|
2016. MÁJUS
Könnyűzene-jazz Két videó részlet a hangversenyből!
Gesztesi Alexandra és Majtényi András könnyűzene-jazz hangversenyét hallhattuk 2016. május 30-án hétfőn az Ifjúsági Ház pódium termében. Felejthetetlen est jótékony bevétele az Esély a Mosolyra Alapítványt támogatta.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 30.
Milyen programokat szeretnél Szentesen? Kérdőív fiataloknak
Készül Szentes új ifjúsági koncepciója melyben a fiatalok szórakozási, sportolási szokásait és igényeit kívánják összefoglalni. Ahhoz, hogy ez minél jobban tükrözze a fiatalok véleményét egy kérdőívben tudnak (TUDTOK) választ adni! A kitöltés önkéntes! Fontos, hogy nem csak a városban élő fiatalok tölthetik ki a kérdőívet, hanem a városhoz valamilyen formában kötődő fiatalok és fiatal felnőttek!!!! Jó böngészést és jó kitöltést kívánunk!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 29.
Találkozó Peczárszky Katalin emlékére
Az 1960-as évek második felében indult be Peczárszky Katalin (1913–1993) tánciskolája Móricz Zsigmond Művelődési Házban, aki már 1932-ben elvégezte az Országos Táncmesterképző tanfolyamát, és oklevelet szerzett tánctanításból. Kató néni a tánc igazi mestere volt, és 60 esztendő alatt több ezer embert vezetett be a társastánc világába. Az egykori táncosok 2016. május 28-án újra találkozót szerveztek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Szirbik Imre polgármester köszöntőjében elmondta, hogy sokan úgy voltak a tánccal, hogy egy-egy órát csak azért töltöttek el, mert az éppen kiszemelt fiatal lány táncra járt és az össztáncok jó alkalmak voltak a talákozásokra.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 29.
Terápiás Lovas Fesztivál éremesővel
Május 21-én 16. alkalommal rendezte meg az Aranyossy Ágoston Általános Iskola Hódmezővásárhelyen, a Dél-Alföldi Lovasudvarban az Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivált, melyen a szentesi Jó Úton Lóháton Alapítvány lovasai is részt vettek. Vidámság, találkozás barátokkal, izgalom, szurkolás, lovaglás és ráadásul még éremeső…kell ennél szebb nap egy gyereknek? Köszönet érte mindenkinek!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 29.
Rokonlelkek
Elisabeta Veress Pietrar romániai, kapnikbányai expresszionista festőművésznő, a Képzőművészek Egyesületének tagjának és a Kapocs Kistérségi Kulturális Közhasznú Egyesület alkotóinak közös kiállítása nyílt meg a Városi Könyvtárban 2016. május 28-án. A kiállítást Almási Jánosné címzetes igazgató, a Kapocs Egyesület vezetője nyitotta meg.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 29.
Damo Gyereknap
A Damjanich utcai Óvoda 2016. május 28-án rendezte meg a már hagyományos családi gyermeknapot. A rendezvény célja, hogy élményekben gazdag közös szórakozással és tevékenykedéssel az óvoda-család együttműködését erősítése. A helyet a Damjanich utcai óvoda tágas udvara biztosította, ahol a kézműves sátrakban a körzet óvónői irányították a szülőket, gyerekeket a tevékenységeik közben.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 29.
Gyereknap a bölcsödében
2016. május 27-én nem volt gond az ebéd utáni alvással a bölcsödében, mert hát alvás után indult a Gyermeknap a városi bölcsiben. A gyermekek szüleikkel egy ragyogó családi délutánt tölthettek el.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 29.
Magyar táj, magyar ecsettel
Magyar táj, magyar ecsettel” címmel rendezte meg a SZIVÁRVÁNY ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI versenyt immáron hetedik alkalommal a Szivárvány Művészeti Iskola. Az elődöntőn sikeres versenyzők 2016. 05. 21-én szombaton 10.00 órai kezdettel találkoztak a Klauzál Gábor Általános Iskolában, ahol megmérettették magukat. Két korcsoportban folyt a verseny, mind a kettőben 25-25 fővel. El kell mondani, hogy az elődöntőre 59 intézményből 483 pályamunka érkezett az előválogatóra - mondta Kálmánné Szabó Erzsébet a Szivárvány AMI vezetője.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 29.
Piac kiállítással
2016. május 21-én a Művészetek Házában (a Gólyás-házban) ismételten a kézműves termékeké volt a főszerep. Ezen a napon rendezték meg a havi rendszerességgel megtartott Garaboly Gasztro- és Kézműves Piacot. A minőségi magyar gasztronómiai és kézműves termékek széles választéka mellett megtekinthettük a 7. SZIVÁRVÁNY ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENYRE érkezett díjazott elődöntős alkotásokat.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 28.
I. Szentesi Gyermekfesztivál
Egy egyedi, rendkívül színes, és vidám programokkal teli fesztivál kerül majd megrendezésre, amely számos, eddig nem látott szolgáltatást és programot nyújt majd a látogatók számára. A rendezvény helyszíne a szentesi Kurca-part Kalandpark kiváló helyszíne lesz a fesztiválnak a rendezvénysátorral, színpadokkal, árnyékos és zöld területeivel.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 27.
Gyermeknap a Moziban vasárnap!
2016. május 29-én vasárnap egész nap minden mozijegy 950,- Ft-os egységáron vásárolhatók meg. Ingyenes ugrálóvár, mérges madarak és Po vár benneteket a Szentesi Moziban!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 27.
Városi Pedagógusnapi Ünnepség 2016
Szentes Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerülete 2016. május 27-én tartotta a Városi Pedagógusnapi ünnepséget a Megyeháza KKK dísztermében. Szirbik Imre polgármester úr és Molnárné Tóth Györgyit, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerületének igazgatónője köszöntötte a kitüntetett pedagógusokat, vendégeket. Ünnepi műsort adott a Margaréta Citerazenekar.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 27.
KOMPLEX MENTÉSI BEMUTATÓ SZENTESEN Június 2-án
A programon a Rendőrség, Katasztrófavédelem és a Mentőszolgálat, Vöröskereszt munkatársai együttműködve, egy szimulált baleseti helyszínt állítanak fel. A szimuláció, a közlekedési baleset bekövetkezésétől indulva életszerűen mutatja be a mentés folyamatát a sérültek ellátásán keresztül a járművekből való mentésen át egészen a rendőri intézkedés befejezéséig. A komplex mentési bemutató célja a figyelem felhívás a veszélyhelyzetek, balesetek elkerülésére, a felelős- tudatos magatartás fontosságára. További cél az áldozattá- sértetté válás megelőzése, a veszélyhelyzetek elkerülése, mely szintén fontos tudáselem, valamint a tanulóknak szükséges ismeretekkel rendelkezni arról, hogy mit kell tenni és mit nem szabad csinálni baleset, tűzeset bekövetkezése során. A 2016. június 02-án 13.00-órától tartandó komplex mentési bemutató megtekintését felső tagozatos tanulóknak ajánlott. Helyszín: Szentesi Művelődési Ház (Szentes, Tóth József utca 10.) melletti területen a Gödörben.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 26.
Fogadóóra a Szentesi Rendőrkapitányságon
Probléma van a szomszéddal, netán szemtanúja volt egy olyan esetnek ami a rendőrséget is érdekelheti, vagy csak egyáltalán tanácsot kér problémájára? Akkor itt a lehetőség, hogy megkérdezze az illetékest. Balogh-Szabó Imre r. ezredes 2016. május 26-án tartja soron következő fogadóóráját. A Szentesi Rendőrkapitányság vezetője, Balogh-Szabó Imre r. ezredes 2016. május 26-án (csütörtökön) 14 és 16 óra között lakossági fogadóórát tart a kapitányság épületében (Szentes, Kossuth Lajos utca 43.). Előzetes bejelentkezés nem szükséges.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 25.
Kirakodóvásár és Városi Gyermeknap
A Kossuth téren június első vasárnapján hagyományosan kirakodóvásár várja a közönséget, párosulva a városi gyermeknappal. A Művelődési Központ népszerű rendezvénye három évtizedes múltra tekint vissza, amit mindig nagyon vár kereskedő és vevő, felnőtt és gyerek egyaránt.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 24.
IX. KERTVÁROSI CSALÁDI NAP A SZÁZSZORSZÉP ÓVODÁBAN
A Szentesi Kertvárosi Óvodások Képességfejlesztéséért Alapítvány 2000-ben alakult. Minden évben gyermeknap környékén rendezik meg Családi napjukat, számos színvonalas programmal, elsősorban a gyermekeknek, illetve szüleiknek. Idén kilencedik alkalommal került sor erre a Százszorszép Óvodában a Szülői Szervezet és az óvoda alapítványa jóvoltából.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 23.
Kyokushin Karate Világbajnokság Szentesen
Sajtótájékoztatón ismertették a II. Össz Kyokushin Karate Világbajnokság aktuális információit és az eddigi nevező országokat és szervezeteket Brezovai Sándor a verseny főszervezője. Eddig 19 országból 600 versenyző jelezte indulását a grandiózus viadalon, melynek díjazása is egyedülálló lesz.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 23.
Angertea lemezbemutató koncert 2016. június 4. (szombat) 20 óra
Vendégek: Sunstroke, Riot Monk (RO), Downstroy (SRB) A koncertek közben Mihály Gergő (Angertea énekes) festménykiállítása lesz megtekinthető.
Jegyár: 595 HUF
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 23.
Idős nőt rabolt ki Szentesen
A 21 éves férfi 2016. május 21-én, nem sokkal 18 óra előtt kezdte el követni az idős sértettet Szentes belterületén. A gyanúsított egy épület sarkához érve megtámadta a nőt, kirántotta a kezéből a nála lévő fekete színű vászontáskát, benne személyes iratokkal, mobiltelefonnal, készpénzzel és gyógyszerekkel, majd elfutott. A mozgásában korlátozott sértett az erőszak hatására elesett, amelynek következtében 8 napon túl gyógyuló, kulcscsont- és medencecsonttörést szenvedett.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 23.
Fúvószenekari hangverseny és megemlékezés Videókkal
Az Egyházzenei találkozó keretein belül hallhattuk a Városi Fúvószenekar hangversenyét 2016. május 22-én vasárnap. A Református Nagytemplomban megrendezett hangversenyen a zenekart Mihály Béla, Lévai György és Pakó Attila vezényelte. A hangverseny végén megemlékeztek az elhuny zenésztársakról a református templomkertben elhelyezett kopjafánál.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 23.
Szeretne üdülni Révfülöpön? Vannak még szabad időpontok a Városellátó üdülőjében!
Az üdülő a Balaton északi partján, kellemes környezetben, a hegy oldalán helyezkedik el, melyből szép kilátás nyílik a Balatonra. A part, a strandok kb. 15 perc gyaloglással érhetők el. Az üdülővendégek Révfülöp kártyával – melyet biztosítunk vendégeinknek- kedvezményesen vehetik igénybe a strandokat , egyes vendéglátóhelyeket, a kilátót. Az üdülőben minden szobához fürdőszoba tartozik, tv, konyhai gépek, mosógép, ruhaszárító, mindenki rendelkezésére áll. Az üdülő önellátós.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 22.
Régészet Napja a múzeumban!
2016. május 27-28-án rendezik meg a Koszta József Múzeumban a Régészet Napja programot. Ezen a két napon megtudhatjuk és megismerhetjük, hogy honnan tudjuk, hol kell ásni, valamint honnan tudjuk, hogy ott kell ásni?
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 22.
Megint letarolták
Évek óta borzolja az autósok és a környéken lakók kedélyeit a Csongrádi úti élelmiszerbolt előtt kialakított terelősziget: a gyakorlatlan vezetők, a nagyobb járművek rendszeresen "hasuk alá kapják" (letarolják) a táblát. Valóban nem új keletű a probléma: még 2010-ben Ollai Istvánné képviselő testületi ülésen is felvetett, hogy a Csongrádi úti ABC-vel szemben, a Hegedűs László utcáról nehéz kikanyarodni a gyalogos-átkelőhely védelme érdekében épített járdasziget miatt.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 21.
I. Szentes Kupa tornász verseny
A Koszta József Általános Iskola 2016. május 21-én, szombaton 9-tól a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban rendezte meg a hagyományindító I. Szentes Kupa meghívásos tornászversenyt.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 21.
Szentesen a NEMZETI BOR MARATON
A bor és a futás közös eleme a szabadság élménye. Az emberek nem kényszerből indulnak el futni vagy töltenek ki egy pohár bort. Mozogni és borozni szeretetteljes dolog. Ezt fejezik ki a Nemzeti Bor Maratonnal amely 2016. május 21-én áthaladt Szentesen is. A Csongrádról érkező csapatot Kovács János sportbizottsági elnök várta a Városháza előtt ahová kis késéssel de megérkezett a Bor Maraton. A mindszentig tovább induló csapatot Lőrincz Gábor vezette és csak pár percet szusszantak városunkban.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 21.
Kováts Károly - Szentes régi arculatának megörökítője Egy "szimpatikus és tipikus művészfej" kiállítása
Kováts Károly életének első felét homály fedi. Csupán annyi tudható, hogy a Bács- Bodrog vármegyei Újvidéken született 1875-ben; szülei: Kováts Móric és Weiman Paulina. Az egyik forrás – visszaemlékezésekre hivatkozva – úgy tudja, hogy a drezdai művésziskolában tanulta a festészetet, más feljegyzések szerint Budapesten és Münchenben képezte magát - tudtuk meg Sipos Anna művészettörténésztől a Kováts Károly festménykiállításának megnyitóján.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 21.
Szülőszoba látogatással indult a Születés Hete Fesztivál
A Születés Hete Fesztivál programjai a szülőszoba látogatással kezdődött a Dr. Bugyi István Kórházban. A programra olyan párok jelentkezését várták, akinél aktuális ez a kérdés. Látogatásukkor megismerhették, hogy milyen környezetben szülhetik meg gyermeküket! Megtudtuk, hogy az idei év elejétől szigorú látogatási rendet vezettek be az osztályon, ami jó a mamáknak és a babáknak. Az első csoport indulása kicsit csúszott, de megértően fogadták a hírt a párok, mert éppen el volt foglalva az új szülőágy.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 21.
Magyar Honvédelem Napja
A Magyar Honvédelem Napja, május 21-e, kiemelkedő jelentőséggel bír a honvédség életében. A katonai szervezetek minden évben közösen ünnepelnek és emlékeznek. A Magyar Honvédelem Napját, az 1849. évi tavaszi hadjárat legkimagaslóbb eseményének, Buda visszafoglalásának évfordulóján ünnepeljük.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 20.
Ki tud a legtöbbet környezetéről? Környezetismereti verseny Nagymágocson
Szentes, Derekegyház, Fábiánsebestyén, Szegvár, Árpádhalom és a szervező Nagymágocs diákjai mérték össze tudásukat a már hagyományos Nagymágocsi Környezetismereti versenyen.
A versenyen alsó tagozatos diákok (2-4 o.) mérték össze tudásukat. A dobogós helyezések között csak 1-1 pont különbség volt, így elmondhatjuk, hogy igen szoros eredmény született.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 19.
Magyar táj, magyar ecsettel
„Magyar táj, magyar ecsettel” címmel rendezi meg a hétvégén a SZIVÁRVÁNY ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI versenyt immáron hetedik alkalommal a Szivárvány Művészeti Iskola.
Az elődöntőn sikeres versenyzők 2016. 05. 21-én szombaton 10.00 órai kezdettel találkoznak a Klauzál Gábor Általános Iskolában, ahol megmérettetik magukat. Az érdeklődőknek és a kísérőknek izgalmas látnivaló az ezen a napon megrendezett Gasztro piac, valamint a beérkezett pályaművekből rendezett kiállítás.
Helyszín:Szivárvány Művészeti Iskola 6600 Szentes, Petőfi u. 4.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 18.
Ön milyen felújítást szeretne Szentesen? Kérdőív a Zöld város projekthez!
Szentes Város Önkormányzata közvélemény kutatást folytat az önkormányzat fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához. Szeretnénk, ha település jövőbeni fejlesztésének megalapozásában Önök is szerepet kapnának, és elmondanák véleményüket, gondolataikat.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 18.
Születés hete Szentesen
Szentesen immáron nyolcadik alkalommal rendezik meg Szentesen a Születés Hete fesztivált. A plakáton Ön is megtekintheti az ez alkalomból szerevezett rendezvények listáját.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 18.
Életet mentett a szentesi játékvezető a pályán
Elájult és lenyelte a nyelvét egy fiatal makói futballista - a játékvezető lélekjelenléte is kellett ahhoz, hogy ne történjen nagy baj Nagy-György Balázzsal.
Tragédiába is torkollhatott volna a másodosztályú U19-es bajnokság dél-keleti csoportjának hétvégi mérkőzése: tizenöt perccel a rendes játékidő letelte előtt a makóiak játékosa, Nagy-György Balázs olyan szerencsétlenül ütközött kapusával, hogy ezt követően elvesztette eszméletét és lenyelte a nyelvét. A tragédiát Szöllősi Ferenc játékvezető és asszisztense, valamint a hazaiak edzője és egy néző segítségével sikerült elkerülni, így a játékos már teljes tudatállapotában szállította el a mentő.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 17.
Vitorlát bontott a Tücsök Zenekar
2016 tavaszán új, a sorban a hatodik kiadvánnyal jelentkezett a szentesi Tücsök Zenekar. A négy jó barát című nagylemez után most új vizekre evezett, pontosabban hajózott városunk kedvelt gyermekzenekara és Kalóz Mese című műsorát adta ki mellyel megismerkedhettünk 2016. május 7-én.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 17.
Hősök Napja Szentesen
A Hősök Napja tiszteletére rendeznek megemlékezést 2016. május 27-én, pénteken 10.00 órai kezdettel az I. és a II. világháborús emlékműveknél. A világháborús emlékműveknél elhelyezik virágaikat, koszorúikat a város vezetői, a pártok képviselői, a Magyar Honvédség 37. sz. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái, valamint az áldozatok rokonai, és ismerősei.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 17.
Újra gasztro piac!
2016. május 21-én ismételten a kézműves termékeké lesz a főszerep a Művészetek Házában, a Gólyás-házban. Ezen a napon rendezik meg a havi rendszerességgel megtartott Garaboly Gasztro- és Kézműves Piacot, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Minőségi magyar gasztronómiai és kézműves termékek széles választéka!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 17.
Kováts Károly festőművész gyűjteményes kiállítása
Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Múzeumi Világnapon (2016. május 18-án 16.30 órakor) nyíló Kováts Károly festőművész gyűjteményes kiállításának megnyitójára. Ezen a napon 9-15 óra között kiállításaink ingyen látogathatók.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 17.
XXIII. Egyházzenei találkozó (videóval)
A Szentesi Zenebarátok egyesülete és az Egyházközségek közös szervezésében rendezték meg immáron 23. alkalommal az Egyházzenei találkozót. 2016. május 15-én kórusok találkozója volt a Református Nagytemplomban, ahol fellépett a lengyel Chór Nauczycielski Lodzi kórus, a makói Dr. Mihálka György Vegyeskar, a kisteleki Harmónia Egyesület kórusa, valamint a házigazda Bárdos Lajos Vegyeskar.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 15.
Részletek a Szentesi Gyermekfesztiválról (videó ajánlóval)
A szentesi Megyeháza KKK-ban tartották a május 28-29-i időpontban megrendezésre kerülő Szentesi Gyermekfesztivál sajtótájékoztatóját.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egy egyedi, rendkívül színes, és vidám programokkal teli fesztivál kerül majd megrendezésre, amely számos, eddig nem látott szolgáltatást és programot nyújt majd a látogatók számára. A rendezvény helyszíne a szentesi Kurca-part Kalandpark kiváló helyszíne lesz a fesztiválnak a rendezvénysátorral, színpadokkal, árnyékos és zöld területeivel.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 14.
Gyermek horgászverseny a Kurcán A részvétel ingyenes!
A szentesi Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület gyermek horgászversenyt ír ki, melyre szeretettel meghív mindenkit.
Időpont: 2016. május 29-én vasárnap Helyszín: Szentes, KURCA csatorna versenypálya szakasza Gyülekező: Kurca sor és a Burián Lajos utca találkozása
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 13.
A Szentesi Waldorf 2016. szeptemberében indul
2016.május 19-én 17 órától Szentesen a Dózsa-házban a szentesi waldorf óvoda iránt érdeklődő családokkal és Márföldi Erika Waldorf óvodapedagógussal meseterapeutával és a leendő óvodapedagógusokkal találkozhatnak az érdeklődők és tájékozódhatnak a 2016. szeptemberében induló csoportról.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 13.
Nyílt nap a mentőállomáson
Szentes Mentőállomása az Országos Mentőszolgálat fennállásának 68. évfordulójának alkalmából rendezett NYÍLT NAPRA várt minden érdeklődőt 2016. május 13-án 09:00-15:00 között. A nyílt nap alkalmával bepillantást lehetett nyerni a mentőállomás és a mentők mindennapi életébe. Megtekinthetőek voltak a mentőautók és azok felszerelései, a mentőállomás épülete. A mentősök segítségével megtanulható és gyakorolható volt az újraélesztés, valamint kötözési és sebellátási feladatok elvégzését is megismerhettük.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 13.
Kábítószerrel kereskedtek Szentesen (videóval)
Az elmúlt 10 hónapban több, mint 50 alkalommal értékesített kábítószert az a helybéli férfi Szentesen, akit társával együtt a nyomozók őrizetbe vettek. További öt személyt kábítószer birtoklásával gyanúsít a rendőrség. A gyanú szerint a 45 éves férfi 2015 júliusa és 2016 májusa között amfetamint és marihuánát adott el öt szentesi lakosnak. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a kereskedő a csongrádi L. Krisztiántól vásárolta az eladásra kínált fehér színű port és növényi származékot. A két férfinál 2016. május 12-én tartottak házkutatást a rendőrök, amelynek során összesen 9 tő növényt, több mint 100 gramm zöld növényi törmeléket és csaknem 70 gramm fehér színű anyagot foglaltak le az egyenruhások, a kábítószer termesztéséhez használt eszközökkel együtt.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 13.
Újra van stég a Kurcán
Azt, hogy az elrozsdásodott régi móló helyett új kerül a Kurcára, ezt három intézmény összefogásának köszönhetjük. A Szentesi Sportközpont, a Családsegítő Központ és a Kiss Bálint Református Általános Iskola példás összefogásának eredménye, hogy 2016. május 13-tól újra kényelmesen (komfortosan) lehet ki- ill. beszállni a kurcai kenukba. Hatalmas gratula érte!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 13.
Alma és Fája
2016. május 7-én nyílt meg Nógrády Andor és Fábiánné Nógrády Ildikó kiállítása "Alma és Fája" című kiállítás a Városi Könyvtárban. Hankó Györgyné néptánc pedagógus, néprajzi gyűjtő kiállítás megnyitójában elmondta, hogy a "FA", Nógrády Andor Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1960-ban érettségizett és a Korom és korom című kötetében szereplő írásai közül többnek színhelye Szentes.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 12.
Újra Családi Egészségnap a Mátéffy oviban
2016. május 7-én újra Családi Egészségnapot rendeztek a Mátéffy utcai oviban! Az ebéd után kezdődő rendezvényre jöttek is az óvodások családostul, mert hát izgalmas programokkal, versenyekkel készültek az óvoda dolgozói és a lelkes szülők. A legmozgalmasabb verseny a családi sorverseny volt, amikor is mocsárban kellett járniuk a gyerekeknek, vagy éppen talicska taxi utasaként kellett kibírni a zötykölődést. Nem csak a gyermekeknek, hanem a szülőknek is fárasztó délután volt, de a gyermek mosoly mindent megér.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 11.
Piacok, parkolás és szeméttelep nyitva tartás
A Szentes Városellátó Nonprofit Kft. tájékoztatja a Tisztelt lakosságot, ügyfeleit, hogy 2016 májusában az alábbi tevékenységei a következőképpen módosulnak: · Kommunális, kukás hulladékgyűjtés időpontja a 2016. május pünkösdi ünnepnapon is az aktuális napi körzet szerint történik, tehát május 16. napján változatlanul elszállításra kerül az aznapi, hétfői körzet szerinti hulladék.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 11.
Ügyfél elégedettségi online kérdőív
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. évi munkaterve szerint a szeptember havi rendes ülésén napirendre tűzi A közigazgatási elégedettségről szóló jelentés megtárgyalását. Ennek elkészítéséhez fontos, hogy megismerjük az Önök véleményét a hivatalban folyó munkáról.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 11.
Újra Családi Egészségnap
Május 7-én újra Családi Egészségnap a Mátéffy utcai oviban! Minden érdeklődőt várnak szeretettel! További infó a plakáton! KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 06.
Teltház a kempingben Indul a strandszezon
2016. április 28-i sajtótájékoztatón ismerhettük meg Márton Máriától a Szentesi Üdülőközpont vezetőjétől, hogy mi módon készülnek az idei strandszezonra. A strandon tett látogatásunkkor mondhatni zsúfolásig volt a kemping, mert az újjáalakult Magyar Camping és Karaván Klub látogatást tett az üdülőközpontban. Amerre a szem ellátott lakóautók és sátrak sorakoztak. Hat évvel ezelőtt voltak itt tudtuk meg a tagoktól, és jó érzés volt visszatérniük. Gazdag programot terveztek, és kiemelték, hogy ilyen varázslatos környezet nem sok van Magyarországon. 500 méteres környezetben megtalálható minden így a lakóautókról a kerékpárokat le sem kellett szerelniük, mert gyalog minden elérhető, megnézhető. Közel egy órán keresztül beszélgettünk a klubtagokkal, és bizton állították, nem most voltak itt utoljára. Nagyon örültek, hogy milyen szépen kiépült a strand és a sok fiatal között remélik, hogy ők is pár évet fiatalodni fognak majd! (Természetesen hangos nevetéssel zárultak ezek a sorok!) KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 06.
Májusi moziműsor
Megérkezett a Szentesi Moziba is a május. Nézze meg milyen filmek kerülnek vetítésre a környék egyetlen premier mozijában! Bővebb információért keressék a Szentesi Mozi web- és Facebook-oldalát: www.szentesimozi.hu , www.facebook.com/szentesimozi
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 06.
Nyert a Norvég pályázat, megújul a Petőfi! (videóval)
A mai napon kapák meg a szentesi városházán azt a hivatalos értesítést, melyben tájékoztatják a város vezetését, hogy 2016. április 28-ai hatállyal nyertesnek minősítik a Szentes Szecessziós Ház kialakítását (volt Petőfi Szálló). Szirbik Imre polgármester ezzel kapcsolatban adott tájékoztatót, hogy a város lakóinak ezzel a hírrel is szebbé tegye hétvégéjét.
Bővebb információ a videóban!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 06.
„Félek én is néha, de túl kell lépnem rajta…”
Szép Endre tű. törzsőrmester csaknem tíz éve a szolgál a szentesi tűzoltó-parancsnokságon. Halupa Eszter, a Szentesi Élet c. hetilap ügyvezetője beszélgetett a tűzoltóval családról, hivatásról, félelemről, összetartozásról. A "Szentesi Hősök" című rovat riportja a Szentesi Élet jövő csütörtöki számában jelenik meg, Szép Endrével a címlapon.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 05.
Vitorlát bontott a Tücsök Zenekar
2016 tavaszán új sorban a hatodik kiadvánnyal jelentkezik a szentesi Tücsök Zenekar. A négy jó barát című nagylemez után most új vizekre evezett, pontosabban hajózott városunk kedvelt gyermekzenekara és Kalóz Mese című műsorát adja ki, a tervek szerint május 7-én. - Egyik régi álmom volt, hogy elkészítsem ezt a Kalóz Mese című lemez.A dalokat 10 évvel ezelőtt megírtam Kókai Attila szövegíró - zenészbarátommal. Idővel fiókba tettük ezt a projektet, majd tavaly a Tücsök Zenekarral újra elővettük a műsort, elkezdtük játszani! 2016-ban a Nemzeti Kulturális Alap egyik pályázatának és számos támogatónknak köszönhetően kiadványt tudtunk csinálni belőle – nyilatkozta Mészáros Gábor zeneszerző a Tücsök Zenekar vezetője.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 05.
Jótékonyságból festettek Új "ruhába" öltöztették a mentőállomás kerítését
A közös képen együtt mosolyognak a mentősök azokkal a hölgyekkel, akik szabad szombatjukat áldozták azért, hogy a megújult mentőállomás ütött-kopott kerítését is új "ruhába" öltöztessék. Egész nap kevertek, kentek, kapartak, csiszoltak, hogy a homlokzati színekkel harmonizálva újra fessék a kerítést. Hatalmas köszönet érte! A hölgyek a szomszéd város állateledeleket gyártó multinacionális cégénél dolgoznak.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 04.
PORTRÉVÁZLATOK könyvbemutató ERDÉLY - BUDAPEST - SZENTES, 1944-1945
2016. május 4-én SINÓROS-SZABÓ GYÖRGY: PORTRÉVÁZLATOK című könyvét mutatták be a Városi Könyvtárban. Sinóros-Szabó György Szentesen született 1936-ban. Sokaknak ismerős lehet a név, de ha eláruljuk, hogy a testvére a HMG-ben tanított évtizedekig akkor már egy lépcsővel közelebb járunk a "tudom már, hogy hol hallottam ezt a nevet"-nez! Toókosné testvéréről (bátyjáról) van szó, aki festőművész és díszlettervező diplomáját az Iparművészeti Főiskolán szerezte 1959-ben.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 04.
Lovas Gyermeknap kaszkadőr show-val Mindszenti Lovas Napok
2016. május 28-29-én rendezi meg a Mindszenti Lovas Klub a hagyományos lovas napokat, nem hagyományos módon. Az első napon rendezik a Fiatal Lovak Kvalifikációs Versenyét, melyben lesz akadályhajtás is, valamint Szabadidős Fogathajtó Verseny.
Az első nap a szakmáé, a második nap pedig a családé! Igazi kuriózumnak ígérkezik a május 29-én megrendezendő LOVAS GYERMEKNAP. Ezen a napon a sok-sok gyerekprogram között igazi látványosság lesz a WESTERN KASZKADŐR SHOW, melyet PIROCH GÁBOR és kaszkadőr csapata mutat be. Bankrablás, bunyó és trükklovaglás, minden mennyiségben! Az ingyenes programokra mindenkit vár a Mindszenti Lovas Klub!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 03.
XXIII. Egyházzenei találkozó Két zenei program a XXIII. Egyházzenei Találkozón
A Szentesi Zenebarátok egyesülete és az Egyházközségek közös szervezésében rendezik meg Szentesen a XXIII. Egyházzenei találkozót. 2016. május 15-én lesz a kórusok találkozója a Református Nagytemplomban, majd utána az egyházzenei találkozó keretein belül ad hangversenyt Szentes Város Fúvószenekara. A 2016. május 22-én megrendezett eseményre is díjtalan a belépés.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 03.
Finn diákok Szentesen
Csaknem két órás repülőút után Szentesre érkeztek a város finn testvérvárosából (Kaarinából) érkezett vendégek. A látogatás első állomásaként a város nevében a vendégeket köszöntötte Dr. Demeter Attila alpolgármester, Antal Balázs Tibor önkormányzati képviselő a városháza konferencia termében. Sipos Kitti és Tóth Tamás is köszöntötte a fiatalokat és hasznos időtöltést kívántak a következő napokra.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 03.
League of Legends játékbemutató a könyvtárban
2016. május 14-én(szombaton) 11.00-16.00 óráig meghívásos League of Legends játékbemutató (LOL Party) a Városi Könyvtárban! Nézd meg a profik hogyan játszanak! Kivetítés és kommentár játék közben!!! A belépés INGYENES!
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 03.
Könyvbemutató Szentes 1945-ös eseményeiről
Érdekesnek ígérkező könyv jelent meg a Városi Könyvtár gondozásában Portrévázlatok címmel. A kötet alcíme többet is elárul a tartalmáról: Erdély – Budapest – Szentes, 1944 – 1945. Háborús visszaemlékezésről van tehát szó. Szerzője a szemtanú elevenségével és hitelességével írja le olykor mulattató, máskor megrázó gyermekkori kalandjait. Nem fikciót közöl.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 02.
Négy - null!
Hatalmas irammal kezdte a Szentesi Kinizsi az április 30-ai hazai mérkőzését a Pusztai László Sporttelepen a Szehedi VSE ellen. Sajnos az első félidő csak látványos helyzeteket hozott, gólt nem. Viszont a második félidőben annál többször rezgették meg a vendégek hálóját a hazai játékosok. Lekrinszki Ariel kétszer, mígy Koncz Zsolt és Molnár Zsolt egyszer-egyszer, így alakult ki a 4:0-ás végeredmény.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 02.
Ballag már a ... HMG! (videóval)
2016. április 30-án délelőtt 10 órakor az új iskolai harang hangjára indult a Horváth Mihály Gimnáziumban a ballagás. Tóth Tamás és Szirbik Imre polgármester közösen kongatták meg a közadakozásból készült, Magyarország egyetlen harangöntője, az őrbottyánbani Gombos Miklós által készítette óbronz ötvözetből öntött 30 cm átmérőjű és 12 kg-os harangot.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 02.
Ballag már a ... Bartha!
2016. április 30-án ballagott a Fm ASzK – Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolája. Üdítő pillanat volt, mikor az egyik tanuló családja különleges meglepetéssel készült számára. Természetes alkalom volt a szelfizésre, melyet ki is használtak.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 02.
Ballag már a ... Zsoldos!
2016. április 30-án ballagott a Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Középiskolája és Szakiskolája. A diákok ugyan csak az "A" épülettől búcsúztak, de szívükbe zárták a volt Petőfi suli épületét.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 02.
Ballag már a ... Pollák!
2016. április 30-án ballagott a Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakképző Iskolája. A ragyogó időben a végzősök az udvari ünnepségen még egyszer (utoljára) felidézték a négy év emlékeit.
KATT a képre!
Szentes, 2016. 05. 02.
|