2014. OKTÓBER

 

Egy traktor és egy személyautó ütközött

 

Egy traktor és egy személygépkocsi ütközött a 4521-es úton Szentes és Szegvár között a 3-as kilométer közelében 2014. október 31-én 17 óra 8 perc körüli időben. A balesetben négyen megsérültek.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 31.


 

A KÖZGÉ Őrjöngők nyerték az Éhezők viadalát

Harc a Kincsért ifjúsági kalandvetélkedő

 

Véget ért a VI. Harc a Kincsért ifjúsági kalandvetélkedő, amely idén az Éhezők viadala elnevezést kapta. Az eddig megszokottakhoz képest szorosabb eredmény született, és a csapatok végig fej-fej mellett haladtak a versenyben. A kalandvetélkedőben összesen 11 bázisfeladatban lehetett a csapatoknak pontokat szerezni, és erre jöttek rá az úgynevezett bónuszpontok. Öt középiskolai csapat, a HMG Harcosok, KÖZGÉ Őrjöngők, Zsoldos Gladiátorok, Pollák Hősei és a MEZGÉ Hortus vett részt a diadalon.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 31.


 

Ifjúsági pólós hírek

 

Nagyon készül az idei bajnokságra a szentesi fiú ifi pólócsapat, mert akár sporttörténelmet is írhatnak ebben a szezonban. 2014. október 29-én tartott sajtótájékoztatón, ismerhettük meg a csapat hét tagját, akik példaképek lehetnek az fiatalok körében, mert már a felnőtt együttesben is számítanak rájuk.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 31.


 

Halottak napi városi megemlékezés

 

Szentes Város Önkormányzata, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és a II. Rákóczi Bajtársi Klub 2014. október 31-én koszorúzással egybekötött halottak napi városi megemlékezést tartott a katonai emlékműveknél. Először koszorút és mécseseket helyeztek el az I. Világháborús emlékműnél (Erzsébet tér), majd a II. Világháborús emlékműnél (Széchenyi liget bejárata), a Lengyel emlékműnél (Csongrádi út), és végezetül a Szovjet katonai síremléknél (Hadzsy János utca).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 31.


 

Ne tetézze a bajt!

Fizesse be szemétszállítási hátralékát! (Most "olcsóbban" megúszhatja!)

 

 Felhívás!  A Szentes Városellátó Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díjai tekintetében felhalmozott díjhátralék behajtására 2013. évtől kezdődően a Nemzeti Adó és Vámhivatal jogosult. A NAV által kezdeményezett díjbeszedési eljárás az érintett Ügyfél számára az aktuális hátralékon felül legalább 10.000.-Ft hatósági eljárási többlet költséggel jár.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 30.


 

Dumaszínház Szentes

November 17-én (hétfő) este HADHÁZI László önálló estje Szentesen

 

A humorkabaré visszatér 2.

- HADHÁZI László önálló estje

--- műsorvezető: Bellus István

 

Helyszín: Szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház 6600 Szentes, Tóth József utca 10-14.

 

Belépőjegy ára...

.: elővételben: 2400 Ft

.: a rendezvény napján a helyszínen: 2900 Ft

Amennyiben elővételben valamennyi jegy elkel, a helyszínen már nem lesz jegyértékesítés.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 30.


 

Éjféli premier a Szentesi Moziban

November 20-tól a moziban az Éhezők Viadala (megvan a novemberi moziműsor!)

 

A film országos premierjének napján különleges vetítéssel várjuk szeretettel 'Az éhezők viadala' rajongókat a Szentesi Moziban!

November 20-án 00:01-től tekinthető meg Katniss Everdeen történetének folytatása.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 29.


 

Mozdulj rá Szentes!

 

Immáron hetedik alkalommal mozdulhatunk közösen Czanik Balázzsal és csapatával a Mozdulj rá! - ingyenes aerobik road show-n Szentesen. A program főszervezőjétől Gáspárné Edinától megtudtuk, hogy minden érdeklődőt várnak, nem csak azt, aki szívesen vállalkozik az intenzív mozgásra, hanem azt is, aki csak egy-egy gyakorlatsort szeretne kipróbálni!

Az este 8 órakor záruló sportdélutánon a gyermekek elhelyezése sem okozhat gondot. A helyszínen őket is színes programok várják, mint az ingyenes kalandpark, vagy a kézműves foglalkozás. A rendezvény támogatói jóvoltából, egészséges ételek, italok bemutatójára, kóstolójára is számíthatnak a látogatók.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 29.


 

Megnyílt a XX. ALFÖLDI FOTÓSZALON

 

2014. október 23-án csütörtökön megnyílt a XX. ALFÖLDI FOTÓSZALON a Művelődési és Ifjúsági Házban.

Az Alföldi Fotószalon célja, hogy a művészi igénnyel készített fotóknak megjelenést biztosítson minden évben a legmagasabb szakmai szinten megrendezett fotópályázaton. A fotópályázat zsűrizésére professzionális fotóművészeket kérnek fel, akik a tudásukkal a legjobb alkotásokat választják ki a beküldött fotókból.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 29.


 

Szentes energetikája Brüsszelben

 

A RENERGY projekt keretében elkészült Szentes Város megújuló energia felhasználási lehetőségeit és energiahatékonysági lépéseit megfogalmazó helyzetfelmérés és megvalósítási terv. E projektben 12 európai uniós partner, 9 EU tagállam képviseletében képviseltette magát.

A partnerek bevonásával az elkészült helyi akciótervekből egy Európai Uniós energetika-politikai ajánlás kerül megfogalmazásra a 3 éves projekt eredményeként. E projekt során tanulmányutakon vettek részt a részt vevő partnereknél szentesi energetikai szakemberek, s természetesen a partnerek is jártak Szentesen.

2014. október 15-16. napján került sor a RENERGY projekt záró konferenciájára Brüsszelben az Európa Parlament konferencia termében. Szentest Szirbik Imre polgármester, Móra József önkormányzati képviselő, Döbrössy Iván, az SZVSZ Kft ügyvezetője, Kecskés Józsefné energetikus és Szántai Szilvia projektmenedzser képviselte.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 28.


 

Ezért lett volna értelme a sűrűbb szúnyogirtásnak

 Kéknyelv: újabb járványkitörések Csongrád megyében

 

Az október 14-én megállapított járványkitörésekkel együtt Csongrád megyében már 13 gazdaságban mutatták ki a kéknyelv betegség vírusát. A mai napig több kitörést jelentettek Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye területén is. Hódmezővásárhelyen újabb 5 gazdaságban mutatták ki a vírust köszönhetően a szűrővizsgálatoknak. A leölt, illetve kényszervágott állatok esetében a gazdáknak minden alkalommal állami kártalanítás jár.

 

Csongrád megye területén az érintett 13 gazdaságból 36 állatot kellett kiemelni a járvánnyal kapcsolatban. A kitörések három eset kivételével kislétszámú gazdaságokat érintettek. Az újonnan megállapított esetek jelentős részére a szűrővizsgálatoknak köszönhetően derült fény.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 27.


 

A MÚLT NYOMAI

fotóemulziók az egykori Jugoszláviából

 

A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önt 2014. november 3-án, hétfőn 18.00 órára SZASZKÓ ANTAL kunszentmártoni fotográfus A MÚLT NYOMAI fotóemulziók az egykori Jugoszláviából című fotókiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe. (Szentes Petőfi u. 7.)

A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 27.


 

Szentes a szigligeti süllőfesztiválon

Október 24-én városunk volt a díszvendég a Balaton partján

 

Ebben az évben az a megtiszteltetés érte városunkat, hogy a Szigligeten megrendezésre kerülő több ezer látogatót vonzó Süllőfesztiválon október 24.-ét Szentes Napjának nevezték el, így városunk adta ezen a napon a kulturális műsort, és lehetőség volt minden téren a bemutatkozásra.

Évekkel ezelőtt a Szigligeti Turisztikai Egyesület a fesztivál megszervezésével azt a célt tűzte ki, hogy a szezont meghosszabbítsa és ezáltal a helyi vállalkozásokat élénkítése.

Ilyen időjárásra még nem volt példa a süllőfesztivál történetében, de a szervezők mindent megtettek, hogy járhatóvá tegyék a területet - hallottuk a megnyitón Szigliget polgármesterétől Balassa Balázstól.

Szirbik Imre városunk polgármestere elmondta, hogy sok szentesi gyermeknek a Balaton egyet jelent Szigligettel, mert a településen található szentesi diáktáborban való ott tartózkodás során találkoztak életükben először a magyar tengerrel.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 27.


 

Ki látta Kónya Teklát?

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

 

A Szentesi Rendőrkapitányság 06050/2433/2014. ált. számon közigazgatási hatósági eljárást folytat a képen látható Kónya Tekla 16 éves szegvári lakos eltűnése ügyében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a lány 2014. május 11-én 19 óra körüli időben a gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett intézkedések eddig eredményre nem vezettek.

Személyleírása: körülbelül 160 centiméter magas, normál testalkatú, hosszú barna hajú, barna szemű, a nyakán tetoválás van. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.

A rendőrség kéri, hogy aki a lányt felismeri vagy jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 27.


 

Adomány a Legrand dolgozóktól a nagycsaládoknak

 

A Legrand Zrt. a munkavállalók kezdeményezésére harmadik alkalommal rendezett „Együtt egymásért” elnevezéssel ruhabörzét, amely lehetőséget nyújtott a dolgozóknak egymás megsegítésén túl vállalaton kívüli családok támogatására is.

A börze végén összecsomagolt, kifogástalan állapotban lévő ruhákat jótékonysági akció keretében 2014. október 17-én a szentesi Családsegítő Központnak adományozták.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 27.


 

Visszatekerte?

Itt a téli időszámítás!

 

Ha már a napsütéses órák száma visszavonhatatlanul egyre csökken, legalább az alvással vigasztalódhatunk 2014. október 26-án hajnalban.

Európa országai minden év októberének utolsó hétvégéjén állnak vissza a téli időszámításra: ekkor egy órával visszaállítják az időmérő berendezéseket, visszanyerve a nyári időszámítás tavaszi bevezetésekor elveszített egy órányi időt.

A nyári időszámítást az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején, néhány évvel az egész világot megrázó első olajár-robbanás után vezették be számos országban. A kormányok a lépést azzal indokolták, hogy így több százezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el. Az évek során összesen 108 ország vette át a nyári-téli időszámítás rendszerét.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 26.


 

Kell-e korlátozni a vendéglátóhelyek nyitva-tartását Szentesen?

Fórum a Városházán ebben és más témákban!

 

A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelettervezet megvitatása céljából 2014. november 6-án 16 órakor a városháza dísztermében  fórumot tartanak, amelyre várnak minden érdeklődőt.

        

Milyen témák várják a lakosok véleményét, erről adott tájékoztatást Csányiné dr. Bakró-Nagy Vera a közigazgatási iroda vezetője.

 

Megvitatásra javasolt témák:

· Kell-e korlátozni a vendéglátóhelyek nyitva-tartását, ahhoz, hogy a környékben lakók is tudjanak pihenni?

· Kell-e szabályozni a kerékpáros és görkorcsolyás forgalmat a gyalogosok számára kijelölt területeken, hogy megóvjuk az embereket és az épített környezetünket?

· Indokolt-e tiltani a gyepen, füvesített területen történő parkolást, védeni a zöld növényzetet?

· Kötelezővé kell-e tenni az ingatlan-tulajdonosoknak és használóknak a házukban és a házuk előtti területen a takarítást, a rendcsinálást és a síktalanítást, vagy a szabályos trágyatárolást?

· Helyes lenne-e, ha ismét megtiltanánk a város közterületein a szeszesital fogyasztást?

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 18.


 

Jövőre, veled ugyanitt!

 

2014. október 27-én kerül megrendezésre a Pódium bérlet első előadása, melyben Bánfalvy Ági és Harmath Imre előadásában láthatjuk Bernard Slade: Jövőre, veled ugyanitt! romantikus vígjátékát két részben. További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 18.


 

Pollák gólyaavató

 

2014. október 17-én péntek délután rendezték meg a hagyományos Pollák Gólyabálat, ahol a 9. A és B osztályok küzdöttek meg egymással. A versengés során a rajzfilm szinkronizálástól kezdve a „grimasz” süti evésen át a kötélhúzásig sok-sok vidám feladat ügyes megoldásával bizonyították a kisgólyák, hogy immár teljes értékű Pollákosként engedik maguk elé a büfé előtti sorban a 11. évfolyamosokat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 18.


 

Mezgé gólyaavatója

 

Az elmúlt évek leglelkesebb és legaktívabb 9.-es csapatait láthattuk a szentesi VM ASzK - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola gólyavetélkedőjén, akik minden feladatot a lehető leglelkesebben, örömmel hajtottak végre, mindegy, miről volt szó: az egymás magasból történő etetése joghurttal ugyanolyan lendülettel ment végbe, mint a némadiszkó, vagy a mézes arccal lisztes tálba fújás. :)

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 18.


 

Nyílt nap a Mezgé-ben

 

A szentesi VM ASzK - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola minden évben rendez nyílt napot, melynek nem titkolt célja, hogy kedvet csináljon ahhoz, hogy az iskola- és pályaválasztás előtt álló diákok ezt az iskolát válasszák.

Ezeken a napokon személyesen tapasztalják meg, hogy jó választás a Mezgé, hiszen pezsgő diákélet, korszerűen felszerelt tantermek és tangazdaságok várják a lelkes a diákokat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 18.


 

Nincs változás a szemétszállításban

 

2014. október 23. és 24. munkaszüneti nap, de a Szentes Városellátó Nonprofit Kft. a szemétszállítást változatlanul ezeken a napokon végzi. Tehát a munkaszüneti naptól függetlenül elszállításra kerül az aktuális napi körzet szerinti hulladék!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 18.


 

Rózsaszínű papírhajók a Kurcán

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja!

Hívjuk fel együtt a figyelmet a megelőzésre!

 

Október 18-án jöjjön el Ön is!

14:30-tól Gyülekező Szentesen a Kossuth téren

15:00 Köszöntő (Dr. Bagi Róbert Központi Röntgen Osztály osztályvezető főorvosa és Kádár Viktória Egészségfejlesztési Iroda irodavezető köszöntője)

15:40 Ajándékok kiosztása, papírcsónakok hajtogatása (színes lapok kiosztása, csónakhajtogatás melyekre mindenki ráírhatja, hogy mit tesz meg azért, hogy megelőzze az emlőrákot.)

16:00 Séta a Dózsa házhoz a Szent Jupát SE stégjéhez, ahol vízre engedjük a csónakokat

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 17.


 

 Szirbik Imre átvette megbízóoklevelét

Megbízóoklevelek átadása

 

2014. október 17-én a Helyi Választási Bizottság elnöke, Dr. Oláh Katalin bejelentette, hogy jogerőre emelkedett az október 12-én megtartott polgármesteri és roma kisebbségi választás eredménye.

A jogerőre emelkedés után a választási törvény szerint három napon belül át kell adni a megbízóleveleket, így a mai napon vehette át immáron hatodik alkalommal Szirbik Imre polgármester megbízólevelét.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 17.


 

 Fehér sapkában a hazai csapat

Üzemlátogatáson a Hungerit-Szentesi VK bajnok női vízilabdacsapat

 

A Hungerit-Szentesi VK bajnok női vízilabdacsapat meglátogatta a csapat névadó szponzorát 2014. október 15-én. Magyar József a Hungerit Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a csapatot, majd ismertette, hogy szentesi baromfifeldolgozó 1922-ben kezdte meg működését.

Fejlődését és növekedését jól mutatja, hogy míg az első évben a munkások száma csak 100 fő volt, egy év múlva a létszám már 300-350 főre emelkedett. Akkoriban az ország legkisebb baromfifeldolgozó üzeme volt Szentesen a Hungerit jogelődje, mely most már Magyarország legnagyobb baromfifeldolgozójává nőtte ki magát.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 17.


 

 Szentesi állatterápiás egyesület Nagybányán

A Jó Úton-Lóháton Alapítvány - Pet Therapy. Learning with them projektben

 

2014. szeptember 8-12. között rendezte a nagybányai Parties Egyesület az Európai Bizottság által támogatott

Pet Therapy. Learning with them (Állat asszisztált terápia) című projekt meetingjét, melyen szervezetünket, a szentesi Jó Úton-Lóháton Alapítványt 4 fő képviselte.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 16.


 

 Meghívó halottak napi megemlékezésre

 

Szentes Város Önkormányzata, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és a II. Rákóczi Bajtársi Klub 2014. október 31-én 10.00 órai kezdettel (pénteken) HALOTTAK NAPI megemlékezést tart.

PROGRAM Koszorúzás, mécses elhelyezése az I. Világháborús emlékműnél (Erzsébet tér), a II. Világháborús emlékműnél (Széchenyi liget bejárata), a Lengyel emlékműnél (Csongrádi út), a Szovjet katonai síremléknél (Hadzsy János utca) valamint gyertyagyújtás a Hősi síroknál (temetők).

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 16.


 

 Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány ismét az m1 Életkerék műsorában

 

Október 17-én holnap (pénteken) 12:30 órakor az m1-en lesz az Életkerék műsor melyben Seres Antal tanítványa a gyógyulófélben lévő Török Ricsi és az alapítvány egyik arca Mező Misivel szerepel.

Ha teheti nézze meg a műsort, de aki lemarad róla ismétlés szombaton 7.00 órakor!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 16.


 

 A gimnázium irodalmi-drámai tagozata az idősek otthonába látogatott

 

2014. október 10-én pénteken a HMG irodalmi-drámai tagozatának 10.D osztálya az idősek világnapja alkalmából a Református Idősek Otthonában kedveskedett egy műsorral.

 

A diákok a nyári táborban készített Álom-élet-teszt című előadásukat mutatták be. Az előadás rendezője: Matos Ibolya és Csizmadia Judit.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

 MEGHÍVÓ a XX. ALFÖLDI FOTÓSZALON-ra

 

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2014. október 23-án csütörtökön 15.00 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth J. u. 10-14.) a XX. ALFÖLDI FOTÓSZALON megnyitó ünnepségére

Október 8-án  zsűrizték a XX. Alföldi Fotószalon beérkezett alkotásait Szentesen. Az ítésznek felkért Kasza Gábor, Király László György és Szamódy Zsolt Olaf,  (a Magyar Fotóművészek Szövetségének az elnöke) idén 93 alkotó 441 beküldött munkája közül választotta ki a kiállításra szánt közel hatvan képet, illetve a díjazottakat.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

 Újra találkozik a ZENGO-s család

IV. VALDOR NIPPON ZENGO ORSZÁGOS GIGA FESZTIVÁL (videóval)

 

2007-ben indult el az a küzdősport-aerobik, mely azóta új tömegsportnak nőtte ki magát. Nippon Zengo-nak nevezik, mely annyit jelent: Építsd újra Önmagad! Ez a szlogen és mozgásforma az elmúlt két évben több, mint 120 klubot és közel 6500 rajongót szerzett ennek az új stílusnak.

Közép-Kelet Európa legnagyobb sportexpo-ján, a FITBALANCE-on 200 prezenter közül a legjobb 9 előadó sorába lépett elő a Valdor Nippon Zengo.

A NIPPON ZENGO megalakulása óta ez a 4. fesztivál, amelyet 2014. október 23-án rendeznek Szentesen a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban, melyre a belépés INGYENES!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

 „Tök jó” délután a Mákvirág csoportban

Nyolcszínvirág óvodában

 

2014. október 14-én rendezték meg a Nyolcszínvirág Óvoda Mákvirág csoportjában a töklámpást készítő délutánt szülőkkel, nagyszülőkkel. Már hosszú évek óta hagyomány ez a közös kézműves tevékenység, melyet mindenki már nagy készülődéssel vár. A jó hangulatot különböző drámajátékokkal alapozták meg, melyben aktívan részt vettek a gyerekek és a szülők egyaránt. Ezután kezdetét vette a „nagy munka”.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Válaszd a Borost!

 

Már a tanév elején igyekszik minden középiskola megmutatni az általános iskolából elballagóknak a továbbtanulási lehetőségeiket. Így volt ez a Boros Sámuel Szakközépiskola,  Szakiskolában is (diákok nyelvén a KÖZGÉ-ben), ahol szakmacsoportos bemutatót tartottak az iskolánk tornatermében.

Négy szakmacsoport bemutatkozását láthattuk, ahol a leendő diákok kipróbálhatták az oktatási anyagokat. Így gépelhettek, mikroszkópon keresztül vizsgálódhattak, vagy akár belemerülhettek az egészségügyi szakma rejtelmeibe.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Október 23. - A szabadság napja

Meghívó városi ünnepségre

 

Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2014. október 23-án (csütörtökön) 10.00 órára az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltása évfordulójának VÁROSI ÜNNEPSÉGÉRE.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Miből élünk? - felmérik a háztartások helyzetét

Csongrád megyében 9 településen köztük Szentesen is

 

Csongrád megyében 9 településen (Csongrád, Dóc, Hódmezővásárhely, Makó, Mindszent, Szatymaz, Szeged, Szentes, Üllés) míg Békés megyében 7 településen (Békéscsaba, Gyula, Kétegyháza, Kondoros, Orosháza, Szarvas, Vésztő) zajlik a háztartások életkörülményeit feltáró felmérés, amelynek során 1594 háztartást keresnek fel a KSH munkatársai.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

30 mázsa pontyot telepítettek Szentes vizeibe

 

A Gerecz Elemér Horgászegyesület 2014. október 14-én 5-5 mázsa kétnyaras pontyot telepített a felső Kurcába és a Pankotai tóba, és 20 mázsa három nyaras pontyot a Gerecz tóba.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Felsőoktatási ösztöndíjasok támogatása

4 millió 630 ezer 161 diáknak

Átadták a felsőoktatási intézményben tanulók szociális támogatását

 

2014. október 12-én a Városháza dísztermében adták át az önkormányzat szociális támogatását a felsőfokú oktatási intézményben tanulóknak. Rászorultság esetén pályázati úton lehetett igényelni segítséget. Minden ösztöndíjban részesült tanulónak ha nem is nagy, de segítség az a 15 és 50 ezer forint közötti összeg, melyet akár jegyzetre, könyvre vagy akár az albérletre költhet.

Az immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett ünnepségen 4 millió 630 ezer forintot osztottak ki a megjelent diákoknak.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Állatok Világnapja a Damó oviban

 

Hagyományaikhoz híven, immáron tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Felsőpárton az Állatok Világnapját a Damjanich u-i Óvodában.

 

Assisi Szent Ferenc napja, az Állatok Világnapja alkalmából az állatokat ünnepelték a felsőpárti Damjanich utcai óvodában 2014 október 7-én.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Tök jó nap a Deákban

 

Egy tök jó napra várják a szülőket, nagyszülőket, gyerekekkel együtt október 18-án a Deák Ferenc Általános Iskolába.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Gypo Circus Szentesen

 

2011 őszén öt, gyökeresen eltérő zenei háttérrel rendelkező muzsikus létrehozta a "Gypo Circus"-t. A tagok régi álma volt egy olyan zenekar létrehozása, ahol a balkáni ethno, a gipsy, valamint a punk műfajok találkoznak, ezzel bár stílust nem teremtve, Magyarországon eddig nem hallott hangzást felépítve.

További részletek a plakáton!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Pál István ’Szalonna’ és Barátai

 

Nemzeti Ünnepünk előestéjén – annak tiszteletére – nem kisebb együttes látogat városunkba, mint a nemzetközi sikereknek és elismeréseknek örvendő Pál István ’Szalonna’ és Bandája (2011 „Fonogram-díj”-as zenekara, Magyar Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett együttes, a „Fölszálott a páva” kísérőzenekara)

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Jótékonysági hangverseny a
kárpátaljai magyarok javára

 

2014. november 5-én jótékonysági hangversenyt rendez a kárpátaljai magyarok javára a Szentesi Református Nagytemplomi Egyházközség és a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola.

Helyszín: Szentesi Református Nagytemplom

Adományaikat köszönettel fogadják!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

MŰSORVÁLTOZÁSOK A SZENTESI MOZIBAN!!!

 

A nézői igényekre való tekintettel műsorunk az alábbiak szerint módosul:

Október 17. péntek 20:30 November Man helyett Kamuzsaruk (16)

Október 18. szombat 18:15 Senki szigete helyett Lucy (16)

Október 19. vasárnap 20:30 November Man helyett Holtodiglan (16)

Október 21. kedd 20:30 November Man helyett A Védelmező (18)

A jegyár erre a 4 előadásra csak 790 Ft!!!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 15.


 

Átadták az új meteorológiai radar

Bejutottunk, így néz ki belülről!

 Exkluzív képek az új radarállomásról

 

Bár sokan kritizálják a szépségét az új radartoronynak, mellyel teljessé vált az Országos Meteorológiai Szolgálat radarhálózata, de ezzel szemben a legmodernebb (mondhatni csúcstechnológiás) technikát hordoz magában. Nem a szépség a fontos, hanem hogy időjárásálló legyen a Szentes-Lapistó külterületén található állomás. A főközlekedési útról szinte nem is lehet látni, így felesleges hisztériakeltés a szépség faktorának kiemelése.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 13.


 

Endrei Judit Szentesen

Mindörökké nő

 

A közvetlen személyiségű Endrei Judit, aki a legnépszerűbb televíziósok közé tartozott, a Szentesi Városi Könyvtár látta vendégül. Fodor Mónika, a szegedi Somogyi-könyvtár munkatársa a sikerről, a harmóniáról, az elismertségről beszélgetett az íróval, műsorvezetővel.

A beszélgetés fő témája mi más lehetett, mint a NŐ! Mindörökké nő!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 13.


 

Zsűriztek az Alföldi Fotószalonban

 

A XX. Alföldi fotószalonra 93 szerzőtől 441 alkotás érkezett be. Ennek a "versenynek" kezdettől fogva a célja, hogy a lelkes amatőrökből ki tudjanak emelkedni a tehetségek. Mivel téma és technikai megkötés nélkül írjódik ki a verseny, így a zsűrinek van a legnehezebb dolga, hogy rangsorolják azokat.

2014. október 8-án tartották az Ifjúsági Házban a beérkezett művek értékelését. Kasza Gábor (Budapest), Király László György (Kecskemét) és Szamódy Zsolt Olaf (Tatabánya) fotóművészek több órán keresztül válogatták és vitáztak egy-egy alkotás fölött, míg kiválasztották azt az 59 fotót, mely kiállításra kerül az október 23-ai megnyitón.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 13.


 

ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK SZENTESEN

Október 13 és 19 között

MEGBOCSÁTÁS HETE =INGYENES INTERNET HASZNÁLAT =BEIRATKOZÁS

 

  • Október 13. 18 óra Várkonyi Nándor a betiltott polihisztor. Előadó: dr. Horváth György. Közreműködik. Dragon Lajos, Mészáros Zoltán, Tóth Sándorné
  • Október 14. 18 óra. Új kutatási témák a grafológiában Előadó: K. Horváth Szabó Edit grafológus
  • Október 15. 18 óra Magyarország története a 18. században. Mária Terézia uralkodása. Előadó: Poszler György tanár
  • Október 16. 15-18 óráig. Íráselemzés. K. Horváthné Szabó Edit grafológus. /Előzetes bejelentkezés szükséges/
  • Október 17. 18 óra Gróf Nádasdy Borbála Úton-útfélen című előadása. Moderátor: Ráfi Dénes, a Horváth Mihály Gimnázium tanára.
  • Október 19. A könyvtár 9-17 óráig tart nyitva.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 13.


 

Szentes a Szigligeti Süllőfesztiválon

 

A város népszerűsítése érdekében Szentes számos rendezvényen, kiállításon is részt vesz. Ebben az évben az a megtiszteltetés érte városunkat, hogy a Szigligeten 2014. október 23-26 között megrendezésre kerülő több ezer látogatót vonzó Süllő fesztiválon részt vehetünk október 24-én.

A szigligeti süllőfesztivál 2006 ősze óta kerül megrendelésre a Szigligeti Turisztikai Egyesület Szervezésében. Célja a szezon meghosszabbítása, valamint a helyi vállalkozások élénkítése. Felhőtlen szórakozást kínálnak, egy csodás őszi hétvégén.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 13.


 

Nem sikerült a továbbjutás

 

Két Csongrád megyei település, Szeged és Szentes lett a hétvégére a női vízilabda fővárosai. Ez a két város adott otthont a Theodora magyar kupa két selejtezőjének, ahonnan azonnal a négyes döntőbe lehetett jutni a két ötcsapatos csoportból, ehhez az első két hely egyikét kellett elcsípni.

A bajnok Hungerit-Szentesi VK együttesének óriási meglepetésre ez nem sikerült. Az első találkozóján a BVSC elleni szoros csatából győztesen jött ki, majd jött egy 34–1-es levezetés. Vasárnap reggel sima vereséget szenvedtek Bujkáék a válogatottakkal felvonuló UVSE-Centráltól, de azt gondolhattuk, hogy ez a továbbjutást nem veszélyezteti.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 13.


 

Szentesen Szirbik vitte a pálmát

 

        Szabó Zoltán a fiával szavazott               Bozó Zoltán a családjával                  Szirbik Imre feleségével érkezett

 

Szavaztunk, választottunk! 2014. október 12-én tartották a helyi önkormányzati választásokat az országban. Ezen a napon nem csak a helyi képviselőket, hanem polgármestereket és megyei önkormányzati listákra, valamint nemzetiségi listákra adhattuk voksunkat.

Szentesen a következő öt évre Szirbik Imrét (MSZP-DK-EGYÜTT-PM) az eddigi polgármestert választották újra a választók. A szavazatok 47,89%-ával (5392 szavazattal) választották meg. Kihívói közül 43,39%-al (4885 szavazat) Bozó Zoltán (FIDESZ-KDNP) végzett a képzeletbeli dobogó második helyén, míg Szabó Zoltán (JOBBIK) 8,72%-al (982 szavazattal) végzett a harmadik helyen.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 13.


 

Újra Gasztro Piac

Hangulatkeltésnek íme az előző havi piac képei

 

2014. október 11-én újra vár minden érdeklődőt a Garaboly Gasztro- és Kézműves Piac.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 10.


 

Harc a kincsért 6. alkalommal!

Indul az ifjúsági kalandvetélkedő!

 

Már készülnek a szentesi középiskolák csapatai a VI. Harca kincsért kalandvetélkedőre, amely idén sokat sejtetően az Éhezők viadala elnevezést kapta! Szentes öt középiskolája az 5-5 legrátermettebb tanulóját küldi a versenybe, hogy elnyerje iskolájának a hőn áhított sportfelszerelési csomagot.

Azok a kalandorok akik már több éve részt vesznek ebben a kalandvetélkedőben talán azt hiszik, hogy már mindent átéltek a kalandvetélkedők során, amely nehézséget, fejtörést és „kínokat” okozhat, de biztosan tévednek! Ebben az évben a játékmesterek (Bertók Róbert és Bocskay István) kreatív korszakukat élik, és eddig nem tapasztalt hihetetlen kalandokat eszeltek ki a csapatok számára. Október 21-22-i időpontban kettő napon keresztül kell majd megküzdeni a résztvevőknek az időjárás viszontagságaival, az éhséggel és a hajmeresztő feladatokkal.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 09.


 

Indul a wellness fürdő építése Szentesen!

Szökni próbált az időkapszula, de mégis letették! (videóval)

 Megszereztük a wellness részleg tervét!!!!

 

2014. október 8-án letették a Szentesi Üdülőközpontban az új wellness részleg alapkövét. Most már biztos, hogy 2015. június 30-tól wellness részleggel bővül az intézmény, valamint egy határon átnyúló pályázatnak köszönhetően megújul a régi 50-es medence, valamint a termál részleg.

Hosszú évek tervezőmunkája után lehetősége volt a városnak, hogy megépüljön a fedett 50 méteres uszoda. Az uszoda avatójának napján közölte a wellness részleg megvalósulását finanszírozó bank, hogy nem kíván partnere lenni a városnak ebben a projektben.  Hogy miért? - az Önök fantáziájára bízom, mondta Szirbik Imre polgármester az alapkő letételének ünnepségén. Hozzátette, hogy a "közelgő napoktól nem járnak messze, ha ott keresik a kulcsot!".

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 08.


 

Átadták a kórházban az új pszichiátriai - addiktológiai rehabilitációs részleget

 

A szentesi Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban 2014. szeptember 25-én adták át a "Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Dél-alföldi régióban" című projekt keretében a Pszichiátriai Osztály új Addiktológiai Rehabilitációs Részlegét.

Farkas Sándor országgyűlési képviselő előremutatónak nevezte a fejlesztést, bár lehetőleg minél kevesebben vegyék igénybe annak szolgáltatását. Beszédében elmondta, hogy sokan egy számot, vagy egy időpontot várnak tőle, de sajnos ezzel kapcsolatban nem tud mit mondani. Mindent meg fog tenni, hogy további részleggel bővüljön az intézmény.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 08.


 

150 szénabála gyulladt meg Szentesen

A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a szentesi tanya udvarán. 150 szénabálát veszélyeztet a tűz.

 

Jelenleg is tart annak a tűznek az oltása, ami szerdán reggel fél 7-kor keletkezett egy szentesi tanyán. A tanyaépület udvarán egy 150 bálából álló szénakazal gyulladt meg. A helyszínre a szentesi és a csongrádi egységek érkeztek. Az oltást két vízsugárral kezdték meg a tűzoltók. Egy munkagép folyamatosan bontja az izzó bálákat. A munkálatok előreláthatólag a déli órákig elhúzódnak

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 07.


 

55 csemete a csemetéknek

Új életfákat adtak át a szentesi babáknak

 

2014. október 7-én délután ötvenöt kisbabát köszöntöttek a Városháza udvarán az Új Életfa ünnepélyes átadásán. Az emléklapok és a fácskák átadása hagyomány a városban, és tizennyolcadik éve kapják az újszülöttek annak örömére, hogy nemcsak a családot, hanem a város lakosságát is gyarapítják.

 

Az idei évben nyír, gömbakác, vérszilva, kőris, szomorú barkafűz, tulipánfa, platán, nyár (nem szöszölő, termés nélküli) facsemeték közül választhattak a szülők.

 

Ez a facsemete megilleti a nem Szentesen született, de szentesi lakosú újszülötteket is. Az „Új Életfa” átadását 1996 óta rendezi meg az önkormányzat ünnepélyes keretek között. Szentes polgármesterének köszöntésén túl, az átadott szülőföld fája szimbolizálja az újszülöttek és a város összetartozását is.

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 07.


 

Virágszínvonalasabb Szentesért

(a nevezett házak virágjainak fotói a cikkben és videón)

 

Virágszínvonalasabb Szentesért Környezetszépítő Verseny eredményhirdetésére  2014. október 7-én került sor a Városháza dísztermében. Baloghné Berezvai Csilla főkertész elmondta, hogy az előző évekhez képest többen neveztek: a régi, évek óta nevezők versenykedve továbbra sem lankadt, de újabb szentesi lakosok is kedvet éreztek ahhoz, hogy megmérettessék magukat/kertjüket.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 07.


 

A szoros emberfogástól
még a lélegzetünk is elállt

Vízilabda MK D csoport összefoglaló

 

A Valdor-Szentesi VK a D-csoport rendezője volt, a házigazda viszont nem tudott sok örömet szerezni szurkolóinak. Egyedül a Ferencváros ellen mutatott vasárnapi remek játék hozott izgalmakat, de győzelmet nem, szombaton pedig a Kaposvár és a világválogatott Szolnok ellen is vereséget szenvedett a Matajsz-legénység, így ki is esett.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 07.


 

156 éves a HMG!

156 km-t kerékpároztak az ünnepen

 

A Horváth Mihály Gimnázium fennállásának 156. évfordulóját 156 km-es kerékpározással ünnepli az iskola. A 150-dik évfordulón indult kezdeményezést, immáron hetedik alkalommal rendezik meg, melyben annyi kilométert tekernek az iskola diákjai és nevelői, ahány éves az iskola.

Ezzel a kerékpározással kívánnak tisztelegni az intézmény múltja előtt a sportolni vágyók.

2014. október 6-án reggel indult neki a kis csapat, hogy a testnevelés órákon résztvevő diákok közös kerékpározással kívánnak megemlékezni e jeles ünnepről.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 06.


 

Adománygyűjtés kárpátaljai református gyülekezetek megsegítésére

 

A Magyarországi Református Egyház Elnöksége és a Magyar Református Szeretetszolgálat kéri a gyülekezeteket, hogy támogassák a nehéz helyzetbe került kárpátaljai református közösséget.

Mélységes aggodalommal figyeljük a közel egy éve fokozódó ukrajnai válságot. A kezdeti politikai elégedetlenségek mára sajnos egy hatalmas – és egyre jobban eluralkodó – gazdasági krízishez és fegyveres konfliktushoz vezettek.

Kárpátaljai testvéreinkkel közösen kidolgoztunk – szükség esetére – egy szociális étkeztetési tervet is, melynek részeként egyházi intézményeink meleg étellel látnák el a rászoruló lakosságot.

 

A 2014. október 5-én 10 órakor kezdődő istentisztelet perselypénzét kárpátaljai testvéreink megsegítésére küldjük el.

 

A perselypénzen kívül adományokat a lelkészi hivatalban hétköznap 8 és 13 óra között, illetve a MRE Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 számlaszámra ("Kárpátalja" megjelöléssel) lehet adományozni.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 04.


 

Az október 5-én, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteleten emlékezünk meg az aradi vértanúkról

 

Igét hirdet: Sipos Árpád, a Szentes-Alsópárt-Kiséri Református Egyházközség korábbi lelkipásztora

Az aradi vértanúkról megemlékezik: Dr. Szabó János József, egyházközségünk gondnoka

 

Az istentisztelet perselypénzét kárpátaljai testvéreink megsegítésére küldjük el

Szeretettel várunk mindenkit!

 

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 04.


 

Megvolt! Várjuk a hatást!

 

Ma 16 óra 55 perckor több sorjában is irtották a szúnyogot Szentesen.

A szúnyogirtás központi feladat lett új neve: gyérítés.

Felelős: Katasztrófavédelem.

Azaz Szentesen az Önkormányzat a lakosok érdekében saját költségén polgárai adóforintjából végeztette el!

 

Ezelőtt volt rá támogatás, de ennek megszűntével csak remélhetjük, hogy amikor a megyeszékhelyen nagyon csípnek ezek a kis repülő szörnyetegek, akkor elindul a permetezés. Most 1,5 millióba került, hogy elvégezzék a szúnyogirtás!

Figyeltük a repülő útvonalát és megelégedéssel töltötte el az embereket, hogy nem csak egy oda-vissza volt és kész, hanem becsületesen végigszórták a várost. Most már csak várni kell a hatást!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 03.


 

 Ma lesz szúnyogirtás Szentesen!

(ha az időjárás is úgy akarja!)

 

A sorozatos lakossági bejelentések miatt Szentes Város Önkormányzata szúnyogirtást kért a mai napra (2014. október 3.) az illetőségi területére, melynek finanszírozását állja.

Így már csak pár óra és meglátjuk milyen hatásos az a szer melyet az EU engedélyez!

Csípős délután után reméljük, hogy egy vakarózás mentes reggelre ébredünk!

 

Szentes Városellátó Nonprofit Kft. tájékoztatja a szentesi lakosságot, hogy tekintettel a rendkívüli szúnyog invázióra 2014. október 3-án, pénteken délután 17 órakor légi kémiai, és földi melegködös kémiai szúnyogirtás lesz. A felhasznált vegyszer (K-othrin ULV, Mosquitox 1 ULV, Aqua K-Othrin ULV) emberre és melegvérű állatokra teljesen ártalmatlan.

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 03.


 

Hogyan védekezzünk a szúnyog ellen?

Praktikus tanácsok humoros formában

 

Első és legfontosabb szabály: ne menj ki! Vedd ki a megmaradt szabadságodat (ha egyáltalán használhattál már el belőle)!  

Ne nyisd ki az ablakot! Ezt a pár hetet, amíg eljön az első fagy, kibírod levegő nélkül, nem?!

Rendelj online és fizess kártyával! Tarts ki a végtelenségig és ne menj ki!

Egyél pizzát, amit úgy rendelj, hogy a postaládán keresztül  kéred kézbesíteni és fizetni!

Tornázz agyban! (Tudod, agytorna. J)

 

Az irtás egyszerű módját alkalmazd naponta 1.000.000-szor! (Megfogod óvatosan, szembe nyomod Chemotox-al, utána vissza csípod, hogy érezze ez a dög is a tette súlyát, majd egy határozott mozdulattal matricává alakítod!)

Folytatás a képre kattintva!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 02.


 

Októberi moziműsor

A város legnagyobb tv-jének műsora!

 

Íme Szentes legnagyobb tv-jének októberi műsora!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 02.


 

Több mint 30 év után szombaton
ismét Szentesen a P. Mobil!

Élve vagy halva - Turné 2014

 

2014. október 4-én, 20 órai kezdettel Szentesen, az Ifjúsági Házban harminc év után újra fellép a P. Mobil! Ha szereted az élőzenét és az igazi rockot, akkor ne tétovázz!

Olyan koncertben lehet részed a legendás zenekarral, amit annak idején szájtátva bámultak a munkások, parasztok, értelmiségiek az ifjúsági parkokban.

A patinás múlttal rendelkező örökmozgóknak most fog megjelenni az új albuma, a „Farkasok völgye, Kárpát – medence”, amiről Te is hallhatsz 5-6 kuriózumot. Régen a hatalom, ma a média nem reklámozza őket, ennek ellenére a népszerűségük töretlen.

A kezdeti szellemisége semmit nem változott a Schuster Lóránt alapította bandának.

 

Szóval: „Hozd el a buliba a gyereket, ha nem látott még eleget!”

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 02.


 

Leteszik a Wellness- és Élményfürdő alapkövét

Indulhat az építkezés! Zuhany híradó hivatalos forrásból! :-) (videóval)

 

 

A Szentesi Üdülőközpontban 2014. október 8-án teszik le az új Wellness- és Élményfürdő alapkövét a „Szentes Strandfürdő élményfürdővel és wellness központtal történő bővítése” című, DAOP-2.1.1/J-12-2012-0051 azonosítószámú projektnek köszönhetően.

 

Az építkezéssel párhuzamosan folyik majd a HURO pályázatos strandfelújítás, mely érinti a termál medencéket a gyermek pancsolót és a régi 50 méteres medencét és annak környékét. Ezzel még nincs vége a felsorolásnak, mert szintcserét is végrehajtanak az öltözőknél, valamint új fogadóépület épül. Felújítják a 33 méteres medence körüli burkolatot, valamint a 25 m-es medencének környékét. Szóval reméljük, hogy ezen a nyáron mindenki jó kifürödte magát, mert a munkálatokkal 2015. június 30-ra kell végezni, így addig korlátozott módon lehet igénybe venni a strandi szolgáltatásokat.  Még több részletet megtudhat Márton Mária igazgatónő sajtótájékoztatójának videó anyagából!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 02.


 

Őrizzük mosolyod! Emlékezzünk Bogi nénire!

In memoriam dr. Beliczay Tamásné

 

A Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola alkalmazotti közössége és diáksága megrendülten vette tudomásul, hogy az iskola kiváló tanára, a gyerekek szeretett Bogi nénije váratlanul elhunyt.

Bogi nénivel 2014. augusztus 29-én találkoztunk a Páterház Étteremben, ahol az 50 évvel ezelőtt érettségizett diákok körében láttuk "utoljára" mosolyogni.

Röviden idézzük fel életútját és ezzel búcsúzzunk Bogi nénitől!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 02.


 

Ismét Ünnepi Tekergés

 

2014. október 22-23-án ismét megrendezik a 23 órás körversenyt Szentesen! További részletek a plakáton!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 02.


 

Szúnyogriadó Szentesen!

Még hetekig szívják a vérünket, amíg az első fagy meg nem érkezik!

 

Csapkod és vakarózik egész Szentes! Szinte bibliai méreteket öltött a szúnyoginvázó városunkban és nincs az a szúnyogháló vagy füstölő, ami biztos menekvést kínálna az éhes vérszívók raja elől a lakásban, valamint jaj annak, aki szabadtéri sportra vetemedik ebben a kellemes őszi időben.

A helyzet olyannyira elmérgesedett a helyzet, hogy a boltokban lassan hiánycikk a szúnyogriasztó!

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 02.


 

Indul a szauna szezon a strandon

Strand Szauna a Szentesi Üdülőközpontban

 

SZAUNA SZERDA - Vigyázat, FORRÓ lesz! Ha szerda, akkor szauna szeánsz! Különböző sörös, aromás felöntések, sós, mézes, jeges szeánszok a Szentesi Üdülőközpontban! Szeánsz szerdán 17-19 óráig.

Megelőzés és gyógyítás egyszerre! Forró teával, szódával, illóolajokkal várják a kedves Vendégeket!

Esős az idő, feltöltődésre vágysz? Gyere el pároddal, barátoddal, barátnőddel vagy baráti társaságoddal és pihenjétek ki a hűvös napok fáradalmait!

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 01.


 

Több rendőr lesz a szentesi utcákon

 

Ez nem azt jelent, hogy rendőröket fognak elbocsátani, hanem éppen ellenkezőleg! Az Országos Rendőr-főkapitányság programja keretében 2014. július 1-től a Szentesi Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő valamennyi településen folyamatos lesz a rendőri jelenlét, azaz mindig van intézkedésre jogosult és képes rendőr a közterületeken.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 01.


 

A több kilométeres dugó oka ez volt

 

2014. szeptember 30-án délután fél hatkor Szentes és Csongrád között, a Tisza-híd szentesi hídfőjénél történt egy közúti közlekedési baleset, amelyben négy jármű volt érintett. Egy menetrend szerint közlekedő busz, egy kamion és két kisteherautó ütközött a híd feljárójánál. Az esethez a katasztrófavédelem műveletirányítása öt egységet riasztott, közöttük a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is. A járművekben összesen húszan utaztak, közülük senki sem sérült meg.

 

 Katt a képre!

Szentes, 2014. 10. 01.


 

 

.