanem a kereskedelem, vagy a kultúra egyéb kiemelkedő eseményeinek is otthont adott az intézmény. Nagy örömükre megjavíttatták a tetőszerkezetet, és a napi karbantartás mellett, belekezdenek a parketta felújítási munkálataiba is, ami kényelmetlenséget okoz majd a következő időszakban.

Ezúton is elnézést kérnek a lakosságától.

November első vasárnapján a Szentesi Kinizsi SZITE kézilabdásai látták vendégül, a velük különösen jó kapcsolatban álló Orosháza NB I-es csapatát. Az első félidőben sikerült meglepetést szerezni, és az eredményt szorossá tenni, a végére azonban kialakult az első osztályú csapat edzettségi és tudásbeli fölénye, 29–24 arányban győztek.

A nap másik mérkőzésén az SZVSC NB II-es futsal-csapata játszott a Hungerit torna játékosaiból összeállt válogatottal, és a szoros mérkőzésen a futsalosok győztek 8–6-ra.

(garai)

2010. november 12.

Futsal

Öt nap leforgása alatt kétszer is kikapott hazai pályán a Szentesi VSK futsal csapata. A mieink még az elmúlt csütörtökön Magyar Kupa mérkőzésen szenvedtek 14–0-s vereséget hazánk egyik legjobb futsal együttesétől, a Berettyóújfalu gárdájától. A brazil, román idegenlégiósokkal érkező vendégek percnyi kétséget sem hagytak afelől, hogy melyik csapat kerül a következő körbe. Némethy László vezetőedző szerint jelenleg ekkora a különbség a hazai élvonal és a mostani Szentes játékereje között. A Berettyóújfalu második csapata ellen viszont pontot lehetett volna szerezni a hétfő esti bajnokin, ám ezúttal kevés volt a fiatalok lelkes játéka, a számtalan kihagyott helyzet megbosszulta magát, a vendégek 6–4-re nyertek. Némethy úgy érzi, a vereségben ezúttal a gyengébb kapusteljesítmény is szerepet játszott, valamint az, hogy halványabb teljesítményt nyújtottak a rutinos játékosok. A Szentes hétfőn az utolsó helyezett, pont nélkül álló Salgótarján otthonába látogat, ahol jó lenne megszerezni a bajnoki esztendő első pontjait.

2010. november 12.

Harmadikok csapatban

A Magyar Judo Szövetség november elején rendezte meg a 2010. évi I. osztályú Országos Csapatbajnokságot, melyen a Szentesi Pollák DSE csapata a 3. helyet szerezte meg. A képen balról jobbra: Gyulai Réka, Sebők Zita, Balogh Daniella, Kalydy Patrícia, Fekete Mónika, Gila Nóra, hiányzik a képről Polyák Krisztina.

2010. november 12.

Pótfűtés

Egy vendég az étteremben vacsorázik. Nagyon zavarja a zenekar ezért odahívja a pincért és megkérdezi:
– Uram, lehet kérni a zenekart, hogy mit játsszon?
– Igen.
– Akkor megkérné őket, hogy amíg itt vagyok, játsszanak inkább pókert?

2010. november 12.

Kis kukta

  • Fahéjas birsleves
  • A bajnok sajtos húsa
2010. november 12.

Kerékpárok: mint a cukrot…

A sofőr és utasa még ütközés előtt ki tudott ugrani a járműbőlA kerékpárlopások és a személygépkocsi-feltörések vezetik az elmúlt hét bűnügyi "slágerlistáját", tudtuk meg a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. Kerékpárt loptak a Kossuth utcáról, az Apponyi térről, a központi posta elől, a buszpályaudvarról, a József Attila utcából, a Penny áruház mellől, a vasútállomás mellől és a Honvéd utcából. Ami a személygépkocsi-feltöréseket illeti, az Apponyi téren egy parkoló autóból a CD-berendezést vitték el, a Somogyi Béla utcából a jobb hátsó üveg betörését követően táskát loptak el, benne 10 ezer forinttal, a Munkás utcában autórádió és pulóver tűnt el az ott parkoló gépjármű utasteréből, a Damjanich utcában pedig egy lezárt járműből két mobiltelefont, iratokat és egy napszemüveget loptak el a bűnözők.

2010. november 12.

Birkózás

A szentesi birkózók az elmúlt időszakban két megmérettetésen vettek részt. Október 25-én Kunszentmiklóson a területi felhozó versenyen Misic Lajos 2., Balogh Szabó Árpád 2., Koncz Henrik 3. helyezett lett.

Az Abonyban tartott nemzetközi versenyen Balogh Szabó Árpád 1., Misic Lajos 2., gyerek korosztályban Kuczora Attila 2., Nyilasi Norbert 3., Koncz Henrik 5. helyen végzett.

2010. november 12.

Családi események

Született: Kálmán János és Czirbus Erika Eszternek Noémi, Hegedűs Csaba és Rostás Szilviának Kornél nevű gyermeke.

Elhunyt: Sebők Pál Sándor, Tóth Józsefné Lénárt Margit, Nagy Gyula Gábor, Antal Mátyás Lajos, Illés Mihály József, Kovács Józsefné Orbán Katalin.